Az Európai Parlament és a Tanács 2001. szeptember 27-én elfogadott, az eredeti műalkotás szerzőjét megillető követő jogról szóló irányelvének implementációs határideje Magyarország számára 2006. január 1-je.[2] Az irányelv által kínált szabályozási lehetőségek ugyan jórészt egybeesnek a műalkotások adásvétele után a szerzőnek juttatandó részesedésre vonatkozó hatályos magyar szabályozással (és így remélhetőleg más érzékeny szerzői jogi kérdésekhez képest csak kisebb indulatokat fog kelteni a jogharmonizációs célú törvénymódosítás), ennek kapcsán mégis számos olyan kérdés újragondolására nyílik lehetőség, amelynek eredménye sem az elmélet, sem a gyakorlat szempontjából nem lehet közömbös.
A jelen írásnak nem ambíciója alternatív szabályozási modell kidolgozása, nem kíván állást foglalni az Irányelv által lehetővé tett szabályozási megoldások között sem, ugyanakkor fel kíván vetni olyan kérdéseket, amelyeket érdemes - az Irányelvet csak "ugrópontnak" használva - a teljes szerzői jogi szabályozás rendszerében vizsgálódva átgondolni.[3]
A nemzetközi szerzői jogban először az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló, 1886. szeptember 9-i Berni Egyezménynek[4] a Brüsszelben, 1948. június 26-án aláírt szövegében szerepelt a 14[ter] cikk, amely a tagállamok számára ugyan nem tette kötelezővé a követő jogi szabályozás bevezetését, de ajánlotta azt.
Abból fakadóan, hogy a BUE említett cikke csak ajánlja a tagállamok számára a követő jog bevezetését, a részes államoknak egyaránt lehetősége nyílt arra, hogy garantálják a szerzőiknek a követő jogot, és arra is, hogy ezt mellőzzék a jogrendszerükben. Ez a megoldás generálta azt a helyzetet, hogy ugyan számos - a szerzőit jobban védeni kívánó - ország bevezette a jogintézményt, sok olyan maradt azonban (így például az Európai Unióban Nagy-Britannia, Írország, Ausztria és Hollandia, az EGT-államok közül Lichtenstein és Svájc, továbbá Kalifornia kivételével az USA valamennyi állama), amely nem honosította meg jogrendszerében a követő jogot. Érdemes megjegyezni, hogy máig - részben nyilván a követő jogi szabályozás hiánya miatt - ezekben az országokban a legintenzívebb a műkincs- (és ezen belül műalkotás)piaci tevékenység.
Az opcionális jelleg mellett további sajátossága a BUE követő jogi szabályának az, hogy a nemzetközi szerzői jogban (így a BUE-ban is[5]) általánosan érvényesülő nemzeti elbánás elvétől eltérően megengedi, hogy más tagállam állampolgárságával rendelkező szerző a követő jogi védelmet csak akkor követelhesse, ha a hazai joga ilyen védelemnek teret enged, és csak annyiban, amennyiben annak az országnak a joga, ahol a védelmet igényli, ezt lehetővé teszi.[6] Azaz a BUE az anyagi viszonosság fennállásához köti a külföldi szerzők számára a követőjog érvényesítésének lehetőségét olyan országban, amely a saját állampolgárai számára biztosítja az ilyen jellegű védelmet.
A GATT keretében kialakított, a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakeshi
- 86/87 -
Egyezmény mellékletét képező, a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás[7] tagjainak állampolgárai tekintetében a TRIPS-Megállapodás 9. cikkének kapcsolószabálya alapján szintén a BUE 1- 21. cikkének (és köztük a követő jogi 14[ter] cikknek) a szabályai érvényesülnek. Azaz a TRIPS-Megállapodás tagjai elismerik a maguk tekintetében a BUE szabályait, ugyanakkor ez a követő jog vonatkozásában nem bír különösebb jelentőséggel, hiszen továbbra is csak azt ismerik el, hogy ez egy bevezethető jogintézmény (ami egyébként nemzetközi egyezmény nélkül is megtehető lenne). Egyedül a viszonosság jelent különös kötelezettséget azon országok számára, amelyek nem voltak korábban BUE-tagok, de ismerték a követő jog intézményét.[8] Mindenesetre megállapítható, hogy az opcionalitás és az anyagi viszonosság engedékeny követelménye komoly mértékű eltéréseket eredményez a BUE-ra épülő nemzeti szabályozásokban, ami ritkának mondható egy több nemzetközi szerződés által is érintett tárgykörben.[9]
A nemzetközi szerzői jogba már a BUE elfogadásakor bevezetett, belföldiekkel azonos elbánás elve kívánta áthidalni azt a - szerzői jogi rezsimek territorialitásából származó - problémát, hogy a szerzői alkotásokat a szerzői jog csak a szerzők állampolgársága szerinti államban védte, és nem részesültek oltalomban külföldön. A belföldiekkel azonos elbánás általános elve alóli egyik kivételt viszont a BUE éppen a követő jogban konstituálta, amikor anyagi viszonossághoz kötötte a követő jog biztosításának kötelezettségét a külföldi szerzők számára.
Az anyagi viszonosság követelményéből az következik, hogy a BUE-ban részes ország állampolgára az egyezmény alapján csak abban az esetben tudja külföldön érvényesíteni a követő jogi igényét, ha ez mind a saját, mind az igényérvényesítés államában létezik.
Az Európai Uniónak valamennyi jelenlegi tagállama részese a BUE-nak, viszont a követő jogot nem mindegyik ismeri. Ebből következően kizárólag a viszonossági szabály alkalmazásával olyan tagállamokban, ahol a szerzői jogi szabályozás ismeri a követő jog intézményét, előfordulhatna, hogy az állampolgárságuk miatt eltérően kezelnék azokat a külföldi szerzőket, akiknek a saját állama viszont nem biztosítja az ilyen védelmet, azokhoz a szerzőkhöz viszonyítva, akiknek járna a védelem, mivel a saját országuk is garantálja ezt. (Értelemszerűen ez nem merül fel olyan országokban, ahol a belső jog nem ismeri a jogintézményt: ezekben az országokban mind a saját, mind a külföldi állampolgárságú szerzők követő jogi védelem nélkül maradnak, megkülönböztetés tehát nem történik.)
A helyzetnek a közös piacra gyakorolt torzító hatását először 1977-ben ismerte fel a Közösség, amikor a Tanács egy közleményben bejelentette a követő jog harmonizálását célzó irányelv kiadásának szándékát.[10] Ahhoz azonban, hogy az Irányelv végül az EKSZ 251. cikkében meghatározott, a belső piaci szabályok alkotására alkalmazandó együttdöntési eljárásban 2001-ben elfogadásra kerüljön, a Bizottság és a Tanács elszántsága, valamint a szövegben számos kivételi szabály elhelyezése mellett[11] szükség volt az Európai Közösségek Bírósága gyakorlatának fejlődésére is, ugyanis sokáig a követőjogot nem ismerő államok meghiúsították az elfogadást.[12]
Az Európai Közösséget létrehozó szerződés[13] 12. cikke tiltja az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetést, amelyre hivatkozva az Európai Közösségek Bírósága[14] két szerzői jogi tárgyú ítéletében "írta felül" a nemzetközi szerzői jogi védelmi rendszer szinte minden viszonosságra épülő elemét (a kivétel éppen a követő jogi szabály volt).
A Phil Collins döntésben[15] az énekes amerikai koncertjének engedély nélkül készült felvételét terjesztették Németországban, a döntés iker-esetében pedig Cliff Richard régi felvételeit terjesztették a jogosult EMI Electrola engedélye nélkül ugyanitt. Az előadóművészek, hangfelvétel-előállítók és műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló, 1961-ben, Rómában aláírt egyezményre[16] hiába hivatkoztak a jogosultak, a német bíróság elutasította a két előadó igényét, mivel Phil Collinsnak a belföldiekkel azonos elbánás csak abban az esetben járt volna, ha az USA tagja a Római Egyezménynek. Cliff Richard esetében pedig azzal tagadta meg a német bíróság a védelmet, hogy a Római Egyezménynek nincs visszaható hatálya, márpedig a vitatott felvételeket még annak hatályba lépése előtt készítették. A megkülönböztetett bánásmódra egyébként a német szerzői jogi törvény akkor hatályos 96. §-ának (1) bekezdése és a 125. §-ának (1) bekezdése is okot adott, mivel eszerint az előadóművészek Németországban csak akkor élveznek teljes körű védelmet, ha német állampolgárok (függetlenül az előadás helyétől). Abban az esetben viszont, ha az előadó külföldi, csak abban az esetben jár neki a védelem, ha az előadás Németországban történt. Az EuB nem tartotta indokolhatónak a védelem elutasítását egyik esetben sem, mondván, hogy az EKSZ 12. cikke azt követeli, hogy a tagállamok a közösségi jog által rendezett kérdésekben a saját állampolgárukkal teljesen azonos elbánásban részesítsenek minden személyt. Így nem lehetséges az, hogy azzal a feltétellel biztosítsanak, illetve ne biztosítsanak kizárólagos jogot valakinek, hogy az az adott tagállam állampolgára vagy sem.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
