2009. január 1. napján lép hatályba az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény, mely - indokolása szerint - egyrészt megállapítja a közjegyzői nemperes eljárások közös szabályait, másrészt négy nemperes eljárást teljeskörűen szabályoz, amely eljárások között találjuk - a törvény hatálybalépését megelőzően a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) hatálybaléptetése folytán szükséges rendelkezések tárgyában meghozott 105/1952. MT rendeletben szabályozott, ott értékpapír és okirat megsemmisítési eljárásnak nevezett - értékpapír és okirat semmissé nyilvánítása iránti nemperes eljárást.
Az értékpapírok és okiratok megsemmisítésére irányuló eljárást jelenleg is a közjegyzők folytatják le; e tekintetben tehát csak a szabályozás korszerűsítése, törvényi szintre emelése történik meg. A törvény indokolása szerint a jelenlegi rendelkezéseket - egyebek mellett - úgy egészíti ki a törvény, hogy az eljárás egyes szakaszaiban igénybe veszi a technikai fejlődés által nyújtott lehetőségeket: a modern informatikai megoldások alkalmazását. Ezzel lehetővé válik, hogy a hirdetményi határidő (melynek lejárta után kerül sor a semmissé nyilvánításra) lerövidüljön, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara honlapján megjelenő elektronikus hirdetmények nyilvántartása pedig jóval többek számára teszi elérhetővé a hirdetményeket. A törvény az általános rendelkezései közt kimondja, hogy a közjegyző eljárása - mint polgári nemperes eljárás - a bíróság eljárásával azonos hatályú, ezen felül azt is, hogy a közjegyzőnek az eljárás során hozott határozata a jogorvoslat szempontjából a helyi bíróság végzésével azonos hatályú. A határozat elleni fellebbezést a határozatot hozó közjegyzőnél kell előterjeszteni. A Pp. 233. §-a értelmében a közjegyző határozata ellen is fellebbezésnek van helye; a fellebbezést másodfokú bíróságként a megyei bíróság bírálja el.
A törvény a gyakorlatban és a jogelméletben felmerülő kérdések közül valóban sok problémára ad megoldást, illetve választ, a korábbi szabályozáshoz képest, ugyanakkor néhány, a gyakorlatban is sűrűn előforduló, a korábbi szabályozásból is hiányzó problémát figyelmen kívül hagy.
Ha az értékpapír vagy okirat elvész, ellopják vagy megsemmisül, akkor annak jogosultja másképp nem juthat az abban lévő követeléséhez, illetve az értéket meg nem testesítő okirat helyett csak akkor állítanak ki újat a számára, ha az értékpapír kötelezettje, illetve az okirat kiállítója biztosítva van, hogy az ellopott okirattal utóbb már nem jelentkezhetnek, nem élhetnek vissza, az értékpapír alapján ismételt követelést nem nyújthatnak be.
A jelenleg hatályos 105/1952. MT rendeletnek hat szakasza (a 40. §-tól a 45. §-ig) foglalkozik az értékpapírok és okiratok "megsemmisítésével". Ez a hat szakasz - éppen szűkszavúsága folytán - megtévesztően egyszerűnek látszik, mégis sok gyakorlati buktatót hordoz magában.
A fejezetcím megtévesztő: "Értékpapírok és okiratok megsemmisítése". A címben helyesebb lett volna eredetileg is a "semmissé nyilvánítás" kifejezés használata, mivel maga az eljárás a semmissé nyilvánítást takarja és nem a fizikai megsemmisítést, amelyről egyébként a 98/1995. számú Korm. rendelet rendelkezik.
A jogalkotó - felismerve a fentiekben említett ellentmondást - az új szabályozásban már semmissé nyilvánításról rendelkezik, ezzel is megerősítve és egyértelművé téve azt, hogy ebben az eljárásban nem az értékpapír fizikai megsemmisítését szabályozza, hanem elfogadja azt a mára általánosnak mondható jogirodalmi álláspontot, amely szerint az eljárás egyik - de nem egyetlen - célja annak deklarálása, hogy a kérdéses értékpapír illetve okirat nem létezik. Itt jegyzem meg, hogy ahogy a megsemmisítés és a semmissé nyilvánítás természetesen nem egyezik meg a polgári jogi semmisséggel, az okirat alapját képező jogviszony tekintetében. Itt a semmisség azt jelenti, hogy a közjegyzői eljárással semmissé nyilvánított értékpapírral a benne foglalt jogot gyakorolni, követelést érvényesíteni nem lehet. Ez a jelenleg hatályos szabályozást kiegészítve meg is jelenik a jogszabályszövegben, mégpedig a törvény 35. §-ában. A semmissé nyilvánítási eljárás tehát lehetőséget teremt arra, hogy új, a korábbi értékpapírt pótló értékpapír kiállítására kerülhessen sor.
A jelenleg hatályos szabályozás szerint a megsemmisítési eljárást csak az elveszett értékpapírokra és okiratokra lehet lefolytatni. A témához kapcsolódó irodalomban már több éve felmerült a kérdés, hogy mi a teendő azokkal az értékpapírokkal és okiratokkal amelyek nem elvesztek, hanem amelyeket elloptak illetve megsemmisültek. Valószínűleg minden közjegyző találkozott már olyan ügyféllel, aki rohanva érkezett a közjegyzői irodába, bejelentve, hogy ellopták a takarékbetétkönyvét vagy értékpapírját. A jelenleg is hatályos szabályozás szerint ezzel az ügyféllel a közjegyző hivatalosan nem tudna mit kezdeni, mert az Mt. rendelet csak az elveszett értékpapírokra és okiratokra vonatkozóan tartalmaz rendelkezést. A megoldás eddig az volt, hogy a közjegyző a magyar nyelv szabályait - némileg kiterjesztőleg - úgy értelmezte, hogy ha az okiratot vagy a betétkönyvet ellopták, vagy megsemmisült, akkor az nincs meg, tehát elveszett. Ha pedig elveszett akkor minden rendben van, mert a jogszabály pont erről beszél. Ily módon tehát az eljárás megindítható.
Az új törvény erre vonatkozóan is elfogadta a kialakult jogirodalmi álláspontot és a szabályozást kiterjeszti az elveszett értékpapírokon kívül az eltulajdonított vagy megsemmisült értékpapírokra is, a jövőben már nem kényszerítve a közjegyzőt a fenti gondolatmenet lefolytatására és arra, hogy a pénzéért aggódó kérelmezőt a jogszabály szóhasználatához igazodó kérelem előterjesztéséről felvilágosítsa.
Azt, hogy az elveszett vagy eltulajdonított okirattal utólag már ne jelentkezhessenek és azzal ne élhessenek vissza, illetve, hogy a bank a jogosult részére az elveszett helyett új értékpapírt állítson ki, vagy a jogosult követelését kifizesse, csak úgy lehet elérni, ha az elveszett okiratot vagy értékpapírt arra feljogosított személy hivatalos eljárás keretében semmissé nyilvánítja.
Ez a személy a jelenlegi szabályozás szerint a közjegyző, az eljárás pedig az okirat és értékpapír megsemmisítése iránti eljárás, melyet jelenleg a 105/1952. MT sz. rendelet 40-45. §-ai szabályoznak, és lefolytatására a közjegyzőt a Ktv. vagyis a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 3. §-a hatalmazza fel, illetve kötelezi.
Ide kívánkozik egy rövid történeti áttekintés, az alábbiak szerint:
A II. világháború előtti jogrendszerben a megsemmisítésre kizárólag a bíróságnak volt hatásköre, mégpedig - az eljárás fontosságára tekintettel - állami értékpapírok esetében a megsemmisítési eljárás a Budapesti Törvényszék hatáskörébe tartozott, míg az 1881. évi XXXIII. tc. hatálya alá eső értékpapíroknál a megsemmisítést annál a törvényszéknél kellett kérni, amely "tekintettel a kiállító székhelyére vagy telepére, a kereskedelmi ügyek intézésére illetékes".
Az okirat megsemmisítését a járásbíróságnál lehetett kérni. Valamennyi értékpapír és okirat esetében a megsemmisítési eljárást törvényi szinten szabályozták, így a váltóra, kereskedelmi utalványra, kötelezőjegyre, közraktárjegyre és a magánzálogházak zálogjegyeire a váltótörvény szabályai voltak az irányadók (1881. XIV. tc.)
A csekk bírói megsemmisítését a csekktörvény, a közforgalom tárgyát képező értékpapírok bírói megsemmisítését az 1881. évi XXXIII. tc. szabályozta. Az 1885. évi IX. tc. szabályozta a postatakarékpénztári betétkönyv megsemmisítését és az 1871. évi XXXIV. tc. szabályozta a Magyar Földhitelintézet által kibocsátott értékpapírok megsemmisítése iránti eljárást azzal, hogy ott első fokon a Budapesti Kereskedelmi és Váltótörvényszék járt el.
A II. világháború után a 105/1952. Mt számú rendelet az eljárás lefolytatását a közjegyzők hatáskörébe utalta.
A jogszabály az 1980-as évekig az akkori életviszonyoknak megfelelt, mivel értékpapír a belföldi forgalomban a különböző államkölcsön-kötvények kivételével szinte nem volt jelen. Így az értékpapírokkal kapcsolatos közjegyzői tevékenység az utóbbi néhány évig jórészt a takarékbetétkönyvek megsemmisítésére korlátozódott. Már akkor is jelentős állampolgári érdekek szenvedtek sérelmet azzal, hogy az azóta hatályon kívül helyezett 50/1954. IM sz. utasítás 71. § (2) bekezdése olyan megkötést tartalmazott, hogy a bemutatóra szóló takarékbetétkönyv esetén az egy évi hirdetményi határidőt nem lehet a 70. § (1) bekezdése alkalmazásával leszállítani. (Másrészt viszont éppen a fenti jogszabályhely is bizonyíték arra, hogy a jogalkotó a takarékbetétkönyvet már akkor sem értékpapírnak, hanem okiratnak tekintette, mivel a fenntartásos takarékbetétre a fenti tilalom kimondásának mellőzésével negatíve engedélyezte a megsemmisítési eljárás egy hónap alatt történő lefolytatását.)
A hirdetményi határidő leszállításának tilalma azt jelentette, hogy az állampolgár a betétkönyve elveszése vagy megsemmisülése esetén egy éven keresztül nem juthatott hozzá az esetleges összes megtakarítását jelentő pénzéhez.
Az 50/1954. IM sz. utasítást 1984. április 1. napjával hatályon kívül helyezte az 1/1984. IM sz. rendelet, mely a határidő vonatkozásában már semmiféle megkötést nem tartalmazott a bemutatóra szóló betétkönyv esetében sem. Jelenleg a takarékbetétkönyvek vonatkozásában a határidő leszállítását semmi nem tiltja, mivel időközben a Ktv. még az 1/1984-es IM sz. rendeletet is hatályon kívül helyezte, és így a megsemmisítési eljárást jelenleg is még csupán a 105/1952. MT sz. rendelet szabályozza.
Maga a megsemmisítési (semmissé nyilvánítási) eljárás jellegénél fogva nemperes eljárás, mely kérelemre indul. A kérelem a közjegyzőnél terjeszthető elő, aki eljárása során a kérelem alapján (jelenleg is lehet írásban beadott vagy a közjegyzőnél jegyzőkönyvbe bemondott kérelem), a feltételek fennállása esetén, az eljárást végzéssel megindítja, és erről a kérelmezőt, a kiállítót, illetve az egyéb érdekelteket értesíti, hirdetményt bocsát ki, majd a hirdetményi határidő letelte után az okiratot vagy értékpapírt semmissé nyilvánítja.
A 105/1952. MT sz. rendelet 40. § (2) bekezdése és a 2008. évi XLV. törvény 28. § (1) bekezdése a kérelmező személyét illetően megegyezik:
A megsemmisítést, illetőleg a semmissé nyilvánítást kérheti az értékpapír utolsó birtokosa, és az akit az értékpapír alapján jog illet meg, vagy kötelezettség terhel.
Tehát adott esetben kérheti az értékpapírt kiállító pénzintézet is, vagy a váltó kibocsátója vagy címzettje is! Ez a sorrend nem kógens, tehát előfordulhat, hogy a megsemmisítési eljárás megindítását nem az utolsó birtokos, hanem a kiállító vagy az kéri, akit az értékpapír vagy okirat alapján jog illet meg, vagy kötelezettség terhel.
A jelenleg hatályos jogszabály szerint annak indoklása, hogy miért ő kéri, nem szükséges. Elegendő részéről pusztán annak a bejelentése, hogy az értékpapír elveszett (ellopták vagy megsemmisült). (Természetesen szükséges az okirat vagy értékpapír lényeges tartalmának tudása is.)
Ilyen esetben - ha az utolsó birtokos személye ismert - őt az eljárás megindításáról a közjegyzőnek értesítenie kell.
A kérelmezési jogosultság tehát nem a tulajdonoshoz, hanem az utolsó birtokoshoz - illetve ahhoz, akit az értékpapír alapján jog illet meg, vagy kötelezettség terhel - kötődik. (Az esetek nagy részében az utolsó birtokos és a tulajdonos személye azonos.)
A kérelem benyújtásakor a tulajdonos személyét megállapítani nem kell, mivel egyrészt a jogszabály kifejezetten az utolsó birtokosról szól, másrészt pedig a tulajdonos személyének megállapítása adott esetben bírói kérdés lehet.
Az új törvény végre meghatározza a semmissé nyilvánítható értékpapír fogalmát is [törvény 28. § (2) bek.] mely fogalom-meghatározás természetesen csak a semmissé nyilvánítási eljárás szempontjából releváns, tehát nem érinti az egyéb értékpapír fogalom meghatározásokat. (lásd: Ptk. stb.) A törvény 28. § (2) bekezdése szerint "ezen alcímben értékpapír: a nyomdai úton előállított olyan értékpapír, amely kiállítójának ( kibocsátójának) székhelye Magyarországon van.
A törvény ezzel a megfogalmazással kiveszi hatálya alól a külföldön kiállított értékpapírt, hiszen a külföldön kiállított értékpapír semmissé nyilvánítására irányuló eljárást abban az államban kell lefolytatni, ahol azt kiállították. Emellett kiveszi hatálya alól a dematerializált értékpapírt is, hiszen a dematerializált értékpapír egy adat, amelyet a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól szóló 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet alapján értékpapírszámlákon kezelnek. Ez a rendelet szabályozza azt, hogy a dematerializált értékpapírt hogyan kell kezelni, és mi a teendő akkor, ha valamilyen technikai hiba vagy külső behatolás eredményeként megváltozik az adattartalom, elvesznek az értékpapírszámlák, ügyfélszámlák adatai. Megállapítható tehát, hogy külföldön kiállított értékpapírra, továbbá a dematerializált értékpapírra semmissé nyilvánítási eljárás sem a jelenleg hatályos Mt. rendelet, sem az új törvény alapján nem folytatható le.
A jelenleg hatályos 105/1952. MT sz. rendelet 40. § (1) bekezdése háromféle illetékességi feltételt is szabályoz, mégpedig
a) az értékpapír kiállítójának
b) az értékpapír utolsó birtokosának
c) a teljesítési helynek az illetékessége,
melyek közül a közjegyző illetékességét bármelyik megalapíthatja, tehát a három közül bármelyik közjegyző lehet illetékes. A gyakorlatban általában az történik, hogy az ügyfél ahhoz a közjegyzőhöz megy, akinek az illetékességi területén lakik.
A kérelmező az ügyek többségében azonos az utolsó birtokossal, mivel az okirat vagy értékpapír általában nála tűnik el.
Az eljárás a fenti három közül bármelyik közjegyzőnél megindítható. Ilyen esetben csak a megelőzés dönt, mert a 105/1952. MT sz. rendelet 40. §-ának második fordulatát a Ktv. hatályon kívül helyezte, de helyette új szabályozást nem hozott. Tehát a megyei bíróság elnöke az ugyanarra a területre illetékes több közjegyző közül már nem jelölheti ki, hogy ki járjon el.
Az illetékességnek ilyen tág körben való meghatározása visszás helyzetet teremthet például a váltó esetében, amelynek megsemmisítéséről az 1/1965. IM sz. rendelet 86. §-a úgy szól, hogy annak az országnak a törvénye, ahol a váltó fizetendő, határozza meg azokat az intézkedéseket, amelyeket az idegen vagy a saját váltó elvesztése vagy ellopása esetén tenni kell.
Ez azt jelenti, hogy a miniszteri rendelet visszautal (figyelemmel arra, hogy váltótörvényünk nincs) a 105/1952. MT számú rendeletre, tehát a fentebb írtakra, és emiatt elvileg az is lehetséges, hogy ugyanazon váltóra vonatkozóan egyszerre három közjegyző előtt is folyik megsemmisítési eljárás, mert külön kérte a kiállító, külön az utolsó birtokos és külön a váltó címzettje.
Így jelenleg előfordulhat, hogy egyik közjegyző sem tudja, hogy a másiknál eljárás van folyamatban és az ügyekben egyik közjegyző semmissé nyilvánító végzést hoz, a másik esetleg megszünteti az eljárást, mert az értékpapírt nála bemutatták, míg a harmadik előtt esetleges hiánypótlás miatt az eljárás még folyamatban van. Esetleg előfordulhat az is, hogy az értékpapírt egymástól függetlenül mindhárman és különböző időpontokkal semmissé nyilvánítják.
Mindhárom közjegyző jogszerűen járt el, a megoldás egyedül a megelőzés lehet, tehát a három közül az elsőként indult eljárás eredménye vehető figyelembe.
Az új szabályozás a fentiekhez képest nem szűkíti, hanem tágítja az illetékes közjegyzők körét, amikor a 29. §-ban kimondja, hogy az eljárásra bármely közjegyző illetékes.
A törvény indokolása szerint ez a szabály megkönnyíti a kérelmezők helyzetét, akik a jelenleg hatályos szabályozás értelmében csak az értékpapír kiállítójának, vagy utolsó birtokosának általános illetékessége, vagy az értékpapírban meghatározott teljesítési hely alapján illetékes közjegyzőtől kérhetik az értékpapír megsemmisítését. Az indokolás szerint a szabályozás indoka az, hogy a törvény értelmében az eljárás során a hirdetményeket a Magyar Országos Közjegyzői Kamarának központilag kell közzétennie, így nincs gyakorlati jelentősége annak, hogy az eljárást melyik közjegyző folytatja le, másrészt az eljárások gyakorisága folytán sem lehet számítani kezelhetetlen ügyteher-koncentrálódásra.
A fentiek ellenére továbbra is felmerül azonban a kérdés: Honnan értesül a közjegyző arról, hogy ugyanarra az értékpapírra vonatkozóan már esetleg másik közjegyző előtt is folyamatban van eljárás, mert például azt a másik közjegyzőnél a kötelezett vagy az eltulajdonító kérte. És ha értesül, akkor mi a megoldás, melyik közjegyző eljárása lesz hatályos. Tehát a korábbi alapproblémát az új szabályozás sem oldotta meg.
Kivételt jelent az általános illetékességi szabályok alól a közraktári jegy megsemmisítése, melyre vonatkozóan a közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény 41. § (2) bekezdése olyképpen rendelkezik, hogy a közraktári jegy vagy annak bármely része megsemmisítésére a közraktár székhelye szerinti közjegyző illetékes.
A törvény 6. §-ában az általános szabályok között és a 30. §-ban írtak szerint a kérelemnek tartalmaznia kell:
6. §
a) az eljárás lefolytatására irányuló kérelmet,
b) a kérelem előterjesztésének indokait,
c) a rövid tényállást,
(Ezek magyarázatra nem szorulnak)
d) az illetékes közjegyző megjelölését, a közjegyző illetékességének megállapításához szükséges adatokat,
(Ebben az eljárásban bármely közjegyző illetékes)
e) a kérelmező nevét, lakóhelyét (székhelyét).
+ 30. §
a) az értékpapír kiállítójának (kibocsátójának) nevét, székhelyét,
b) az értékpapír lényeges tartalmát (megnevezését, az általa megtestesített jogot, követelést, és ha rendelkezésére áll, az értékpapír ISIN-azonosítóját, sorozatszámát, sorszámát).
A törvény 30. §-ához fűzött indokolás szerint a kérelem előterjesztésének megkönnyítése érdekében nem kell valamennyi adatot megadni, hanem csak azokat, amelyek rendelkezésre állnak. Azt, hogy elégséges adat áll-e rendelkezésre az értékpapír azonosításához, a törvény szerint a közjegyzőnek kell megítélnie.
Álláspontom szerint azonban ez a rendelkezés ténylegesen csak a törvény 30. § (1) bek. b) pontjában írt ISIN azonosítóra, sorozatszámra és sorszámra vonatkozik, mert csak ehelyütt szerepel a "és ha rendelkezésre áll" kifejezés. A többi - tehát a 6. § (1) bek. a)-e) pontjaiban, továbbá a 30. § (1) bek. a) pontjában és a b) pont első fordulatában írt - adatok ügyfél általi megadása és a kérelemben történő szerepeltetése a törvény kógens rendelkezései közé tartoznak, tehát azoknak a kérelemben való feltüntetése kötelező. Ezt azért szükséges már most tisztázni, hogy az esetlegesen tévesen értelmezett jogszabályi rendelkezés miatt az ügyfél vagy jogi képviselők által hiányosan benyújtott kérelmek tömegének és a hiánypótlásoknak, illetve az emiatti időhúzásnak elejét vegyük.
30. § (2) A kérelemhez csatolni kell az értékpapír másolatát, amennyiben az rendelkezésre áll.
6. § (2) A kérelmet írásban lehet előterjeszteni, vagy az illetékes közjegyzőnél jegyzőkönyvbe lehet mondani.
Ezek az adatok azért is lényegesek, mert nélkülük a pénzintézet az ügyben hozott végzésünket nem fogadja el, mivel az adatok nélkül az értékpapír nem azonosítható.
A jelenlegi szabályozás még megköveteli azt, hogy a kérelmező valószínűsítse a kérelmezési jogosultságát. A kérelmezési jogosultság valószínűsítésének fogalma az MT rendeletben nem volt megadva, az új törvényben pedig szerencsére a fogalom már nem is szerepel.
Valójában a kérelmezési jogosultság valószínűsítése az értékpapír fentebb írt lényeges azonosító adatainak tudásával és annak kijelentésével volt azonos, hogy a kérelmező volt az értékpapír utolsó birtokosa, vagy őt annak alapján valamely jog illeti meg, vagy valamely kötelezettség terheli.
A jelenlegi szabályozás szerint ha a kérelmező nem tudja az adatokat, akkor nincs lehetőség az eljárás megindítására. Arra sincs lehetőség, hogy a közjegyző megkeresse a kiállítót adatközlés végett. Ez egyrészt nem a közjegyző dolga, másrészt a kiállítónak nem kötelessége közölni a közjegyzővel az adatokat (csak hagyatéki eljárásban), harmadrészt pedig lehet, hogy éppen a rosszhiszemű személy jelentkezett, aki a bankban a sorban álláskor az előtte álló birtokos betétkönyvének két adatát leleste, és a további adatokhoz a közjegyző általi megkeresés eredményessége esetén hozzájut, majd az adatok birtokában semmissé nyilváníttatja és a végzés birtokában felveszi a pénzt.
Minden adatot a kérelmezőnek kell szolgáltatnia. Ha azok rosszak vagy hiányosak annak a veszélyét - figyelemmel arra, hogy az adatokat ő szolgáltatta - ő viseli. (pl. A bank visszajelez, hogy ilyen értékpapír nincs, és a közjegyző megszünteti az eljárást.)
A jelenleg hatályos szabályozás szerint, ha a kérelmező az adatokat tudja és azokat a kérelmében szolgáltatja, akkor az illetékes közjegyző köteles az eljárást haladéktalanul megindítani még abban az esetben is, ha a kérelmező nem tud munkadíjat fizetni. Ha nem indítja meg, vagy azzal késlekedik, anyagi felelősség terheli az ügyfelet ért esetleges kárért.
2009. január 1-jétől az értékpapír és okirat semmissé nyilvánítása iránti eljárásban a közjegyzői munkadíjat és a költségtérítést a félnek kötelessége előlegezni.
Ha a kérelmet írásban benyújtották, a törvény 7. § (1) szerint a közjegyző - a kérelem érkezésétől számított 8 munkanapon belül - felhívja a kérelmezőt, hogy az eljárás lefolytatásának külön jogszabályban meghatározott közjegyzői munkadíját és költségtérítését előlegként fizesse meg.
(2) A kérelem jegyzőkönyvbe mondása esetén a kérelmezőnek az (1) bekezdés szerinti költséget a kérelem előterjesztésével egyidejűleg kell megfizetnie.
(3) Ha a kérelmező az (1) bekezdés szerinti költség megfizetését elmulasztja, a közjegyző - a hiányok pótlására való felhívás kibocsátása nélkül - a kérelmet indokolt végzéssel elutasítja. [törvény 7. § (3) bek.]
8. § (1) Az eljárásban költségmentességnek és költségfeljegyzésnek nincs helye. (törvény 8. §)
A gyakorlatban a kérelmet az esetek többségében jegyzőkönyvbe foglaljuk, mely a fentebb már felsorolt adatokat tartalmazza, illetve tartalmazza azt, hogy - ha az ügyfél erre igényt tart! - kéri, hogy a közjegyző hívja fel az értékpapír kiállítóját, hogy a pénzintézet a további közjegyzői intézkedésig kifizetést ne teljesítsen, illetve az esedékessé váló összeget helyezze bírói letétbe.
Az új törvény hatálybalépése után várhatóan meg fog nőni az írásban benyújtott kérelmek száma [törvény 6. § (2) bek. első fordulat] és ezzel együtt a hiánypótlásra visszaadandó kérelmek száma is. A hiánypótlási eljárás az ügyfél szempontjából időveszteséget jelent, amely alatt a kérelmező betétjét az eltulajdonító esetleg felveheti, mivel a hiány pótlásáig még az sem biztos, hogy az eljárás tovább folytatható, és így közjegyzői "letiltás" sincs. Az eljárásnak jelenleg ez a legneuralgikusabb pontja, mivel ha az ügyfél a közjegyzőnél történő bejelentést megelőzően nem keresi fel a kiállítót, és nem kér az elveszett értékpapírra kifizetési tilalmat, vagy a kiállító azt nem teljesíti (mivel erre őt sem a jelenleg hatályos, sem a hatályba lépő jogszabály nem kötelezi) úgy a köztes időben, tehát addig, amíg a közjegyzői eljárás a kifizetés letiltásáig eljut (esetleges hiánypótlási eljárás, a további kifizetés tilalmára vonatkozó közjegyzői végzésnek postai úton a bankhoz való eljuttatása) több nap telik el, és a kérelmező tőkéjét elvileg a kiállítónál (banknál) a jogosulatlanul eltulajdonító vagy megtaláló ezen idő alatt felveheti.
A jogirodalomban felmerült arra vonatkozó javaslat, hogy az ügyfelet jogszabályi szinten kellene arra szorítani, hogy az elveszés, vagy eltulajdonítás esetén legelőször a bankot (kiállítót) keresse fel, a bejelentést ott tegye meg és ott kérje azonnali intézkedésként a kifizetés ideiglenes letiltását mindaddig, amíg a közjegyzőtől az eljárás során erre vonatkozóan hozott intézkedés nem érkezik. Ugyancsak jogszabályi szinten kellett volna a kiállítót (bankot) arra kötelezni, hogy a bejelentés alapján ideiglenes intézkedéssel saját belső hálózatán belül a kifizetést azonnal tiltsa le. Ezen javaslatot a törvényalkotó sajnos nem vette figyelembe, így továbbra is az ügyfél esetleges jólértesültségétől és a bank hozzáállásától függ az, hogy ez a gyors értékmentő intézkedés megtörténik-e. A fentiek miatt jelentős állampolgári érdekek szenvedhetnek sérelmet és célszerű lenne a szabályozás újragondolása.
A módszer annál is inkább kézenfekvő lenne, mivel a bank (kiállító) az elveszésről, eltulajdonításról az ügyféltől nyomban értesül és saját hálózatán belül a letiltást nem postai, hanem elektronikus úton intézi. Az ilyen szabályozás a jelenleginél lényegesen nagyobb biztonságot nyújtana a jogosulatlan betétkiváltások ellen.
Az igazság kedvéért azt is el kell mondani, hogy a bankok közül jónéhány az elveszésről történő értesülést követően - anélkül, hogy erre jogszabállyal kötelezve lenne - az ügyfél nála tett bejelentését előjegyzi és a betétre vonatkozóan kifizetési moratóriumot rendel el, mellyel egyidejűleg a bejelentőt felhívja, hogy legfeljebb hat munkanapon belül a közjegyzőnél indítsa meg az eljárást, majd az annak megindításáról szóló közjegyzői végzést a pénzintézetnél mutassa be. Ez az ügyfél részére feltétlenül segítség, de jogszabályi alapja nincs és nem is valamennyi bank gyakorolja.
A fenti közbevetést követően folytatva az eljárás menetének leírását:
A közjegyző a feltételek fennállása esetén a megsemmisítési (semmissé nyilvánítási) eljárást végzéssel elrendeli és a hirdetményt kibocsátja.
A 105/1952. MT számú rendelet a hirdetmény tartalmáról nem rendelkezett, tehát a hirdetménynek kötelező tartalma nem volt.
A fentiekkel szemben a törvény 31. § (2) bek. a)-c) pontjai megállapítják a hirdetmény kötelező tartalmát az alábbiak szerint:
A hirdetmény tartalma:
A hirdetménynek tartalmaznia kell,
31. §
a) az értékpapírra vonatkozó adatokat [a kiállító (kibocsátó) nevét, az értékpapír megnevezését, az általa megtestesített jogot vagy követelést, továbbá ha rendelkezésre áll, az értékpapír ISIN-azonosítóját, sorozatszámát, sorszámát],
b) a felhívást az értékpapír birtokosának arról, hogy az értékpapírt a hirdetmény közzétételétől számított 6 hónap alatt mutassa be a közjegyzőnél, mert ellenkező esetben az értékpapírt a közjegyző semmissé fogja nyilvánítani,
c) a hirdetményt közzétevő közjegyző nevét, székhelyét és irodájának címét, valamint a közjegyzői ügy számát.
Jelentős újítást tartalmaz a 31. § (3) bekezdés, mely szerint a hirdetményt 6 hónapra közzé kell tenni, továbbá a közjegyző a hirdetményt az országos kamarának küldi meg, amely gondoskodik a hirdetmény közzétételéről.
A (4) bek. értelmében az országos kamara a hirdetmények közzétételére az interneten folyamatosan elérhető, nyilvános, díjmentesen megtekinthető elektronikus nyilvántartást működtet, melyben a hirdetmény a közzététele időpontjának megjelölésével együtt jelenik meg.
Az (5) bek. szerint a közjegyző a hirdetmény közzétételéről a kérelmezőt, az értékpapír kiállítóját (kibocsátóját), a központi értéktárat és az egyéb érdekeltet is értesíti (váltónál mindenkit, aki a váltón szerepel).
A 105/1952. MT számú rendelet jelenleg még hatályban lévő 42. § (1) bekezdése kógens szabály, tehát kötelezően írja elő, hogy értékpapír esetében a hirdetményi határidő egy év ("A közjegyző felhívja az értékpapír birtokosát, hogy az értékpapírt a hirdetménynek a bíróság hirdetőtábláján való kifüggesztésétől számított egy év alatt nála mutassa be....") Ettől a rendelkezéstől tehát jogszerűen eltérni nem lehet.
A hatályba lépő törvény a hirdetményi határidőt már hat hónapban állapítja meg, tehát jelentősen lerövidíti az eljárás időtartamát, illetve növeli annak biztonságát, amennyiben a hirdetményt nem az MT rendeletben írt helyi bíróság hirdetőtábláján rendeli kifüggeszteni, hanem azt a MOKK által működtetendő nyilvános elektronikus nyilvántartásban rendeli közzétenni és így bárki által díjmentesen és folyamatosan megtekinthetővé teszi. (Feltéve természetesen, hogy az érdeklődő rendelkezik internetes kapcsolattal.)
Ezen változások szükségességét a kar tagjai - a jelentős állampolgári érdekekre is figyelemmel - szakcikkekben és előadásokban is sürgették és törvényi szinten való megjelenésüket örömmel üdvözlik. Nincs azonban tudomásuk arról, hogy a törvényhez végrehajtási rendelet készülne, amelynek pedig számos részletkérdést kellene továbbszabályoznia. (Így például honnan tudja meg az eljáró közjegyző, hogy az Országos Kamara a hirdetményt mikor tette közzé, kitől értesül arról, hogy lejárt-e a hirdetményi határidő és mi számít a közzététel napjának.) Ugyancsak az esetleges végrehajtási rendeletben kellene kitérni a korábban már említett illetékességi problémák szabályozására is, nevezetesen arra, hogy amennyiben az eljárás ugyanarra az értékpapírra vonatkozóan több közjegyző előtt is megindult, erről az érintett közjegyzők hogy értesülnek és melyik lesz közülük az eljárás lefolytatására illetékes.
A jelenleg hatályos 105/1952. MT számú rendelet a hirdetményi határidőre vonatkozóan szó szerint egy évről rendelkezik, míg a 45. § (1) bekezdése szerint okirat esetében a határidő egy hónapra leszállítható (csak lehetőség). Az új törvény 31. § (3) bekezdése értelmében az értékpapír esetében a hirdetményi határidő 6 hónap, mely okiratok esetében a 36. § b) pontja alapján egy hónapra leszállítható (csak lehetőség).
Váltó és csekk semmissé nyilvánítása iránti esetben a 105/1952. MT rendelet 45. § (2) bekezdése értelmében a hirdetményi határidő egy hónap. Az új törvény 36. § a) pontja alapján viszont a váltó és csekk semmissé nyilvánítása esetében a hirdetményi határidőt egy hónapra le kell szállítani, (kötelező), míg az okiratok semmissé nyilvánításakor a törvény szerint a hirdetményi határidő egy hónapra leszállítható (csak lehetőség).
Összefoglalva megállapítható tehát, hogy a jelenleg hatályban lévő jogszabály szerint az értékpapír megsemmisítési eljárás során a hirdetményi határidő kötelezően egy év, és ez nem szállítható le. Ez alól jelenleg kivételt képez a közraktárjegy és a csekk, ahol kötelezően 1 hónapos határidőt állapít meg a csekkjogi szabályok szövegének közzétételéről szóló 2/1965. (I. 24.) IM számú rendelet 63. § (2) bekezdése, és a közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény, amely az 1. § (2) bekezdésében kimondja, hogy a közraktári jegy értékpapír, egyben a közraktári jegy megsemmisítésére vonatkozóan a törvény 41. § (1)-(3) és 42. § (1)-(3) bekezdései külön rendelkeznek és ezzel a közraktári jegy megsemmisítése iránti eljárást teljes egészében kiveszik a 105/1952. MT rendelet hatálya alól úgy, hogy a közraktári jegy megsemmisítésére vonatkozóan a 105/1952. MT rendeletben írtaktól eltérő eljárást tesznek kötelezővé, azzal is, hogy közraktári jegy megsemmisítése esetén a hirdetményi határidő egy hónap, illetve, hogy az eljárás során a hirdetményt nem a helyi bíróságnál, hanem a közraktár székhelye szerint illetékes megyei bíróság székhelyén működő helyi bíróságnál (Budapesten a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál) valamint a közraktár ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségében kell kifüggeszteni.
Itt kell beszélnünk az okirat semmissé nyilvánítása iránti eljárásról.
Melyről jelenleg ugyancsak a 105/1952. MT rendelet, illetve annak 45. § (1) bekezdése rendelkezik, mégpedig olyképpen, hogy arra is az értékpapír megsemmisítésére vonatkozó - a rendelet 40-44. §-aiban írt - rendelkezéseket kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy okirat esetében a hirdetményi határidő egy hónapra leszállítható.
E tekintetben nem hoz újat a hatályba lépő törvény sem, amely a 36. §-a szerint ugyancsak megengedő formában, mindössze leszállíthatóvá és nem pedig kötelezően leszállítandóvá teszi a hirdetményi határidőt.
Okirat esetében tehát - a jelenleg hatályos jogszabály szerint - a közjegyző hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy a konkrét ügyben a hirdetményi határidőt egy évről egy hónapra leszállítja-e vagy sem, és őt a leszállításra senki nem kötelezheti.
Okirat semmissé nyilvánítása iránti kérelem a közjegyzőknél az esetek 90%-ában, valamely takarékbetéti konstrukcióval kapcsolatban fordul elő.
A takarékbetéti konstrukciók nem értékpapírok, hanem okiratok. Ezt a jogelmélet mára széles körben elfogadta, ez mára a gyakorlatban is általánosnak mondható, és tapasztalatom szerint a közjegyzők a takarékbetéti konstrukciók esetében a hirdetményi határidőt a jogszabály által nyújtott lehetőséget kihasználva egy hónapra leszállítják.
Csak egyetlenegy jogszabály a fentiek igazolására:
A takarékbetétekről szóló 1989. évi 2. sz. tvr. 1. § (1) bekezdése értelmében "Takarékbetét: a hitelintézetnél takarékbetét-szerződés (Ptk. 533. §) alapján takarékbetétkönyv vagy más okirat (a továbbiakban: okirat) ellenében elhelyezett pénzösszeg". Ugyanezen jogszabályhely 15. §-a értelmében "a takarékbetét elhelyezéséről kiállított okirat elvesztése vagy megsemmisülése esetén az okiratok megsemmisítésére vonatkozó általános szabályok az irányadók". Tehát a takarékbetéti konstrukciók valamennyi fajtájára (pl. takarékbetétkönyv, takarékszelvény, takaréklevél stb.) a jogszabály az okiratok megsemmisítésére vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni, vagyis esetükben a hirdetményi határidő egy hónapra leszállítható. Annak ellenére, hogy a leszállítás nem kötelező, jelentős állampolgári érdekek fűződnek ahhoz, hogy a hirdetményi határidő minél rövidebb legyen és a jogosult minél hamarabb a tőkéjéhez juthasson. Ezért célszerűnek látszik, hogy okiratok esetében a közjegyzők éljenek a számukra jogszabályban biztosított lehetőséggel és a hirdetményi határidőt - amennyiben aggályt keltő körülmények az ügyben nincsenek - egy hónapra szállítsák le. Ugyanakkor, mivel okirat vonatkozásában a hirdetményi határidő leszállítására sem a jelenlegi, sem az új szabályozás szerint a közjegyzőt senki nem kötelezheti, hanem az csak lehetőség, a közjegyző nem követett el hibát abban az esetben sem, ha az okirat hirdetményi határidejét 1 évben, illetve az új szabályozás szerinti 6 hónapban fenntartja.
Fontos rendelkezést tartalmaz a törvény 33. §-a, mely azonban nem jelent előrelépést a jelenleg hatályos 105/1952. MT rendelethez képest:
A törvény 33. § értelmében ha az értékpapír semmissé nyilvánítására irányuló kérelemmel együttesen vagy utóbb kérik, a közjegyző felhívja az értékpapír alapján kifizetésre kötelezett személyt vagy szervezetet, hogy további rendelkezésig az értékpapír alapján kifizetést ne teljesítsen, illetőleg, hogy az időközben esedékessé váló összeget helyezze bírói letétbe.
A törvény indokolása szerint a felhívás címzettje a felhívást köteles teljesíteni. Ezt a törvény külön azért nem írja elő, mivel ez következik a törvény 1. §-ában foglalt azon rendelkezésből, mely szerint a közjegyző eljárása a bíróság eljárásával azonos hatályú. Amikor a közjegyző az értékpapír alapján kifizetésre kötelezettet felhívja arra, hogy az értékpapír alapján kifizetést ne teljesítsen, vagy hogy az időközben esedékessé váló összeget helyezze bírói letétbe, olyan állami érdeket érvényesít, amely szükségessé teszi azt, hogy felhívásának harmadik személyek irányában is (tehát olyan személyekkel szemben is akik nem alanyai eljárásának) olyan jogkövetkezménye legyen, mintha a felhívást a bíróság tette volna meg.
Véleményem szerint, bár mind a jelenlegi, mind az új szabályozás csak mint az ügyfél kérelmétől függő intézkedési lehetőséget említi a kifizetésre kötelezett személy vagy szervezet felhívását a kifizetés teljesítésének megtagadására, a közjegyző akkor jár el helyesen, ha minden esetben felhívja a kérelmező figyelmét a "letiltás" kérésének lehetőségre. (Természetesen csak akkor, ha ilyen kérelem az eljárás megindítása iránti kérelemben nem szerepel.) Szükséges tehát az eljárás megindításakor a közjegyző által felvett jegyzőkönyvben tájékoztatni a kérelmezőt a fenti lehetőségről és lehetőség szerint az arra adott választ is jegyzőkönyvbe venni, hogy utóbb az ügyfél a tájékoztatás hiányára ne hivatkozhasson. Problémát jelent azonban az, hogy ha a kérelmet nem a közjegyzőnél mondják jegyzőkönyvbe, hanem azt írásban, postán nyújtják be és hiánypótlásnak nincs helye, de a letiltás iránti, 33. § szerinti, kérelem hiányzik. Ilyen esetben a közjegyzőnek nincsen lehetősége arra, hogy a "letiltásra" vonatkozó kérelem előterjesztésének lehetőségéről a kérelmezőt tájékoztassa, vagy, hogy a letiltásra vonatkozó kérelem hiánya miatt az eljárást ne indítsa meg. Ha viszont az ügyfelet nem tájékoztatja, az esetleg kártérítési igénnyel léphet fel. Véleményem szerint a helyes megoldás az, hogy a közjegyző ilyen kérelem esetén a hirdetményt kibocsátja, egyben tértivevényes levélben tájékoztatja az ügyfelet arról, hogy a törvény 33. §-a alapján kérheti, hogy a közjegyző a 33. § szerinti felhívást tegye meg. Ha ezek után az ügyfél kéri, akkor a 33. § alapján ("vagy utóbb kéri") a közjegyző a felhívást a kötelezetthez kibocsátja, ha nem kéri, akkor az ügyfél nem hivatkozhat eredménnyel a tájékoztatás elmaradására.
Ezt a procedúrát is kiküszöbölte volna az, ha a jogszabály az ügyfelet elsősorban a kiállító (bank) felé irányította volna azzal, hogy a bejelentést elsődlegesen ott tegye meg.
Az új törvény 34. §-a a hatályban lévő MT rendelet 44. §-ával lényegében megegyezően úgy rendelkezik, hogy ha a hirdetmény közzétételének ideje alatt az értékpapírt bemutatják, a közjegyző az eljárást megszünteti, a kifizetés tilalmáról és a bírói letétbe helyezésről szóló felhívását - a körülményekhez képest azonnali hatállyal vagy legfeljebb harminc napi határidővel - visszavonja.
(2) Ha a hirdetmény közzétételének ideje alatt az értékpapírt nem mutatták be, és annak hollétére vonatkozó adatot sem jelentettek be, a közjegyző az értékpapírt semmissé nyilvánítja.
A hirdetmény kifüggesztése után tehát két dolog történhet:
Az elveszett értékpapírt vagy okiratot vagy
1. bemutatják vagy
2. nem (többnyire nem).
Az első esetben a közjegyző az eljárást végzéssel megszünteti, és a végzést mindazoknak kézbesíti, akiknek korábban az elrendelő végzést kézbesítette, egyben a további kifizetés letiltására vonatkozó meghagyást (43. §) a körülményekhez képest azonnali hatállyal, vagy legfeljebb 30 napos határidővel hatályon kívül helyezi. [44. § (1) bek.]
A törvényi szabályozás a fentiektől csak annyiban tér el, hogy itt nem a meghagyás hatályon kívül helyezéséről, hanem a felhívás visszavonásáról beszél.
A "vagy legfeljebb" kifejezés egyben azt is jelenti, hogy ez a határidő lehet kevesebb is 30 napnál, például 15 nap. Nem célszerű azonban rövidebb határidőt alkalmazni, hiszen ennek a határidőnek az a célja, hogy ha más személy (megtaláló vagy tolvaj) mutatja be az értékpapírt, akkor a megszüntető végzéssel a közjegyző által a megszüntetésről értesített kérelmezőnek legyen elég ideje tulajdoni per megindítására.
A közjegyzőnek ugyanis a jogszabály 44. § (1) bekezdésében írt kötelessége, hogy az értékpapír vagy okirat bemutatása esetén - a papír azonosságának megállapítása után - az eljárást megszüntesse. Nem vizsgálhatja tehát, hogy a bemutató személy milyen módon jutott az értékpapírhoz és azt sem, hogy tulajdonos-e vagy nem. A jogszabály tehát a megszüntetési kötelezettséget önmagában a bemutatás tényéhez köti.
A "körülményekhez képest" kifejezés itt nyer értelmet, mivel ha az értékpapírt a kérelmező mutatja be, akkor a további kifizetés letiltására vonatkozó meghagyás azonnal és aggály nélkül hatályon kívül helyezhető, ha viszont más személy (megtaláló, tulajdoni igénnyel jelentkező, tolvaj stb.) mutatja be, akkor ez aggályt keltő körülménynek számit és indokolt és méltányos a kérelmező részére legalább 30 napos perindítási határidő biztosítása oly módon, hogy a közjegyző a további kifizetés letiltására vonatkozó meghagyást nem azonnali hatállyal, hanem legfeljebb 30 napi határidővel helyezi hatályon kívül. (Az esetleges jogosulatlan igénylő így 30 napig nem juthat a követelés összegéhez.)
A jelenleg hatályos 105/1952. MT számú rendelet nem határozza meg, hogy mi minősül a 44. § (2) bekezdés második fordulatában írt "hollétre vonatkozó adat" olyan bejelentésének, amelynek alapján az eljárás megszüntethető. Az új törvény a 34. § (3) bekezdés a)-b) pontjaiban támpontot ad az értékpapír hollétére vonatkozó adat bejelentésének értelmezésére amikor kimondja, hogy az értékpapír hollétére vonatkozó adat bejelentésének minősül az is, ha
a) a kiállító írásban nyilatkozik arról, hogy az értékpapírt az őrizetében tartja,
b) a letétkezelő, a letéti őrző, és a befektetési szolgáltatásra jogosult írásban nyilatkozik arról, hogy az értékpapírt a tevékenysége körében az őrizetében tartja.
Ugyanakkor még mindig nem rendezi azt a problémát, ami a gyakorlatban nehézséget okoz, mégpedig azt, hogy ha az értékpapír hollétére vonatkozó adatot bejelentik, ez önmagában - az értékpapír fizikai bemutatás nélkül - elégséges-e az eljárás megszüntetéséhez és a meghagyás hatályon kívül helyezéséhez, illetőleg a felhívás visszavonásához, vagy az értékpapírt a közjegyzőnél fizikailag be kell mutatni?
Úgy tűnik nem, mivel úgy a jelenleg hatályos MT rendelet, mint a hatályba lépő törvény is [105/1952. MT számú rendelet 44. § (1) bek., illetve törvény 34. § (1) bek.] az értékpapír bemutatását teszi az eljárás megszüntetésének feltételévé.
A fenti jogszabályhelyek értelmében az eljárás megszüntetésének feltétele csak és kizárólag az értékpapír bemutatása lehet.
A bemutatáson fizikai bemutatást kell érteni. Az értékpapírt tehát el kell vinni a közjegyzőhöz, aki azt személyesen megtekinti, az adatait beazonosítja és ha minden egyezik, az eljárást megszünteti.
Úgy tűnik nincs lehetőség arra, hogy a közjegyző az eljárást az értékpapír bemutatása nélkül szüntesse meg, mivel a 44. § (2) bekezdésben írt "hollétére vonatkozó adat bejelentése" csak arra elég, hogy a közjegyző addig ne hozza meg a semmissé nyilvánító kimondó végzést, amíg az értékpapírt be nem mutatják, még akkor sem, ha a hirdetményi határidő már lejárt. Tehát a "hollétre vonatkozó adat" bejelentése csak arra szolgálhat, hogy további határidőt biztosítson az értékpapír fizikai bemutatására.
Ilyen esetben az lenne a helyes eljárás, ha a közjegyző a bejelentőt határidő tűzése mellett az értékpapír fizikai bemutatására írásban felhívná és attól függően, hogy a felhívás eredményes-e, az eljárást megszüntetné vagy a bemutatás megtagadása esetén azt tovább folytatná és az értékpapírt a bejelentés ellenére semmissé nyilvánítaná.
Ezt a problémát az új szabályozás sem oldja meg. E vonatkozásban a törvénynek vagy az esetleges végrehajtási rendeletnek, egyértelműen kellene fogalmaznia, és álláspontom szerint a fentiekhez igazodva kötelezően új határidő tűzése mellett lehetőséget kellene biztosítania arra, hogy az értékpapírt fizikailag bemutassák.
Kérdésként merülhet fel, hogy kinek a kötelessége ilyen esetben az értékpapír közjegyzőnél történő bemutatása.
Ha a kérelmező a bejelentő, akkor ez a kérdés eleve nem életszerű, mert neki elemi érdeke, hogy bemutassa a közjegyzőnél a megtalált értékpapírt.
Kérdés, hogy ha a kiállító, letétkezelő vagy a törvényben említett más személy tartja őrizetében, úgy kötelezhetőek-e az értékpapír fizikai bemutatására.
A jelenlegi szabályozás és a hatályba lépő rendelkezések szerint ilyen kötelezésre a közjegyzőnek nincs hatásköre.
A jelenlegi szabályozás szigorú értelmezése szerint, ha a kérelmező - vagy bárki más - nem mutatja be az értékpapírt a közjegyzőnél, a közjegyzőnek nincsen más lehetősége, mint az értékpapír semmissé nyilvánítása.
A kérelmezőt és a kiállítót ebben az esetben sem éri kár, mert az értékpapír semmissé nyilvánításával csak az adott értékpapír nemlétének a deklarálása történt, és nincs akadálya új értékpapír kiállításának.
A bíróság álláspontja nem mindig egyezik a jogszabályt szorosan értelmező közjegyzői véleménnyel.
Születtek a fentiekkel ellentétes másodfokú bírói döntések, azonban a bíróság a döntésekor nem a saját anyagi felelősségét kockáztatta, míg hasonló helyzetben a közjegyző anyagi felelősséggel tartozik azért, ha pusztán az írásbeli bejelentés alapján az eljárást megszünteti és ennek alapján a kiállító esetlegesen rosszhiszeműen eljáró tisztviselője a követelés összegét elsikkasztja.
A bírósági döntések kiindulási alapja az, hogy a jogosult érdekében úgy kell eljárni, hogy az mihamarabb a pénzéhez juthasson. Így nem tekintik aggályosnak azt a körülményt, hogy adott esetben a bejelentést tévő pénzintézet a jogszabály kógens rendelkezésre ellenére nem mutatta be a közjegyzőnél az értékpapírt, de közölte annak valamennyi lényeges adatát és azt, hogy az értékpapír nála található.
Ez utóbbi álláspontot látszik alátámasztani az új törvény is azzal, hogy külön is nevesíti a hollétre vonatkozó adat bejelentésének két formáját. Így az látszik valószínűnek, hogy a fentiek szerinti bejelentést el kell fogadni a fizikai bemutatást pótló cselekménynek. (Már csak azért is, mert a bírói gyakorlat már most is ebbe az irányba ment el.) Ugyanakkor, ha ezt az álláspontot fogadjuk is el, célszerűnek látom ennek egyértelmű, jogszabályi megfogalmazását.
A második esetben - tehát, ha a hirdetményi határidő eredménytelenül telt el - a közjegyző az értékpapírt végzéssel semmisé nyilvánítja.
A hatályba lépő törvény 35. §-a kimondja, azt - ami bár eddig is egyértelmű volt - most a jogszabály szövegében is megjelenik, és ami az eljárás egyik fő célját testesíti meg, nevezetesen, hogy a semmissé nyilvánított értékpapírral a benne foglalt jogot gyakorolni, követelést érvényesíteni nem lehet.
A fentiek szerint úgy tűnik, hogy a gyakorlatban felmerült kérdések többségére az új törvényi szintű szabályozás választ ad, azokat megfelelően rendezi.
Az is nyilvánvaló azonban, hogy az eljárás egyik fő céljának jogszabályi megjelenítését az új szabályozás is messze elkerülte, mégpedig azt, hogy jogosulatlan személy lehetőleg ne juthasson az értékpapír jogosultját megillető követeléshez.
A gyakorlatban a kérelmező a közjegyzőhöz érkezése után szembesül azzal a ténnyel, hogy neki rengeteg adatot kellene szolgáltatnia az eljárás lefolytatásához. A közjegyző tájékoztatja mindenről, majd a kérelmező visszafut a bankhoz, és megpróbálja a szükséges adatokat beszerezni. Ha szerencséje van és megtudja az adatokat - ez nem mindig sikerül, sok esetben a pénzintézetek nem adják ki a kérelmezőnek a kért adatokat - visszamegy a közjegyzőhöz, aki nyomban felveszi a jegyzőkönyvet, az eljárást megindítja, a hirdetményt kibocsátja (közzé teszi), többnyire azzal a meghagyással (felhívással), hogy az adott értékpapír (okirat) alapján kifizetést ne teljesítsenek. Ezt követően az egészet postára adja a közjegyző, majd az megérkezik valamennyi rendeltetési helyére, többek között a bankhoz is, ahol iktatják, elolvassák, és a meghagyásnak (felhívásnak) eleget téve kifizetést nem teljesítenek. Feltéve, hogy azalatt a több nap alatt, míg a fentiek lezajlanak, valaki még nem vette fel akár lopott vagy hamisított személyi igazolványnyal a kérelmező pénzét.
Született megoldási javaslat, melyet a szakma üdvözölt és minden tekintetben támogatásra méltónak talált, mégsem került be az új jogszabályba, de erről a fentiekben már szóltam.
Összefoglalva:
Az értékpapír és okirat semmissé nyilvánítása iránti eljárás törvényi szintű szabályozását a kar régóta várta. Az új törvény az MT rendelet jónéhány hiányosságát pótolta (lásd a megtévesztő elnevezés megváltoztatása, megsemmisítés helyett a semmissé nyilvánítás fogalmának bevezetése),
- az eljárás hatályának az elveszetten kívül az eltulajdonított vagy megsemmisült értékpapírra vonatkozóan is jogszabállyal történt kiterjesztése,
- a semmissé nyilvánítható értékpapír fogalmának meghatározása,
- az eljárásra illetékes közjegyző egyértelmű meghatározása,
- a kérelmezési jogosultság valószínűsítésének mint meghatározhatatlan tartalmú fogalomnak elhagyása és helyette a kérelem tartalmának pontos meghatározása,
- a hirdetmény tartalmának pontos meghatározása, amely az MT rendeletből hiányzott,
- a munkadíjelőleg lehetővé és egyben kötelezővé tétele azzal, hogy nemfizetés esetén a kérelem elutasításának van helye,
- az eljárás időtartamának jelentős lerövidítése, amennyiben a hirdetményi határidőt egy év helyett hat hónapban határozza meg,
- az eljárás biztonságának növelése, amennyiben a hirdetményt nem a helyi bíróság hirdetőtábláján kell kifüggeszteni, hanem azt a MOKK által működtetendő nyilvános elektronikus nyilvántartásban rendeli közzétenni és így bárki által elérhetővé teszi stb.)
ugyanakkor a felsorolt pozitívumok mellett a törvény hiányossága, hogy az eljárás fő céljai, azaz a deklaráció és a legitimáló eszközök pótlása mellett csak érintőlegesen (lásd törvény 33. §) foglalkozik az állampolgár szempontjából legfontosabb céllal, az értékmentéssel, azaz annak azonnali megakadályozásával, hogy az állampolgár megtakarítását vagy tőkéjét arra jogosulatlan felvehesse.
Ezt a kijelentést arra alapítom, hogy a jogszabály a 33. § kivételével sehol sem ad tájékoztatást az állampolgárnak arra vonatkozóan, hogy például az értékpapír ellopása esetén mi a leggyorsabb és legcélszerűbb módja a jogosulatlan személy általi kiváltás megakadályozásának. Még a 33. § is csak az esetleg tájékozatlan állampolgár kérelmére ad lehetőséget a kifizetés letiltására, és amennyiben azt elfelejti súlyos kárt szenvedhet. Ráadásul a kötelezővé tett hiánypótlás esetén a "letiltás" is késedelmet szenved, hiszen a hiányok pótlásáig a hirdetményt nem lehet közzétenni, tehát a kibocsátó felé sem lehet felhívást tenni, hogy az értékpapír alapján további rendelkezésig kifizetést ne teljesítsen.
A szakma tudja, hogy a semmissé nyilvánítási eljárás a kérelemnek a közjegyzőnél történő előterjesztésével kezdődik. Tudja azt is, hogy a kérelem előterjesztése előtt történtekért [tehát jogosulatlan kiváltás; a kérelemnek alkalmatlan helyen (például okmányiroda) vagy késedelmesen való előterjesztése] a közjegyzőt felelősség nem terheli. Az ügyfél azonban ezeket nem tudja és anélkül, hogy az elveszést, ellopást először és legsürgősebben a kiállítónál bejelentené - aki ettől kezdve kifizetést további intézkedést nem teljesítene - indul a kiállító utasítására a közjegyzőhöz, vagy rossz esetben postán írásbeli - meggyőződésem szerint nagyon sok esetben hiányos - kérelmet küld és ezzel jelentős késedelmet szenved.
Mindezek ellenére az új jogszabály feltétlenül előremutató, és kisebb módosításokkal, vagy a jelzett egyes problémáknak esetleges végrehajtási rendeletben történő megoldásával alkalmas céljainak betöltésére. Sajnálatos módon a törvényben nincs felhatalmazás végrehajtási rendelet alkotására.
A cikk megírásakor - melyhez felhasználtam dr. Győrpál Árpád közjegyzőnek a témában korábban írt tanulmányait és az általa megtartott előadások anyagait is - a Magyar Országos Közjegyzői Kamara honlapján történő közzététel technikai feltételei még nem teljesek, tudomásom szerint a zálogjogi nyilvántartáshoz hasonló felület - dallas chip nélkül - kerül kialakításra, amelynek használata során az eljáró közjegyző a szükséges adatok kitöltését követően az automatikusan elkészülő kész hirdetményt minősített elektronikus aláírásával ellátva közzé teszi, saját részére pedig kinyomtatva őrzi. ■
Lábjegyzetek:
[1] dr. Győrpál Miklós közjegyzőhelyettes, Komló
[2] dr. Győrpál Miklós közjegyzőhelyettes, Komló
Visszaugrás
