A Ptk. zálogjogi szabályozása 1996-ban (1996, évi XXVI. törvény, első zálogjogi novella) és 2000-ben (2000. évi CXXXVII. törvény, második zálogjogi novella) lényeges átalakításon ment keresztül. A két zálogjogi novella - alapvetően az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank hitelbiztosítéki modelltörvénye (EBRD Model Law on Secured Transactions 1994) alapján - arra tett kísérletet, hogy a szabályozás megfeleljen a modern hitelélet követelményeinek, javítsa a gazdálkodók hitelhez jutásának lehetőségeit. E célt szolgálta mindenekelőtt az ingó jelzálogjog és a vagyont terhelő zálogjog bevezetése. A zálogjogi novellák másik újítása az önálló zálogjog volt, amely a két világháború közötti magyar magánjogban ismert, német minta alapján bevezetett telekadósság megfelelője azzal a különbséggel, hogy a régi magánjogunk a telekadósságot az ingatlan jelzálogjog egy alfajaként szabályozta, a mai önálló zálogjog pedig bármilyen zálogtárgyon alapítható, akár kézi-, akár jelzálogjog formájában.
A polgári jogi kodifikáció koncepciójának kialakításakor a zálogjoggal kapcsolatban két, némileg egymásnak ellentmondó gondolat fogalmazódott meg. Egyrészt az volt a feltételezés, hogy a két zálogjogi novella eredményeként a szabályozás már kiforrott, ezért csak apróbb kiigazítások szükségesek a gyakorlat tapasztalatai nyomán. Önmagában ez a feltételezés is megkérdőjelezhető, a vagyont terhelő zálogjog, illetve az önálló zálogjog szabályozása problémák egész sorát veti fel. Másrészt nyomatékosan megfogalmazódott az az igény, hogy a zálogjogi szabályozás - a hatályos Ptk. -tól eltérően - a dologi jogi könyvben helyezkedjen el. A zálogjogban azonban keverednek a dologi jogi és a kötelmi jogi szabályok, amelyeknek a természete, így különösen a kötelező ereje, illetve a megsértésükhöz fűződő jogkövetkezmények eltérőek. Szükségessé vált ezért felülvizsgálni, hogy a zálogjogi szabályok között melyek a dologi jogi és melyek a kötelmi jogi jellegűek, ez utóbbiakon belül pedig melyek az eltérést nem engedő (kógens) és melyek a felek eltérő megállapodását lehetővé tevő (diszpozitív) rendelkezések. A zálogjog dologi jellegének és a jogbiztonságnak az erősítése érdekében a zálogjogi szabályozás körében a Javaslat egyik alapvető törekvése lett a különböző jellegű szabályok egyértelmű megkülönböztetése. Ennek egy kézenfekvő módja a dologi jogi és a kötelmi jogi szabályok szerkezeti elkülönítése. A Javaslat ezért a zálogjogi szabályozás körében is megkísérli követni azt a szerkezetet, amely a tulajdonjoggal kapcsolatban már jól bevált: a zálogjog mint dologi jog szabályai a dologi jogi könyvben, a zálogjoggal kapcsolatos szerződéses szabályok pedig a kötelmi jog különös részében, az egyes szerződések körében kerülnek megfogalmazásra (ezáltal a szerződéstípusok közé új szerződéstípusként bekerül a zálogszerződés). Ez a megoldás a hatályos zálogjogi szabályozás szerkezetének alapvető átalakítását igényli. Ezt kihasználva, egy további szerkezeti átalakításra is sor került: a Javaslat visszatér az első zálogjogi novella rendszeréhez, nem zálogjogfajtánként elkülönítve, hanem egységesen, a zálogjog különböző létszakaszait követve került sor a szabályozásra. (A zálogszerződés kötelmi jogi könyvben elhelyezni javasolt szabályai alapvetően szintén a zálogjog egy létszakát szabályozzák: a felek jogait és kötelezettségeit a kielégítési jog megnyílta előtt. A zálogjog létszakaszai szerint tagolt szabályozásból e szabályokat azonban a Javaslat azok meghatározóan diszpozitív jellege miatt kiemeli és a kötelmi jogi könyvbe helyezi. ) Mindez áttekinthetőbbé és egyértelműbbé teszi a zálogjog szabályozását. A zálogjog létszakaszai szerint tagolt szabályozás az egyes fejezeteken belül részben általános, valamennyi zálogjogfajtára irányadó, részben speciális, csak egyes zálogjogfajtákra irányadó szabályokat tartalmaz.
A szerkezeti változtatásokon túl a zálogjogi szabályozás rekodifikációjának alapvető céljai: a zálogjog alapításának megkönnyítése, vagyis a felesleges (sem az adós, sem harmadik személyek védelmét nem szolgáló, de az alapítás, s ezáltal a hitelhez jutás költségeit növelő) szabályozási elemek kiiktatása; a zálogtárgyban rejlő hitelbiztosítéki érték teljes kihasználhatóságának elősegítése; az ugyanazon zálogtárgyat terhelő különböző zálogjogok közötti rangsor egyértelmű szabályozása; a zálogjog érvényesítésének hatékonyabbá tétele; az adós, a hitelező és harmadik személyek érdekeinek kiegyensúlyozott védelme; a hitelbiztosítékok nyilvánosságának (publicitásának) teljes körű biztosítása; a kiszámíthatóság és előreláthatóság növelése, azaz a jogbiztonság megerősítése. A Javaslat célja olyan zálogjogi szabályozás megteremtése, amelynek segítségével a gazdaság szereplői könnyebben, kevesebb költséggel juthatnak hitelhez.
Az óvadék mint sajátos zálogjog szabályozása 2004-ben alapvetően módosult (2004. évi XXVII. törvény), a pénzügyi biztosítéki megállapodásokról szóló 2002/47/EK irányelvnek a magyar jogba való átültetése következtében. Az óvadék két tekintetben speciális zálogjog: az óvadékba adható vagyontárgyak köre és a közvetlen kielégítési jog szempontjából. E sajátosságok nem indokolják az óvadék szerkezetileg teljesen elkülönített szabályozását, ezért a Javaslat integrálja az óvadékot a kézi-, illetve a jelzálogjog körébe aszerint, hogy a tárgya pénz és értékpapír (azaz dolog) vagy bankszámla-követelés. Az óvadékra irányadó speciális szabályok ennek megfelelően a kézi- és a jelzálogjog szabályainak körébe kerültek át.
A zálogjog korlátolt dologi jogot (azon belül értékjogot) ad a zálogjogosultnak, miközben a zálogkötelezett tulajdonjoga fennmarad, a zálogkötelezettet dologi váromány illeti meg tehermentes tulajdonjoga helyreállítására. A zálogjog mint korlátolt dologi jog kialakulása történeti fejlődés eredménye, amelynek során lényegében kiszorította a tulajdonjog biztosítéki célú alkalmazását. A Javaslat szerint az új Ptk. -ban (az új Ptk. kötelmi jogi könyvében) ki kell mondani a fiduciárius hitelbiztosítékok tilalmát, eszerint semmis az a szerződés, amely követelés biztosítása céljából tulajdonjog, illetve jog vagy követelés átruházására irányul. E tilalmat úgy kell megfogalmazni, hogy az átfogja a vételi jog biztosítéki célú alkalmazásának tilalmát is, hiszen a vételi jog alapján a hitelező egyoldalú nyilatkozattal tulajdonjogot szerez a kötelezett nemteljesítése esetén, ez a konstrukció tehát funkcionálisan azonos a felfüggesztő vagy bontó feltételhez kötött, biztosítéki célú tulajdonátruházással. Mindenekelőtt azonban semmis a biztosítéki tulajdonátruházás és a biztosítéki engedményezés néven ismert konstrukció. (Meg kell vizsgálni azt is, hogy a szintén hitelbiztosítéki célú tulajdonjog-fenntartás hogyan illeszkedik a zálogjogi szabályozáshoz. ) E tilalom azért szükséges, hogy a fiduciárius hitelbiztosítékok alkalmazása révén ne lehessen megkerülni a zálogjog azon garanciális szabályait, amelyek a zálogkötelezett, illetve a harmadik személyek (a zálogkötelezett egyéb hitelezői) védelmét szolgálják. A harmadik személyek (egyéb hitelezők) védelme megkívánja mindenekelőtt azt, hogy egy vagyontárgy hitelbiztosítékként való lekötése nyilvános, harmadik személyek számára felismerhető legyen. E funkciót tölti be kézizálogjog esetében a birtokbaadás, ingatlant terhelő jelzálogjog esetében a telekkönyvi bejegyzés, ingót terhelő jelzálogjog esetében a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzés kötelezettsége. A zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzés kötelezettségét a Javaslat a jogokra és követelésekre is kiterjeszti, tehát az új Ptk. teljeskörűen (dolgok, jogok és követelések esetében is) biztosítani fogja a zálogjogok nyilvánosságát, vagyis érvényesülni fog az az, alapelv, hogy a harmadik személyekre is kiható jogok harmadik személyek számára felismerhetőek kell, hogy legyenek. Ehhez képest az ingók tulajdonjogának átruházása tényleges birtokátruházás nélkül (constitutum possessorium útján) is történhet, a követelések engedményezése és a nem lajstromozott jogok átruházása szintén csak a szerződéskötő felek számára felismerhető. A biztosítéki tulajdonátruházás és a biztosítéki engedményezés esetében tehát - nyilvánosság hiányában - harmadik személyeknek nem áll módjukban meggyőződni arról, hogy egy adott vagyontárgy le van-e már kötve egy hitel biztosítékául, és esetleg olyan fedezetben bízva nyújtanak hitelt, amely ugyan az adós birtokában van, de tulajdonjogát már átruházta egy korábbi hitel biztosítékául. Ma a biztosítéki tulajdonátruházást és a biztosítéki engedményezést olyan jogrendszerekben alkalmazzák, ahol nincsenek megfelelő szabályok az ingók és a követelések elzálogosítására. Ingók esetében ott, ahol azokat nem lehet birtokbaadás nélkül elzálogosítani (nincs ingó jelzálogjog), követelések esetében ott, ahol a követelések elzálogosításának feltétele a követelés adósának értesítése (ami jövőbeli követelések tömeges elzálogosítása esetében lehetetlen, hiszen az adósok még nem is ismertek). Magyarországon azonban a zálogjogi novellák - helyesen - bevezették az ingó jelzálogjogot és a követelés adósának értesítését nem a zálogjog alapításának, hanem érvényesítésének feltételeként szabályozták. E tekintetben tehát semmi ok nem mutatkozik a fiduciárius hitelbiztosítékok megengedésére, éppen ellenkezőleg: azok lehetővé tétele a zálogjogi szabályozás háttérbe szorulását eredményezné, a zálogjog körében kógens jelleggel kimondott garanciális (a zálogkötelezettet és harmadik személyeket védő) szabályok erejét gyengítené. Ugyanakkor a Javaslat e tilalmat ahhoz a feltételhez köti, hogy a csődjogi szabályozás ismerje el a zálogjogosult külön kielégítési jogát a felszámolási eljárásban, illetve általában érvényesüljön a zálogjog dologi hitelbiztosítéki jellege a fizetésképtelenség stádiumában is, hiszen éppen ez az az időszak, amelyre tekintettel a felek a zálogjogot megalapították, amelynek bekövetkezte esetére a hitelező zálogjog formájában védett pozíciót szerzett. A polgári jogi pacta sunt servanda elvét a csődjogi szabályozás a hitelezők egyenlőségének (paritas creditorum) elvére hivatkozva is csak a feltétlenül szükséges mértékben törheti át, hiszen utóbbi elv - helyes alkalmazásában - nem általában valamennyi hitelező, hanem csak az azonos hitelezői osztályba tartozó hitelezők egyenlőségét jelenti. A fiduciárius hitelbiztosítékok tilalma nem ismeretlen a külföldi jogokban sem. Ilyen tilalmat tartalmaz a holland polgári törvénykönyv 4: 84. cikkelyének (3) bekezdése, amely szerint nem érvényes jogcím a vagyontárgy (tulajdonjog, jog vagy követelés) átruházáshoz az olyan jogügylet, amely a vagyontárgy biztosítéki célú átruházásra irányul, illetve amelyből hiányzik az a szándék, hogy a vagyontárgy az átruházást követően a megszerző vagyonába tartozzék.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
