Az 1995. július 1-jén, egy évvel a kihirdetését követően hatályba lépett japán termékfelelősségi törvény (a továbbiakban: jPHG) a gyártó vétkességtől független felelősségét teremti meg az olyan károk vonatkozásában, amelyeket hibás termékek okoznak. Az előirás hasonlít az 1985-ben hatályba lépett 85/374/EGK irányelv alapján született európai szabályozási megoldásokra, fontos részleteiben azonban mégis jelentősen különbözik azoktól.
Az összesen 6 cikkelyből álló jPHG - amelyből az első a Preambulum, az utolsó pedig egyéb jogszabályokra történő utalás - jó példája a takarékos, gyakran lakonikus japán törvényhozás tradíciójának.
A részletes törvényi szabályozástól való japán vonakodás mindemellett korántsem a termékfelelősség problematikájával kapcsolatos konfliktusok hiányán alapszik. A környezetért és a termékekért való felelősség terén Japánban nagyon is gyakoriak voltak az olyan esetek, amelyekben károsultak ezreit érintő tömegkatasztrófák következtek be, és amelynek kapcsán az érintett gyártók - mai árakon számolva - több milliárd német márkára rúgó kártérítési összegeket fizettek ki. Jellemző továbbá az eljárások hosszú időtartama. Így a Minamata higany- katasztrófája esetében, amely az 50-es évek közepén következett be, az eljárás egyes részeit csak 1995-ben fejezték be.
Miután az 50-es évek közepétől a 70-es évek elejéig tartó gazdasági növekedés időszakában a gondosság hiánya az ipari termelésben katasztrofális méretű termék- és környezeti károkhoz vezetett, a joggyakorlat különböző szabályokat fejlesztett ki a bizonyítás megkönnyítése és a bizonyítási teher megfordítása céljából a felelősségi jogban. Így például egyes esetekben a statisztikai-járványtani összefüggések (a megbetegedések számának növekedése a termék bevezetése után, a megbetegedési arány csökkenése a gyártás leállítását követően) bizonyítását a bizonyítás megkönnyítése érdekében a termék hibás voltának bizonyítékaként is elismerik, a káros anyagnak a vállalat "ajtóküszöbéig" történő nyomon követését pedig a kibocsátás bizonyításához tekintik elegendőnek, amelyet a vállalat csak abban az esetben dönthetne meg, ha a nemlétezést, továbbá a nemlétezés okait egzakt módon maga bizonyítani tudná (bizonyítási teher megfordulása).
A bizonyítás megkönnyítésére és a bizonyítási teher megfordulására vonatkozó példáknak mindazonáltal nem szabad azt a látszatot kelteniük, hogy a joggyakorlat a termékfelelősségi ügyek vonatkozásában egységes iránymutatást alkotott volna a bizonyítási szabályok stb. kapcsán. Ezzel kapcsolatban mindenesetre az a törekvés tapasztalható, hogy a bíróságok csak olyan esetekben engedélyeztek a fogyasztónak széles bizonyítási könnyítéseket, amelyekben a bekövetkezett károk magasak, a jogsérelmek pedig húsbavágóak voltak. Úgy tűnik mindazonáltal, hogy ez inkább méltányossági szempontokra, mintsem dogmatikai-alapelvi megfontolásokra vezethető vissza. Így a bíróságok elismerték a gyártó felelősségét a Chinoform nevű gyógyszer által kiváltott SMON (Subakute-Myleo-optio-Neuropathie) betegség kapcsán, habár a gyártó bizonyítani tudta, hogy a hiba a gyógyszer forgalomba hozatalának időpontjában a tudomány és technika akkori állása szerint nem volt felismerhető. A bíróságok ezekben az esetekben a "vétkességet" a gyógyszerek gyártása során bekövetkező hasonló veszélyek "absztrakt előreláthatóságára" alapozták. A bíróságok ezzel a gyógyszerek fejlesztésében rejlő kockázatot a gyártókra terhelték, és így a delik-tuális termékfelelősség kapcsán túllépték az azóta már hatályba lépett termékfelelősségi törvény felelősségi kereteit, amely az ilyen, fejlesztési kockázatokért való felelősséget az európai szabályozással összhangban a termékfelelősség köréből kizárja.1
Kevésbé súlyos esetekben - különösen olyanokban, amelyek nem jártak tömegkatasztrófákkal - ezzel szemben egyértelmű törekvést mutatott a japán joggyakorlat, miszerint a károsultat terheli a bizonyítás az összes tényállási elem tekintetében.
Míg a termékfelelősségi törvény szabályozásával kapcsolatos viták Japánban - Európával azonos időben - a 60-as évek közepén, a Contergan/Thalidomid-katasztrófa ismertté válása után kezdődtek, az OECDben utolsóként megalkotott japán termékfelelősségi törvény nagyobb változtatásokkal állítja szembe a gyártókat, mint európai elődei. Így a joggyakorlat Németországban felelősségi jog kialakításánál a gyártók felelősségét a közlekedésbiztonsági kötelezettségekre és az azokhoz kapcsolódó bizonyítási szabályokra támaszkodva már egy vétkességtől független felelősséghez közelítette. A vétkességtől független felelősségnek az 1990-ben hatályba lépett termékfelelősségi törvénnyel történt tényleges bevezetése a gyártóktól gyakorlatilag már csupán azt a lehetőséget vette el, hogy a "kilógó", azaz egyedüliként hibás termék esetében az alapján mentesüljenek, hogy általában véve a szükséges gondossági kötelességnek eleget téve állították elő és ellenőrizték az érintett termékeket.
A törvényi szabályozásnak Japánban ezzel szemben az volt a célja, hogy egyrészről a fogyasztók és a fogyasztói szervezetek - a törvényi szabályozásról és az ijesztő méretű termékfelelősségi katasztrófáról folytatott 30 éves vitát követően kialakult - elvárásai, illetve másrészről a még inkább klasszikus deliktuális felelősség japán gyártók általi "birtokállapota" - amely jelentős költségelőnyökhöz vezetett a japán ipar oldalán például az amerikaival szemben -, közötti szakadékot áthidalja. A törvényi szabályozás - hogy ezt a konfliktust ne kelljen feloldania - számos hiányosságot mutat, ezért úgyszólván csak a kereteit feszíti ki az európai minta szerint, a fonalat pedig a továbbiakban a joggyakorlatnak adja át, amelynek a termékfelelősség új képét kell megrajzolnia.
Hogy ez nem fog sokáig váratni magára, azt jól mutatja az osakai tartományi bíróság közvetlenül a termékfelelősségi törvény kihirdetését megelőzően meghozott döntése, amelyben egy ház teljesen, az összes bizonyítékkal együtt kiégett, a bíróság pedig valamennyi kártérítési követelést megítélt úgy, hogy hitt a károsult azon állításának, mely szerint a nyolc hónapos televíziókészülékből hirtelen lángok csaptak fel.2
AjPHG 3. cikk első mondatának előírása meghatározza, hogy a gyártó az abból eredő kárért felel, ha egy általa előállított, feldolgozott importált vagy védjeggyel, illetve ahhoz hasonlóval ellátott és a fogyasztónak átadott termék hibája valamely személy testi épségét, egészségét vagy vagyonát megsértette.
a) Termékhiba a forgalomba hozatalkor, kár, okozati összefüggés
A "termékeket" a JPHG3 2. cikkének első bekezdése "előállított vagy feldolgozott ingó dolgokként" definiálja.
"Hibás" egy termék a jPHG 2. cikkének (2) bekezdése szerint akkor, ha a tulajdonságai, szokásosan előrelátható felhasználási módja, a gyártó általi átadás időpontja, valamint az érintett termék más körülményeinek figyelembevételével a termék a biztonsági követelményeknek nem felel meg. Az EU-irányelv 6. cikk (2) bekezdésébe, valamint a német termékfelelősségi törvény (a továbbiakban: dPHG) 3. § (2) bekezdésébe a fejlesztési kockázattal kapcsolatos viták nyomán felvett felesleges értelmező rendelkezésről - mely szerint az utóbb gyártott termékeken történt javítások nem vezetnek a korábbi termékgenerációk hibásként való minősítéséhez -, lemondott a japán törvényalkotó, miután a szükséges biztonsági standardokat az átadás időpontjában követeli meg. Az európai termékfelelősségi jogban használt "forgalomba hozatal" fogalmát a jPHG 3. cikkében csak közbevetőleg említik meg oly módon, hogy a kárt okozó terméket "át kell adni". Ezt a jPHG 3. cikkéhez fűzött miniszteri indokolás szerint a terméknek a gyártó vagy más hasonló személyek általi szándékolt átadásaként kell értelmezni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
