A közelmúlt eseményeire reagálva a munkáltatók távmunkaszerződéseket kötöttek, illetve munkaszerződéseket módosítottak, mindezt egy kényszer szülte szituációban, ahol egyik félnek sem adatott meg a lehetőség és az idő, hogy mérlegelje a munkaviszony egyes előnyeit, hátrányait és előkészítse a munkavégzés megfelelő feltételeit, amely miatt növekedett a balesetek kockázatának esélye is. A közvetlen kockázat nemcsak a munkavállalót helyezte kiszolgáltatott helyzetbe, de a munkáltató felelősségét is terhesebbé tette, hiszen számára is korlátozott lehetőségek álltak rendelkezésre a kár elhárításában. Egy ilyen helyzetben állítja céljául a tanulmány a távmunka rövid bemutatásán túl a munkáltató kárfelelősségével kapcsolatos kérdések, értelmezési hézagok felderítését, illetve magának a felelősségi rendszernek a vizsgálatát, élve azzal a feltevéssel, hogy a távmunka ilyen széles mértékű elterjedése a vírushelyzet enyhülése után is velünk maradhat.
1. A távmunka
1.1. A távmunka fogalma
1.1.1. A távmunka típusai
1.1.2. A távmunka elhatárolása más munkavégzési formáktól
1.2. A távmunkavégzésre irányuló megállapodás
2. A munkáltató kártérítési felelőssége távmunka esetén
2.1. A munkáltató kártérítési felelősségéről általában
2.1.1. A felelősség megállapítása
2.1.2. A felelősség alóli mentesülés és a kármegosztás
2.2. Felelősségi szabályok alakulása távmunka esetén
2.3. Eltérő felelősségi rendszerek vizsgálata
2.3.1. A távmunka éllovasa: az Amerikai Egyesült Államok
2.3.2. Az osztott felelősségi rendszer
3. Összegzés
Az információs társadalomban már korábban is felmerült az igény, hogy a hagyományos munkavégzés mellett valamilyen alternatív, több esetben olcsóbbnak, rugalmasabbnak minősülő munkavégzési formák is előtérbe kerüljenek. A változások hatására ma a munkajogban alapvetően két munkavégzési fajtát különböztetünk meg egymástól: a tipikus és az atipikus munkavégzést. Fő szabályként a munkaviszony határozatlan időre és teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra jön létre.[1] Minden ettől eltérő foglalkoztatási formát atipikusnak tekintünk, így a távmunka is e kategóriába sorolandó.
A távmunka terminológiáját Jack Nilles alkotta meg 1973-ban a The Telecommunications-Transportation Tradeoff című könyvében.[2] Az angolszász irodalomban használatos, Nilles nyomán, a "telecommuting", illetve a "telework" kifejezés is. Mindkét terminológia elterjedt, azonban a gyakorlatban szinonimaként használjuk, így a magyar szabályozásban, illetve egyéb európai nyelvekben is, egy kifejezés foglalja magában a távmunka mindegyik fajtáját.
A távmunka tág fogalom, több szempontból megközelíthető, így nincs egy egységes, nemzetközileg elfogadott meghatározása. Ez alapján ismert olyan megközelítése, amely szerint a távmunka legáltalánosabb definíciója úgy szól, hogy távmunkás az, aki munkajogviszonyban áll oly módon, hogy munkaidejének legalább ötven százalékát a munkáltató fő telephelyétől távol tölti, és munkájához számítógépet és telekommunikációs kapcsolatot használ.[3] Hasonlóan definiálja a távmunkát az Európai Távmunka Keretmegállapodás[4] is, miszerint távmunka alatt a munkaszervezés és/vagy a munkavégzés egy olyan fogalmát értjük, amely során a munkavállaló infokommunikációs eszközök felhasználásával, munkaszerződés alapján/munkaviszonyban tevékenykedik, és ahol munkáját, amely a munkáltató telephelyén is végezhető lenne, rendszeresen attól távol végzi.[5] E definíciót alapul véve határozta meg a távmunka fogalmát a hatályos magyar jog
- 33/34 -
is, mely szerint távmunkavégzés a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen rendszeresen folytatott olyan tevékenység, amelyet számítástechnikai eszközzel végeznek és eredményét elektronikusan továbbítják.[6] Ez a szabály a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényhez (továbbiakban: 1992. évi Mt.) képest, ami a távmunkát végző munkavállaló fogalmát határozta meg és nem magát a munkavégzést, a munkavállalóra nézve egy garanciális szabályt alkot.[7] Az említett meghatározásokból kiindulva megállapíthatjuk, hogy a távmunka definíciójánál három kihagyhatatlan fogalmi elem jelenik meg: a munkáltató és a munkavállaló a munkavégzés során térben eltérő helyen tartózkodik - amelyből levezethető, hogy nem csak az otthoni munkavégzés tartozik a távmunka fogalma alá -, a számítástechnikai és a telekommunikációs eszközök használata, illetve a rendszeresség. Mindegyik fentebb említett definíció figyelembe vehető a távmunka kapcsán, azonban a továbbiakban a tanulmány az Mt. általi meghatározást veszi alapul és így használja.
A távmunka fogalmának meghatározásánál láthattuk, hogy önmagában a távmunka egy tág kategóriát takar. Ebből kiindulva a távmunkának több típusát is megkülönböztetjük egymástól. Alapvetően két szempontból határolhatjuk el az egyes típusait: a munkavégzés helye és a munkavégzés rendszeressége szerint. A munkavégzés helye szerint beszélhetünk otthoni, mobil vagy távmunkaházban végzett távmunkáról. Otthoni távmunkáról van szó, ha a munkavállaló munkáját hetente legalább egyszer otthon végzi, ilyen formában végezhetnek munkát például a könyvelők. A mobil távmunka esetén a munkavégzés helye folyamatosan változik a munkavégzés tartalma alapján, így általában azon munkák tartoznak ide, amelyek elvégzéséhez a telephelytől eltérő helyen van szükség a munkavállaló személyes jelenlétére; tipikus példa erre az értékesítő. A harmadik típus esetén a távmunkát a munkavállaló távmunkaházban végzi, amelyet egy vagy több munkáltató alakít ki, és általában azt a célt szolgálja, hogy a számítástechnikai és a telekommunikációs eszközöket közelebb vigye a dolgozókhoz. Ebbe a kategóriába tartozik és nagyon hasonló a távmunkaházhoz, a teleházban végzett távmunka, ám ebben az esetben ezt a helyet nem a munkáltató, hanem egy harmadik fél tartja fenn, és bárki számára elérhető. Ilyen formában tevékenykedhetnek például az adatrögzítők.[8] Megjegyzendő, hogy míg a Magyar Távmunka Szövetség hivatalos oldalán is ezt a hagyományos kategorizálást találhatjuk, 2020-ban, amikor az internet már szinte minden háztartásban elérhető, a helyszín szerinti tipizálásnak kevés jelentősége van. Ezt abból is láthatjuk, hogy Magyarországon ezen típusok közül az otthoni támunkavégzés a legelterjedtebb, a távmunkások 89 százaléka dolgozik otthonról,[9] a vírus hatására pedig ez az arány valószínűleg jobban közelít a 100 százalékhoz.
A munkavégzés rendszeressége alapján megkülönböztetünk alkalmi, részleges és folyamatos távmunkát. Az alkalmi távmunka az adott munkafeladattól függ, vagyis ebben az esetben nincs meghatározva a munka rendszeressége, hanem a távmunkában végezhető feladat megjelenésekor, külön engedéllyel, a munkavállaló azt elvégezheti távmunkában is. Itt észrevételként megjegyzendő, hogy míg a magyar szabályozás nem szól az alkalmi otthoni munkavégzésről, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet[10] 177. számú egyezménye[11] ennek kapcsán kiemeli, hogy nem tekinti távmunkásnak azon munkavállalókat, akik alkalmanként végeznek otthonról munkát. Részleges távmunkánál meg van határozva előre, hogy a munkavállaló milyen rendszerességgel végezheti munkáját a munkáltató telephelyétől eltérő helyen. Folyamatos távmunka esetén a munkavállaló feladatait állandó jelleggel a telephelytől elkülönült helyen végzi.[12] Fontos megjegyezni, hogy bár a gyakorlatban a távmunka minden típusa megjelenik, a magyar szabályozás a rendszeres jellegű, otthoni távmunkavégzést veszi alapul.[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
