Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Tóth János: Lovasoktatás (Jegyző, 2012/3., 26-27. o.)

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon mi köze lehet a lónak, a lovasoktatásnak a jegyzői, közigazgatási munkához, egyáltalán miért a Jegyző és Közigazgatás című lapban jelenik meg ezzel kapcsolatban bármi.

Ugyanakkor úgy gondolom, az is nyilvánvaló, hogy sem korábban, sem napjainkban, főleg a vidéki jegyzők nem tartották magukat távol a közösségi élet szervezésétől. Ezt nem csak azért is tették, mert többségünknek a diplomája, igazgatásszervező, hanem azért is, mert mi magunk is szívesen vettünk és veszünk részt még ma is azoknak a közösségeknek az életében, mindennapjaik szervezésében, akikhez magunk is úgy véljük, hogy tartozunk. A közösség formálása minden időben azoknak a feladata, akik ehhez megfelelő hozzáértéssel, de ugyanakkor hozzátartozással is bírnak.

És akkor újra a kérdés: "mi köze a lónak a közigazgatáshoz?"

Természetesen, ha szó szerint vesszük a kérdést, akkor bizony semmi. De nézzünk a dolgok mélyére is egy kicsit, hiszen az előbb említett közösségi élet a település valamennyi területét átöleli, így az önkormányzati munka és a közigazgatás összefüggéseit együttesen kell nézni. Az általános iskolai oktatás területén is évek óta folyik az átalakítás, illetve a tantervbe beépíthető egyéb tevékenységek összehangolása az alaptevékenységgel. Az elmúlt két évben, főleg a Wesselényi Miklós - Nemzeti Lovas Program előkészítése, majd azt követően az elfogadása után merült fel az a kérdés, hogy a lovasoktatást (hangsúlyozni szeretném, nem a lovaglás oktatást!!!) milyen módon lehetne az általános iskolák programjába beiktatni. Jöjjön itt egy gondolat Dallos Gyula, örökös magyar bajnok díjlovagló, mesteredző után, szabadon: ahhoz, hogy újra lovasnemzet legyünk, nagyon sok kiművelt lovat szerető és tisztelő emberfőre van szükség. És még egy gondolat szintén bevezetésképpen: ha az osztrák szomszédok megengedhetik maguknak, hogy a síoktatás része legyen az általános iskolai tantervnek, akkor nekünk kötelességünk, hogy a nemzeti hagyományunk ápolását is szolgáló lovasoktatást vegyük fel a tantárgyak közé. Természetesen ezek a gondolatok nem jelentenek azonnali kötelezettséget sem az iskolák, sem az önkormányzatok (az állam) számára. Való igaz azonban, hogy minél sportosabb egy nemzet, lelke is annál inkább egészséges. A lóval való kapcsolat más sportágak mellett nem csupán az ember szervezetét teszi egészségesebbé, hanem a lelkét is. Ezt a tételt napjainkban az egészségügyi szakma és más lelki területeken jártas "szakértők" is elismerik.

De még mindig nem tudjuk, illetve a kedves olvasók, kollégák nem érthetik, miért is választottam e témát írásom tárgyául?!

16 éve neveztek ki jegyzőnek Tahitótfaluba. Kezdetektől kivettem a részemet a közösség életének szervezéséből és talán ennek is köszönhető, hogy 10 évvel ezelőtt az akkor alakuló helyi Lovasegyesület tagsága elnökké választott, mely tisztséget azóta is betöltöm. Megválasztásomig csupán szerettem a lovakat és a ló-, illetve lovassportot. Ezt követően egyre szorosabbá vált a kapcsolat és napjainkban végzem a Szent István Egyetem Állatorvos Tudományi Karán a Lovastanár és szervező (Hippológus) másoddiplomás szakot. A több dolog egyidejűsége lassan érthetővé teszi a témaválasztást. A Nemzeti Lovas Program, az általános iskolai lovasoktatás bevezethetősége, valamint a választott képzés együttesen arra inspirált, hogy e témában írjam le gondolataimat. Azért is teszek ennek eleget örömmel, mert valóban azt gondolom, hogy: "épp testben épp lélek"! Azaz nem elég élnünk, hanem tenni kell azért, hogy testünk egészsége mellett lelkünk egészsége is megmaradjon, illetve épüljön. Mint pár sorral előbb már írtam, a lovaglás, a lovakkal való foglalkozás mind a testet, mind az elmét edzi. Nem véletlenül vannak ma már lovasterapeuta tanárok, akik százával segítenek a gyerekek, de akár a felnőttek helyes tartásának kialakításában és ezzel együtt egészségük megóvásában.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére