Az 1997. augusztus 18-án kelt szerződésben a felperes megrendelésére az alperes mustármag tisztítását és fényzárolását vállalta, 650 Ft/q + áfa díj ellenében. A felperes összesen 774,2 q mustármagot vitt be a tisztító üzembe, amelyből az előtisztítás után 648,2 q, a gyommagvaktól történő tisztítási folyamat után pedig 530 q fényzárolt vetőmag maradt. Az alperes által 1997. szeptember 2-án kelt "mustár elszámolás" 648,2 q nettó súlyt, míg az 1997. november 10-én készült "bértisztítási jegyzőkönyv" 530 q készárút tüntetett fel. A felperes a készárút elszállította, de a bértisztítási díjat nem egyenlítette ki. Kifogásolta a hulladék mennyiségét és azt állította, hogy a 118,2 q mag ipari mustármagként 3500 forint/q áron értékesíthető lett volna. Ezért az alperest 413 700 forint kártérítés megfizetésére szólította fel. Miután ennek az alperes nem tett eleget, kereseti kérelemmel a bírósághoz fordult.
A felperes a keresetében mennyiségi hiányra hivatkozással 413 700 forint tőke és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Állította, hogy a fémzárolható vetőmag kinyerése után megmaradt hulladékot a felperes ipari mustármagként nem értékesíthette volna, ez a szemétre került, hiszen abban mérgező nyommagvak voltak. Viszontkeresetet terjesztett elő 563 618 forint és kamata tisztítási díj megfizetése iránt. A felperes a bértisztítási díj iránti igényt nem vitatta, de kereseti kérelmét továbbra is fenntartotta.
A bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította és a viszontkereset alapján a felperest kötelezte arra, hogy fizessen meg az alperes részére 563 618 forintot, annak 1997. december 1. napjától járó évi 20%-os kamatát, valamint a perköltséget. Az elsőfokú bíróság döntését az okirati bizonyítékokon kívül az alperesi üzemvezető tanúvallomására alapította. Megállapította, hogy a beszállított termény kétszeres szűrőn megy keresztül, egyrészt előtisztítási folyamaton, vagy az ezt követő finomabb tisztításon. A felperes nem tudta bizonyítani, hogy az alperes a mennyiség tekintetében hibásan teljesített volna. A bíróságok azt is vizsgálták, hogy a felek mennyiben tettek eleget a Ptk. 277. § (2) bekezdésében írt együttműködési kötelezettségüknek. Az kétségtelen, hogy az alperes a megmaradt anyagmennyiség szemétbe való kiöntését megelőzően erről a felperest nem értesítette, ugyanakkor a felperes sem érdeklődött az alperesnél a késztermék átvételét követő rövid időn belül a maradvány anyag felől.
A másodfokú bíróság a felperesi indítványnak megfelelően igazságügyi szakértői bizonyítást folytatott le. A szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a maradvány anyagól kinyerhető lett volna még ipari mustármag, ha további tisztításra vonatkozóan a felek megállapodtak volna. A felperes perbeli megrendelése azonban kizárólag fémzárolt vetőmagra szólt, tehát a maradvány anyag teljes egésze hulladéknak minősült. A szakértő arra is rámutatott, hogy a tisztított mustármag hulladék anyagának további felhasználására vonatkozó döntés a mindenkori üzemvezető hatáskörébe tartozik. Bár az alperes elmulasztotta értesítési kötelezettségét, ez nincs okozati összefüggésben a felperesnél esetlegesen bekövetkezett kárral.
A felperes a jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte 412 700 forint és kamata tekintetében. Azt hangsúlyozta, hogy az alperes megsértette együttműködési kötelezettségét, megfosztotta a felperest attól a lehetőségtől, hogy a bértisztítás után megmaradt anyaggal saját maga rendelkezzen. Álláspontja szerint az ítéletek iratellenesek, a rendelkező rész ellentétes az indokolással. Mindkét ítélet a Ptk. 277. §-ának rendelkezéseibe ütközik.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Arra hivatkozott, hogy a felperes fémzárolt mustár-vetőmag előállításával bízta meg az alperest és nem kérte ipari mustármag előállítását. Amikor a felperes átvette a vetőmagot, már tudomása volt arról, hogy mennyi a maradvány anyag, mégsem adott kifejezett utasítást ipari mustár előállítására.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak találta az alábbi indokok szerint.
A Ptk. 277. §-ának (2) bekezdése azt tartalmazza, hogy a felek a szerződés teljesítésében együttműködésre kötelesek.
A kötelezettnek a szerződés teljesítése érdekében úgy kell eljárnia, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a jogosultnak pedig ugyanilyen módon elő kell segítenie a teljesítést. Az alperesnek a mustármag vetőmag minőségűre való tisztása volt a szerződéses kötelezettsége, ezt a kötelezettségét a fémzárolt vetőmag átadásával teljesítette és ebben nem volt szükség a felek közötti további együttműködésre.
A perbeli esetben a felek közötti vita a tényleges teljesítést követő magatartásokra vonatkozik; nevezetesen arra, hogy az alperesnek kötelezettsége volt-e a felperest meghívni a bértisztítási jegyzőkönyv felvételéhez, jogosult volt-e eldönteni a visszamaradt anyag sorsát. A felperes a korábbi években kialakult gyakorlatra hivatkozással állította, hogy az alperes jogellenes magatartást tanúsított; ezzel lényegében elismerte, hogy a szerződésben a felek erre a kérdésre nem tértek ki. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában külön utalt arra is, hogy a perbeli megrendelés - ellentétben az 1995. évivel - kizárólag fémzárolt vetőmagra szólt. Az alperesnek tehát a két tisztítási folyamat elvégzésén túl nem volt olyan mellékkötelezettsége, hogy a maradvány anyagból állítson elő ipari mustármagot, a teljesítést ugyanis mindig a szerződés keretei között kell vizsgálni. A Legfelsőbb Bíróság is osztja az eljárt bíróságok jogi álláspontját, amely szerint az alperes részéről szerződésszegés nem történt, hiányos teljesítésért felelősségre nem vonható. A Ptk. 277. §-ának (2) bekezdésére hivatkozással sem lehet olyan szolgáltatást követelni, amely nem képezte a szerződés tartalmát. Az együttműködési kötelezettség csak a szerződésben meghatározott tevékenység vagy szolgáltatás tekintetében áll fenn, a szerződés körét meghaladó tevékenységre nem terjeszthető ki.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős határozatot hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. VII. 20. 913/2000. szám).
A felperes Családi Otthon biztosítási szerződést kívánt kötni az alperesnél nyaraló ingatlanára. Ennek érdekében időpontot beszélt meg az alperes üzletkötőjével a nyaraló megtekintésére, aki azonban a helyszínen nem jelent meg. Másnap felkereste az alperes fiókját és ismét kérte az üzletkötőt az ingatlannak a szerződéskötés előtti megtekintetésére, aki azonban a ködös idő miatt inkább azt javasolta, hogy a felperes szóban, emlékezetből válaszoljon a feltett kérdésekre. Ilyen előzmények után került sor az ajánlattételre, valamint az annak mellékletét képező helyszíni adatközlő kitöltésére. Az utóbbi 1. pontjában az üzletkötő által feltett kérdésre a felperes olyan tájékoztatást adott, miszerint az ablakok 2 m felettiek és ráccsal vagy azzal egyenértékű más mechanikai szerkezettel rendelkeznek. Ennek alapján az alperes úgy foglalt állást, hogy az épület a részleges mechanikai védelem követelményeinek megfelel, ahol a biztosító helytállási kötelezettségének felső határa az ingó II. vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak tekintetében 500 000 forint.
A felperes nyaralójában 1994. február 20. és 24. napja közötti időszakban ismeretlen személyek a terasznál lévő ablak zsalujának felfeszítésével és az üveg betörése útján behatoltak és onnan különböző ingóságokat tulajdonítottak el. A felkutatásukra indult nyomozás nem járt eredménnyel.
A felperes a keresetében a betöréses lopásból mint biztosítási eseményből származó kára megtérítése iránt támasztott igényt az alperessel szemben.
Az alperes viszontkeresetet emelt a felperessel kötött Családi Otthon biztosítási szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt. Állította, hogy a felperes megtévesztette a biztosítási ajánlat mellékletét képező adatközlő lap kitöltése során, az ablakok magasságát és mechanikai védelmét illetően. A terasznak a terepszinttől mért magassága 150 cm, az erre néző ablak párkánya pedig e fölött 80 cm-rel helyezkedik el.
A bíróság jogerős közbenső és részítéletével a keresetnek helyt adott, a viszontkeresetet pedig elutasította. Jogi álláspontjának az volt a lényege, hogy az alperes a mechanikai védelemmel és a biztosító helytállási kötelezettségének ettől függő felső határával kapcsolatban tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, ezért az ezt tartalmazó belső utasítások nem váltak a biztosítási szerződés részévé. Emiatt azt a biztosító fizetési kötelezettsége szempontjából figyelmen kívül kellett hagyni.
A jogerős közbenső és részítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt. Ebben támadta a tájékoztatása kötelezettséggel, valamint az ezzel összefüggő megtévesztő magatartással kapcsolatos jogi következtetéseket.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmét nem találta megalapozottnak.
Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést tartamilag a tévedésre alapított megtámadásnak, valamint a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásának téves jogi megítélésében jelölte meg.
A Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy aki a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, a szerződési nyilatkozatát megtámadhatja, ha tévedését a másik fél okozta vagy felismerhette.
A Ptk. 540. §-ának (1) és (3) bekezdése értelmében a biztosított a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. Ennek megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében.
Az alperes ezért kérte a biztosítási szerződés érvénytelenségének megállapítását, mert állítása szerint a felperes tévedésbe ejtette őt a teraszra nyíló ablak terepszint feletti magasságának kérdésében. Ez a tényállás elvileg kellő alapul szolgálhat a megtámadáshoz, valójában azonban erre a mulasztásra a biztosítási szerződések körében a Ptk. 210. §-ához képest speciális szabály a Ptk. 540. §-ának (1) és (3) bekezdése eltérő jogkövetkezményt állapít meg. Ezért a biztosítási szerződés teljesítésével kapcsolatos jogvita elbírálására az utóbbit kellett alkalmazni. A biztosítóval szerződő félnek a mechanikai védelem kérdéseivel összefüggő tájékoztatási kötelezettsége azonban nem vizsgálható a biztosító ugyanerre vonatkozó tájékoztatási kötelezettségétől elszigetelten. A Ptk. 205. §-ának (4) bekezdése ugyanis előírja, hogy a felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire és a szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről.
A törvény idézett rendelkezései alapján a perbeli biztosítási szerződés megkötése során a védett objektum mechanikai védelmével kapcsolatban mindkét peres félre kötelezettségek hárultak. A felperesnek ugyanis minden erre vonatkozó adatot az alperes elé kellett tárni, az alperesnek pedig tájékoztatnia kellett a felperest a helytállási kötelezettség feltételéül tűzött biztonságtechnikai követelményekről. Ennek keretében az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a részleges mechanikai védelem követelményeit tartalmazó belső utasítását a felperesnek átadta és felhívta a figyelmét ennek a biztosító szolgáltatási kötelezettsége felső határával kapcsolatos jelentőségére. A perben azonban ennek teljesítésére vonatkozó adat nem merült fel.
Az alperes üzletkötője a felperes többszöri kérése ellenére nem ment ki a helyszínre, helyette ő javasolta az ingatlan adatainak emlékezetből történő bemondását. Ezt követően az ingatlant a részleges mechanikai védelem kategóriájába besorolta és közölte a felperessel, hogy szolgáltatási kötelezettsége az ingó II. kategóriában 500 000 forint erejéig áll fenn. A részleges mechanikai védelem követelményeit tartalmazó belső utasítást azonban a felperes részére nem adta át. Mindezek egybevetéséből olyan következtetés vonható le, hogy az alperes maga teremtett olyan helyzetet, amelyben a felperesnek lehetősége sem volt a pontos magassági adatok jogi jelentőségének a megismerésére és azok mérés alapján történő feltüntetésére. Ebből okszerűen következik, hogy a pontatlan adatok és pontatlan besorolás nem a felperes, hanem az alperes felróható magatartására vezethető vissza. Ezért arra az alperes a szolgáltatási kötelezettség alóli mentesülés érdekében sikerrel nem hivatkozhat. Emiatt nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor a biztosítónak a szerződés szerint 500 000 forintig terjedő fizetési kötelezettsége fennállását állapította meg.
A fent kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. VIII. 20. 301/2000. szám).
A felperesek keresetükben 2 500 000 forint és járulékai megfizetésére kérték az alperes kötelezését. Előadták, hogy az alperesekkel 1999. szeptember 29-én előszerződést kötöttek, amelynek 7. pontjában foglalónak nevezett - de tartalma szerint az elállás jogának gyakorlása fejében bánatpénzt - kötöttek ki. Az alperesek a szerződés megkötését megtagadták, mert álláspontjuk szerint őket a felperesek a lakáshoz tartozó kertre vonatkozóan tévesen tájékoztatták, ezért az előszerződés érvénytelen.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az alperesek kifogásának helyt adott. Megállapította, hogy az előszerződés a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése alapján érvénytelen, mert a felperesek a tájékoztatási kötelezettségüket maradéktalanul nem teljesítették. Nem tájékoztatták az alpereseket arról, hogy ténylegesen hogyan alakultak a közös tulajdonú részek használati viszonyai.
A felperesek fellebbezését elbíráló másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperesek az alpereseket az előszerződés megkötésekor lényeges körülményre: a közös tulajdonú területből általuk kizárólagosan használható részre vonatkozóan megtévesztették, aminek következtében az előszerződés érvénytelen. Az alperesek nyilatkozatai és a tanúvallomások szerint a kert kizárólagos használatának kérdése a megkötendő adásvételi szerződés szempontjából lényeges kérdés volt, amelyet az is alátámaszt, hogy a felperesek az alperesek 1999 decemberi álláspontjára tekintettel beszerezték a társtulajdonosoknak az erre vonatkozó nyilatkozatait.
A jogerős ítélet ellen a felperesek éltek felülvizsgálati kérelemmel. Álláspontjuk szerint az eljárt bíróságok tévesen értelmezték a Ptk. 205. §-ának (4) bekezdésében foglalt jogszabályi rendelkezést, amelynek értelmezésével kapcsolatban egységes a bírói gyakorlat a tekintetben, hogy az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség körébe nem tartoznak azok az adatok, amelyeket az ingatlan-nyilvántartás tartalmaz. Ezért az alperesek alaptalanul hivatkoztak arra, hogy a telek területével kapcsolatban a tulajdoni viszonyok alakulásáról nem tudtak.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaptalannak találta a következő indokokkal.
Az eljárt bíróságok helyesen állapították meg, hogy melyek azok a jogilag jelentős tények és körülmények, amelyek alapján a kereset és az alperesek kifogása elbírálható. Megalapozott az a jogi álláspontjuk is, amelyből kiindulva a felmerült bizonyítékokat értékelték. Eszerint az érvénytelen szerződés megerősítésére szolgáló bánatpénz kikötés is érvénytelen.
A Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy aki a szerződés kötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, szerződési nyilatkozatát megtámadhatja, ha tévedését a másik fél okozta vagy felismerhette. Tévedés okozásáról akkor lehet szó, ha a másik fél olyan magatartást tanúsít, amelyből a közfelfogás szerint arra lehet következtetni, hogy a tévedés ebből keletkezett. A felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján az eljárt bíróságok helyesen rögzítették a tényállásban, hogy az alperesek számára állataik megfelelő elhelyezése miatt jelentős körülmény volt az, hogy az ingatlan megvásárlása esetén a lakáshoz tartozó kert kizárólagos használata őket megilleti-e. Az I. r. felperes előadása szerint a lakást úgy hirdették meg, hogy az ötszobás vagy három + kettő szobás, amelyhez kis kert és nagy fedett terasz tartozik. Az eljárt bíróságok a felmerült bizonyítékok egybevetése alapján helyesen állapították meg, hogy a lakáshoz tartozó kert használatára vonatkozó kérdésben a felperesek az előszerződés megkötésekor nem adtak egyértelmű tájékoztatást. Ezzel megszegték a Ptk. 205. §-ának (4) bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettséget. Mivel az ingatlan-nyilvántartás adataiból nem állapítható meg, hogy a tulajdonostársak a közös tulajdonú ingatlanrészek használatában miként állapodtak meg, az eljárt bíróságok megalapozottak jutottak arra az álláspontra, hogy az előszerződés érvénytelen, aminek következtében az alperesek mentesülnek a bánatpénz megfizetése alól.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. V. 22. 177/2001. szám). ■
Visszaugrás
