"Az atyák azért atyák, hogy táplálják gyermekeiket"
(Szent István törvénykönyve)
1.1 Mommsen szerint a familia Rómában kezdettől fogva a közös háztartásban élő személyek összességét jelentette. Más tudósok ezzel szemben úgy vélekednek, hogy a familia fogalmába eredetileg bizonyos fontos vagyontárgyak (föld, igásállatok) is beletartoztak. Eszerint tehát az ősi római familia komplexen tartalmazott személyi és vagyoni elemeket egyaránt. Azt biztosan tudjuk, hogy az ősi Rómában a familia a családfő - a pater familias - hatalma alatt állt. E felfogás abba az általános hatalmi szemléletbe illeszkedik, amely a rómaiak gondolkodásmódját teljesen átitatta: a társadalmi viszonyokat általában és elsősorban hatalmi viszonyként szemlélték. E szemléletmódból következik, hogy a családi viszonyokban is alapvetően hatalmi viszonyt láttak. Ennélfogva a házasság az ősi római felfogás szerint nem annyira a férfi és a nő életközösségét, mint inkább a férj hatalmát (manus) jelentette a feleség fölött. Ugyanígy a rokonságot - legalábbis jogi szempontból - nem a vérségi kötelék, hanem sajátos módon az apai hatalom (patria potestas) közvetítette (ez a különös rokoni kötelék az agnatio).[1]
Család alatt értjük - természetes és a mai jogokban általában elfogadott értelemben - bizonyos személyeknek a vérségi kapcsolaton alapuló, lényegében erkölcsi, érzelmi, de külső vonatkozásaiban jogilag is elismert, védett, szabályozott közösségét. A családnak ez a meghatározása egyezik a római jog "kognát család" fogalmával. A kognát család magában foglalja a szűkebb értelemben vett szülőket és a tőlük törvényes házasságban leszármazott gyermekeket, tágabb értelemben a távolabbi rokonokat (cognati) is. A római civiljog familiája, az ún. "agnát család", amely tisztán és kizárólag egyetlen jogi elven épült fel: a pater familias hatalmán. A szűkebb értelemben vett családot (domus) alkották a pater familias és a hatalma (manus) alatt álló személyek: a férji hatalom alatti feleségek (uxor in manu), a gyermekek (filia familias), a filius familias felesége, aki az unoka helyzetében volt, az unokák (nepos, neptis) és így tovább. Tágabb értelemben a familia jelentette mindazoknak a személyeknek a körét, akik valaha ugyanazon patria potestas alatt állottak vagy állanának, ha a közös ős még élne, azaz más szóval az ún. agnát rokonok körét.[2]
Locke kora társadalmának helyzetét rögzítve kifejti, hogy más a politikai társulás, az állam szférája és más a család, a társadalom szférája, s a kettőt lényegében különbözőnek minősíti. Szerinte a szülői hatalmat két ember együttesen képviseli, az apának és az anyának ezt megosztva kell gyakorolni. Rousseau-nál a család nem a természet örök törvénye alapján, hanem megállapodás révén marad fenn. Hegel nagy érdeme, hogy hozzájárul a férfi és nő kapcsolata szellemi vonatkozásainak, így a modern erosznak az elméleti tisztázásához. Szerinte a szerelem valódi lényege abban áll, hogy a szubjektum lemond önálló tudatáról, belefeledkezik egy másik énbe, és éppen ebben a maga elfeledkezésében talál ismét magára és lesz önmagává.[3]
Napjaink társadalmában a hagyományos többgenerációs nagycsalád lényeges változásokon ment keresztül. Korunkban általánossá vált az ún. "nukleáris család", emellett azonban - jelentős számú válás, és az új párkapcsolatok következményeként - más családformák is jelentkeztek.[4]
Talán nem véletlen, hogy a hatályos Családjogi törvény mellett, sem az új Alaptörvény, sem pedig a nemzetközi egyezmények nem határozzák meg a család fogalmát. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye is pusztán a családi élet tiszteletben tartásához való jogot (EJEE 8. Cikk) rögzíti és a Strasbourgi Bíróság hatásköre eseti döntéseivel annak megválaszolása, hogy mikor indokolatlan, jogsértő egy tagállam beavatkozása a családi életbe és vonhat maga után szankciókat. Így pusztán a bírósági döntések ismeretében vonhatunk le következtetéseket a család, a családi kapcsolatok jelentésére vonatkozólag. Az ítéletek alapján a családi kapcsolatok nem feltétlenül korlátozódnak - az esetleges - hivatalosan elismert "törvényes" családokra, azt ugyanakkor kezdettől megkövetelik a strasbourgi szervek, hogy a családi kapcsolat ténylegesen létező legyen, tehát nem érik be a csak formailag fennálló, üres jogi keretekkel. Ilyen módon akár még egy szülő-gyermek kapcsolat sem minősül automatikusan családi életnek, amennyiben ez a valóságban pusztán jogi kötelék. Ugyanakkor például családi kapcsolatnak minősülhet a nagyszülő és unokája tényleges együttélése, sőt a Bizottság
29/30
álláspontja szerint ehhez még együttélésre sincsen feltétlenül szükség (vö. No. 12402/86, Dec. 9.3. 88, D.R.55, p. 224)[5]
A családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. - sarkalatos - törvény (Csvt.) kísérletet tett a család fogalmának normatív formában történő meghatározására. A törvény 7. § (1) bekezdés szerint "a család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság." Az alapvető jogok biztosának utólagos normakontrollra irányuló kérelme alapján az idézett szakasz az Alkotmánybíróság elé került. Az Alkotmánybíróság 2012. december 17-én hozott határozatával - többek között - a 2011. évi CCXI. törvény (a továbbiakban: Csvt.) 7. §-ának alaptörvény-ellenességét állapította meg, és ezért e rendelkezést megsemmisítette.[6]
A Családjogi törvény a család fogalmát nem határozza meg, a család védelmének elve azonban a teljes és csonka családokra is kiterjed, és nem csupán vérségi, vagy annak mintájára létrejövő örökbefogadási kapcsolatban, hanem pl. a mostohaszülő-mostohagyermek és nevelőszülő-neveltgyermek kapcsolatban is érvényesül.[7]
Hasonlóképpen a német jogirodalom a nukleáris családok (Kernfamilien) mellett kiterjesztően szól új családi együttélési formákról: házasságkötés nélkül együttélő párok gyermekekkel (unverheiratete Paare mit Kindern), bontás utáni családok (Nachscheidungs-Familien), egyszülős családok (Alleinerziehende), újjáalakult családok (Zweitfamilien), örökbefogadással alakult családok (Adoptivfamilien), nevelőcsaládok (Pflegefamilien), mesterséges megtermékenyítés útján alakult családok (Inseminationsfamilien).[8]
2.1 A római jogi patriarchális nagycsaládban az atya hatalma korlátlan volt, akár meg is ölhette gyermekét (ius vitae ac necis). A patria potestas a családfőnek a családjához tartozó személyek fölötti teljes magánjogi uralma. Ez az uralom a régi civiljog szerint éppúgy abszolút, mint a rabszolgák feletti hatalom, amely korlátlanságának a vallás, az erkölcs és az ésszerűség szabott határt.[9] A közjog, a ius publicum hatálya, a magistratusok hatalma a magántelkek határán, a magánházak küszöbén bizonyos értelemben (elvileg és általában) véget ért, azon túl már a magánjog, a ius privatum szabályai érvényesültek. Az eredetileg szinte korlátlan családfői hatalom rabigájától sok évszázadot igénylő fejlődés eredményeként a feleség teljesen, a gyermekek pedig bizonyos mértékig megszabadultak. A Severusok korában élt római jogtudós, Marcianus már leszögezte, hogy az apai hatalomnak nem az atrocitasban (erőszakoskodás), hanem a pietasban (kegyesség) kell megnyilvánulnia.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
