A Vas megyei származású nárai Szabó család sok kiváló férfit adott a hazának. Volt közöttük törvényszéki bíró ügyvéd, törvényszéki elnök és természettudós is.
Közülük is kiemelkedik Szabó Miklós, aki a nemesi birtokosi család sarjaként 1821-ben született a Szombathely melletti Nárai községben. Édesapja (Nárai) Szabó Sándor előbb ügyvéd, majd kitűnő törvényszéki bíró, így volt kitől örökölnie a jogászi pálya iránti tehetséget. A gimnáziumot és a bölcsészetet Szombathelyen fényes sikerrel fejezte be, jogi tanulmányait 1841-ben a budapesti tudományegyetemen végezte, mely után Berzsenyi Miklóshoz, Vasvármegye akkori tiszti főügyészéhez került joggyakorlatra. Itt felkészültségével, igyekezetével megbecsülést szerzett magának, miként 1842-től már önálló ügyvédként is. Barátsága Horváth Boldizsár ügyvéddel, a későbbi igazságügyminiszterrel erre az időre vezethető vissza.
Tehetségének köszönhetően 1845-ben mint fogalmazó a Magyar Királyi Udvari Kancelláriánál nyert alkalmazást, 1848-ban pedig Eszterházy Pál herceg a király személye körüli miniszter oldalán magántitkárként miniszteriális ügyek intézésében vett részt.
Az 1848-49-es szabadságharc bukása után Szombathelyen folytatta ügyvédi pályafutását, az eltiltása után ügyvédi pályára visszatérő barátjával, Horváth Boldizsárral gyakran perbeli ellenfélként szerepelve.
Egy korabeli méltatás szerint "Talentumuk, időt és fáradtságot nem kímélő munkásságuk folytán néhány év alatt Szabó Miklós és Horváth Boldizsár lettek kimagasló alakjai és díszei Vas megye ügyvédi karának. A legfontosabb és a legtöbb megoldandó jogkérdést tartalmazó peres ügyek az ő ügyvédi kezelésük alá kerültek. Gyönyörködtető és tanulságos olvasmányul szolgáltak - bárki szakértőnek - azon peres iratok, amelyek azok kezeiből kerültek ki. A bíróságok pedig nagy élvezettel olvasták el azokat, és sokat tanultak azokból. Mindketten az egymással versenyző nagy talentumukkal, jogászi bölcsességükkel, hatalmas logikájukicai, érveléseik helyességével minden személyeskedés, avagy bármi más, a mívelt peres vitatkozás keretében nem illő sértő kifejezések mellőzésével - közülük pedig az egyik (Horváth Boldizsár) stilisztikájának gyönyörűségével, másik pedig (Szabó Miklós) dolgozatának csinos, de nem fellengős stílusban írt, hanem velős rövidségű - könnyen átlátszó tartalmával - tüntették ki magukat, s kötötték le a bíróságok figyelmét."1 (Vasvármegye 1902. november 2.)
Szabó Miklós ügyvédi ténykedése mellett 1861-től a megyei önkormányzati intézményben megyei bizott-mányi tagként vett részt a közügyek intézésében, nagy aktivitást tanúsítva a köztanácskozásokon. Mindig szigorú álláspontot képviselt akkor, ha a megyei önkormányzat valamely tagjának becsületén folt esett.
Az ország sorsával együtt, életében az 1867-es kiegyezés és a jogélet újbóli lendületes fejlődése nagy változásokat hozott. Előbb a Kőszegi Hétszemélyes Táblabíróság bírájává nyert kinevezést, amely az 1849. évi felfüggesztését követően kezdhette meg ismét a működését, s melynek illetékessége a Dunántúl nagyobb részére (11 megyére) kiterjedt, majd pedig - még ugyanazon évben - a kiegyezés utáni első magyar kormány igazságügy-minisztere, tisztelője és barátja, Horváth Boldizsár kérte fel államtitkárának.2 Nem felejthető az sem, hogy 1867 és 1870 között a bölcs megbékélés híveként Deák-párti országgyűlési képviselő is volt.
Horváth Boldizsár által vezetett Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként tevékenyen résztvett a polgári fejlődést szolgáló igazságügyi reformok keresztülvitelében, a kodifikációs munkálatokban. Aktív részese volt a bírói hatalomról szóló történelmi jelentőségű, 1869. évi IV. törvény kidolgozásának, amely Magyarországon első ízben választotta szét a közigazgatást a bíráskodástól. Az országgyűlési jegyzőkönyvek tanúsága szerint a törvény vitájában kiváló, szakszerű érvelésével aktívan támogatta az előterjesztő Horváth Boldizsárt.
Képviselői felvetésekre elviekben mutatott rá arra, hogy bíró nem lehet, ki mások irányában bizonyos függésben van, másképpen szólva kizáratnak a bírói hivatal viseléséből mindazok, kik nem bírnak teljes függetlenséggel. Rámutatott arra is, hogy adomány és egyéb javadalmazás elfogadása egyaránt teret engedhet a visszaélésnek, melyet különösen elősegítene, ha a bírói hivatás mellett megtűrt lenne bármilyen megbízatás vagy tisztség ellátása. Részletesen foglalkozott a bírói elmozdíthatatlansággal, valamint az önálló nyugdíjrendszer bevezetésének szükségességével. A politikai nézeteket illetően arra utalt, hogy bár a törvénytervezet nem tiltja a bírák számára a véleménynyilvánítás lehetőségét, de nem tartja megengedhetőnek pártokhoz, politikai egyesülethez való tartozást, vagy ilyen gyűléseken, rendezvényeken való részvételt. A rendelkezés célja - megfogalmazása szerint - a politikai szenvedélyek hullám-csapásaitól megóvni a bírót, hogy elfogulatlanul, befolyásmentesen ítélkezhessen. (1869. július 8., a XLVI. országos gyűlés)3
A bírói függetlenség ezen lényegi elemeiről ma sem mondhatunk mást vagy pontosabbat.
A reformtörvények közé tartozó Polgári perrendtartás irányelveinek tárgyalása során fontos szerepe volt abban, hogy mind a szakmai bizottságban, mind a képviselőházban a szóbeliség, a nyilvánosság és közvetlenség elve elfogadtatott. Közreműködésével megegyezés született a kétfokú fellebbezési rendszer bevezetését tekintve is. Felemelte szavát ugyanakkor az ellen, hogy az ítélet csak a harmadik fórum után legyen végrehajtható, mert e megoldás véleménye szerint -perelhúzási szándékot is feltételezve - megakadályozza a sérelem kellő időben történő orvosolhatóságát.
Javaslatára az irányelvekbe az került bele, hogy az első- és másodfokú döntés azonossága esetén a végrehajtásnak nincsen akadálya még akkor sem, ha adott esetben jogorvoslatnak lehet helye a harmadik bírói fórumhoz. (1868. október 21., a CCCI. országos gyűlés)4
Az ítéletek végrehajthatóságának ilyen megfogalmazásával a jogbiztonságot szolgálta.
Államtitkárként számtalan rendeletet bocsátott ki, vagy jegyzett, melyek közül tárgyánál és jelentőségénél fogva kiemelendő pl.
- a sajtóvétségek felett ítélkező esküdtszékek felállításáról, (első esküdtszékek ekkor jöttek létre Magyarországon, így Kőszegen, Nagyszombaton, Eperjesen, Debrecenben is)
- a zugírászat megakadályozása iránt Csongrád megye közönségéhez szóló,
- valamennyi törvényhatósághoz intézett, az egy évnél hosszabb szabadságvesztésre ítélt bűntetteseknek az országos fegyintézetbe szállításáról rendelkező,
- a hazai bíróságoknak a külföldi bíróságokkal érintkezését szabályozó rendelete vagy körrendelete.
Az Igazságügyi Minisztérium által előkészített, a polgári átalakulást elősegítő törvények sorába tartozik továbbá a bírói és ügyészi szervezet átalakítását eredményező 1871. évi XXXI. és XXXIII. törvény, melyek nyomán létrejött a modernnek nevezhető bírósági szervezet a királyi járásbíróságokkal, törvényszékekkel és az ítélőtáblákkal.
Szabó Miklós az ilyen módon újjászervezett budapesti ítélőtábla elnökévé nyert kinevezést 1871-ben, mely beosztásában az igazságügyi reformokhoz kapcsolódóan továbbra is fontos jogintézmények létrehozását szorgalmazta.5 Ezek közül kiemelendő a Polgári perrendtartásban - a korábbi konszenzusnak megfelelően - a szóbeliség mielőbbi teljes bevezetésének sürgetése, a Polgári Törvénykönyv Általános részének kidolgozása vagy a Békebíróság hazai meghonosítása érdekében, mint a perelhárító intézménynek az elméleti megalapozása.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
