Ha végigtekintünk a jog, s azon belül is a büntetőjog egyetemes történetén, látható, hogy az egyes államok - legyen szó akár monarchiákról, akár pedig köztársaságokról - mindig is igyekeztek hatékonyan fellépni az államhatárt átlépő bűncselekmények elkövetőivel szemben. Természetesen az instrumentumokban voltak és vannak eltérések, azonban napjainkban már kézzel fogható együttműködések kialakulásának lehetünk tanúi. A nemzetközi diplomácia fejlődésével, egyre intenzívebb kooperációk kidolgozásával a "demokratikus koalíció tagjai" egyre közelebb kerülnek a globalizáció vadhajtásainak, köztük pedig leginkább a napjainkban "transznacionálisnak" keresztelt bűncselekmények elkövetőinek felkutatásához, az ilyen magatartások megelőzéséhez. Ma már nincs olyan, magát demokratikusnak valló állam, amely ne fordítana "súlyos pénzeket" a fent említett bűncselekményekkel szembeni ellensúlyozó mechanizmusok kifejlesztésére. Ezek a mechanizmusok széles palettán helyezkednek el, melyek közül témánk szempontjából a jog, pontosabban a büntetőjog érdemel kiemelést.
Hazánkban az Amerikai Egyesült Államokat ért 2001-es terrortámadást követően kezdett megváltozni a "jogalkotói koncepció" az ún. transznacionális bűncselekmények, de leginkább a terrorcselekmény vonatkozásában. Hatályos Büntető Törvénykönyvünkben a terrorcselekmény törvényi tényállása ugyanis hosszú ideig érintetlen volt. Részint azért, mert - szerencsére - Magyarországot elkerülte a terror hulláma, részint pedig azért, mert a demokratikus, jogállami fordulatot követően a jogalkotó számtalan más, a rendszerváltásból szükségképpen következő módosítási feladattal kellett, hogy szembenézzen.
A hatályos törvény 1979. július 1-től tartalmazta a terrorcselekmény tényállását, mely nagyon hosszú ideig - több, mint 20 évig - az eredeti szöveggel volt hatályban, míg a 2001. évi LXXXIII. törvény ki nem egészítette, majd a 2003. évi II. törvény - a témában időközben megszületett 2002/475/IB számú, a terrorizmus visszaszorítása érdekében megalkotott Európai Tanácsi Kerethatározat (a továbbiakban: Kerethatározat) nyomán - alapjaiban meg nem változtatta.
A 2003-as módosítás hatályba lépése óta azonban már több, mint két év eltelt, és annak ellenére, hogy a terrorizmus nemcsak a nemzetközi, hanem a hazai politika képzeletbeli íróasztalán mind a mai napig folyamatosan napirenden van, még mindig súlyos hibáktól terhes a törvényi szabályozás. Jelen tanulmánynak természetesen nem célja, hogy átfogó elemzést adjon a bűncselekményről, pusztán csak azokra a hiányosságokra kíván rámutatni, amely nemcsak büntetőjogi, de - a szerző álláspontja szerint - talán alkotmányjogi aggályokat is felvet(het)nek. A téma aktualitását nemcsak a terrorcselekmények számának exponenciális növekedése, hanem az a tény is adja, hogy hazánk 2004. május 1-vel az Európai Unió teljes jogú tagja, így a harmonizáció - amely bizonyos jogterületeken már a jogszabályok uniós szintű homogenizálását is célozza - mellőzhetetlen standardja lett a magyar jogalkotásnak is.
A tanulmány a továbbiakban négy főbb kérdéskört kíván érinteni: egyrészt foglalkozni kíván a terrorizmus - büntetőjogi - fogalmának változásával, az ezzel kapcsolatban felmerülő problémákkal (L), majd ezt követően egy speciális területtel, nevezetesen a terrorista csoport irányításának büntetendőségével (II.), harmadrészt a szankciórendszer fonákságaival (III.), negyedrészt pedig az élő joghatósági hiányosságokkal (IV.).
Általános értelemben kiindulási pontunk az lehet, hogy körvonalazzuk egy lehetséges büntetőjogi fogalom főbb karakter-jegyeit. Minthogy a tanulmánynak nem célja a fogalomalkotási problémákkal való foglalkozás, a kérdésre - nevezetesen, hogy mit értünk a terrorizmus büntetőjogi definíciója alatt - rögtön válaszolhatunk. Nézetünk szerint a terrorizmus büntetőjogi értelemben egy olyan nemzetközivé vált bűncselekmény, melynek keretében az egyes nemzetközi dokumentumokban meghatározott fegyveres, személy elleni erőszakos, vagy közveszélyt okozó köztörvényes bűncselekmények kerülnek elkövetésre valamely állam, állami szerv, vagy nemzetközi szervezet, vagy a lakosság megfélemlítése, valamint bizonyos politikai döntések előmozdítása ill. megakadályozása érdekében. Ezt a fogalmat tiszteletben tartva elmondható, hogy a Kerethatározatot követően elvégzett Btk. módosítás a magyar törvényben is megteremtette a modern értelemben vett terrorcselekmény fogalmát. Mint ahogyan
- 233/234 -
arra a bevezetésben is utaltunk ennek, a most már törvényben is manifesztált definíciónak a részletesebb elemzése nem célunk, ehelyütt pusztán csak egyetlen felvetés látszik szükségesnek.
A Kerethatározat 1. cikk első bekezdésének i) pontja szerint a tagállamoknak annak érdekében is meg kellett tenniük a szükséges intézkedéseket, hogy a terrorista célkitűzések által vezérelt bűncselekmények elkövetésével való fenyegetés is büntetendő legyen a belső jogban. A magyar jogalkotó gyakorlatilag nem tett mást, mint a jelenlegi 261. § (7) bekezdés megalkotásával didaktikusan átvette a Kerethatározat fentebb említett rendelkezését: "aki az (1) és (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmények elkövetésével fenyeget, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő".
Az új, hetedik bekezdés álláspontunk szerint egy át nem gondolt jogalkotási folyamat eredménye. Bár a Kerethatározat megalkotását követően egyfajta kényszerpályán mozgott a magyar Országgyűlés, azonban a "fenyegetés", mint elkövetési magatartás megjelenése a köztörvényes bűncselekmények rendszerében[1] mind stádium-elméleti, mind pedig alkotmányjogi nézőpontból is aggályosnak mutatkozik.
Ami a stádium-elméletet illeti, tetten érhető a Btk. Különös Részében az a jogtechnikai megoldás, hogy ahogyan halad "előre" egy bűncselekmény törvényi tényállása, az egyes bekezdésekben büntetendővé nyilvánított alakzatok egyre távolabb helyezkednek el a befejezettség stádiumától. Egyszerűbben fogalmazva: a törvény elsőként értelemszerűen mindig a befejezett alakzatot szabályozza, majd - tekintettel a kísérlet Általános Részben szabályozott, gyakorlatilag automatikus büntetendőségére - következik az előkészület, mint olyan, illetve egyes esetekben - a bűncselekmény tárgyi súlyához igazodva - az ún. sui generis előkészületszerű alakzatok. Ebben a tekintetben "figyelemre méltó újítása" az új szabályozásnak, hogy a fenyegetést, mint elkövetési magatartást az előkészület, valamint a sui generis előkészületi magatartások büntetendősége után helyezte el a Btk. 261. §-ában. Azaz - nézetünk szerint - a jogalkotó az ún. "ante-előkészület" stádiumát is büntetendővé nyilvánította a terrorcselekmény vonatkozásában, hiszen megteremtette annak a lehetőségét, hogy az elkövetőt már az előtt felelősségre vonják tettéért, mielőtt még az előkészület szakába jutott volna. A szabálybeemelés automatizmusa tehát bár a Kerethatározat jogegységesítő funkciójának oldaláról nézve nem problematikus, a stádium-elmélet rendszertana szempontjából azonban meglehetősen előkészítetlen lépés volt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
