1. Némi jogos büszkeséggel mondhatjuk, hogy a címben felidézett történelmi korszakváltás immár három nagy alakját, jelesül a Deák és Vukovics szerepét, illetve a nemrég Máthé Gábor által plasztikusan ábrázolt Horvát Boldizsár életművét éppen az újabb jogtörténeti kutatómunka tárta fel. Magára vonta egykoron a figyelmet a tudós Pauler Tivadar (ld. Kautz Gyula emlékbeszéde, Akad. Évk. 1887.) és más jeles gondolkodónk nemes törekvése is, a modern magyar Justitia átfogó elemzése azonban mindmáig várat magára. Fehér foltok és jóvátehetetlen mulasztások váltogatják egymást főként a korunkhoz egyre közelebb került idők megítélésében. Még jó, hogy az egynémely idevágó feladataink nem elsősorban a módszeres jogi historizmus számláját terhelik, miként azt pl. Ries István centenáriuma kapcsán nemrég konstatálhattuk. Pedig nem egy nagyformátumú gondolkodónk volna még ama "kimagasló világító tornyok (Tóth Lőrincz), útmutató oszlopok" közé sorolható, akik a mi megkésett polgári átalakulásunk miként történő megvalósulásának a cselekvő részeseivé lehettek.
A porosz-német, az osztrák-magyar, illetve a hajdan volt orosz birodalmi, megkésett polgári átalakulások bonyolult történelmi korszaka foglalta magába azokat az évtizedeket, amelyek minálunk is egy sor nagyformátumú közéleti személyiség színrelépését tették elkerülhetetlenné. Így van ez minden bizonnyal a haza bölcsének, Deák Ferencnek a referenciája alapján az Andrássy-kabinet igazságügyminiszteri székbe került Horvát Boldizsár esetében is, akit mint sok másokat a kor követelményei vitték a reformok, a polgári forradalom és megaláztatás próbatételei elé, egyben akarva-akaratlanul a közgondolkodás élvonalába állították. Ilyen értelemben láthatjuk, hogy még a miniszteri stallummal oly annyira összefonódó, jogrendátalakító törekvéseknek is megvoltak persze a reformkorba visszanyúló előzményei.
Ma is elcsodálkozunk azon, hogy a reformkor nemzedéke, a liberális reformerek, avagy éppen az ún. centralisták soraiban mily mértékben meghatározó elemmé lehetett egykoron a jogilag kiművelt nemzeti értelmiség. A birtokos osztályok legjobbjai, az elszegényedő nemesi családok sarjai csakúgy, mint az öntudatosodó polgári rétegek a közéletben járatos tanultságot akartak szerezni maguknak. Nem csoda tehát, hogy a mi eljogásziasult közgondolkodásunk, már a 19. század első felében a törvényhozási reformokat állította előtérbe, amely persze általános jellemzője volt szerte Európában a megkésett polgári átalakulásnak. Ez a fajta társadalmi átalakulás, vagyis a megkésett polgári átalakulás azonban később sem a klasszikus (radikális) forradalom példáját követte, pedig már az Elbától az Uraiig jobbadán minden nép gondolkodásra érett elitje érezte a fennálló állapotok tarthatatlanságát. 1848-1849-ben pedig bár népek és nemzetek egész sora érkezett el a "szükséges zendülés" stádiumához, szinte mindenütt a létező állami struktúrák, illetve a jogrend fokozatos, jogilag rendezett átalakulásáig juthattak csak el a gondolkodók. Érthető tehát, hogy ennek az eleve kompromisszumokat hordozó átalakulásnak minden lényeges mozzanata szervesen összefonódott a jogrend fokozatos átépítésének a gondolatával.
Nemcsak minálunk álltak persze a polgári jellegű nemzetállam, illetve a modern jog bölcsőjénél a jogilag kiművelt emberfők. Így volt ez a soknemzetiségű porosz-osztrák, illetve az orosz birodalom uralkodó és leigázott népeinél egyaránt, csupán a konkrét politikai mozgalmak intenzitása lehetett nagyon is eltérő, miként a mögöttes társadalmi-gazdasági feltételek is sokrétűen jelentkeztek. Egész nemzeti históriánk telve van persze azokkal az életképekkel, azokkal a valóban magasztos emberi törekvéseket feltáró adatokkal, amelyek pl. a politizáló reformkori (liberális) nemesség, a fejlett Nyugat példáját igenlők és gyakran a haladás és a haza üdvét egyaránt szolgálni tudó tanult arisztokraták életútjához tapadnak. Gyakran még ma is megfeledkezünk viszont az adott történelmi átalakulás szürke eminenciásairól, azokról, akik a fennkölt elveket a gyakorlatba átültették, akik minálunk a modern polgári társadalom legelemibb létfeltételeinek megteremtését szolgálták.
2. Szombathely város szülötte, az első polgári körökből felemelkedő, európai horizontokon szemlélődő igazságügyminiszterünk megdöbbentő nyíltsággal vallott erről a szerepről: "egy nemzet jogéletét újjáteremteni", ez a feladat. Ilyen összefüggésben jutott nekem is osztályrészül, hogy szóljak arról a nemes történelmi szerepvállalásról, amelynek a közéleti (politikai) valamint a tulajdonképpeni historiográfiai vonatkozásai valóban ma is fontosak lehetnek számunkra.
Közismert, hogy a Deák barátságát élvező Horvát Boldizsár, immár tudós elmeként került az önmaga által megfogalmazott - imént felidézett - pensum elé. Ezt jelzi az 1860-ban nyert akadémiai levelező tagsága és még inkább az a székfoglaló értekezés (1864), amely "Azon befolyásról (szólt), amelyet
- 331/332 -
az ország törvénykezési reformja erkölcsi és anyagi életünkre gyakorol", illetve gyakorolhatna. Bódi - miként a szűkebb elvbarátok körében nevezték - nem csak azért kerülhetett tehát a magas méltóságba, mert "erélyesen (logikusan) beszélt, szépen írt és mindnyájunk között a legtávolabbra) lát"-ott (mondta találóan egykoron Lónyai Menyhért), hanem azért, mert egész életútja együtt járt a polgári átalakulással, illetve a nemzeti függetlenség ügyével.
Ki sejtette volna, hogy a győri jogakadémia első eminensei közt már a magyar refomkor küszöbén öntudatra ébredt a páratlan tehetséggel megáldott elme. A szűkebb pátriába (Vas megyébe) visszatérve némi praxist szerzett és alig 21 éves fejjel ügyvédvizsgát abszolválva lépett szülővárosa szolgálatába. Íme, ezek azok az évek (a 40-es évek), amidőn már, mint a város főjegyzője, mint neves ügyvéd gyakorta megfordult Deák Ferenc kehidai kúriájában és egyre nyilvánvalóbb, hogy nem egyszerű Beamterként, hanem eszmetársként és vendégként. Az a közéleti szerep, amiről beszélünk, itt kezdődik tehát és egyenesen vezet az utolsó magyar rendi országgyűlés tagjai közé történt megválasztatásig.
Az első magyar felelős kormányt - mint ismeretes - Debrecenbe és Szegedre is követte Horvát Boldizsár és ezért a hadi törvényszéki eljárás gyötrelmeit is megszenvedte. Ismeretes továbbá, hogy az amnesztia (1850) ellenére még az ügyvédi gyakorlattól is eltiltották. Pusztán a létfeltételek is arra bírták azonban a jól felkészült elmét, hogy az ún. "német vizsgát" letegye (1854), amely a forradalom örökének a kényszerű végrehajtását is magában rejtő, oktrojált jogrend történeti szerepének megértését hozta magával. Az 50-es évek végén jól látta tehát Deák, hogy kéznél van egy alkalmas ember, akit pl. az országbíró Apponyi György gróf mellé delegálva, az ún. Országbírói Értekezlet döntéseit jótékonyan befolyásolhatja, miként az egyidejűleg újraválasztott országgyűlésen is maga mellett tudhatta az immár nagy reputációval rendelkező ügyvédet.
Kimondatlanul is, az ismert ellenállva alkalmazkodás ügyét szolgálta most már Horvát Boldizsár, nevezetesen, hogy a neoabszolutizmus által kölcsönzött (oktrojált) jogrend életképes (racionális) elemei (pl. a szerzett jogok, illetve az ingatlanforgalom biztonságát szolgáló telekkönyvi rendszer, vagyis az életképes modern jogelemek) úgymond pusztán "közjogi tekinteteknek fel ne áldoztassanak". Egy rövid külföldi tapasztalás (utazás) után (1863) nem véletlenül került tehát a hazai agrárátalakulás ügyét kézben tartó Földhitelintézet jogigazgatói székébe és ezt a stallumot - mint ismeretes -1877-ig megtartotta. Ma már felesleges volna tehát a pályatárs hazafias deklamációit idézni, hogy a zseniális elméjű ügyvéd a kiegyezést megelőző években inkább szegénységben élt, mintsem hogy "hazafiúi elveket megtagadjon" [ld. az ismert Tóth Lőrincz-i Emlékbeszéd, ih. (1990) 7. p. alapján]. Ellenkezőleg, ezekben az években is rendkívül tartalmas és gazdag közéletet élt Horvát Boldizsár, Deák és Eötvös immár közismerten közeli barátja, illetve eszmetársa.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
