A) A megállapítási pert azok ellen kell indítani, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző évben, s a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét5 követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el és ezáltal a társasági vagyon a keresetben meghatározott mértékben csökkent. A meghatározásból következően a vezető csak úgy védheti meg magát majd lemondását követően, ha lemondásakor, vagy tisztsége megszűnésekor mérleget csinál, s azzal adja át utódjának az adós iratait és vagyonát. Ennek hiányában nehezen fogja tudni bizonyítani az utóbb felszámolás alá került cég esetében, hogy ő megfelelően járt el.
Kissé zavaros a meghatározás azzal, hogy "a társasági vagyon a keresetben meghatározott mértékben csökkent", miután a megállapítási perben nem a kár, a hiány összegét, hanem a felelősséget kell megállapítani. Milyen jelentősége lenne annak, ha a bíróság megállapítaná, hogy a vezető tisztségviselő magatartása miatt a vagyon X forinttal csökkent? Felelőssége ugyanis nem ehhez igazodik, hanem ahhoz, hogy bekövetkezett az az időpont, amikor lépnie kellett volna valamerre, s ezt nem tette meg. Ráadásul a bíróság a második lépcsőben sem arra kötelezi, hogy az általa okozott hiány, csökkenés, kár mértékét fizesse meg, hanem a felperes hitelező ki nem egyenlített hitelezői igényének megfizetésére kell kötelezni az alperes(eke)t. Ebből következően nincs is értelme meghatározni ezt a mértéket a megállapítási perben, mert nincs jelentősége.
A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fogalmának meghatározásánál nem lesz könnyű helyzetben a bíróság, mert a fogalom törvénybeli meghatározása már előre vetíti, hogy itt ismét ki fog alakulni egy újabb fizetésképtelenségi fogalom - hasonlóan a büntetőeljárásban a csődbűntettnél használt fizetésképtelenség fogalomhoz -, melynek nincs sok köze a Cstv. fizetésképtelenségi okaihoz.
A formális vezetőkön kívül a gazdálkodó szervezet vezetőjeként kell figyelembe venni - és ennek alapján a vagyonával is felel - azt a személyt is, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt (árnyékigazgató - shadow-director).
B) A kötelezési pert azok ellen kell indítani, akiknek a felelősségét megállapították a megállapítási perben. A 63. § (3) bekezdése tartalmaz egy érdekes mondatot: "Amennyiben határidőben több hitelező terjeszt elő keresetet, a bíróság a pereket egyesíti és a követelések arányos kielégítéséről rendelkezik." A mondat első fele tökéletesen érthető, nyilvánvaló az egyesítés, a második rész azonban teljességgel értelmezhetetlen. Véleményem szerint a jogalkotó a szituációt nem vette figyelembe. Adva van egy vagy több magánszemély, akiknek a felelősségét megállapította az első perben a bíróság. Hogyan oszlik meg közöttük a felelősség? A 33/A. § (1) bekezdésének utolsó mondata eligazító lehetne, mert azt mondja, hogy ha többen közösen okoztak kárt, felelősségük egyetemleges. Csakhogy nem biztos, hogy többen okozták a kárt. Ez csak akkor igaz, ha egy idődben többen voltak vezetők, s ők nem tettek semmit. Ha azonban egymást követően voltak vezetők, akkor kérdés, hogy vajon, ha már az első is tudta, hogy fenyeget a fizetésképtelenség, de nem tett semmit, lemondott, a másodiknál be is állt a fizetésképtelenség, akkor vajon az első idejében keletkezett hitelezői igényekért és a második idejében keletkezettekért egyetemlegesen felelnek? Az első nem tudott tenni semmit a második idejében keletkező hitelezői követelésekkel szemben, míg a második tisztában volt az első okozta helyzettel. Véleményem szerint a kérdés nincs tisztázva, s igen nehéz lesz a bíróságnak az első pereknél a felelősség határait rögzíteni.
Visszatérve az arányos kielégítésre, nem érthető, hogy mi lesz az az alap, amit arányosan osztanak szét a hitelezők között. Felméri valaki, hogy a vezetőknek mi az a vagyona, ami végrehajtás alá vonható, s azt osztják szét arányosan a hitelezők között? Vagy ha az előző kérdést vesszük elő, akkor az első vezető időszaka alatt keletkezett követeléseket az ő vagyonát szétosztva kell kifizetni, a második vagyona meg mindegyik hitelező arányos kielégítését szolgálja? Egyáltalán magánszemélyekkel szemben lehetőség van a folyamatos végrehajtásra, s a munkabéréből stb. további végrehajtási cselekményeket végeztetni. Mi hát az az összeg, amit arányosan kell szétosztani?
Lehet, hogy az a megállapítási pert indító keresetben megjelölendő összeg az alap, amivel a társasági vagyon csökkent? Akkor a megállapítási perben egyenként kell a bíróságnak szétbontania, hogy melyik vezető működése alatt mekkora összeggel csökkent a vagyon? Mit kezdjünk azonban a 63. § (3) bekezdésnek azzal a mondatával, hogy a hitelező a ki nem elégített követelése erejéig - azaz hitelezői igénye megmaradt összegéig - kérheti a vezetőt fizetésre kötelezni? Mégsem a hitelezői igény ki nem egyenlített összege, hanem a megállapítási perben meghatározott összeg lesz a felső határ? Véleményem szerint a két rendelkezés egymásnak ellentmond, illetve én nem tudom együttesen értelmezni őket.
A) A megállapítási percben mentesül a vezető, ha bizonyítja, hogy az adott helyzetben elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek csökkentése érdekében. Hogy pontosan ez mit is takar, az érdekes kérdés. Nyilvánvalóan, ha észleli a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetet, erről a taggyűlést értesítenie kell, s eléjük kell terjeszteni valami programot, amivel ebből a helyzetből ki lehet kerülni. Így a legegyszerűbb a pótbefizetésekre felhívás, vagy tagi kölcsön nyújtása stb. Elképzelhető egy reorganizációs program előterjesztése, s a taggyűlés általi megszavaztatása, illetve végső esetben csődeljárás, vagy felszámolási eljárás kezdeményezése. A kérdés csak az, hogy ha a taggyűlés nem jön össze, nem dönt, vagy nem úgy dönt, hogy ezzel a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet megoldódjon, akkor mit kell tennie a vezetőnek? Le kell mondania, mert különben utóbb a saját vagyona is bánja? Neki nincs arra lehetősége a hatályos törvény szerint, hogy kezdeményezzen bármilyen fizetésképtelenségi eljárást, tehát nem nagyon marad más lehetősége, mint a lemondás. Ha szigorúan veszik a vezetők ezt a helyzetet, elképzelhető, hogy hamarosan cégek százai-ezrei lesznek vezető tisztségviselő nélkül.
B) Kötelezésre irányuló per: itt már csak az a lehetőség van, amit az előzőekben a megállapítási pernél is említettem, a kényszeregyezség.
A) A megállapítási pernél: Bár többes számban írtam, sajnos csak egy vélelem került a rendszerbe. Ha az adós a felszámolás kezdő időpontját megelőző időszakban nem adta le a cégbírósághoz a beszámolóját és nem tette közzé, akkor vélelmezni kell az aktuális vezető tisztségviselő vonatkozásában, hogy nem a hitelezők érdekeinek megfelelően járt el. Kimaradt az a vélelem, hogy ha megindul a felszámolás és nem adta át az iratokat a vezető, akkor az is ilyen sérelemnek minősül. Teljesen érthetetlen, hogy ezzel a vélelemmel a jogalkotó miért nem segítette az elszámolási kötelezettség kikényszerítését a felszámolás során, hiszen ez az intézkedés maga egyszerűbbé tehette volna a peres bírók dolgát és a felszámolási eljárásokban is megszaporodtak volna azok az eljárások, ahol az iratok megvannak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
