A német jogirodalom különösen gazdag a teleologikus jogértelmezést tárgyaló művekben. Példák: Larenz, Canaris, Pawlowski írásai. Előfordul a teleologikus jogértelmezés alkalmazása az angol bírósági gyakorlatban is, mint például Lord Denningnél. Az EU Bíróságának ítélkezéséről szóló beszámolókban is gyakori a teleologikus jogértelmezés tárgyalása. Mellette: Pescatore, Brown és Kennedy, Maduro, Rosas; ellene: Rasmussen, Schermers és Waelbroek. Gyakorlati példák az EU Bírósága védjegyjogi ítélkezéséből, amikoris teleologikus jogértelmezést alkalmaztak: 1. egységes jogalkalmazás, 2. a védjegyjogi irányelvvel konform értelmezés, 3. jogérvényesítés lehetőségének biztosítása, 4. védjegybejelentés elutasítása, bejegyzett védjegy érvénytelenítése, 5. jóhírű védjegy oltalma, 6. a védjegy joghatásának korlátai, 7. jogkimerülés, 7. rosszhiszeműség.
A jogértelmezés bizonyára olyan régi, mint a jogalkalmazás: az ókor leghíresebb jogértelmezője Aristoteles, akit a római jog nem kevésbé tehetséges jogértelmezői követtek.[1] A jogértelmezésről napjainkban nem könnyű újat mondani. Aligha van olyan ország, amelynek jogi irodalma ne tárgyalná a jogértelmezés feladatait, módszereit. Mégis miként a jog is állandóan fejlődik, úgy vele együtt fejlődik a jogértelmezés technikája, módszere is. Mindenesetre némileg eltérő helyzet adódik, amikor nem egy ország jogszabályát, annak rendelkezését kell értelmezni, hanem egy országcsoport közös jogalkotásának eredményeit. Ez a helyzet, amikor az Európai Unió (korábban: Európai Közösség) jogának értelmezése válik szükségessé. Ez a feladat általában a tagállamok nemzeti bíróságaira hárul, ha azonban kétségük merül fel, úgy végső soron az EU Bírósága (azelőtt Európai Bíróság) mondja ki az utolsó szót.
Tekintettel arra, hogy a témát a hazai irodalomban is többen feldolgozták[2] már, a következőkben csupán a jogértelmezés egyik sajátos módját, a teleologikus[3] jogértelmezést tárgyalom.
1. Rövidesen száz esztendeje, hogy a német jogtudomány a joghézag jelenségét feltárta és fogalmát meghatározta, s a korabeli Német Legfelsőbb Bíróság (Reichsgericht) is néhány esetben alkalmazta már az ún. restriktív (megszorító) teleologikus jogértelmezést.[4] Egyébként régóta ismert, hogy a jogszabályokban előfordulnak olyan kétértelműségek vagy hiányosságok, amelyeket valamiféleképpen meg kell oldania a bíróságnak, hiszen nem zárkózhat el a jogvita eldöntése elől. A jogi módszertan, a jogelmélet feladata, hogy ilyen helyzetekre támpontot adjon.
A joghézagok fajtáit az alábbi séma[5] szemlélteti.
a) intra verba legis (a jogszabály szövege által létrejött joghézag);
b) praeter verba legis (nyílt joghézag);
c) contra verba legis (rejtett joghézag).
ad a) Az ilyen típusú joghézag nem egyszer a jogi
- 241/242 -
szabályozás fejletlenségének következménye. Így fél évszázaddal ezelőtt például a szoftver jogi oltalma a legtöbb országban rendezetlen volt, a jogi szabályozás igényét az üzleti élet kényszerítette ki.
ad b) Nyílt joghézagról akkor beszélhetünk, ha a jogszabály eltérően a kiinduló koncepciótól nem rendelkezik valamilyen elvont tényállásról. Példa: A törvény valamit állami feladatként deklarál, de nem határozza meg azt az állami szervezetet, vagy annak eljárását, amelynek hatáskörébe a szóban forgó intézkedés tartozik.
ad c) A nyílt joghézag kitöltése általában analógia segítségével vagy ún. teleologikus extensioval, azaz kiterjesztő jogértelmezéssel történik. A rejtett joghézagot az jellemzi, hogy a jogszabály látszólag rendelkezést tartalmaz, ez a rendelkezés azonban túl széleskörű (overinclusive), azaz a rendelkezés "túllő" a tervezett célon, nem differenciált.
A joghézag kitöltése ilyen esetben korlátozással, teleologikus restrikcióval történik. A bírói gyakorlatban ilyen esetben "megszorító jogértelmezésről" beszélnek, mivel - véleményem szerint - a bíróság szívesebben használja a közérthető kifejezéseket, mintsem elvont, jogelméleti terminológiát. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ha a jogszabály szövege egyértelmű, akkor csak hagyományos (nyelvi-nyelvtani, logikai, analógiás stb.) jogértelmezésnek van helye, a teleologikus jogértelmezést semmi sem indokolja.
2. A teleologikus jogértelmezés - pozitív megközelítéssel - a ratio legis-nek, a jogi norma alapjául szolgáló policy[6] kutatását jelenti. Negatív megközelítéssel pedig azt jelenti, hogy az értelmezés nem a jogi norma szövegének formalisztikus elemzésével történik, hanem a jogi norma szövegét annak célja alapján (ilyen persze több is lehet) értelmezik. Jhering[7] híres mondása szerint "nincs olyan jogi norma, amely létrejöttét nem egy célnak, azaz gyakorlati motivációnak ne köszönhetné".
A jogértelmezés módszertanáról szóló művekben a német irodalom különösen gazdag. Ezekből persze nem hiányzik a teleologikus jogértelmezés tárgyalása sem. A francia, valamint az angolszász jogelméletről ezt nem lehet elmondani, bár az EU Bíróságának gyakorlata alapján francia és angol bírák, kommentátorok körében is újabban kialakulni látszik a teleologikus jogértelmezés iránti bizonyos rokonszenv.
A teleologikus jogértelmezés egyik "apostola": Larenz[8] meggyőzően mondja, hogy azok a célok, amelyeket a jogszabályalkotó a törvény által megvalósítani kíván, a legtöbbször - ha nem is mindig - a jog objektív céljai, így például a társadalmi nyugalom biztosítása, a jogviták megnyugtató eldöntése, a kiegyensúlyozott, tárgyilagos szabályozás, amely valamennyi érdeket figyelembe vesz.
3. Ezeknek az elvi szempontoknak alapján az objektív teleologikus jogértelmezésnek olyan eseteiről lehet beszélni, amelyek tekintetében a jogértelmezés hagyományos módjai nem nyújtanak segítséget. Az első csoportot az adott tárgykör struktúrái alkotják, a tényleges adottságok, amelyeken a jogszabályalkotó sem változtathat. Ezeket a szabályozás alkalmával ésszerűen figyelembe kell vennie. A másik kategóriát a jogi-etikai elvek alkotják, amelyek valamennyi szabályozás mögött állnak, feltéve, hogy a jogi gondolat és ennek a jogi-etikai elvekhez való kapcsolata kimutatható. Szerinte ezek a feltételek már objektív-teleologikusak, mert ezeknél nem mindig lehet arról beszélni, hogy a jogalkotó azok jelentőségével minden esetben tisztában volt, amikor a jogi formát megalkotta.
A továbbiakban[9] a teleologikus jogértelmezés két nagy csoportja között tesz különbséget:
a) ha a szövegben használt szavak értelme, valamint a szöveg jelentéstartalma többféle értelmezést tesz lehetővé, akkor helye lehet a jogszabályalkotó szándéka kutatásának, nevezetesen annak, hogy a jogi norma céljának mi felel meg a leginkább (történeti teleologikus módszer).
b) ha ez a módszer nem vezet célra, akkor az ún. objektív teleologikus módszer alkalmazandó, ami azt jelenti, hogy a jogértelmezés olyan szempontokra is kiterjedhet, amelyeknek a jogszabályalkotó talán maga sem volt tudatában. Ez esetben szempontok lehetnek: a jogi normák struktúrái, a jogrend immanens elvei, így az igazságosság követelménye, az azonosnak azonosként értékelése mint szempont, az értékelési ellentmondások lehető kizárása (objektív-teleologikus módszer).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
