A nemrégiben meghozott 13/2014. (IV. 18.) AB határozat a valódi alkotmányjogi panasz bevezetése óta először semmisített meg büntetőítéletet, a Siklósi Járásbíróság elsőfokú és a Pécsi Törvényszék másodfokú határozatát. Nem túlzás tehát az állítani, hogy ez az AB döntés mérföldkőnek számít a magyar jogrendszer történetében. A megsemmisített bírói döntéseket egy polgármester sértett sérelmére elkövetett rágalmazás és becsületsértés miatt indult büntetőeljárásban hozták, az Alkotmánybíróság azonban azt állapította meg, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása sérti az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében deklarált véleménynyilvánítási szabadságot. Az alkotmányjogi panasszal támadott első fokú ítélet a cselekmény minősítésével összefüggésben, a büntetőjogi felelősség megállapításával kapcsolatos mérlegelése során hivatkozott a közhatalmat gyakorlók büntetőjogi becsületvédelme kérdésében hozott korábbi, 36/1994. (VI. 24.) AB határozatra, az Alkotmánybíróság azonban ezzel együtt sem találta alkotmányosnak a büntetőbíróság mérlegelését. Erre figyelemmel érdemes megvizsgálni azt, hogy a magyar büntetőbírói gyakorlat az elmúlt időszakban hogyan alkalmazta a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatban lefektetett jogértelmezési követelményeket, hogy vonta bele érvelésébe és mérlegelésébe az AB által rögzített alapjogi szempontokat. Egy ilyen vizsgálat egyfajta állapotfelmérést nyújthat abban a kérdésben, hogy a büntetőbírói gyakorlat - figyelemmel az alkotmányjogi panasz bevezetésére is - mennyire készült fel az alapjogi mércék alkalmazására, a büntetőnormák alkotmánykonform értelmezésére.
A véleményszabadság alapjoga módszertani szempontból, a szakjog és alkotmányjog érintkezésének kérdése szempontjából (is) kiemelkedő jelentőségű, hiszen a nullum crimen sine lege elve mellett ez az a másik alapjog, amely természeténél fogva a legszorosabban "kénytelen érintkezni" a büntetőjogi dogmatika rétegével, közelebbről a véleményszabadságot korlátozó büntetőtörvényi tényállásokkal és azokat értelmező, alkalmazó joggyakorlattal.[1] Így nem tűnik véletlennek, hogy a közhatalmat gyakorlók büntetőjogi becsületvédelmének kérdése volt az, amellyel kapcsolatban első ízben fektetett le alkotmányos értelmezési követelményt az Alkotmánybíróság [36/1994. (VI. 24.) AB hat.]. S így aztán az sem véletlen, hogy húsz évvel később, elsőként ugyanebben a kérdéskörben került sor egy büntetőítélet megsemmisítésére [13/2014. (IV. 18.) AB hat.]. A büntetőjogi becsületvédelemre vonatkozó bírói gyakorlatnak tehát immáron két évtizede kell az Alkotmánybíróság által lefektetett mércéket alkalmaznia.
Az alkotmányjogi szakirodalom a kérdéskörrel elsősorban a közszereplő politikusokat érő bírálatokkal kapcsolatban foglalkozik (lásd a III. pontot), ezek azok az esetek és ítéletek, amelyek nagyobb közérdeklődésre tartanak számot és ezért nem ritkán kifejezetten nagy sajtót kapnak. Ezért e tanulmány bevezetője-
- 469/470 -
ként - némileg provokatív módon - én inkább egy másik sértetti kört érintő, a bírói gyakorlat számára napi rutinként jelentkező cselekménytípust szeretnék említeni, idézve az ítéletben rögzített vaskos, gyalázkodó kifejezéseket. Egy 2005-ből származó ítéletben megállapított tényállás szerint a vádlott a következő inkriminált kijelentéseket tette a vele szemben közlekedési szabályszegések miatt intézkedő rendőrökre: "korábban rendőr voltam, ismerem az eljárás menetét, ha be mertek vinni, pipázni fogtok", "senkiházi f...kalapok, bunkó rendőrök vagytok, semmibe sem nézlek benneteket", "a buzi kopasz századosnak meg a hülye kurvájának úgysem fognak hinni", "takarodj a hülye mobiltelefonoddal a p....ba", "rohadt rendőrség", "ne találkozzunk az utcán, ezek után, mert kiegyenlítem majd a számlát".[2]
A bírói gyakorlat ismeretében nem különösebben meglepő, hogy e kijelentések miatt a bíróság becsületsértés vétségében [1978. évi Btk. 180. § (1) bek. a) pont] mondta ki bűnösnek a vádlottat. Az már sokkal inkább elgondolkodtató, hogy indokolásában a következőt mondta: "Akkor tehát, amikor a vádlott a vele szemben intézkedő rendőröket a fentebb részletezett kifejezésekkel illette, átlépte a szabad véleménynyilvánításhoz való jog alkotmányosan védett kereteit, ezért cselekménye a büntetőjog keretein belül nyert értékelést. Ez áll összhangban az Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában kifejtettekkel is."[3] A kérdés a következő: valóban a büntetőjogi felelősség megállapítása áll összhangban az AB idézett határozatával?
A 36/1994. (VI.24.) AB határozat (a továbbiakban AB határozat) megszületése óta világossá vált, hogy e döntés több szempontból is különleges. Egyrészt a véleményszabadság mint a demokratikus jogállam egy kitüntetett alapjoga szempontjából az ún. alaphatározatok körébe tartozik,[4] amelyek nem sokkal a rendszerváltozást követően lebontották a véleménynyilvánításnak a pártállami rendszerben lefektetett korlátait.[5] Különleges abból a szempontból is, hogy a büntetőjogi jogalkalmazás számára először fektetett le kötelező értelmezési eredményt, ún. alkotmányos követelményt (ehhez lásd a II. pontot). Végül pedig kiemelendő, hogy az Alaptörvény negyedik módosításának fényében ezen korábbi alaphatározat egyes megállapításai már nem tarthatók.[6] A mércéket részben újraértelmezi és cizellálja az újonnan hozott 13/2014. (IV. 18.) AB határozat.
A tanulmány célja annak részletes megvizsgálása, hogy a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatban lefektetett jogértelmezési mércék hogyan érvényesültek, vagy hogyan nem érvényesültek a büntetőbírói gyakorlatban. Ehhez egyrészt a BH-füzetekben publikált bírósági határozatokat, másrészt pedig az anonim határozatok tárába[7] 2006 és 2012 között feltöltött bírósági határozatokat vizsgáltam meg. Összesen 30 büntetőügyben keletkezett 70 határozatot elemeztem, ezek közül a kutatás szűk témája szempontjából relevánsakat fogom hivatkozni. A kutatás elsősorban módszertani jellegű: nem az AB határozat és nem a büntetőbírósági határozatok tartalmi helyességét vizsgálom, hanem azt kísérlem meg feltárni, hogy a büntetőbíróságok a konkrét büntetőügyekre hogyan, milyen érveléssel alkalmazták az AB mércéit, hivatkozzák-e, és ha igen, helyes kontextusban hivatkoznak-e az AB határozatra. E tanulmányban tehát a vizsgált ítéletek hivatkozási tipológiáját kísérlem meg felállítani.[8]
A határozatok szövegének vizsgálata mellett természetesen elengedhetetlen az alkotmányjogi és a büntetőjogi szakirodalom (vázlatos) áttekintése is, már csak azért is, mert a szakirodalomnak - ideális kölcsönhatás esetében - az ítélkezésre is reflektálnia kell(ene), illetve hatnia kell(ene) rá. Szükséges továbbá felvázolni azt az értelmezés kereteit meghatározó jogi mátrixot, amelyben a bíróságnak minősítenie kell a közhatalmat gyakorlók sérelmére elkövetett rágalmazási, becsületsértési cselekményeket. Ezt követően kerülhet sor a hivatkozási tipológia vizsgálatára, ami az időbeli tényező figyelembe vételével csak az 1994. évi alaphatározat vonatkozásában végezhető el, az új 13/2014. (IV. 18.) AB határozat vonatkozásában - természetesen - még nem.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
