Kétrészes tanulmányomban a jogellenesen elvitt gyermek visszavitele elrendelése alól a Hágai Egyezmény 13. cikk (1) bekezdés b) pontjában szereplő kivételeinek a régóta kialakult, de Magyarországon talán még kevéssé ismert gyakorlatát kívánom bemutatni.[1]
Napjainkban a nemzetközi mobilitás miatt egyre több a családjogi kapcsolatokban a nemzetközi elem, gyakran költöznek át más tagállamba a családok. De mi is történjen akkor, ha az egyik szülő a gyermekkel a másik szülő beleegyezése nélkül települ másik államba, vagy onnan nem hajlandó visszatérni?[2] Köteles-e a bíróság minden ilyen esetben automatikusan elrendelni a gyermek visszavitelét, vagy lehetősége van máshogyan dönteni? E kérdésekre keresték a választ a szerződő államok is a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában az 1980. évi október 25. napján kelt szerződés, a Hágai Egyezmény[3] (a továbbiakban: Hágai Egyezmény, Egyezmény vagy Konvenció) aláírásakor, és engedtek kivételt - többek közt - a gyermeket fenyegető súlyos veszélyre (grave risk of harm) vagy elviselhetetlen helyzetre (intolerable situation) tekintettel a gyermek visszavitele alól.
A Hágai Egyezmény testesíti meg a nemzetközi közösség felelősségét az egységesen elítélendő jogellenes gyermekelviteli ügyekben, mely létrehozta a visszaküldés automatikus mechanizmusát a kivételek szűk körével, hogy megvédje a gyermekeket az egyoldalú elvitel vagy visszatartás káros következményeitől a gyermek szokásos tartózkodási helyére való azonnali visszavitelével. E Konvenciót tartják a legsikeresebb nemzetközi családjogi egyezménynek, amely a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia égisze alatt született.[4]
Miután a kivétel erősíti a szabályt, fontos a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia által létrehozott nemzetközi INCADAT adatbázisban[5] található, angol nyelven feltöltött tagállami bírósági döntések segítségével körbejárni a gyermeket a visszavitel esetén fenyegető súlyos veszély vagy elviselhetetlen helyzet fennállásának értelmezését. Jelentős tény az is, hogy az adatbázisban található 1234 jogesetből 606 ügyben hivatkoztak e cikkre, melyek alapján megismerhető, hogy milyen körülményeket értékeltek e körben a bíróságok, és milyen érveléseket vetettek el.[6]
Vizsgálódásaim során a Hágai Egyezmény alapján kialakult gyakorlatot értékeltem. (A szűkebb körben, - Dánia kivételével - az Európai Unió tagállamai között alkalmazandó Brüsszel IIa. rendelet[7] alapján fennálló gyakorlat specialitásainak feldolgozása nem volt munkám tárgya, így nem térek ki a kivétel alóli kivételre, azaz hogy mely esetekben kell mégis elrendelni a gyermek visszavitelét.[8])
A gyermek érdekeinek kiemelt védelme a családjog egyik legfontosabb feladata. Ennek elsődleges - bár a Hágai Egyezményt követően kelt - nemzetközi dokumen-
- 42/43 -
tuma az ENSZ-nek a Gyermek Jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt Egyezménye, melynek 9. cikk 3. pontja védi a gyermeknek azt a jogát, hogy személyes kapcsolatot és közvetlen érintkezést tarthasson fenn mindkét szülőjével, a 11. cikke pedig megerősíti, hogy a gyermeknek elsődleges érdeke, hogy védelmet kapjon a jogellenes elvitellel szemben.
Ahhoz, hogy megértsük egy kivétel lényegét, ismerni kell a főszabályt, magának a szabályozásnak a célját, és az adott joganyag megalkotásának történetét.
Az 1. cikk szerint az Egyezmény célja biztosítani a jogellenesen elvitt vagy elrejtett gyermekek azonnali visszajuttatását; valamint azt, hogy a gyermekek feletti felügyelet, illetve a láthatás gyakorlására szolgáló jogot ténylegesen tiszteletben tartsák. Árnyalja azonban e célokat az Egyezmény preambuluma, mely szerint az aláíró Államok abbeli meggyőződésükben írták alá az Egyezményt, hogy a "gyermekelhelyezési ügyekben" a gyermekek érdekei bírnak a legnagyobb jelentőséggel, hogy védjék a gyermekeket jogellenes elvitelük vagy elrejtésük káros következményeitől, és hogy megteremtsék az azonnali visszavitelük biztosítására szolgáló eljárást és biztosítsák a láthatási jog védelmét.
Megállapítható tehát az Egyezmény felépítéséből és szóhasználatából, hogy a legfontosabb szempont a gyermek érdeke, és minden más cél másodlagos. Ezért maga az Egyezmény ad lehetőséget a visszavitel elrendelése iránti kivételek alkalmazására, amikor a gyermek érdeke ezt kívánja. Érdekes kérdés ezért, hogy a szülők elviteltől való általános elrettentése iránti cél konkurálhat-e az egyes ügyekben a konkrét gyermek érdekével.[9]
Két előfeltevés volt meghatározó az Egyezmény aláírása során: az egyik, hogy azok a szülők, akik a gyermeket jogellenesen elvitték, szülői felügyeleti jogot nem gyakorló apák voltak, akik a gyermeket az őt gondozó anyától vitték el, a másik pedig az, hogy a gyermek elvitele ellentétes érdekeivel és jólétével. Azóta azonban alapvetően megváltozott a helyzet: napjainkban elsősorban a gyermeket gondozó anyák viszik vissza származási országukba jogellenesen a gyermeket, így azt a megállapítást, hogy a jogellenes elvitel mindig rossz a gyermek számára, azóta (szintén) árnyaltabban kezelik, különös tekintettel arra, hogy a konkrét ügyekben mindig egyes gyermekekről és nem a gyermekek általános csoportjáról van szó.[10]
Nem vitás azonban, hogy a gyermekek jólétét biztonságérzetük és az állandóság iránti igényük lehetőség szerinti tiszteletben tartása alapozza meg. A szülők válásával rendszerint együtt járó traumát, szorongást és bizonytalanságérzetet megsokszorozhatja az, ha az egyik szülő a megszokott mikrokörnyezetéből, baráti és családi kötelékeiből is kiszakítja.
A bíróságnak a gyermek visszavitelének elrendelése érdekében indított eljárásban két lépcsőben kell döntenie.[11] Vizsgálnia kell egyrészt, hogy történt-e az Egyezmény által jogellenesnek minősített elvitel vagy visszatartás; a gyermek szokásos tartózkodási helye abban az államban volt-e a jogellenes elvitelt közvetlenül megelőzően, ahová a visszavitelt kérik;[12] ezen állam joga szerint az elvitel jogellenes volt-e; a kérelmező az elvitelt megelőzően a felügyeleti jogát ténylegesen gyakorolta-e; és végül a gyermek nem töltötte-e be a 16. életévét, amikor az Egyezmény már nem alkalmazható (Egyezmény 3. és 4. cikkei). Vizsgálnia kell másrészt, hogy nem forog-e fenn olyan körülmény, amely miatt a visszavitel megtagadható.
A visszavitel elrendelésének megtagadására az Egyezmény 12. és 13., valamint a 20. cikkei alapján kerülhet sor: így, ha az elvitelt követően egy évvel indították az eljárást, és a gyermek már beilleszkedett; vagy a felügyeleti jogot nem gyakorolták, illetőleg előzetesen vagy utólag hozzájárultak az elvitelhez; vagy a megfelelő érettséget elért gyermek tiltakozik ellene.
A 13. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján a bíróság akkor sem köteles elrendelni a gyermek visszavitelét, ha bizonyítják, hogy a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki, vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
