Az új Alaptörvény elfogadásával és kihirdetésével világossá vált, hogy az alkotmánybírósági hatásköri rendszerben és az eljárásban jelentős átalakításokra kell számítani. A legfontosabb változás két vonatkozásban jelenik meg: megszűnik az absztrakt utólagos normakontroll popularis actio jellege, másrészt az alkotmányjogi panasz lehetősége a normákon (jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz és az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogegységi határozat) túl az egyedi bírósági döntésekre is kiterjed 2012. január 1-jétől: az Alaptörvény ugyanis a bírói döntés alkotmánybírósági vizsgálatának és megsemmisítésének lehetőségét is megteremti az alkotmányjogi panasz-eljárásban. [1]
Az Alaptörvény két vonatkozásban is tartalmaz alkotmányjogi panaszra vonatkozó szabályokat: a 24. cikk (2) bekezdés c) pontja az egyedi ügyben alkalmazott jogszabály, a d) pont a bírói döntés Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálatát teremti meg e hatáskör gyakorlása eredményeként. Eszerint "az Alkotmánybíróság
…
c) alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja az egyedi ügyben alkalmazott jogszabálynak az Alaptörvénnyel való összhangját;
d) alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját"[2].
A tartalmi kérdések és az új szabályozással[3], helyzettel kapcsolatos dilemmák áttekintése előtt szükséges a rövid "megemlékezés" a 2011 végéig hatályos szabályozásról, valamint a változtatás lehetséges indokairól.
a) A magyar szabályozás az Alaptörvény hatálybalépéséig alkotmányjogi panasz elnevezéssel voltaképpen feltételekhez kötött utólagos normakontrollt tartalmaz, melynek sajátossága, hogy az indítvány sikeressége esetén az indítványozó ügyében az Alkotmánybíróság elrendelheti a megsemmisített jogszabály alkalmazhatatlanságát, ami az indítványozó konkrét ügyében való eljárásnak alkotmányos jogi környezetben történő megismétlésére ad lehetőséget. Ebből adódóan az alkotmányjogi panasz jogorvoslatnak tekintendő, s többek között e lényeges tulajdonsága és egyben elérni kívánt célja különbözteti meg az absztrakt utólagos normakontrolltól. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) szerint alkotmányjogi panasz eljárásban az Alkotmánybíróság a főszabály ex nunc - kihirdetés időpontjától számított - megsemmisítéstől eltérően - visszamenőleges hatállyal - is meghatározhatja az alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül helyezését vagy konkrét esetben történő alkalmazhatóságának kizárását, ha ezt a jogbiztonság, vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja.[4] A magyar alkotmányvédelemben tehát 2012. január 1-jéig nincs lehetőség közvetlenül az alkotmánysértő egyedi aktusokkal szembeni eljárásra. Az alkotmányjogi panasz a magyar szabályozás szerint így nem más, mint "egyéni jogsérelmen alapuló utólagos normakontroll."[5]
A panasz a konkrét utólagos normakontroll "utónyúlványa", az esetleges bírói tévedés korrekciós lehetősége az érintett által, a jogerős döntést követően megindított alkotmánybírósági eljárásban. Az Abtv. 48. §-a szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, akinek jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása miatt következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva[6]. Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.
b) Az alkotmányjogi panasz konkrét ügyben való érdemi szerepe 1999-ig a jelenleginél is csekélyebb volt: az intézmény 1999 előtt nem volt alkalmas a célzott hatás - az egyéni jogsérelem orvoslásának - elérésére. A panasz ugyanis jogorvoslati célzatú, ám arra alkalmatlan eszköz volt, s ennek következtében az utólagos normakontroll egyik változataként funkcionált. Bár az Alkotmánybíróság a panasz eredményessége esetén megsemmisítette az adott normát, a normára alapuló jogviszonyok felülvizsgálata, az új eljárás lefolytatása a megfelelő eljárási szabályok hiánya miatt nem történhetett meg. Sem a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.), sem a Büntetőeljárásról szóló - akkor hatályos - 1973. évi I. törvény (Be.) nem tartalmazott ugyanis arra vonatkozóan szabályokat, hogy eredményes alkotmányjogi panasz esetén a bírósági eljárásban miként lehet az Alkotmánybíróság döntésének eleget tenni. Az Alkotmánybíróság e hiányosságot áthidalva akként próbálta érvényesíteni az alkotmányjogi panasz jogorvoslat jellegét, hogy két bírósági döntést megsemmisített, amire azonban sem az Alkotmány, sem az Abtv. nem nyújtott lehetőséget.[7] Szükséges megjegyezni, hogy enélkül viszont az alkotmányjogi panasz elvesztette volna a funkcióját - a jogorvoslati jelleget -, s emiatt - a törvényi megkötéseken, megszorításokon kívül - semmi nem különböztette volna meg az absztrakt utólagos normakontrolltól. E határozatában - az ún. "Jánosi-határozatban" - az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz jogorvoslat, de kivételes jogorvoslat, mivel feltételekhez kötött.[8]
Mivel az Alkotmánybíróság ilyen irányú - konkrét bírósági döntéseket megsemmisítő - törekvését erős szakirodalmi kritika érte, és a Legfelsőbb Bíróság részéről mutatkozó jelentős ellenállás övezte, a probléma jogalkotói orvoslásra szorult. Ennek megtörténtéig az Alkotmánybíróság tartózkodott ugyan a konkrét bírósági ítéletek megsemmisítésétől, ám annak elvi lehetőségét a továbbiakban sem zárta ki.[9]
c) Mivel az Alkotmánybíróság az Országgyűlés alkotmányos feladatává tette olyan eljárásjogi szabályok megalkotását, amelyek alkalmazásával a jogsérelem valóságosan orvosolhatóvá válik, az Országgyűlés megalkotta az 1999. évi XLV. törvényt, amely megteremtette az alkotmányjogi panasz alapján alkotmányellenessé nyilvánított jogszabály konkrét esetben történő alkalmazhatóságának visszamenőleges kizárására irányuló eljárást[10]. "E törvényt akkor kell alkalmazni, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenessé nyilvánított jogszabálynak a konkrét esetben történő alkalmazhatósága visszamenőleges kizárásával ad helyt az alkotmányjogi panasznak. Az alkotmányjogi panasz orvoslásának módját - azokban az esetekben, amikor a panaszos ügyét korábban polgári perben (nemperes eljárásban) tárgyalták - a Legfelsőbb Bíróság egy sui generis eljárásban határozza meg. A Legfelsőbb Bíróság a panaszos kérelme alapján soron kívül jár el, és az alábbi határozatokat hozhatja:
Anyagi jogszabály alkotmányellenességének megállapítása esetében új eljárást tesz lehetővé: értesíti a panaszost, hogy a perben eljárt elsőfokú bíróságnál perújítást kezdeményezhet; a perújítás automatikus, a törvényből fakad, az eljáró bíróságnak tehát külön engedélyeznie nem kell.
Eljárási jogszabály alkotmányellenességének megállapítása esetében a korábban hiányzó eljárási jog gyakorolhatóságát állapítja meg, s amennyiben szükséges, az eljárás azon fázisának megismétlését rendeli el - az ezt lezáró határozat egyidejű hatályon kívül helyezésével -, amelynek eredményére az alkotmányellenes szabály alkalmazása hatással lehetett.
Ha az alkotmánysértés a bírói út elzárásában nyilvánult meg, a jogszabály megsemmisítésével az megnyílik; korábban hozott, hatályon kívül helyezendő határozatok nincsenek, így a Legfelsőbb Bíróság intézkedése szükségtelen, a panaszos igényét az elévülési időn belül érvényesítheti.
Ha a panaszos ügyében olyan államigazgatási eljárást folytattak le, melynek bírósági felülvizsgálatát törvény kizárja, akkor hivatalból elrendelt (kötelező) felügyeleti intézkedéssel lehet a panaszt orvosolni. A felettes az államigazgatási szerv határozatát megváltoztatja, illetve megsemmisíti, és szükség esetén az ügyben eljárt államigazgatási szervet új eljárásra utasítja. Ha nincs olyan felettes szerv, amelyik intézkedhetne, a panaszos kérelmére a bíróság kötelezi az eljárt szervet új eljárásra és új döntés meghozatalára"[11].
a) A szakirodalomban több szerző is azt a nézetet képviselte és képviseli, hogy szükséges a valódi alkotmányjogi panasz bevezetése. Más álláspontot képviselő szerzők viszont amellett érvelnek, hogy az alapjogi bíráskodásnak teljes egészében a rendes bíróságokhoz kell kerülnie, s az Alkotmánybíróságnak ne legyen hatásköre individuális alkotmányossági panasz elbírálására.[12]
b) A szűkszavú törvényi meghatározás kialakításakor az Országgyűlés az alkotmánybírósági hatáskörök között olyan lehetőséget kívánt teremteni, amely alkalmas az egyéni jogsérelmek orvoslására. Ezt a célkitűzést azonban nem az európai alkotmánybíróságok némelyikénél alkalmazott, a magyar szakirodalomban ún. "valódi alkotmányjogi panasz"-ként megnevezett hatáskörrel hozta létre, hanem a már tárgyalt formájában. Alkotmányjogi panasz alatt az alkotmánybíráskodást végző szervek gyakorlatában általában nem (csak) jogszabály, hanem valamely konkrét, egyedi döntés elleni alkotmányossági szempontú jogorvoslati lehetőséget értenek[13]. A "valódi alkotmányjogi panasz" fő jellemzője tehát, hogy az nem (csak) norma, hanem egyedi bírósági döntés ellen is igénybe vehető, azaz az Alkotmánybíróság e tekintetben a legfelsőbb jogorvoslati fórumként jár el, azonban kizárólag alkotmányossági szempontok alapján vizsgálja felül az elé került konkrét döntést.
c) A valódi alkotmányjogi panasz bevezetése mellett érvelők főként azt teszik (tették) szóvá, hogy "az állampolgárok - szemben több más országgal - általában nem fordulhatnak állampolgári panasszal az Alkotmánybírósághoz, ha valamely hatósági aktus alkotmányos jogaikban sérti őket, csak akkor, ha az alkotmányos jogsérelmet a hatóság alkotmányellenes jogszabály alkalmazásával okozta."[14] Emiatt több szerzőnél igényként jelenik meg, hogy alkotmányjogi panaszt csak döntés ellen lehessen benyújtani, jogszabály ellen ne.[15] Sólyom László, az Alkotmánybíróság első elnöke ezzel összefüggésben egyenesen arra utalt, hogy az Alkotmánybíróság "megpróbálkozik a valódi alkotmányjogi panasz pótlásával a törvény keretein belül."[16] Lábady Tamás, a "Jánosi-határozat" előadó alkotmánybírája is annak a nézetnek a híve, hogy a valódi alkotmányjogi panasz bevezetésére szükség van, mivel e jogintézmény közvetlen jogot ad az állampolgároknak az állam alkotmányos működése feletti kontrollra.[17] Mások szerint is "az alkotmányos panasz tulajdonképpeni jogi jelentősége nem a szubjektív jogvédelemben áll, hanem a jogrendszer egészén belüli funkciójában: jogokat ad az állampolgárnak az állam alkotmányos működése feletti kontrollra"[18]. »Az alkotmányjogi panasz az alkotmányjognak olyan átfogó és átütő érvényesülési erőt biztosít, amely egyben "általános nevelési hatást" (Konrad Zweigert) is magában foglal.«[19] A német Szövetségi Alkotmánybíróság ennek megfelelően »az alkotmányossági panaszt "végső és szubszidiárius" jogi eszköznek tekinti, amely csak akkor megengedett, ha az alapjogsértés más módon nem akadályozható meg, illetve nem szüntethető meg«[20]. Mindenképpen utalni kell azonban arra, hogy a valódi alkotmányjogi panaszt alkalmazó országokban az ilyen jogorvoslatok igénybevételének eredményessége nagyon csekélynek tekinthető[21].
A szakirodalomban az alkotmányossági panaszra vonatkozó olyan változtatási igény is megfogalmazódott, mely szerint amennyiben alapjogi tárgyú jogerős bírósági döntés az Alkotmánnyal vagy alkotmánybírósági határozatban rögzített alkotmányértelmezéssel ellentétes értelmezésen alapul, a döntés címzettje vagy a legfőbb ügyész az Alkotmánybíróság állásfoglalását kezdeményezhesse. Ez utóbbi alapján pedig a Legfelsőbb Bíróság hozna - kötelezően - korrekciós döntést[22].
d) A valódi alkotmányjogi panasz bevezetésével szemben azonban komoly ellenérvek is felmerültek. Kilényi Géza, volt alkotmánybíró szerint, mivel az alapjogi kör nagyon széles, sok ügy kerülne a testület elé, köztük jelentéktelenek is. Másrészt a valódi alkotmányjogi panasz nem normakontroll jellegű.[23] A jelenlegi, utólagos normakontrollal kapcsolatos szabályozással szemben - melyet a popularis actioból eredő ügyteher miatt gyakorta ér bírálat - a valódi alkotmányjogi panasz még inkább növelné az ügyterhet, egyrészt a saját ügy fontossága miatti pereskedési hajlandóság, másrészt a támadható aktusok számának nagysága miatt is.
Az Alaptörvény a jogirodalmi vitát megoldotta; az egyedi döntésekre is kiterjedő alkotmányjogi panasz 2012-től élő intézménnyé válik - az utólagos normakontroll popularis actio jellegének megszűnése árán. Az Alaptörvény a panasszal kapcsolatos eljárási kérdések szabályozását - értelemszerűen - az új Abtv.-re hagyja.
a) Alapvető kérdés, hogy kizárja-e az utólagos normakontroll popularis actio jellegének lehetőségét az egyidejűleg a szabályozásban jelen levő, "valódi" alkotmányjogi panasz. Korábban erre igennel válaszoltam; az Alkotmánybíróság új szervezeti felállását követően - a bírói létszám kibővítésére figyelemmel - ezt már nem állítanám ilyen bizonyossággal.
A valódi alkotmányjogi panasz bevezetése ellen korábban érvként volt felhozható, hogy az intézmény megjelenésével az utólagos normakontroll popularis actio jellegét - az elviselhetetlenné váló ügyteher-növekedés miatt - minden bizonnyal meg kell szüntetni. Ennek következtében azonban a jogalkotási produktumok jelentős része - indítványozó hiányában - kiesik az érdekeltség nélkül igénybe vehető alkotmányossági kontroll alól. Az Alkotmánybíróság tekintetében e hatáskör-átrendezéssel összefüggésben az az aggály volt megfogalmazható, hogy a jogalkotási produktumok inkább igénylik az alkotmánybírósági kontrollt, mint a bírói döntések (azzal együtt, hogy alkotmányjogi panasz tárgya nemcsak bírói döntés, hanem norma is lehet). Figyelemmel arra, hogy főszabályként a "valódi" alkotmányjogi panasz a vélelmezetten téves bírói, míg az absztrakt utólagos normakontroll a vélelmezetten téves jogalkotói alkotmányjog-, illetve alapjog értelmezés ellen vehető igénybe, a két sérelemtípus közötti jelentős különbségekre kell rámutatni[24]. Véleményem szerint a bíró általi téves alkotmányértelmezés oka szinte kizárólagos jelleggel az adott alapjog nem kellő ismerete, tehát állítható, hogy valószínűleg soha nem szándékos sérelemokozásról van szó. A jogalkotó általi téves alkotmányértelmezés azonban az esetek jóval magasabb számában politikai érdekek, elképzelések által indíttatott, az Alkotmány szándékos kikerülésére, illetve finomabban fogalmazva az alkotmányossági határokhoz közelebb kerülő, még az elviselhetőség korlátai között tartani kívánt elképzelés megvalósítására irányuló cél érdekében, vagyis esetenként tudatosan történik. Ez a különbség a két intézmény jellegének különbségéből adódik. Mindemiatt valójában az eldöntendő kérdés abban jelölhető meg, hogy melyik alkotmánysérelemmel szemben kell biztosítani inkább az alkotmánybírósági védelmet. (A párhuzamos és egyben teljes körű megoldás az ügyteher növekedése miatt problematikus lehet.) Nem kérdéses, hogy a jogalkotói aktusok ilyen jellegű szűrése jóval indokoltabb, s tegyük hozzá, aktuálisabb probléma is. Ugyanezt támasztja alá a sérelem kiküszöbölési lehetőségének jelenlegi, illetve jövőbeli lehetséges köre is: míg a jogalkotói sérelemokozás - éppen a tudatosság megjelenése miatt - nem bízható az önkontrollra, így mindenképpen független, külső szervet igényel, addig a bírói sérelemokozás - éppen az esetleges ismerethiány miatt - a jövőre tekintettel többnyire kiküszöbölhető a bírák alapjogi továbbképzésével. Mindez azt támasztja alá, hogy jelenleg - és a jövőben is - nagyobb szükség van (volna) a széles körű indítványozási lehetőséggel összekapcsolt normakontrollra, mint az egyedi bírósági döntések általános alkotmányossági vizsgálatának megteremtésére.
Erre figyelemmel - ha választani kell - jómagam inkább az utólagos normakontroll popularis actio jellegét tartottam volna meg a "valódi" alkotmányjogi panasz bevezetése helyett.
b) Az Alkotmánybíróság létszámának emelése ezt a képet némiképp árnyalja, ráadásul a két intézmény között jelentős számú átfedés lenne tapasztalható, azaz az egyik hatáskörben megjelenő indítvány lehetségesen egyesíthető lenne a másik hatáskörben esetlegesen beérkező ügyekkel (vagyis a párhuzamosság ténylegesen nem növelné az ügyterhet olyan mértékben, mint amire a beérkező ügyek számából következtetni lehetne). Az Alaptörvény azonban nem engedi egymás mellett érvényesülni a "valódi" alkotmányjogi panaszt és a popularis actioval társított utólagos normakontrollt.
Az új szabályozás kialakításának folyamatában mindezekre figyelemmel érdemes áttekinteni olyan eljárási kérdéseket, melyek megfelelő rendezése elengedhetetlen ahhoz, hogy az alkotmányjogi panasz hatékony alaptörvény-védő eszközzé válhasson. A hatékonyságon túl (vagy amellett) az intézménynek meg kell felelnie a tisztességes, fair eljárás követelményéből fakadó, igen sokszínű és részletes eljárás-rendszernek is.
Az alkotmányjogi panasz törvényi szabályozásának egyik fontos kérdése a benyújtásra nyitva álló határidő és a benyújtás feltételeinek rendezése.
a) Az alkotmányjogi panasz intézményének kiszámítható működését szolgálja a kezdeményezés határidejének konkrét és eltérést meg nem engedő módon történő meghatározása. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a "jogerős határozatok megváltoztathatatlanságához és irányadó voltához alapvető alkotmányos érdek fűződik[25]. A jogállamiság lényeges eleme, hogy a törvénynek egyértelműen meg kell határoznia, mikor támadható meg egy bírósági határozat rendes fellebbviteli jogorvoslattal, illetve, hogy a jogerőssé vált határozat megtámadására milyen feltételek alapján van lehetőség, s hogy mikor következik be az az állapot, amikor a jogerős határozat már semmiféle jogorvoslattal nem támadható"[26].
b) A "jogerős határozatok megváltoztathatatlanságához és irányadó voltához" fűződő alkotmányos érdekeknek megfelelően a jogalkotónak a jogérvényesítés eljárási szabályait is meg kell határoznia. Az alkotmányjogi panasz tárgyában hozott döntés jogerős határozatot is érint. Az alkotmányjogi panasz korlátlan kezdeményezésének következtében a jogviszonyok lezáratlansága, a jogok és kötelezettségek elvben bármikori megváltoztathatósága nagyfokú kiszámíthatatlanságot és bizonytalanságot eredményezne a jogerős határozatokra vonatkozóan. Szükséges tehát az alkotmányjogi panasz kezdeményezésére nyitva álló határidő rögzítése. Az Abtv.-ben előírt - megfelelően hosszú - határidő ugyanakkor alkalmas arra, hogy annak keretei között az alkotmányjogi panaszt kezdeményezzék és annak alapján az eljáráshoz való jog érvényesüljön. A fentiek alapján az Abtv. 48. §-ában az alkotmányjogi panasz kezdeményezésére vonatkozó, eltérést nem engedő határidő megállapítása, illetve ebből következően a határidőn túl előterjesztett alkotmányjogi panaszok elbírálására vonatkozó szabályozás hiányát az Alkotmánybíróság nem tekintette ellentétesnek a jogbiztonság követelményével.
c) Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy Abtv. által alkalmazott "jogerős határozat kézbesítésétől" kifejezés arra utal, hogy a benyújtásnak nem feltétele a rendkívüli jogorvoslatok (perújítás, felülvizsgálati kérelem) igénybevétele[27]. Az elkésett alkotmányjogi panasszal tehát az Alkotmánybíróság nem foglalkozik, hanem az indítványt érdemi vizsgálat nélkül visszautasítja[28]. Ilyen esetekben az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezéseknek a konkrét ügyekben való alkalmazhatósága kizárására irányuló kérelmeket is értelemszerűen elutasítja[29]. A jogerőtől számított határidő egy esetben azonban kivételes értelmezést kaphat. Tekintettel arra, hogy az alkotmányos jog sérelme a rendkívüli jogorvoslati eljárásban is bekövetkezhet, az Alkotmánybíróság erre vonatkozóan is állást foglalt. A testület megállapította, hogy "az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 48. §-a alkalmazásánál, ha a panaszolt alkotmánysérelem nem a rendes, hanem a rendkívüli jogorvoslati eljárásban következett be, alkotmányos követelmény, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtásának határidejét a rendkívüli jogorvoslati eljárásban hozott, vagy - ha új eljárásra és új határozat hozatalára kerül sor - az elrendelt új eljárás során született jogerős határozat kézbesítésétől kell számítani."[30] Megjegyzendő, hogy már a határozat meghozatala előtt ugyanerre a következtetésre jutott e döntés előadó bírája, Holló András alkotmánybíró is.[31]
d) Az Alkotmánybíróság értelmezésének fenti elemei - azaz a jogerős döntés megkövetelése, a benyújtásra nyitva álló határidő (hatvan nap) - viszonylagos rövidsége és az elmulasztás jogvesztő következménye, illetve a kivételesen (rendkívüli jogorvoslati eljárásban bekövetkező jogsérelem esetén történő) későbbi befogadás az új szabályozásban is tükröződhetnek, e tekintetben tehát jelentősen új tartalmú szabályok kialakítására nincs szükség. A politikai döntés eredményeként azonban egyértelműen rögzíteni szükséges - többek között -, hogy minden bírói döntéssel szemben lehetőség lesz-e az alkotmányjogi panasz benyújtására (azaz érdemi és nem érdemi döntéssel szemben egyaránt), bírói döntésnek minősül-e e tekintetben a bírósági titkár által meghozott[32] döntés, a panaszbenyújtás feltétele lesz-e (az alaptörvény-ellenes döntés eljárásban való elhelyezkedésétől függetlenül) a jogerő beállása.
Szükséges annak rendezése is, hogy anyagi vagy eljárási határidőt kíván keletkeztetni az Országgyűlés a panasz benyújtására.
e) A Tervezet 30. §-a a határidőkkel kapcsolatos kérdéseket az alábbiak szerint válaszolja meg:
- az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés közlésétől számított hatvan napon belül, a 26. § (2) bekezdésében meghatározott esetben[33] az alaptörvény-ellenes jogszabály hatálybalépésétől számított hat hónapon belül lehet írásban benyújtani;
- a döntés közlésének elmaradása esetén az alkotmányjogi panasz benyújtására nyitva álló határidő a tudomásszerzéstől, vagy az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének bekövetkezésétől számított hatvan nap;
- különösen indokolt esetben az Alkotmánybíróság olyan alkotmányjogi panasz tárgyában is dönthet, amelyet az indítványozó rajta kívül álló elháríthatatlan okból történő akadályoztatása folytán a határidő eltelte után nyújtott be, és az akadály megszűnésétől számított tizenöt napon belül - az elbírálásra alkalmas indítvány előterjesztésével egyidejűleg - igazolási kérelmet nyújt be;
- a döntés közlésétől, illetve az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének bekövetkezésétől, valamint a 26. § (2) bekezdésében meghatározott esetben az alaptörvény-ellenes jogszabály hatálybalépésétől számított hat hónap elteltével alkotmánybírósági eljárás megindításának nincs helye.
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz eljárásának érdemivé tétele feltételezi, hogy olyan, az indítványozással kapcsolatos szűrő érvényesüljön a törvényben, ami megakadályozza a komolytalan kezdeményezések Alkotmánybíróságra kerülését, illetve a lehetségesen megalapozott, ám csekélyebb jelentőségű, vagy a testület ügyterhét valamely okból oly mértékben megnövelő indítványok befogadását, melyek ellehetetleníthetik a munkát és komoly időbeli csúszást eredményeznek a jelentősebb ügyek elbírálásában is. Arra utalni kell, hogy az Alkotmánybíróság létszámának megnövelése és az ebből is eredő belső szervezet-átalakítási lehetőség ennek a veszélynek a csökkentésére önmagában is megfelelő. A panasz-ügyek három- vagy öttagú tanácsokhoz telepítése az elbírálási folyamat gyorsítására alkalmas lehet (bár ekkor ügyelni kell az egységes gyakorlat biztosítására, amit a teljes ülés teremthet meg).
A szűrőmechanizmusok tekintetében célszerű kétirányú elválasztást alkalmazni: az eddig is alkalmazott formai és az eddig csak kivételesen megjelenő tartalmi szűrő szabályozásba való beépítését egyaránt megtenni.
a) Formai szempontokra épülő szűrőrendszer
A formai szűrőrendszer kialakítása egyszerűbbnek tűnik: az indítványok kötelező tartalmi elemeinek (az indítványozónak meg kell jelölnie, mit tart alaptörvény-ellenesnek, azt mibe ütközőnek véli, az indítvány tartalmaz-e határozott kérelmet és megfelelő indokolást, csatolja-e a szükséges dokumentumokat) törvényi rögzítése már a Főtitkárságon akadályt állíthat az elbírálásra alkalmatlan kezdeményezéseknek.
b) A tartalmi szempontú szűrőrendszer
A tartalmi alapokon nyugvó szelekciós mechanizmus kialakítása bonyolultabb feladatnak látszik, éppen amiatt, mert nehéz a szubjektivitást is hordozó elvárásokat objektív kritériumokként bevezetni és e szabályokat alkalmazni.
Utalni kell rá, hogy az ügyteher-csökkentés érdekében alkalmazandó tartalmi szűrők ötlete nem az alkotmányjogi panasz-eljárás jellegének megváltozásával kialakuló új ötlet: a jogirodalomban már korábban is több elképzelés született erre - akkor még az utólagos normakontroll ügyterhének elhárítására. Azok az elképzelések azonban törvényi hátteret nem kaptak, alkalmazási - törvényben való megjelenítési - lehetőségük miatt azonban érdemes feltérképezni őket.
ba) Bár az alkotmányjogi panasz már korábban is nem csupán az alapjogokra tekintettel, hanem az alkotmányba foglalt alapelvek, értékek vonatkozásában is jogvédelmet biztosított[34], az Alkotmánybíróság a 65/1992. (XII. 17.) AB határozatában akként foglalt állást, hogy nem minden, alkotmányban foglalt jog megsértése esetén jár el, csak az alapjogok vonatkozásában.[35] Az alkotmányjogi panasz ugyanis "az Alkotmányban szabályozott alapvető jogok védelmének eszköze, amely alapvető jogok rendeltetése az, hogy az államhatalommal szemben alkotmányos garanciákat teremtsenek az állampolgár, az egyén vagy egy közösség jogainak védelmére, cselekvési autonómiájának biztosítására"[36].
bb) A túlzott ügyteherrel szemben többen a válogatási jog biztosítását tekintették megoldásnak, azaz azt, hogy az Alkotmánybíróság csak akkor legyen köteles foglalkozni a panasszal, ha attól valamely alkotmányjogi elvi kérdés eldöntése várható. Ellenérvként merült fel: azon túl, hogy ez az eljárás kiszámíthatatlansága miatt sértené a jogbiztonságot, az ügyfelekkel szemben sem mondható maradéktalanul elfogadhatónak. A panasz célja az ügyfél szemszögéből ugyanis a jogorvoslati lehetőség igénybevétele, nem pedig elvi kérdések eldöntése[37]. Felvetődött az is, hogy az alkotmány alapjogi részének "átfogó reformja… nélkül a mai széles alkotmánybírósági kontroll elfogadhatatlannak tekinthető".[38]
bc) A vizsgálati lehetőség egyes alapjogokra szűkítése is megtalálható az elemzések között. Az alapjogok sokféleségéből adódó túlzott ügyteher ellenében Ádám Antal a problémát akként javasolja megoldani, hogy az alkotmányjogi panasz igénybevételének lehetőségét 8-10 alapjogra szűkítené.[39] Ez a lehetőség azonban okkal veti (vetné) fel azt a kérdést, hogy a szűkítés melyik alapjog tekintetében, s mennyiben lenne elfogadható, s nem vezetne-e e megoldás az egyes alapjogok tekintetében a védelem visszaszorulásához, s ebből következően az alapjog érvényesíthetetlenné, kikényszeríthetetlenné válásához. Ezzel együtt több szerző csak taxatíve felsorolt, legalapvetőbb jogok tekintetében biztosítaná az alkotmányjogi panasz lehetőségét, vagy pedig általános előfeltételként kívánnák meg az általános érvényű alkotmányjogi probléma létét.[40]
bd) Bizonyos szempontból maga az Alaptörvény is tartalmaz tartalmi szűrőt: az Alaptörvény 37. cikk (4) bekezdésében foglalt vizsgálati korlátozás ugyanis az alkotmányjogi panasz hatáskör tekintetében is irányadó.
c) Az esetlegesen felmerülő aggályok ellenére a tartalmi szűrők bevezetése indokolt lehet[41]: a megfelelő időn belüli döntéshozatalhoz még a megemelt bírói létszám mellett is szükség lehet bizonyos tartalmi korlátozásokra. Úgy vélem, hogy ezek törvényi szabályozásának konkretizálása viszont a teljes ülés hatáskörébe kell, hogy tartozzon - hasonlóan egyfajta "alkotmányjogi jogegységi eljáráshoz". A tartalmi szűrők - komolytalansági teszt formájában - a népszavazási ügyekkel összefüggésben már élnek az Alkotmánybíróság gyakorlatában, mégpedig saját gyakorlat eredményeként - az ilyen eljárási akadályok tehát nem feltétlenül ördögtől való jelenségek. Alkalmazásukkal kapcsolatban azonban - főleg a törvényi szabályozás alakításakor és az Alkotmánybíróság részéről az első, alapvető döntések meghozatalakor igen körültekintően kell eljárni. A német Alkotmánybíróság a szűrőkkel kapcsolatban több értelmezési fázison is túljutott, az irodalom azonban még ma sem feltétlenül tartja a rendszert teljesen ellentmondásmentesnek és aggályok nélkülinek[42].
d) A tartalmi szűrők abszolút hatású kialakítása - véleményem szerint - nem is oldható meg: a szubjektivitás objektívvé tétele aligha várható el bármely, alkotmánybíráskodást folytató testülettől. A megoldás tehát a magyar szabályozás alakításakor is nem konkrétan megfogalmazott tartalmi akadályok törvényi kialakítása lehet (mivel ezek vagy nem alkalmasak az összes, nem oda illő ügy távoltartására, vagy önkényes szelekciót keletkeztetnek), hanem az általános megfogalmazás alkalmazása, ami az alkotmánybírósági gyakorlatra bízza a kezdeményezések közötti - nem önkényes - szelektálást. Ilyen lehet a Tervezet 29. §-ában foglalt elképzelés, ami szerint "[a]z Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be".
Ezen túlmenően is lehetséges az eljárás megfelelő orientálása, például meghatározott vizsgálati szempontok kizárásával. Így például helyeselhető, ha az Alkotmánybíróság a panasz-eljárásban ténykérdésben nem, csak jogkérdésben dönthet, és ez utóbbival összefüggésben sem a jogági érvelés helyessége, hanem annak alkotmányossága lehet vizsgálat tárgya.
Az új típusú, bírói döntés alkotmánybírósági vizsgálatára irányuló alkotmányjogi panasz megjelenése felveti a kötelező jogi képviselet bevezetésének kérdését, annak indokoltságának vizsgálatát. A konkrét ügy Alkotmánybíróság elé vitele miatt a jogi képviselet kötelezővé tétele várható, azzal együtt, hogy egy, az 1990-es években készült főtitkári felmérés szerint nincs jelentős eltérés a jogász és nem jogász indítványozók által benyújtott indítványok eredményessége között[43]. A Tervezet 51. § (2) bekezdése kimondja, hogy "[a]z alkotmányjogi panasz eljárás során kötelező a jogi képviselet. A képviseleti jogosultságot igazolni kell", a (3) és a (4) bekezdések pedig ennek részleteit bontják ki. Ezek szerint jogi képviselőként eljárhat az ügyvéd (ügyvédi iroda), valamint jogvédő társadalmi szervezet jogi szakvizsgával rendelkező képviselője; a jogi személy és egyéb gazdálkodó szervezet jogtanácsosát pedig az ügyvéd jogállása illeti meg. Jogi szakvizsgával rendelkező személy saját ügyében jogi képviselő nélkül is eljárhat. Végezetül, a Tervezet szerint a kötelező jogi képviselet a jogi segítségnyújtásról szóló törvény keretében is biztosítható.
A jogi képviselet szerepét inkább formai, mint tartalmi szempontból gondolom jelentősnek, azaz - főleg a kezdeti időkben - véleményem szerint az indítványok kötelező elemeinek biztosítása, azok meglétének ellenőrzése lehet a szerepük; érdemi, tartalmi szűrőfunkció betöltésére a képviseletet önmagában nem tartom alkalmasnak. Ennek oka egyrészt a már említett felmérés következtetéseiben keresendő. Másrészt a jogi képviseletet ellátónak az Alkotmánybírósággal párhuzamosan kell a tartalmi szűrők alakulását követnie, másrészt az alkotmányjogi jellegű háttértudást elsajátítania (főleg az alapvető jogokkal kapcsolatos ismeretek körében); ami huzamosabb időt vehet igénybe. Végezetül: ha az ügyfél eltökélt szándéka, hogy az esetenként nyilvánvalóan minimális siker lehetősége reményében is Alkotmánybírósághoz fordul, a lelkiismeretes jogi képviselő ettől aligha tudja eltántorítani (másképpen szólva: mindig lesz olyan jogi képviselő, aki a reménytelen ügyet is képviselni fogja az Alkotmánybíróság előtt).
Erre figyelemmel a jogi képviseletet inkább formai, mint tartalmi szempontok érvényesítőjeként tudom elképzelni - legalábbis rövid, illetve középtávon.
a) Az alkotmánybírósági eljárások konkrét ügyekhez kötése - mindegy, hogy a panasz tárgya norma vagy bírói döntés - felveti az alkotmánybírósági eljárás határidőhöz kötésének kérdését. Az utólagos normakontroll érdekeltséget nem igénylő eljárásában az indítványozónak az eljárás gyors befejezéséhez sem fűződhetett objektív érdeke, bár kétségtelen, hogy az Alkotmánybíróság eljárási gyorsaságában és az egyes eljárási cselekmények megtevésében néha olyan meghökkentőnek látszó logikátlanságok mutatkoznak, melyek esetenként - véleményem szerint - a személyi hanyagság kérdését is feszegetik. Ebbe a körbe tartozónak gondolom a visszautasítást vagy megszüntetést tartalmazó végzéseknek az eljárási akadály felmerülésétől számítva történő, évekkel későbbi megszületését. Csak egyetlen példaként: a 2011. január 11-i (sic!) keltezésű 630/B/2001. AB végzés visszautasítást tartalmazott arra hivatkozással, hogy a "vizsgált ügyben a jogerős, másodfokú ítélet a Fővárosi Bíróság 2000. március 31-én kelt 53. Pf. 27.129/1999/3. számú döntése. Mivel az indítvány 2001. június 29-én érkezett az Alkotmánybíróságra, így az nyilvánvalóan az alkotmányjogi panasz előterjesztésére nyitva álló 60 napos határidőn túl került benyújtásra, tehát az indítványozó panasza elkésett".
Ugyanez a végzés megszüntetéssel is kedveskedett az indítványozónak arra hivatkozással: a vizsgált törvényi rendelkezést az Országgyűlés "2004. december 31. napjával hatályon kívül helyezte".
Tehát a 2001-ben, illetve 2004-ben felmerült eljárási akadályra 2011-ben reagált az Alkotmánybíróság; a testület egyébként az alkotmányjogi panasz tekintetében a 60 napos határidőn túli benyújtást rótta fel az indítványozónak. Az ilyen ügyek előfordulása aligha fogható kizárólag csak az ügyteherre.
b) Az érdekeltséghez kötött panasz-eljárásban ennek a helyzetnek változnia kell, az alkotmányjogi panaszok mind formai elbírálására (befogadására), mind tartalmi eldöntésére "kellő időn belül" sort kell keríteni.
ba) A gyors döntéshozatalt segíteni képes tényezők között említhető egyrészt a már említett bírószám-emelés - ami az érdemi munkatársak létszámának emelésével is jár -, másrészt a szervezeti átalakítás lehetősége, amit a Tervezet is tartalmaz: a 47. § (1) bekezdés szerint "[e] törvény eltérő rendelkezésének hiányában az Alkotmánybíróság döntéseit teljes ülésben, tanácsban, vagy egyesbíróként eljárva hozza meg"; a 49. § (1) bekezdés alapján "[a] tanácsok számáról, összetételéről és a tanácsvezető személyéről az elnök javaslatára a teljes ülés dönt. A tanácsok összetétele háromévente, a tanácsvezető személye évente megújul". A (2) bekezdés alapján a tanácsok ideiglenes vagy állandó tanács formájában volnának létrehozhatók, a (3) bekezdés pedig kifejezetten rögzíti, hogy "[i]deiglenes tanácsot az elnök javaslatára a teljes ülés határozatával, az abban megjelölt indítványok elbírálására, soronkívüliség elrendelése esetén, az ügyteher mérséklése céljából hozhat létre".
Hasonló gyorsításként említhető a kontradikció várható hiánya, ezáltal az ügyelhúzódás kikerülése: a Tervezet 57. § egyértelművé teszi, hogy az Alkotmánybíróság az indítványok érdemében főszabályként a rendelkezésre álló iratok alapján dönt, és csak kivételesen kerül sor személyes meghallgatásra.
A megfelelő gyorsaságú döntéshozatalt segítheti a vizsgálat alkotmányossági kérdésekre történő korlátozása is: az Alkotmánybíróságnak véleményem szerint főszabályként nem szabad az adott ügyben alkalmazott ténymegállapítással, vagy az adott jogági érvelés helyességének problematikájával foglalkoznia, azaz az Alkotmánybíróságnak az alkotmányjogi panasz eljárásban is alapvetően jogbíróságként kell eljárnia, és az alkotmányossági kérdések értékelésére kell szorítkoznia.
bb) Felmerül a kérdés, hogy a konkrét törvényi szabályozásban mi lehet a helyes irány: elég-e az ésszerű időn belüli döntéshozatal elvárása, vagy konkrét határidő megszabása szükséges.
A Tervezet 30. § (5) bekezdése szerint "[a]z Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszról ésszerű határidőn belül hoz döntést": számomra ez az a típusú megfogalmazás, ami feleslegesen kerül a szövegbe: a testület bármikor megindokolja, miért ésszerű a több éves várakozás (ami az adott ügy bonyolultsága, összetettsége miatt valóban indokolt lehet), ezen túlmenően pedig a nyilvánvalóan elvárható tartalom szabályozása feleslegesnek is mondható. Jóval szerencsésebbnek tartottam volna a konkrét határidő megállapítását, ami akár jogforrások szerint is differenciálhatott volna. Törvény esetén - aminek szabályozási tartalma esetenként valóban hosszas előkészítést, vizsgálatot igényelhet - például két év, más - törvényhez hasonlítható összetettséggel, illetve a vizsgálathoz a törvény lehetséges szabályozási tartalmához hasonlóan szükséges hosszú előkészítési igénnyel vélhetően nem találkozó - jogforrás esetén egy év: mindez persze csak felvetés; a lényeg nem feltétlenül a konkrét határidő mértéke, hanem a léte. Az "ésszerű időn belüli" döntéshozatal törvénybe foglalása azonban megmosolyogtatónak tűnik. Mivel lehet az előbbieket alátámasztani?
bba) Az Alaptörvény az előzetes normakontrollal kapcsolatban ismeri a döntéshozatal határidőhöz kötöttségét, mégpedig igen rövid - talán indokolatlanul is rövid -, harminc, illetve tíz napos határidőkkel operálva. Tegyük hozzá: törvények esetében, ami az adott szabályozás lehetséges összetettségéhez viszonyítva még inkább rövidnek mutathatja a vizsgálati időt: eutanázia-vagy abortuszhatározat kidolgozására - ha az alapoktól kell indulni - ez igen kevésnek tűnhet. A konkrét határidős megoldás azonban nem ismeretlen 2012. január 1-jétől.
bbb) Konkrét határidő előírása esetén a szervezet munkamódszere, ülésezési gyakorisága, az ügyek előkészítési mechanizmusa, szorosabb munkafegyelem megkövetelése inkább lehetséges, mint az "ésszerű határidőn belül" gumifogalom törvényi alkalmazása esetén. Az ésszerű határidőre hivatkozással ugyanis körülményesebb lehet megkövetelni, hogy az Alkotmánybíróság esetenként több ülésnapot tartson[44], a bírák energiáját ne más munkájuk kösse le, és a munkatársak egy része se feltétlenül a mellékállásából (mellékállásaiból) eredő kötelezettségeire figyeljen a tervezet-előkészítés mellett. Az Alkotmánybíróság honlapjáról elérhető statisztika mindenesetre a stábok között is jelentős eltérésekről tanúskodik. Számomra elgondolkodtató az Alkotmánybírósági Közlöny 2011. évi, - 28 (sic!) oldal terjedelmű - szeptemberi számának tartalma is: egy hónap alatt az Alkotmánybíróság - még ha csak tíz aktív bíróval is számolunk - összesen hat elutasító határozatot és hat végzést hozott. Azzal együtt, hogy ez a lassulás vélhetően annak is köszönhető: a testületet a Tervezet 2012. január 1-jétől megszabadítja az utólagos normakontroll keretében korábban bekerült indítványok túlnyomó részétől, ami vélhetően nem az év végi hajrának kedvez (pontosabban: akár látszatmunkát is eredményezhet az év hátralevő részében); egyáltalán nem biztos, hogy szerencsés jelenség.
Bár a tervezetek kidolgozása nem igényel feltétlen helyhez kötöttséget, és nem hasonlítható a mechanikusan végezhető "favágó-munkákhoz", a munkaszervezés szempontjából nem tekinteném szerencsétlen megoldásnak a konkrét határidő törvényi előírását, a már említett általános megfogalmazás helyett.
Ezzel kapcsolatos utolsó érvem az Alkotmánybíróságtól származik. A testület szerint az alkotmányjogi panasz intézményével szemben a jogállamiság elvéből levezethető eljárási garanciákon kívül az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglaltaknak is érvényesülniük kell, hiszen az Alkotmánybíróság már korábban rámutatott arra, hogy az "Abtv. 48. §-a szerinti alkotmányjogi panasz az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerinti jogorvoslatnak minősül"[45]. A jogviták észszerű határidőn belül történő lezárása érdekében alkotmányos követelmény a jogorvoslatok, így az alkotmányjogi panasz benyújtásának határidőhöz kötése. Jogorvoslatnak nem minősülő utólagos normakontroll keretében viszont az alkotmányellenes jogszabály felülvizsgálatát bárki határidő nélkül indítványozhatja[46].
E logika alapján az elbírálás határidőhöz kötését is ugyanígy levezethetőnek tartom.
bc) A gyorsaságot segíti továbbá a formai szűrők léte és a Főtitkárság általi betartatása, valamint a tartalmi szűrők megjelenése.
E tekintetben az esetleges határidők (vagy az ésszerű idő követelményének) betartása és az indítványok befogadására vonatkozó alkotmánybírósági hajlandóság esetleges - fordított arányú - összefüggése lehet érdekes; azaz, hogy az Alkotmánybíróság - érzékelve az ésszerű idő tarthatatlanságát - a befogadási szigor fokozásával próbál-e majd úrrá lenni az ügyteher okozta nehézségeken[47].
bd) Minden határidő-előírás akkor éri el célját, ha betartása elvárható, kikényszeríthető, túllépése szankcionálható. Ha az Alkotmánybíróság túlzottan rugalmasan értelmezi az ügyek elbírálására nyitva álló "ésszerű időn belül" kitételt, több negatív hatás is megjelenhet. Egyrészt az alkotmányjogi panasz alkalmatlan lesz a jogorvoslati funkció betöltésére. Másrészt - ennek eredményeként - az indítványozók elfordulhatnak az Alkotmánybíróságtól (ami ügyteher-korrekciót is eredményezhet), mondván: hatékony jogvédelemre nem számíthatnak. Jogi úton azonban az Alkotmánybíróság eljárásának elhúzódása aligha akadályozható meg vagy szankcionálható: a belső jog szerint egyáltalán nem, az esetleges strasbourgi eljárás eredményeként - ha egyáltalán eljár a strasbourgi bíróság[48] - pedig korántsem azzal a hatékonysággal, ami elvárható lehetne.
Az új Abtv. szabályozási tartalmának kialakítása mellett tehát a korrekt, fair eljárás megteremtésében az Alkotmánybíróság szerepfelfogása is kulcsfontosságú lesz. ■
JEGYZETEK
[1] Ez az írás a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.
[2] Kodifikációs szempontú észrevétel, hogy a c) és d) pontok akár egy pontban is megfogalmazhatók lettek volna. Semmivel sem lenne rosszabb megoldás - például - az alábbi: az AB "alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntés, valamint az egyedi ügyben alkalmazott jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját". Ez azonban tartalmilag nem érinti az ominózus szabályokat.
[3] Az írás leadásakor már ismert az Alkotmánybíróságról szóló törvény tervezete, T/4424. számon, amit a továbbiakban "Tervezet"-ként hivatkozok. A tanulmány célja nem a Tervezet részletes értékelése, releváns szabályait azonban igyekszem hasznosítani.
[4] Azt a szabályozási elemet, hogy az Abtv. megoldása szerint az alkotmányjogi panasznál csak a konkrét esetre vonatkozóan lehet ex tunc megsemmisíteni a jogszabályt, Lábady Tamás kifejezetten aggályosnak tartja. Vö. Lábady Tamás: A populáris akció és az egyéni jogvédelem biztosítása az alkotmánybírósági eljárásban. Magyar Jog 1991/7. 387. o.
[5] Lábady Tamás: A magyar Alkotmánybíróságról szóló törvény. Jogtudományi Közlöny 1992/6. 288. o.
[6] Az Abtv. e rendelkezése alkotmánybírósági vizsgálat tárgya is volt, mivel egy indítványozó szerint ez azért sérti az Alkotmány 2. § (2) bekezdését, mert az arra kényszeríti "a népet, hogy bizonyos alkotmánysértéseket jogorvoslati lehetőségek hiányában köteles legyen eltűrni." Az indítványt az Alkotmánybíróság természetesen elutasította. Vö. 1008/B/1998. AB határozat. ABH 2003, 1076, 1078.
[7] A szakirodalomban ezt több kritika érte, mivel az Abtv. nem ad lehetőséget konkrét bírósági döntések megsemmisítésére. Ezt később maga az Alkotmánybíróság is megerősítette. Vö. a 18/2002. (IV. 25.) AB határozattal. Figyelemre méltó, hogy a határozatban megfogalmazott "élő jog" teóriával szemben különvéleményt megfogalmazó Kilényi Géza alkotmánybíró sem emelt szót a döntések megsemmisítése ellen, e tekintetben tehát a testületen belül konszenzus volt.
[8] 57/1991. (XI. 8.) AB határozat. ABH 1991, 272, 281.
[9] 23/1998. (VI. 9.) AB határozat. ABH 1998, 182, 189.
[10] Kukorelli István - Papp Imre - Takács Imre: Az Alkotmánybíróság. In. Kukorelli István (szerk.): Alkotmánytan I. Alapfogalmak, alkotmányos intézmények. Osiris Kiadó, 2003. 398. o.
[11] Kukorelli István (szerk.): i. m. 398. o.
[12] Ádám Antal: A közjogi bíráskodás fejlődési irányai. Belügyi Szemle 1995/12. 52. o.
[13] Természetesen "kombinált" változat is létezik (létezhet), amelyben mind jogszabállyal, mind egyedi döntéssel szemben igénybe vehető az intézmény.
[14] Körösényi András: A magyar politikai rendszer. Osiris 1998. 336. o.
[15] Bragyova András: Az új alkotmány egy koncepciója. MTA-ÁJI. Alkotmányelőkészítő tanulmányok I. KJK 1995. 208. o.
[16] Sólyom László: Ellenőrzött rendszerváltás. Világosság 1991/5. 368. o.
[17] Lábady Tamás: A helyét kereső alkotmánybíráskodás. Világosság 1993/1. 38. o.
[18] Halmai Gábor: Az alkotmányjogi panasz - jelen és jövendő? Bírák Lapja 1994/3-4. 45. o.
[19] Klaus Stern: Az alapjogok alkotmánybírósági védelme. In. Ádám Antal - Kiss László (szerk.): Elvek és intézmények az alkotmányos jogállamban. Budapest 1991, 196. o.
[20] Klaus Stern: Az alapjogok... 197. o.
[21] A német Alkotmánybíróság esetében az eredményesség 1 és 2% között mozog. Halmai Gábor szerint "a német alkotmányos panaszt a negyedszázados tapasztalatok alapján szokás fáradtság-, költség- és eredménymentes eszköznek nevezni." Halmai Gábor: Az alkotmányjogi panasz... 46. o.
[22] Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris 1998. 203-204. o.
[23] Kilényi Géza: Az Alkotmánybíróság helye és szerepe az alkotmányvédelem garanciarendszerében. In. Jogi beszélgetések. Kaposvár 1993-1996, 49. o.
[24] Vö. Tilk Péter: Az alkotmányjogi panasz, mint a bíróságok és az Alkotmánybíróság eljárásának kapcsolódási pontja. Bírák Lapja, 2002/2.
[25] 993/E/2000. AB határozat. ABH 2003, 1292, 1294.
[26] 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 66.
[27] Számos esetben előfordult, hogy a jogban tájékozatlan indítványozók az "egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva" kitételt úgy értelmezték, hogy valamennyi - így a jogerő után igénybe vehető rendkívüli - jogorvoslati lehetőséget is igénybe kell venniük. Ebből pedig egyenesen következett a 60 napos határidő túllépése, s az alkotmánybírósági eljárás megindítására fennálló lehetőség elvesztése. Vö. a 23/1991. (V. 18.) AB végzéssel. ABH 1991, 361, 362.
[28] Vö. például a 794/D/2004. AB határozattal. ABH 2005, 1496.
[29] 794/D/2004. AB határozat. ABH 2005, 1496.
[30] 41/1998. (X. 2.) AB határozat. ABH 1998, 306.
[31] "Ha a jogerős határozatban megnyugodott peres fél a rendkívüli jogorvoslati eljárásban számára kedvezőtlen (megváltoztatott) döntéssel szembesül, az ő alkotmányjogi panaszának benyújtási lehetőségét a rendkívüli jogorvoslati eljárásban (a felülvizsgálati kérelem tárgyában) hozott határozat kézhezvételétől kell számítani." Holló András: Az Alkotmánybíróság. Alkotmánybíráskodás Magyarországon. Útmutató, é. n. 50. o.
[32] Alaptörvény 27. cikk (3) bekezdés.
[33] Eszerint az Alkotmánybíróság eljárása kivételesen akkor is kezdeményezhető, ha az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelem, és nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy a jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette.
[34] Petrétei József: Alkotmány és alkotmányosság. Magyar Közigazgatás 1995/1. 20. o.
[35] ABH 1992, 289, 291. Így például nem jár el az Alkotmánybíróság a mentelmi joggal kapcsolatban, annak megsértése esetén. Ennek oka, hogy a mentelmi jog nem az Alkotmányban szabályozott alapvető jog, jellegét tekintve eltér azoktól, mivel a képviselőt nem állampolgári, hanem képviselői minőségében illeti meg.
[36] 65/1992. (XII. 17.) AB határozat. ABH 1992, 289, 291.
[37] "…az ügyfelet, aki hozzánk fordul, mélységesen hidegen hagyják az alkotmányjogi elvi kérdések, ő azért fordul hozzánk, hogy a jogerős ítéletet semmisítsük meg, mert azt ő sérelmesnek tartja alapjogai szempontjából. Tehát őt nem az elvi kérdések izgatják…" - véli Kilényi Géza. Az Alkotmánybíróság helye és szerepe... 49. o.
[38] Pokol Béla: A törvényhozás alkotmányossága. Világosság 1993/1. 47. o.
[39] Ádám Antal: A jogszabályok alkotmánybírósági ellenőrzéséről. Jogtudományi Közlöny 1992/12. 529. o.
[40] Lábady Tamás: A populáris akció... 390. o.
[41] Ezekre részletesen kitér Balogh Zsolt: Alkotmánybíráskodás egykor és ma c. írásában. Alkotmánybírósági Szemle, 2011/1.
[42] A német Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasszal kapcsolatos gyakorlatának fejlődési ívéről, a releváns és nem releváns szempontokról számos példát is felvonultatva, kiváló összefoglalót nyújt Zakariás Kinga: A rendes bíróságok határozatainak alkotmányossági felülvizsgálata a német Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlatában (Jogtudományi Közlöny, 2010/2.), illetve Csehi Zoltán: Kérdések és felvetések a német típusú alkotmányjogi panasz magyarországi bevezetése kapcsán c. írása (Alkotmánybírósági Szemle 2011/1.).
[43] Vö. Balogh Zsolt: Alkotmánybíráskodás… 77. o.
[44] A Tervezet - a jelenlegi szabályozáshoz hasonlóan - évi negyven munkanap szabadságot ad az Alkotmánybíróság tagjainak, és a köztisztviselő munkatársak szabadsága is törvényileg rögzített - ami persze kellően rugalmas munkahely esetén kellően rugalmasan alakítható - gondoljunk csak az Alkotmánybíróságon egy ideig működő, a munkaidő kezdetét és végét regisztráló rendszer működtetésére.
[45] 23/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 182, 185.
[46] 993/E/2000. AB határozat. ABH 2003, 1292, 1294.
[47] Ezzel kapcsolatban vö.: Kilényi Géza: Hogyan tovább, magyar alkotmánybíráskodás? In. Alkotmánybíráskodás. Unió, 1993, 286-287. o.
[48] A strasbourgi fórum tisztességes, fair eljárással kapcsolatos gyakorlatát kiválóan összefoglalja Grád András-Weller Mónika: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve c. munkája (HVG-ORAC Kiadó, 2011). Kifejezetten alkotmánybírósági tétlenségből adódó sérelemre vonatkozó példa is előfordul a gyakorlatban. 345. o.
Lábjegyzetek:
[1] Tilk Péter egyetemi docens, PTE ÁJK
Visszaugrás
