Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) esetjogában már az európai integráció korai stádiumában kimondta, hogy a közösségi jog a nemzetközi jog egy autonóm, sajátos jogrendjét képezi.[2] Ezt követően fokozatosan kidolgozta az uniós jog elsődlegességének elvét, amely elvi szinten először a Costa v E.N.E.L. ügyben került megfogalmazásra. Későbbi ítéletei során az EUB ezen alapelv konkrét megnyilvánulásait is kifejtette, miszerint az uniós jog (ideértve a másodlagos uniós jogot is) még a nemzeti alkotmányokkal szemben is elsődlegességet élvez,[3] a később hozott nemzeti jogszabályoknak is meg kell felelniük a korábbi uniós jogszabálynak és utóbbi valamennyi nemzeti bíróságot és hatóságot köti.[4] A fenti esetjog fényében az uniós jog elsődlegessége a nemzeti joggal szemben abszolút jellegű, amelyből az is következik, hogy az uniós jogi aktusok értelmezésére és érvényességének vizsgálatára kizárólagosan az EUB jogosult.[5] Az ekként megfogalmazott hatáskörből következik, hogy az EUB magának vindikálja mind az elsődleges, mind a másodlagos uniós jogi normák értelmezését, így az EUMSZ 3-6. cikkeiben lefektetett, területek szerinti hatáskörmegosztás értelmezését is. Bizonyos tagállamok azonban azt az álláspontot képviselik, hogy az uniós jogrend a nemzeti alkotmányok EU-jogi integrációs klauzulájából fakad és az uniós szervek csak annyiban gyakorolhatják hatáskörüket, amennyiben azok az alkotmányos aktussal átruházásra kerültek rájuk. Ezen eltérő felfogások következtében konfliktus alakulhat ki annak kérdésében, hogy ki jogosult a hatáskör-átruházás terjedelméről dönteni: az EUB vagy pedig a tagállami alkotmánybíróságok.
E tanulmány célja, hogy bemutassa és elemezze a tagállami alkotmánybírósági válaszokat az uniós jog elsődlegessége elvének és ezáltal az EUB ítéleteinek korlátozására. Ennek keretében vizsgálat alá vonja, hogy milyen indokok alapján és milyen alkalmazási körben kerül sor egyes tagállamok alkotmánybíróságai joggyakorlatában az uniós jog abszolút elsődlegessége elvének, illetve ebből fakadóan az EUB-ítéletek joghatásainak korlátozására.
A tanulmány az alábbiak szerint épül fel. A bevezetést követő pont képezi a tanulmány gerincét (2. pont). Ebben az alkotmánybíróságok az uniós jog EUB általi értelmezése során betöltött szerepének általános bemutatása után (2.1. pont) egyes alkotmánybíróságok joggyakorlatának (Németország, Olaszország, Lengyelország, illetve Magyarország) elemzésére kerül sor (2.2. pont). Végül a konklúzió megállapítása következik (3. pont).
A legjelentősebb tagállami befolyás, illetve válaszreakció az EUB döntéseire a nemzeti alkotmánybíróságok részéről történik. Bizonyos, szigorúan korlátozott körben egyes tagállamok alkotmánybíróságai nem fogadják el az uniós jog abszolút elsődlegességét a tagállami jog felett és ennek következtében az EUB kizárólagos joghatóságát sem az adott norma értelmezésére.[6] Fontos hangsúlyozni, hogy ez a fajta alkotmánybírósági ellenállás különböző mértékű és jelenléte nem általános az EU-n belül, bizonyos tagállamok esetében egy EUB-ítélet alkalmazhatatlansága kimondásának lehetősége fel sem merül.[7]
Azon országok is, amelyek alkotmánybíróságai az EU-jog elsődlegességének megkérdőjelezésének lehetőségét - és ezáltal az EUB ítéletének korlátozását - fenntartják, hangsúlyozzák, hogy erre csak korlátozott körben van lehetőség. Ezen tagállamok alkotmánybírósági gyakorlata alapvetően három jogalapot dolgozott ki, amelyek alapján egy uniós norma elsődlegessége megkérdőjelezhető és az EUB kizárólagos hatásköre korlátozható: alkotmányos alapjogok, alkotmányos identitás és nemzeti szuverenitás (ultra vires uniós aktusok tilalma) védelme.
Ebben a pontban az alkotmánybírósági ellenállás két legjelentősebb tradícióval bíró szereplőjének, a német és az olasz alkotmánybíróságnak a joggyakorlata kerül először bemutatásra, majd két olyan alkotmánybíróság - a lengyel és a magyar - újonnan kifejlődő gyakorlatá-
- 1/2 -
nak vizsgálata kerül a középpontba, amely viták tárgyát képezi a jogirodalomban.
Fontos megjegyezni, hogy az alkotmánybíróságok a maguknak fenntartott hatásköröket a legritkább esetekben használják ténylegesen az EUB ítélete végrehajtásának megtagadásához és a legtöbb esetben saját határozataikat a bírói párbeszéd megvalósításának eszközeként hozzák. Ezáltal az EU-t jellemző alkotmányos pluralizmus rendszerének működőképessége biztosított marad. Amennyiben a nyílt szembenállás általános lenne, az az uniós jog elsődlegességének önkényes értelmezéséhez vezetne és tiszteletben tartása tagállamról tagállamra, esetről esetre változna, ami az egész fennálló alkotmányos rend összeomlását eredményezné.
A német alkotmánybíróság elvi szinten elfogadja az EU-jog elsődlegességét, azonban annak korlátait is kidolgozta terjedelmes esetjogában. Az EU-jog elsődlegességének korlátozását három szűk körben fogadja el a német alkotmánybíróság, kizárólag bizonyos alkotmányos rendelkezésekkel szemben, ha az i) az alkotmányos alapjogi garanciák védelme érdekében szükséges; ii) nyilvánvaló hatáskörtúllépés történik az EU jogalkotó részéről vagy iii) az EU-jogi norma alapvető alkotmányos identitást sért.
Az első kategória az ún. Solange-fenntartás.[8] Ennek értelmében egyfajta szubszidiárius kompetenciát tart fenn magának a német alkotmánybíróság, hogy felülvizsgálja az uniós normákat a német Alkotmányban lefektetett alapvető jogok tükrében, abban az esetben, ha az EU alapjogi garanciák nem nyújtanak megfelelő és egyenértékű védelmet. A gyakran idézet formula alapján abban a feltételezett esetben, ha a közösségi jog ütközik a nemzeti alkotmányjoggal, pontosabban az Alkotmányban garantált alapvető jogokkal, felvetődik a kérdés, hogy melyik jogrendszer élvez elsődlegességet. Egy ilyen normakollízió esetén az Alkotmány alapjogi garanciáinak van elsődlegessége mindaddig, amíg a Közösség hatáskörrel rendelkező szervei a Szerződésben biztosított eljárásának megfelelően meg nem szüntetik a normaütközést.[9]
Később az alkotmánybíróság a Solange II. ítéletében elismerte az EU-s jog fejlődését az alapjogi garanciák biztosításában és kinyilvánította, hogy mindaddig, amíg azok hatékony és a német alkotmányos garanciákkal egyenértékű védelmet tudnak biztosítani, az alkotmánybíróság tartózkodni fog a közösségi jog ilyen szempontú felülvizsgálatától.[10] Figyelemmel a szignifikáns alapjogi védelem fejlődésére az EU jogában, ez a jogalap az EU-s jog elsődlegességének korlátozására nem valószínű, hogy a jövőben relevanciával fog bírni.
A második korlátja az EU-jog elsődlegességének az alkotmányos identitás védelme. Erre hivatkozással a német alkotmánybíróság az EU-jogi aktusokat a német alkotmányos védelem magját képező rendelkezések fényében vizsgálja felül, és ha ezeket megsérti egy EU-jogi norma, akkor ez a norma nem alkalmazható a német jogrendben.
A Maastricht-ítéletben[11] az alkotmánybíróság még csak közvetve utalt az alkotmányos identitás védelmére és a fő fókuszt arra helyezte, hogy bizonyos örök garanciák nem változtathatók meg alkotmányos kiegészítés útján sem, mint például a demokrácia elve az Alkotmány 79. cikk (3) bekezdése értelmében.[12]
Ezt a közvetett utalást leszámítva, az alkotmányos identitásra hivatkozás nem volt tipikus a nemzeti alkotmánybíróságok gyakorlatában egészen addig, amíg egy ilyen jellegű klauzulát az Alkotmányszerződés I-5 pontjába nem foglaltak. Ugyan az Alkotmányszerződés ratifikációjára sosem került sor, a hivatkozott pontját módosítás nélkül foglalták a Lisszaboni Szerződés nyomán az EUSZ 4. cikkének (2) bekezdésébe.[13] Ez a klauzula munícióval látta el a nemzeti alkotmánybíróságokat, hogy az EU-jog elsődlegességéhez kapcsolódó alkotmányos identitás védelmén alapuló fenntartásukat kidolgozzák, illetve megszilárdítsák.[14]
Ennek megfelelően a német alkotmánybíróság is kiterjesztette az alkotmányos identitás védelmén alapuló fenntartását a Lisszabon-ítéletben,[15] amelynek értelmében az EU Alapszerződések módosítása általi hatáskör-átruházás nem járhat az alkotmányos identitás magját képező alkotmányos rendelkezések sérelmével.[16] Ennek az álláspontnak azonban nincs normatív jogalapja a német Alkotmányban.[17] Ezért az alkotmányos identitást a nemzeti alkotmánybíróságok igyekeznek EU-jogi kérdéssé formálni az EUSZ 4. cikkének (2) bekezdésére hivatkozással. Ugyanakkor ezen klauzula szövegbeli eltérése az alkotmányos identitás fogalmától, továbbá a jogalkotási iratok és az EUB esetjoga alapján a klauzula nem relativizálja az EU-jog elsődlegességét, hanem csupán egy újabb aspektust jelenít meg, amelyet mérlegelni kell az arányossági teszt során.[18]
Ez a nézőpont valóban levezethető az EUB azon kevés ítéletéből, amelyek az identitásklauzulát érintették. Az egyik ilyen eset az osztrák Ilonka Sayn-Wittgenstein-ügy. Ausztria nem ismerte el az örökbefogadás útján szerzett német nemesi cím használatát egy osztrák állampolgár esetében arra hivatkozással, hogy a nemesség eltörléséről szóló törvény megakadályozza az osztrák állampolgárokat abban, hogy egy egykori nemesi címet tartalmazó családnévre tegyenek szert. Az EUB úgy határozott, hogy azáltal, hogy az osztrák hatóságok megtagadták ezen állam valamely állampolgárának egy másik tagállamban (ahol ez az osztrák állampolgár lakóhellyel rendelkezett, vagyis Németországban) meghatározott vezetékneve valamennyi elemének elismerését, korlátozták e személy szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát. Ezt a korlátozást ugyanakkor igazolhatónak tekintette az EUB, kinyilvánítva, hogy az osztrák alkotmányos helyzetre vonatkozó igazolást a közrendre vonatkozó hivatkozásként kell értelmezni, amelynek fényében egy adott tagállam köztársasági államformája részét képezi a nemzeti identitásnak, amely tagállamonként és koronként változik, és amelyet tiszteletben kell tartani.[19]
- 2/3 -
Az Omega-ügyben az EUB hasonló konklúzióra jutott és az arányossági teszt során figyelembe vette annak lehetőségét, hogy egy alapvető gazdasági szabadság érvényesülése korlátozható az emberi méltóság védelmével, az adott alapjog tagállami értelmezését tiszteletben tartva.[20]
Ugyanakkor, ahogyan azt Blutman László megjegyzi, az alkotmányos identitás fogalma továbbra is bizonytalan jelentéstartalommal bír mind az EUB szűk körű esetjogában, mind a nemzeti alkotmányjogban.[21] Egy fontos további korlátja is van az alkotmányos identitás klauzula szélesebb körű térnyerésének: a tagállamok Alapszerződés előtti egyenlőségének elve tompítja a nemzeti identitáson alapuló kivételes elbánás igényét.[22] Mindenesetre az is világos az Omega-ítélet fényében, hogy az alkotmányos identitás nem korlátozódik a legkisebb közös nevezőre, vagyis olyan alkotmányos jellemzőkre, amelyek valamennyi tagállamban jelen vannak. Ez a megközelítés hasonló a közös alkotmányos tradíciók fogalmának EUB általi értelmezéséhez, amely alapján olyan, nem minden tagállamban jelen lévő alkotmányos normát is hajlandó volt a tagállamok közös alkotmányos tradíciójának elemeként elfogadni, amely az EU integrációjának végső céljával összhangban állt.[23]
A harmadik elismert kör az EU-jog elsődlegességének korlátozására az ún. ultra vires EU-jogi aktusok felülvizsgálata.
Ez esetben a kényes kérdés, hogy melyik szervnek van kompetenciája dönteni a hatáskörtúllépés megállapításáról. Az EUB álláspontja, hogy erre ő maga rendelkezik kizárólagos hatáskörrel az EUMSZ 267. cikke alapján, mert ez a kérdés a hatáskörmegosztásra vonatkozó rendelkezések,[24] vagyis elsődleges EU-jog értelmezését igényli. Ezzel szemben, bizonyos feltételek teljesülése esetén a német alkotmánybíróság magának vindikálja e kérdés eldöntésének a jogát, mivel szerinte nem lehet az EU-jog elsődlegességére hivatkozni, ha az adott intézkedés kapcsán nem is került sor hatáskör-átruházásra.[25]
A Mangold-ügyben egy nemzeti jogszabály EU-joggal való összhangját vizsgálta az EUB. A nemzeti szabály alapján határozott idejű munkaviszony létrehozása csak objektív okok alapján volt lehetséges, kivéve idősebb emberek esetében, ott feltételek nélkül. Az EUB döntése alapján az EU egyik általános jogelve a koron alapuló diszkrimináció tilalma, ezért a nemzeti szabály nem volt összhangban az uniós joggal.[26] Az ítélet nagy vitát kavart, ugyanis nem volt hagyománya a koron alapuló diszkrimináció tilalmának a tagállamok alkotmányjogában - így a németben sem, továbbá ilyen jellegű tilalmat egyetlen uniós norma sem tartalmazott kifejezetten. Emiatt erős ellenállás alakult ki az ítélettel szemben.[27]
A Mangold-ítélet folytatásaként az ügy a német alkotmánybíróság elé került. Az alkotmánybíróság az ügyet a Honeywell-határozatában zárta le. Ebben három feltételét állapította meg egy EU-jogi norma / EUB-ítélet ultra vires minősítéséhez. Az első feltétel, hogy kétely merüljön fel az EU-kompetencia meglétét és annak az EUB általi értelmezését tekintve[28] (tehát az ultra vires felülvizsgálat feltételez egy EUB elé utalást). A második feltétel, hogy a hatáskörtúllépés nyilvánvaló (manifest) EU-jogi sérelemnek minősüljön[29] (vagyis az EU-jogi hatáskört megállapító jogi értelmezés túlmegy az észszerűség határán - objectively arbitrary).[30] A harmadik feltétel megkívánja, hogy a jogsérelemnek strukturális jelentősége legyen a hatáskörmegosztás elvének működése szempontjából.[31] A német alkotmánybíróság ezt a három együttes feltételt nem találta teljesültnek a Mangold-ítélet kapcsán és ezért végül nem került sor annak érvénytelenítésére/alkalmazásának megtagadására,[32] ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a három feltételt lefedő esetkörben hajlandó nyíltan szembehelyezkedni az EUB ítéletével.
Az OMT-ítéletben ezeket a kritériumokat megerősítette a német alkotmánybíróság az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) kötvénykibocsátási programjának felülvizsgálata kapcsán.[33]
Miután az EUB a Gauweiler-ítéletében úgy határozott, hogy az EKB döntése szükséges volt, hogy koherens monetáris politikát tartson fenn az eurózónában,[34] az alkotmánybíróság ezt az ítéletet felülvizsgálta, de végül elfogadta az EUB konklúzióját.[35] Noha voltak kételyei az EUB érvelésével kapcsolatban, de azt nem találta nyilvánvalóan helytelennek és nyilvánvalóan ellentétesnek az Alapszerződések releváns pontjaival.[36]
A legújabb mérföldköve az ultra vires aktusok felülvizsgálatára vonatkozó alkotmánybírósági esetjognak a német alkotmánybíróság PSPP-ítélete,[37] amelyben az OMT-ítélethez hasonlóan egy kötvénykibocsátási programot vizsgált felül, miután az EUB úgy határozott az ítéletében, hogy azzal az EKB nem lépte túl hatáskörét.[38] Ez az EUB-ítélet is erős kritikát kapott azon az alapon, hogy a nyilvánvaló hibákra korlátozta az arányossági teszt alkalmazását, amikor az EKB döntését felülvizsgálta.[39] Ez ellentmond az EUB által, egyéb területeken a tagállami lépésekkel szemben alkalmazott szigorúbb arányossági tesztnek, amely az uniós hatáskörök folyamatos tágulásához vezethet.[40]
A különböző arányossági tesztek alkalmazása indokolható lehetne az adott terület alapján - például az adott területen végbemenő harmonizáció mértékére figyelemmel -,[41] de nem a címzett (tagállam versus uniós intézmény) alapján.[42]
A német alkotmánybíróság általánosan elismerte, hogy az EUB értékelése a hatáskörvizsgálatot illetően az irányadó kivéve, ha az érthetetlen vagy objektíve önkényes.[43]
Úgy ítélte meg, hogy az EUB nem vette kritikai vizsgálat alá az EKB azon állítását, miszerint döntésével monetáris politikát valósított meg,[44] valamint túl nagyvonalú volt az arányossági teszt vizsgálatakor az EKB döntésének kontextusában, utóbbi csekély legitimációja miatt megszorítóan és szigorúan kellett volna értelmeznie.[45]
Ezután az alkotmánybíróság maga vizsgálta meg a PSPP-programot, amelyet elméletileg alkalmasnak talált az inflációs szint emelésére, de az EKB-nak meg kellett volna vizsgálnia a gazdasági következményeket is a döntéshozatali eljárásban.[46] Ennek elmaradásával megsértette az EUSZ 5. cikkét,[47] de az alkotmánybíró-
- 3/4 -
ság úgy határozott, hogy egy megfelelő arányossági értékeléssel ez a hiányosság kijavítható.[48]
Ez volt az egyetlen eset, amikor a német alkotmánybíróság effektíve felülbírált egy EUB-döntést és egy EU-jogi norma alkalmazhatatlanságát mondta ki. Ennek következtében a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, amelyet azonban hamarosan le is zárt, mivel az adott ügyben a német alkotmánybíróság által kifogásolt hiányosság (arányossági teszt megfelelő alkalmazása) kiküszöbölésre került és Németország az eljárás során deklarálta, hogy elismeri az uniós jog elsődlegességét, az EUB hatáskörét és ítéleteinek kötőerejét, valamint a lojális együttműködés elvének megfelelően mindent megtesz a jövőben annak érdekében, hogy egy uniós aktust ultra viresnek minősítését elkerülje.[49] Tehát még ebben az esetben is sikerült megoldást találni az EU-jog hatékonyságának megőrzéséhez.
Az olasz alkotmánybíróság a Frontini-ügyben (1973)[50] hozott határozatában mondta ki az úgynevezett controlimiti dokrtínáját. Az uniós jog elsődlegességének elismerése mellett azt is kifejtette, hogy az uniós intézmények hatásköre nem járhat olyan következményekkel, amely az olasz alkotmányos rend alapvető elveinek és az elidegeníthetetlen emberi jogoknak a sérelmét lehetővé tenné. Az ezekkel ellentétes uniós norma, illetve EUB-ítélet nem kerülhet alkalmazásra.
A controlimiti doktrína alkalmazása a hatékony bírói dialógus elérése érdekében nagyon szépen végigvezethető a Taricco szágán keresztül. Az ügy háttere röviden a rendkívül elhúzódó olasz büntetőügyekhez és a szűk elévülési idő - és annak meghosszabbításának korlátozott lehetősége - szabályozásához kapcsolódik. Utóbbi miatt az áfacsalásokhoz kapcsolódó büntetőügyek nagy részében nem lehetett ítéletet hozni, amely azonban nemcsak Olaszország, de az EU pénzügyi érdekeit is sértette, mivel az áfabevételek egy része az EU saját bevételeit képezi. Az EUB álláspontja szerint ezzel Olaszország megsértette az EUMSZ 325. cikkét, amelynek értelmében a tagállamokat kötelezettség terheli, hogy megtegyék a csalásokkal szembeni szükséges lépéseket az EU pénzügyi érdekeinek védelme érdekében. Ennek megfelelően, az elévülési szabályozás eljárási jellegét hangsúlyozva az EUB úgy döntött, hogy amennyiben azok akadályozzák az EUMSZ 325. cikkében foglalt kötelezettség teljesítését, akkor azok alkalmazását a nemzeti bíróságoknak mellőzniük kell, feltéve, hogy az elévülési szabály súlyos csalás eseteinek jelentős számában megakadályozza a hatékony és visszatartó erejű szankciók kiszabását, vagy az érintett tagállam pénzügyi érdekeit sértő csalás eseteire hosszabb elévülési időket ír elő, mint az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás eseteire.[51]
Mivel az elévülési szabályok eljárásjogi jellegűnek minősítése szembement az olasz alkotmányjogi tradíciókkal, amely azt a legalitás elvéből levezetve anyagi jogi alkotmányos garanciának tekintette, az ügy az olasz alkotmánybíróság elé került.
Az alkotmánybíróság álláspontját részletesen kifejtve - miszerint az EUB értelmezése sérti a legalitás alkotmányos garanciáját, amely az olasz alkotmányos tradíciók elemét jelenti[52] - újabb előzetes döntéshozatali kérelmet nyújtott be az EUB-hoz, noha az már rendezte a kérdést a Taricco I-ítéletében. Ezáltal, az olasz alkotmánybíróság a Taricco I alkalmazhatatlanságának kimondása helyett - kvázi fellebbezésként vagy bírói dialógusra való nyitottságának bizonyítékaként - lehetőséget adott az EUB-nak, hogy árnyalja a korábbi álláspontját, amelyet az meg is tett.[53]
A Taricco II-ítéletében[54] az EUB elismerte, hogy az elévülési idő szabályozása nem került harmonizációra uniós szinten, így az olasz anyagi jogi felfogás nem kifogásolható. Továbbá, az Európai Unió Alapjogi Kartájának 49. cikkéből, valamint a közös alkotmányos hagyományokból vezette le a jogbiztonság és a törvényesség elvét, kimondva, hogy a Taricco I.-ügyben hozott ítéletét nem kell alkalmazni a korábban induló büntetőügyekben.[55] Ezáltal felülvizsgálta saját korábbi ítéletét és elfogadta, hogy annak alkalmazhatósága nem terjed ki az olyan esetekre, amikor az sértené a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvét annak okán, hogy az alkalmazandó jog nem kellően pontos, vagy, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában hatályban lévőknél súlyosabb büntethetőséget megállapító jogszabály visszaható hatállyal alkalmazandó.[56]
A Taricco II. ítélet után az ügy az olasz alkotmánybíróság 115/2018 határozatával[57] zárult le. E döntésében fenntartotta a nemzeti jogi rendelkezések alkalmazását az uniós jogból fakadó kötelezettségekkel szemben. Ezen határozatában az alkotmánybíróság megerősítette, hogy saját hatáskörébe tartozik a közösségi jog és az alkotmányos rend alapvető értékei és az elidegeníthetetlen emberi jogok közötti összeütközés vizsgálata. E tekintetben a határozat illeszkedik a korábbi határozatokban megfogalmazott, az alkotmányos identitást is magában foglaló controlimiti elvre épülő értelmezésével.
Az ügy pontosan illusztrálja, hogyan alakul ki bírói dialógus egy alkotmányos konfliktus esetén és az hogyan vezethet az egy sikeres kompromisszumhoz. Ugyanakkor az ügy egyik érdekes aspektusa, hogy az EUB elmulasztott az olasz alkotmánybíróság által hivatkozott alkotmányos identitás és így annak uniós jogi, az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésében foglalt vetületére reflektálni és helyette álláspontja lazításához az EU Alapjogi Kartáját vette hivatkozási alapul.[58] Ez azért problémás, mert az alkotmányos identitásra hivatkozás markáns elemét képezi a nemzeti alkotmánybíróságok joggyakorlatában az uniós jog elsődlegességének relativizálásában. Amennyiben az EUB továbbra is ódzkodik uniós jogi értelmezés útján meghúzni e fogalom határait, az bizonytalansághoz és jelentősen eltérő tagállami felfogások egymás mellett éléséhez vezethet. Ez hozzájárulhat nemcsak az uniós jog elsődlegességének mind gyakoribb és mind szélesebb körű megkérdőjelezéséhez, de az uniós jog hatékonyságát és egységes értelmezését is veszélyeztetheti.
- 4/5 -
Tavaly a lengyel alkotmánybíróság ítélete kapott nagy nyilvánosságot a K 3/21. sz. ügyben. Ebben az alkotmánybíróság kimondta, hogy az EUB C-824/18 és C-791/19 számú döntései nem váltanak ki joghatást Lengyelországban. Az EUB ezen ítéletei a lengyel bírósági reform egyes elemeit, különösen a bírói fegyelmi tanács felállítását találta aggályosnak, mivel annak összetétele és eljárási rendje a lengyel bírák függetlenségét veszélyezteti, és politikai befolyást gyakorol a bírói szervezetre.
Válaszul, az alkotmánybíróság döntése szerint az EUB nem hozhat döntéseket a lengyel igazságszolgáltatásról, ezért az EUB fenti ítéletei nem váltanak ki joghatást Lengyelországban, mert az EUSZ 19. cikkének EUB általi értelmezése alkotmányellenes és a nemzeti alkotmány minden esetben elsődlegességet élvez az uniós jogszabályokkal szemben.
Az ügy folytatásaként a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, amely jelenleg is folyamatban van. A Bizottság indoka az eljárás megindítására többek között az uniós jog elsődlegességének és hatékonysága elvének sérelme, az EUSZ 19. cikkébe foglalt hatékony bírói védelem sérelme, valamint a lengyel alkotmánybíróság függetlenségével és pártatlanságával kapcsolatos súlyos kételyek.[59]
Valóban, ilyen nyílt (párbeszéd lehetőségének csekély esélye) és általános (uniós jog elődlegességének megtagadása valamennyi alkotmányos rendelkezéssel szemben) példa nélküli a tagállamok alkotmánybíróságainak gyakorlatában. Ez a hozzáállás súlyosan alááshatja az alkotmányos pluralizmus talaján álló EU jogrendszerének törékeny szerkezetét. Emiatt nagyon fontos, hogy a felek a kötelezettségszegési eljárásban kompromisszumra jussanak, amihez a lengyel alkotmánybíróság álláspontjának jelentős finomítása szükséges.
A magyar alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) egészen 2016-ig nem dolgozott ki a fentebb bemutatott német és olasz alkotmánybíróság gyakorlatában létrehozott korlátozásokat és tartózkodott az uniós jog értelmezésétől. Ilyen jellegű alkotmányvédelmi hatáskört nem állapított meg magának, illetve a közvetett alkotmányossági vizsgálat során (amikor uniós jog végrehajtására szolgáló nemzeti jogszabály alkotmányossága kerül elemzésre) figyelmen kívül hagyta az uniós hátteret és nem kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárást, végezetül pedig elismerte az uniós jogi aktusok értelmezésére az EUB kizárólagos hatáskörét.[60]
Ez a hozzáállás a 22/2016. (XII. 5.) sz. AB határozattal változott meg.[61] Ennek az eljárásnak az előzménye, hogy Magyarország módosította a menekültügyi eljárásokra vonatkozó törvényt például a gyakran elutasítással végződő gyorsítottkérelem-elbírálások területén, amelynek tartalma alatt a kérelmezők úgynevezett menekültügyi őrizetbe kerültek, valamint a biztonságos országok nemzeti listáját kibővítette Szerbia hozzáadásával - amely lépés ellentmondásban állt nemcsak az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) pozíciójával, de a magyar Legfelsőbb Bíróság álláspontjával is.[62] A törvénymódosítások mellett egy érvénytelen népszavazás és egy sikertelen alkotmánymódosítási kísérlet is született az Európai Tanács 2015/1601 Határozata (a továbbiakban: kvótahatározat) alkalmazhatatlanságának kimondása érdekében.
Ilyen háttér mellett került sor az alkotmánybíróság absztrakt alkotmányértelmezésére az Európai Tanács kvótahatározata kapcsán. A feltett kérdés lényege, hogy vajon az uniós hatáskör átlépésére sor került-e a kérdéses kvótahatározat (menekültek kvóta alapján történő áthelyezése a tagállamok között) meghozatala kapcsán, és ha igen, akkor egy ilyen potenciálisan alkotmányellenes EU-jogi aktust végre kell-e hajtania a nemzeti hatóságoknak. Az AB elkerülte a válaszadást a konkrét kérdésre és nem nyilatkozott az érintett kvótahatározat alkotmányosságáról.
Ugyanakkor elvi éllel megállapította az EU-s aktusok AB általi felülvizsgálatának körét és terjedelmét.[63] Ezen vizsgálatának keretében kimondta, hogy egy uniós jogi norma sértheti az Alaptörvényt és az AB hatáskörébe tartozik az uniós aktusok potenciális ultra vires jellegének az értékelése. Egy ilyen jellegű alkotmányos kontrollra azonban csak ultima ratio jelleggel, a bírói párbeszédre törekedve kerülhet sor, kizárólag alkotmányos alapvető jogok (például az emberi méltóság) védelme vagy a nemzeti szuverenitás és alkotmányos identitás tiszteletben tartásának vizsgálata érdekében.[64]
Hasonlóan a német alkotmánybíróság megközelítéséhez, a magyar AB is hivatkozott az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésére az alkotmányos identitás vizsgálatának körében és kimondta, hogy annak tartalmát esetről esetre kell megállapítani az Alaptörvény, a nemzeti hitvallás és a történeti alkotmány vívmányaira figyelemmel,[65] továbbá deklarálta, hogy az alkotmányos identitásról nem lehet nemzetközi szerződéssel lemondani.[66]
Szintén a menekültügyi eljárások vizsgálatához kapcsolódik a 32/2021. (XII. 20.) AB határozat. Az ügy előzménye, hogy egy kötelezettségszegési eljárás eredményeként megállapításra került, hogy Magyarország az EUB C-808/18. sz. ítéletét elmulasztotta végrehajtani. A kötelezettségszegési eljárás alapja az volt, hogy a magyar szabályozás nem felelt meg a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv (2013/32/EU irányelv), a befogadási feltételekről szóló irányelv (2013/33/EU irányelv) és a visszatérési irányelv (2008/115/EK irányelv) bizonyos rendelkezéseinek.[67]
A magyar kormány azon az állásponton volt, hogy az EUB ítélet végrehajtása ellentétes lenne az Alaptörvénnyel. Ennek következtében a kormány nevében a kérelmet benyújtó igazságügyi miniszter az ügyet az AB elé terjesztette és jelezte az uniós szervek felé, hogy az eljárás befejezéséig nem tud eleget tenni az EUB ítéletnek.
A Kormány véleménye szerint az EUB-ítélet végrehajtása azt jelentette volna, hogy nem lehet a jogellenesen tartózkodó külföldit Magyarország területéről a határ-
- 5/6 -
kerítés túloldalára kísérni és menekültügyi eljárást kell lefolytatni, amelynek időtartama alatt a menedékkérő jogosult az ország területén tartózkodni.
Ugyanakkor - ahogyan azt a Kormány hangsúlyozta - a visszafogadási egyezmények hatékonysága alacsony: az elrendelt visszaküldések csupán egyharmada valósul meg EU-s szinten (az EU és Szerbia közötti visszafogadási megállapodás kvázi szünetel, illetve más, a menekültkérdés szempontjából releváns országokkal ilyen jellegű egyezmény nem került megkötésre). Ennek következtében pedig a menedékkérelmet benyújtók előre nem látható ideig Magyarországon maradnak és az ország népességének részévé válnak. A Kormány úgy ítélte meg, hogy azáltal, hogy a hatékony EU-jogi érvényesülés hiánya miatt a jogellenesen az országban tartózkodó külföldiek de facto az állam népességének részévé válnak, a szuverenitás és a történeti alkotmányon alapuló önazonosság sérelme merül fel.
A 2016-os AB-határozathoz hasonlóan, a 2021-es AB-határozat is egy elvi kinyilatkoztatás, egy absztrakt alkotmányértelmezés, amely nem foglalt állást az adott konkrét ügyben. Az AB elválasztotta az EUB ítéletének alkotmányossági vizsgálatát és az Alaptörvény értelmezését igénylő absztrakt kérdést.[68] Így annak megállapítása, hogy az osztott hatáskörök gyakorlásának hiányossága és Magyarország népességének de facto megváltozása megvalósult-e, a jogalkotó feladata. Ennek megfelelően az AB nem vizsgálta a közös hatáskörgyakorlás hiányos érvényesülését.
A 32/2021. (XII. 20.) AB határozat vizsgálatának a központi eleme az emberi méltóság mint anyajog tartalmának kifejtése, amely bármely más konkrét alapjog felhívása nélkül is hivatkozható. Érdekesség, hogy ezt az alapjogot az AB nem az egyéni önmeghatározás szempontjából, hanem az embert mint egy közösség tagját megillető jog kontextusában értelmezte. Kimondta, a Nemzeti Hitvallásra hivatkozva, hogy az emberi méltóság másokkal együttműködve, egy adott társadalomban képes csak kibontakozni.[69] Ezért az adott társadalmi környezet megváltoztatása nem járhat a meghatározó identitáselemek (etnikum, nyelv, vallás, kultúra) jelentős sérelmével, amelyek biztosítása az állam intézményvédelmi feladata.[70] Amennyiben az egyénnek ezekre a változásokra nincsen ráhatása, úgy az a népszuverenitás elvén kívül esik és az államnak az intézményvédelmi kötelessége a magyar állami szerveken kívüli (uniós) intézmények aktusaira is kiterjed.[71]
Ezt követően az AB a 2016-os határozatához hasonlóan értelmezte a fenntartott szuverenitás fogalmát. Ennek megfelelően, amennyiben a közös hatáskörgyakorlás az uniós jog nem hatékony alkalmazásához és ennek következtében az alapvető jogok sérelméhez vezet, akkor Magyarország, fenntartott szuverenitásának keretében megteheti a szükséges lépéseket a megsértett alapjog védelme érdekében. Egy adott hatáskör gyakorlásának átengedése csak az uniós jog hatékony érvényesülése érdekében történhet, így ha a közös hatáskörgyakorlás nyilvánvalóan nem megfelelő vagy hiányos, akkor kivételesen az adott hatáskör a tagállam által önállóan gyakorolható, feltéve, hogy Magyarország együttműködési kötelezettségének eleget téve felhívja az EU kompetens szerveit a közös hatáskör hatékony gyakorlásának szükségszerűségére és az adott szervek ennek ellenére elmulasztják megtenni a szükséges lépéseket.[72] Ugyanakkor az AB nem érintett olyan fontos kérdéseket ezzel kapcsolatban, hogy melyik szerv hívhatja fel az EU-t a hatáskör megfelelő gyakorlására és mi történik, ha maga a tagállam akadályozza a hatékony(abb) EU-jogalkotás megvalósulását.[73]
Végezetül pedig az AB azt vizsgálta, hogy, az alkotmányos önazonosság védelmének - amelynek EU-jogi alapjaként az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésére hivatkozott - körébe tartozik-e Magyarország területi egységének, népességének, államformájának és állami berendezkedésének védelme. Az AB kimondta, hogy az alkotmányos identitás védelme és a fentebb értelmezett szuverenitás összefügg: előbbi, amely magában foglalja az alapvető állami funkciók, politikai és alkotmányos berendezkedés, területi integritás biztosítását, a szuverenitás megőrzésével védhető.[74] Ennek fényében, valamint a Nemzeti Hitvallásra és a történeti alkotmány bizonyos alkotóelemeire való hivatkozás után az AB megerősítette, hogy az ország népessége és területi egysége a nemzeti alkotmányos identitás részét képezi, és mint ilyet, védelem illeti meg.[75]
Látszólag a magyar AB-határozatok nem különböznek élesen a meghatározó német és olasz alkotmánybíróság joggyakorlatától. Ugyanakkor vannak olyan sajátosságok, amelyeket a jogirodalom aggodalomra okot adó körülményként értékelt. Az egyik ilyen a történeti alkotmány vívmányaira hivatkozás az AB részéről. E fogalom jelentéstartalma kétséges, annak tartalmát illetően nincs jogtudományi konszenzus, ráadásul amint arra Halmai Gábor rámutatott, Magyarországon a domináns alkotmányos berendezkedés autoriter volt a történelem nagy részében.[76] Továbbá, a hatáskörtúllépés kapcsán, amely az AB szerint az egyik jogalap egy uniós norma alkotmányos felülvizsgálatára, az AB nem hivatkozott arra, hogy ezt a felülvizsgálatot csak a nyilvánvaló hatáskörtúllépésre korlátozná.[77] Ez egy olyan eltérés a német és olasz alkotmánybírósági gyakorlattól, amely potenciálisan jelentősen bővítheti az AB uniós jogi vizsgálódásának terjedelmét. Ez különösen a 22/2016 AB határozat esetében igaz, mivel a 32/2021. (XII. 20.) AB határozat már magában foglalta - igaz hangsúlyozás nélkül -, hogy a közös hatáskörgyakorlás nyilvánvaló hiányosságai esetén lehetséges a szuverenitás fenntartása. Szintén eltér a kialakuló magyar AB-gyakorlat a markáns német és olasz gyakorlattól annyiban, amennyiben az együttműködés és a párbeszéd elve inkább csak elvi szinten kerül alkalmazásra, a gyakorlatban az AB nem kötelezi magát, hogy határozata előtt előzetes döntésre utalja az ügyet az EUB-hoz. Mint azt Várnai Ernő bemutatta, ugyan elindult egy tendencia, hogy az AB felfüggesztő végzéseket hozzon és bevárja az EUB döntését (például a civil szervezetek[78] és a CEU- ügyben,[79] de ebben nem konzekvens és a kvótahatározatnál nem várta be az EUB döntését és nem is utalt a folyamatban levő eljárásra.[80]
Külföldi szemmel nézve a releváns magyar és lengyel AB-határozatok eleve gyanúsak, mivel olyan témakö-
- 6/7 -
rökben jöttek elő, mint a menekültválság vagy a bírói függetlenség kérdése, amelyekben már jó ideje feszültség húzódik az uniós fősodor és ezen tagállamok álláspontja között. Ezért amikor az ilyen ügyeket a kormányok (vagyok azok tagjai) utalják az AB elé, ahol az AB friss alkotmánymódosításokra hivatkozik, mint a nemzeti alkotmányos identitás alappillérére, amit semmilyen uniós jogi norma nem sérthet, akkor nem teljesen légből kapott az az állítás, hogy ez egyfajta visszaélés az alkotmányos identitás fogalmával az uniós jog alkalmazásának megkerülésére vagy akár egyes demokratikus intézmények kiüresítésére.[81]
Ugyanakkor a magyar AB határozatait meg kell különböztetni a lengyeltől. Előbbi önmérsékletet tanúsított annyiban, hogy vizsgálatának tárgya nem közvetlenül az uniós jogi aktus volt, így annak elsődlegességéről sem nyilatkozott.[82] Továbbá a magyar AB a kijelölt alkotmányossági kontroll keretében hangsúlyozta az együttműködés elvét, illetve e kontroll kivételes, végső eszköz jellegét.[83]
E tanulmány célja az volt, hogy bemutassa, milyen indokok alapján és milyen alkalmazási körben kerül sor egyes tagállamok alkotmánybíróságai joggyakorlatában az uniós jog abszolút elsődlegessége elvének, illetve ebből fakadóan az EUB-ítéletek joghatásainak korlátozására.
Ilyen jellegű korlátozásra kerülhet sor az alkotmányos alapjogok, az alkotmányos identitás védelme érdekében, valamint az ultra vires uniós jogi aktusok korlátozása és ezáltal a hatáskör-allokáció megőrzése érdekében. Utóbbi két indok rámutat az EU alkotmányos pluralista felépítéséből fakadó nehézségekre, amely értelmében nincsen végső autoritás, mivel mind a nemzeti, mind a transznacionális jogrend fenntartja magának a végső szót a hatáskörük meghatározása kapcsán.[84] Amennyiben a két autoritás, az EUB és a tagállamok alkotmánybíróságai közötti konfliktusok nyílttá válnak és az EUB-ítéletek alkalmazhatatlanságának kimondásához vezetnek, az az egész alkotmányos konstrukciót és annak olyan alappilléreit, mint a hatékonyság, egységesség és elsődlegesség elve, veszélybe sodorja. Egyfelől optimizmusra ad okot, hogy az eddigi csörték majdnem mindig kompromisszummal végződtek, mert a felek mindig nyitva hagytak egy ajtót a párbeszéd lehetőségére (a két kivétel a dán és a lengyel alkotmánybíróság fent hivatkozott ítéletei). Jól mutatja a német Mangold-, valamint a PSPP- és az olasz Taricco-ügyek példája, hogy mind az EUB, mind pedig a tagállami alkotmánybíróságok nyitottságot mutatnak egymás irányába és végül - akár több ítéleten át húzódó dialógus útján - figyelembe veszik egymás álláspontját. Másfelől aggodalomra adhat okot, hogy az alkotmánybírósági gyakorlat mind gyakrabban és mind szélesebb körben kérdőjelezi meg az EUB kizárólagos joghatóságát a hatáskörgyakorlás értelmezésére, valamint az alkotmánybíróságok mind gyakrabban hivatkoznak alkotmányos identitásuk védelmére, amelynek kontúrjai homályosak és ezt a homályt az EUB sem igyekszik eltüntetni és a fogalmat észszerű korlátok közé szorítani. Ez a trend jól tetten érhető a magyar AB friss gyakorlatában és különösen a lengyel alkotmánybíróság gyakorlatában, amely valamennyi alkotmányos rendelkezését az uniós jog (ideértve az elsődleges uniós jogot is) fölé emelte, és amely miatt jelenleg kötelezettségszegési eljárás van folyamatban.
A fentiekből látható, hogy az uniós jog értelmezése egy komplex egyensúlyozási gyakorlat egy pluralista környezetben, ahol az ötletek kölcsönös eszmecseréje alapvető fontosságú,[85] amely megköveteli a felektől a megfelelő önmérsékletet és nyitottságot, összhangban a kölcsönös együttműködés elvével. ■
JEGYZETEK
[1] Az egyéb tagállami stratégiákat, amelyek az EUB ítéletei joghatásának korlátozására irányulnak egy másik tanulmány tárgyalja. Lásd: Dr. Károlyi Balázs: Az EUB ítéletei joghatásának korlátozására irányuló stratégiák a tagállamok részéről.
[2] Az EUB C-26/62. sz. van Gend en Loos-ügyben 1963. február 5-én hozott ítélete, ECLI:EU:C:1963:1, p. 12.
[3] Az EUB C-6/64. sz. Costa v E.N.E.L.-ügyben 1964. július 15-én hozott ítélete, ECLI:EU:C:1964:66.
[4] Az EUB 106/77. sz. Simmenthal-ügyben 1978. március 9-én hozott ítélete, ECLI:EU:C:1978:49.
[5] J. Lindeboom, Is the Primacy of EU Law Based on the Equality of the Member States? A Comment on the CJEU's Press Release Following the PSPP Judgment, Germany Law Journal, Vol. 21 (2020), p. 1034.
[6] M. Claes: The Validity and Primacy of EU Law and the Cooperative Relationship between National Constitutional Courts and the Court of Justice of the European Union, 23 Maastricht J Eur & Comp L 151, (2016), p. 155.
[7] Claes az összehasonlító tanulmánya során három csoportba osztja a tagállamokat annak fényében, hogy alkotmánybíróságaik mennyiben vonják kétségbe az uniós jog abszolút elsődlegességét. Ennek megfelelően az első csoportba azok a tagállamok tartoznak, ahol ilyen jellegű joggyakorlat még nem alakult ki (pl. Bulgária, Horvátország, Málta, Szlovénia, Románia). A második csoport tagállamainak alkotmánybíróságai alapvetően elfogadják az uniós jog elsődlegességét (Ausztria, Ciprus, Luxemburg, Hollandia), míg az utolsó csoportba azon tagállamok sorolhatóak, ahol az uniós jog elsődlegessége bizonyos alapokon (pl. alkotmányos identitás védelme és ultra vires uniós aktusok tilalma) felülvizsgálható (Németország, Olaszország, Görögország, Portugália, Litvánia, Szlovákia, Finnország). Lásd: M. Claes: i. m. pp. 157-158. Megjegyzendő, hogy az utolsó kategória időközben Magyarországgal és Lengyelországgal bővült, illetve Franciaország relatíve régóta ebbe a csoportba sorolható. Lásd: P. Craig - De Búrca: EU Law: Text, Cases, and Materials, Oxford University Press; 5th edition (2011), p. 302.
[8] BVerGE 37, 271 (Solange I ítélet); BVerfGE 73, 339 (Solange II ítélet), 378-386. pontok.
[9] BVerGE 37, 271 (Solange I ítélet) B1 4. pont: "Vorläufig entsteht also in dem unterstellten Fall einer Kollision von Gemeinschaftsrecht mit einem Teil des nationalen Verfassungsrechts, näherhin der grundgesetzlichen Grundrechtsgarantien, die Frage, welches Recht vorgeht, das andere also verdrängt. In diesem Normenkonflikt setzt sich die Grundrechtsgarantie des Grundgesetzes durch, solange nicht entsprechend dem Vertragsmechanismus die zuständigen Organe der Gemeinschaft den Normenkonflikt behoben haben."
[10] BVerfGE 73, 339 (Solange II ítélet): "Solange die Europäischen Gemeinschaften, insbesondere die Rechtsprechung des Gerichtshofs der Gemeinschaften einen wirksamen Schutz der Grundrechte gegenüber der Hoheitsgewalt der Gemeinschaften generell gewährleisten, der dem vom Grundgesetz als unabdingbar gebotenen Grundrechtsschutz im wesentlichen gleichzuachten ist, zumal den Wesensgehalt der Grundrechte generell verbürgt, wird das Bundesverfassungsgericht seine Gerichtsbarkeit über die Anwendbarkeit von abgeleitetem Gemeinschaftsrecht, das als Rechtsgrundlage für ein Verhalten deutscher Gerichte und Behörden im Hoheitsbereich der Bundesrepublik Deutschland in Anspruch genommen wird, nicht mehr ausüben und dieses Recht mithin nicht mehr am Maßstab der Grundrechte des Grundgesetzes überprüfen."
- 7/8 -
[11] BVerfGE 89, 155 - Maastricht-ítélet.
[12] BVerfGE 89, 155 - Maastricht-ítélet, 172. pont.
[13] J. Scholtes: Abusing Constitutional Identity, German Law Journal (2021), 22, pp. 534-556, p. 537. Az EUSZ 4. cikkének (2) bekezdése a következőképpen került megfogalmazásra: "Az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is. Tiszteletben tartja az alapvető állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét. Így különösen a nemzeti biztonság az egyes tagállamok kizárólagos feladata marad."
[14] Tribunal Constitucional [Constitutional Tribunal] [TC], Dec. 13, 2004 (Declaraci'on 1/2004) (Spain); Conseil Constitutionnel [CC] [Constitutional Court], decision No.2004-505DC, Nov. 19, 2004, para. 10 (Fr.); Conseil Constitutionnel [CC] [Constitutional Court], decision No. 2006-540DC, Jan. 27, 2006, para. 19 (Fr.) amelynek értelmében egy irányelv átültetése nem mehet szemben a francia alkotmányos identitás elveivel, kivéve, ha az alkotmányozó hatalom ehhez kifejezetten hozzájárult.; 9 Bundesverfassungsgericht [BVerfG] [Federal Constitutional Court], June 30, 2009, 267 BVERFGE 123; Ústavní soud České republiky (ÚS) [Decision of the Constitutional Court of Nov. 26, 2008], sp. zn. 19/08, para. 85.
[15] Megjegyzendő, hogy a Maastricht- és Lisszabon-ítéletek nem tekinthetőek valós konfliktusnak az EU-jog és belső jog elsődlegességi kérdése szempontjából, mert ezek olyan kontextusban születtek, amelyben egy elsődleges EU jogi norma állt módosítás előtt (tehát nem volt hatályos és nem is állt fenn jogi kötelezettség a ratifikációra) és csak az Alapszerződés-módosítás tervezetét vizsgálták felül a hazai alkotmányos rend tükrében. A European Arrest Warrant II. volt az első olyan ügy, amelyben egy hatályos EU-jogi rendelkezést vizsgált felül az Alkotmánybíróság a német alkotmányos identitás fényében, és amelyben kimondta, hogy az alkotmányos identitással összeegyeztethetetlen EU-jogi normák nem alkalmazhatóak. Ugyanakkor a konkrét ügyben az Alkotmánybíróság úgy értelmezte az EU-jogot, hogy az összeegyeztethető legyen az emberi méltóság alkotmányos elvével, így elkerülte a nyílt konfliktust. Lásd: BVerfGE 140, 317 - European Arrest Warrant II. ítélet, 337. pont.
[16] BVerfGE 123, 267 - Lisszabon-ítélet, 240. pont.
[17] Niels Petersen - Konstantin Chatziathanasiou: Primacy's Twilight? On the Legal Consequences of the Ruling of the Federal Constitutional Court of 5 May 2020 for the Primacy of EU Law. Elérhető online: Primacy's Twilight? On the Legal Consequences of the Ruling of the Federal Constitutional Court of 5 May 2020 for the Primacy of EU Law / Think Tank / European Parliament (europa.eu) [utolsó letöltés dátuma: 2022. ápr. 5.], p. 22.
[18] Maduro főtanácsnok C-213/07. sz. Michaniki AE v Ethniko Symvoulio Radiotileorasis and Ypourgos Epikrateias ügyben hozott indítványának 33. pontja. Hasonló véleményt fogalmaz meg Scholtes is. Lásd: J. Scholtes: Abusing Constitutional Identity, German Law Journal (2021), 22, pp. 534-556, p. 539.
[19] C-208/09 sz. Ilonka Sayn-Wittgenstein-ügyben, 2010. december 22-én hozott ítélet. 84; 92; 95. pontjai.
[20] Az EUB C-36/02. sz. Omega-ügyben hozott 2004. március 18-án hozott ítéletének 35-41. pontjai.
[21] Blutman L: Szürkületi Zóna: Az Alaptörvény és az uniós jog viszonya, Közjogi Szemle, 2017/1, p. 9.
[22] Uo.
[23] Constantinos N. Kakouris: Use of the Comparative Method By the Court of Justice of the European Communities, 6 PACE INT'L L. REv. 267, 273 (1994). p. 274.
[24] Az Európai Unióról szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata (OJ C 326, 26.10.2012), p. 13-390 (a továbbiakban: EUSZ) 5. cikke, illetve Az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata (OJ C 326, 26.10.2012), p. 47-390 (a továbbiakban: EUMSZ) 3-6. cikkek.
[25] BVerfGE 123, 267 - Lisszabon-ítélet, 352-353. pontok.
[26] A Bíróság C-144/04. sz. Mangold-ügyben 2005. november 22-én hozott ítéletének 75. pontja.
[27] Roman Herzog - Lüder Gerken: Stop the European Court of Justice (euobserver.com) (letöltve: 2022. 06. 07). Ugyanakkor Kokott főtanácsnok egy másik ügyben úgy vélte, hogy a Mangold-ítéletben - noha a koron alapuló diszkrimináció csak két tagállamban volt kifejezetten tiltva - az EUB értelmezése megfelelően reflektált az Alapszerződések küldetésére. Lásd: Kokott főtanácsnok C-550/07. P. sz. Akzo-ügyben tett indítványának 95-96. pontjai.
[28] BVerfGE 126, 286 - Honeywell-ítélet, 304. pont.
[29] Uo.
[30] Uo. 307. pont.
[31] Uo. 304. pont.
[32] Más konklúzióra jutott a dán a Legfelsőbb Bíróság. Az EUB által a koron alapuló diszkrimináció tilalmának uniós jogelvvé tétele nemcsak a német szabályozással nem állt összhangban. A diszkrimináció ezen formájának tilalmát a dán jog sem ismerte, ezért ahogyan azt a német alkotmánybíróság tette a Mangold-ügy előzményeként, a dán Legfelsőbb Bíróság is előzetes döntéshozatalra utalta az ügyet, amelyben kifejtette álláspontját és kritikai észrevételét az EUB vonatkozó esetjoga kapcsán. Válaszképpen csak egy nagyon szűkszavú elutasítás következett az EUB részéről. Lásd: Az EUB C-441/14. sz. Dansk Industri (Ajos)-ügyben hozott ítélete. A dán Legfelsőbb Bíróság azonban nem hagyta annyiban és az EUB ítéletével ellentétesen hozta meg határozatát, kinyilvánítva, hogy minden EUB általi innováció (aktivizmus), amelyre a dán Csatlakozási Szerződés legutóbbi módosítása óta került sor, nem kötelező a dán bíróságokra nézve. Lásd: A. Hofmann: Resistance against the Court of Justice of the European Union, International Journal of Law in Context 14 (2) (2018), iCourts Working Paper Series, No 121, p. 16. Ez volt az első - de nem az utolsó - olyan alkotmánybírósági ítélet, amely nyíltan szembement az EUB ítéletével. Valamilyen szinten kivételnek lehet tekinteni a cseh alkotmánybíróság határozatát a Landtová-ügyet követően. Ebben a cseh Legfelsőbb Bíróság a korábbi Csehszlovákia öregséginyugdíj-számításával kapcsolatos kérdést utalt az EUB elé, amelynek határozatával a cseh alkotmánybíróság szembement és azt nem fogadta el irányadónak. Ez az ügy azonban számos specialitást rejtett magában és a szakirodalomban inkább tekintik egyfajta belső kompetenciaharc eredményének a cseh alkotmánybíróság és Legfelsőbb Bíróság között, mint az EUB-bal való tagállami szembenállás egyik példájának. Lásd: M. Claes: The Validity and Primacy of EU Law and the Cooperative Relationship between National Constitutional Courts and the Court of Justice of the European Union, 23 Maastricht J Eur & Comp L 151, (2016), p. 160, utalva a cseh alkotmánybíróság (Czech Ustavni Soud), 2012. január 31-én hozott, Pl. US 5/12. sz. döntésére az EUB C-399/09. sz. Landtová-ügyben hozott ítélete után.
[33] BVerfGE 134, 366 - Outright Monetary Transactions I. ítélet.
[34] Az EUB C-62/14. sz. Gauweiler-ügyben, 2015. június 16-án hozott ítélet, 50. pontja.
[35] BVerfGE 142, 123 - Outright Monetary Transactions II. ítélet.
[36] BVerfGE 142, 123 - Outright Monetary Transactions II.-ítélet, 217-228. pontok.
[37] BVerfG, (2020. május 5.), 2 BvR 859/15, 2020 Neue Juristische Wochenschrift 1647 (2020) - PSPP II.-ítélet.
[38] Az EUB C-493/17. sz. Weiss-ügyben, 2018. december 1-én hozott ítélete.
[39] BVerfG, (2020. május 5.), 2 BvR 859/15, 2020 Neue Juristische Wochenschrift 1647 (2020) - PSPP II.-ítélet, para. 146.
[40] M. Höpner: Proportionality in the PSPP Saga: Why Constitutional Pluralism Is Here to Stay and Why the Federal Constitutional Court Did not Violate the Rules of Loyal Conduct, European Papers, Vol. 6, 2021, No 3, pp. 1527-1551, p. 1546.
[41] W. Sauter: Proportionality in EU Law: a balancing act?, TILEC Discussion Paper, elérhető: Sauter_proportionality in eu law.pdf (letöltve: 2022. július 18.), p. 16.
[42] M. Höpner: i. m. pp. 1527-1551, p. 1547
[43] BVerfG, (2020. máj. 5.), 2 BvR 859/15, 118. pont.
[44] Uo. 137. pont.
[45] Uo. 143; 156. pontok.
[46] Uo. 168-175. pontok.
[47] Uo. 177. pont.
[48] Uo. 235. pont.
[49] December infringements package: key decisions (europa.eu) [letöltve: 2022. augusztus 16].
[50] Corte costituzionale, 1973 december 18-án hozott, Sentenza 183/1973 ítélete, https://www.cortecostituzionale.it/actionSchedaPronuncia.do?anno=1973&numero=183 [letöltve: 2022. június 15.]. A controlimiti doktrínát az olasz alkotmánybíróság későbbi ítéleteiben tovább kristályosította. Lásd: Industrie Chimiche Italia Centrale (I.C.I.C.) Sentenza 232/1975, https://www.giurcost.org/decisioni/1975/0232s-75.html [letöltve: 2022. június 15.]; Granital Sentenza 170/1984, https://www.giurcost.org/decisioni/1984/0170s-84.html [letöltve: 2022. június 15.]; Fragd Sentenza 232/1989, https://www.giurcost.org/decisioni/1989/0232s-89.html [letöltve: 2022. június 15.].
[51] Az EUB 2015. szeptember 8-án a C-105/14. sz. Ivo Taricco és társai elleni büntetőeljárás (Taricco I) ügyben hozott ítélete,58. pontja .
[52] R. Bruggeman - J. Larik: The Elusive Contours of Constitutional Identity: Taricco as a Missed Opportunity, elérhető: https://utrechtjournal.org/articles/10.5334/ujiel.489/ [letöltve: 2022. aug. 17].
[53] D. Paris: Limiting the Counter-Limits. National Constitutional Courts and the Scope of the Primacy of EU Law, 10 Italian J Pub L (2018) pp. 205-225, p. 219.
[54] Az EUB 2017. december 5-én, C-42/17, M.A. S. and M.B. (Taricco II)-ügyben hozott ítélete.
[55] Az EUB 2017. december 5-én, C-42/17, M.A. S. and M.B. (Taricco II)-ügyben hozott ítéletének 52-62. pontjai.
[56] Ibid. 62.
[57] Sentenza n. 115/2018, https://www.cortecostituzionale.it/actionSchedaPronuncia.do?anno=2018&numero=115 [letöltve: 2022. június 15.].
- 8/9 -
[58] R. Bruggeman - J. Larik: The Elusive Contours of Constitutional Identity: Taricco as a Missed Opportunity, elérhető: https://utrechtjournal.org/articles/10.5334/ujiel.489/ [letöltve: 2022. aug. 17].
[59] Press Release - Rule of Law: Commission launches infringement procedure against Poland for violations of EU law by its Constitutional Tribunal, 2021. december 22., elérhető: Rule of Law: Commission launches infringement procedure (europa.eu) [utoljára letöltve: 2022. aug. 16.]
[60] Várnay E.: Az Alkotmánybíróság és az Európai Bíróság. Együttműködő Alkotmánybíráskodás?, Állam- és Jogtudomány, LX. évfolyam, 2. szám, 2019, pp. 63-91, p. 65.
[61] Felmerül a kérdés, hogy az AB-nak van-e egyáltalán a hazai jog alapján hatásköre uniós jog akár csak közvetett vizsgálatára. Uniós aktus közvetlen vizsgálata esetén a válasz még inkább kétséges. Lásd: Blutman L.: Szürkületi Zóna: Az Alaptörvény és az uniós jog viszonya, Közjogi Szemle, 2017/1, p. 6.
[62] G. Halmai: Abuse of Constitutional Identity. The Hungarian Constitutional Court on Interpretation of Article E) (2) of the Fundamental Law, Review of Central and East European Law 43 (2018) pp. 23-42, pp. 26-27.
[63] G. Halmai: i. m. pp. 23-42, p. 39.
[64] 22/2016. (XII. 5.) sz. AB határozat 46. pontja. Ez a felülvizsgálati kör tulajdonképpen a népszavazás és alkotmánymódosítás kudarca miatt el nem fogadott módosítással megegyező konklúzió. Lásd: G. Halmai: i. m. pp. 23-42, p. 36. Később ez a kitétel valóban bekerült az Alaptörvénybe egy alkotmánymódosítást követően. Lásd: Alaptörvény E) cikk (2) bekezdésének második mondata.
[65] 22/2016. (XII. 5.) sz. AB határozat 65. pontja.
[66] Ibid. 67. pont.
[67] Az EUB álláspontja szerint a magyar szabályozás nem biztosított tényleges hozzáférést a nemzetközi védelem megadásához a szerb-magyar határ felől, továbbá a kérelem elbírálása alatt a tranzitzónában maradásra kötelezés fogva tartásnak minősül a befogadási irányelv (2013/33/EU) alapján. Magyarország szintén megsértette a visszatérési irányelvet, mert az abban foglalt eljárások és biztosítékok betartása nélkül kitoloncolhatónak minősített harmadik országbeli állampolgárokat, akik jogellenesen tartózkodtak Magyarországon. Az eljárási irányelvet (2013/32/EU) azért sértette meg az ország, mert a kérelem elutasítása után a kérelmező nem maradhatott az ország területén a fellebbezési határidő lejártáig, fellebbezés elbírálásáig.
[68] 32/2021. (XII. 20.) AB határozat 21. pontja.
[69] Ibid. 32. pont.
[70] Ibid. 33-35. pontok.
[71] Ibid. 36-38. pontok.
[72] Ibid. 77-80. pontok.
[73] Chronowski N. - Vincze A.: Full Steam Back - The Hungarian Constitutional Court Avoids Further Conflict with the ECJ, 2021. december 15, Elérhető: Full Steam Back - Verfassungsblog (letöltve: 2022. júl. 18)
[74] 32/2021. (XII. 20.) AB határozat 99. pontja.
[75] Ibid. 109-110. pontok.
[76] G. Halmai: i. m. pp. 23-42, pp. 40-41.
[77] Blutman L: i. m. p. 12.
[78] Az EUB C-78/18. sz. Bizottság kontra Magyarország ügyben hozott ítélete.
[79] Uo.
[80] Várnay E.: i. m. pp. 63-91, pp. 66-67.
[81] J. Scholtes: i. m. pp. 534-556, p. 546.
[82] Várnay E., i. m., pp. 63-91., p. 66.
[83] Uo.
[84] J. Scholtes, i. m. pp. 534-556, p. 535.
[85] K. Lenaerts & J. A. Gutiérrez-Fons, To Say What the Law of the EU Is: Methods of Interpretation and the European Court of Justice, EUI Working Paper AEL 2013/9, p. 48.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző kutató
Visszaugrás
