Az idén ötödik éves születésnapját "ünnepli" a hazai digitális átállás. Az Országgyűlés 2007. június 18-án ugyanis nagy többséggel megszavazta az átállás jogszabályi alapjait megteremtő törvényt, a műsorterjesztés és digitális átállás szabályairól szóló "Dtv."-t.[1]
A Magyar Jogász Egylet "Infokommunikációs műhely-beszélgetések" sorozata ez év áprilisában napirendre tűzte a témakört "Digitális átállás: merre tovább?" címmel. Az alábbi főbb gondolatok a leginkább érintett szervezetek képviselőinek távolmaradása miatt "elhalasztott" szakmai tanácskozás vitaindító előadása számára fogalmazódtak meg. A cikk megadott terjedelme és a téma aktualitása szükségessé teszik a ma már jogtörténetinek nevezhető előzmények bemutatását, a főbb összefüggések feltárását is.
A digitális átállás lassan szakállas téma, szebben mondva: örökzöld melódia - köztes megoldásokkal és részeredményekkel. A jelenlegi helyzet kialakulásához vezető okok és a földi digitális átállás végső határidejének 2014. december 31-re történő halasztása csak a 2006 májusától napjainkig zajló folyamat egymásra épülő szakaszainak együttes elemzésével magyarázhatók. A szakmai tanácskozás bizonyára részletesebb, több oldalról is megvilágított választ adhatott volna a "hol is tart ma a digitális átállás" kérdésére. A jelen írás azonban - értelemszerűen - elsősorban a médiaszabályozási reform 2006 és 2008 között zajlott kodifikációs munkálataira, így különösen a Digitális Átállás Stratégiájának (DÁS) létrejöttére, a Dtv. előkészítésének folyamatára tér ki, végül pedig igyekszik válaszokat adni a digitális átállás elhúzódásának valószínűsíthető okaira és annak hatásaira.
Az 1990-es évek elején az új gyártási technológiáknak köszönhetően az egyre gyorsabb és olcsóbb integrált áramkörök révén a digitális technika a televíziózás területén is megjelent.
Az 1993-ban alakult DVB Project[2] konzorcium vállalta a vonatkozó szabványok kidolgozását és elterjesztését az egész világon. Ennek eredményeként kialakult a digitális televíziós - az ún. DVB (Digital Video Brodcasting) - szabványcsalád, amely az akkor ismert platformokon (műhold, kábel, földi) szabványosította a digitális sugárzás kódolási- és átviteli technikáját.
A digitális átállás lényege, hogy a különböző műsorterjesztési platformok (földfelszíni, kábel, műhold, IP alapú, mobil kézi készülékes) analóg rendszereit és szolgáltatásait digitális rendszerekre és szolgáltatásokra állítják át. A digitális átállás révén minden műsorterjesztési platform kapacitása jelentősen nő. A földfelszíni televíziós műsorszórás esetében frekvenciasávonként - a jeltömörítési módtól függően - akár öt-tíz televíziós csatorna műsora és számos más kiegészítő szolgáltatás is terjeszthető, szemben az analóg rendszer egyetlen televíziós műsorfolyamával. Mindemellett a szolgáltatás minősége is jelentősen növelhető, új interaktív és értéknövelt szolgáltatások vezethetők be, mint például az elektronikus műsortájékoztató.
"A digitalizáció jelentősen mérsékli az eddigi frekvencia szűkösséget, hiszen a jelenlegi frekvenciatervek szerint is lehetővé válhat elvileg akár 30, később pedig akár 80 televízió csatorna digitális földfelszíni sugárzása szemben a jelenlegi hárommal (m1, RTL-Klub, Tv2). Emellett a felszabaduló frekvenciákon új elektronikus hírközlési szolgáltatások, valamint multimédia-alkalmazások, így a mobiltelefon és a földfelszíni műsorszórást ötvöző konvergens szolgáltatások (pl. mobiltelevízió) harmonizált bevezetését tervezi az EU."[3]
Az 1990-es évek első felében indultak be a műholdas és kábeles platformok, (DVB-S és DVB-C) a digitális szolgáltatások. A rendszeres földi (DVB-T) sugárzást 1998-ban Nagy-Britanniában kezdték el, ezt több európai ország kereskedelmi szolgáltatása követte, így - többek között - Belgiumban, Finnországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Svédországban és Spanyolországban.
A 2006 augusztusában Magyarországon indult átfogó médiaszabályozási reform alapjait a kormányprogram fektette le, maga a gyorsított folyamat[4] azonban a részletesen kidolgozott és a miniszterelnök által még augusztusban jóváhagyott koncepció alapján zajlott.
A koncepció a reformot - az uniós jognak megfelelően - alapvetően két szabályozási pillér mentén azonosította,[5] egyrészről a technikai oldal, az átviteli rendszer jogszabályi hátterének megteremtését tűzte ki célul, így
- a digitális átállás stratégiai megalapozását, azaz a DÁS átdolgozását,[6] majd kormányhatározattal történő elfogadását,
- a digitális átállás törvényi feltételeinek kialakítását, valamint
- az akkor még reguláció nélküli műsorterjesztési piac szabályozását.
A másik, a tartalomszabályozási pillér régi adósságunk törlesztését,
- az akkor hatályos médiatörvény jogharmonizációs célú módosítását, majd
- az új médiaszabályozást megalapozó Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS) kidolgozását, végül pedig
- az új médiatörvény megalkotását határozta meg a média-jogalkotás feladatául.
A koncepció átfogó szabályozási reformot hirdetett. Álláspontom szerint ugyanis, a tartalom szabályozása elképzelhetetlen a folyamatosan korszerűsödő átviteli rendszerek jogszabályi hátterének biztosítása nélkül. Ennek megfelelően a két folyamat lebonyolítása csak egységben, egymásra épülve és egymásra hatva képzelhető el. Megjegyzem, akkor már élt az Európai Unió digitális átállásra vonatkozó irányelv csomagja, amely a ’89-es televíziós irányelv felülvizsgálatát is időszerűvé tette, sőt felgyorsította.
A meghirdetett szabályozási reform kezdetétől sok bírálat ért amiatt, hogy miért nem az új médiatörvénnyel kezdjük a folyamatot.[7] A magyarázat kézenfekvő volt: az átvitel-technikai pillér szabályozását nemzetközi kötelezettségvállalás sürgette, ugyanis Magyarország is csatlakozott azon uniós tagállamokhoz, amelyek az átállás kötelezettségét 2011. december 31-ig vállalták. A 2006 májusi ITU genfi rádió-távközlési (frekvencia elosztó) konferencián[8] az ehhez szükséges frekvenciákat hazánk megszerezte. Ahhoz, hogy az átállás a vállalt határidőben megtörténhessen, az egyébként késésben lévő[9] folyamat felgyorsítása érdekében legalább a jogszabályi kereteket meg kellett teremteni.[10]
A szabályozási reformot tehát a folyamat "hardver"-jével, a műszaki-technikai feltételek kialakításával, az átvitel rendszerének szabályozásával kezdtük, annál is inkább, mert a volt IHM-től örökölt DÁS-t jelentősen át kellett dolgozni és a médiaviszonyokra alkalmassá tenni. A digitális átállás feltételei mellett az akkor még szabályozatlan hazai terjesztési piac rendezett működési irányait is szükségesnek láttuk kialakítani. Eközben folytak az Rttv. jogharmonizációs célú munkálatai is, hiszen a 2004 óta két ízben is parlament elé kerülő tervezetek sorra elbuktak a minősített többségi mércén.
A 2006-ban elkezdett szabályozási reform munkamódszeréről azért kell néhány szót ejtenem, mert a koalíciós kormány média-jogalkotási sikerének egyik legjelentősebb tényezőjét ebben látom. Meggyőződésem, hogy a médiaszabályozás, a véleményszabadság alkotmányos alapelvének legfontosabb törvényi megnyilvánulása nem készülhet titokban, az érintettek bevonása nélkül.[11] A médiarendszer szabályozását megalapozó két stratégia és a két törvénytervezet külön-külön is több hétig tartó internetes véleményezési lehetősége, az érintett piaci és közigazgatási szervezetek képviselőinek aktív részvételével zajlott szolgáltatói fórumok és a szakmai párbeszéd, végül - és nem utolsó sorban - a folyamatos "ötpárti" egyeztetések 2006-2007 folyamán rendkívüli mértékben hozzájárultak e jogi dokumentumok széles körű szakmai, társadalmi és politikai elfogadásához, valamint a törvények egyhangú, illetőleg jelentős többségű parlamenti megszavazásához. A parlamenti pártok egyetértésének - természetesen - szakmai "ára" is volt: a tartalom és a forma egységét, azaz a véleményszabadság garanciáit és a hírközlési típusú normák összhangját már a Dtv.-ben biztosítani kellett. Így kerültek be a törvény hírközlési jellegű rendelkezései közé tartalom-szabályozási elemek, a külön fejezetet alkotó, a vélemények sokszínűségét szolgáló rendelkezések.[12] Mivel a Dtv. szakmai előkészítő munkálatai kezdettől fogva a parlamenti pártok képviselőinek bevonásával folytak, a politikailag releváns kérdések tekintetében a pártok közvetlen egyeztetéseket is folytattak. E konzultációk eredményeként egyeztek meg a pártok például a pályázati eljárás előírásai között a kiírási dokumentáció többletfeltételeiben, különös tekintettel a hír-, illetve közéleti tartalmú műsorokat szolgáltató televíziós műsorszolgáltatókra.[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
