A nagykorúak cselekvőképességére, cselekvőképességük hiányára vonatkozó rendelkezések, továbbá a gondnokság szabályai azok, amelyek a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény, a továbbiakban Ptk.) keretei között hagyományosan szabályozzák azoknak a személyeknek a helyzetét, akiket felnőttként életkoruknál fogva cselekvőképesek lennének, de ügyeik viteléhez szükséges belátási képességgel teljességgel nem rendelkeznek. Ez utóbbi jogkérdés következményét a Ptk. levonja, s a cselekvőképességet részlegesen vagy teljesen korlátozó gondnokság alá helyezi az érintett személyeket a Ptk.-ban megjelölt feltételek érvényesülése esetén. A Ptk. előkészítésének, megszövegezésének és elfogadásának mintegy másfél évtizede alatt is számos kérdés merült fel a "sérülékeny nagykorúak" jogaival, annak megfelelő szabályozásával, szabályozhatóságával kapcsolatban, nem szólva arról, hogy ennek a folyamatnak a kezdetén, a 2001. évi XV. törvénnyel módosultak a korábbi, 1959. évi Ptk. (1959. évi IV. tv.) vonatkozó szabályai.
Ez a jogterület azonban nem jutott nyugvópontra, sőt: éppen ellenkező folyamatnak, a viták élénkülésének vagyunk tanúi. Számos egyébként szabályozott kapcsolódó kérdés a Ptk. elfogadása óta is folyamatosan vitatott, más, korábban lezártnak tűnő kérdések újból napirendre kerültek. Mindezek a felvetések, vitatott témák azonban korántsem szorulnak a polgári jog keretei közé, hanem érzékelhetők számos jogterületen, sőt nemzetközi jelentőségük is van. 2006-ban az ENSZ Közgyűlése elfogadta Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló 2006. évi Egyezményt (a továbbiakban Egyezmény) és az Egyezmény Fakultatív Jegyzőkönyvét, ezek kihirdetésére Magyarországon a 2007. évi XCII. törvénnyel került sor. Ez azonban nem az egyetlen olyan nemzetközi, illetve európai emberi jogi dokumentum, amely a sérülékeny nagykorúak jogaival kapcsolatban követelményeket támaszt, s természetesen nem csak a hazai jogrendszert illetően. Bár a ma sérülékeny nagykorúaknak is nevezett személyek helyzete igen hosszú ideig szűk és viszonylag egyszerűen szabályozott (illetve annak tűnő) terület volt, napjainkban talán nem túlzás kijelenteni, hogy a személyek jogának egyik legélénkebben tárgyalt és vitatott résztémájáról van szó, amely tény érthető, hiszen nem kevés embernek, továbbá családnak érinti a mindennapjait.
A hazai jogirodalom is gyakran foglalkozik ezzel a kérdéskörrel mind elméleti, mind gyakorlati szempontból,[1] az azonban, hogy miként lehet a sérülékeny nagykorúak jogait a lehető legjobban biztosítani, ugyanakkor megfelelően, szabadságukat a lehető legkevésbé korlátozva védeni, megoldásra váró probléma. Nemcsak a hazai jogelméletet és joggyakorlatot foglalkoztatja ez (utóbbinak jele az is, hogy a Kúrián jelenleg folyik a gondnokság alá helyezési perek bírósági gyakorlatának vizsgálatára felállított joggyakorlat-elemző csoport munkája), hanem az egyes nemzeti jogrendszerekben is folyamatosan tárgyalt területről van szó, amely tárgyalásának módját és kereteit tekintve - elsősorban a gondnoki és gyámi szerep kapcsolódása révén - egyre közelebb kerül a családjogi tematikához. Az alábbiakban az új, az Egyezmény követelményeinek is megfelelni kívánó portugál és osztrák szabályozás legfontosabb elemei kerülnek bemutatásra, majd a norvég szabályozás kapcsán egy olyan norvég kutatás tapasztalatai, amelyek a joggyakorlat buktatóira mutatnak rá.
2019 februárjában a nagykorúak védelmében teljességgel új szabályozás lépett életbe Portugáliában, erről számol be Guilherme De Oliveira és Paula Távora Vítor[2].
- 23/24 -
A 2018-ban elfogadott törvény - többek között - a portugál Polgári Törvénykönyvet, valamint a polgári eljárásjogi rendelkezéseket módosította annak érdekében, hogy megvalósítsa a sérülékeny nagykorú személyek jogokkal való felruházását és védelmüket célzó paradigmaváltást. A portugál jogalkotó arra törekedett, hogy megfeleljenek az Egyezmény követelményeinek, a szükségesség, szubszidiaritás és arányosság elveinek, továbbá az Egyezmény Fakultatív Jegyzőkönyvének.
A jogszabályi módosítások megvalósításának szükségessége érdekében felállítottak egy bizottságot, amely megfogalmazta, hogy milyen irányú elmozdulás szükséges és megállapították, hogy az előző, 1967-ben hatályba lépett rendelkezések nem tették lehetővé az intézkedések egyénre szabhatóságát, s így az arányosság követelményét érvényesíteni nem képes rendszer korrekcióra szorult. Ez a rendszer két hagyományos, a fogyatékossággal élő személyek védelmét szolgáló megoldást alkalmazott, a gyámságot (tutela) és a gondnokságot (curatela), amelyek nemcsak az érintett személyek cselekvőképességét korlátozták, hanem számos személyhez kapcsolódó jog érvényesítését is, így a házasságkötéshez való jogot, az apaság elismerésének jogát, a szülői felügyelet gyakorlását, valamint a végrendelkezéshez való jogot is. Az érintett személyek nem tehettek önállóan jognyilatkozatot, így törvényes képviselő eljárására is szükség volt. Az új rendszer mindezzel szemben egyetlen, a fogyatékossággal élő személyek védelmét célzó eszközt alkalmaz, az ún, acompanhamentót (segítőtársat biztosító támogatás").
Az acompanhamento intézménye azok számára biztosít védelmet, akik nagykorúak és egészségügyi oknál, fogyatékosságnál vagy magatartásuknál fogva személyesen és tudatosan nem gyakorolhatják teljeskörűen jogaikat és nem teljesíthetik valamennyi kötelezettségüket. Noha a reform kezdete idején elsősorban az idősebb személyek védelmét kívánták megoldani, végül a módosítás nem is utal az életkorra, hanem lényegesen szélesebb személyi kört érint. A Polgári Törvénykönyv meghatározza, hogy kik tölthetik be az acompanhantes ("segítőtárs") tisztségét. Elsősorban azt a személyt kell a bíróságnak kineveznie, akit az érintett személy megjelölt; amennyiben pedig az érintett ilyen nyilatkozatot nem tett, az a személy fogja ellátni a bíróság kinevezése alapján a feladatot, aki legjobban képes a jogosult személy érdekeinek védelmét biztosítani. Többen is kijelölhetők az acompanhante feladatainak ellátására, ilyen esetben rögzíteni kell, hogy melyikük milyen feladatcsoport ellátására köteles.
A Polgári Törvénykönyv értelmében az acompanhamento csak olyan mértékben alkalmazható, amennyiben és amennyire szükséges, azaz az arányosság követelményének megfelelően. A bíróság a kérelemtől függetlenül a következő kötelezettségek felől határoz az érintett személy szükségleteinek függvényében: gondozási feladatok ellátása, különös vagy általános törvényes képviselet, a vagyon egészének vagy egyes részeinek kezelése, eljárási feladatok elvégzése, illetve egyéb konkrétan meghatározott cselekmények. Vannak olyan esetek, amikor az acompanhante egyedül nem járhat el, hanem döntéséhez kifejezett bírói megerősítés szükséges. Ami a vagyonkezelésért és az ügyek viteléért való felelősséget illeti, a bonus pater familias gondosságával kell eljárni, az érintett személlyel kapcsolatot kell tartani, őt havonta látogatni szükséges. Érdekellentét esetében az acompanhante nem járhat el, bírósághoz kell fordulni a szükséges intézkedés megtétele, illetve jogkör gyakorlása érdekében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
