1. Tizenkét éve jelent meg hasonló kötet az ezredforduló nemzetközi jogának hazai műveléséről, szintén Kovács Péter szerkesztésében, amely közreadta az akkori magyar kutatási eredményeket egy nagyszabású szakmai konferencia nyomán.[2] Az ezredfordulóhoz hasonló, szimbolikus korszakhatár az elmúlt évtizedek egyik legtekintélyesebb, nemzetközi szintéren a legelismertebb és legmagasabb pozíciót betöltő nemzetközi jogászának: Herczegh Gézának (19282010) az elvesztése. Az életműve előtti tisztelgés, megemlékezés jegyében 2010. október 16-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának falai között országos konferenciát rendeztek, s az ott elhangzott előadások szerkesztett, többnyire idegen nyelvű (angol, francia, néhány esetben magyar, angol szinopszissal ellátott) változatait tartalmazza a recenzió tárgyát képező kötet.
Még mielőtt fellapoznánk, az impozáns emlékkötetnek már címválasztása kifejezi azt, amit Herczegh Géza megtestesített pályafutása során: csendes erőssége volt úgy a nemzetközi jogászok közösségének, mint az ENSZ Nemzetközi Bíróságának.
Az Előszóban a szerkesztő, Kovács Péter kiemeli - amire a későbbiekben mások (Paczolay Péter, Kardos Gábor, Kirs Eszter) szintén rámutatnak -, hogy Herczegh Géza mennyire szívén viselte az elkövetkező nemzetközi jogász generációk sorsát, szakmai előmenetelét. Ezt személyes élményeim is alátámasztják. Jómagam Herczegh Géza professzor urat pályakezdő oktatóként Bokorné Szegő Hannán keresztül ismertem meg, s a Hágából már hazatért professzor mindig készséggel adott ajánlást külföldi nemzetközi jogi továbbképzéseken való részvételem segítendő. Ezek után rendszerint felkerestem őt lakásán, s elbeszélgettünk az ott szerzett szakmai tapasztalataimról, élményeimről. 2009 őszén egészségi állapota miatt már nem tudtam személyesen meglátogatni, így köszönetem szimbolikus jeléül végül postán küldtem meg neki egy szakkönyvet, amiről már nem tudom, hogy kézbe vehette-e.
2. A könyvészeti szempontból esztétikus, igényes kivitelezésű és olvasóbarát tipográfiával szedett Festschrift hat tematikus részre tagolódik, s tizenkilenc rövidebb-hosszabb írást közöl volt nemzetközi bírósági bírótársaktól, továbbá hazai, illetve külföldi pályatársaktól. Erénye a műnek, hogy a Herczegh Géza főbb kutatási területeit leképező szerkesztésnek köszönhetően a tanulmányok nem csupán lazán, távolról kapcsolódnak, hanem az egyes témakörökön belül és azon túl, az egész köteten átívelően kitapintható a kohézió.
3. Az emlékkötetet személyes visszaemlékezések nyitják (I. rész), Herczegh Géza korábbi bírótársai (Hisashi Owada jelenlegi, illetve Gilbert Guillaume és Rosalyn Higgins korábbi nemzetközi bírósági elnökök), valamint egy hazai pálya- és munkatárs, a Velencei Bizottság magyar tagja, Paczolay Péter tollából. Kirajzolódik előttünk a bíró Herczegh Géza arcéle, mikor a bírótársak nekrológjaikban kiemelik: az egyetemi, illetve diplomáciai karriert egyaránt befutó, megbecsült egykori kolléga a kompromisszumokra törekvő, higgadt erőt képviselte a Bench-ben. Egybehangzóan állítják, hogy munkáját mindvégig meghatározta akadémikus intellektusa és igazi bírói karaktere, aki minden előtte fekvő ügyet a legutolsó részletig, teljes mélységében ismert. Lenyűgöző munkabírással vett részt a Bíróság munkájában, amelyhez kristálytiszta jogi-dogmatikus gondolkodása társult. Szerepfelfogását kifejezi, hogy a vitákban való aktív részvételt követően az esetek túlnyomó részében a többségi állásponthoz tudott csatlakozni, s erre büszke volt. Ez azt is jelentette, mutatnak rá többen, hogy ritkán helyezkedett a többségtől eltérő álláspontra; ezt a "csendet" mindössze egy különvélemény,[3] továbbá négy nyilatkozat[4] törte meg. Rosa-
- 313/314 -
lyn Higgins írása a személyes emlékeken túl bepillantást enged a hágai Nemzetközi Bíróság belső működésébe és az egyes ítéletek előkészítésének kulisszatitkaiba is, így az olvasó elé tárul a bírák kollektív munkájának, illetve az ítéleteket szövegező ún. Drafting Committee szerepe, jelentősége.
4. A tanulmánykötet II. része a "Történelem és diplomácia" tárgyában közöl egy hosszabb lélegzetvételű, tartalmas tanulmányt Kovács Péter egyetemi tanártól (PPKE-JÁK). A nemzetközi jogtörténeti írás az 1938. évi ún. első bécsi döntéshez (az olasz-német választott-bíráskodáshoz) vezető utat, s magát a döntést elemzi két irányból. Egyrészt a belső diplomáciai jegyzékváltások, másrészt a korbeli sajtóorgánumok, illetve szakfolyóiratok cikkeit elemezve rekonstruálja az eseményeket. Mindezt elsőként az 1938. szeptemberi Müncheni Konferencia után kialakult Európa-politikai helyzetbe ágyazottan I közelíti meg, áttekintve a magyar és csehszlovák diplomáciai manővereket. Értéke az írásnak, hogy nehezen hozzáférhető, illetve eddig Jóformán nem kutatott elsődleges források felhasználásával végez a szerző rigorózus jogi és diplomáciatörténeti elemzést. Az amerikai, francia, valamint brit sajtótermékek hangvétele, irányultsága bemutatásának külön fejezetet szentel, ahol a döntést személyes ügynek vagy kormányok közötti, "valódi" nemzetközi arbitrációnak tekintő két fő megközelítését is felvillantja (a közvélemény - akkor és azóta is - az utóbbinak tekinti a döntést). Ezt követően szűkíti az optikát, s kifejezetten a korabeli jogi periodikákban megjelent cikkek reflexióit, állásfoglalásait veszi górcső alá. Konklúziója, hogy konvergencia mutatható ki a sajtóban, jogi szakfolyóiratokban megjelenő írások, illetve a hivatalos kormányzati álláspontok között. A későbbi szakirodalom jogi érvékkel is alátámasztotta azt a politikai döntést, miszerint a bécsi döntés jogilag érvénytelen, így a későbbi kommentátorok már ennek a fényében értékelték azt, míg más szerzők jóhiszeműen úgy közvetítették tovább az akkori események megítélését, hogy nem voltak tisztában minden történelmi ténnyel. Az írás ezt a hiányt kívánta pótolni.
5. A kötet III. része az emberi jogok és a kisebbségek jogainak nemzetközi védelme tárgyában született három írást foglal magában. Kardos Gábor egyetemi tanár (ELTE-ÁJK) a kisebbségi identitások labirintusának két példájának bemutatásával adózott Herczegh Géza emléke előtt. A kisebbségek nemzetközi védelmének két, egymást feltételező alappillére, az identitás és az egyenlőség mellé - amelyek megítélése szerint nem csupán alapelvi jelentőséggel, hanem önálló normatív értékkel is bírnak - beemel még egyet: a kisebbségek védelme dogmatikailag az emberi jogok nemzetközi védelme integráns részét képezi (az ENSZ megalakulása óta ez a domináns álláspont). Kardos professzor rámutat: valamely kisebbségi csoport meghatározása (identifikáció) kapcsán az örök dilemma a szubjektív, valamint az objektív megközelítések közötti kényes egyensúly meglelése, amelynek nehézségeit, illetve e kettősség együttes jelentkezését nemzetközi bírósági döntések és nem bírói monitoringtestületek (treaty bodies) gyakorlata is jól illusztrálja. Az áttekintés második részében egy konkrét, aktuális kérdéskör: az iszlám szimbólumok közösségi tereken való használatát a vallásszabadság és a kisebbségi jog keresztmetszetében értelmezi a szerző. Ebben szintén az esetjoghoz fordul: az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának gyakorlata mellett kiemeli az Emberi Jogok Európai Bíróságának elvei jelentőségű ítéleteit, amelyeket több szempontból is kritikai megjegyzésekkel illet. Álláspontja szerint e dilemmákra való válaszkeresés közben a vezérfonál az önkényes identifikáció tilalma, valamint a pluralizmus védelme - akár egy közösségen belül is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
