A tanulmány a minősített többség elméleti alapjait, valamint a parlamentáris kormányzati rendszerekben betöltött szerepét vizsgálja, kitérve a közép-kelet-európai régió gyakorlatának, különösen Magyarország tapasztalataira.
A parlamentáris kormányzati rendszerek alapvető jellemzőjének megfelelően, a kormány kizárólag a parlament többségének támogatása mellett képes ellátni feladatát. Ennek megfelelően, parlamenti többség támogatása a kormányzás szükséges és elégséges feltétele - nincs szükség minősített többséghez kötött döntéshozatalra a napi politikai kérdésekben. A minősített többség követelménye önálló funkcióval bír - a törvényhozó hatalom intézményes belső korlátjaként - a kisebbségi érdekek védelme az egyoldalú és önkényes többségi döntésekkel szemben a politikai közösséget érintő legfontosabb kérdésekben.
A 2010-2015 közötti időszak magyar gyakorlata nem illik a fenti értelmezési keretbe, inkább arra mutat rá, hogy azokban az esetekben, amikor a minősített többséget egy politikai tömb képviseli, a kisebbségeknek nincs lehetőségük a döntések tartalmának befolyásolására; az azonos politikai tömb által minősített többséggel meghozott döntések pedig a jövőbeli parlamenti többségek jövőbeli döntéseit is blokkolhatják.
A tanulmány amellett érvel, hogy kizárólag a minősített többség szubsztantív felfogása áll összhangban annak alapvető funkciójával.
Számos parlament gyakorlatában ismert és alkalmazott döntéshozatali mód a minősített többség támogatásának előírása. Alkotmánymódosításokhoz, meghatározott tárgykörökről szóló törvényhozási aktusokhoz (ilyenek az organikus törvények Franciaországban és Spanyolországban), vagy állami tisztségviselők, független jogállású szervek vezetőinek, felsőbíróságok tagjainak megválasztásához gyakran kapcsolódik az általános parlamenti döntéshozatali szabályhoz ké-
- 27/28 -
pest magasabb arányú támogatás követelménye. E döntések közös jellemzője, hogy kiemelt jelentőségű kérdésekhez kapcsolódnak - alkotmányjogi és politikai nézőpontból egyaránt.
Elméleti szempontból indokolt az alkotmánymódosítások kérdését különválasztani a fenti döntésektől, tekintve, hogy azok esetében nem a törvényhozó hatalom, hanem az alkotmánymódosító hatalom a döntés alanya. (Eljárási szempontból természetesen sok esetben nagy a hasonlóság az alkotmánymódosítási technikák és a parlamenti döntéshozatal között.)
A minősített többség támogatása ugyanakkor nem egy szükségszerű követelmény a törvényhozó szervek kiemelt kérdésekről szóló döntéseihez kapcsolódóan. Számos mértékadó alkotmány nem tartalmaz olyan előírásokat, amelyek meghatározott törvényhozási aktusokhoz a többséginél nagyobb támogatást rendelnének.[2] Más állami gyakorlatok esetében kötelező előírások helyett a politikai kultúra hordozza azt a követelményt, hogy a törvényhozás által jelölt vagy megválasztott állami tisztségviselők a többséginél szélesebb körű támogatást élvezzenek.[3] Azok az országok azonban, amelyek nem rendelkeznek hosszú demokratikus tradícióval, mint Magyarország és a közép-kelet-európai régió más államai, természetesen nem alapíthatják gyakorlatukat kizárólag a politikai kultúrára. Ezen államok esetében a minősített többség követelménye a parlamenti többségi döntés korlátjaként, alkotmányos garanciaként értelmezhető, amely a parlamenti többséget képező politikai csoport kizárólagos hatalomgyakorlásával szemben érvényesül.
Magyarország legújabb közjog-történetében 2010 és 2015 között[4] rendelkeztek a kormánykoalíció pártjai[5] a képviselői helyek kétharmadával. Ebben az időszakban az Országgyűlés számos, minősített többséget igénylő döntést hozott: elfogadta Magyarország Alaptörvényét, annak módosításait, sarkalatos törvények tucatjait, és megválasztott számos állami tisztségviselőt, köztük független alkotmányos intézmények vezetőit, valamint az Alkotmánybíróság tagjait - valamennyi döntést kizárólag a kormánykoalíció pártjainak képviselői támogatták. A fenti gondolatmenetnek megfelelően (az alkotmányozó, alkotmánymódosító és törvényhozó hatalom elválasztásával összhangban) az Alaptörvény és módosításai elfogadását szükségszerű leválasztani a tanulmány fő kérdésétől - a többi parlamenti döntés esetében ugyanakkor érdemes megvizsgálni, hogy a törvényhozó hatalom ilyen típusú gyakorlása összhangban áll-e a minősített többség funkciójával.
- 28/29 -
A tanulmány kiinduló tézise, hogy a többségi elv alkalmazása meghatározott kérdésekben nem elégséges feltétele a demokratikus döntéshozatalnak. Arend Lijphart megközelítése szerint a plurális társadalmakban (amelyekben számottevőek a kulturális, nyelvi, vallási, ideológiai, stb. különbségek) a többségi elvű döntéshozatal önmagában való alkalmazása azt a kockázatot hordozza, hogy a kisebbség tagjai nem tekintik magukat a döntési folyamat részeseinek, ilyen módon a közösségi döntések érvényesülése is kihívásokkal szembesülhet.[6] A többségi elvű döntések mellett természetesen az alkotmányos rendszer más strukturális sajátosságai vagy eljárási szabályai is biztosíthatják a közösségi döntések demokratikus jellegét, elfogadhatóságát a közösség valamennyi tagja számára. A többségi elvtől történő eltérés, más döntéshozatali arány előírása ugyanakkor szükségképpen igazolásra szorul - ebből az igazolásból következik a minősített többség funkciója.
A tanulmányban John O. McGinnis és Michael B. Rappaport fogalommagyarázatát veszem alapul. Az ő megközelítésükben a minősített többség általános értelemben a törvényhozó hatalom korlátjaként értékelhető.[7] Hasonló megközelítés a magyar jogirodalomban is megjelenik: Szalai András értékelése szerint a minősített többséghez kötött döntéshozatal a parlamentáris kormányzat egyik legerősebb korlátja. Arra is figyelmeztet ugyanakkor, hogy "amennyiben a kormányzat képes megszerezni a többséget a törvényhozásban, ez a korlát szertefoszlik."[8]
Természetesen helye lehet olyan értelmezésnek is, amely a minősített többséget nem többségi elvű hatalomgyakorlás korlátjaként értékeli, hanem pusztán a törvényhozási eljárásra vonatkozó szabályként. Egy ilyen szabálynak is szükségképpen rendelkeznie kell azonban valamilyen funkcióval. Ilyen funkció lehet a minősített többséggel meghozott döntések stabilitásának biztosítása - e stabilitást ugyanakkor nem önmagában a döntéshozatal arány biztosítja, hanem a döntés meghozatalának kivételes jellege, vélelmezett nehézsége. A döntéshozatal nehezítése csak a többségi elvű döntéshozatalhoz képest értelmezhető - ez pedig funkcionális értelemben szintén korlátozza, keretek közé szorítja a törvényhozó hatalom döntéshozatalát.
A következőkben a minősített többség elméleti alapjait, igazolhatóságát, valamint a parlamentáris kormányzati rendszerekben betöltött szerepét vizsgálom, kitérve a közép-kelet-európai régió gyakorlatának, különösen Magyarországnak a tapasztalataira. A tanulmány célkitűzése a minősített többség egy olyan értelmezésének bemutatása, amely összhangban áll annak alapvető funkciójával.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
