1. A szerződés érvényessé válásának problémáival korábban önálló tanulmány[1] keretében is foglalkozó Darázs Lénárd mellett Földi András hívta föl figyelmemet az új Ptk. 6:111. § (1) bekezdése dogmatörténeti kontextusa vizsgálatának szükségességére. E törvényhely a következőképpen szól: "A szerződés a megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé válik, ha az érvénytelenségi okot a felek utólag kiküszöbölik, vagy annak más okból való megszűnése esetén a szerződési akaratukat megerősítik." Darázs Lénárd javaslatát - amely az új kódexben így nyert törvényi szintű megfogalmazást - elsősorban praktikus megfontolások és a magyar érvénytelenségi szabályozás és dogmatika néha általa "életidegen"-nek minősített jellege motiválta. Az új Ptk. tehát általános jelleggel lehetővé teszi azt, hogy a felek maguk orvosolják az érvénytelenségi okot, mégpedig elvben valamennyi érvénytelenségi ok tekintetében nyitva áll ez a lehetőség. Az új Ptk. ráadásul - miként erre a kódex Vékás Lajos és Gárdos Péter által szerkesztett kommentárja is rámutat - a felek választására bízza, hogy a "konvalidáció" ex tunc vagy ex nunc hatállyal történjék.[2]
Tanulmányomban azt a kérdést kívánom vizsgálatom tárgyává tenni, hogy az idézett Ptk.-hely dogmatörténetileg mennyiben megalapozott, illetve elemezni kívánom e kérdéskört jogösszehasonlító kontextusban is, csupán néhány példa útján.
2. A konkrét római jogi, illetve jogösszehasonlító vizsgálatot megelőzően szükséges néhány általános, bevezető jellegű megjegyzést tenni. A jogügyleti érvénytelenség kérdéskörének elemzése során az egyik legfontosabb premisszaként az szögezhető le, hogy valamennyi jogügylet, így a szerződés érvénytelensége is csak eredeti lehet. A szerződés érvénytelenségének mindig eredeti jellegére és ezzel összefüggésben az utólagos érvénytelenség elméleti problémáira a szakirodalomban többen is felhívják a figyelmet. A szakirodalomban ugyanakkor az utólagos érvénytelenség kizártságával szembeállítva expressis verbis nem hangsúlyozzák azt a körülményt, hogy a jogügylet érvényessége - bár ez általában természetesen a jogügylet megszületésének kérdése - lehet utólagos, tehát a szerződéskötést követően beálló is. A szerződés érvénytelensége elválaszthatatlanul kötődik a szerződéskötéshez; a szerződéskötést követően beállott körülmények a szerződés utólagosan nem tehetik érvénytelenné, az ilyen körülmények ugyanis legfeljebb szerződésszegésként értékelhetők.[3] Az érvénytelenség Asztalos László nézete szerint "általános jogviszonykeletkezési szankció";[4] az érvényesség ugyanakkor nem más, mint a joghatáskiváltás elvi lehetőségének törvény általi elismerése. Ettől a képességtől a jogrend utólag nem foszthatja meg a jogügyletet, annak azonban nincsen akadálya, hogy bizonyos esetekben a pozitív jog elismerje a jogügylet utólagosan történő érvényessé válását, nevezetesen azt, hogy az eredetileg érvénytelen kontraktus a szerződés megkötését követően váljon joghatás kiváltására elvileg alkalmassá, azaz érvényessé. Az érvényessé váláshoz azonban valamilyen speciális körülmény fennforgása szükséges, önmagában nem elegendő az, hogy az érvénytelenség oka utóbb megszűnjön.[5]
- 202/203 -
Zimmermann szemléletes megfogalmazásában az érvénytelenség általában egy végső ítélet az ügylet sorsa felett.[6] Az érvénytelenség többnyire orvosolhatatlan - írja Kaser is.[7] Olykor azonban előfordulnak olyan esetek, amikor az eredetileg érvénytelen ügylet utóbb "felépülhet",[8] azaz érvényessé, joghatás kiváltására alkalmassá válhat. Ekkor beszélünk a jogügylet érvénytelenségének orvoslásáról.
3. Jól ismert, hogy a római jog a regula Catoniana elvével kialakította az érvénytelenség orvosolhatatlanságának - számos kivételt tűrő[9] - főszabályát, melynek értelmében - a későklasszikus Paulus által adott meghatározás szerint - az, ami már kezdetben hibás, nem erősödhetik meg az időmúlás által: "Quod initio vitiosum est, non potest tractu temporis convalescere." (Paul. D. 50, 17, 29)[10]
Maga a regula Catoniana eredetileg egy, a legatummal kapcsolatos esetet kívánt rendezni. Celsus e vonatkozásban a következőket írja: "Catoniana regula sic definit: quod si testamenti facti tempore decessisset testator, inutile foret, id legatum quandocumque decesserit, non valere." (Cels. D. 34,7,1 pr.)[11]
A nehézkes megfogalmazású, illetve bonyolult szórend szerint megalkotott, magyarra szó szerint nehezen lefordítható szöveg szerint az [a hagyományrendelés], amely a végrendelet megalkotásakor érvénytelen (inutile), ha a végrendelkező meghal, nem válhatik érvényessé, bármikor is halna meg a végrendelkező. Rövidebben fogalmazva: a végrendelet megalkotásakor hibás hagyományrendelés utóbb nem válik érvényessé. Miként Pólay megállapítja, ebből az öröklési jogi tárgyú responsumból szűri le talán már Sabinus, majd Paulus az általános - a szerződés érvénytelensége körében is alkalmazott - elvet, mely a Kr. e. II. század derekán elhalt Cato respondeáló tevékenységére vezethető vissza.[12]
4. Ismert, hogy dogmatikailag az érvénytelenségi ok kiküszöbölésének két esetcsoportja: a convalescentia és a conversio között szokás különbséget tenni; e terminusokat a magyar polgári jog szakirodalma nemigen használja. Tanulmányom egyik, nem titkolt célja, hogy felhívja a figyelmet ezekre a római jogi és a külföldi polgári jogi szakirodalomban használt kifejezésekre, azok jobb "meghonosítása" céljából.
A convalescentia az érvénytelen jogügylet ugyanabban a formában történő megerősödését jelenti. Az érvénytelen jogügylet érvényes jogügyletbe történő átfordulása gyanánt szolgáló conversio esetén pedig az érvénytelen jogügylet egy másik, érvényes jogügyletbe fordul át. Jelen tanulmányban csupán a convalescentia körébe sorolható néhány római jogi és modern jogi tényállást kívánok röviden vizsgálni, tekintettel arra, hogy conversio esetén a jogügylet már létrejöttekor rendelkezik egy másik, érvényes jogügylet tényállási elemeivel. Mivel tehát a conversio esetében nem "érvényessé válásról" van szó, e jogi konstrukció vizsgálatát most mellőzöm.
Convalescentia esetén tehát az eredetileg érvénytelen jogügyletek későbbi események folytán utólagosan érvényessé, joghatás kiváltására alkalmassá válnak. A kérdéskörrel monografikus igénnyel foglalkozó holland szerző, Potjewijd munkájának megírásához az apropót az új holland polgári törvénykönyvnek a jogügylet convalescentiáját szabályozó, a klasszikus római jogra visszavezethető rendelkezése (3:58)[13] szolgáltatta, aki az érvényessé válás lehetőségeinek következő eseteit tekinti át. Az első példa szerint a nemtulajdonos "A" eladja "B"-nek "C" ingó dolgát és átruházza rá a dolog birtokát; amennyiben "C" akaratnyilatkozata útján jóváhagyja "A" rendelkezését, "B" tulajdonossá válik. A második példában a nemtulajdonos "A" szintén eladja "B"-nek "C" ingó dolgát; a dolgon "A" később tulajdont szerez, melynek következtében "B" utóbb a dolog tulajdonosává válik. A harmadik esetben pedig a nemtulajdonos
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
