A polgári perjogi[2] képviseletre vonatkozó akarat-, eszköz-, helyettesítési és érdekelméletek érvényesülését, hatását illetően a jogirodalomban nem alakult ki közmegegyezés. Az kevéssé vitatható talán, hogy az akarat- és eszközelméletek meghaladottnak tekinthetőek.[3] Azonban arra vonatkozóan a doktrína álláspontja nem nevezhető kiforrottnak, hogy a - képviselt és harmadik személy közötti (külső, extern) jogviszonyhoz képest a képviselt és a képviselő közötti (belső, intern) jogviszonyt általában figyelmen kívül hagyó - helyettesítési elmélet mellett az intern joghatásokra koncentráló érdekelmélet[4] milyen határok között befolyásol(hat)ja a polgári perjogi képviselet szabályait. Mármint, ha annak egyáltalán helye van a perjogban, tekintettel az általa felvetett bírói függetlenség, felek rendelkezése, fegyverek egyenlősége, eljárási igazságosság, a perek ésszerű időn belül való elbírálása elveinek esetleges általa való korlátozására tekintettel.
E tanulmányban azt vizsgáltam meg, hogy - ha a polgári perjogi képviselet fogalmába a képviselő képviselt érdekében való eljárási kötelezettsége valóban beletartozna, nem pedig csak a perjogi képviselet mögötti anyagi jogviszonyból következne - az érdekelmélet maradéktalan érvényesítésére a polgári perjogi képviselet körében milyen tárgykörben, terjedelemben, intenzitással, jogkövetkezmények mellett kerülhetne sor, illetve milyen érvek szólnak az érdekelmélet fokozottabb érvényesítése mellett és az ellen.
Ezt megelőzően bemutatom, hogy a Pp. képviseletre vonatkozó szabályait milyen, az érdekelmélet kihatásának tulajdonítható elemek színezik, és összehasonlításként a büntetőeljárási jog és közigazgatási hatósági eljárásjog képviseletre vonatkozó szabályainak e tekintetben való ismertetésére térek ki. E körben foglalkozom azzal a kérdéssel is, hogy az érdekelmélet mögött húzódó bizalmi kötelezettségek milyen csoportokra oszthatóak, miért van azokra szükség, milyen részkötelezettségeik különböztethetőek meg, és azoknak mik a funkcióik.
Megjegyzendő, hogy a hatályos Pp. 1953. január 1-jei hatálybalépésétől kezdve - e tekintetben - változatlanul, az 1911-es Pp. megoldásával egyezően soha nem utalt a képviselő képviselt érdekében való eljárási kötelezettségére, hanem mindig megelégedett a képviselő fél helyetti eljárásának deklarálásával. Chase egyértelművé teszi, hogy a külföldi perjogok a képviselők alanyi körét előszeretettel korlátozzák a jogi szakértelemmel rendelkező képviselőkre.[5] Így nem meglepő, hogy a Nemzetközi Polgári Eljárásjogi Modell Szabályok és Elvek 11. pontja csak jogász képviselőről szól. Ami viszont kiemelésre érdemes, hogy ennek 11.5 pontja megfogalmaz a képviselő vonatkozásában bizalmi kötelezettséget, azonban annak tartalmát a fél eljárási kötelezettségei teljesítésében való segítségre korlátozza, amelyet nem a perjogból eredeztet, hanem a jogászok szakmai, etikai felelősségére, azaz a mögöttes anyagi jogviszonyra vezet vissza.[6]
Az érdekelmélet teljes kibontakozása a polgári perjogi képviselet körében a polgári perjogi képviselő kép-
- 592/593 -
viselt fél felé fennálló, intern, bizalmi kötelezettségeinek perjogbeli artikulálásával volna elérhető. Ennek részleges megvalósulására példát szolgáltat a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) alapján a védő terhelt felé fennálló érdekszolgálatát célzó egyes kötelezettségeinek saját jogon való felsorolása, amelynek rövid elemzésére alább térek ki. Sajnálatos módon a fogalmak cizellálásában az eljárásjog számára zászlós hajóként elöljáró magyar magánjogban, ideértve a jogtudományt is, nem alakult ki közmegegyezés a tekintetben, hogy mik tekinthetők a magánjogi bizalmi kötelezettségből fakadó részkötelezettségeknek. A bizalmi jogviszonyok eredőjének tekinthető megbízásra vonatkozó két jelentősebb munka szerzői[7] is tartózkodtak attól, hogy a bizalmi kötelezettségek kategóriáját részletesen kidolgozzák, miközben az egyes részkötelezettségek tartalmára, jelentőségére vonatkozóan számos tekintetben hasonló megállapításokat tettek. Miközben tehát a magyar magánjog tudománya nem dolgozta ki a bizalmi kötelezettségek fogalmát, a megbízási típusú szerződések, mint bizalmi jogviszonyok vonatkozásában a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hozott némi, talán vitathatónak is nevezhető újítást. Ezen újítások célja pedig az volt, hogy a megbízási típusú szerződések bizalmi jellegét a megbízó érdekeinek szolgálatára irányuló, megbízottat terhelő részkötelezettségek, diszpozitív szabályait a megbízottra nézve az 1959-es Ptk.-hoz képest kedvezőbben állapítsa meg a forgalmi élet szükségleteire hivatkozva.[8]
Ehhez képest a bizalmi kötelezettségek angolszász tanának (doctrine of fiduciary duties)[9] egyes megállapításai azért érdemelnek itt figyelmet, mert a magyar jogban bizalmi jogviszonyokként ismert jogviszonyokban a bizalmi személy kötelezettségeit is érthető, azonosítható kategóriákba segítenek csoportosítani, ezáltal megkönnyítik a részkötelezettségek rendszerben való kezelését.
Frankel szerint[10] a bizalmi kötelezettségek a lojalitási (érdekszolgálati) és a gondossági kötelezettség két alapkategóriájára oszthatóak. E kötelezettségek változnak a megbízó (entrustor) és a bizalmi személy (fiduciary) közötti jogviszony típusától függően. Eltérő tartalmú, intenzitású bizalmi kötelezettségek találhatóak a trust, partnerség, a társasági jogban (vezető tisztségviselők), a szakszervezetek, orvosok, egyház tagjai vonatkozásában, továbbá pl. a szerződési, öröklési jog vonatkozásában pl. a kezesség, letét, alkuszi megbízás, vezető tisztségviselői, ügyvédi megbízás, egyéb megbízás vonatkozásában. A bizalmi kötelezettségek és jogok közös forrása az equity. Frankel szerint a bizalmi jogviszonyok jellemzője, hogy (i) a bizalmi személy a megbízónak olyan szolgáltatást nyújt, amelyet a közérdek bátorít, illetve pl. a partnerség esetében a partnerek egymással szemben egyszerre megbízók és bizalmi személyek. (ii) A szolgáltatása hatékony nyújtása érdekében a bizalmi személyhez került a megbízó rendelkezési joga vagy vagyona (vagy annak egy része) feletti (tulajdon)joga, amelyeket együttesen hatalmasságnak (power) nevez. A hatalmasság terjedelme a felek megállapodása és az ügylet jellege szerint változik. (iii) A megbízás (entrustment) egyetlen célja a megbízó bizalmi személy általi szolgálata, bár a bizalmi személy saját és harmadik személy érdekét is szolgálhatja, amellyel nagyobb veszteséget okozhat a megbízónak, mint a bizalmi szolgáltatással elérhető nyereség. (iv-v) A megbízónak a szolgáltatás és a bizalmi kötelezettségek teljesítésének ellenőrzésével felmerülő költsége az esetek döntő többségében meghaladja a bizalmi viszonyból származó előnyöket. (vi) A bizalmi személy költségei, amelyek annak érdekében merülnének fel, hogy csökkentse a megbízó ellenőrzésének költségeit (pl.: felelősségbiztosítási díj, egyéb pénzügyi biztosítékok) valószínűleg magasabbak, mint az ügyletből nyerhető haszna, de legalábbis jelentős mértékűek lehetnek ahhoz képest. (vii) Alternatív külső ellenőrző mechanizmusok, mint pl. piacfelügyelet, amelyek képesek volnának csökkenteni a megbízó ellenőrzési költségeit vagy nem léteznek, vagy túl gyengék. Frankel utalt bírói döntésekre, amelyek szerint tisztességtelen befolyásolás, az egyik fél által a másikba vetett bizalom, személyes függőség önmagában nem hoz létre bizalmi viszonyt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
