A jogtörténettel hivatásszerűen foglalkozók számára nem ismeretlen, hogy az újabb jogtörténeti kutatások Nyugat-Európában egyre inkább eltávolodnak a klasszikus intézmény- illetve törvényhozás történettől, s ehelyett a komplex vizsgálódások, társadalomtörténeti és társadalomszociológiai aspektusok, a jogalkalmazás története, valamint a tudománytörténet felé orientálódnak. Ez az irányzat azonban a magyar jogtörténészek által ma még csak részben követhető, hiszen a régi magyar jog tudományos feldolgozása és a forráskiadások terén még évtizedes - de reményeink szerint egyre apadó - lemaradásunk van (hogy most csak a szorosan vett német nyelvterületről szóljunk) mind német, mind osztrák kollégáinkhoz képest. Ennek ellenére minden esetben, ha az Európai Unió vagy valamely nyugat-európai állam által is támogatott kutatásban kívánunk részt venni, általában alkalmazkodnunk kell a modern elvárásokhoz.
Ebben a szellemben - és azzal a célzattal, hogy csekély adalékkal szolgálhassunk a magyar jogtudománytörténet egy jelentős fehér foltjának eltüntetéséhez - vágott bele a Debreceni Egyetem Jog- és Államtudományi Intézetének Jogtörténeti Tanszéke, egy-egy budapesti és pécsi résztvevővel kiegészülve, egy DAAD-MÖB projekt keretében a tudományos kapcsolatok egyes területeinek feltárásába. A projekt német partnerintézménye a Frankfurt am Mainban székelő Max Planck-Institut für Europäische Rechtsgeschichte, Michael Stolleis professzor vezetésével. A partnerek már a pályázat benyújtásakor kijelölték a tudományos ismeretáramlás ("Wissenstransfer") azon területeit, amelyek feltárására - kellő előismeretek és adatok birtokában - a program során reális eséllyel vállalkozhatnak.
Az európai jogtörténet mai fellegvárát, a frankfurti Intézetet 1964-ben alapították, alapítója és első igazgatója a múlhatatlan érdemeket szerzett kiváló jogtörténész professzor, Helmut Coing (1912-2000) volt. Az Intézet kezdettől fogva, de különösen az ügyvezető igazgatói tisztet az 1990-es évektől betöltött Michael Stolleis professzor irányítása alatt kiemelten fontos feladatának tartotta külföldi munkatársak, különösen fiatal kutatók bevonását programjaiba. 1999 óta működteti az önálló Nachwuchsgruppet, amely folyamatos kapcsolatban áll illetve kapcsolatot keres a más államokban működő, a tudományos utánpótlást segítő hasonló szervezetekkel. Egy ilyen kezdeményezés eredménye a jelenleg folyó projekt is, amely a létrejöttéhez elengedhetetlen személyes "hidat" a több mint két évet Frankfurtban töltött debreceni tanszékvezetőnek, Szabó Bélának, valamint az évek óta Frankfurtban élő és dolgozó jelenlegi habilitandusnak, Gönczi Katalinnak, és Thomas Hennenek köszönheti.
Az Intézet kutatási programjaihoz kiválóan illeszkedik a magyarnémet tudományos kapcsolatokat, egy- vagy kétirányú közvetítéseket feltárni szándékozó, most elkezdett közös kutatás.
A tudományos kapcsolatokat feltáró vizsgálódás a Max Plank Intézetben az 1990-es évek második felében kezdődött. Jelenleg is folyó intézményi programjaik között szerepel a XIX. századi jogtudományi kommunikáció, az ismeretátadás útjainak-módjainak feltárása: a joghallgatók európai peregrinációjának kutatása, Mittermaier tudományos kapcsolatainak rekonstruálása, francia-német tudományos kapcsolatok, az angolamerikai és a kontinentális igazságszolgáltatási szervezet kölcsönhatásainak feltárása, valamint a nyugat-európai magánjog középkelet-európai recepciójának kérdésköre.[1]
A projekt ugyanakkor a hazai kutatások sorába is illeszkedik. Különösen Kajtár István munkái nyomán ma már itthon is elismert kutatási tárgykör a XIX. századi modernizáció,[2] a Hamza Gábor által szerkesztett Magyar jogtudósok I-II.
- 455/456 -
című munka[3] megvetette az alapját a tudománytörténeti biográfiák készítésének is. Ez annál is inkább hiánypótló jellegű, mivel a magyar jogtörténet eddigi tudománytörténeti vizsgálódásai elsősorban kizárólag életrajzokon keresztül próbálták bemutatni a német jogtudomány magyarországi hatásait. A legjelentősebb idevonatkozó munka Szabó Imre könyve volt.[4] A Hamza Gábor által szerkesztett modern arcképcsarnok bár mai szemléletű, mégis - terjedelmi okokból - csupán fragmentumszerű arcképfestésre vállalkozhatott.
A tudománytörténeti vizsgálódások első megjelenései Horváth Pál Összehasonlító jogtörténete (Bp. 1996) és Hamza Gábor: Jogösszehasonlítás és az antik jogrendszerek (Bp. 1998) című munkái voltak, amelyek azonban nem tűzték célul a jogtudomány teljes átvizsgálását. A kisebb egységeket felölelő munkálatok között meg kell említeni Pólay Elemérnek A pandektisztika és hatása a magyar magánjog tudományára (Acta jur. et pol. XXIII. 6, Szeged, 1976) című, már klasszikusnak nevezhető kismonográfiáját. Elsősorban az írott források feldolgozásán alapult néhány, a korában igen jelentős Asztalos László - tanulmány.[5] A modern tudománytörténeti tanulmányokhoz bevezetést legújabban Zlinszky János adott Wissenschaft und Gerichtsbarkeit című monografikus feldolgozásában.[6]
A projekt keretében tervezett kutatások e - szembeötlően hiányos - sort kívánják teljesebbé tenni, és mindenekelőtt stabil forrásbázisra helyezni. Mint a projekt március végén Frankfurtban megrendezett nyitószemináriumán a résztvevők megállapították, a német-magyar tudománytörténeti vizsgálódások -melyeket a DAAD és a Magyar Ösztöndíj Bizottság egyaránt támogatására méltónak ítélt - az előzmények itt is jelzett hiánya miatt hatalmas, és sikerekkel kecsegtető területet kínálnak a jogtörténet komplex szemléletű, új irányokat is kereső művelői számára.
A négynapos munka gerincét a kutatási témák - kronologikus illetve tematikus rendben történő - vázolása és a hipotézisek megvitatása alkotta. A programban összesen hét magyar és hat német résztvevő vállalt szerepet, s a szeminárium elsődleges célja a 13 különböző tárgykör összhangjának megteremtése, az egységes kutatási módszerek megbeszélése volt. Ezt egészítette ki a zárónapon elhangzott két vendégelőadás, amelyek egyrészt a tudományos modernizáció, mint kutatási tárgy fogalmi elhatárolási nehézségeivel foglalkoztak (PD Dr. Rolf-Ulrich Kunze, Karlsruhe), másrészt a magyar-német tudományos kapcsolatok más, nem-jogi területein, elsősorban a természettudományos kontaktusok körében már lefolytatott kutatások tapasztalatairól adtak számot (PD Dr. Holger Fischer, Hamburg). Figyelemre méltó tendencia, hogy a magyar jogtörténet utánpótlását jelentő fiatal kutatók (hallgatók, doktoranduszok) körében nagy az érdeklődés a német nyelvű jogtörténet-tudomány eredményeinek itthoni, és a hazai eredmények külföldi közvetítése iránt. Örvendetes, hogy az érdeklődés mellé kellő szakmai és nyelvi felkészültség is társul - ennek ékes bizonyítéka volt e német nyelven zajlott szeminárium is.
A tudományos információcsere alapját - intézményes kapcsolatok híján - sokáig elsősorban a személyes kontaktusok adták. 1988-1990 között Szabó Béla az európai peregrináció tárgykörében folytatott eredményes kutatásokat, és dolgozta fel a frankfurti Institut magyar peregrinusokról őrzött anyagait. Ez a jelentős volumenű munka, amely egyben kandidátusi disszertációja is volt, a jelen kutatási terv egyik legfontosabb kora-újkori vonatkozású előmunkálata. E kutatás állásáról adott számot a magyar programfelelős a szeminárium első érdemi előadásban.[7] Az eddig feldolgozott kb. 800 magyar származású külföldi egyetemjáróra vonatkozó adatbázis lehetővé teszi azt, hogy a szerző megvizsgálhassa az európai ius commune magyarországi hatását, ezáltal egyértelmű bizonyítékát adhassa az e formában továbbélt római jog hazai beszivárgásának. Bár a peregrinációkutatás az utóbbi időben Magyarországon is a tudományos érdeklődés homlokterébe került, még mindig nem jutott el a rendel-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
