Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a Magyar Országos Közjegyzői Kamarának és elnökének, Tóth Ádám úrnak az előadásra való felkérésért a "24. Közép-Európai Közjegyzői Konferencián". Szeretném ezt az elnevezést "Notarenkoloquim Mitteleuropa"-ként kvázi németre visszafordítani. Számomra ehhez az elnevezéshez emlékek fűződnek az 1990-es évek elején Keszthelyen megrendezésre került közjegyzői kollokviummal kapcsolatban.
Azonban rögtön meg kell említenem az 1989. év egy másik rendezvényét. A közjegyzők első Európa-napjain, 1989 tavaszán Salzburgban nagyfokú érdeklődés mutatkozott az osztrák közjegyzőség soraiban az Európai Közösség, a mai Európai Unió iránt. Azonban az Európa-napok annak idején ráirányították a figyelmet Ausztria azon szomszédos országaira is, amelyek nem tartoztak az Európai Unióhoz. Ennek az volt a következménye, hogy mi, osztrákok kerestük a kapcsolatot ezen államok közjegyzőivel. Ez már 1989 nyarán sikerrel járt. Mégpedig az akkori, állami közjegyzőséghez tartozó magyar kollégáinkkal. Ezek az első kapcsolatok vezettek még 1989-ben az 1. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumhoz. E rendezvény nagy hatást gyakorolt a magyar igazságügy-miniszterre, Kulcsár Kálmánra. Röviddel ez után minisztériumában megbízást adott arra, hogy gondolkodjanak el egy közjegyzői reformon. Az eredményt ismerjük. Húsz évvel ezelőtt, 1992. január 1-jén foglalták el hivatalukat Magyarországon az első szabad és független közjegyzők.
Mai előadásom témájául a következőt javasolták nekem: "A civil közjegyzőség kezdeti időszakai". Hol kezdjem tehát? 1874-ben az első "modern" magyar közjegyzői rendtartással? Emlékeztessem mai szakavatott hallgatóságomat a "loca credibilia"-ra, vagy Magyarország megyei és városi jegyzőire? Ez olyan lenne, mintha vizet hordanék a Dunába. Vagy beszélhetnék a 12. és 13. századi észak-olaszországi glosszaírókról, Bologna jogi iskolájáról és az ars notaria híres magiszteréről, Rolandino de' Passeggeri-ről.
De ne aggódjanak! Ma meghívom Önöket, hogy velem együtt emlékezzenek vissza a magyar közjegyzőség húsz évvel ezelőtti új kezdetére. Ezért az előadáshoz önhatalmúlag alcímet fűztem, mégpedig a következőt: Gondolatok a magyarországi közjegyzői reform 20. évfordulója alkalmából. Ennek során remélem megértésedet és hozzájárulásodat, Igen Tisztelt Elnök Úr, Kedves Ádám. És még be kell vallanom valamit. A festményt, amit itt bemutatok, három szín hat át: piros-fehér-zöld és piros-fehér-piros. A közép-európai közjegyzői reform sok más proponensének színeit ezzel semmi esetre sem szeretném átfesteni.
Az Osztrák Közjegyzői Kamara (ÖNK) 2011-ben elhunyt hajdani elnöke, Kurt Wagner[2] 1989-ben Salzburgban indítványozta, hogy szemünket ne csak nyugatra, az Európai Közösségre vessük. Ausztria más szomszédos országaiban is vannak szakmai kollégák. Ők valószínűleg állalmi közjegyzők, akik azonban latin közjegyzői tradícióból származnak. A különbségek "csupán" az államigazgatásba és az igazságszolgáltatásba való beillesztésükben van. Ahogy bebizonyosodott, Wagner javaslata előre mutató volt. 1989 évi kezdeményezése hamarosan nyugat-európai testvér-közjegyzőségek és a Nemzetközi Közjegyzői Unió (UINL) azonos irányú tevékenységeivel találkozott. Az akkor kezdődő közjegyzői reform sikeréhez sok nyugat-európai közjegyző hozzájárult, nagy személyes elkötelezettséggel és jelentős technikai és pénzügyi ráfordítással. Ezt semmi esetre sem szabad figyelmen kívül hagyni.
Neves intézmények támogatták a kezdődő közjegyzői reformot. Köztük voltak igazságügyi szervek, jogtudományi fakultások, egyetemen kívüli kutatóintézetek, jogász egyesületek, a Szellemi Szabadfoglalkozásúak Egyesületei és a bankok és biztosítótársaságok képviselői. Ez nem csak Magyarországon, hanem más, akkor úgynevezett "reform államokban" is megmutatkozott. A reformfolyamatban különleges szerepet kapott az Európa Tanács. Általánosan támogatta a jogállami struktúrák rekonstrukcióját a közép-európai államokban. Ez hasznára vált az önálló szabad közjegyzőségek kialakításának is. Különösen ki kell azonban emelni a reform sikeréhez való legfontosabb hozzájárulást: a reform államok állami közjegyzőinek elkötelezettségét és bátorságukat a szabadfoglalkozású tevékenységhez. E kollégák közül ma sokukat látom Önök között és ennek örülök.
A közjegyzői reform Magyarországon már 1989 előtt kezdett kialakulni. Ezt kétségkívül támogatta az 1989 őszén a magyar és osztrák közjegyzők által kezdett együttműködés. Közös rendezvényt terveztek. Találkozó helyként a keszthelyi Festetics Kastélyt választották. A 2003-ban túl korán elhunyt bécsi közjegyző, Uwe Kirschner[3] közelebb került a dologhoz. Önök közül sokan ismerték Kirschner-t. Ugyanúgy egy másik kollégát is: Ladislaus Halvax-ot, a burgenlandi Felsőőrben működő közjegyzőt. 1989 júniusában találkozott Gosztolya Imre és Molnár Balázs közjegyző urakkal Szombathelyen és létrehozta az első kapcsolatokat.
Pillantsunk vissza röviden az 1989. évre. Akkoriban nem volt könnyű Bécsből rendezvényt szervezni Magyarországon. Egy negyed évszázaddal ezelőtt a kommunikáció - email-ek és mobiltelefonok nélkül - még meglehetősen nehézkes volt. Tehát, a közjegyzői kollokvium bécsi szervezői fogták magukat és többször autóba ültek, hogy találomra Keszthelyre utazzanak. De ennek megvoltak a maga buktatói. Bár a határ Magyarország és Ausztria között május 2. óta nyitva állt, de még nem volt schengeni-szabadság! A torlódás a határellenőrzések előtt még nagyobb volt, mint a határ megnyitása előtt. De az ülés tervezése és előkészítése jól haladt. Olyan jól, hogy a magyar igazságügy-miniszter, Kulcsár Kálmán és az osztrák igazságügy-miniszter, Egmont Foregger elfogadta a meghívást.
Végül a Közép-Európai Közjegyzői Kollokvium 120 résztvevővel 1989. novemberében került megrendezésre. A két igazságügy-miniszter mellett a keszthelyi meghívást elfogadták tudósok, bírók, ügyvédek és újságírók mindkét országból. Közjegyzők érkeztek Ausztriából, Olaszországból, Németországból, Belgiumból és Svájcból. Őket az UINL képviselői vezették, köztük André Schwachtgen, aki mindannyiunk számára teljesen váratlanul ez év szeptember 22-én hunyt el. És egy számunkra régi ismerős is ott volt már: Vittorio di Cagno. Nagy hatású volt a magyar résztvevők nagy létszáma. Különösen felkeltette résztvevők érdeklődését a találkozón Bókai Judit[4] előadása. Az előadónőt kérdésekkel ostromolták a közjegyzők jövőbeli szakmai képére, azok szakmai kötelezettségeire és a szakmai szervezet koncepciójára vonatkozóan.
Ma joggal mondhatjuk, hogy Keszthelyen sikeresen fektették le két fejlesztés alapkövét. Először is a közép-európai állami közjegyzőség metamorfózisát, másrészt a közjegyzőség genezisét a jugoszláv utódállamokban. Már 1990 januárjában Bókai Judit vezetésével magyar állami közjegyzők delegációja látogatta meg a bécsi Osztrák Közjegyzői Kamarát munkamegbeszélés céljából. Ez volt a kezdete egy élénk látogatás-és tanulmánycserének a közép-európai "kapcsolat-arénában". Nem csak magyarok és osztrákok között. Ezeken az élénk látogatásokon hamarosan lengyelek, csehek, szlovákok, szlovének és horvátok is részt vettek. - A "kapcsolat-aréna" fogalmára még szeretnék visszatérni.
Az embernek fel kell tennie magának a kérdést, hogy mi volt a táptalaja a közjegyzői reform e sikeres kezdetének Közép-Európában 1989/1990-ben. Ezek valószínűleg az akkori politikai események és a kulturális környezet voltak. Ezek voltak azonban a történelmi adottságok is, ezt az akkori fejlődések vizsgálata során nem szabad figyelmen kívül hagyni. Emlékezésképpen itt megemlítek néhány dolgot.
A magyar reform koncepció azt irányozta elő, hogy figyelembe kell venni az állami közjegyzőség megteremtése előtti közjegyzői hagyományt. Tudatában voltak az 1874. évi magyar közjegyzői törvény és az 1871. évi osztrák közjegyzői rendtartás közötti történelmi kapcsolatoknak. Bővebb kifejtésre itt nincs lehetőség.
De engedjenek meg egy történelmi megjegyzést. Christian Neschwara osztrák jogtörténész arra emlékeztet, hogy az osztrák közjegyzői rendtartásokkal 1850 óta lépésről-lépésre kialakult egy közjegyzőség, amely időközben majdnem az egész magyar-osztrák térségben létrejött. Ugyanis 1858-tól Galíciában, Bukovinában, Dalmáciában, és a magyar vidékeken Horvát-Szlavóniával, a szerb Vajdasággal, a Temesi Bánsággal és Erdéllyel. Magyarország állami önállósulásával mindenesetre visszahúzódott az osztrák közjegyzőség Cisleithanien[5] térségére, tehát az osztrák örökös tartományokra. Azonban 1867 után Magyarország új közjegyzői alkotmányát erősebben befolyásolta az osztrák közjegyzői modell. Az 1874. évi magyar közjegyzői rendtartás érvényben volt az egész magyar királyságban, a horvát-szlavón terület kivételével. Másrészt az osztrák közjegyzői jog 1918 után Ausztria-Magyarország más utódállamaiban továbbra is érvényben volt. Sőt, az osztrák közjegyzői jog ezekben az államokban részben még a Második Világháborúig is fennmaradt. Néhány utódállamban az osztrák jog 1918 után példaképül szolgált az új közjegyzői törvényekre vonatkozóan.[6]
Ehhez a történelmi háttérhez járultak az úgynevezett 1989. évi "fordulat" politikai eseményei. A Közép-Európában küszöbön álló politikai események méretét és következményeit 1989 közepén mindenesetre alig lehetett sejteni. Akkoriban Ausztriában az embereknek nem volt elképzelésük arról, hogy a közeljövőben minek kell bekövetkeznie. Például, hogy szeptember 11-től a magyar kormány a menekült NDK-állampolgároknak engedélyezi az Ausztriába történő utazást. Vagy, hogy október 18-án visszalép posztjáról az NDK-pártvezető, Erich Honecker. Azt, hogy néhány nappal később követi őt az NDK teljes kormánya. Nem lehetett sejteni, hogy Magyarországon október 23-án kikiáltják a demokratikus, parlamentáris és jogállami köztársaságot. Vagy, hogy november közepétől Csehszlovákiában egy tiltakozó mozgalom bevezeti "Bársonyos Forradalmat". 1990-ben az angol történész és publicista, Timothy Garton Ash azt írta, hogy nem tudta elképzelni, "hogy a hatalom nélküliek ilyen gyorsan hatalmassá és a hatalmasok ily módon hatalom nélkülivé váljanak."[7]
Azonban nem csupán a politikai események és a közjegyzőség történelmére való emlékezés tette lehetővé a közjegyzőség reformját. A közép-európai párbeszédnek is része volt benne. Emlékeznünk kellett arra, hogy az intellektuális és kulturális áramlatok a közép-európai államokban az 1980-as években erősítették a meglévő közösségek tudatossá válását. Az elképzelések a szabadság és a demokratikus feltörekvés eszméi körül keringtek. E fejlődés megálmodói közül sokan, úgy mint Konrád György, Václav Havel, Tadeuzs Mazowiecki vagy Erhard Busek, döntő szerepet játszottak a politikai változásokban azokban az országokban, amelyeket 1989/1990-ben Közép-Európa fogalmán foglaltak össze.
Ezért mire szeretnék emlékeztetni? Arra, hogy Közép-Európa 1989-ben nem intellektuális üveggolyó játék volt, amellyel kapcsolatban több mint 150 éve vitás kérdés, hogy mi Közép-Európa. Közép-Európa akkoriban többé nem hegemonikusan kialakított koncepció volt. Az 1980-as évek diszkurzusát nem jellemezte merész vezetési kultúra, amelyet a régió uralni akart. Mindebből semmi sem volt! Az Közép-Európát előre megálmodó osztrák Erhard Busek alaposan fején találta a szeget, amikor 1989-ben azt írta, hogy Közép-Európa nem lehet felszínesen egy politikai koncepció, hanem jelenlegi létezésünk Meta-szintje.[8] Tehát a tető, amely alatt közös történelmi, szellemi, kulturális és társadalmi emlékeinket őrizzük. Közös jó és kevésbé jó tapasztalatainkat, amelyeknek megvan a maguk forrása is a történelem politikai eseményeiben. Ezt nem szabad letagadni. Közép-Európa a keret, amely körbefogja e térség népeinek és államainak "történelmi láncolatát"[9] és azok kulturális szocializációját. Az egyetértés e potenciáljából merítjük mi, közép-európaiak az eszméket és az erőt régiónk jövőjének közös kialakításához.
Erhard Busek Közép-Európát szellemi-kulturális elvként írta le.[10] Busek - távol minden nosztalgikus magatartástól - olyan történelmi kötődéseket akart, amelyek mind a mai napig áthatják a közép-európai térséget, nem pedig letagadják. Claudio Magris[11] másfelől egy találó mondattal óvott az epigonok nosztalgiájától: a nosztalgia őrködik a múlt romjain, amely a maga részéről ápolja egy még korábbi korszak relikviáit és emlékeit, így Magris. A 20 évvel ezelőtt és még korábban Közép-Európában élő emberek számára nem létezett közép-európai nosztalgia. A Közép-Európa fogalom metafora volt, távol a múlt politikai, stratégiai és ideológiai pozícióitól. A Közép-Európa metaforát világos elképzelések töltötték meg élettel az élni érdemes jövőről, valamint akarat és tetterő az uralkodó viszonyok átalakítására vonatkozóan, továbbá egy erőtér, amely annak idején Európa közepén képződött.
Ennek a rövid kitérőnek kell magyarázatot adnia arra, hogy a közjegyzői kollokvium proponensei hogyan találták Közép-Európát a keszthelyi ülés elnevezéséül. Ez nem nosztalgikus szentimentalizmus volt. Ezek reflexiók voltak a közép-európai közösségről és kultúráról. Erre vonatkozik a "Közép-Európa közjegyzői kollokvium" elnevezés. Az 1990 elejétől ehhez a kollokviumhoz csatlakozó üléseken, kerekasztal beszélgetéseken és kölcsönös munkalátogatásokon valóban első sorban a közép-európai igazságügyi intézmények és közjegyzőségek képviselői vettek részt. Az 1995-ig Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Romániában és Bulgáriában az állami közjegyzőkből latin típusú közjegyzőkké válás nem utolsósorban a Keszthelyen összegyűlt közösségeknek volt köszönhető. Albániában és a jugoszláv utódállamokban, Szlovéniában, Horvátországban, Macedóniában, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Szerbiában és Koszovóban[12] ez a mozgalom a mai napig folytatódott. Nem szabad megfeledkezni a német újraegyesítés előtti Német Demokratikus Köztársaságról. És, hogy Közép-Európában maradjunk, nem szabad elfelejteni Észtországot, Lettországot és Litvániát sem.
Na, és hogyan folytatódott a dolog az 1989. évi keszthelyi közjegyzői kollokvium után? Az 1990 áprilisában, Salzburgban megrendezett 2. Közjegyzői Európai Napok alkalmával kerekasztal beszélgetésre került a közép-európai közjegyzői reform témában. Ezeken a beszélgetéseken magas rangú UINL funkcionáriusok vettet részt, köztük André Schwachtgen és Vittorio di Cagno. Továbbá eljöttek a Német Szövetségi Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Csehszlovákia, Szlovénia, Horvátország és Magyarország igazságügyi igazgatásának közjegyzői és képviselői. A résztvevők között volt Jiri Brazda, az utolsó, 1948 előtt még függetlenül tevékenykedő cseh közjegyző. Az akkori ÖNK-elnök, Nikolaus Michalek elnökölt. Ezek a salzburgi megbeszélések nagyon produktívan alakultak. A központi téma az igazságügyi reform és a közjegyzői igazságszolgáltatás volt.
Az ÖNK együttműködése Magyarország igazságügyi igazgatásával és állami közjegyzőségével intenzívebbé vált a salzburgi kerekasztal beszélgetés után. Néhány példát ezzel kapcsolatban meg kell említenünk. Uwe Kirschner-nek sikerült előkészítenie az UINL-elnök, Gilles Demers delegációjának látogatását a Magyar Közjegyzők Szövetségénél, Budapesten, amelyre 1990 júniusában került sor. A delegációt fogadta Balsai István igazságügy-miniszter. A Magyar Közjegyzők Szövetségének képviselőivel és annak elnökével, Szolcsánszky Vilmossal Gilles Demers elmélyült munkamegbeszélést folytatott. Ezt szeptember elején az ÖNK-elnök, Nikolaus Michalek és Uwe Kirschner munkalátogatása követte Budapesten, amelyet egy új közjegyzői törvénytervezettel kapcsolatos megbeszélésnek szenteltek. A magyar Igazságügy-minisztérium legistái tanácskozást folytattak október elején Bécsben az osztrák Igazságügy-minisztérium legistáival.
A magyar Igazságügy-minisztérium 1990. október elején egy szeminárium keretében tájékoztatta az állami közjegyzőket a tervezett közjegyzői reformról. A szeminárium a magyar állami közjegyzők nagyszámú részvételével Pilisszentkereszten került megrendezésre. Német és osztrák közjegyzők tájékoztatták magyar kollégáikat szakmai és fegyelmi jogukról, a közjegyzői irodai szervezetükről és közjegyzői kamaráik irodai szervezetéről és közjegyzői kamaráik berendezkedéséről. Abban az időben burgenlandi és alsó-ausztriai és bécsi közjegyzők hívták meg magyar kollégáikat irodai látogatásra és fogadtak el meghívásokat viszontlátogatásokra.
Az 1990 tavaszán Salzburgban megrendezett kerekasztallal kapcsolatos jó tapasztalatok, felbátorították az Osztrák Közjegyzői Akadémiát az ilyen jellegű további ülésekre. 1990 novemberében, Keszthelyen egy kerekasztal beszélgetésen részt vett Leon Richter, igazságügy-miniszter (Prága) és Ladislav Kosta, (Pozsony) Csehszlovákiából, Branko Babac Horvátországból és Rajko Pirnat Szlovéniából. Továbbá az Európa Tanács főtitkár asszonyának képviselője, Dörte-Catrin Fickje, a Nemzetközi Bírószövetség elnöke, Giovanni E. Longo és Gilles Demers, az UINL elnöke.
Miért szükséges felsorolni ezeket a résztvevőket? Azért, mert ez megmutatja azt a spektrumot, amelyet a reformfolyamatnak egy éven belül sikerült megnyernie. A reformállamokban keresték a kapcsolatot Közép-Európában azokhoz a kultúrákhoz, amelyekhez a kommunista szovjet blokkhoz való csatlakozás előtt tartoztak. A német történész, Jürgen Osterhammel utal arra, hogy az olyan régiók, mint Közép-Európa, interakciós terek, amelyek a forgalom sűrűsége és a migráció, a kommunikáció és a kereskedelem által jöttek létre. És én szeretném hozzáfűzni, hogy az interakciós terek olyanok is, ahol léteznek a jogi kultúrák erős közös gyökerei. Osterhammel ezekre az interakciós terekre a már létrehozott "kapcsolat-aréna" fogalmat használta.[13] Így hoz létre a Varsótól Ljubljanáig és Zágrábig, Prágától Budapestig terjedő régió egy "Kapcsolat-arénát". Tehát egy olyan szférát,amelyben több különböző civil szervezet tartós kapcsolatban áll egymással. Nekem úgy tűnik, hogy Busek történelmileg levezetett "Jelenlegi létezésünk meta-síkja" empirikus igazolásra talál Osterhammel "Kapcsolatarénájában".
Osterhammel nem ismeri félre a "Térlátomások relativitását"[14]. Azonban emlékeztet arra, hogy a Hidegháború befejeződése után Közép-Európa fogalmát ismét összekapcsolták Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia fogalmával. Figyelemreméltó, hogy az ezen államok által alkotott tér politikai realitást is szerzett az 1991 februárjában a Visegrádi Csoport létrehozásáról megkötött egyezmény által. Alapító államai Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia (immár Csehország és Szlovákia) célul tűzik ki ebben az egyezményben a kulturális és gazdasági együttműködés erősítését.
Az 1990-ben Keszthelyen rendezett kerekasztal résztvevőinek származása visszatükrözte Közép-Európa e "kapcsolat-arénáját." A kerekasztal sikeres tanácskozásainak látható eredménye volt az "1990. november 15-i Keszthelyi Határozat" egyhangú elfogadása. Ez a dokumentum tartalmazott egy felhívást a jogállam és az igazságszolgáltatás rekonstrukciójának támogatására. Ezzel, ahogyan az a felhívás szövegében olvasható, hozzá lehetne járulni az Európa Tanács alapelveinek megvalósításához a jogállam fel- és kiépítését illetően az európai reform államokban.
Az 1990 novemberében megrendezett 2. közjegyzői kollokviumon első alkalommal vett részt a Magyar Közjegyzők Szövetsége, mint rendező. A szövetséget már 1990 januárjában megalapították az Állami Közjegyzői Iroda székhelyén, a Bajza utcában (de ezt tudják mai hallgatóim). Legfontosabb célját a szövetség abban látta, hogy támogassa a független közjegyzőség megteremtését Magyarországon. Nekem úgy tűnik, hogy ez érdemes egy külön megjegyzésre. Miért? A Szövetséghez eleinte csak állami közjegyzők tartoztak. Bár ők felismerték, hogy egy önálló közjegyzőség hatékonyabban tehetne eleget pártatlan jogi szolgáltatásokra vonatkozó megbízásának, mint ahogyan az egy állami közjegyzőség számára lehetséges.
A következő napi kollokviumon Gilles Demers UINL-elnök beszédében elmondta, hogy a közjegyzőség hivatás, amely mindenekelőtt demokratikus körülmények között fejlődhetne legjobban. Egyebekben Mádl Ferenc, az akkori magyar köztársasági elnök emberi jogokról és jogállamról tartott előadást.
A közép-európai közjegyzők 1991 áprilisában Salzburgban megrendezett 3. kerekasztal beszélgetésén részt vett a magyar igazságügy-miniszter (Balsai István), a horvát igazságügy-miniszter (Branco Babac), Szlovákia igazságügy-minisztere (Ladislav Kosta), Szlovénia igazságügy-minisztere (Rajko Pirnat) és Csehország igazságügyminisztere (Leon Richter). A lengyel igazságügy-minisztériumot Marek Gintowt képviselte. Erik Harremoes az Európa Tanácsból ugyanúgy vendég volt, mint az UINL elnöke Gilles Demers. A központi téma az Erik Harremoes által előterjesztett "Harremoes koncepció" volt, ahogyan a dokumentumot hamarosan nevezték. A dokumentum kiállt az Európa Tanács együttműködéséért az UINL-lel és a személyiség és a gazdasági vállalkozások kibontakozási lehetőségéért. A dokumentum vallomást tartalmazott az európai tradícióból kifejlesztett jogállami és demokratikus renddel kapcsolatban. A dokumentumban arról van szó, hogy a privát autonómia és az államérdek közötti feszültségi terület között különös jelentőséggel bír a személyiség individualitásának erősítése. Továbbá hangsúlyozták, hogy a jogot kereső polgárok számára szükség van a szabad, független, magas képzettségű jogi tanácsadókra, akik az állammal szemben a polgárok mellett állnának jogi, szociális és gazdasági személyiségi és emberi jogaik megőrzése során. A nyugat-európai országok tapasztalatában a latin típusú közjegyzőségnek ennek során különös jelentősége van.
E kerekasztal beszélgetés során tanulságos volt a magyar résztvevők beszámolója. Ebből megtudtuk, hogy az igazságügy-miniszter 1989 decemberében megbízást adott arra, hogy dolgozzanak ki vizsgálatot a közjegyzői reformra. Ezt megtárgyalták 1990 márciusában és áprilisában a Magyar Közjegyzők Szövetségének kollégiumai Szolcsánszky Vilmos vezetésével és a megyei bíróságok. A közjegyzőségről végzett vizsgálat foglalkoztatta a Magyar Jogászkamarát és a Miskolci Egyetem Civilisztikai Tudományos Munkaközösségét. Júniusban rendelkezésre álltak a közjegyzői törvény tézisei, augusztusban felvették a közjegyzői reformot a kormány nemzeti megújítási programjába. 1990 októberéig az igazságügy-minisztérium törvényjavaslatot készített elő a közjegyzőkről. Sor került felülvizsgálati eljárásokra a bíróságok, közigazgatási hatóságok, jogi fakultások és jogi szakmai szervezetek által. 1991 februárjában a kormány elé terjesztették a törvényjavaslatot. Ez a jelentés szemléletes képet nyújt a terv komplexitásáról, arra vonatkozóan, hogy az állami közjegyzőséget latin típusú közjegyzőséggé alakítsák.
Az 1989 és 1991 közötti évek kapcsolatai, megbeszélései és rendezvényei nem csak szakmai jogi, jogászi és szervezeti kérdéseket vetettek fel. Az állami közjegyzőségek és igazságügyi igazgatások képviselőinek érdeklődése nem csak a közjegyzői szakmai és közjegyzői jog formális részére vonatkozott. Az új jogi és gazdasági struktúrák felépítése szükségessé tette fontos jogi területek újra rendezését, az ingatlanok, vagy a magángazdaságban vezetett vállalkozások tulajdonviszonyait. Ezért intenzíven dolgoztak a reformokon a polgári, a kereskedelmi és a társasági jog területén. Ezért az 1991. novemberi kerekasztal rendezői elhatározták, hogy belemennek ezekbe a jogi reformokba. Ezért napirendre tűzték a telekkönyvi reformot és a telekkönyv és a cégjegyzék automatizálását. Említésre méltó, hogy Erik Harremoes az Európa Tanácsból nagy érdeklődéssel vett részt ezeken a tanácskozásokon.
Az 1991. évi 3. közjegyzői kollokviumra a Magyar Közjegyzők Szövetsége beszámolókat választott ki a telekkönyvről és a cégjegyzékről. A felszólalók között volt akkoriban Martonyi János, ma magyar külügyminiszter, és az osztrák alkotmánybíróság akkori elnöke, Ludwig Adamovich.
Az 1991. évi közjegyzői kollokviumot Uwe Kirschner vezette be. Előadásának témájául a "Felelősség privilégiumá"-t választotta. A közjegyzői reformmal kapcsolatos elhivatottság, vélte Kirschner, néhány megfigyelő számára ábrándnak tűnhet,de maga a realitás adta meg a választ: méghozzá a lengyel és magyar közjegyzők alakjában, akiket továbbiak követnek.
Ha Karl Jaspers szavai szerint egy népnek csak írásos hagyományokkal van történelme, vallotta akkoriban Kirschner, akkor a latin közjegyzőségnek része van ebben. Az olyan kontinentális európai, mint a közép-európai jogi kultúra elképzelhetetlen latin közjegyzőség nélkül. Az objektív és pártatlan érdekvédelem és viták elkerülése mindig aktuális. Ez a közjegyző különleges feladatát jelentette a társadatom számára. Ezért követelnek a közjegyzőtől feltétlen integritást. Egy olyan állam, amely a közjegyzőre szuverén funkciókat ruház át, az egy erős állam, amely meg is érdemli polgárainak bizalmát. A közjegyző szakmai képe magas etikai értékek betartását követeli. Jó jogásznak lenni önmagában nem elegendő. A jogi problémamegoldások beleérző képességet, tekintélyt és magas szellemiséget követelnek. A közjegyzőség ideális és etikai értékeinek a hangsúlyosan piacorientáltság idején is megvan a maguk helye.
Visszatekintésem során az 1991. év végéhez értem. 1992. január 1-jén latin típusú önálló közjegyzők léptek Magyarországon hivatalukba. Az osztrák-német író, Daniel Kehlmann mondta a születésnapokról egy laudációban a 80 éves Kertész Imrének: Születésnapokon az élet logikusnak tűnik, úgy néz ki, mint egy olyan történet, amelyet jó elbeszélő gondolt ki és amely másképp nem is alakulhatott volna.[15]
A közjegyzőség reformjának története Magyarországon és Közép-Európában jó irányba haladt és én remélem, hogy jó mesélő voltam az Önök számára. A magyar közjegyzőség újra kezdésének 20. évfordulója alkalmából gratulálok Önöknek, a magyar közjegyzői kollégium tagjainak a kollégák bátorságához és bizalmához, akik az első órában újra felépítették a latin típusú közjegyzőséget. Kedves Kollégák, Önök közül sokan ott voltak akkor és magukra vállalták ezt a bizonyára nem könnyű felelősséget. Kívánok a magyar közjegyzőknek minden jót és virágzó jövőt!■
JEGYZETEK
[1] Egy előadás kézirata a 2012.11.09-i soproni 24. Közép-Európai Közjegyzői Konferencia előtt. Az előadás formáját megtartották, de itt alcímet és lábjegyzeteket iktattak be.
[2] Prof. Dr. Kurt Wagner, elhunyt 2011. február 7-én, az osztrák közjegyzők tiszteletbeli elnöke, a bécsi, alsó-ausztriai és burgenlandi Közjegyzői Kamara elnöke 1966-tól 1987-ig és az Osztrák Közjegyzői Kamara elnöke 1971-től 1989-ig.
[3] Dr. Uwe Kirschner, elhunyt 2003. május 5-én, a bécsi, alsó-ausztriai és burgenlandi Közjegyzői Kamara elnöke 1993-tól 1995-ig, az Osztrák Közjegyzői Akadémia elnöke 1989-től 2003-ig.
[4] Dr. Bókai Judit, 1991-ig állami közjegyző és osztályvezető a magyar Igazságügy-minisztériumban, 1992 óta közjegyző Budapesten, a Magyar Közjegyzői Kamara elnöke 1992-től 1997-ig és 2001-től 2004-ig ,a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke 1992-től 1994-ig.
[5] Az osztrák örökös tartományok elnevezése, a Leitha (Lajta) folyótól kezdve, amely a határt képezte a magyar és az osztrák felségterület között.
[6] Christian Neschwara, Ausztria közjegyzői joga Közép- és Kelet-Európában, Bécs, 2000, V f. Neschwara professzor a bécsi egyetem jogtudományi karán.
[7] Timothy Garton Ash, Egy évszázad kerül leváltásra, München-Bécs, 1990, 11 f. Garton Ash, angol történész és publicista.
[8] Erhard Busek, a Papcke/Weidenfeld-ben (kiadó), Közép-Európa álomország?, Darmstadt 1988, 16; Busek 1991-től 1995-ig az Osztrák Köztársaság alkancellárja volt és 1995 óta a dunai térséggel és Közép-Európával foglalkozó bécsi intézet elnöke.
[9] Erhard Busek, i.h., 16.
[10] Erhard Busek, i.h, 19.
[11] Claudio Magris, Duna, München-Bécs 1988, 117. Magris 2006-ig a német nyelvű irodalom professzora volt a Trieszti Egyetemen.
[12] Koszovót Ausztria 2008. február 28-án és Magyarország 2008. március 19-én ismerte el önálló államként.
[13] Jürgen Osterhammel, a világ változása, München, 2009, 156 f. Osterhammel az újabb történelem professzora a Konstanzi Egyetemen.
[14] Jürgen Osterhammel, i.h. 143 ff
[15] Daniel Kehlmann, dícséret - az irodalomról, Reinbek, 2010, 57. Kehlmann osztrák-német író.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Klaus Woschnak, az Osztrák Közjegyzői Kamara nyugalmazott elnöke
Visszaugrás
