A Közjegyzők Közlönyének egy korábbi számában a közjegyzői okiratok alaki és tartalmi kellékeit, az okiratszerkesztés folyamatát elemeztem a bírósági ítélkezés tükrében. Írásom elsődleges célja az volt, hogy az ítélkezési gyakorlat bemutatásán keresztül egy olyan preventív, előremutató gondolkodásmódra hívjam fel a figyelmet, amely az okirataink elkészítése során már előre feltételezi egy esetleges jogvita kialakulását, illetve a későbbi közvetlen bírósági végrehajtás szükségességét. Meggyőződésem, hogy ez a szemlélet hozzáadott értéket jelent a hatósági jogszolgáltatás során, vagyis elősegíti a közjegyzői tevékenység permegelőző szerepének érvényesülését, ezáltal megelőzi a szükségtelen jogvitákat, egyúttal pedig tehermentesíti a bíróságok munkáját. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy kellő előrelátással elkerülhető az okiratot készítő közjegyző esetleges kártérítési felelősségének megállapítása is. Álláspontom szerint tehát sem az ügyfeleink, sem a magunk szempontjából nem elítélendő az a hozzáállás, miszerint a képletes poharat félig üresnek tekintjük. Persze az a bizonyos pohár túlnyomórészt mégis inkább félig telinek bizonyul, hiszen az elkészült közjegyzői okirat az esetek nagy többségében -akár a bíróság előtt is - kiállja a próbát, magas szakmai színvonalat képvisel, alakilag és tartalmilag is helytálló. A következő felmerülő kérdés - és egyben a jelen írás alapvetése - ugyanakkor az, hogy az elkészült, alakilag érvényes okirat kifejti-e a felek által célzott joghatást. Röviden: Az érvényes okirat vajon érvényesül?
Napjaink gazdasági életének egyik fő problémája éppen az, hogy a szerződő felek -nem szerződésszerű teljesítés vagy jogvita esetén - követeléseiket általában csak hosszadalmas peres eljárások útján tudják érvényesíteni. A körbetartozások világában arra sincs garancia, hogy a jogerős ítélet alapján a kintlévőségek egyáltalán behajthatóak lennének, a bírósági szakaszt követően pedig hosszadalmas idő telik el a végrehajtási eljárással is. A tapasztalat az, hogy az egyszerűbb megítélésű jogviszonyokon alapuló követelések érvényesítésére irányuló perek is évekig tarthatnak. Ugyanakkor a gazdaság megfelelő működésének egyik alapvető feltétele éppenséggel az, hogy a követelések gyorsan és egyszerűen behajthatóak legyenek. Meggyőződésem, hogy ezt a célt a közjegyző által készített okirat végrehajtási záradékkal történő ellátása, illetőleg a közjegyzői okirat alapján indított közvetlen bírósági végrehajtási eljárás tölti be a leghatékonyabb módon.
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: végrehajtási törvény vagy Vht.) korábbi rendelkezései szerint a végrehajtási záradék kiállítása a bíróság hatáskörébe tartozott. A tavalyi év azonban gyökeres változásokat hozott a közjegyzői kar életében, hiszen számtalan új hatáskörrel bővült a tevékenységünk. A témánk szempontjából kiemelkedő dátumot 2010. június 1. napja jelenti, amikor is - a fizetési meghagyásos eljárás mellett - az egyes közjegyző által elrendelt végrehajtási eljárások is közjegyzői hatáskörbe kerültek. A törvény által meghatározott esetekben tehát a végrehajtást elrendelő bíróságok szerepkörét a közjegyzők vették át. Nehéz és felelősségteljes feladatot bízott ránk a jogalkotó, ráadásul mindezt egy olyan év során tette, amikor kihívásokban egyébként sem volt hiány. A nehézségek ellenére meggyőződésem szerint kijelenthetjük, hogy a közjegyzői kar sikerrel vette az akadályokat. A tavalyi év törvényi változásainak egyik legfontosabb - a közjegyzői okiratok szempontjából kiemelkedő jelentőségű - hozadéka tehát az volt, hogy egy kézben egyesült a végrehajtható okirat elkészítése és az adott okirat végrehajtási záradékkal történő ellátása.
Ennek köszönhetően pedig a közjegyzői okiratba foglalt követelések érvényesítése nagymértékben felgyorsult és hatékonyabbá vált, talán túlzás nélkül állítatjuk, hogy a jogkereső közönség legnagyobb megelégedésére.
Természetesen az egyes végrehajtással kapcsolatos közjegyzői eljárások korántsem nélkülözik az előzményeket. Már csak azért sem, mert - az állami közjegyzők korábbi tapasztalatain túlmenően - a közjegyzői okiratok záradékolásának évtizedes bírósági gyakorlata van. Persze a közjegyző nem bíró, még akkor sem, ha bizonyos esetekben a végrehajtást elrendelő bíróság helyébe lép. Mások a felelősségi viszonyok, az eljárási szabályok, eltérnek a díjak (hiszen immár eljárási díjról és nem illetékről beszélünk), és még hosszasan sorolhatnánk a különbségeket. Mindemellett még azt is kijelenthetjük, hogy a vonatkozó bírósági gyakorlat legalábbis heterogénnek tekinthető.
A tavalyi jogszabály módosításokat követően tehát egy új korszak kezdődött a közjegyzői okiratok záradékolásának gyakorlatában. Véleményem szerint ez az új korszak azonban nem jelentheti azt, hogy a korábbi bírósági tapasztalatokat el kellene felejtenünk. Biztos vagyok abban, hogy a közjegyzői okiratok záradékolásával kapcsolatban született bírósági ítéletek vizsgálata hasznos tanulsággal szolgálhat a közjegyző kollégák számára is. Annál is inkább, hiszen vitás kérdések esetén a szóban forgó eljárásainkat az illetékes bíróságok a saját - sokszor igen változatos - ítélkezési gyakorlatuk alapján fogják megítélni. Nem állítom azt, hogy az elmúlt két évtized bírósági tapasztalatait változtatások nélkül kellene felhasználnunk. Azt sem szorgalmazom, hogy az okiratok záradékolása során mindenben úgy járjunk el, ahogy ezt az eltérő hivatásrendbeli kollégáink tették. Ugyanakkor fontosnak tartom a vonatkozó bírósági gyakorlat alapos megismerését, az ott szerzett tapasztalatok megfelelő hasznosítását.
A régi bölcsesség szerint, aki nem ismeri a múltat, az nem érti meg a jelent, és elveszíti a jövőt. Mindezt szem előtt tartva a jelen írásom elsődleges célja tehát az, hogy a bírósági ítélkezés tükrében elemezzem a közjegyzői okiratok záradékolásának gyakorlatát.
A bíróságok és a jogvitát eldöntő más szervek határozatain túl egyes okiratokon alapuló követeléseket is a törvényben meghatározott módon, vagyis bírósági végrehajtás útján kell végrehajtani. Bírósági végrehajtásnak tehát úgynevezett végrehajtható okirat alapján van helye. A módosult végrehajtási törvény értelmében végrehajtható okiratnak minősül a bíróság, vagy közjegyző által kiállított végrehajtási lap, továbbá az olyan okirat is, amelyet a bíróság, vagy az okiratot készítő közjegyző végrehajtási záradékkal látott el. A Vht. természetesen a végrehajtható okiratok további típusait is nevesíti, ezek azonban nem tartoznak szorosan témánkhoz. Láthatjuk tehát, hogy a közjegyző az új törvényi szabályozás következtében - a jogszabály által nevesített esetekben - végrehajtást elrendelő hatóságként jelenik meg a bíróságok mellett. Fontos leszögeznünk, hogy a végrehajtás foganatosítása továbbra sem tartozik közjegyzői hatáskörbe, a törvény által meghatározott körben a közjegyzőnek csak a végrehajtás elrendelésére nyílik tehát lehetősége.
A végrehajtható okiratot a bíróság (illetőleg immár a közjegyző is) csak a végrehajtást kérő, vagyis annak a kérelmére állítja ki, akinek a javára szól a végrehajtás alapjául szolgáló határozat. A végrehajtási kérelmet a kellő példányban, megfelelően kitöltött végrehajtható okirat nyomtatványon kell előterjeszteni.
A végrehajtáshoz elsődlegesen arra van szükség, hogy a végrehajtást kérő közölje az adós törvény által meghatározott adatait, azaz: az adós nevét (cégnevét) és az azonosításához szükséges adatokat (legalább a születési idejét vagy az anyja nevét, illetőleg a cégjegyzékszámát), továbbá az ügy körülményeitől függően: az adós lakóhelyét, munkahelyét, illetőleg székhelyét, telephelyét, valamint a végrehajtás alá vonható vagyontárgyának helyét. A felsorolt adatok közül legalább egyet mindenképpen közölni kell, ingatlanra vezetett végrehajtásnál közölni kell továbbá az ingatlan-nyilvántartási adatokat is. Ezért is lényeges az, hogy egy adott közjegyzői okirat elkészítése során az ügyfelekre vonatkozó lehető legtöbb adatot jelöljük meg (cégjegyzékszám, adószám, az adós bankszámlájának száma, stb.).
A végrehajtási kérelmet tehát a kellő - legalább öt - példányban, megfelelően kitöltött végrehajtható okirat nyomtatványon kell előterjeszteni. Ha a végrehajtást kérő a kérelmét nem a nyomtatványon terjesztette elő, illetőleg a nyomtatványt nem a kellő példányban nyújtotta be, vagy nem megfelelően töltötte ki, az eljáró közjegyző választhat, hogy maga pótolja a hiányt, vagy felhívja erre a végrehajtást kérőt. 2011. január 8-tól a közjegyzői ügyvitel szabályairól szóló 37/2003. (X. 29.) IM rendelet szerint a végrehajtás alapjául szolgáló okirat két hiteles kiadmányát és két (nem hiteles) másolatát kell csatolni a végrehajtás elrendelésére irányuló kérelemhez. Amennyiben az alapügylet módosult, úgy a módosítást tartalmazó okiratot is ugyanennyi példányban kell benyújtani az eljáró közjegyzőnél. A MOKK vonatkozó, 29. számú iránymutatása szerint - módosítások esetén - az okiratot készítő közjegyzőn azt a közjegyzőt kell érteni, aki azon az álláshelyen működik, melyen az alapokiratot készítő közjegyző működött. Az okirat módosításai, a szerződés felmondása, valamint a végrehajtás egyes feltételeinek a bizonyítására szolgáló ténytanúsítványok az illetékesség megalapozása szempontjából figyelmen kívül maradnak, ugyanis a végrehajtandó okirat az alapokirat. Továbbmenvén, a Vht. szerint a végrehajtás elrendeléséért a közjegyzőnek díjat kell fizetni, mely a korábbi eljárási illetéket váltotta fel. Tekintettel arra, hogy a végrehajtás elrendelése a törvény szerint a végrehajtható okirat kiállításával történik, ezért jelenleg annyiszor illeti meg a közjegyzőt az eljárási díj, ahány adóssal szemben végrehajtható okiratot kiállít, függetlenül attól, hogy az adósokkal szemben érvényesített követelés adósonként eltérő, vagy a követelés egyébként anyagi jogilag egyetlen, az adósokat egyetemlegesen terhelő követelés. Az esetlegesen szükséges, a végrehajtás feltételének bekövetkezését igazoló okiratokat (felmondás, kézbesítési tanúsítvány, stb.) kérelmenként egy példányban kell becsatolni az eljáró közjegyzőhöz.
A fenti alapvetéseket követően vizsgáljuk meg a közjegyzői okiratok záradékolásának feltételeit és folyamatát. Általánosságban úgy fogalmazhatunk, hogy végrehajtható okirat kiállítására akkor van mód, ha a végrehajtandó határozat kötelezést, illetőleg marasztalást tartalmaz, továbbá jogerős, vagy előzetesen végrehajtható, és a nyitva álló teljesítési határidő már letelt.
A végrehajtási záradékra a jogalkotó a végrehajtási lapra vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni. Röviden, a végrehajtási záradék annak feltüntetését jelenti valamely okiraton, hogy a benne foglalt kötelezettség végrehajtható, vagyis nincs szükség arra, hogy a jogosult a végrehajtást megelőzően peres úton kérje a jogalap megállapítását. A törvényben meghatározott okiratok végrehajtási záradékolására az adós lakóhelye, illetőleg székhelye, ezek hiányában pedig az adós végrehajtás alá vonható vagyontárgyának helye szerinti helyi bíróság jogosult. Ez a rendelkezés az új törvényi szabályozás alapján, a végrehajtható közjegyzői okiratok vonatkozásában egészült ki azzal, hogy immár az adott közjegyzői okiratot - módosítások esetén az alapokiratot - készítő közjegyző záradékolja azt.
Magából a közjegyzői okiratból természetesen nem következik automatikusan az azonnali végrehajthatóság, illetőleg az a kötelezettség, hogy az illetékes közjegyzőnek az ilyen okiratot végrehajtási záradékkal kell ellátnia. A jogalkotó ugyanis tételesen rögzíti, hogy a közjegyzői okirat milyen feltételek teljesülése esetén záradékolható.
A Közjegyzői Törvény és a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénnyel (a továbbiakban Végrehajtási Törvény vagy Vht.) egybehangzóan szabályoz: Az okiratot készítő közjegyző végrehajtási záradékkal látja el a közjegyzői okiratot, ha az tartalmazza a szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló vagy egyoldalú kötelezettségvállalást, a jogosult és a kötelezett nevét, a kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegét) és jogcímét, valamint a teljesítés módját és határidejét.
A végrehajtási záradékkal való ellátás szempontjából tehát elengedhetetlen kellék az okiratban foglalt kötelezettség tárgyának, mennyiségének (összegének) és jogcímének pontos, félreérthetetlen megjelölése. A feleknek meg kell állapodniuk továbbá a teljesítés módjában és határidejében, az okiratban tehát ezeket is pontosan rögzíteni kell. A fentieket az ügyfelek számára is közérthető módon úgy lehet összefoglalni: az okiratnak tartalmaznia kell, hogy kinek, mit, mennyit, milyen alapon, mikor és milyen módon kell megfizetnie, illetve teljesítenie. Megjegyezném, hogy a közjegyzőhöz forduló felek által előkészített szerződéstervezetekből a legtöbb esetben éppen a teljesítés módja hiányzik, tehát példának okáért az, hogy az esedékes követeléseket készpénzben vagy átutalással teljesítik -e a szerződő felek. Az utóbbi esetén célszerű továbbá azt is megjelölni, hogy egy adott pénzintézetnél vezetett meghatározott bankszámlára történik az utalás.
A polgári jogi jogviszonyok természetesen sokszínűbbek a fent meghatározott kritériumoknál, ezért a jogalkotónak rendelkeznie kellett az olyan esetekről is, amikor a felek szerződéses kötelezettségei az aláírás időpontjában valamilyen oknál fogva még függő hatályúak. Az ilyen esetekre nézve a Ktv. és a Vht. akként rendelkezik, hogyha a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa. Egyúttal valamennyi esetben igaz az, hogy általánosságban akkor van helye végrehajtásnak, ha a közjegyzői okiratba foglalt követelés bírósági végrehajtási útra tartozik, és ha a követelés teljesítési határideje letelt.
Az utóbbi rendelkezésből eredő esetleges bizonytalanságot a joggyakorlat oldotta fel, ugyanis ha a közjegyzői okiratba foglalt szerződés kötelezettjének egy bizonyos határnapon, vagy meghatározott időpontig kell teljesítenie szolgáltatását, és a határidő eredménytelenül telik el, úgy nem szükséges a végrehajtást kérőnek közokirattal igazolnia az időpont bekövetkezését, illetőleg bármely egyéb körülményt. A közjegyzői okirattal szemben támasztott elvárás tehát ilyen esetekben is csak annyi, hogy az megfeleljen a bírósági végrehajtásról és közjegyzőkről szóló törvényben foglalt tartalmi követelményeknek. Ha tehát a kötelezett az okiratban elismerte, hogy egy adott szerződés alapján pénztartozása áll fenn, amelyet egy meghatározott időpontig vállal teljesíteni - és ez az időpont a kötelezett teljesítése nélkül telik el -, úgy ez esetben kötelezettsége egyéb feltétel vagy időpont bekövetkezésétől nem függ. Az, hogy fizetési kötelezettségét a kötelezettnek mely időpontig kellett volna teljesítenie, a bírói gyakorlat szerint olyan körülmény, amely külön okirati bizonyításra nem szorul. Az elemzett ítéletekből látni fogjuk, hogy az ilyen közjegyzői okiratban meghatározott teljesítési határidő elteltének, illetőleg a kitűzött határnap elérkezésének ténye a bírósági gyakorlat jogértelmezése szerint elégséges ahhoz, hogy a végrehajthatóság megállapítható legyen, feltéve hogy a végrehajtást kérő állítása szerint a kötelezett nem teljesített.
A fentebb ismertetett szabályozás célja általánosságban az, hogy amikor a végrehajtás lehetősége megnyílik, ne férjen kétség a jogalaphoz, vagyis annak hiányzó mozzanatát - amiből a függő hatály ered - a kötelezettség keletkezéséhez hasonlóan közokirat tanúsítsa. A határidő eredménytelen elteltét azonban nem kell közokiratilag igazolni. Ha tehát a felek közjegyzői okiratba foglaltan kötnek kölcsönszerződést, és megállapodásukban részletezik az átvett összeg visszafizetésének módját, határidejét, akkor az okirat - feltéve hogy az egyéb tartalmi és alaki követelményeknek is megfelel - végrehajtási záradékkal látható el.
A fentiekkel ellentétben, amennyiben a végrehajtás feltételének bekövetkezése nem köthető egy konkrét határnaphoz, vagy meghatározott határidő elteltéhez, úgy a feltétel bekövetkezését egy külön közokiratnak kell tartalmaznia. így amennyiben a felek azt iktatják be megállapodásukba, hogy a kölcsönt nyújtó fél az adós szerződésszegése esetén jogosult a szerződést felmondani, és a fennálló hiteltartozást, továbbá annak járulékait meghatározott határidőn belül egy összegben esedékessé tenni, akkor a bíróságok eltérő jogi megítélést alkalmaznak. Ezekben az esetekben a közjegyzői okirat a benne foglalt teljes tartozás tekintetében kizárólag akkor látható el végrehajtási záradékkal, ha a jogosult külön közokiratba foglalt nyilatkozattal igazolja a szerződés felmondását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felmondásnak is közjegyzői okiratba foglaltan kell megtörténnie, és nem elegendő a kötelezettek részére megfelelően kézbesített egyoldalú, nem közokirat formájú közlés. A jelen esetben tehát maga a felmondás az a feltétel, amelyet közokiratnak kell tanúsítania. Amennyiben ez ilyen módon megtörtént, úgy az adósok a felmondás jogosságát kizárólag végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti perben vitathatják, vagyis a végrehajtást elrendelő közjegyzőnek nem feladata az adós magatartásának értékelése, illetve annak eldöntése, hogy a követelés alapos-e. Nincs tehát szükség arra, hogy az adós a szerződésszegés tényét közokiratban ismerje el, az okirat végrehajtási záradékkal való ellátásához elegendő a végrehajtást kérő egyoldalú előadása.
Már itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy a végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránti perben a kötelezett mindazokra a tényekre és körülményekre hivatkozhat, amelyekkel akkor védekezne, ha a végrehajtást kérő záradékolási kérelem helyett ellene pert indítana, vagyis a vonatkozó bírósági gyakorlatnak megfelelően a záradékolt közokirattal szemben is helye van ellenbizonyításnak.
A témakör aktualitását a vonatkozó ítéletek meglehetősen nagy száma is mutatja. Sajnos mára már nem csak az újságok címlapjain, hanem a saját gyakorlatunkban is láthatjuk: Egyre több a bírósági végrehajtással záruló ügy. Ezért is elengedhetetlen annak a vizsgálata, hogy a bíróság a gyakorlatban milyen feltételeket vizsgált a végrehajtási záradék kiállításánál.
A Legfelsőbb Bíróság a jelen ügyben azt vizsgálta, hogy melyek a végrehajtás alapjául szolgáló közjegyzői okirat záradékolásánál vizsgálandó körülmények.
Az ügy tényállása szerint a végrehajtást kérő az eljárásra illetékes elsőfokú bíróságtól kérte, hogy az általa becsatolt közjegyzői okiratot lássa el végrehajtási záradékkal. Az elsőfokú bíróság végzésével a végrehajtást kérőnek "a Vh. lap kibocsátása iránti kérelmét" elutasította.
A másodfokú bíróság a fellebbezéssel támadott végzést azzal hagyta helyben, hogy a bíróság a végrehajtást kérőnek "a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal történő ellátása iránti kérelmét" utasítja el. A másodfokú bíróság határozata ellen a végrehajtást kérő terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezését kérte és az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra. A végrehajtást kérő a felülvizsgálati kérelme alapjaként a következőkre hivatkozott: A végrehajtás alapjául szolgáló közjegyzői okirat az 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 21. §-ában és a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 112. §-ában foglalt követelményeknek mindenben megfelelt. Ezzel a megállapítással a másodfokú bíróság is egyetért. A jogszabályoknak megfelelő közokirat pedig záradékolásra alkalmas. A kérelem alapjául szolgáló okirat pontosan tartalmazza a teljesítési határidőt, azt egy adott határnapban jelöli meg. Nem vitásan ezen határidő eredménytelenül telt el. A felülvizsgálati kérelemre a kötelezett észrevételt nem tett, ellenkérelmet nem terjesztett elő. Az ügyben eddig rendelkezésre álló adatokra tekintettel a végrehajtást kérő felülvizsgálati kérelme alapos. A másodfokú bíróság azt jogszerűen állapította meg, hogy a végrehajtás alapjaként hivatkozott közjegyzői okirat - szemben az elsőfokú bíróság álláspontjával - tartalmát tekintve megfelel a Vht. 21. §-a (1) bekezdésében foglalt feltételeknek. Tévedett viszont, amikor úgy ítélte, hogy a záradékoláshoz, illetve a végrehajthatósághoz az adott esetben is szükséges - a Vht. hivatkozott rendelkezésének (2) bekezdése szerint - az, hogy a végrehajtást kérő közokirattal igazolja a "feltétel vagy időpont bekövetkezését". A kötelezettségvállalást tartalmazó közjegyzői okirat hiteles kiadmánya szerint a hitelszerződés alapján fennálló tartozását a kötelezett elismerte, tehát a kötelezettsége nem függött egyéb feltétel és időpont bekövetkeztétől. Az, hogy a fizetési kötelezettségét a kötelezettnek a határnapig kellett volna teljesítenie, olyan körülmény, amely külön okirati bizonyításra nem szorul. Az okiratban meghatározott teljesítési határidő, illetőleg határnap elteltének ténye elégséges ahhoz, hogy ebből a szempontból a végrehajthatóság megállapítható legyen, miután a végrehajtást kérő állítja, hogy a kötelezett nem teljesített. Az előzőekben kifejtettekre alapítottan a Legfelsőbb Bíróság a támadott jogerős másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte, és hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság jogszabályt sértő végzését is azzal, hogy egyben ezt a bíróságot utasította új eljárásra és új határozat hozatalára. A végrehajtás elrendelésére, illetve a végrehajtási záradékolásra kizárólag az első fokon eljáró helyi bíróság jogosult (Vht. 20. § (1) bekezdés), feltéve: a végrehajtás alapjául szolgáló közokirat záradékolásának valamennyi törvényi feltétele megvalósul, a jelen ügy tárgyává tett feltételen túlmenően is.
Az esetek nagy többségében a záradékolandó közjegyzői okirat pénzkövetelés teljesítésére irányul. A bírósági gyakorlat ugyanakkor azt is megerősítette, hogy a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal akkor is ellátható, ha a kötelezettség tárgya meghatározott magatartás. A jelen ítéletben egyúttal a bíróság azt is megállapította, hogy a közjegyzői okiratban foglalt nyilatkozat semmisségét vagy hatálytalanságát nemperes eljárásban is észlelheti, és a záradékolást megtagadhatja.
Az elsőfokú bíróság végzésével - csupán a Vht.-re hivatkozással - a közjegyzői okirat záradékolását megtagadta. A végzés ellen a végrehajtást kérő élt fellebbezéssel, a végzés megváltoztatását, a záradék kiállítását kérte.
A másodfokú bíróság szerint a végzés érdemi felülbírálatra alkalmatlan volt. Az elsőfokú bíróság határozatából és az eljárás adataiból ugyanis nem állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság döntését mire alapította.
A másodfokú bíróság szerint a végrehajtást kérő a fellebbezésében helyesen utalt arra, hogy az 1991. évi XLI. törvény 112. §-a alapján a megfelelő kellékekkel rendelkező közjegyzői okirat alapján a meghatározott cselekményre (helyiség birtokba adására) irányuló végrehajtás elrendelésének helye van. A kérelem alapjául szolgáló okirat pedig ilyennek tekinthető, vagyis ezt figyelembe véve a végrehajtás elrendelésének megtagadása nem tűnik alaposnak. Kétségesnek tűnt azonban a közjegyzői okiratba foglalt megállapodás hatályossága a tulajdonosi, illetve a helyiséggazdálkodási hatóság hozzájárulásának hiányában. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a nem peres eljárás keretében is indokolt esetben sor kell, hogy kerüljön a szerződés érvényességének vizsgálatára, az érvényesség hiánya ugyanis alapot adhat a záradékolás megtagadására. Ennek tisztázása azonban - a felek meghallgatásával, a szükséges hozzájárulás esetleges megadásának igazolásával -nem történt meg. A fent kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte.
A fenti, BH1993. 511. számú ítéletben a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nem peres eljárásban eljáró bíróság indokolt esetben - a Vht. 21. §-án (immár 23/C. §) túlmenően -érdemi szempontból is vizsgálhatja a záradékolni kért közjegyzői okiratot. A jelen ügyben a bíróság megállapította, hogy közjegyzői okirat záradékolásánál a bíróság kizárólag azt jogosult - és egyben köteles - vizsgálni, hogy az okirat alakilag és tartalmilag megfelel-e a törvényi feltételeknek. Amennyiben igen, úgy az okiratot a bíróságnak záradékolnia kell. A végrehajtási eljárás ezen szakaszában a teljesítés vizsgálat tárgyát nem képezi.
A tényállás szerint a megyei bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában rögzítette, hogy a felperest terhelte annak bizonyítása, miszerint az alperes eljárása jogellenes volt, ezzel okozati összefüggésben kárt okozott a felperesnek, mely rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható. Ezen túlmenően a felperest terhelte a kár összegszerűségének bizonyítása is. Kiemelte, hogy amennyiben a közjegyzői okirat mind alakilag, mind tartalmilag megfelel a jogszabályoknak - azaz tartalmazza a kötelezettségvállalást, a felek nevét, a kötelezettség tárgyát és jogcímét, valamint a teljesítés módját és határidejét -, alkalmas a záradékolásra. Tényként állapította meg, hogy a perbeli okirat két különböző esedékességű tartozás elismeréséről és annak megfizetésére vonatkozó kötelezettségvállalásról szól, a végrehajtást kérő a kérelmében pedig egy meghatározott tőkeösszegre kért végrehajtást, amely ekként bármelyik tartozásra vonatkozhatott volna. Jóllehet a végrehajtást kérő csak az egyik tartozást "biztosító" ingatlanok tulajdoni lapját csatolta, ugyanakkor az inkasszó részleges sikerességéről csatolt banki igazolás a másik követelés érvényesítésére vonatkozik, ez pedig a közokirat vonatkozó pontjában foglalt tartozást jelöli. Az indokolás szerint a felperes által hivatkozott tulajdoni lapok nem bírnak relevanciával az alperesi eljárás jogszerűsége, illetve jogellenessége vizsgálata során, figyelemmel arra, hogy a végrehajtást kérő nem a tulajdoni lapok záradékolása iránt terjesztett elő kérelmet, hanem a szintén mellékelt közjegyzői okirat alapján, hiszen ez tartalmazta igénye jogalapját. A záradék kiállításakor a bíróságnak nem feladata, hogy bizonyítást vegyen fel és nyilatkoztassa a feleket az esetleges teljesítés megtörténtéről, hiszen ez az eljárás elhúzódásához és éppen a végrehajtási eljárás céljának meghiúsulásához vezetne. Amennyiben tehát az adott közokirat alkalmas a záradékolásra - mert rendelkezik a törvényi tartalmi elemekkel - az eljárás ezen szakaszában nem akaszthatja meg a záradékolást az sem, ha az adós kétséget kizáróan igazolja a tartozás megfizetését.
Ebben az esetben azonban az adós több jogorvoslati lehetőséggel is élhet: pert indíthat a végrehajtás korlátozása és megszüntetése iránt, illetőleg a 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 41. §-a szerint bejelentheti a végrehajtónál a tartozás megfizetését.
Figyelemmel arra, hogy az okiratban megjelölt tartozás mind jogcím, mind az érvényesített összeg, mind a teljesítés módja és határideje szempontjából záradékra kétséget kizáróan alkalmas volt, az alperes helyesen járt el, amikor - az alkalmazott eltérésekkel -az okiratot végrehajtási záradékkal látta el. A végzés indokolása a késedelem kezdő időpontjának megjelölésével egyébként sem hagyott kétséget afelől, hogy az okiratban megjelölt tartozás vonatkozásában került az okirat záradékolásra. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, annak megváltoztatása, keresetének történő helyt adás iránt. Megismételve az első fokú eljárásban tett nyilatkozatait, előadta, hogy álláspontja szerint a záradék nem a közjegyzői okiratban foglalt kötelezettségre vonatkozott. Az, hogy a záradékolni kért okiratban több kötelezettség is szerepel, és hogy abból az egyiknek a naptár szerint megjelölt teljesítési határideje letelt, még nem elegendő ok annak megállapításához, hogy a két tartozás közül melyikre kérte a jogosult a záradékolást. Álláspontja szerint jelentősége van annak, hogy a végrehajtást kérő meghatározott ingatlanokat jelölt meg a záradék iránti kérelmében, és ezeknek az ingatlanoknak a tulajdoni lapját csatolta a kérelemhez. Ennek alapján egyértelmű, hogy ezen ingatlanokkal kapcsolatos tartozás behajtására kérték a záradékolást. A banki inkasszó a követelés részleges behajtásához vezetett, ebből következően a végrehajtási kérelem nem a közjegyzői okirat előbbi, hanem az utóbbi pontjában foglalt követelésre vonatkozott. Fel sem merült az a lehetőség, hogy a jogosult egy, már kifizetett tartozás végrehajtását kérné az adóssal szemben, így alaptalan az elsőfokú bíróság ítéletének azon megállapítása, hogy a végrehajtás megszüntetése iránt a felperesnek pert kellett volna indítania. Az Adós az okirat egyik pontja szerinti tartozását kifizette, ezt követően indult végrehajtás ellene, amely során épp akkora összeget hajtottak be tőle, amely a másik pont szerinti tartozásnak felel meg. Így a végrehajtás az utóbbi pontban írt követeléssel kapcsolatos. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az ítélet helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, a felperes a fellebbezésben nem jelölt meg olyan új tényt, vagy bizonyítékot, amely alkalmas lenne az első fokú ítélet megváltoztatására.
Az Ítélőtábla szerint a fellebbezés alaptalan volt. Az Ítélőtábla álláspontja szerint a megyei bíróság a perben a szükséges, és egyben elégséges körben lefolytatott bizonyítási eljárásban beszerzett bizonyítékokat, a Pp. szabályainak megfelelően, helyesen, okszerűen, összességükben értékelve helyes tényállást állapított meg, így az abból levont jogi következtetése is mindenben helytálló. A végrehajtási záradék kibocsátása iránti kérelem adatait - a végrehajtani kért összeget - is figyelembe véve helyesen állapította meg a megyei bíróság, hogy a záradékolás az okirat későbbi pontjában foglalt tartozásra vonatkozott, az e körben kifejtett indokolását az ítélőtábla az alábbiak kiemelése mellett teljeskörűen osztotta. Az ítélőtábla szerint helyesen rögzítette a megyei bíróság, hogy a közjegyzői okirat záradékolásánál a bíróság kizárólag azt jogosult - és egyben köteles - vizsgálni, hogy az okirat alakilag és tartalmilag megfelel a Vht. 13. §-ában, illetőleg 21. §-ában foglalt feltételeknek. Amennyiben igen, úgy az okiratot a bíróságnak záradékolnia kell. A végrehajtási eljárás ezen szakaszában a teljesítés egyébkénti esetleges ténye vizsgálat tárgyát nem képezi, azonban az adósnak lehetősége van a végrehajtónál ezt bejelenteni, ha ezen eljárás eredményre nem vezetett, úgy e vonatkozásban végrehajtás megszüntetési-korlátozási pert indítani. Téves az a felperesi álláspont is, hogy a fellebbezésben is megjelölt ingatlanok tulajdoni lapjának csatolása azt igazolja, hogy a záradékolás az okirat későbbi pontjában megjelölt tartozást érintette volna.
Az ingatlanok tulajdoni lapjának csatolása nem a követelés azonosítása okán történt, hanem arra amiatt került sor, hogy a végrehajtást kérő egyszerűen megjelölt olyan vagyontárgyakat, amelyekből álláspontja szerint az igénye egyébként kielégíthető lenne, azaz ezekre a vagyontárgyakra adott esetben végrehajtó végrehajtást vezethetne. A fentiekre figyelemmel az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét - tekintettel annak helyes indokaira - helybenhagyta.
A gyakorlatban sokszor találkozhatunk atipikus hitelkeret szerződések létrehozására irányuló jogügyletekkel, valamint az ezeket biztosító szerződéses mellékkötelezettségekkel. A jelen ítéletben a bíróság a hitelkeretet biztosító szerződés alapján a végrehajtási záradék kiállításának feltételeit vizsgálta.
Az ítéleti tényállás szerint a végrehajtást kérő közjegyzői okiratban kötelezettséget vállalt arra, hogy az adósnak egy adott naptól egy másik határnapig meghatározott ösz-szegű hitelkeretet biztosít, és ennek terhére - az adós külön rendelkezése nélkül - kölcsönt folyósít, ha a fizetési megbízások teljesítéséhez az adós bankszámla-követelése nem nyújt fedezetet. A végrehajtást kérő előadása szerint a hitelkeretet az adós igénybe vette, azonban a szerződés végső lejártának napján a szerződés alapján fennálló fizetési kötelezettségének nem tudott eleget tenni. Az azonnali beszedési megbízás eredményeként az adós tartozása részben csökkent. A végrehajtást kérő a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal ellátását kérte a fennmaradó összeg és járulékai behajtása végett. A végrehajtható okirat kiállítása iránti kérelmet elutasító (helyesen: az okirat végrehajtási záradékolását megtagadó) végzést a másodfokú bíróság végzésével helybenhagyta, osztva az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, amely szerint külön kölcsönszerződések kötése nélkül a folyószámlahitelkeret-szerződés csak a rendelkezésre állás jutalékát igazolja az adós kötelezettségvállalásaként. Az indokolás szerint önmagában a feleknek az 1959. évi IV. törvény Ptk. 522. §-ának (1) bekezdése szerint minősíthető szerződése nem igazolja a kölcsönszerződések vagy egyéb hitelműveletek alapján keletkezett adósi kötelezettségvállalás tényét, tárgyát, mennyiségét és jogcímét, azaz a Vht. 21. §-ának (1) bekezdésében foglalt, a közjegyzői okiratnak végrehajtási záradékkal való elláthatósága esetére előírt konjunktív feltételek mindegyikét. A jogerős végzés ellen a végrehajtást kérő nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyet arra alapított, hogy téves a jogerős végzésben kifejtett az az álláspont, amely megköveteli megbízásonként közjegyző előtt kölcsönszerződés kötését. A végrehajtás alapjául szolgáló közokiratba foglalt szerződés úgynevezett "atipikus" szerződésnek minősül, amely nem csupán keretet nyújt ahhoz, hogy az adós egyoldalú nyilatkozattal, harmadik személy rendelkezésére - vagy más adósi kötelezettséget keletkeztető - jogviszonyt hozzon létre - mint amire a másodfokú bíróság hivatkozik -, hanem lehetőséget biztosít arra, hogy az adós kölcsönt vegyen igénybe. Az adósi kötelezettség tehát nem a folyószámlahitel-szerződés alapján kötendő kölcsönszerződésen alapul, hanem magán a folyószámlahitel-szerződésen. Az adós felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság ítéletes szerint a végrehajtást kérő felülvizsgálati kérelme az alábbiak miatt alapos. Az indokolás szerint mindkét fokú bíróság tévedett, amikor a végrehajtás elrendelésének alapjaként megjelölt közjegyzői okiratban foglaltak végrehajthatósága megítélésekor valójában kizárólag annak tulajdonítottak jelentőséget, hogy a felek szerződése a Ptk. 522. §-ának (1) bekezdése szerinti bankhitel-szerződés fogalmi körébe vonható, így nem tartalmazza a kölcsönszerződések vagy egyéb hitelműveletek alapján keletkezett adósi kötelezettségvállalás tényét, tárgyát, mennyiségét és jogcímét.
A felek sajátos - a Ptk. szerint nem nevesíthető szerződési elemeket is tartalmazó -"folyószámlahitel"-szerződésében foglalt kötelezettségvállalások léte és végrehajthatósága szempontjából jelentős szerződési nyilatkozatokat a maguk összességében vizsgálva megállapítható, hogy a közjegyzői okirat tartalmazza azokat a Vht. 21. §-ának (1) bekezdésében előírt együttes törvényi feltételeket, amelyek megvalósulásának megfelelő igazolása esetén az záradékolható - a végrehajtást kérőnek a szerződésre alapított követelése behajtása végett. A másodfokú bíróság is helyesen állapította meg azt: "az adós kötelezettsége abban jelentkezik, hogy esedékességkor a kölcsön és járulékai megfizetéséhez szükséges fedezetet az elszámolási számláján a bank részére való rendelkezésre állásra biztosítsa". Ez szerinte is azzal a kötelezettséggel jár, hogy "a kölcsönöket és járulékokat a számla közvetítésével a banknak megfizesse". A "Bank" arra kötelezte magát, hogy az adósnak adott hitelkeretet biztosít, meghatározott időtartamra; ez utóbbiból kikövetkeztethető, hogy a szerződés szerinti teljesítések lejárati ideje a hitelkeret rendelkezésre tartásának határnapja. A "Bank" kötelezte magát, hogy a hitelkeret terhére kölcsönt folyósít - az "ügyfél" külön rendelkezése nélkül -, ha a fizetési megbízások teljesítéséhez az "ügyfél" bankszámla-követelése nem nyújt fedezetet. Az adós maga is tudomásul vette, hogy a szerződés alapján visszafizetendő tartozásai keletkezhetnek; ellenkező esetben szükségtelen lett volna "a Bankkal szemben e szerződés alapján fennálló tartozásai visszafizetésének biztosítékaként" készfizető kezeseket állítani, ingatlanokra jelzálogjogot alapíttatni. Jelentőséget kell tulajdonítani annak is: a szerződő felek abban is megállapodtak, hogy a "Bank" által nyújtott kölcsön és járulékai mindenkori összegének megállapítására a "Bank" üzleti könyvei és nyilvántartásai az irányadók. Az előzőekben kiemelt szerződési nyilatkozatokból tehát megállapítható az adós arra vonatkozó kötelezettségvállalása: ha a hitelkeret igénybevétele folytán az elszámolási számláján nem biztosított a szerződéses viszony megszűnésekor olyan pénzösszeget, amelyből kiegyenlíthető a szerződéses viszony tartama alatt keletkezett tartozása, azt köteles - az adott szerződés alapján - megfizetni a "Banknak", illetőleg a végrehajtást kérőnek. A tartozása mennyisége is megállapítható, feltéve: a "Bank" mint végrehajtást kérő igazolja azt a szerződésben meghatározott módon, az üzleti könyvei és nyilvántartásai alapján. Ez utóbbi megfelelően igazoltnak akkor fogadható el, ha az üzleti könyvek és nyilvántartások vonatkozó adatait közokiratba foglaltan terjeszti elő a végrehajtást kérő, a Vht. 21. §-ának (2) bekezdésében foglaltak megfelelő értelmezéséből következően.
A kifejtett indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot utasította a fenti iránymutatásnak megfelelő új eljárásra, és új határozat hozatalára.
Mi a jogkövetkezménye a végrehajtási eljárás tekintetében annak, ha a közjegyzői okirat elkészítését követően a felek személyében jogutódlás következik be? Ezt tárgyalja a jelen ítélet, egyúttal fontos kérdéseket világít meg a záradékolandó közjegyzői okiratok tartalmának vizsgálatával kapcsolatban is. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis megállapította: önmagában az a körülmény, hogy a jogutódlás tényét közokirat (pl. közjegyzői okirat, bírósági vagy hatósági határozat) tartalmazza, a Vht. 39. § (1) bekezdése szerinti végzés meghozatalát nem teszi szükségtelenné, minden esetben az szükséges, hogy a jogutódlás tényét a bíróság megállapítsa.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helyt adott és a felperes ellen indított végrehajtási eljárást megszüntette. Az elsőfokú bíróság azon indokból találta alaposnak a végrehajtás megszüntetése iránt előterjesztett keresetet, hogy a Ptk. 276. § (2) bekezdése alapján a felperes a kezesi helytállási kötelezettsége alól felszabadult, tekintettel arra, hogy az engedményezési szerződéssel, amely a végrehajtást kérő alperes anyagi jogi jogutódlását a biztosított hiteljogviszonyban megalapozta, az alperes egy adott ingatlanról a jelzálogjogot törölte, a további biztosíték biankóváltót magához vette, és a követelés így egyedül a felperes vonatkozásában lett végrehajtható. Az ítéletben kifejtett álláspont szerint az alperes azon védekezése, hogy a kezességvállalási szerződésben a kezesi jogviszony alanyai kifejezetten eltértek a Ptk. 276. § (2) bekezdésétől és lehetővé tették a hitelező számára, hogy a hitelező minden biztosítékot felszabadítson, illetve értékesítsen, kezestársakat is felmentsen a szavatosságuk alól, anélkül, hogy ezáltal megváltozna a jelen kezességi kötelezettség terjedelme, azért nem volt figyelembe vehető a jelen perben, mert az a közjegyzői okirat, amely a végrehajtás elrendelésnek alapjául szolgált, nem tartalmazta a kezességi szerződés ezen lényeges tartalmi elemét. Az elsőfokú bíróság által elfoglalt álláspont szerint a közjegyzői okirat alapján a végrehajtás csak olyan tartalommal és terjedelemmel folyhat, ami a végrehajtási záradékkal ellátott okiratból megállapítható, márpedig jelen esetben a közjegyzői okiratból a kötelezettségvállalás tartalma csak akként határozható meg, hogy az a Ptk.-ban szabályozott általános készfizető kezességgel azonos terjedelmű. Utalt arra az elsőfokú bíróság, hogy a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal nem is lett volna ellátható, hiszen az okiratban megnevezett jogosult személyében bekövetkezett jogutódlás esetén az okirat csak akkor záradékolható, ha a jogutódlás tényét közokirat tartalmazza, illetőleg ha a jogutódlás tényét a bíróság végzéssel megállapítja.
Az alperes fellebbezésében kérte az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását, továbbá a perköltség viselésére a felperes kötelezését. Álláspontja szerint a végrehajtást kérői pozícióját megalapozó engedményezési szerződés közokiratba foglalásának hiánya nem akadálya a perbeli közjegyzői okirat záradékolásának. Ha mégis kötelező volna az engedményezés közokiratba foglalása, az utólagosan megtörtént, mert a megkeresett bíróságként a perben eljárt bécsi bíróság jegyzőkönyve az engedményezés tényét rögzíti, s ez a Pp. 195. § (1) bekezdésére figyelemmel közokiratnak tekintendő. Ezen túlmenően ugyanezen okirat rögzíti a jogutódlás tényét is a követelés jogosultja vonatkozásában. Vitatta továbbá az alperes az elsőfokú bíróság azon megállapítását, hogy alperes kezességének terjedelme megvizsgálandó tény, mert szerinte a végrehajthatóságnak nem előfeltétele a kötelezettség-vállalás terjedelme, ezért azt a közjegyzői okiratnak nem kell tartalmaznia. Nincs továbbá olyan jogszabály, amely szerint nem vehető figyelembe az a szerződés, melynek pontos szövegét a közjegyzői okirat nem tartalmazza, csak utal rá. Hivatkozott arra is - egyezően az elsőfokú bíróság ítéletével -, hogy szükségtelen azon felperesi állítás vizsgálata, mely szerint egy másik gazdasági társaságot az alperes tett fizetésképtelenné jogellenes magatartásával.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését az alábbiak szerint találta alaposnak. Osztotta a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság azon megállapítását, hogy a közjegyzői okirat záradékolása nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt. Nem helytálló azonban azon álláspontja az elsőfokú bíróságnak, hogy közjegyzői okiratban megjelölt jogosult személyében bekövetkezett jogutódlás esetén a végrehajtási záradékkal akkor lehet ellátni az okiratot, ha a jogutódlás tényét közokirat tartalmazza, avagy azt a bíróság állapítja meg végzésével. Ha ugyanis a jogosult személyében változás következett be, tehát nem az kéri az okirat záradékolását, aki az okiratban eredetileg jogosultként szerepel, akkor minden esetben az szükséges, hogy a jogutódlás tényét a bíróság a Vht. 39. § (1) bekezdése szerint megállapítsa.
Önmagában tehát az a körülmény, hogy a jogutódlás tényét közokirat (pl. közjegyzői okirat, bírósági vagy hatósági határozat) tartalmazza a Vht. 39. § (1) bekezdése szerinti végzés meghozatalát nem teszi szükségtelenné. Ugyanakkor pontosan azért, mert a jogutódlás megállapítása a bíróság érdemi döntése alapján történik nem helytálló a perben a felperes által kifejtett azon álláspont sem, hogy a közjegyzői okirat végrehajtási záradékolására az okiratban megjelölt személyekben bekövetkezett változást követően, csak akkor kerülhet sor, ha a jogügyleten alapuló jogutódlást (jelen esetben az engedményezés tényét) szintén közjegyzői okirat tartalmazza.
Mindezek ellenére a másodfokú bíróság álláspontja szerint a végrehajtás megszüntetésére, a fentebb kifejtett szabálytalan záradékolás miatt, azért nem kellett hogy sor kerüljön, mert a végrehajtás megszüntetése iránti perben a felperes - tartalmilag erre vonatkozóan is értelmezendő - hivatkozására tekintettel a bíróságnak lehetősége volt arra, hogy érdemben elbírálja: a végrehajtást kérő alperes jogutódja-e a közjegyzői okiratban megjelölt hitelezőnek avagy sem? Ha és amennyiben ennek az érdemi vizsgálatnak eredményeként a bíróság arra a következtetésre jutott volna, hogy olyan személy kérelme alapján történt meg az okirat záradékolása és ennek következtében olyan személy javára folyik a végrehajtás, aki valójában a közokiratban megjelölt jogosultnak nem jogutódja, akkor a végrehajtás megszüntetése felől kellett volna dönteni. Tekintettel azonban arra, hogy a fentebb kifejtett szempontok alapján a másodfokú bíróság egyértelműen arra a következtetésre jutott, hogy az alperes olyan jogutódja az eredeti hitelezőnek, akinek a javára a végrehajtás elrendelésére a Vht. 39. § (1) bekezdése szerinti eljárást követően sor kerülhetett volna, indokolatlan lett volna a végrehajtási eljárás megszüntetése.
Osztotta a másodfokú bíróság azon alperesi álláspontot, hogy a végrehajtás alapjául szolgáló közjegyzői okiratnak kizárólag azokat az adatokat kell tartalmaznia, amelyeket a Vht. 21. § (1) és (2) bekezdése felsorol. Ezeknek ugyanis abból a szempontból van jelentőségük, hogy a végrehajtás elrendeléséhez szükséges legalapvetőbb körülményeknek, azazhogy a legalapvetőbb tartalmi elemeknek a szigorú formában és eljárási rendben történő okiratba foglalása mellett indulhat végrehajtás bírósági eljárás és bírósági döntés nélkül. Tekintettel arra, hogy egy a már megindult végrehajtással szemben az adós a Pp. 369. §-ában meghatározott okok esetében végrehajtás megszüntetését, illetőleg korlátozását kérheti, nem támasztható a végrehajtás alapjául szolgáló közokirattal szemben az a követelmény, hogy az magába foglalja az összes körülményt, amelyek a már megindult végrehajtási eljárásban jelentőséggel bírhatnak.
Jelen esetben a végrehajtás alapjául szolgáló közjegyzői okirat éppen úgy nem tartalmazza a felperes által hivatkozott, a kezesi kötelezettség-vállalás alóli felszabadulás alapjául szolgáló tényeket, mint ahogyan nem tartalmazza - az elsőfokú bíróság által kifogásolt módon - azt a körülményt sem, hogy a felek a közjegyzői okiratban részletezett, a törvény által megkövetelt elemeken kívül a kezességvállalás tartalmára milyen további megállapodást kötöttek. A felperes kérelme alapján a végrehajtás korlátozási perben a "közokiraton túli", a végrehajtás szempontjából releváns körülményeket vizsgált meg a bíróság. Ugyanígy lehetősége van a bíróságnak arra is, hogy a végrehajtás korlátozási perben az alperes oldalán vizsgálja meg azoknak a végrehajtás megszüntetése szempontjából jogi következménnyel bíró körülményeknek a fennálltát, illetőleg a fenn nem álltát, amelyekre tekintettel a felperes megszüntetés iránti igénye alapos, illetőleg alaptalan lehet. Ilyen megvizsgálandó körülmény volt az, hogy valójában mi a felperes kezességvállalásának tartalma. A perben becsatolt hitelszerződések egyértelműen úgy rendelkeznek, hogy a felek tudatosan nem kívánják alkalmazni a Ptk. 276. § (2) bekezdését.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint ez a rendelkezés olyan ún. szubszidiárius szabály, amelytől a felek eltérhetnek. Ebből következően a kezességi megállapodás ilyen tartalommal sem érvénytelen, s az előzőekben kifejtettekre is figyelemmel ezzel a tartalommal kell figyelembe venni annak elbírálásakor, hogy a felperes végrehajtás megszüntetése iránti igénye alapos-e. Mindezek után érdemben az állapítható meg, hogy a felperes mint kezes nem szabadult fel a biztosított alapjogviszonyhoz járuló egyéb biztosítékok megszüntetése miatt. A fentiekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.
A végrehajtási záradék kiállításának, illetve a közjegyzői okirat záradékolásának vonatkozásában a jogszabály akként rendelkezik, hogy amennyiben a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa. Az előző pontban elemzett ítéletekből láthattuk, ha a kötelezettnek egy bizonyos határnapon, vagy meghatározott időpontig kell teljesítenie szolgáltatását -és a határidő eredménytelenül telik el -, úgy nem szükséges a végrehajtást kérőnek közokirattal igazolnia a határnap elteltét vagy az időpont bekövetkezését. Vizsgáljuk meg, hogy a közjegyzői okirat végrehajtásának alapjául szolgáló egyéb feltételek vonatkozásában hogyan kell eljárni. A jelen ügyben a bíróság megállapította, hogy az azonnali hatályú felmondása a kölcsönszerződésnek - amelyen alapuló tartozását az adós a záradékolni kért közjegyzői okiratban elismerte - az adós tartozását a közléssel esedékessé tette ugyan, de a végrehajtási záradékkal való ellátás feltételei nem teljesülnek. A záradékolás feltétele az is, hogy - adott esetben külön - közjegyzői okirat tartalmazza a teljesítés módját és határidejét.
A végrehajtást kérő az ügyben megjelölt közjegyzői okiratnak a végrehajtási záradékkal való ellátását kérte. A közjegyzői okirat tartalma alapján végrehajtást kérő adós részére adott futamidőre meghatározott összegű hitelt nyújtott. A tőke visszafizetésének tekintetében végrehajtást kérő türelmi időt engedélyezett, melynek időtartama a szerződés megkötésének napjától számított hat hónap. Adós a kölcsön tőkeösszegét a türelmi idő leteltét követően havi részletekben köteles megfizetni. A közjegyzői okirat tartalma alapján az elsőfokú bíróság a fentieknek megfelelően megállapította, hogy végrehajtást kérő az adós részére a tőke visszafizetésének tekintetében egy adott határnapig türelmi időt engedélyezett. A türelmi idő még nem járt le, ezért adós a teljesítéssel nem esett késedelembe, erre figyelemmel a végrehajtást kérő végrehajtási kérelme alaptalan. A másodfokú bíróság a végrehajtást kérő megtagadást sérelmező fellebbezését nem találta alaposnak. Az ítélet indokolása szerint nem sértett jogszabályt az elsőfokú bíróság azzal, hogy megtagadta a végrehajtást kérő által csatolt közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal való ellátását. A végrehajtást kérő tőkére, ügyleti és késedelmi kamatra is kiterjedően kérte a közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozat végrehajtási záradékkal való ellátását. Az okirat szerint meghatározott teljesítési határidő a tőkekövetelés tekintetében azonban az elsőfokú végzés meghozatalának időpontjában nem járt még le. Egyéb adat hiányában az elsőfokú bíróság ezért helytállóan tagadta meg a kérelem teljesítését. A végrehajtást kérő csak a fellebbezéséhez csatolta azt a nyilatkozatát, amellyel azonnali hatállyal felmondta azt a kölcsönszerződést, amelyen alapuló tartozását az adós a záradékolni kért közjegyzői okiratban elismerte. A felmondás az adós tartozását a közléssel esedékessé tette ugyan, de a végrehajtási záradékkal való ellátás feltételei nem teljesültek.
A Vht. 21. § (1) bekezdés d) pontja szerint a záradékolás feltétele az is, hogy a közjegyzői okirat tartalmazza a teljesítés módját és határidejét. A végrehajtási záradékkal való ellátás kérdésében való döntéskor a teljesítési határidő lejárta tekintetében a közjegyzői okiratban megjelölt időpont irányadó. Ha ennek az időpontnak a módosulása valamely feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől - például az ügyleti kamat törlesztésének elmulasztása miatti azonnali hatályú felmondástól - függ, a határidő módosulását közokirattal kell tanúsítani a Vht. 21. § (2) bekezdése szerint. A fellebbezéshez mellékelt felmondás nincs közokiratba foglalva, ezért az elsőfokú bíróság végzése érdemben továbbra is helytálló. A másodfokú bíróság ezért az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
A fenti ügyben kialakított álláspontot osztotta a Legfelsőbb Bíróság is, amikor kimondta: Végrehajtási záradékolásra a kölcsönszerződés felmondásának közokiratba foglalása esetén kerülhet sor.
A tényállás szerint az adós és házastársa teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt hitelszerződést, valamint - ennek alapján - közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot írtak alá. A közjegyzői okiratban az adós és házastársa elismerték azt, hogy a végrehajtást kérőtől - egyetemleges adóstársakként adott hitelt vettek fel, kötelezettséget vállaltak az összeg visszafizetésére, valamint részletezték ennek módját és határidejét. A közokirat szerint az adós szerződésszegése esetén az 1959. évi IV. törvény 525. §-a (1) és (2) bekezdésének megfelelően a végrehajtást kérő "a szerződést jogosult felmondani és a fennálló hiteltartozást, továbbá járulékait a felmondásról szóló értesítés postára adásától számított 15 napon belül egy összegben lejárttá tenni". Az adós és házastársa tudomásul vették, hogy "amennyiben" a szerződést megszegik, és "ennek folytán" a végrehajtást kérő felmondja a hitelszerződést, és a teljes követelés "lejárttá válik, a hitelezőnek módjában áll a közjegyzői okiratot bírósági végrehajtási záradékoltatásra az illetékes helyi bíróságnál benyújtani". Az adós és házastársa szerződésszegésére alapítottan a végrehajtást kérő a kölcsönt felmondta, az elsőfokú bíróság azonban megtagadta az említett közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal történő ellátását. Végzésének indokolása szerint a közokirat nem tanúsítja a kötelezettség bekövetkezését, azaz a kölcsönszerződés felmondását, ezért hiányzik a záradék kibocsátásának az 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 21. §-a (2) bekezdésében előírt feltétele.
Nem vitás, hogy az adós szerződésszegése esetén a végrehajtást kérőt megilleti a felmondás joga, ha azonban követelését végrehajtás útján kívánja behajtani, e jogát csak a jogszabályban meghatározott alakiságok betartása esetén gyakorolhatja. A végzés ellen a végrehajtást kérő fellebbezett. Arra hivatkozott, hogy az adós fizetési kötelezettsége nem függött feltételtől vagy időpont bekövetkezésétől, erről sem a hitelszerződés, sem a tartozáselismerő nyilatkozat nem rendelkezett, így a jelen esetre nem vonatkozik a Vht. 21. §-ának (2) bekezdése. Az adós a tartozáselismerő nyilatkozatban vállalta, hogy felmondás esetén a fennálló tartozást egy összegben megfizeti. Felesleges, emellett indokolatlan költségeket jelentene a felmondás közokiratba foglalása, amely egyébként sem igazolja, hogy a felmondás alapjául szolgáló körülmények bekövetkeztek-e. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Utalt annak helyes indokaira, és rámutatott, hogy a törvényalkotó feltételezett szándékára figyelemmel nem lehet eltérni a jogszabály szövegétől, amelynek kiterjesztő értelmezésére sincs lehetőség.
A jogerős végzés ellen a végrehajtást kérő nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben mindkét végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság újabb eljárásra, újabb határozat meghozatalára utasítását kérte. Megismételte az előbbiekben már ismertetett fellebbezésében foglaltakat, és hangsúlyozta, hogy az adósok fizetési kötelezettsége bekövetkezett. Érvelése szerint nem arról van szó, hogy feltételhez kötötték volna az adósok fizetési kötelezettségét, hanem arról, hogy szerződésszegésük miatt a végrehajtást kérő élt a felmondás jogkövetkezményével: a végrehajtási záradék kibocsátására irányuló jogával. A végrehajtási eljárás során nem lehet vizsgálni, hogy a felmondás jogszerű volt-e, ugyanezt azonban a felmondás közokiratba foglalása sem igazolja, és az újabb közokirat beszerzése jelentős többletköltséget okoz. Az adós felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság szerint a felülvizsgálati kérelem nem volt alapos, mert nem történt jogszabálysértés. Az indoklás szerint a Vht. 20. §-ának (1) bekezdése értelmében a Vht. 21-23. §-ai szerinti okiratokba foglalt kötelezettségek záradékolhatók, mégpedig csak az e rendelkezésekben megjelölt tartalmi és alaki feltételek fennállása esetén. A korábban eljárt bíróságokhoz hasonlóan a Legfelsőbb Bíróság is azt vizsgálta, hogy a közjegyzői okiratba foglalt tartozás-elismerő nyilatkozat - azon felül, hogy megfelel a Vht. 21. §-ának (1) bekezdésében felsorolt követelményeknek - tartalmaz-e "feltételt" és ha igen, teljesül-e a Vht. 21. §-a (2) bekezdésének előírása.
A közjegyzői okirat előzőekben már idézett pontja szerint a végrehajtást kérő akkor kérheti a tartozás még fennálló teljes összegének a végrehajtását, "amennyiben'" az adós és házastársa súlyosan megszegik kötelezettségüket, "ennek folytán" a végrehajtást kérő felmondja a hitelszerződést és a teljes követelés lejárttá válik. A szerződés e pontjának szövegezéséből is kitűnik, hogy a tartozás teljes összegével kapcsolatos záradék kibocsátáshoz két, magába a közokiratba is belefoglalt feltételnek kell teljesülnie: egyrészt annak, hogy az adós megszegje a szerződésbe foglalt kötelezettségeit, másrészt annak, hogy emiatt a végrehajtást kérő felmondja a hitelszerződést. Amennyiben mindezek nem következnek be, a végrehajtást kérő csupán a már lejárt egyes részletekre kérheti a közjegyzői okirat záradékolását, de nem a tartozás még fennálló teljes összegére.
Annak vizsgálata, hogy az elsőként említett feltétel teljesült-e, azaz az adós valóban megszegte-e a szerződést, a végrehajtási eljárás kereteit meghaladja. A végrehajtást elrendelő bíróságnak nem feladata az adós magatartásának értékelése, illetve annak eldöntése, hogy a követelés alapos-e, erre végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránti perben van lehetőség (BH1997. 347. valamint BH1998. 200.). Így e ténnyel kapcsolatban elég és megfelelő a végrehajtást kérő egyoldalú előadása; a Vht. rendelkezéseiből nem vezethető le az a követelmény, hogy az adós a szerződésszegés tényét közokiratban ismerje el. A másik előfeltétel, azaz a felmondás teljesülését viszont a végrehajtást kérőnek igazolnia kell, mégpedig a Vht. 21. §-ának (2) bekezdése előírása szerint: közokiratba foglalt nyilatkozattal. E törvényi előírás folytán tehát a záradékolásra a felmondásnak (mint a fennálló teljes összeg végrehajtása feltételének) a közokiratba foglalása esetén kerülhet sor.
Az ítélet szerint nem tévedtek tehát a korábban eljárt bíróságok, amikor a felmondást a végrehajtás elrendelése feltételeként értelmezték, és a Vht. 21. §-a (2) bekezdésének megfelelően a felmondáshoz is közokirati formát követeltek meg. Mindezek szerint tehát a jogerős határozat nem jogszabálysértő, azt a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta.
Az előző döntés szerint a végrehajtási záradékolásra a kölcsönszerződés felmondásának közokiratba foglalása esetén kerülhet sor. Felmerül a kérdés, hogy mi a jogi megítélése annak a helyzetnek, ha nem magát a felmondást, hanem a felmondás kézbesítésének tényét tartalmazza közjegyzői okirat. A jelen ügyben - utalván a BH2002. 491 számú ítéletére - a Legfelsőbb Bíróság megállapította: Ha a végrehajtást kérő a kölcsönszerződés felmondása közlését tanúsító közokirat birtokában kérte a végrehajtás elrendelését, a közokirat végrehajtási záradékkal való eltátásához nem követelhető meg a felmondás közokiratba foglalása, illetőleg ez utóbbi hiánya az elrendelt végrehajtás megszüntetése okaként a végrehajtás megszüntetése iránti perben hivatalból nem vehető figyelembe.
Az alperes az ügyben érintett "jelzálog kölcsönszerződés" elnevezésű szerződés alapján a felpereseknek adott összegű kölcsönt folyósított. A szerződés biztosítékaként a felperesek az alperes javára jelzálogjogot alapítottak a tulajdonukban lévő ingatlanokra, és készfizető kezességet is vállaltak egy másik felperessel együtt. Emellett a másik felperes az általa felépítendő vásárcsarnokban kialakítandó üzlethelyiségek bérleti jogának értékesítéséből, valamint az azok bérbeadásából származó bevételeit az alperesre engedményezte. A felperesek közjegyzői okiratban is elismerték a fenti szerződések megkötését és az azokból fakadó kötelezettségeiket, vállalva annak teljesítését. E közjegyzői okiratban rögzítették, hogy a kölcsönszerződés felmondását a kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha "a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert az Adósok a küldeményt nem vették át vagy az átvételt megtagadták A szerződő felek a kölcsönszerződést és a biztosítására kötött szerződéseket a későbbiekben-ugyancsak közjegyzői okiratba foglaltan módosították. Az alperes - tekintettel a szerződő felek közötti elszámolási vitára - a felperesekhez írt levelében a kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondta. Az ezt követően kelt közjegyzői okiratban pedig arról nyilatkozott, hogy - "jelen közjegyző előtt eredetiben felmutatott, a közjegyzői okirathoz másolatban csatolt" - tértivevények tartalma szerint a felmondólevél az felperesektől "Nem kereste" jelzéssel érkezett vissza hozzá, a sikertelenül megkísérelt kézbesítéseket követően. A bíróság a közjegyzői okiratokat az alperes kérelmére végrehajtási záradékkal látta el, melyek alapján a felperesekkel szemben végrehajtási eljárás indult. A felperesek keresetükben a fentiek szerint ellenük megindított végrehajtás megszüntetését kérték. Keresetüket a per tárgyalásán véglegesített nyilatkozatuk szerint arra alapították, hogy az egyik felperes és az alperes között létrejött bérleti szerződés alapján a felperesnek járó bérleti díj és az alperes által megvásárolt bérleti jog ellenértéke beszámításával az alperes végrehajtandó követelése velük szemben megszűnt. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság a felperesekkel szemben elrendelt végrehajtást megszüntette és kötelezte az alperest, hogy az önálló bírósági végrehajtók részére megállapított díjat fizesse meg a végrehajtók részére. Határozata indokolása szerint a végrehajtás elrendelésének alapjául szolgáló közokiratok végrehajtási záradékkal való ellátása feltételeit - a 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 21. §-ának (2) bekezdésére utalással hivatalból vizsgálva azt állapította meg, hogy az alperes mint végrehajtást kérő a kölcsönszerződés közokiratba foglalt felmondását nem igazolta, s ez a hiány a Pp. 366. §-a értelmében alapot ad a végrehajtás megszüntetésére. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - szerinte helyes indokai alapján - helybenhagyta. Nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az alperes felmondását tartalmazó küldemény kézbesítése szabályszerű volt-e, mert az elsőfokú bírósággal megegyező jogi álláspontja értelmében az alperesi felmondás, mint ami "nem közokirati formában készült, a záradékolás alapját nem képezhette".
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben - tartalma szerint - elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, mivel az első- és a másodfokú bíróság egyaránt tévesen értelmezte a Vht. 21. §-ának (2) bekezdését. A felülvizsgálati kérelem indokolásának lényege: a közjegyzői okirat megfelel a Vht. 21. §-ának (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, ugyanis ... "a felperesekkel szembeni felmondás tényét" közokirat tanúsítja. A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték.
A Legfelsőbb Bíróság szerint az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos volt. A közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal való ellátásának törvényi feltételeit a Vht. 21. §-ának (1)-(2) bekezdései tételesen szabályozzák. Ha a feltételek bármelyikét a közokirat nem tartalmazza, a végrehajtás nem rendelhető el. Ha a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését - az adott esetben az alperes részéről az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 321. §-ának (1) bekezdése szerint gyakorolt azonnali hatályú felmondás megtörténtét - közokirat tanúsítsa.
A Legfelsőbb Bíróság szerint a jelen ügy tárgyát képező jogvita nem azonosítható a jogerős ítéletben hivatkozott bírói gyakorlat alapját képező eseti döntésben (BH2002. 491) foglaltakkal. Döntő jelentőséget kell ugyanis tulajdonítani annak a ténynek, hogy a felperesek sem a keresetlevelükben, sem a per folyamán módosított keresetükben nem vitatták annak jogszerűségét, illetőleg nem sérelmezték, hogy az alperes a végrehajtás elrendelése iránti kérelmében a kölcsönszerződés alapján szerinte még járó követelése egészének megfizetését, illetőleg végrehajtását igényelte. Ebből okszerűen következik: a felperesek maguk sem állították azt, hogy a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondása nem történt meg. A felpereseknek - adósi minőségükben - rendelkezésükre állt az a jogorvoslati lehetőség, hogy a végrehajtási nemperes eljárás keretében kérjék a végrehajtási záradék törlését. Ezt nem tették, ugyanakkor a kereseti kérelmük alapjaként előadottakból az a következtetés vonható le, hogy annak megállapítása áll érdekükben: van olyan összegű beszámítható ellenkövetelésük, amely alkalmas az alperes által végrehajtani kért követelés egészének kielégítésére, illetőleg arra, hogy a kötelezettségek kölcsönösen megszűnjenek. A felek megállapodása hiányában a felperesek beszámítási igénye eredménnyel csak a jelen végrehajtás megszüntetése iránti perben érvényesíthető.
Az indoklás szerint az előzőekből okszerűen következik, hogy mindkét fokú bíróság tévedett, amikor úgy ítélte, hogy hivatalból kell vizsgálnia azt: jogszerű volt-e a perbeli közokiratok végrehajtási záradékkal való ellátása. Eljárásuknak azért sem volt alapja, mert tévesen ítélték meg azt, hogy az adott esetben is meg kell kívánni az alperesi jogosult felmondása közokiratba foglalását. A Vht. 21. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében a közokiratnak tartalmaznia kell a teljesítés határidejét. A felek közokiratba foglalták azt a szerződési kikötést, hogy a még le nem járt követelés is lejárttá tehető a szerződés megszüntetésével, ami a jogosult azonnali hatályú felmondási joga gyakorlásával következik be. A jogosult a felmondás jogát a másik félhez intézett nyilatkozatával gyakorolhatja (Ptk. 321. § (1) bekezdés); a felmondás akkor hatályosul, ha azt a másik fél megkapja. A perbeli kölcsönszerződésben azt is szabályozták - ugyancsak közokiratba foglaltan, a kölcsönszerződés vonatkozó pontjában -, hogy mi a következménye annak, ha a kötelezett felperesek nekik felróható okból nem veszik át a felmondást tartalmazó küldeményt.
A felmondás hatályosulásának és ezen alapulóan a követelés lejárttá válásának igazolásához elégséges annak közokiratba foglalt tanúsítása, hogy az alperes szerződésszerűen közölte a felperesekkel a kölcsönszerződés felmondását. A későbbi közjegyzői okirat a Pp. 195. §-ának (1) bekezdése értelmében teljesen bizonyítja, hogy a felmondólevelek kézbesítése, ennek folytán a felmondás hatályos közlése - a közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződésnek megfelelően - megtörtént. A Legfelsőbb Bíróság az alappal támadott első- és másodfokú ítéleteket hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot utasította új eljárásra és új határozat hozatalára.
A közjegyzői okiratok bírósági végrehajtási záradékkal való ellátását követően is sor kerülhet a jogorvoslatok igénybe vételére. A jelen pontban tárgyalt ítéletek a közjegyzői okiratok "életének" utolsó szakaszához köthetők, vagyis a megindult végrehajtások során felmerülő kérdésekkel foglalkoznak.
Az első és legfontosabb megállapításunk a Legfelsőbb Bíróság ítélete nyomán az lehet, hogy végrehajtás megszüntetési perben a záradékolt közokirattal szemben is helye van ellenbizonyításnak.
Az adott ügyben az első fokú bíróság - az alperes kérelmére - végrehajtást rendelt el a felperessel szemben közjegyzői okirat záradékolásával, az abban foglalt kölcsönszerződés alapján. A felperes keresetében az ellene folyamatban lévő végrehajtás megszüntetését kérte arra hivatkozással, hogy - a közjegyzői okiratba foglaltaktól eltérően - nem kapta meg a kölcsönt az alperestől. Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Állítása szerint a kölcsönszerződés teljesítéseként átadta a vitatott összeget a felperes részére. Előadta: a pénzátadásra nem a szerződéskötés napján került sor, hanem azt megelőzően. Kiegészített ítéletével az elsőfokú bíróság a felperessel szemben folyamatban lévő végrehajtást megszüntette, a következő tényekre alapítottan. A felperes és az alperes között közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés jött létre, amely szerint az alperes kölcsönt nyújtott a felperesnek a szerződés aláírásának napján. A kölcsön visszafizetésének határidejét egy adott határnapban határozták meg azzal, hogy annak helye egy ügyvéd irodája. Az alperesi képviselő a tárgyaláson úgy nyilatkozott: a pénz átadására a közjegyzői okirat kiállítása előtt került sor; annak pontos időpontját az alperes ügyvezetője nem tudta megjelölni, de határozottan állította, hogy rajta és a felperesen kívül a pénzátadásnak más tanúja nem volt. Az elsőfokú bíróság döntése jogi indokaként kifejtette: az alperes perbeli előadására tekintettel megdőlt a közjegyzői okirathoz fűzött "teljes bizonyító erő a vonatkozásban, hogy a szerződés napján kapta volna meg a felperes a végrehajtásban követelt összeget". Az alperes által előterjesztett okiratok alapján a bíróság nem tudott egyértelműen arra következtetni, hogy pénzátadásra a felek között sor került volna. Önmagában az a tény, hogy a kérdéses időszakban az alperesi cég rendelkezett az adott összeggel, nem bizonyítja, hogy ezt az összeget átadták a felperesnek. A cég könyvelésében fel kellett volna tüntesse ezt a kintlévőségét. Mindezekre tekintettel az alperes nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani követelése fennállását, ezért adott helyt a bíróság a felperes keresetének.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást annyiban egészítette ki, hogy a felperes - további négy taggal együtt - egy Kft. tagja volt. A felperes tagtársaival adásvételi szerződést kötött, "mellyel a felperes kívánta kivásárolni négy tagtársa üzletrészét meghatározott összegben. A kivásárláshoz szükséges vételár egy részét a felperes az alperes által nyújtott kölcsönből kívánta biztosítani. Ennek a vételárrész összegének a kölcsönkénti felvételét és visszafizetési kötelezettségét ismerte el a végrehajtás alapjául szolgáló közjegyzői okiratban a felperes". A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított - fentiekkel kiegészített -tényállást ítélkezése alapjául elfogadta, azonban az elsőfokú bíróság jogi következtetésétől eltérően úgy foglalt állást, hogy a közokiratban foglalt kölcsönszerződésben tett -a Ptk. 242. § (1) bekezdése szerint minősülő - a felperesi tartozást elismerő nyilatkozat folytán "mindenképp" a felperest terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn; e bizonyítási kötelezettségének azonban a felperes nem tett eleget. Önmagában az a körülmény, hogy a pénz átadására nem a szerződéskötéskor került sor, annak ellenére, hogy az okirat ezt az időpontot tartalmazza, nem alkalmas a Pp. 195. § (1) bekezdése szerinti közokirat teljes bizonyító erejének a megdöntésére. A másodfokú bíróság ítélete ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Érvelése szerint téves a másodfokú bíróság jogi álláspontja, miszerint önmagában az a körülmény, hogy a pénz átadására nem a szerződéskötés napján került sor, nem alkalmas a közokirat teljes bizonyító erejének megdöntésére. A Pp. 164. § (1) bekezdésében, valamint a Ptk. 242. § (1) bekezdésében foglaltak felhívásával tévedett a másodfokú bíróság akkor is, amikor "a bizonyítási kötelezettséget teljes egészében a felperes érdekkörébe utalta", annak ellenére, hogy az eljárás során igazolást nyert: a pénz átadása a szerződéskötéskor nem történt meg, továbbá az alperes írásban nyilatkozott arról: a kölcsön összege a könyvelésében meglévő készletként szerepel. Nem lett volna akadálya a közjegyzői okirat lekönyvelésének, ha ahhoz tényleges pénzmozgás kapcsolódik. Az alperes a saját könyvvitelében meghatározott adatokkal ellentétes tényeket bizonyítani köteles, mivel azokat ellenkező bizonyításig valónak kell elfogadni. Ebből következően az alperesnek kell bizonyítania, hogy "... a kölcsön összege a házipénztárból felvételre..." felperes részére kifizetésre került. Ezt az alperes nem bizonyította, viszont a felperes eleget tett a bizonyítási kötelezettségének, mert bizonyította: a közjegyzői okirat keltének időpontjában nem kapott pénzt. Igazolta azt is, hogy az alperes részére kölcsönt nem fizetett, mivel annak összege szerepel az számviteli nyilvántartásában.
A Legfelsőbb Bíróság szerint a felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos volt. A felperes felülvizsgálati kérelme folytán a felülvizsgálati eljárás tárgya annak elbírálása, van-e az alperesnek végrehajtható követelése, avagy ennek hiányában a felperes keresete alapján a végrehajtás megszüntetésének van helye. Az alperes hitelezőként a végrehajtható követelése fennálltát a felperessel, mint kötelezettel kötött közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződésre alapította.
A Pp. 195. § (1) bekezdésében foglaltak megfelelő értelmezése szerint a felek szerződését tartalmazó okirat olyan közokirat, amely teljesen bizonyítja a benne foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. Egyben alkalmas arra, - megfelelve a Vht.-ban írt követelményeknek is - hogy annak végrehajtási záradékolását kérve a hitelező követelése végrehajtását igényelje. A Pp. 369. § a) pontjára alapítottan a végrehajtási záradékkal ellátott okirattal elrendelt végrehatás megszüntetése iránt a kötelezett, illetőleg az adós pert indíthat, ha állítása szerint a végrehajtani kért követelés érvényesen nem jött létre, illetőleg létre sem jött. A Pp. 195. § (3) bekezdése szerint ellenbizonyításnak a közokirattal szemben is helye van.
Mindezekből okszerűen következik az, hogy a felperes, mint adós vitathatja annak a nyilatkozatának valóságát, miszerint a kölcsön összegét átvette az alperestől; figyelemmel arra is: a felperes - az adott per sajátossága, illetőleg rendeltetése folytán - mindazokra a tényekre és körülményekre hivatkozhat, amelyekkel védekezhetne abban a perben, amit a végrehajtást kérő záradékolási kérelem helyett ellene indítana. Az indoklás szerint a másodfokú bíróság azt helyesen állapította meg: az a körülmény, hogy a kölcsön átadására - az alperes beismerő nyilatkozatára is tekintettel - nem az okiratban foglalt időpontban került sor, csupán a pénzátadás időpontja tekintetében alkalmas a közokirat bizonyító erejének megdöntésére. Helyesen rögzítette a másodfokú bíróság az ítélete indokolásában - a rendelkezésre álló peradatok alapján - a kölcsönszerződés megkötésének körülményeire vonatkozó tényeket is. Tévedett viszont, amikor figyelmen kívül hagyta a következő peradatokat. A felperes a keresetlevelében előadta: a kölcsönszerződésben foglaltakkal ellentétben a pénzt nem kapta kézhez, mert abban állapodott meg az alperes képviselőjével, hogy a társaság bankszámlájáról, a szerződés szerinti határidőben, az adott összeg átutalásra kerül a Kft. bankszámlájára. Ugyanakkor a perben a felek egybehangzóan úgy nyilatkoztak: az alperes részéről a Kft. bankszámlájára átutalt összeg nem az üzletrész átruházás ellenértékeként lett felhasználva, hanem egy ingatlan vételáraként fizette ki az alperesi cég mint vevő, annak ellenére, hogy az átutalási megbízáson a megjegyzés rovatban feltüntetésre került a perbeli közjegyzői okirat ügyszáma, a közjegyző neve, a "váltóteljesítés" megjelölés mellett. Peradat az is, hogy a Kft. tagjai által a felperes ellen indított választottbírósági eljárásban hozott ítéletből kitűnően az összeg nem az üzletrészek vételáraként került kifizetésre, hanem az alperesi cég mint vevő által a Kft.-től megvásárolt ingatlan vételáraként nyert elszámolást. A váltó letétbe helyezése ugyancsak az említett ingatlan vételárának fedezeteként került kiállításra. Mindezeknek a maguk összességében való értékelése eredményeként a felperes alappal tette kétségessé azt, hogy az alperes a kölcsönszerződés szerinti összeget a felperes rendelkezésére bocsátotta. Azt a tényt, hogy a kölcsönszerződést az alperes - kölcsönadói minőségében -megfelelően teljesítette, kétség esetében az alperesnek kell bizonyítania (Pp. 164. § (1) bekezdés). Az ítélet szerint a másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán megalapozatlanul hozta meg megváltoztató döntését, mert nem derítette fel - módot adva az alperesnek esetleges további bizonyítékai megjelölésére - valós-e az alperesnek az az állítása, hogy a kölcsönt - a kölcsönszerződés aláírását megelőzően - a cég házipénztárából fizették ki. Az alperes úgy nyilatkozott, hogy a pénz átadásakor más nem volt jelen, emiatt elsődleges bizonyítási eszköz a kölcsön szolgáltatásának okirati bizonyítása. A Legfelsőbb Bíróság az előzőekben kifejtettekre alapítottan a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, egyben a másodfokú bíróságot utasította - a fenti iránymutatásnak megfelelő - új eljárásra és új határozat hozatalára. A bíróság egyúttal akként is rendelkezett, hogy amennyiben a megismételt eljárásban nem nyer bizonyítást, hogy a bankszámlára átutalt összegen felül a kölcsönszerződés megkötését megelőzően -alperesi állításnak megfelelően - további összeget a felperes részére az alperes átadott, a felperes állítását kell valónak elfogadni, így azt: nem jött létre a záradékolt okiratba foglalt követelés, ezért a felperes keresete alapos.
Sajnos gyakran előfordulnak olyan esetek is, hogy a közjegyzői okirat záradékolása alapján elrendelt végrehajtás nem vezet eredményre, mert az adósnak nincs megfelelő vagyona. Ilyen esetekben az adós vitathatja a - sikertelen végrehajtását követően - ellene indult felszámolási eljárásban a közjegyzői okiratba foglalt követelés jogosságát?
Az Ítélőtábla megállapította: Amennyiben a bíróság az adós fizetésképtelenségét közjegyzői okiratba foglalt követelés eredménytelen végrehajtása miatt állapítja meg, nem vizsgálhatja azt, hogy az adós a követelést vitatta vagy sem.
A tényállás szerint a hitelező kérelmével az adós fizetésképtelenségének megállapítását arra hivatkozással kérte, hogy az adós és a hitelező közjegyző előtti tartozás elismerést és fizetési megállapodást kötött egymással. A hitelező a közjegyzői okirat alapján beszedési megbízást kísérelt meg, amelynek eredményeként a követelés összege csökkent, az adós a követelésből egy részt megfizetett, az adós fennálló tartozása vonatkozásában az azonnali beszedési megbízás - fedezethiány miatt - eredményre nem vezetett.
Adós a közjegyző előtt aláírt tartozást elismerő nyilatkozat megtörténtét nem vitatta, a részteljesítés tekintetében arra hivatkozott, hogy a követelést a tartozás elismerést követően, szóban vezérigazgatója és igazgatósági tagja útján vitatta. Erre tekintettel az eljárás soron kívüli megszüntetését kérte. Az elsőfokú bíróság az 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 27. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti fizetésképtelenségi ok vizsgálatánál megállapította, hogy nincs jelentősége annak, mely szerint a felszámolás iránti kérelem kézhezvételét megelőzően az adós a követelését vitatta. Ez alapján a bíróság az adós által felajánlott bizonyítást mellőzte, illetve az adós védekezését elfogadni nem tudta, mivel ennek a ténynek csak a Csődtv. 27. § (2) bekezdése a) pontján alapuló fizetésképtelenségi ok fennállása esetén van jelentősége, és megállapítva az adós fizetésképtelenségét, elrendelte a cég felszámolását. Az első fokú határozattal szemben adós gazdálkodó szervezet nyújtott be fellebbezést, amelyben kérte, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését változtassa meg akként, hogy a hitelező felszámolás iránti kérelmét utasítsa el, és az eljárási költségekben a hitelezőt marasztalja. Fellebbezésének indokolásában előadta, hogy az ügyvédnő (azaz a hitelező) azzal az ígérettel keresete meg adóst, hogy a cég számára befektetőket talál, amely megállapodás értelmében a hitelező által megfizetni kért ügyvédi díjat adós fizeti ki, ha a megígért befektetőt a társaságnak közvetíti. A hitelező az adós számára egyetlen egy befektetőt sem közvetített. Ezt követően hitelező felszámolást kezdeményezett adós gazdálkodó szervezet ellen az illetékes bíróság előtt. A hitelező kérelmét visszavonta, ezért a bíróság az eljárást megszüntette. Ezt követően a felek megbízási szerződést kötöttek, amely alapján újabb írásbeli megállapodás született a felek között. Később a hitelező újabb felszámolási eljárást indított adós gazdálkodó szervezet ellen, amely eljárásban az illetékes bíróság, mint elsőfokú bíróság megállapította adós fizetésképtelenségét arra hivatkozással, hogy a felszámolási kérelem kézhezvételét megelőzően az adós részéről nem került sor a követelés vitatására. Adós gazdálkodó szervezet a fentieket követően tartozáselismerő nyilatkozatot tett közjegyző előtt. Adós álláspontja szerint ezen tartozáselismerő nyilatkozatot az ügyvédnő előzetes "rábírása" következtében tette meg, "mivel az ügyvédnő azt nyilatkozta, hogy az általa benyújtott felszámolási kérelmet csak így hajlandó visszavonni." Adós a hitelező jogi képviselőjének megküldött levelében kifejtette, hogy a közjegyzői okirat kiállítása előtt kifizetett összegek álláspontja szerint meghaladják a hitelező által nyújtott szolgáltatások ellenértékét, ezért adós hitelező követelését nem tartja jogosnak és nem ismeri el. A hitelező eddig hat darab "mínuszos", ún. helyesbítő számlát küldött adósnak, amelyeket az visszaküldött, nem fogadott be, és a követelést nem ismerte el. A hitelező által kiállított ún. helyesbítő számlák a számviteli törvény előírásainak sem felelnek meg, ilyen számlát korábbi teljesítésre nem is állíthatott volna ki, illetve a számlák alapján adós gazdálkodó szervezet hitelezőnek nem tartozik. Adós az ún. helyesbítő számlákat az első fokú eljárás során csatolta, azokat a hitelező nem vitatta, sérelmezi azonban, hogy ezen bizonyítékokat az elsőfokú bíróság nem értékelte a határozata meghozatala során.
Adós jogi álláspontja szerint a becsatolt mínuszos, ún. helyesbítő számlákat az elsőfokú bíróságnak beszámítási kifogásként kellett volna elbírálnia még a fizetésképtelenség megállapítása előtt. Adós fellebbezésében kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállás felderítéséhez szükséges körülményeket nem derítette fel, nem vizsgálta, hogy az adós addig teljesített kifizetései milyen összeget tesznek ki, ezek nélkül pedig nem állapítható meg az adós gazdálkodó szervezet tartozásának fennállása a hitelezővel szemben. Adós tehát fellebbezésében kérte, hogy a másodfokú bíróság az ügyben tárgyalást tartson. A Hitelező észrevételében kifejtette, hogy Adós tartozása öt év óta fennáll, a megbízási szerződésből eredő díjfizetési kötelezettségének adós csak részben tett eleget, ezért hitelező korábban már két ízben is felszámolási eljárást kezdeményezett adós ellen. A benyújtott kérelmekre indult nemperes eljárásokban a hitelező az eljárás megszüntetését kérte arra hivatkozással, hogy adós ígéretet tett - szóban, írásban, végül közokiratban - tartozása rendezésére, ennek ellenére azonban tartozását a mai napig nem rendezte. Adós azon hivatkozása, hogy a hitelező hat darab "mínuszos", ún. helyesbítő számlát küldött adósnak, amely a követelés vitatását jelentette volna, teljes mértékben téves és alaptalan. Ezen számlák kiállítására hitelező részéről nem azért került sor, mert követelése nem állt fenn adóssal szemben vagy a követelés összegszerűségét vagy jogalapját vitatta volna. A helyesbítő számlák kiállítására azért került sor, mert az Áfa-törvény értelmében a hitelezőnek az általa kiállított számlák alapján annak áfatartalmát meg kellett volna fizetnie. A kiállított számlák teljesítésének hiányában a hitelezőnek indokolatlan befizetése keletkezett volna, ezért a nem teljesített számlákat az Áfa-törvény alapján stornírozta, ami azonban nem érinti fennálló követelésének sem jogalapját, sem pedig összegszerűségét.
Az Ítélőtábla ítélete szerint a fellebbezés nem volt alapos. Az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges tényeket helyesen állapította meg és abból helyes jogi következtetést vont le a döntés meghozatala során. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését annak helyes indokaira utalással helybenhagyta. A fellebbezéssel összefüggésben a másodfokú bíróság a következőkre utal: Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a becsatolt közjegyzői tartozáselismerő okirat alapján a fizetésképtelenség megállapításának a Csődtv. 27. § (2) bekezdés b) pontja alapján helye van. E jogszabályi rendelkezést figyelembe véve nincs jelentősége annak, hogy a felszámolás iránti kérelem kézhezvételét megelőzően az adós vitatta-e a követelését vagy sem (EBH2001. 547.).
Az ítélet szerint ugyanis a közjegyző által az ügykörén belül, a törvényben előírt alakszerűségek megtartásával készített okirat közokiratnak minősül. A közokirat bizonyító erejét a Pp. szabályozza. A közokirat az ellenkező bizonyításig teljes bizonyító erővel bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, annak idejét és módját. A közjegyzői okirat alapján bírósági végrehajtásnak van helye, ha a közokirat tartalmazza a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 112. § (1) bekezdésében foglaltakat. A közjegyző felel azért, hogy a közjegyzői okirat a valóságnak megfelelően tartalmazza a közjegyző jelenlétében történt tényeket. A törvény nemcsak a közjegyzői okirat tartalmát és formáját írja elő, hanem az elkészítésének a módját is szabályozza. Az okirat elkészítésekor a közjegyző kötelességévé teszi azt, hogy meggyőződjék a fél ügyleti képességéről és jogosultságáról, továbbá valódi szándékáról; tájékoztassa a felet a jogügylet lényegéről és jogi következményeiről; világosan és egyértelműen írásba foglalja a fél nyilatkozatait; felolvassa a közjegyzői okiratot a fél előtt; meggyőződjék arról, hogy a közjegyzői okiratban foglaltak megfelelnek a fél akaratának.
A közjegyző előtt tett tartozáselismerő okirat elkészítésére vonatkozó közjegyzői gyakorlat szerint az okirat elkészítésénél a tartozást elismerő fél és a közjegyző van jelen, az egyéb érdekeltek részvételét, jelenlétét a közjegyző nem engedélyezi. Adós képviselőjének lehetősége lett volna közjegyző előtt a hitelező részéről történt "előzetes rábírásra" vonatkozó tényeket feltárni, melyre hivatkozással a közjegyző megtagadhatja az okirat elkészítését. Az adós - utólag tett - arra történő hivatkozása, hogy kényszer hatására írta alá a tartozást elismerő okiratot, az okiratot magát nem teszi megtámadhatóvá.
Az ítélet szerint az adós fellebbezésében foglalt beszámítási kifogásra vonatkozó megállapítása nem helytálló, mivel a bíróságnak a Csődtv. 27. § (2) bekezdése alapján csak az ott felsorolt három fizetésképtelenségi ok valamelyikének fennállását kell vizsgálnia, amennyiben valamelyiket valósnak találja, a bíróságnak meg kell állapítani a fizetésképtelenség tényét. A közjegyzői okirat kiállítása előtti kifizetések vizsgálata nem tartozik a felszámolási eljárás keretébe. Az elsőfokú bíróság a felszámolás elrendelését nem a kibocsátott számlák, a Csődtv. 27. § (2) bekezdésének a) pontjára hivatkozással állapította meg, hanem a b) pont alapján a végrehajtás eredménytelenségére hivatkozással. Ezt figyelembe véve a közjegyző előtt tett tartozáselismerő nyilatkozat tartalma és az alapján folytatott végrehajtás eredménytelensége volt a döntő tényező. A másodfokú bíróság a jelen ügyben nem tartotta szükségesnek az adós, illetve a hitelező további írásbeli nyilatkozatra történő felszólítását: az adós a fellebbezésében, a hitelező az észrevételében részletesen kitért az elsőfokú határozattal szemben támasztott érvei, illetve a hitelező esetében az azt alátámasztó érvei felsorolására. A másodfokú bíróságnak az első fokú határozat felülbírálatához bizonyítási eljárást lefolytatni nem kell. Az ítélet szerint tehát az elsőfokú bíróság végzése nem jogszabálysértő, a végzés meghozatalakor a Csődtv. 27. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt minden törvényi feltétel megvalósult, és e feltételek jelenleg is fennállnak, így megalapozottan állapította meg az elsőfokú bíróság azt, hogy az adós fizetésképtelen.
A jelen ügyben a Legfelsőbb Bíróság kimondta a végrehajtási záradék kiállításával kapcsolatos jogorvoslatok vonatkozásában: Végrehajtási záradék törlése iránti kérelmet elutasító végzés felülvizsgálati kérelemmel nem támadható meg.
A másodfokú bíróság végzésével - helyes indokai alapján - helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését, amelyben az adós végrehajtási záradék törlése iránti kérelmét elutasította. A másodfokú bíróság végzése ellen az adós felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
Ebben - a másodfokú bíróság végzésének megváltoztatásával - közjegyzői okirat alapján kiállított végrehajtási záradék törlése iránti kérelmének való helytadást kért, jogszabály megsértését állítva. Másodlagosan a végzés hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására történő utasítását kérte. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a Pp. 271. §-a (1) bekezdésének e) pontja értelmében nincs helye felülvizsgálatnak, ha azt törvény kizárja. A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése - egyebek mellett - úgy rendelkezik, hogy a Pp. 270. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával van helye felülvizsgálatnak - külön jogszabály rendelkezése alapján - más, az ügy érdemében hozott jogerős végzés ellen. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény tételesen határozza meg, hogy melyek azok a másodfokon jogerőre emelkedett, a végrehajtás elrendelésével és foganatosításával kapcsolatban hozott végzések, amelyek felülvizsgálati kérelemmel támadhatók. Az adósnak a végrehajtási záradék törlése iránti kérelmét elutasító végzés nem tartozik a felsoroltak közé. A felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására ezért nincs jogi lehetőség, így azt a Legfelsőbb Bíróság hivatalból elutasította. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Mikó Ádám, közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
