A külföldön, külföldi okozta balesetben elhaltak hazai illetőségű hozzátartozóinak nem vagyoni kárigényére nézve is a károkozás szerinti ország jogát kell alkalmazni a Róma II. rendelet szerint. Ez a perbeli esetben az angol jog alkalmazását jelenti, a szerint pedig nem jár nem vagyoni kártérítés.
Az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése a Pp. 155/A. §-a és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 267. cikk b) pontjában megfogalmazottak szerint nem volt szükséges. Az adott jogvita szempontjából a Róma II. rendelet 1. cikk (2) bekezdés g) pontja értelmezhető, annak helyes alkalmazása megállapítható volt.
2015. december 10-i Lazar ítélet, C-350/14, ECLI:EU:C:2015:802
Róma II. rendelet 1. cikk (2) bek. g) pont, 2. cikk (1) bek., 4. cikk (1) bek., (17) és (33) preambulumbekezdések
1. Az I. rendű felperes gyermeke, és a II. rendű felperes gyermeke, 2012. július 27-én az Egyesült Királyságban a II. rendű felperes gyermeke által vezetett autóval idegen hibás közúti balesetet szenvedtek, amelyben életüket vesztették.
2. A károkozó gépjármű az alperesnél rendelkezett a baleset időpontjában kötelező gépjármű felelősségbiztosítással.
3. Az I. rendű felperes 500.000 forint, a II. rendű felperes 501.000 forint és annak késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni nem vagyoni kártérítés címén az alperest.
4. Keresetük jogalapjaként a Nmjtvr. 10. § (3) bekezdését és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 75-76. §-ait, 339. §-át, 345. §-át és 355. §-át jelölték meg.
5. Keresetüket arra alapították, hogy gyermekeik halála folytán sérült a teljes családban éléshez, a legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez fűződő személyiségi joguk.
6. Kifejtették, hogy a tárgyi balesetből eredő hozzátartozói igények érvényesítésére a magyar jogot kell alkalmazni, mivel kedvezőbb elbírálást biztosít a felperesek számára, mint a baleset bekövetkezése helyén irányadó angol jog. A magyar jog és a magyar joggyakorlat alapján gyermekeik elvesztése megalapozza a nem vagyoni kártérítési igényt.
7. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
8. Az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) C-350/14. számú ítéletében kifejtettekre hivatkozva állította, hogy jelen jogvitára a Róma II. rendelet és ez alapján az Egyesült Királyság joga alkalmazandó. Az angol jog szerint pedig a 18 éves koruk előtt elhunyt gyermekek nagykorú testvérei, illetve szülei indíthatnak nem vagyoni kártérítés iránt pert.
9. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
10. Döntését arra alapította, hogy az EUB C-350/14. számú ítéletében foglaltak szerint a Róma II. rendelet 4. cikk (1) bekezdését a közúti balesetből eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyra alkalmazandó jog meghatározása céljából úgy kell értelmezni, hogy az alapján valamely tagállamban közlekedési balesetben elhunyt személy másik tagállamban lakóhellyel rendelkező közeli hozzátartozóit ért, az elhunyt halálához kapcsolódó - vagyoni és nem vagyoni - károk a baleset közvetett következményeinek tekintendők. Amennyiben azonosítható a közvetlen kár - ahogy ez a közúti baleset esetében rendszerint jellemző -, a baleset közvetett következményeitől függetlenül e közvetlen kár bekövetkezésének helye képezi az alkalmazandó jogot. Minderre tekintettel a perben alkalmazandó jogként a kár bekövetkezésének helye szerinti angol jogot látta alkalmazhatónak, amely szerint nem kérhető gyászeseti kártérítés, ha az elhunyt gyermek 18 éves vagy annál idősebb volt.
11. A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira figyelemmel helybenhagyta.
12. A Róma II. rendelet 2. cikk (1) bek. és 4. cikk (1) bekezdésére hivatkozva kiemelte, hogy a közvetett következmény a kár részét képezi, figyelemmel az EUB C-350/14. számú ítéletben kifejtettekre is, amely ítélet alapját a perbelihez hasonló tényállás képezte. Utalt arra is, hogy ha a perbelivel közel azonos tényállás esetén a szülő által érvényesített nem vagyoni károk megtérítése tárgyában a Róma II. rendelet alkalmazhatósága az 1. cikk (2) bekezdés g) pontja alapján kizárt lenne, azt az EUB-nak hivatalból észlelnie kellett volna, és ez esetben határozatában nem tért volna ki a megkeresés szerinti kérdések kapcsán a Róma II. rendelet mikénti értelmezésére. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság álláspontja szerint a Róma II. rendelet 4. cikk (1) bekezdése alapján az angol jog volt a perbeli jogvitában alkalmazandó.
13. A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatásával, közbenső ítélet meghozatalával az alperes helytállási kötelezettségének a megállapítását; másodlagosan a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat meghozatalára való utasítását kérték.
14. Felülvizsgálati kérelmükben megsértett jogszabályhelyként a Pp. 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, valamint a Róma II. rendelet 1. cikk (2) bekezdés g) pontját jelölték meg.
15. A felperesek álláspontja szerint a másodfokú bíróság helytelenül jutott arra a következtetésre, hogy a Róma II. rendelet 2. cikk (1) bekezdése és 4. cikk (1) bekezdése alapján jelen ügyben az angol jog az alkalmazandó. Érvelésük szerint a Róma II. rendelet különbséget tesz a kártérítési igények és azon igények között, amelyek személyiségi jogsértésen alapulnak, és amelyek következménye kártérítés is lehet. Előadták, hogy az első- és másodfokú bíróság a feltárt bizonyítékokat nem megfelelően mérlegelte, azokból irat- és jogszabályellenes következtetéseket vont le, így az ezekre alapított ítélet téves. Állították: egyértelműen megállapítható, hogy személyiségi jogsértés történt, és amennyiben a jogalkalmazó erre jut, akkor az ahhoz tartozó jogkövetkezményeket kell alkalmaznia. Kifejtették, hogy ha a közeli hozzátartozó halála a Róma II. rendeletben szabályozottak szerint nem "klasszikus értelemben vett" személyiségi jogsértés, hanem a teljes családban való éléshez fűződő személyiségi jog sérelmeként, de mint közvetett következményként érvényesíthető kártérítési igény, akkor a hozzátartozói nem vagyoni kártérítés körében korábban hatályos jogszabályhely, illetőleg az utóbbi évtizedben alkalmazott hazai joggyakorlat a közösségi joggal ellentétes volt.
16. A C-350/14. számú EUB ítélet kapcsán utaltak arra, hogy azon tény, hogy volt olyan uniós jogeset, amelyben a személyiségi jogsértésnél a Róma II. rendelet került alkalmazásra, nem jelenti azt, hogy valamennyi személyiségi jogsértésen alapuló ügyben ezt a rendeletet kell alkalmazni. Az alapügyben nem volt vitás a Róma II. rendelet alkalmazása, szemben jelen üggyel, ahol álláspontjuk szerint a rendelet nem alkalmazható. Érvelésük szerint a Róma II. rendelet 2. cikke kizárja a személyiségi jogok megsértéséből eredő szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyokra az alkalmazhatóságát, így a perbeli balesetre a Nmjtvr. 10. § (3) bekezdése alapján a sérelmet szenvedő felperesekre kedvezőbb magyar jogot kell alkalmazni.
17. A felperesek előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését indítványozták a Róma II. rendelet 1. cikk (2) bekezdés g) pontjának az értelmezésére abban a körben, hogy személyiségi jog megsértésének minősül-e a közlekedési balesetben elhunytak közeli hozzátartozóinak a teljes családban való éléshez fűződő személyiségi jogának a sérelme.
18. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását, hivatkozva arra, hogy a felperesek álláspontját sem a Róma II. rendelet, sem a jogalkalmazás nem támasztja alá. A felperesek követelésére nézve a Róma II. rendelet 4. cikk (1) bekezdése, 15. cikk c) és f) pontja irányadó, amelyek értelmében az angol jogot kell alkalmazni, az angol jog pedig a felperesek követelését kizárja. Kifejtette, hogy a felperesek álláspontjának elfogadása esetén a deliktuális kollíziós kötelmek jelentős része kikerülne a Róma II. rendelet hatálya alól, hiszen a károkozások többnyire személyiségi jogi sérelemmel is járnak. A rendelet célja egyebek mellett éppen az, hogy a legközönségesebb kollíziós baleseti tényállásokra, a közlekedési balesetekre nézve egyértelmű, következetes szabályozást adjon az alkalmazandó jog kérdésében, ami azzal jár, hogy a nem vagyoni károk mint személyiségi jogsérelmek a többi kárfajtával együtt, egységesen kerüljenek az alkalmazandó jog uralma alá. Állítása szerint a Róma II. rendelet 1. cikk (1) bekezdéséből, 4. cikk (1) bekezdéséből egyértelműen következik, hogy annak hatálya a perbeli deliktuális kárkötelmekre kiterjed, akár csak az, hogy bármelyik kapcsolóelv alkalmazása azzal jár, hogy nemcsak a közvetlen dologi károkra, hanem más kárfajtákra is ugyanazt az elvet kell alkalmazni, és annak személyi hatálya nemcsak a közvetlen károsultakra, hanem a perbeli közvetett károsultakra is kiterjed.
19. A felperesek előzetes döntéshozatali indítványának teljesítését is ellenezte. Álláspontja szerint a felperesek olyan kérdésben tartják szükségesnek az EUB megkeresését, amelyre a válasz teljesen egyértelmű: a Róma II. rendelet hatálya alóli kivételt rögzítő szabálya [1. cikk (2) bekezdés g) pont] a perbeli esetre nézve nem nyer alkalmazást. Kifejtette, hogy az EUB a kérdést már megválaszolta azzal, hogy a perbelihez hasonló tényállás vonatkozásában ítéletet hozott, közlekedési baleset kapcsán érvényesített nem vagyoni kártérítés követelésre alkalmazandó jogkérdésében döntött és értelmezte a kollíziós szabályokat. Kiemelte, hogy a hazai bírói gyakorlat sem teszi lehetővé az előzetes döntéshozatal kezdeményezését, ha a felmerült kérdést bíróság már értelmezte (BH 2017/6/201.).
20. Az ügyben eljárt bíróságok arra alapították keresetet elutasító döntésüket, hogy jelen jogvita a Róma II. rendelet hatálya alá tartozik, amelyre tekintettel alkalmazott angol jog szerint a szülők által nem kérhető úgynevezett gyászeseti kártérítés, ha az elhunyt gyermek 18 éves vagy annál idősebb. A felperesek felülvizsgálati kérelmükben ezzel szemben azt állították, hogy a Róma II. rendelet 1. cikk (2) bekezdés g) pontja értelmében a rendelet hatálya nem terjed ki jelen jogvitára.
21. A Kúriának erre tekintettel abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperesek azon nem vagyoni kárigénye, amelyet gyermekeik idegenhibás közlekedési balesetben bekövetkezett halála miatt a teljes családban való éléshez fűződő személyiségi joguk sérelmeként érvényesítenek, a Róma II. rendelet 1. cikk (2) bekezdés g) pontjában foglaltak szerinti személyiségi jogsértésnek minősül-e.
22. A Róma II. rendelet 1. cikk (2) bekezdés g) pontja úgy rendelkezik, hogy a rendelet hatálya nem terjed ki a magánélet és a személyiségi jogok - többek között a jó hírnév megsértéséből - eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra.
23. A felperesek keresetükben szerződésen kívüli kötelmi viszonyból eredő nem vagyoni kárigényt érvényesítettek az alperessel szemben. A hatályos magyar anyagi jogi szabályok alapján nem vitásan a nem vagyoni kártérítés iránti igény alapja valamely személyiségi jog megsértése, azonban maga a Róma II. rendelet mutat rá a preambulum (11) bekezdésében, hogy a szerződésen kívüli kötelmi viszonyok fogalma tagállamonként eltérő, ezért az e rendelet alkalmazásában önálló fogalomként kell értelmezni. A Róma II. rendelet nem határozza meg, hogy mit kell pontosan érteni személyiségi jogok megsértéséből eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyokon, de - ahogy arra az alperes is helytállón hivatkozott a perben - a kodifikációs folyamatból egyértelmű, hogy a média útján megvalósult személyiségi jogsértéseket kívánták a Róma II. rendelet hatálya alól kivonni. Ugyanakkor a Róma II. rendelet kifejezett célja, hogy a közlekedési balesetekből eredő deliktuális igényekre egységes szabályozást teremtsen, mind a személyi sérülésekből eredő, mind a vagyoni (anyagi) károk tekintetében. Ezt tükrözi - egyebek mellett - a preambulum (17) és (33) bekezdése, a 2. cikk (1) bekezdése, valamint a 4. cikk (1) bekezdése is.
24. A Róma II. rendelet alkalmazhatóságának megítélésekor a Kúria szerint sem hagyható figyelmen kívül az EUB előzetes döntéshozatali eljárásban hozott, C-350/14. számú, hasonló tényállású ügyben született ítélete, amelyben az EUB úgy foglalt állást, hogy a balesetben elhunyt személy másik tagállamban lakóhellyel rendelkező közeli hozzátartozóit ért, az elhunyt halálához kapcsolódó károk a baleset "közvetett következményeinek" tekintendők.
25. Egyetértett a Kúria a másodfokú bírósággal abban, hogy amennyiben a perbeli jogvitával közel azonos tényállású ügyben a Róma II. rendelet alkalmazása a hivatkozott pont alapján kizárt lenne, úgy az EUB-nak ezt hivatalból kellett volna észlelnie, tekintettel arra is, hogy az ítélet 17. bekezdéséből megállapíthatóan az olasz jog szerint is valamely családtag halálából eredő kár a családtag által elszenvedett olyan kárnak minősül, amely egyúttal személyiségi jogának a megsértését is eredményezi. Az EUB megkeresés alapján azonban ennek ismeretében érdemben értelmezte a Róma II. rendelet adott rendelkezéseit, amelyből nem következhet más, mint az, hogy a perbeli jogsérelem és az ebből fakadó kárigény a Róma II. rendelet fogalomrendszerében nem minősül személyiségi jogsértésnek, és ebből eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonynak, azaz a rendelet hatálya alá tartozik.
26. Mindezek alapján a Kúria egyetértett a jogerős ítéletben foglaltakkal, miszerint a Róma II. rendelet hatálya alá tartozó ügyben az angol jog alkalmazandó, amely alapján - a felperesek által sem vitatottan - a kereset nem megalapozott.
27. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
28. A Kúria nem tartotta megalapozottnak a felperesek előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése iránti kérelmét. Úgy ítélte meg, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése a Pp. 155/A. §-a és az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 267. cikk b) pontjában megfogalmazottak szerint nem volt szükséges. Az adott jogvita szempontjából ugyanis a Róma II. rendelet 1. cikk (2) bekezdés g) pontja értelmezhető, annak helyes alkalmazása megállapítható volt, ahhoz megfelelő eligazítást adott az EUB C-350/14. számú ítélete is (BH 2008.271., BH 2015.198., BDT 2009.2157.).
Kúria Pfv.VIII.20.109/2019/6. Fővárosi Törvényszék 41.Pf.633.945/2018/6. Pesti Központi Kerületi Bíróság 15.P.89.585/2015/55.
Beküldő: Kiss Ferenc Kálmán ügyvéd
A károsult közrehatása megállapításának szempontjai a kártérítési perben.
A bizonyítási teher elosztásának szempontjai.
A kárérték megállapításának módszerei olyan esetben, amikor a sérült áruk beszerzéskori piaci értéke nem állapítható meg.
A sérült áru tulajdonjogának kérdése.
Ptk. 6:519. §, 6:522 § (1) bek. és (2) bek. a/ és c/ pont
1. A felperes 1970 óta vállalkozó, fogaskerék gyártással és azok értékesítésével foglalkozott. A perbeli alagsori helységet kezdetben más bérelte egy fogtechnikussal, aki eltávozott, és helyébe lépett a felperes. E bérlőtársi viszony 2007 óta áll fent. A bérlemény az 50-es években a Fok-Gyem Finommechanikai Műszerek alkatrész raktára volt, később a Duna TV hangstúdiót alakított ki ott. Ennek köszönhető, hogy hangszigetelése megfelelő. Az alagsori helységben semmilyen károsító esemény nem volt, ezért is mertek odavinni értékes műszereket. A felperes műszerei a fogaskerék gyártáshoz szükséges szerszámok és mérőműszerek voltak, a felperes bérlőtársának is voltak a helységben tárolt értékes műszerei. A felperes a Gamma, a MOM, a Ganz vállalatoknak gyártott fogaskerekeket. 2005 és 2010 közötti időben sok vállalatot felszámoltak, ennek során igen kedvező áron lehetett szerszámokat vásárolni, a felperes is ezt tette. A felperes műszaki kereskedéssel is foglalkozott, egy sajátos vevőkör igényeit elégítette ki.
2. A bérlőtárs 2015.szeptember 10-én ment ki a bérleménybe és látta, hogy azt a víz elárasztotta. Beszélt egy helyszínen dolgozó munkagép vezetőjével, aki elmondta, hogy az előző nap volt a vízbetörés, amit ő maga is látott és kérte a dolgozókat annak elhárítására. A víz a légó ablakon keresztül folyt be. Mintegy 3 méterre volt az alperesnek egy ásott gödre, egy csőrepedés elhárítására. Az épület mindkét oldalán iszapos víz jelent meg és ez folyt be a pincébe is, annak ellenére, hogy a járda kifelé lejt. A nyomócső törése miatt magas lett a vízszint és ennek már nem volt gátja. A bérlőtárs telefonált a közös képviselőnek, aki szólt az alperesnek és 15 óra 30-kor megjelent a helyszínen a kárfelmérő. Ekkor már a felperes volt jelen, vele együtt mentek be a pincébe. A káreseményről a kárfelmérő fotókat is készített. Abban állapodtak meg, hogy 15-én újra találkoznak, elhozza a kárszakértőjüket is és ekkor részletesebben felveszik a kárlistát. Szeptember 15-én felvettek egy jegyzőkönyvet a kárigény bejelentéséről. A kárszakértő számára egyértelmű volt, hogy a károsodás a beömlő víztől keletkezett. Mint egy 6-8 méterre volt egy csőtörés, a víz az ablakon keresztül jöhetett be, az utcán sárnyomok voltak. A csőtörés reggel volt, ezt hamar megcsinálták, délutánra már be is volt temetve, de a sárnyomok még látszottak a járdán. Mivel eső nem volt egyértelmű, hogy a víz ilyen mennyiségben csak a csőtörésből jöhetett. A bérleményben levő dobozokból meg lehetett állapítani, hogy 25 cm volt a vízmagasság, ami természetesen idővel apadt. Az alperesi intézkedett a párátlanítás iránt, az alperes költségén egy berendezést vittek a helyszínre, ami addig ott maradt kb. 1 hónapon át, amíg a normális páraszintet a helység el nem érte. A felbugyogó és a járdát elöntő víz folyását szemtanúként látta XY, aki akkor arra járt testvérét látogatandó. 2 óra elteltével a víz még mindig folyt, forrása valószínűleg csőtörés volt. Másnap már megkezdődtek az elhárítási munkák, amelyet szintén látott, ekkor a víz már nem bugyogott, de a járda nagyon sáros volt.
3. A káresemény idejében a felperes már 5 éve szüneteltette az iparát, azt 2016. januártól szándékozott folytatni, de mivel a kárrendezés megrekedt, azt újból szünetelteti folyamatosan, jelenleg is.
4. A felperes a pertárgy értékét 49.043.047.-forint összegben jelölte meg, az alperest kártérítés jogcímén ezen összeg, ennek 2015. szeptember10-től számított késedelmi kamatai és a perköltség megfizetésére kérte kötelezni. A felperesi álláspont szerint az alperes a követelés jogalapját a 2015. december 22-ik napján kelt levelében elismerte. Ebben megállapítja ugyanis, hogy vízfolyás volt tapasztalható a perbeliingatlanban 2015. szeptember 09-ik napján, amely a felek által nem vitatottan csőhálózati eseményből származott. Az alperes intézkedett a káresemény bejelentéséről felelősségbiztosítója részére, ezzel szintén elismerte a követelés jogalapját.
5. Az összegszerűséget a felperes úgy alakította ki, hogy több partnere árajánlata, valamint árlistái alapján a nettó beszerzési árakat (melyek összesen 196.172.188.- forintot tettek ki) 25%-os avult értékre vette és ezt az összeget jelölte meg kárigényként.
6. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását - mint jogalapjában és összegszerűségében alaptalant - és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Vitatta, hogy a felperes által bérelt helyiségbe csőhálózati eseményből származó víz jutott be. Amennyiben a felperes által megjelölt finommechanikai és elektronikai műszerek ebben az alaksori helységben, utcára nyitott ablakkal voltak elhelyezve, a felperes súlyosan megsértette kármegelőzési kötelezettségét is. A felperesi nyilatkozat alapján a felperes jelentős értékű eszközt tartott egy bizonytalan szigetelésű és szellőzésű föld alatti helyiség padlózatán, amelyekben így akár talajvíz, akár a nyitott ablakon bejutó esővíz könnyedén kárt tehetett volna. Amennyiben a tárgyak nem a padlózaton, hanem polcokon voltak elhelyezve, úgy érthetetlen, hogy a 25 centi vízállás azokban miként tehetett kárt. A végleges kárlistát a felperes csak 2015. december 14-én bocsájtotta az alperes rendelkezésére. A károsultak gondatlan eljárásukkal nem tettek eleget kármegelőzési kötelezettségüknek, a kárfelmérést és az alapján a jogalapra és az összegszerűségre vonatkozó megalapozott döntést maga a felperes késleltette, mulasztás alperest nem terheli. A felperes nem igazolta, hogy a kereseti kérelmében megjelölt eszközök a tulajdonában álltak, sem azt, hogy ezek az eszközök a csőhálózati esemény időpontjában az által bérelt helységben voltak és a károsodásukat sem igazolta kellőképpen.
7. A bíróság a tényállást a peres felek előadása, a becsatolt iratok, a meghallgatott tanuk, valamint az alap,- és kiegészítő szakértői vélemény, s annak a tárgyaláson tett szóbeli kiegészítése alapján állapította meg és úgy döntött, hogy a felperes keresete kisebb részben alapos. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperes részére 3.388.800.-(hárommillió háromszáznyolcvannyolcezer nyolcszáz) forintot, ennek 2015. szeptember 10-ik napjától a kifizetésig számított késedelmi kamatát, amely a késedelembe esés időpontjától kezdődően a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal egyezik meg, valamint 150.000.- (százötvenezer) forint részperköltséget. Ezt meghaladóan a bíróság a keresetet elutasította.
8. Kifejtette, hogy a felperesi kereset jogalapja kártérítés, ennek elengedhetetlen elemei a jogellenes károkozó magatartás, a kár, és a kettő közötti okozati összefüggés. A bíróság az alperes tagadásával szemben megállapította a károkozó magatartás elkövetését az alperes terhére azzal, hogy a csőtörés folyamán felzúduló víz volt az, amely a sárral együtt a felperes bérleményének ablakán befolyt és ezzel az ott lévő ingóságokat károsította. Ez a bérlemény megfelelően szigetelt, megfelelően száraz állapotú volt, az ott tárolt műszerek a perbeli káreseményig semmilyen károsodást nem szenvedtek. Ilyen mértékű vízmennyiség bezúdulására számítani nem kellett, így a felperes kármegelőzési kötelezettségét nem szegte meg.
9. Az alperes a perben vitatta, hogy ezek az ingóságok a felperes tulajdonát képezték. Az eltelt évtizedek alatt ezeket a felperes különféle helyekről vásárolta meg. A bíróság életszerűnek találta, hogy ezekről konkrét dokumentumok, számlák már nincsenek, azonban ez a felperes tulajdonjogát nem kérdőjelezi meg. A felperes igen nehéz feladatra vállalkozott, amikor tételes listát állított össze. A szakértő is megtekintette a tárgyakat, ezek léte nem kérdéses és pusztán ez a tény bizonyítja egyben a felperes tulajdonjogát is. Az ő bérleményében voltak ezek a tárgyak, ő fizette a bérleti díjat értük, nincs alapos ok tulajdonjogának vitatására.
10. A kár mértékét tekintve a bíróság kifejtette, hogy az utóbbi 3 évtizedben jelentősen megváltoztak a hengeres fogaskerekek forgácsoló megmunkálására alkalmazott szerszámok konstrukciói és anyagai. A modern konstrukciójú szerszámok extra nagy teljesítményű változatai különféle fémkarbidokból készülnek. A keményfém szerszámokkal elérhető végsebességek, valamint az egykonkrét szerszámmal megmunkálható munkadarabok mennyisége a régi szerszámok azonos termelési jellemzőivel szemben akár 10-15-szörös növekményt jelentenek. Megállapítható tehát, hogy egy 30-50 évvel ezelőtt gyártott fogaskerék gyártó szerszám műszaki minősége a legkevésbé sem hasonlítható a modern és pl. ISO 9001 minőségbiztosítási rendszerekkel tanúsított minőségű gyártmányokhoz. Az eszköz vadonatúj, valamit a használhatóságának utolsó állapota között egy-egy felújítás számszerűsíthető módon nem változtatja meg az eszköz technológiai alkalmasságát, eszmei és vagyoni értékét. A szakértő úgy nyilatkozott, hogy a rozsdátlanítást el lehet végezni anélkül, hogy maradandó károsodás lenne. A marófejeket olajozzák, tisztítják, ezzel a kár elhárítható. A szerszám és műszer aktuális vagyoni értékét alapvetően befolyásolja az új vagy használt jellege. Az új konstrukciójú, modern, aktuálisan forgalomba hozott eszköz magasabb vagyoni értékű, mint a több évtizeddel ezelőtt készített, korszerűtlen tárgy. A perbeli eszközök egyedi, speciális jellege okán piacképességüket és ebből adódóan becsült értéküket döntően befolyásolja a fogaskerék gyártó szakmai vertikum helyzete. A fogaskerék gyártás jellegzetesen igényes, magas szakmai felkészültséget és technológiaiszínvonalat képviselő ipari tevékenység, mely élesen elkülönül a házkörnyéki barkácsolástól. A hazai tulajdonú közép és kisvállalatok piaci szerepük megőrzése érdekében a korszerű technológiák, modern szerszámok alkalmazására kényszerülnek. A 20-50 éves eszközök a hazai közép és kisvállalatok esetében is szinte forgalomképtelenek. A felperes személyes közlése szerint az elmúlt 5 évben nem értékesített ilyen eszközöket, így összehasonlító árat megadni nem tudott. A szakértő a perbeli fogazószerszámok károsodás előtti értékének szabatos megállapítását teljességgel lehetetlennek ítélte. A károsodott szerszámok káresemény előtti állapota azonban az ipari gyakorlatban szokványos élfelújítási technológiával visszaállítható. A marók és metsző kerekek újraélezésével a káresemény előtti állapot teljes biztonsággal megvalósul. Az egyszeri újraélezés csupán elhanyagolhatóan csekély mértékben csökkenti az eszközök használhatóságát, számszerűsíthető módon nem befolyásolja a szerszámok vagyoni értékét. A felperes szerszámai közül többnek a felülete rozsdásodott, melyet egy újra feljavítás során el lehet távolítani, maradandó értékcsökkenés nélkül. Van egy Kft. mely ezzel foglalkozik, a szakértő az ő árait vette alapul a felújítási költségekre. Azon eszközök mérőeszközök esetében, melyek nem javíthatók ily módon, ott a károsodáskori értékből indult ki. Amikor ezeket eladták, szinte ócskavas áron vagy minimális összegekért lehetett hozzájuk jutni, ennyi az értékük. Ilyen használt tárgyakra hivatalos adat, kimutatás nincs, ez a kereslet kínálat függvénye. A felperes szerszámaira a kereslet lényegében egy marginális hobbysták igénye, mely szélesen elterjedt körűnek nem mondható. A szakértő azért választotta a kártérítés körében az eredeti állapot helyreállításának költségei meghatározását, mert ez sokkal konkrétabb és megragadhatóbb, mint az árcsökkentés. Ott a felperes a fejlett technológiájú termékek új áraiból (euró, forint) indult ki és azt csökkentette 25%-kal. Ez a 25% teljesen bizonytalan, semmivel sem igazolható, miért pont annyi. A szakértő több helyszíni szemlét tartott, egyenként megnézve, megvizsgálva a tárgyakat. Több szerszámnak semmi baja, károsodása nem esett, a helyszínen lévő tárgyak csak egy része értékelhető károsodott eszközként és ezeknek kellett vizsgálni az értékét. A normál használatban is újra élezés bevett fogalom, értékcsökkenést nem okoz. Így a perben sem számítható plusz értékcsökkenés az újraélezési költség mellett. A felperesi szerszámok károsodás előtti értéke 9.467.181.- forint volt, a helyreállítási költsége ezeknek 2.257.500.- forint, a maradványérték 7.209.681.- forint. A műszerek károsodás előtti értéke 965.000.- forint, értékcsökkenésük 909.000.- forint, maradványértékük 56.000.- forint. Az egyéb eszközök 324.000.- forint értéket képviseltek, értékcsökkenésük 222.300.- forint, maradványérték 101.700.- forint. A felperes kára tehát a helyreállítási költség, valamint az értékcsökkenések összeadásából adódik 3.388.800.- forintban. A károsodott műszerek ugyanis nem javíthatók, nem állíthatók helyre, esetükben a becsült értékcsökkenés összege a kár, ugyanez a helyzet a károsodott egyéb eszközök esetében is.
11. A felperes bizonyítási indítványt terjesztett elő árszakértő kirendelésére, annak meghatározására, hogy a sérült tárgyaknak 2015-ben mennyi volt a piaci értéke, ehhez képest milyen maradvány értéket képviselnek a károsodás után, egyenként tételesen .Az alperes és a beavatkozó a bizonyítási indítványt elkésettként és indokolatlanként elutasítani kérte. A felperes kérte továbbá - ha a bíróság a bizonyítási indítványnak nem ad helyt - úgy a keresetben megjelölt összeget általános kártérítésként ítélje meg a felperes javára.
12. A perben eldöntendő legnehezebb kérdés ezen tárgyak károsodáskori forgalmi értékének meghatározása. A bíróság is osztotta azon szakértői aggályt, hogy semmivel nem támasztható alá, miért éppen 25%-kal kellene csökkenteni egy beszerzéskori új árat. Ezen a területen jelentős technológiai változás következett be, az újabban gyártott eszközök sem alapanyagban, sem pontosságban nem vethetők össze a régiekkel, ezen összevetés a régiekre nézve jóval kedvezőtlenebb. A felperes szerszámai és eszközei pedig ezen régi beszerzésből származnak. Ezekre ma már igen szűk körű a kereslet, éppen ezért az értékük meghatározása is meglehetősen sok bizonytalanságot hordoz. Még mindig ez volt azonban a járhatóbb és elfogadhatóbb út, az eredeti állapot helyreállításának költségei meghatározása, ami a használhatóságot nem befolyásolja, értékcsökkenést nem okoz, azonban a sérült eszközök "eredeti állapotba" hozását a leginkább megközelíti.
13. Általános kártérítés akkor jöhet szóba, ha a kár konkrétan nem állapítható meg. Jelen esetben a kár kiszámíthatósága elvileg nem lehetetlen, csak nagyon nehéz és sok bizonytalanságot hordoz. A bíróság megítélése szerint a kárösszeg pontosabb meghatározásához nem vinne közelebb egy árszakértői értékelés. Kérdéses, van e ilyen árszakértő egyáltalán. A perbeli szakértő kompetenciáját maga a felperes sem vonta kétségbe, egy speciális területen, széles ismeretekkel rendelkező, történeti áttekintést is hordozó szakértőről van szó. Ezzel szembe állítva egy általános árszakértő nem rendelkezne azokkal a speciális ismeretekkel műszaki vonalon, amely a teljesebb megközelítést lehetővé tenné. Ezért mellőzte a bíróság a felperesi indítványt az újabb szakértő kirendelésére. A káresemény óta több év eltelt, a sérült tárgyak állapota is megváltozhatott a káreseményhez képest. A felperesnek kellett bizonyítania, hogy milyen összegű kár érte. Ennek meghatározására a rendelkezésre álló szakértői vélemény alkalmas, nem homályos, ellentmondásmentes, azt a bíróságítélkezése alapjául elfogadta. A bíróság az alperes kártérítési felelősségét a Ptk. 6:519. §-a alapján megállapította. A felperest megillető kártérítésről a 6:522. § (1) bekezdés (2) bekezdés a) és c) pontja alapján rendelkezett. Károsulti közrehatást a Ptk. 6:525. § (1) bekezdésére figyelemmel nem látott megállapíthatónak. A felperes a kárenyhítési tevékenységet azonnal megkezdte, a károsodott tárgyakat száraz helyre szállította, valamint megpucolta.
14. Az ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel, amelyben elsődlegesen az ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását, másodlagosan az ítélet megváltoztatását akként kérte, hogy a kárt a felek között egyenlő arányban kérte meghatározni, és ennek megfelelően marasztalni perköltségben a felperest. Vitatta azt az ítéleti megállapítást, mely szerint a bérlemény, amelyben a felperes a károsodott eszközöket tartotta, megfelelően szigetelt és száraz állapotú volt. Hivatkozott a társszakértő által készített szakvéleményben foglaltakra a pincehelyiség légállapotával kapcsolatban és arra, hogy a helyiség nyílászárója a káresemény időpontjában nyitva volt. Álláspontja szerint a károsodott eszközök nedvességre, porra érzékenyebbek és a pincehelyiség párás, poros levegője tárolásukra nem ideális. Ezért megítélése szerint a felperes nem tett eleget kármegelőzési kötelezettségének, a károsodott eszközöket olyan helyiségben tartotta, mely azok tárolására nem volt alkalmas, illetőleg az utcaszinttel egy szintben lévő nyitott ablak sem nyújtott védelmet a helyiség számára, akár az esőzésből származó vízmennyiség is bejuthatott a helyiségbe. Megítélése szerint a törvényszék alaptalanul és indok nélkül döntött a szakértői vélemény megállapításaival ellentétesen. A rendelkezésre álló szakvélemény megállapításait figyelembe kellett volna venni, amelynek alapján a kármegelőzési kötelezettség elmulasztását megállapíthatónak tartotta. Abban az esetben, ha a felperes kármegelőzési kötelezettségének akként tesz eleget, hogy az eszközöket megfelelő helyiségben tárolja, a káresemény nem következett volna be, ezért a felperesi közrehatás arányát 100%-ban kérte megállapítani. Másodlagosan arra az esetre, ha a kármegelőzési kötelezettség megsértése csak részben okozója a kárnak, figyelemmel arra, hogy a felek felróhatóságának, valamint közrehatásának arányát nem lehet megállapítani, a kárt a felek között egyenlő arányban kérte megosztani.
15. A felperes fellebbezési ellenkérelme az ítélet helybenhagyására irányult. Kiemelte, hogy az alperes nem vitatta, miszerint a per tárgyát képező kárt vízcsőtörés okozta, illetve az ellenkező bizonyítására bizonyítási indítványt nem tett, és semmiféle bizonyítékot nem szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy a helyiség nem volt megfelelően szigetelve és nedves volt. A helyiségben korábban működött cégek tevékenység kizárja, hogy a helyiség nedves lett volna. Hangsúlyozta, hogy a főút és a pincehelyiség között kb. 50 méteres távolság, zöld terület van, ezért alaptalannak minősítette a méréssel alá nem támasztott levegő szennyezettséggel kapcsolatos állítást. Azt nem vitatta, hogy a pincehelyiség járda szint felett található ablaka állandóan nyitva volt a légcsere biztosítása miatt. Ugyanakkor a kifele lejtő járda miatt víz nem került be, a beázásnak kizárólagos oka az, hogy a csőtörés miatt a víz olyan nagy nyomással árasztotta el a környező területeket és így a pincét is, amire mint rendkívüli eseményre nem kellett előre felkészülni. Ennélfogva a kár megelőzésre való hivatkozást is alaptalannak minősítette. Előadta, hogy a beázás után kb. két héttel volt lehetséges megkezdeni a műszerek szállítását, tisztítását, rozsdátlanítását, mert addig folyt a helyiség víztelenítése.
16. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette és a fellebbezett rendelkezését helybenhagyta. Kötelezte az alperest fizessen meg 15 napon belül a felperesnek 25.000 (huszonötezer) forint fellebbezési eljárási perköltséget.
17. Ítéletének indokolásában a következőket fejtette ki. Az elsőfokú ítélet ellen kizárólag az alperes fellebbezett, az ítélet marasztaló rendelkezése ellen és azon az alapon, hogy a felperes a kármegelőzési kötelezettségét megszegte, elmulasztotta, ami kizárja a marasztalását, illetve a felróhatóság és a közrehatás arányában 50-50%-os megosztást tartott indokoltnak. A Fővárosi Ítélőtábla ezért a fellebbezési kérelemhez kötötten bírálta felül az elsőfokú ítélet megalapozottságát, a Pp. 228. § (4) bekezdésére tekintettel. A Ptk. 6:525. § (1) bekezdése értelmében a károsultat kármegelőzési kötelezettség terheli. Az e kötelezettségek felróható megszegése miatt keletkezett kárt a károkozó nem köteles megtéríteni. A (2) bekezdés szerint a károkozó és a károsult között a kárt magatartásuk felróhatósága arányában, ha ez nem állapítható meg, közrehatásuk arányában kell megosztani. Ha a közrehatás arányát sem lehet megállapítani a kárt a károkozó és a károsult között egyenlő arányban kell megosztani. A Pp. 164. § (1) bekezdésére is figyelemmel az alperest terhelte a bizonyítás a tekintetben, hogy a felperes a kármegelőzési kötelezettségét felróható módon megszegte és ez okozati összefüggésben áll a kárával. Ebből következően a bizonyítatlanság az alperes terhére esett. Az alperes egyrészt arra alapította a károsulti közrehatást, a kármegelőzési kötelezettség elmulasztását, hogy tárolásra nem alkalmas helyiségben, nem szigetelt, nem száraz helyiségben tárolta a műszereket és szerszámokat a felperes, továbbá, hogy az utcaszinttel egy szintben lévő ablak nyitva volt. Kétséget kizáróan nem nyert bizonyítást, hogy a műszerek és szerszámok tárolására alkalmatlan volt a helyiség. A felperes részletes tényállítást tett arra vonatkozóan, hogy milyen szerszámokat, műszereket tárolt a helyiségben, és mielőtt ő ezeket elhelyezte volna a helyiségben, azt megelőzően kik, milyen tevékenységi körben használták a helyiséget. A felperes és bérlőtársa nyilatkozata szerint nem volt a helyiség a perbeli káreseményt megelőzően nyirkos, illetőleg oly módon szennyezett, hogy az ne tette volna alkalmassá a per tárgyát képező ingóságok tárolására. A jelen perben beszerzett igazságügyi szakértői vélemény társszakértői véleménye megállapításokat tett a helyiség légállapotára vonatkozóan. A vélemény szerint a hőmérséklet, a páratartalom tág határok között mozoghatott, azonban ténylegesen mérési adatok nem álltak rendelkezésre. Arra kifejezett tényadat, mérési adat, egyéb bizonyíték nem állt rendelkezésre, hogy a pince páratartalma, illetőleg levegőjének portartalma milyen volt a káreseményt megelőzően, és az ténylegesen a benne tárolt műszerekre, szerszámokra, eszközökre, az állapotukra kihatással volt-e, és mennyiben. Ezen bizonyítatlanság következtében a mentesülés törvényi feltételei nem voltak e körben megállapíthatók. A felperes által sem volt vitatott, hogy a káresemény időpontjában a helyiség utca szinttel egy szintben lévő ablaka nyitva volt. A felperes és bérlőtársa állítása egyező volt abban a tekintetben, hogy korábban is nyitva volt az ablak, azonban azon keresztül az utcáról, figyelemmel az ablak melletti járda lejtésére is, még esővíz sem jutott, és juthatott be. A fellebbezési eljárásban már az alperes által sem vitatott tény, hogy a 2015. október 9-i káresemény egy csőtörés következtében az ablakon keresztül beömlő víztől elárasztott helyiségben következett be, a beömlő víztől az ott tárolt ingóságok károsodtak. Tanúvallomás áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy oly mennyiségű víz volt az utcán, amely elborította a járdát is és hömpölygött az iszapos víz. Mindebből következően arra volt következtetés vonható, hogy a csőtörés következtében kifolyt és hömpölygő nagy mennyiségű víz az, ami befolyt az ablakon. Arra adat nincs, hogy egy normál esőzés folytán keletkező víz az ablakon keresztül, függetlenül attól, hogy az nyitva volt, vagy sem, a helyiséget elárasztotta volna, ezért nem volt megállapítható, hogy nyitott ablak mellett víz, normál mennyiségű víz bejuthatott a helyiségbe és ott nedvesedést okozhatott.
18. A felperes azon magatartása, hogy nem csukta be a helyiség ablakát, amelyre az alperes mint a kármegelőzési kötelezettséget sértő mulasztásra hivatkozott, nem állt okozati összefüggésben a kár bekövetkezésével. A Ptk. 6:525. § (1) bekezdésének második mondata értelmében a károkozónak azt a kárt nem kell megtéríteni, amely a károsult kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettségének felróható megszegése miatt keletkezett. A károsult magatartása, jelen esetben mulasztása, valamint kára bekövetkezése között fennálló okozati összefüggés fennállása tehát elengedhetetlen a közrehatás megállapításához. Bár a Ptk. 6:521. §-a a károkozó tekintetében mondja ki, hogy nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolatban, amelyet nem látott előre és nem is kellett előre látnia, azonban ugyanez a szempont érvényesül a károsultnak a kár bekövetkezéséhez vezető magatartása, mulasztása megítélésénél is. Így tehát annak elbírálásánál, hogy a felperes azon mulasztása, miszerint nem csukta be a járdaszinten lévő ablakot, indokul szolgál-e kármegosztásra, azt is vizsgálni kellett, hogy a nagy mennyiségű sáros víznek az ablakon történő beáramlását kellett-e előre látnia. Abból következően, hogy korábban az időjárási körülmények miatt nem fordult elő a helyiségben beázás, a felperesnek nem kellett azzal számolnia, hogy nyitott ablak, normál környezeti állapotok mellett víz jut be a helyiségbe. A felperesnek azzal sem kellett számolnia, hogy oly mértékű csőtörés következhet be, amely nagy mértékű vízmennyiség bezúdulását eredményezi. A felperesnek tehát nem kellett számítania arra, hogy a károsodott ingóságai tárolását szolgáló helyiségét csőtörésből származó víztömeg áraszthatja el. Mindebből következően a felperes oldalán a kármegelőzési kötelezettsége körében olyan felróható magatartás, amely a kárral okozati összefüggésbe lenne hozható, nem volt megállapítható. Ezért az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes a kármegelőzési kötelezettségét nem szegte meg. Az alperesi fellebbezés kizárólag a kármegelőzési kötelezettség alapján támadta az összegszerűséget. Miután a kármegelőzési kötelezettség megszegése nem volt megállapítható, annak jogkövetkezménye sem volt levonható, így az elsőfokú ítélet marasztalása megalapozott.
Fővárosi Törvényszék 5.P.20.825/2017
Fővárosi Ítélőtábla 4 Pf. 20.647/2019
Beküldő: Bárdos Péter ügyvéd ■
Visszaugrás
