A polgári jogi kártérítési felelősség egyik speciális esete az olyan személyek károkozásáért való felelősség, akiknek a belátási képessége hiányzik vagy korlátozott. A kiskorú gyermek gondozását ellátó szülő, más személyek és intézmények felelőssége az esetek többségében a gyermek által okozott, illetve a gyermek által elszenvedett károk esetében merül fel. E szabály alkalmazására azonban nemcsak a kiskorúak, hanem a gondnokság alá helyezett és egyéb (belátási képességgel nem rendelkező) felnőtt korúak esetében is sor kerülhet.
E felelősségi forma gyökereit már a római jogban is megtaláljuk. A noxális felelősség alapján, ha a hatalomalatti (elsősorban a gyermek vagy a rabszolga) deliktumot követett el, akkor a károsultnak jogában állt keresetet indítani a hatalom gyakorlója ellen.[1] A magyar magánjogban a deliktuális felelősség e különös formája alapján a szülő (gondozó) köteles helytállni a vétőképtelen kiskorú gyermek által okozott kárért és ez alól csak a törvényben meghatározott esetben mentesülhet. A szülőt (gondozót) a gyermekével egyetemlegesen terheli a kártérítési kötelezettség abban az esetben, ha a gyermek vétőképes, azaz képes felismerni a cselekményeinek lehetséges következményeit.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 347. § (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy akinek a belátási képessége hiányzik vagy fogyatékos, felelősségre nem vonható. Az ilyen személyek károkozásáért a gondozójuk felel. A gondozó akkor mentesül a kártérítési felelősség alól, ha a kiskorú gyermek felügyelete során úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kárt okozó vétőképtelen kiskorú kivételesen akkor is kötelezhető a kár megtérítésére, ha nincsen gondozója vagy a gondozó felelősségét nem lehet megállapítani, ha az eset körülményei és a felek anyagi viszonyai ezt nyilvánvalóan indokolttá teszik [1959. évi IV. törvény 347. § (2) bekezdés]. Ha a kárt okozó kiskorú gyermek vétőképes (azaz belátási képességgel rendelkezik), a kárt köteles megtéríteni, míg a gondozó egyetemleges kártérítési felelőssége akkor állapítható meg, ha kötelességeit felróhatóan megszegte [1959. évi IV. törvény 347. § (4) bekezdés].
A gondozót terhelő kártérítési felelősség esetében az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény 38. § (1) bekezdése a Ptk. rendelkezéseihez képest speciális szabályokat fogalmazott meg. E törvény fenti szakasza úgy rendelkezett, hogy ha a gyermeket az óvodai neveléssel, a tanulót, hallgatót az iskolai tanulmányok folytatásával összefüggésben kár éri, a nevelési-oktatási intézmény köteles a kárt megtéríteni. Az oktatási intézmény csak akkor mentesült a felelősség alól, ha bizonyította, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kellett megtéríteni a kárt abban az esetben, ha azt a károsult elháríthatatlan magatartásával maga okozta [1985. évi I. törvény 38. § (2) bekezdés]. A lex specialis jogi tartalma a törvény hatályon kívül helyezése után a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 77. § (3) bekezdésében továbbélt, hiszen a jogszabály előírta, hogy az óvoda, az iskola, a kollégium a gyermeknek, a tanulónak az óvodai elhelyezéssel, a tanulói jogviszonnyal összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül és teljes mértékben felel. Az oktatási intézmény a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Az oktatási intézményt nem terheli kártérítési kötelezettség akkor sem, ha a kárt a károsult elháríthatatlan magatartása idézte elő.[2]
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:544. § (1) bekezdése rögzíti, hogy akinek belátási képessége oly mértékben korlátozott, hogy a károkozással kapcsolatos magatartása következményeit nem képes felmérni, nem felel az általa okozott kárért. A 6:544. § (2) bekezdése értelmében helyette az felel, aki a jogszabályi rendelkezések folytán a gondozójának minősül, illetve aki a károkozáskor a felügyeletét ellátta. A gondozó mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a nevelés és a felügyelet ellátásával kapcsolatban felróhatóság nem terheli. A törvény a korábbi szabályozással egyezően csak kivételesen teszi lehetővé a vétőképtelen kiskorú kártérítés fizetésére kötelezését (ha a károkozónak nincs gondozója, vagy a gondozó felelősségét nem lehet megállapítani, ha az eset körülményei és a felek vagyoni viszonyai ezt nyilvánvalóan indokolttá teszik). A 2013. évi V. törvény 6:547. §-a alapján a vétőképes kiskorú gondozóját egyetemleges kártérítési felelősség terheli, ha a károsult bizonyítja azt, hogy a gondozó felügyeleti kötelességét felróhatóan megszegte.
A jogi norma a vétőképesség fogalmát nem határozta meg, azt a bírói gyakorlat alakította ki. A törvény a vétőképtelenség ismérveit sem rögzítette, azt korhatárhoz nem kötötte. A bírói gyakorlatban kialakult szempont szerint a bírónak esetről esetre kell tisztáznia, hogy a gyermek a károkozás idején rendelkezett-e belátási képességgel, felfogta-e a magatartása törvényellenes-
- 417/418 -
ségét és várható káros következményeit. Ha a gyermek felelőssége büntetőjogilag megállapítható, akkor általában a polgári jog szabályai szerint vétőképes.[3]
A bíróság több eseti döntésben megerősítette, hogy a vétőképesség nincs konkrét életkorhoz kötve. A közlekedési baleset alapján indult kártérítés iránti perben ezért a bíróságnak a vétőképesség megítélése érdekében vizsgálnia kellett, hogy a balesetet okozó gyermek a baleset bekövetkezésekor ismerte-e a közlekedési szabályokat, képes volt-e azok megértésére, képes volt-e felismerni a közlekedési szabályok megszegésének veszélyeit, így elvárható volt-e tőle a szabályok betartása. Akár egy tíz éves gyermek is vétőképes lehet, ha egyébként biztonságosan közlekedett a baleset előtti több mint két évben, jól ismerte azt az utat, ahol a baleset bekövetkezett és átlátta a lehetséges veszélyeket.[4] A bíróság egy sportbaleset alapján indított perben egy ugyancsak tíz éves gyermeket vétőképtelennek ítélt, megállapítva, hogy a tíz éves gyermek tudata a perbeli esetben nem fogta át azt, hogy a kapu, amelyre rácsimpaszkodott kidőlhet attól.[5] A vétőképtelen személy jogilag felróható magatartást nem tanúsíthat, így közrehatását (például azt, hogy nem a rendeltetésének megfelelően használt egy sporteszközt) nem lehet a saját kárért fennálló felelősség körében figyelembe venni.[6]
A 2013. évi V. törvény a bírói gyakorlatot a törvény erejére emelve határozta meg a vétőképtelenség fogalmát akként, hogy a vétőképtelen személy belátási képessége oly mértékben korlátozott, hogy a károkozással kapcsolatos magatartása következményeit nem képes felismerni.
A polgári jog normarendszere eltérő feltételektől teszi függővé a szülői felelősség fennállását azon gyermekek esetén, akik vétőképtelenek, azaz még nem képesek felismerni, belátni a cselekményük káros következményeit, és azon gyermekek esetén, akik már belátási képességgel bírnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
