Az Európai Unióban az Egységes Belső Piac létrehozása mellett a Szerződés a Közösség céljaként rögzíti a fogyasztóvédelem magas szintjének megteremtését.[1] Az európai fogyasztóvédelmi szabályozás harmonizált szintje "minimum szabályok" megalkotása útján általában lehetővé teszi, hogy a tagállamok a hazai fogyasztó védelmére tekintettel szigorúbb szabályokat tartsanak életben, ami az egyes tagállamok nemzeti szabályozása közötti komoly különbségeket okozhat nem harmonizált területeken. A nemzeti szabályozás és joggyakorlat ebben a körben közvetlenül befolyásolja a fogyasztó védelmét és a közösségi belő piaci szabadságok megfelelő érvényesülését. Megjegyzendő, hogy a Belső Piac megteremtésének komoly akadályát képezi a fogyasztók védelemének tagállamonkénti eltérő szintje és ez adott esetben olyan protekcionista, diszkriminatív tagállami intézkedésekre adhat lehetőséget, ami a közösségi szabadságok érvényesülését indokolatlanul korlátozza. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelv[2] indokolása ezzel összhangban állapítja meg, hogy ezek a korlátok növelik a Belső Piac nyújtotta szabadságok gyakorlásának költségeit az üzleti vállalkozások számára, különösen amikor határon átnyúló marketingtevékenységet, reklámkampányokat és eladásösztönzést kívánnak folytatni, továbbá elbizonytalanítják a fogyasztókat saját jogaikkal kapcsolatosan, és megingatják a belső piacba vetett bizalmukat.[3] E korlátozások megítélésénél az Európai Bíróság joggyakorlatában a nemzeti fogyasztóvédelem és közösségi szabad áruforgalom követelményének összemérése alapján dönt, figyelembe véve a tagállamonként eltérő társadalmi, kulturális és nyelvi tényezőket is.
Az EK-Szerződés 28. cikke szerint a tagállamok között tilos a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés. A "Dassonville"-ügyben[4] meghozott ítélet értelmében a tagállamok minden olyan kereskedelmi szabályozását, amely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozhatja a Közösségen belüli kereskedelmet, mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek kell tekinteni.
Az Európai Bíróság később, a "Keck és Mithouard" ügyben[5] meghozott ítéletében korlátozta a 28. cikk ily tág módon megvont alkalmazási körét és kivonta ennek köréből az ún. "termékértékesítési-körülményeket", melyekre nem vonatkoznak a fent említett "Dassonville-formula" rendelkezései. Ennek következtében az Európai Bíróság a veszteséges áron való továbbértékesítés tilalmát, gyógyszeráruk patikán kívüli reklámjának tilalmát[6], a televíziós reklámot[7], gyógyszertáron kívül az anyatej forgalmazásának tilalmát[8], továbbá az üzletzárásra vonatkozó szabályokat[9] "forgalmazási-, termékértékesítési körülmények"-nek tekinti, melyek ezáltal nem tartoznak a 28. cikk alkalmazásának és védelmének körébe.
Megjegyzendő, hogy az áruforgalom szabadságával kapcsolatos bírósági joggyakorlat eme változása mégsem vonatkozik a tagállami fogyasztóvédelmi intézkedések megítélésére, ezek ugyanis nem termékértékesítési körülményeket, hanem mennyiségi korlátozásoknak (kontingensek) megfelelő intézkedéseket testesítenek meg. A nemzeti fogyasztóvédelmi szabályozás más tagállami termékek vonatkozásában meghatározott forgalmazási utakat zárhat el vagy járulékos költségeket okozhat annak a szükségességéből adódóan, hogy egy termék címkézésénél, csomagolásánál vagy kiszerelésnél a rendeltetési hely piacán hatályos szigorúbb fogyasztóvédelmi követelményeknek megfelelő különleges előírásokat kell alkalmazni, ami közvetlenül érinti az áruk közösségi szabad forgalmát.[10]
A Bíróság a Pall ügyben[11] Németországban nem lajstromozott védjegyek vonatkozásában az R-szimbólum alkalmazásának bírói joggyakorlatban kialakult tilalmáról mondta ki, hogy ez alkalmas a közösségi belső kereskedelem korlátozására, mert egy tagállamban bejegyzett árujelző jogosultját arra kényszeríti, hogy a termékei kiszerelését a forgalomba hozatal helye szerint eltérően alakítsa és eltérő forgalmazási utakat rendszeresítsen, hogy ezzel az intézkedéssel biztosítsa azt, hogy az R-szimbólumot hordozó áruk ne kerüljenek azon tagállamok kereskedelmi forgalmába, melyekben a kérdéses tilalmat elrendelték.
A Clinique-ügyben[12] a Bíróság azt állapította meg, hogy a megtévesztés általános tilalmán[13] alapuló azon korlát, hogy a NSZK-ban kozmetikai termékeket nem lehet ugyanazon megjelölés alatt forgalomba hozni, mint amellyel ezeket más tagállamokban forgalmazzák, a tagállamok közötti kereskedelem akadályának minősül. Az a körülmény, hogy az érintett vállalkozás a tilalom miatt arra kényszerül, hogy a termékeit, egyedül ebben a tagállamban, eltérő jelölés alatt forgalmazza és járulékos csomagolási és reklámköltségeket kell magára vállalnia, jelzi, hogy ez a szabad áruforgalmat korlátozza.[14] Ezt a nézetet a Mars-ügyben[15] hozott döntés is megerősítette, melyben az Európai Bíróság kifejtette, hogy azon tagállami rendelkezések, melyek a csomagolásra, címkézésre vagy a termék egyéb kiszerelésére vonatkoznak, a 28. cikk követelményeinek kell megfelelniük.[16]
Az áruforgalom szabadsága minden diszkriminatív jellegű intézkedést tilalmaz, közöttük olyan kereskedelmi korlátozásokat, melyek kizárólag termékimportra vonatkoznak vagy importált termékeket a hazaiaktól eltérő módon kezelnek. Ezek az intézkedések pedig csak a Szerződés 30. cikkének szűk feltételei mellett tarthatóak fönn. A szabad áruforgalom dogmatikájára nézve útmutató "Cassis de Dijon" ügy[17] óta az Európai Bíróság állandó joggyakorlata szerint nem-diszkriminatív, importált és hazai árukra egyaránt vonatkozó nemzeti előírások is a Dassonville-formula értelmében vett kereskedelmi korlátozásokként értékelendőek. Eszerint a közösségi belső piaci kereskedelem azon korlátait, melyek a nemzeti rendelkezések különbségeiből erednek, annyiban mégis el kell fogadni, ha ezek a különbségtétel nélkül belföldi és importált árukra egyaránt vonatkozó rendelkezések szükségesek ahhoz, hogy kényszerítő követelményeket elégítsenek ki, így többek között a fogyasztók védelmét és a kereskedelem tisztességességét.
Eszerint az áruk szabad áramlásának területén a tagállamoknak szűk körben van lehetőségük a fogyasztóvédelem érdekében más tagállamban előállított és ott jogszerűen forgalomba hozott termékek felségterületükön való kereskedelmi forgalmának korlátozására. Ez pedig a "kölcsönös elismerés" vagy "egyenértékűség" elvének az alapját képezi, ami annyit jelent, hogy egy tagállam a felségterületén alapvetően nem tilthatja meg egy másik tagállamban jogszerűen előállított és ott forgalomba hozott termék forgalmazását.[18] Az áruk szabad forgalmával szembeni tagállami fogyasztók védelmén alapuló korlátozás és szabályozás mindenekelőtt nem lehet diszkriminatív, továbbá a választott intézkedésnek arányosnak kell lennie az elérni kívánt céllal. Ha egy tagállam a fogyasztóvédelem elérésére alkalmas több eszköz közül választhat, akkor a szabad áruforgalmat kevésbé korlátozó eszközt kell választania, amely szükségességi-arányossági követelményként érvényesül. Nem harmonizált szabályozási területen ennél fogva az eredet országa szerinti előírások alapján kell megítélni egy adott termék tagállami behozatali és forgalmazási lehetőségét. Ha egy termék a származási ország rendelkezéseit betartja, akkor másik tagállamba importálható és ott forgalomba hozható, még abban az esetben is, ha tulajdonságai, címkézése, kiszerelése vagy a termékre vonatkozó reklám a hazai megtévesztéssel szembeni védelemre vonatkozó szabályoknak nem felel meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
