"Ma már nem tekinthető összeegyeztethetőnek a szólásszabadság jogával az a gyakorlat, hogy a platformok - például bejegyzések vagy profilok eltávolításával, felfüggesztésével - saját mércéik szerint, aktívan beavatkoznak a közéleti vita tartalmába. A törléstől sem visszariadó, széles körű moderálási gyakorlat folytán a platformok igen távol kerültek a kezdeti demokratikus vívmányoktól, illetve példátlanul hatékonyan működtethető kapuőrökké váltak. Nem volt korábban még olyan mechanizmus, amelynek révén a társadalmi párbeszéd ilyen jelentős szegmenséből ennyire egyszerűen - egyetlen klikkeléssel - lehetett volna kiiktatni bárkinek a hangját. Nincs ugyanis hatékonyabb kontroll annál, mint amikor az online térben kódok és algoritmusok szereznek érvényt előírásoknak."
A közösségi média kezdetben, rövid ideig, nem jelentett kihívást a szólásszabadság doktrínája számára. Megjelenésükkor ezek a platformok személyes kapcsolatok kialakítására, illetve fenntartására szolgáltak az online világban, és a felületeiken zajló kommunikáció is ehhez igazodott. Nem a társadalmi nyilvánosságnak, hanem személyközi magántársalgásoknak adtak teret. Az interneten elérhető más kommunikációs csatornák - a blogok, honlapok, kommentszekciók - voltak azok, amelyek bekapcsolták a megszólalót a társadalmi párbeszédbe. A helyzet az elmúlt évek során gyökeresen megváltozott: a közösségi médiaplatformok alapjaiban rajzolták át a nyilvánosság szerkezetét, és meghatározó jelentőségű szereplőként döntő hatást gyakorolnak a társadalmi párbeszéd alakulására. Ma már senki nem kérdőjelezi meg, hogy ezekre a szolgáltatók által működtetett platformokra a nyilvánosság fontos fórumaiként kell tekintenünk, arról azonban élénk vita folyik, hogy mit várjunk el a szolgáltatóktól a megváltozott körülmények között. Sarkalljuk-e őket egyre aktívabb beavatkozásra, vagy inkább kössük meg a kezüket a társadalmi vitába való beavatkozás terén?
Az, hogy a platformok működése szorosan összefügg a szólásszabadsággal, ma már nyilvánvaló. Nem mindegy azonban, hogy mit gondolunk ennek az összefüggésnek a természetéről. A szólásszabadság ugyanis már régóta több, mint szűken vett jogi fogalom,[1] és ez az utóbbi időszakban egyre inkább így van. A nyugati alkotmányok és a nemzetközi egyezmények a véleménynyilvánítás jogáról kitüntetett jelentőségű alapjogként szólnak, emellett azonban nemcsak a közéleti, hanem a jogtudományi diskurzusban is előfordul, hogy elsődlegesen nem jogi, hanem politikai természetű követelményként hivatkoznak a szólásszabadságra.[2] Miközben a jogi és a politikai érvek egyaránt legitimek és fontosak, a tisztázás erejéig érdemes elkülönítenünk ezeket annak érdekében, hogy világosan lássuk érvényük hatókörét és az érvényesítésükre igénybe vehető eszköztárat.
Ez a hozzászólás a szólásszabadságból fakadó alkotmányjogi megfontolások közül néhánnyal foglalkozik. Olyan követelményeket vesz tehát számba a közösségi médiával kapcsolatban, amelyeket akár jogi szabályozással is érvényre lehet juttatni - legalábbis Európában. Az alább érintett kérdések némelyikében ugyanis lényeges ponton tér el egymástól az amerikai és az európai alkotmányjogi doktrína, és a felhozott érvek elsősorban az öreg kontinens alkotmányosságára vonatkozó következtetésekre vezetnek. E következtetések lényege az, hogy a közösségi médiával szemben nemcsak politikai természetű elvárásként fogalmazhatjuk meg mások szólásszabadságának tiszteletben tartását, illetve a társadalmi párbeszéd ügyének előmozdítását, hanem jogi követelményként is.
A közösségi média egyik döntő újítása a szólásszabadság szempontjából az, hogy bárki számára biztosíthatja a nyilvánosság elé lépés tényleges lehetőségét. Az elvi lehetőség természetesen eddig is adott volt mindenki számára mindenütt, ahol a szólásszabadság alkotmányos jogát biztosították. A szólás jogához azonban nem társultak olyan infrastrukturális eszközök, amelyek lehetővé tették volna bárki számára, hogy a hangja valóban eljuthasson - akár nap mint nap - sokakhoz. A hagyományos média, vagyis az újságok, a rádió és a televíziócsatornák esetében technikai, illetve gazdasági korlátok állják ennek útját, és a szűk keresztmetszeteket feloldó internet sem hozott önmagában akkora áttörést, mint az online platformok világa. Ezeknek a platformoknak a szolgáltatói alakították ugyanis ki azt a kommunikációs szerkezetet, hálózati rendszert, amelyben reálissá vált, hogy sokan szóljanak sokakhoz, korábban elképzelhetetlen gyorsasággal.
A platformok demokratikus hozadéka a szólásszabadság szempontjából az, hogy bárkinek a hangját
- 57/58 -
be tudják csatornázni a társadalmi párbeszédbe. Többről van itt szó, mint a technológia és a hálózat alkalmasságáról. A közösségi média - működésének első időszakában - megteremtette a társadalmi párbeszéd kapuőrök nélküli szféráját, ahol nem lap- vagy tévétulajdonosokon, nem is szerkesztőségeken, de még csak nem is újságírókon, hanem mindenekelőtt a megszólalón múlik, hogy hozzászól-e közügyeinkhez. Kár lenne vitatni: van ebben kockázat is. Bármi is legyen azonban a véleményünk sokak megszólalásának lehetőségéről és ennek kockázatairól, ameddig a szabad véleménynyilvánításra mint a demokrácia legfontosabb legitimációs és részvételi alapjára tekintünk,[3] addig nem zúzhatjuk szét ezt a lehetőséget, hanem a platformokra vonatkozó jó gyakorlatok kialakításán kell fáradoznunk.
Miután kiépült a struktúra, amelyben bárki sokakhoz szólhat, fontos kérdéssé vált, hogy milyen mértékben avatkozhatnak be a szolgáltatók a felületeiken közzétett tartalmakba. Az évekkel ezelőtti kiindulópont egyértelmű volt: a szolgáltatók elvileg bármit megtehetnek, hiszen magáncégekről van szó, amelyek saját meggyőződésük és szabályaik szerint alakíthatják a platformjukon folyó párbeszédet. A tengerentúlon a mai napig ez az uralkodó jogászi hozzáállás a platformok működését illetően. Az amerikai alkotmányjogi doktrína szerint ugyanis az alapjogok az állammal - és csak az állammal - szemben kényszeríthetők ki.[4] Márpedig a közösségi média semmiképp sem tartozik be az állami cselekvések körébe.[5] Ennek értelmében nem a felhasználó hivatkozhat a szólásszabadságra a szolgáltatóval szemben, hanem fordítva: a szabályozási igényekkel szemben a szolgáltató a szólásszabadságra hivatkozva alakíthatja úgy a kommunikációs tartalmat, ahogy akarja.
A helyzet ennél összetettebbé vált Európában. Bár az alkotmányos jogok rendeltetésükből adódóan az államot kötelezik a polgári szabadság tiszteletben tartására, az európai alkotmányjogi gondolkodásnak jó ideje szerves része, hogy magánszereplőkkel szemben is követelmények állíthatnak az alkotmányos értékek; bizonyos, jól körülhatárolható esetekben, amikor a magánszereplő mások alapjogainak érvényesülését jelentős mértékben befolyásoló helyzetbe kerül.[6] A platformok az évek során olyan jelentős felületeivé váltak a társadalmi párbeszédnek, hogy míg korábban a szólásszabadság ügye szinte kizárólagosan a polgár és az állam közti viszonyként volt értelmezhető, ma már számolni kell egy harmadik szereplővel is: a diskurzus infrastruktúráját meghatározó közösségi médiával is.[7] Ráadásul, sokan vélik úgy, hogy ennek a harmadik szereplőnek a tevékenysége hasonlóságot mutat a "kormányzással", a polgárok cselekedeteire gyakorolt hatását tekintve.[8] Nincs arról szó, hogy az államra vonatkozó követelményrendszert teljes mértékben alkalmazni lehetne vagy kellene a közösségi médiára. A platformszolgáltatóknak azonban tiszteletben kell tartaniuk az érintett alapjogból fakadó lényegi kritériumokat; a szólásszabadságból fakadóan mindenekelőtt azt, hogy a közügyek vitája során mindenki szabadon megfogalmazhassa és közzétehesse az álláspontját. Minél inkább aktuális és feszítő társadalmi kérdésekről van szó, annál szűkebbnek kell lennie a véleménynyilvánításba való beavatkozás körének, és annál kevésbé térhet el a szolgáltató a már kialakult alkotmányos mércék figyelembevételétől.
A közösségi médiaplatformok szolgáltatóinak moderáló és navigáló tevékenysége összetett hatással van a szólásszabadság társadalmi érvényesülésére.[9] A tartalmi moderálás jelenti a legközvetlenebb hatást, de a platformok emellett a felületükön zajló diskurzus szerkezetének meghatározásával, különösen pedig a figyelmünk navigálásával is fontos társadalmi érdekeket érintenek. A 21. századi információs társadalom általános ismérve, hogy már nem a rendelkezésre álló információ vagy vélemény a szűkös, hanem a figyelem, amivel az emberek az őket elárasztó információ- és véleménybőség egy részét befogadni igyekeznek; ez határozza meg a társadalmi nyilvánosság működését is. Vagyis, a közösségi média nemcsak tartalmi beavatkozással, hanem figyelmünk navigálásával is messzemenően meghatározhatja a társadalmi vita alakulását.
Elsőként a moderálás kérdése került heves viták középpontjába. A platformoktól bizonyos esetekben kifejezetten elvárjuk - Európában ma már akár szigorú reguláció révén is -, hogy határt szabjanak a felületükön folyó párbeszédnek.[10] A demokratikus nyilvánosság ismert kereteibe szervesen illeszkedik a moderálásnak az a szintje, amelynek célja a nyilván-
- 58/59 -
valóan jogszerűtlen tartalmak - például a gyűlöletkeltő, terrorizmust támogató üzenetek vagy a megtévesztés céljából létrehozott profilok - eltávolítása. Indokolt lehet a fellépés akkor is, ha az adott helyzetben erőszakos cselekmények valós veszélyét váltja ki egy megszólalás, a veszélyhelyzet elmúltáig. Más beavatkozások indokoltsága azonban kérdéses lehet; minél közvetlenebb kapcsolatban állnak az érintett vélemények aktuális társadalmi-politikai kérdésekkel, annál kevésbé lehet indokolható az eltüntetésük.
Ma már nem tekinthető összeegyeztethetőnek a szólásszabadság jogával az a gyakorlat, hogy a platformok - például bejegyzések vagy profilok eltávolításával, felfüggesztésével - saját mércéik szerint, aktívan beavatkoznak a közéleti vita tartalmába. A törléstől sem visszariadó, széles körű moderálási gyakorlat folytán a platformok igen távol kerültek a kezdeti demokratikus vívmányoktól, illetve példátlanul hatékonyan működtethető kapuőrökké váltak. Nem volt korábban még olyan mechanizmus, amelynek révén a társadalmi párbeszéd ilyen jelentős szegmenséből ennyire egyszerűen - egyetlen klikkeléssel - lehetett volna kiiktatni bárkinek a hangját. Nincs ugyanis hatékonyabb kontroll annál, mint amikor az online térben kódok és algoritmusok szereznek érvényt előírásoknak.[11] Kirívó esetek megmutatták már a moderáló rendszer potenciális "zárókövét" is: ha maga a platformszolgáltató nem lépne fel egy adott közléssel vagy megszólalóval szemben, akkor az alkalmazásokhoz való hozzáférés során gyakorlatilag megkerülhetetlen, további kulcsszereplők - mint a Google, az Apple, az Amazon - is elérhetetlenné tehetik az érintett kommunikációs felületet.[12]
Az alkotmányos kiindulópontok és a szolgáltatók gyakorlata közti ellentmondás feloldására alapvetően két út kínálkozik: vagy módosítunk a szólásszabadságból fakadó követelményeken, vagy megváltoztatjuk a platformok gyakorlatát. A kérdés nyitottnak tekinthető, hiszen hozhatók föl érvek amellett, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának keretei kevesebb megszólalóra, lassabban folyó kommunikációra, megfontoltabb közéleti megnyilvánulásokra lettek szabva.[13] Másfelől úgy is lehet érvelni, hogy az alkotmányossági szempontokat nem bizonyos körülményekre, hanem a demokratikus jogállam elgondolására vonatkozóan alakították ki. Kétségtelen, hogy a társadalmi viszonyaink, illetve a demokratikus eszmecserénk feltételei nagyon mások most, ahhoz képest, amilyenek évtizedekkel ezelőtt voltak.[14] Az említett elvi kiindulópontok azonban a demokrácia lényegéből, a demokratikus részvétel gondolatából fakadnak, így ameddig közös a meggyőződés, hogy demokratikus önkormányzás keretében akarjuk intézni a közügyeinket, addig a társadalmi gyakorlatainkat kell az elvekhez igazítani, nem pedig fordítva.
Amikor a nyilvánosság súlyosodó problémáinak megoldásán gondolkodunk, a tartalmi beavatkozást jelentő moderálás helyett sokkal inkább a közösségi média más beavatkozási lehetőségeit érdemes a középpontba helyezni. Ezt a hangsúlyváltást az is indokolja, hogy a korábban is meglévő kihívások - mint az álhírek terjedése vagy a visszhangkamrák kialakulása - nem pusztán a megszólalók számának robbanásszerű növekedése miatt váltak nyomasztóbbá. A közösségi média platformjai különféle funkciók révén különféle hatásokat gyakorolnak a társadalmi kommunikációra, és ez disztingvált megközelítést indokol. A navigálás mint szolgáltatói aktivitás körébe sorolható eszközök közös vonása, hogy a felhasználók figyelmének terelése (navigálása) révén meghatározzák az egyes közlések terjedési körét a nyilvánosságban, illetve befolyásoló erejét.
A szolgáltató működtethet egyrészt olyan funkciókat, amelyek a társalgás szerkezetét döntően befolyásolják. A felhasználók közlései nem maguktól, hanem az érkező lájkok, a megosztások és a kommentek révén nyerik el az esélyt arra, hogy adott esetben egy szempillantás alatt százezres vagy milliós tömegeket érjenek el. Ez a hatás azonban korlátok közé terelhető. A közösségi média "demokratikus hozadéka" abból áll, hogy ki-ki közölheti a véleményét, és a közlés tartalmi beavatkozás nélkül eljuthat a nyilvánossághoz. Ehhez képest nagyon más kérdés, hogy egy adott közlés számára - a platform többletfunkciói révén - a lehető leggyorsabban a lehető legszélesebb nyilvánosságot kell-e generálni.
A közösségi média felületén zajló folyamatok alapvető irányítója az algoritmizált figyelemterelés (hírfolyam). Algoritmus dönt arról, hogy milyen tartalmakra hívja föl a felhasználók figyelmét, és az algoritmus által kiválasztott tartalmaknak összehasonlíthatatlanul nagyobb esélyük van a széles körű terjedésre. A közvélemény alakulására gyakorolt ha-
- 59/60 -
tása miatt a jog a navigálás iránt sem lehet közömbös. Mindenképpen aggályos, hogy a társadalmi párbeszéd ilyetén befolyásolásának szempontjaiba jelenleg csak a szolgáltatók önkényesen csepegtetett adatai vagy egykori dolgozóik utólagos (ön)kritikus vallomása nyomán nyerhetünk bepillantást. Tekintettel arra, hogy az eddig nyilvánosságra került információk szerint az algoritmusok káros hatását tudatos negligálják a szolgáltatók, különösen erős érvek szólnak az átláthatóság biztosítása mellett.[15]
Nemcsak a transzparencia növelésének szükségességéről van szó ugyanakkor. A navigálásnak fontos szerepe lehet a nyilvánosság egyes problémáinak enyhítésében, ami indokolttá teheti, hogy érdemi elvárások fogalmazódjanak meg a navigálással mint eszközrendszerrel szemben. Választhatunk: megpróbáljuk-e mi is szabályozni az algoritmusokat, vagy csak hagyjuk, hogy az algoritmusok szabályozzanak minket.[16] Érdemi szerepvállalást jelentene például, ha a platformszolgáltatók úgy alakítanák a felületükön zajló diskurzus szerkezetét az algoritmusok révén, hogy a felhasználók tömegei számára -egyre vastagabb falú visszhangkamrák helyett - lehetőséget nyújtsanak sokszínűbb tartalmakkal való találkozásra. Az álhírek elleni küzdelemben is a megbízható hírforrások helyzetbe hozása jelenthet érdemi előrelépést, nem pedig az egyre terebélyesedő moderálási gyakorlat. Vagyis, a platformok például az álhírek problémájára is kidolgozhatnák a gépi figyelemterelés módszertanát, algoritmusok révén, anélkül, hogy önálló tartalmi szerkesztővé válnának.
A digitális szolgáltatásokról szóló rendeletből (DSA) már látható, hogy merre terelné a közösségi médiaplatformok gyakorlatát az Európai Unió.[17] Az uniós fellépés számos kérdésre választ adhat, különösen akkor, ha az Európai Tanács elé 2021 novemberében beterjesztett módosító javaslatokkal együtt fogadják majd el a rendeletet. Nyilvánvaló előrelépést jelent az átláthatóság megkövetelése, valamint a fő eljárási, szervezeti szabályok rögzítése. A moderálás körébe tartozó döntések kötelező indokolása, valamint a figyelemterelő algoritmus főbb jellemzőiről nyújtandó tájékoztatás kétségkívül növeli majd egy-egy platform működésének transzparenciáját. A panaszkezelő rendszerek működtetésének kötelezővé tétele és a jogorvoslati kérdések szabályozása pedig a jelenleginél kiszámíthatóbbá teheti a közösségi médiával kapcsolatos eljárásokat.
A rendelet az online platformok szabályozási kihívásait egyértelműen abban a jellegzetesen európai keretben helyezi el, amely a felmerülő problémák egy részét - sőt, a lényegi részét - alapjogi kérdésnek tekinti. Hangsúlyozottan abból indul ki, hogy az információs társadalom online korszakában a közvetítő szolgáltatók - kiváltképp a nagy közösségi platformok és keresőoldalak - tevékenységének kiemelt szerepe van abban, hogy megfelelően érvényesülhessenek az Unió Alapjogi Chartájában foglalt alapvető jogok, különösen a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága.[18] A rendelet ebbe az alapjogi kontextusba helyezi a fent említett problémákat.
Meghatározó jelentőségű a moderálás érdemi alakításának szempontjából annak a rendelkezésnek, miszerint a közvetítő szolgáltatóknak a jövőben kellő gondossággal, objektíven és arányosan kell eljárniuk a tartalommoderálást érintő tartozó szerződési feltételek alkalmazása és érvényesítése során, kellően figyelembe véve az összes érintett jogait és jogos érdekeit, így a szolgáltatást igénybe vevők alapvető jogait is.[19] Jóllehet ez a rendelkezés nem nyújt egzakt mércét arra, hogy milyen mértékben köthető meg a szolgáltatók keze, generálklauzulaként mégis biztos alapul szolgálhat majd, amelyre alapjogi érveket és teszteket építhetnek a jogalkalmazók a tartalommoderálás kontrollját illetően. Az alapjogok horizontális hatályának gyakorlati érvényesítéséhez ugyanis nincs szükség többre, mint egy generálklauzulára, amelyen keresztül az alapjogok úgy szűrődhetnek be a magánjog rendszerébe, hogy közben a polgári jogviszonyok megőrzik polgári jellegüket. A rendelet azáltal, hogy előírja a szolgáltatást igénybe vevők alapvető jogainak kellő figyelembevételét, valamint a szerződési feltételek alkalmazása során az "arányosság" érvényesítését, megteremti az alapjogi mérlegelés kereteit.
A navigálást illetően érdemi előrelépést hozhat az is, hogy az online óriásplatformoknak legalább évente egyszer azonosítaniuk, elemezniük és értékelniük kellene a működésükből eredő jelentősebb, rendszerszintű kockázatokat, az alapvető jogok gyakorlását érintő negatív hatásokra kiterjedően, külön nevesítve a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát.[20] Az így azonosított kockázatok csökkentésére a platformüzemeltetőknek megfelelő intézkedéseket kellene hozniuk, amelyek közt a Tanácsnak javasolt, módosításokkal együtt olvasott tervezet első helyen említi az ajánlórendszerek módosításának eszközét.
- 60/61 -
Levonható tehát az a következtetés, hogy a rendelet közvetetten, a kockázatkezelés keretében azt az elvárást támasztja a platformokkal szemben, hogy ajánlórendszereiket folyamatosan a közvélemény demokratikus alakulására és a tájékozódás szabadságára vonatkozó alkotmányos követelményekhez igazítsák.
Most tehát a jogi szabályok kidolgozásán van a hangsúly, de mindvégig érdemes fejben tartanunk, hogy a közösségi média kapcsán megjelenő, nyilvánvaló új kockázatok nem légüres térbe érkeztek, illetve nem előzmény nélküliek. Az új problémák egy része, amelyeket a platformok nyakába varrunk, valójában a társadalmi nyilvánosság működésének már kialakult, súlyos anomáliáira mutatnak rá. A közbeszédben egyre nyomasztóbb mértékben jelen lévő irracionalitást, a visszhangkamrákba való bezárkózást, vagy a hiteles, a társadalom kritikus tömege által elfogadott és irányadónak tekintett orgánumok hiányát nem a platformok megjelenése okozta. A kétségkívül meglévő, a közösségi média által felerősített problémákra a jog találhat ugyan választ, de önmagában biztosan nem fogja megoldani azokat. ■
JEGYZETEK
[1] Frederick Schauer: The First Amendment as Ideology, William and Mary Law Review, 1992/3, 853-870.
[2] Jack Balkin: The First Amendment in the Second Gilded Age, Buffalo Law Review, 2018/5, 983.
[3] Robert C. Post: Democracy, Expertise, and Academic Freedom, New Haven-London, Yale University Press, 2012, 1-26.
[4] Erwin Chemerinsky: Constitutional Law, New York, Aspen Publishers, 2006, 507-517.
[5] Jonathan Peters: The Sovereigns of Cyberspace and State Action: The First Amendment's Application -Or Lack Thereof - To Third-Party Platforms, Berkley Technology Law Journal, 2017/2, 989-1026.
[6] Eleni Frantziou: The Horizontal Effect of Fundamental Rights in the European Union, Oxford, Oxford University Press, 2019.
[7] Jack Balkin: Free Speech Is a Triangle, Columbia Law Review, 2018/7, 2011-2056.
[8] Kate Klonick: The New Governors: The People, Rules, and Processes Governing Online Speech, Harvard Law Review, 2018/6, 1598-1670; Nabiha Syed: Real Talk About Fake News: Towards a Better Theory for Platform Governance, The Yale Law Journal Forum, 2017/2018, 337-357.
[9] Sofia Grafanaki: Platforms, the First Amendment and Online Speech: Regulating the Filters, Pace Law Review, 2018/1, 11-162.
[10] Lásd pl. a 2017-es német NetzDG-t.
[11] Lawrence Lessig: Code 2.0, New York, Basic Books, 2006, 5, 83-138.
[12] Ld. a Google és az Apple reakcióját Donald Trump letiltásával kapcsolatban: Jack Nicas - Davey Alba: Amazon, Apple and Google Cut Off Parler, an App That Drew Trump Supporters, New York Times, 2021. január 9., https://www.nytimes.com/2021/01/09/technology/apple-google-parler.html.
[13] Tim Wu: Is the First Amendment Obsolete?, Michigan Law Review, 2018/3, 547-581.
[14] Toni M. Massaro - Helen Norton: Free Speech and Democracy: A Primer for Twenty-First Century Reformers, U.C. Davis Law Review, 2021, 1631-1685.
[15] Lásd: https://www.wsj.com/articles/the-facebook-files-11631713039.
[16] Lawrence Lessig előadása Budapesten (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2021. október 29.), https://qubit.hu/2021/10/30/lawrence-lessig-budapesten-ha-nem-tudjuk-szabalyozni-az-algoritmusokat-ok-fognak-szabalyozni-minket.
[17] Az Európai Bizottság 2020 decemberében nyújtotta be a digitális szolgáltatások egységes piacáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó javaslatát (Digital Services Act - DSA): https://ec.europa.eu/info/strategy/priorities-2019-2024/europe-fit-digital-age/digital-services-act-ensuring-safe-and-accountable-online-environment_en#documents.
[18] Lásd különösen a DSA (3), (56), (57), (62), (105) preambulumbekezdéseit.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, NKE ITKI.
Visszaugrás
