Bizonyos alapelvi szintű tételek nemcsak arra lehetnek jók, hogy kitöltik a jogalkotás által esetleg lefedetlenül hagyott területeket, vagy segítik tételes jogi szabályok helyes értelmezését, hanem a jogalkotás számára is iránytűként szolgálhatnak. Ennek megfelelően a polgári jog átfogó kodifikációja alkalmat teremthet arra, hogy megvizsgáljuk a polgári jog alapelveinek általában vagy egyes jogterületekre vonatkozó alapelveknek az érvényességét, fenntarthatóságát. A dologi jog egyediségének elve a dologi jog kodifikációját meghatározó alapelv, amivel kapcsolatban indokolt lehet vizsgálat tárgyává tenni, hogy továbbra is alkalmas-e arra, hogy a dologi jogi szabályozás egyik sarokpontja legyen.
Az ezzel kapcsolatos vizsgálódást három lépcsőben vélem el-végezhetőnek. Mindenek előtt indokolt rögzíteni, hogy mit is értünk a dologi jog egyediségének elvén, hiszen ez tűzi ki a további vizsgálódás viszonyítási pontjait. Ezt követően azokat a jelenségeket igyekszem csokorba szedni, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben aláásni látszanak az alapelv általános érvényesülését, majd harmadikként megpróbálok következtetéseket megfogalmazni arra nézve, hogy a számba vett torzító tényezők indokolhatják-e az alapelv átfogalmazását, újabb tartalmi meghatározását, vagy éppen az egyes szabályokat, intézményeket kellene szigorúbban az alapelv által körülhatárolt területre szorítani.
Nyilvánvaló, hogy ha arra a kérdésre akarunk válaszolni, hogy a jövőben is fenntarthatónak látjuk-e a dologi jog egyediségének elvét, s az annak megfelelő jogi szabályozást, akkor elsősorban azt kell tisztáznunk, hogy mit is értünk ezen az elven. Bár a dologi jog sajátos alapelveivel a magyar jogirodalom nem túl régen kezdett kifejezetten foglalkozni, 1 mára mégis mintegy közmegegyezés alakult ki abban a kérdésben, hogy léteznek a dologi jogra mint sajátos jogterületre specializált alapelvek, s ezek között szerepel a dologi jog egyediségének elve is.
A tankönyvi igazsággá nemesedő tétel Lenkovics Barnabás megfogalmazásában úgy szól, hogy "a dologi jog tárgya mindig csak egyedileg meghatározott dolog lehet. Nemcsak a jogosult személye van tehát pontosan megjelölve, hanem a dolog is, amelyre a jogosultság kiterjed. Hangsúlyozottan jogi értelemben vett egyediesítésről, meghatározottságról van szó, amire mindenekelőtt a világos és egyértelmű jogi helyzet (áttekinthetőség!) érdekében van szükség. Az egyediség elve folytán nem lehet tehát egy személy teljes vagyonára kiterjedő abszolút jogról szó. "2
Ez az alapelv újabban a jogalkotási folyamatban került elő, és vált vizsgálat tárgyává. Az új Polgári Törvénykönyv előkészítése a koncepcionális kérdések tisztázásával vette kezdetét. Ennek során természetes, hogy egy egész jogterületet - annak szabályozását és joggyakorlatát - meghatározó elvekről állást kell foglalnia a jogalkotónak. Koncepcionális kérdés az, hogy eddig az adott jogterület alapelvének tekintett követelményt az új jogszabályban is érvényesíteni kívánjuk-e vagy sem. Ennek ellenére az új Ptk. koncepciójában, illetve tematikájában3 nem találunk kifejezett utalást arra, hogy a jogalkotó hogyan viszonyul ehhez a dologi jogi alapelvhez. Legfeljebb a tulajdonjog tárgyára vonatkozó tétel adhat némi, eligazítást. A Koncepció és Tematika felveti ugyan a tulajdonjog dologtárgyúsága lazításának lehetőségét, 4 ez azonban inkább a tulajdonjognak jogokra való kiterjesztését, semmint az "egy tulajdoni tárgy - egy tulajdoni jogviszony" elv áttörését jelentené. A dologi jog egyediségének elve ugyanis attól függetlenül megáll, hogy csak dolgokat fogadunk-e el tulajdoni jogviszony tárgyaként, vagy dolgokat és jogokat is tulajdoni tárgynak tekintünk-e.
Egyértelműen fogalmaz viszont Menyhárd Attila, aki éppen az új Ptk. dologi jogi koncepciójának kiegészítésére tett kísérletet egy tanulmányában. 5 Véleménye szerint "továbbra is szükségesnek tűnik az egyediség elvének fenntartása a dologi jogban. Ez azt jelenti, hogy a dologi jogok mindig csak egyes, individualizált dolgon állnak fenn, dologösszességeken általában nem. "6
Ilyen formán megfogalmazva az egyediség elvét, persze láthatjuk, hogy annak tartalma már korábban is megjelent jogirodalmunkban és a joggyakorlatban - még ha nem is emelkedett alapelvi rangra. Tóth Lajos 1930-ban akként fogalmazott, hogy "a tulajdon tárgya mindig concrét dolog. Fajlagos (genericus) tulajdon, vagy vagylagos (alternatív) tulajdon nincsen. "7
Kolosváry Bálint a Szladits Károly szerkesztette Magyar Magánjogban egy kissé már árnyaltabban azt rögzíti, hogy "a tulajdonjognak kizárólagosan dolog, mégpedig egyedileg meghatározott dolog a tárgya.... Az egyedileg meg nem határozott helyettesíthető dolgok bizonyos mennyisége, ha a hasonnemű más dolgoktól különválasztva és elhatárolva van, szintén lehet tulajdonjog tárgya, miután a különválasztással az ilyen helyettesíthető dolgok is mintegy egyediesíttettek. "8
Már ebből a rövidke idézetből is látható, hogy tévúton járnánk, ha azt gondolnánk, hogy a tulajdonjog egyediségének elvéből egyenesen következik, hogy a tulajdonjog tárgyaként felfogott dolognak is egyedinek kellene lenni. A dolgokat szokásos osztályozni a szerint, hogy azok helyettesíthetőek vagy nem he-lyettesíthetőek. "Helyettesíthető dolgok azok, amelyek a forgalomban szám, mérték, súly szerint szerepelnek (búza, szövet, pénz), tehát tipikusan ingó dolgok. Ha viszont valamely dolog megjelöléséhez egyedi körülírás szükséges, arra azt mondjuk, hogy helyettesíthetetlen (ámbár szintén ingó, avagy ingatlan). "9 Ha nem akarjuk megkérdőjelezni azt az általános elvekkel és a mindennapi tapasztalattal is összhangban álló tételt, hogy a szám, mérték vagy súly szerint meghatározott, helyettesíthető dolgok is tulajdonjog és más dologi jogok tárgyai lehetnek, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon nincs-e ellentmondás az egyediség elve és a nem egyedileg meghatározott dolgokon fennálló tulajdonjog intézménye között.
Nos, ezt a kihívást a polgári jog hagyományosan tudta kezelni, mégpedig - amint Kolosváry Bálint korábban idézett megállapításából is kitűnik, az elkülönítés az a mozzanat, ami által az egyébként nem egyedileg meghatározott dolgok mégis oly mértékben egyediekké válnak, hogy ilyen formán tulajdonjog tárgyát képezhetik. Sajnos, ennek a tételnek a Ptk. -ban csak áttételesen találhatjuk nyomát. Amikor a jogszabály a tulajdonjog tárgyáról rendelkezik, akkor nem tesz különbséget helyettesíthető és nem helyettesíthető dolgok között, hanem egységesen annyit mond, hogy minden birtokba vehető dolog tulajdonjog tárgya lehet. 10 Következik-e ebből, hogy valaki tulajdonosa lehet 100 forintnak úgy, hogy nem tudjuk megmondani, melyik az a 100 forint, amelyik az ő tulajdonában áll? A pénz - mint a leginkább helyettesíthető dolog - esetén nagy a kísértés, hogy elfogadjunk ilyen helyzetet. Aki a bankszámláján tart pénzt, hajlamos arra, hogy azt a pénzt a sajátjának tekintse, holott, ha alaposabban végiggondoljuk, talán helyesebb úgy felfognunk a kérdéses jogviszonyt, hogy a számla jogosultjának csak pénzre szóló követelése van a bankkal szemben, de pénze valójában nincs. Ha kiveszi a számlájáról a kérdéses 100 forintot, akkor tudjuk meghatározni, hogy melyik az a 100 forint, ami a tulajdonjog tárgyát képezi.
Az, hogy a helyettesíthető dolgokon tulajdonjog csak kiválasztással, elkülönítéssel történő egyediesítés eredményeként állhat fönn, egyelőre általánosan elfogadott elv, de a tételes jogban csak nagyon gyenge megalapozását találhatjuk. A jogosulti késedelem egy viszonylag ritkán alkalmazott szabályáról van szó, amely kimondja, hogy a jogosult késedelmére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni akkor is, ha a szolgáltatás fajta és mennyiség szerint volt meghatározva, de a felek a teljesítésre szánt dolgokat megjelölték, vagy a többi hasonló dolgoktól a jogosult részére elkülönítették. 11 Ennek a szabálynak a jelentősége nyilvánvalóvá válik, ha egy olyan modellszerű tényállásra gondolunk, amely szerint az eladó, aki az adásvételi szerződés alapján 100 q búzát köteles átruházni a vevőre, értesíti a vevőt, hogy a raktárában - ahol egyébként összesen 1000 q búzát tárol - a szerződés szerinti teljesítési időben át lehet venni az árut. A vevő a megadott időpontban nem jelentkezik az áruért, majd másnap a raktár leég, s a benne lévő áru is teljes egészében elpusztul. Fölmerül a kérdés, hogy kinek a búzája semmisült meg: az eladóé vagy a vevőé, s ennek megfelelően ki viselje a kárt: az eladó vagy a vevő. Nagy valószínűséggel hajlamosak lennénk azt mondani, hogy ilyen tényállás mellett nem kell foglalkoznunk azzal, hogy pontosan melyik is volt az a 10 q búza, amit át kellett volna vennie a vevőnek, hiszen akármelyik volt is, biztos, hogy elpusztult. Mivel pedig a jogosult késedelemben volt, értelemszerűen neki kell viselnie az át nem vett dologban esett kárt. Csakhogy a Ptk. 304. §-a arra int, hogy a jogosulti késedelem szabályai csak azzal a feltétellel alkalmazhatók, hogy a teljesítésre szánt dolgokat a felek megjelölték vagy a többi hasonló dologtól a jogosult részére elkülönítették. Ha ilyen elkülönítés nem történt, akkor a kárveszély átszállásának a Ptk. 303. § (2) bekezdésében írt szabálya sem alkalmazható. 12 Ebből az is következik, hogy ha nem történt meg a megjelölés vagy az elkülönítés, akkor hiába semmisült meg a teljes árukészlet, mégsem lehet alkalmazni a jogosulti késedelem szabályait, vagyis nem a vevőt terhelik a dolog megsemmisülésének következményei, s a vevő továbbra is követelheti a teljes szerződéses mennyiség szolgáltatását.
Ez a szigor valószínűleg sokkal jobban indokolható egy olyan tényállás mellett, amelyben nem a raktár teljes árukészlete semmisül meg, hanem annak csak a fele. Akkor bizony alappal merül föl a kérdés, hogy vajon a késedelmes vevőnek járó mennyiség a megsemmisült vagy az épen maradt részbe tartozik-e, s ennek megfelelően az eladónak kötelessége-e a szerződésben meghatározott mennyiség szolgáltatása, vagy hivatkozhat arra, hogy a késedelmes vevő köteles viselni a dolog megsemmisülésének következményeit. Ha ekkor esetleg hajlanánk arra a megoldásra, hogy a megmaradt árumennyiségből az eladó legyen köteles a vevő igényét kielégíteni, akkor érdemes arra a konfliktusra is gondolni, ami több vevő között merülhet föl, hiszen elképzelhető, hogy a teljes mennyiségre szerződést kötött az eladó különböző vevőkkel. Nos, ilyen esetben kinek az igényét kell kielégíteni? Elméletileg lehetne olyan megoldás, ami szerint minden jogosult részére arányosan kellene teljesíteni, vagyis a példa szerint minden vevő a szerződéses mennyiség felét kapja csak meg. A Ptk. e helyett azt a megoldást követi, hogy akinek az áruját nem különítették el, arra vonatkozóan nem lehet a jogosulti késedelem szabályait alkalmazni, vagyis ezek a vevők a teljes szerződéses mennyiséget követelhetik (függetlenül attól, hogy az eladónak nem áll rendelkezésére a szükséges mennyiség). 13 Annak a vevőnek azonban, akinek a részére elkülönítettek meghatározott mennyiséget, a szerint alakulhat az igénye, hogy mi lett a sorsa az elkülönített mennyiségnek. Ha megsemmisült az elkülönített rész, akkor a jogosulti késedelem szabályai szerint a kárveszély a késedelmes jogosultat terheli, tehát nem követelhet teljesítést. Ha pedig az elkülönített rész épségben maradt, akkor elvileg követelheti annak kiadását - viselve a jogosulti késedelem egyéb következményeit.
Felmerülhet itt az a kérdés, hogy önmagában az elkülönítésnek milyen joghatása van. Olyan rendelkezés-e ez, amit az egyik fél egyoldalúan már nem is változtathat meg, s aminek következtében az elkülönített mennyiség már semmi másra nem használható fel jogszerűen, csak a jogosult igényeinek kielégítésére, vagy pedig az elkülönítésnek csak a jogosulti késedelem szempontjából lehet jelentősége, de más téren nem jelent kötöttséget. E kérdés megválaszolásától függ például, hogy a példa szerinti eladó a késedelembe esett jogosult részére elkülönített és sértetlenül maradt árut felhasználhatja-e más vevője igényének kielégítésére, vagy ha létezik az elkülönített áru, akkor a vevőnek igénye lehet pontosan erre a mennyiségre. Sajnos, a Ptk. a fajta és mennyiség szerint meghatározott szolgáltatásra irányuló szerződés alapján történő megjelölés vagy elkülönítés jogi hatásairól nem rendelkezik. Pedig erre szükség lehetne olyan estekben is, amikor nem semmisül meg áru. Meg kellene tudni válaszolni, hogy ha elkülönítették a szerződés alapján szolgáltatandó árut, akkor köteles-e az eladó ezekkel a dolgokkal teljesíteni, s mi a következménye annak, ha mégis más célra használja fel az elkülönített árat. Ez utóbbit nagy valószínűséggel azért teheti meg, hiszen a kijelöléssel, elkülönítéssel a dolgok ugyan alkalmassá válnak arra, hogy tulajdonjog tárgyaiként funkcionáljanak, de önmagában az elkülönítéssel még nem történik meg a tulajdon átszállása, az elkülönített dolgok még az eladó tulajdonában maradnak, s ekként a rendelkezési joga is kiterjedhet rájuk. Álláspontom szerint az lenne a helyes megoldás, hogy ha a megjelölést vagy elkülönítést olyan cselekménynek tekintenénk, amivel az addig fajta és mennyiség szerint meghatározott szolgáltatás átalakul, s most már egyedileg (a megjelöléssel vagy elkülönítéssel) meghatározott dolgokra vonatkozik a szolgáltatás kötelezettsége. Ennek megfelelően szerződésszegésnek kellene tekinteni azt az esetet, ha a kötelezett nem az ekként egyediesített dolgokat adja a jogosult tulajdonába. 14
Mindebből az látszik, hogy a dologi jogban következetesen az egyediség elve törekszik érvényesülésre, s ha ennek ellentmondani látszik a kötelmi jogban ismeretes fajlagos szolgáltatás fogalma, akkor is olyan feloldást talál a jogrendszer, amelyik látszólag mégis sértetlenül hagyja a dologi jog egyediségének elvét.
Csakhogy kezdettől fogva világos volt, hogy a gyakorlat nem mindig képes és hajlandó az egyediség elvének béklyóját elviselni. Sőt, a polgári jogi szabályozás tárgyának bonyolultabbá, színesebbé válásával, a valódi piaci viszonyok kialakulásával több olyan jogterület indult fejlődésnek, amelynek a Ptk. -val való kapcsolata csak közvetett, s ezért kevésbé szigorúan érvényesülnek a Ptk. alapelvi szintű szabályai, követelményei. Ilyen, viszonylag önállóan fejlődő jogterület például az értékpapírjog, illetve a hitelbiztosítékok területe. Ezeken a területeken a szabályozás nem minden esetben tartja szem előtt a dologi jog egyediségének elvét.
Az alábbiakban azokat a jelenségeket igyekszem számba venni, amelyek látszólag vagy ténylegesen is ellentétben állnak az egyediség elvével.
Itt egyáltalán nem új fejleményről van szó. Régóta ismeretes az a jelenség, hogy olyan dolgok, amelyek egyébként egyedileg is meghatározhatóak lennének, egymással valamilyen funkcionális közösséget alkom számot tarthatnak arra, hogy a dologi jog tárgyaként a maguk összességében elismerjük őket. Almási Antal "A dologi jog kézikönyve" című munkájában erről így ír: "Dologösszesség valamely közös gazdasági célt párhuzamosan szolgáló több dolognak a tárgyi jog által elismert kapcsolata. "15 Kolosváry Bálint megfogalmazásában "a dologösszesség a dolgok egymásközötti kapcsolódásainak a legtágabb alakulata. Általánosan elfogadott fogalma szerint jelenti a jogéletnek azt a gyakori jelenségét, melynél több egyfajtáju dolog (ez a rendes) ugyanazon gyakorlati, illetőleg gazdasági cél szolgálatára összehozva térbeli együttességben áll, közös gyűjtő névvel van megnevezve és a jogi forgalom könnyebbsége okából látszólag épp úgy szerepel, mintha önálló egység volna. A dologösszességben rendszerint egyfajtájú dolgokat találunk (pld. nyáj, ménes, könyvtár stb. ) ez azonban nem kivétel nélküli, mert dologösszesség állhat különböző fajú dolgokból is (pld. a gazdasági felszerelés, melyben holt (gazd. gépek) - és élő jellegűek - (állatok) egyaránt vannak. )"16
Az igazi kérdés a dologösszességgel kapcsolatban, hogy lehet-e az összességet egységként a dologi jogi jogviszony tárgyaként felfogni. E kérdésre a legáltalánosabban elfogadott válasz nemleges. Tóth Lajos triviálisnak tűnő példákkal illusztrálja ilyen tartalmú álláspontját: "akinek három lova van: ahhoz három tulajdon van kapcsolva és nem csupán egy.... Az alma egészében egy tulajdonnak a tárgya, ha kettévágom: két tulajdon áll fenn immár rajta. "17 Ebből egyenesen következik, hogy véleménye szerint "a dologösszesség (nyáj, gulya, ménes) nem tárgya a tulajdonnak, a tulajdonnak a tárgya ilyenkor a dologösszességben levő egyes dolgok (jószágok). "18
Hasonlóan egyértelmű álláspontot képvisel Kolosváry is, aki szerint "a birtok tárgya nem a dologösszesség, hanem a bennefoglalt minden egyes dolog külön-külön. Dologi jognak (tulajdon, szolgalom, zálogjog) tárgya ismét nem a dologösszesség, hanem annak egyes darabjai külön-külön. "19 A dologösszességnek - ezen álláspont következetes végigviteleként - csak mint a forgalmi életben használt gyakorlati egyszerűsítésnek van jelentősége: a dologösszesség egyes darabjainak átruházásakor például nem kell egyesével megjelölni a dologösszességet képező valamennyi vagyontárgyat, hanem elegendő azokra egy közös névvel utalni. 20
Ezt a hagyományosnak tekinthető felfogást azonban már viszonylag korán megkérdőjelezték bizonyos jogalkotási fejlemények, s ezek nyomán a jogtudomány is megfogalmazta kételyeit. Almási Antal alapvetően a kereskedelmi üzlet átruházásáról szóló 1908. évi LVII. t. c., az ingójelzálogjogi törvényjavaslat, illetve a vagyonra kiterjedő öröklési jogi és családi jogi jogosultságok alapján adott hangot annak a nézetének, hogy "a dologösszesség dologbeli jogosultságok tárgya is lehet. "21
Az említett jelenségek közül az üzlet és az üzletátruházás fogalmát érdemes a korabeli szabályok szerint áttekinteni, figyelemmel arra, hogy hatályos jogunkban hasonló szabályozás nem létezik, viszont a jogirodalom számára ma sem egyértelmű, hogy a "vállalat", az "üzlet" mint dologösszesség és más jogosultságok foglalata lehet-e önállóan jogviszony tárgya. Kuncz Ödön a kereskedelmi üzlet fogalmát tárgyi értelemben vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy itt a hagyományos jogi dogmatika csődöt mond az alábbi ellentmondás miatt. Az üzlet átruházás, öröklés, illetve bérlet tárgya lehet, miközben a magánjog szabályai szerint átruházni, örökölni vagy bérbe adni csak dolgot vagy jogot lehet. Az viszont egyértelmű, hogy az üzlet se nem pusztán dolog, se nem csak jog, hanem "önállóan szervezett vagyonszerző alkalom, valóra vált gazdasági gondolat". 22 Kétségtelen, hogy az így felfogott "üzlet" nem feltétlenül jelent fizikai értelemben vett dolgokon fennálló tulajdonjogot, 23 azonban az sem vitatható, hogy ha az üzlethez tartoznak ilyen vagyontárgyak, akkor azok együttesen, az üzlet gazdasági funkciója által egységbe fogott módon, nem pedig egyesével kapcsolódnak az üzlet fogalmához, s az üzlet átruházása ezeknek a dolgoknak az átruházását is jelenti. Vagyis az üzlet átruházásával az üzlethez tartozó dolgokon együtt lehet tulajdonjogot szerezni. Ez pedig - ahogy Kuncz Ödön levonja a következtetést - valójában "rést üt a magánjogi dogmán. "24 Ez a rés persze tömködhető a már megismert módon - mondván: valójában az üzlet megszerzője is csak az üzlethez tartozó egyes dolgokon, s nem az üzlethez kapcsolódó dologösszességen szerez tulajdonjogot. Nagyjából ezt az álláspontot képviselte Petrik Ferenc, amikor a vállalat átruházhatóságát hangsúlyozó elméletek ellenében azt a nézetét fejtette ki, hogy a vállalat nem lehet jogtárgy. Véleménye szerint a vállalatnak mint egységnek az átruházhatóságából legfeljebb a publicisztikában vagy a közgazdaságtudományban lehet olyan következtetésre jutni, hogy a vállalat tulajdonjog tárgya lehet. Mint mondja: "a vállalat szociológiai egység, tárgyak és személyek valóságos halmaza, amelyben bonyolult emberi viszonyok (közöttük jogviszonyok) kétségtelenül egységet alkotnak. Ennek az egységnek felfejthető a jogi tükörképe is, azonban ez nem fejezhető ki egyeden jogviszonyban, hanem különféle jogviszonyok összefüggéseiből keletkezik. Megtalálhatóak közötte tulajdonviszonyok (bizonyára a legtöbb esetben ezek a legjellemzőbbek, bár vállalat elvileg elképzelhető tulajdonviszonyok nélkül is), használati-bérleti jogviszonyok, munkaviszonyok, megbízási viszonyok, továbbá az iparjogvédelem és a cégjog körébe tartozó jogosítványok. "25 Ebből egyenesen következik Petrik Ferenc gondolatmenete szerint, hogy az üzletátruházásról szóló egységes gazdasági döntést a jog csak úgy tudja kezelni, ha a vállalatot kitevő különböző jogviszonyok természetének megfelelő jogutódlások lebonyolítását tételezi. 26 Ez a tulajdoni jogviszonyokra nézve annyit jelent, hogy az üzletátruházással az üzlethez tartozó dolgok tulajdonjoga nem egységesen száll át, hanem minden egyes dologra nézve külön-külön fennálló tulajdoni jogviszonyban külön-külön következik be az átruházással való tulajdonszerzés.
Felmerül persze a kérdés, hogy indokolt-e a gazdasági racionalitással, a hétköznapi, természetes felfogással szemben az ezzel ellentétes, "mesterséges" jogi konstrukciót erőltetni? Nyerünk-e ezzel valamit az elméleti tisztaságon kívül (amit a magam részéről szívesen sorolnék a jog hatékonyságának követelménye mögé)? A kérdés megválaszolása nem egyértelmű. Lenkovics Barnabás például az egyediség elve alóli kivételek egyik eseteként említi azt, amikor "egy vagyontömeg (tipikusan egy személy jogilag körülhatárolható alvagyona) lehet egy szerződés tárgya. "27 Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez a kivétel csak a kötelmi jog keretében fordul elő: "a felek kölcsönös és egybehangzó ügyleti akarata egymásközti viszonyukban - az egyszerűség, gyorsaság, gazdaságosság érdekében - mintegy egybefoglalja a vagyontömeget kitevő összes dolgokat. Dologi jogilag azonban itt is minden egyes dologról való külön-külön, de időben egyszerre történő rendelkezésről beszélhetünk. "28 Ez a végső következtetés arra utal, hogy még sincs kivétel az egyediség elve alól, hiszen - Petrikhez hasonlóan - az egységes kötelmi jogi rendelkezés mögött az egyes dolgokra vonatkozóan egyedi tulajdoni jogviszonyt és egyedi tulajdonátszállást feltételez.
Az előző pontban jelzett esetekben több dolog között azok funkcionális összekapcsolódása teremt olyan kapcsolatot, amely felveti annak lehetőségét, hogy akár a dologi jog szempontjából is együttesen lehetne kezelni azokat. Ilyen jellegű kapcsolat azonban nemcsak funkcionális, hanem személyi alapon is kialakulhat. Olyan kapcsolatokra gondolok, amikor több tulajdoni tárgy és az ezekhez kapcsolódó, elvileg önálló tulajdoni jogviszony között az teremt kapcsolatot, hogy mindegyiknek a jogosultja ugyanaz a személy. Míg tehát a dologösszesség az egy személy tulajdonában álló dolgokon belül a funkcionális kapcsolatban álló dolgok csoportját jelenti, addig a jog számára bizonyos esetekben egységként jelentkezik az egy személy tulajdonában álló dolgok összessége - függetlenül attól, hogy ezek között van-e funkcionális kapcsolat. Sőt, a dolgokon fennálló tulajdon-jog(ok)hoz kapcsolódhatnak más, az adott személyt megillető jogosultságok, illetve kötelezettségek, s ekként alakul ki a vagyon fogalma. Bár ekként a vagyon tágabb kört ölel föl, mint dolgok összességét, mégis, magában foglalhat több dolgon fennálló tulajdonjogot is.
A vagyon hagyományosan jelentőséghez jut az öröklési jogban, ahol az öröklés alaptétele szerint az örökhagyó hagyatéka mint egész száll át az örökösre. 29 Hagyaték alatt pedig az örökhagyó mindazon jogainak és kötelezettségeinek összességét értjük, amelyek nem szűnnek meg a halállal. 30 Ebbe a körbe tehát több dolgon fennálló tulajdonjog is beletartozik, amikor pedig a hagyaték egységesen átszáll az örökösökre, akkor a tulajdoni viszonyokban is egységesen következik be az alanyváltozás. Sőt, az özvegyi haszonélvezeti jog is a hagyatékra mint egészre jön létre, ha ennek feltételei fennállnak.
A vagyon és a vagyonba tartozó dolgok feletti tulajdonjog egységesen kerül kezelésre az öröklésen kívül az egyetemes jogutódlás más eseteiben is. Amikor egy jogi személy (vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság) átalakul, a jogutód a jogelőd valamennyi jogosultságának és kötelezettségének alanyává válik, 31 ezen belül tehát több dologi jogi jogviszonyban is egységesen a jogelőd helyébe léphet a nélkül, hogy külön-külön kellene rendelkezni az egyes dolgok sorsa felől.
Természetesen, ha mindenképpen ragaszkodni kívánnánk a hagyományos elmélethez, akkor itt is megpróbálkozhatnánk azzal a magyarázattal, hogy a vagyon átszállása vagy a vagyonról való rendelkezés tulajdonképpen csak egy "technikai egyszerűsítés", ám a mögött minden egyes vagyontárgyra vonatkozóan külön-külön lezajló, önálló, egyedi jogváltozás áll. Itt azonban már a tételes jogi szabályok is részben ellentétesnek látszanak ezzel a konstrukcióval, hiszen az öröklési jogi szabályozás nem a hagyatékhoz tartozó vagyontárgyakról, hanem a hagyatékról mint egészről rendelkezik. Kétségtelen, hogy a Gt. átalakulási szabálya a társaság jogairól és kötelezettségeiről beszél, ami akár egyes, különálló jogosultságokat is jelenthetne, de egyértelmű a jogirodalom álláspontja, hogy itt egyetemes, minden vagyontárgyra (dolgokra, jogokra és kötelezettségekre) vagy a vagyontárgyak meghatározott részére kiterjedő, de ebben a részben egységes jogutódlásról van szó, vagyis ennek a jogváltozásnak is egységesen több dolog, illetve a dolgokon fennálló tulajdonjogok vagy más dologi jogi jogosultságok lehetnek tárgyai. Nem véletlen, hogy Lenkovics Barnabás az egyetemes jogutódlást - beleértve jogi személyek esetén a jogutódlással való megszűnést, azaz az átalakulás legtöbb esetét - a dologi jog egyediségének elve alóli kivételnek tekinti. 32
Viszonylag új fejlemény a vagyonon fennálló zálogjog létesítésének lehetősége, aminek témánk szempontjából azért van jelentősége, mert a zálogjog is dologi jogi jogviszony, amire a dologi jog egyedisége elvének érvényesülnie kellene. A vagyont terhelőn zálogjog a jogi személy, illetve a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagyonának egészén vagy annak önálló gazdasági egységként működtethető részén állhat fönn a vagyont alkotó vagyontárgyak: dolgok, jogok és követelések egyedi meghatározása nélkül. 33 A jogintézmény célja éppen az, hogy a zálogjog egyedi megjelölés, egyediesítés nélkül is kiterjedjen mindazokra a dolgokra, jogokra és követelésekre, amelyek a vagyonhoz tartoznak. Ha csak ennyi lenne a vagyont terhelő zálogjog lényege, akkor - az egyediség elvének védelmében -még alkalmazhatnánk azt a hagyományos érvelést, hogy valójában a "vagyon" nem más, mint a vagyonba tartozó vagyontárgyak technikailag egyszerűsített, összefoglaló elnevezése, miközben a dologi jogi jogviszony valójában a vagyonba tartozó egyes dolgokra, jogokra és követelésekre külön-külön, egyedileg jön létre. A vagyon tehát nem bír önálló jogi jelentőséggel, nem több, mint amikor "könyvtár" vagy "nyáj" elnevezés alatt a könyvtárba tartozó könyveken, illetve a nyájba tartozó állatokon létesítünk dologi jogi jogviszonyt.
Csakhogy a vagyont terhelő zálogjog tartalma nem merül ki ennyiben. Lényeges sajátossága az is, hogy a zálogjog tárgyát képező vagyon állandó változásban lehet, s ennek megfelelően a zálogjog terjedelme és tartalma is változik a vagyon változásával együtt. A Ptk. 266. § (1) bekezdése kimondja ugyanis, hogy a vagyont terhelő zálogjog kiterjed azokra a vagyontárgyakra is, amelyek a zálogjogviszony keletkezése után kerülnek a zálogkötelezett vagyonába, illetve megszűnik a vagyont terhelő zálogjog azoknak a vagyontárgyaknak a vonatkozásában, amelyek kikerülnek a vagyonból. Látható tehát, hogy nem arról van szó csupán, hogy a jogviszony tárgyait az egyszerűség kedvéért egy összefoglaló névvel illetjük, hanem ennél többről: maga a vagyon válik a jogviszony tárgyává.
A különbség jól érzékelhetővé válik, ha arra gondolunk, hogy egy dologösszesség feletti dologi jog keletkezésekor a dologi jog tárgyaivá nyilvánvalóan csak azok a dolgok válhatnak, amelyek a jog keletkezésekor a dologösszességet alkották, s fel sem merülhet, hogy később a dologösszességhez esetleg csatlakoztatható újabb dolgok is a dologösszességre létrejövő jogviszony tárgyaivá váljanak (ha eladtam a könyvtáramat, s ezt követően veszek egy újabb könyvet, az új könyv nem tartozik már a könyvtárhoz). Másrészt pedig, ha valaki átruházott egy dologösszességet, aligha mentesülhetne az átruházás pillanatában a dologösszességbe tartozó dolog átadásának kötelezettsége alól arra hivatkozással, hogy időközben az adott dolog kikerült a dologösszességből. Különösen így van ez, ha a hagyományos felfogásnak megfelelően a dologösszesség mögött mindig egyedileg meghatározható dolgokat feltételezünk a dologi jogviszony tárgyaként.
Ezzel szemben a vagyont terhelő zálogjognál mindkét irányú mozgás megfigyelhető: új tárgyak is bekerülhetnek a vagyonba, és a zálogjog keletkezésekor a vagyonba tartozó vagyontárgyak kikerülhetnek onnan. Ezért nem kezelhetjük úgy a vagyont, mint amivel a vagyontárgyak adott pillanatban fennálló körét kívánnánk egyszerűsítve meghatározni, hiszen ez kizárná a zálogjogi jogviszony tárgyának a jogszabályban jelzett változását.
Amint az I. pontban utaltam rá, egyedi sajátosságokkal nem rendelkező dolgok is lehetnek dologi jogi jogviszony tárgyai, s ez esetben az egyediség elvének úgy lehet megfelelni, ha valamilyen módon (elkülönítéssel, megjelöléssel) egyediesítjük, s ekként a dologi jogviszonyhoz rendeljük azokat a dolgokat, amelyekre a jogviszony vonatkozna. Vannak azonban olyan esetek, amikor jogszabályok úgy konstruálnak dologi jogi jogviszonyt, hogy nem határozzák meg egyedileg azt a dolgot, ami a jogviszony tárgya lenne. Az alábbiakban néhány ilyen példát mutatnék be.
a) A közraktározásról szóló szabályok értelmében a fajta és mennyiség szerint meghatározható dolgok közraktározásra való átvétele esetén a felek megállapodása szerint kétféleképpen történhet a raktározás. Egyrészt megállapodhatnak a felek abban, hogy a közraktár elkülönítetten köteles tárolni az árut, s ekkor a közraktári jegy jogosultja ennek az árunak a kiadására tarthat igényt. 34 Ilyen feltételek mellett az egyediség elve minden korlátozás nélkül megvalósulhat, hiszen a fizikai elkülönítés folytán az áru egyedi sajátosságok nélkül is alkalmas arra, hogy egyedi jogviszony tárgya legyen. Másrészt azonban a felek úgy is megállapodhatnak, hogy a közraktár az árut a többi letevő azonos fajú helyettesíthető áruival összekeverve fogja tárolni. Ilyenkor a közraktár kötelessége az, hogy a közraktári jegyen megjelölt minőségnek és mennyiségnek megfelelő árut adjon ki a közraktári jegy jogosultjának. 35
Ha azt vizsgáljuk, hogy a közraktárban letett áru miként szolgál dologi jogi jogviszonyok tárgyául, akkor több problémával is szemben találjuk magunkat. Kérdéses ugyanis, hogy egyáltalán meghatározható-e az áru tulajdonosa. Az elkülönítve tárolt árunak a tulajdonosa nem lehet a közraktár, hiszen a közraktározási jogviszony alapvetően letéti szerződésnek megfelelő jogviszony, s a letéteményes az általános szabályok szerint nem szerez tulajdont a letett dolgon. A dolog továbbra is a tulajdonosé marad, s kötelmi jogi alapon kötelezettsége a közraktárnak a dolog megőrzése, illetve a dolognak a közraktári jegy jogosultja részére való kiadása. Annak meghatározásában, hogy ki a tulajdonos, a közraktári jegy nem feltétlenül igazít el, hiszen sem az áru közraktárban való elhelyezésének ténye, sem pedig a közraktári jegy jogosultkénti birtoklása nem keletkeztet, illetve nem igazol tulajdonjogot. 36 Elképzelhető, hogy a közraktári jegy jogosultjaként szereplő személy csak fuvarozó, aki a tulajdonos megbízásából hozza el az árut a raktárból. De az is megeshet, hogy a közraktári jegy jogosultja azért veszi át az árat, hogy azt bizományosként értékesítse. Ebből következően csak annyit mondhatunk biztosan, hogy a jogosult az áru kiszolgáltatásának követelésére jogosult a közraktárral szemben, tehát tipikusan kötelmi jogi alapon álló jogokról, illetve kötelezettségekről van szó, miközben a tulajdonos személye ettől függetlenül megállapítható kell, hogy legyen.
Ha a gyűjtőelvű tárolásba vett áru tulajdonosát keressük, akkor már nehezebb a helyzet, mert ha az előző mintára akarnánk megoldani a helyzetet, akkor azt kellene mondanunk, hogy valaki tulajdonosa lenne olyan árunak, ami egyedi sajátosságai alapján nem azonosítható, de még csak elkülönítéssel vagy megjelöléssel sem egyediesített. Ez pedig a dologi jog egyediségének elvével nehezen lenne összeegyeztethető. Segítségül hívhatjuk a rendhagyó letét szabályait a Ptk. -ból. E szerint, ha a letét tárgya pénz vagy más helyettesíthető dolog, s a megállapodás szerint a letéteményes később ugyanolyan dolgot ugyanolyan mennyiségben köteles visszaszolgáltatni, a kölcsön szabályait kell alkalmazni. 37 Ebből pedig az következne, hogy a letett helyettesíthető dolog a letéteményes tulajdonába megy át. Ez esetben a tulajdonjogi probléma teljes egészében megoldódik, hiszen ha a korábbi tulajdonos elveszti a tulajdonjogát, akkor nem kell szembenéznünk azzal a kérdéssel, hogy lehet-e tulajdonjog egyedileg meg nem határozott dolgokon. Mellesleg ezt az értelmezést alátámasztja az a szabály is, amely kimondja, hogy a közraktárba letett ára nem tartozik a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, többször módosított 1991. évi IL. törvény által meghatározott vagyonba. E helyett csak az áruról kiállított közraktári jegyet lehet a felszámolási vagyon részeként figyelembe venni. 38 Ezek a szabályok nyilvánvalóan nem vonatkoznak a közraktár elleni felszámolási eljárásra, hiszen egyrészt erről külön szabályok rendelkeznek, 39 másrészt indokolatlan lenne, hogy se a közraktári jegy jogosultjának, se a közraktárnak a felszámolása esetén ne vegyük figyelembe a szóban forgó vagyont, harmadrészt a közraktár az áru kiszolgáltatására vonatkozó kötelezettségének csak a nála lévő áruból tehet eleget, végül pedig a közraktárnál nem valós az az alternatíva, hogy az áru helyett a közraktári jegyet vegyük figyelembe a felszámolási vagyonban, hiszen a közraktár nem jogosultja, hanem kötelezettje a közraktári jegynek.
A közraktárban elhelyezett áru azonban nemcsak tulajdonjog, hanem zálogjog tárgya is lehet. A meg nem fizetett közraktári díj, valamint a közraktári szerződésben kikötött egyéb szolgáltatások díjai biztosítékául a közraktárat az árura - minden zálogjogosultat megelőzően - zálogjog illeti meg - mondja a törvény. 40 Továbbá a közraktári jegy birtokosa a zálogjegy forgatásával kölcsönt vehet fel, s e kölcsön fedezetéül a közraktárban elhelyezett árun fennálló zálogjog szolgál. 41 Ha az árut a közraktár úgy vette át megőrzésre, hogy mások hasonló fajtájú és minőségű áruival összekeverve tárolhatja, akkor a dologi jogok egyedisége szemszögéből nehéz megnyugtató választ adni arra a kérdésre, hogy mire is terjed ki a zálogjogosult zálogjoga. Nem tudunk rámutatni arra a fizikailag körülhatárolt, meghatározott árura, ami a zálogjog tárgya lenne. E helyett azt tudjuk mondani, hogy a raktárban lévő árukból meghatározott fajtájú és mennyiségű áru a zálogjogi jogviszony tárgya. A magam részéről itt már nem látok esélyt semmi olyan elméleti magyarázatra, ami összhangba hozhatná a tételes szabályokat a dologi jog egyediségének elvével.
b) Alapjait tekintve hasonló problémával találkozunk az értékpapírok letéti őrzésének körében. Az értékpapír letét is lehet ugyanis egyedi vagy gyűjtő letét. Egyedi letét esetén a letét tárgyát alkotó értékpapírok sorszám szerint egyedileg vannak meghatározva, és a letétkezelő a letét megszűnésekor köteles ugyanazokat az értékpapírokat visszaszolgáltatni a letevőnek. Gyűjtő letét esetén a letét tárgyát képező értékpapírok sorozat és mennyiség (alapcímlet szerinti darabszám) szerint vannak meghatározva, és a letétkezelő a letét megszűnésekor a letéttel megegyező sorozatú és mennyiségű értékpapírt köteles visszaszolgáltatni a letevőnek. 42 A gyűjtő letétben lévő, egyedileg nem meghatározott értékpapírok ráadásul egyediesítés nélkül át is ruházhatók. 43 Az értékpapír letéti számlákon való megterheléssel, illetve jóváírással az átruházás eredményeként úgy keletkezhet valakinek értékpapír-tulajdona, hogy senki nem tudja megmondani, melyek azok a tényleges tulajdoni tárgyak, amire a tulajdonjog vonatkozna.
Ez az ellentmondás elvileg megoldható lenne megint csak a Ptk. rendhagyó letétre vonatkozó szabályainak alkalmazásával, csakhogy a Tpt. kifejezett rendelkezései olyan szabályozást sugallnak, amelybe ez a szabály nem illeszthető be. A befektetési szolgáltatók ügyfeleinek védelme érdekében a törvény abból indul ki, hogy az ügyfeleket illető, de a befektetési szolgáltatónál lévő befektetési eszközök, sőt az ügyfeleket illető pénz is az ügyfelek tulajdonában van. Ezeket a szolgáltató a saját vagyonától elkülönítetten köteles nyilvántartani, s ezek a befektetési szolgáltató hitelezőjével szembeni tartozás kiegyenlítése érdekében nem vehetők igénybe. 44 Ezzel összhangban az értékpapír letéti szabályok is úgy szólnak, hogy a letétkezelő a gyűjtő letétbe helyezett értékpapírokat is köteles a saját vagyonától elkülönítetten nyilvántartani, s a letétben lévő értékpapírok felett a rendelkezési jog a letevőt illeti meg. 45 Ennek megfelelően intézkedik arról is a törvény, hogy ha a garanciális szabályok ellenére a szolgáltató nem rendelkezik olyan mennyiségű, megfelelő fajtájú értékpapírral, mint amennyit letétbe helyeztek nála, akkor a meglévő mennyiség a tulajdonosnak tekintett letevők között letétjeik arányában oszlik meg. 46
Mindezek a szabályok teljesen világosan - és a befektetők védelme szempontjából helyeselhető módon - azt a célt szolgálják, hogy ha a befektetési szolgáltató fizetésképtelenné válik, akkor a befektetők ne csak mint egyszerű hitelezők próbálhassák meg sok egyéb követelés után besorolva érvényesíteni a szolgáltatóval szembeni kötelmi igényüket (ha ugyanis a rendhagyó letét szabályai szerint a szolgáltató tulajdont szerezne a nála gyűjtő letétbe helyezett értékpapírokon, akkor a letevőknek csak szerződésen alapuló kötelmi jogi igényük lenne, maguk az értékpapírok viszont a szolgáltató tulajdonaként a felszámolási vagyonba tartoznának), hanem tulajdonosként léphessenek föl, s ily módon biztonságosan hozzájuthassanak értékpapírjaikhoz a szolgáltató felszámolása esetén is - kivonva az ügyfélkövetelést képező értékpapírokat a felszámolási vagyonból. Csakhogy ez a törekvés véleményem szerint nem egyeztethető össze a dologi jog egyediségének elvével. Ha tulajdonosnak akarjuk elismerni azt a befektetőt, aki az értékpapírját úgy helyezi letétbe, hogy nem ugyanazt a papírt, hanem ugyanolyan papírból ugyanannyit kíván visszakapni, akkor félre kell tenni az egyediség elvét, s el kell fogadnunk, hogy egyedileg nem azonosítható dolgon is fennállhat tulajdonjog.
c) Ha a példák sorában a tulajdonjogon kívülre merészkedünk, akkor is találunk olyan szabályt, amely egyedileg azonosítatlan dolgok felett ismeri el dologi jog létezését - ellentmondva ezzel az egyediség elvének. A több lépcsőben lezajlott zálogjogi reform ugyanis nemcsak a vagyont terhelő zálogjog intézményét vezette be, hanem az ingó jelzálogjogot, ami mára úgy alakult át, hogy egyedileg meg nem határozott dolgok is lehetnek a tárgyai. Az első zálogjogi reform még ragaszkodott a jelzálogjoggal terhelendő ingóságok egyedi azonosításához, a jelenleg hatályos szabály azonban azt mondja ki, hogy ha a zálogjog több zálogtárgyat terhel, továbbá, ha a zálogtárgy egyedi megjelölése nem lehetséges, a zálogtárgy, illetve a zálogtárgyak köre fajta és mennyiség szerint vagy körülírással is meghatározható. 47 Ebből az következik, hogy a zálogjog - egyéb feltételek megvalósulása esetén - fennállhat fajta és mennyiség szerint, tehát nem egyedileg meghatározott dolgokon. A dologi jogi jogviszony tehát nem kapcsolható össze egyértelműen, egyediesítve azonosított dolgokkal, hanem meghatározott fajtájú és mennyiségű dolog lesz a jogviszony tárgya. Gárdos István világosan kimutatja, hogy ez a fejlődés a gazdasági élet szempontjából szinte szükségszerű volt, hiszen a gazdasági életben nagy tömegben előforduló, jelentős értékkel bíró és ezért biztosítéki funkcióra alkalmas ingó dolgok általában nem egyedileg azonosíthatóak. 48 Ha viszont a gazdasági ésszerűség jegyében elismerjük az egyedileg nem azonosítható dolgokon is zálogjog létesítésének lehetőségét, akkor tudomásul kell vennünk azt, hogy "ingó jelzálogjog esetében nem csupán a szolgáltatás fajlagos meghatározásáról, hanem magának a keletkezett zálogjognak a fajlagos jellegéről van szó. Ez lényeges eltérés a zálogjog, mint dologi jog egyik klasszikus alapelvétől, "49 már tudniillik az egyediség elvétől. Mindebből Gárdos István elemzése szerint az is következik, hogy a fajlagos ingó jelzálogjog is dinamikusan változó egyedekre terjed ki, hiszen a törvény elismeri az ilyen zálogjog megszűnését abban az esetben, ha az ingóság a Ptk. 262. § (6) bekezdésében meghatározott feltételek mellett átruházásra kerül, de lehetséges az ingó jelzálogjog kiterjesztése olyan vagyontárgyakra is, amelyekre a zálogkötelezett csak a zálogszerződés megkötése után szerez rendelkezési jogot. 50 A jelenleg kialakult helyzetet Gárdos a következőképpen foglalja össze: "A zálogjogi reformok eredményeként egyre világosabban rajzolódik ki a különbség a lajstromozott dolgokon (amelynek tipikus, de nem kizárólagos példája az ingatlan) alapított jelzálogjog és a nem lajstromozott ingó dolgokon alapított jelzálogjog között. Míg az előbbiek esetében a dologi jog egyediségének elve megfelelően érvényesül, az utóbbi nem tud megfelelni az egyediség követelményének. "51
Az előző pontban említett példák azt mutatják, hogy már igen korán mutatkoztak olyan jelek, amelyek jelezték, hogy a forgalmi élet követelményei ellentétbe kerülhetnek a dologi jog egyediségének elvével. Ezek az ellentmondások egy ideig feloldhatók voltak az egyediség elvének elméleti megőrzésével. Az utóbbi időben azonban sokasodni látszanak azok a jelenségek, amelyek arra utalnak, hogy a modern gazdasági követelményekkel nem mindig és nem feltétlenül egyeztethető össze az "egy dolog - egy dologi jogi jogviszony" elve. Bizonyos esetekben már az sem segít, ha a felszínen (értsd: a gazdasági életben vagy a kötelmi jogban) dologösszességre vagy a vagyonra vonatkozó dologi jogokról megpróbáljuk kimutatni, hogy azok a lényeget illetően (azaz dologi jogi szempontból) valójában egyedi dologi jogi jogviszonyokat takarnak, hiszen adott esetben a tételes jogi szabályozás ezzel nyíltan ellentétben áll, s a szabályozási cél éppen az, hogy ne egyedileg meghatározott dolgokon álljon fenn tulajdonjog vagy zálogjog.
Hogyan hatnak ezek az új jelenségek a dologi jog egyediségére? Nos, az alapelvek éppen attól elvek, hogy azoktól bizonyos körben lehetnek eltérések, s a kivételek léte még nem feltétlenül dönti meg az elv érvényességét. Persze, ha a kivételek jelentős mértékben elszaporodnak, ezzel egyre nagyobb részeket hasítanak ki az alapelv által uralt területből. Ha pedig ez a hódítás már az alapelv kemény magját érinti, akkor kérdésessé válhat, hogy az alapelv fenntartása indokolt-e, illetve lehetséges-e még.
Azt gondolom, hogy az egyediség elve ebből a szempontból éppen átmeneti állapotban van. Megjelentek olyan intézmények, amelyek már nemcsak a látszat szintjén, hanem a lényeget illetően sem illeszthetők be az alapelv szabta keretek közé. Ha jelenleg ezek a kivételek még nem is túl számosak (bár közel sem biztos, hogy csak az általam fentebb említettekkel kell számolni), azért az biztosan megállapítható, hogy az alapelv erodálódása már a központi magot érinti. Az alapelv első igazi, tartalmi áttörése pedig meggyorsíthatja a további kivételek megjelenését, hiszen - ha egyébként ezt gazdasági szükségszerűség vagy más ok indokolja - könnyedén lehet azzal érvelni, hogy az alapelv már máshol is megtört, nem kell tehát mereven ragaszkodni hozzá.
Az új Ptk. megkísérelhet ragaszkodni az alapelv fenntartásához, és legalább saját szabályozási körében az alapelvnek megfelelni, ám hiba lenne, ha teljesen figyelmen kívül hagynánk az alapelvvel ellentétes fejleményeket. Az alapelvet leginkább úgy védhetjük, ha a dologi jogi szabályozás az eltérő szabályok által felvetett és méltányolható igények olyan kielégítését tudná biztosítani, ami egyszersmind összeegyeztethető a dologi jog egyediségének elvével.
Minden esetre, ha az új Ptk. tételes jogi szabályban is meg akarná fogalmazni az egyediség elvét, akkor nem kellene mellőzni annak kimondását, hogy helyettesíthető dolgok is lehetnek dologi jogviszony tárgyai, de csak akkor, ha azokat elkülönítéssel, megjelöléssel vagy más hasonló módon egyediesítették. ■
JEGYZETEK
* A jelen tanulmány egy korábbi változata megjelent az Emlékkönyv Lontai Endre egyetemi tanár tiszteletére című kiadványban (ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, Budapest, 2005. 91-109. )
1 Sem a Szladits Károly által szerkesztett Magyar Magánjog ötödik kötete, a Dologi jog (Budapest, 1942. ), sem a Világhy Miklós és Eörsi Gyula által írt Magyar Polgári Jog című tankönyv (Budapest, 1962. ) nem foglalkozik kiemelten a dologi jog vagy a tulajdonjog alapelveivel.
2 Lenkovics Barnabás: Magyar Polgári Jog. Dologi jog, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2001. 27. oldal. Lényegében ezzel azonos módon határozza meg az egyediség elvét Lenkovics Barnabás: Polgári jogi alapok című munkája is: Rejtjel Kiadó, Budapest, 2002. 72. oldal.
3 A Magyar Közlöny különszáma, amely 2003. február 10-én jelent meg.
4 Ld. a Tematika Harmadik Könyv II/2. pontját!
5 Menyhárd Attila: Észrevételek és javaslatok az új Polgári Törvénykönyv dologi jogi koncepciójának kiegészítéséhez; Polgári Jogi Kodifikáció 2002/5-6. 7-30. oldal.
6 Menyhárd Attila: i. m. 14. oldal.
7 Tóth Lajos: Magyar magánjog. Dologi jog; Debrecen, 1930. 85. oldal.
8 Kolosváry Bálint: A tulajdonjog; in: Szladits Károly (szerk. ): Magyar Magánjog. Ötödik kötet, Dologi jog; Budapest, 1942. 115. oldal.
9 Lenkovics Barnabás: i. m. (2001) 40. oldal.
11 Ptk. 304. §
12 A Ptk. 304. §-ának megfogalmazása nem tűnik szerencsésnek, mivel azt a képzetet is kelthetné, hogy ha az elkülönítés megtörtént, akkor alkalmazni kell a jogosulti késedelem szabályait. Ez azonban nyilvánvalóan nem lehet a szabály értelme, hiszen az elkülönítés önmagában még nem teszi esedékessé a szolgáltatást, s nem jelenti feltétlenül azt, hogy a kötelezett fel is ajánlja a teljesítést. A norma valódi tartalmát jobban kifejezné az olyan nyelvi megformálás, amelyik arra utal, hogy a jogosulti késedelem szabályai csak akkor alkalmazhatók a fajta és mennyiség szerint meghatározott szolgáltatásokra, ha az elkülönítés megtörtént.
13 Az persze más megítélés alá eső tényállás, ha a felek szerződése szerint a kötelezett csak az adott raktárban lévő áruból köteles teljesíteni. Ez esetben ugyanis felmerülhet a részleges lehetetlenülés szabályainak alkalmazása is.
14 Ha a szabályozás jelentőséget tulajdonít a fajlagos szolgáltatás egyediesítésének, akkor aligha lehet megkerülni a megjelölés, illetve az elkülönítés részletesebb (de természetesen diszpozitív) szabályozását, hiszen nem mindegy, hogy milyen cselekményekhez fűzzük a joghatást. Rendelkezni kellene például arról, hogy a felek csak közösen jogosultak az elkülönítés végrehajtására, vagy bizonyos esetekben valamelyikük egyedül is elvégezheti ezt a cselekményt. Rendezést igényelne az is, hogy mi a következménye annak, ha valamelyik fél nem működik közre a közösen elvégzendő elkülönítésben.
15 Almási Antal: A dologi jog kézikönyve; Budapest, 1928. I. k. 55. oldal.
16 Kolosváry Bálint: i. m. 41. oldal.
17 Tóth Lajos: i. m. 84. oldal.
18 Tóth Lajos: i. m. 84-85. oldal.
19 Kolosváry Bálint: i. m. 42-43. oldal.
20 Ld. Kolosváry Bálint: i. m. 43. oldal.
21 Almási Antal: i. m. 56. oldal; a magam részéről ezt azzal a - szinte magától értetődő - megjegyzéssel egészíteném ki, hogy ez csak akkor fordulhat elő, ha a funkcionálisan összekapcsolódó dolgok azonos személy tulajdonában vannak. Különböző személyek dolgain a funkcionális kapcsolat sem teremthet egységes tulajdonjogot vagy más egységes dologi jogosultságot.
22 Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi- és váltójog tankönyve; Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1938. 25. oldal.
23 Ezt támasztja alá a Kúria gyakorlata is, amely szerint "az üzletátruházás megállapításának nem fogalmi kelléke az, hogy az üzlethelyiség is átruháztassék, hanem az üzletátruházás megállapítható, ha az átruházás tárgyául szolgáló üzleti értékek a maguk összességében kereskedelmi üzlet folytatására alkalmasak. " C. P. IV. 5209/1929. (1930. december 10. )
Hasonló tartalmú döntések: C. 1079/1925., C. 7134/1929.
24 Kuncz Ödön: i. m. 25. oldal.
25 Petrik Ferenc: A tulajdonjog tárgyairól; Magyar Jog, XXXVI. évf. 1989/10. 869. oldal.
26 Petrik Ferenc: i. m. 869-870. oldal.
27 Lenkovics Barnabás: i. m. (2001) 28. oldal.
28 Lenkovics Barnabás: uo.
29 Ptk. 598. §
30 "Hagyaték az örökhagyóról halála esetén jogutódaira átszálló egész - aktív és passzív - vagyon: vagyontárgyainak, valamint polgári jogi jellegű vagyoni jogainak és kötelezettségeinek összessége. " Vékás Lajos: Magyar polgári jog. Öröklési jog; Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2002. 14. oldal.
31 Ld. például a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt. ) 67. § (1) bekezdését, amely szerint "az átalakulással létrejövő gazdasági társaság az átalakult gazdasági társaság jogutódja. A jogutód gazdasági társaságot illetik meg a jogelőd gazdasági társaság jogai, és terhelik a jogelőd gazdasági társaság kötelezettségei. "
32 Lenkovics Barnabás: i. m. (2001) 27. oldal.
34 A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Közraktározási törvény) 16. § (3) bek. a) pont és (4) bek.
35 Közraktározási törvény 16. § (3) bek. b) pont és (4) bek.
36 V. ö. Közraktározási törvény 23. § (1) bek.
37 Ptk. 472. §
38 Közraktározási törvény 38. § (1) bek.
39 Ld. a Közraktározási törvény 39. §-át!
40 Közraktározási törvény 20. § (5) bek.
41 Közraktározási törvény 26. § (6) bek.
42 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt. ) 161. § (3) bek.
43 Tpt. 166. §
44 Tpt. 209. §
45 Tpt. 162. § (2) bek. és 163. § (1) bek.
48 Gárdos István: A zálogjog Janus-arcúsága, különös tekintettel az ingó jelzálogjogra; Gazdaság és Jog, 2005/1. 13. oldal.
49 Gárdos István: Uo.
51 Gárdos István: i. m. 15. oldal.
Visszaugrás
