A modern államok kriminálpolitikája egyre nagyobb figyelemmel fordul a bűncselekmények áldozatai felé. Ennek egyik oka, hogy az európai uniós tagállamok mindegyike köteles lehetővé tenni a mediációt az elkövető és a sértett között. Feltehető a kérdés, hogy miért jó az, ha az elkövető nem lakol a bűne miatt. A mediáció az alkotmányos önrendelkezési jog gyakorlására nyújt lehetőséget a sértett számára, s emellett generális és speciális prevenciós célt is szolgál. A közvetítés és a jóvátétel a polgári jogi igénnyel (az in integrum restitúcióval és kártérítéssel) részben azonos funkciókat tölt be, azonban funkcionális többrétűsége és a formai sokfélesége megkülönbözteti attól. Ezen differenciáltság felismerése az élő jogban a jogállami büntetőeljárás elveinek érvényesítését segíti elő.
A bűncselekmények áldozataivá vált személyek segítésében, a sértetti igények megismerésében és kielégítésében való állami szerepvállalás Magyarországon a XXI. század elejéig váratott magára. A nemzetközi emberi jogi szervezetek dokumentumaiban már a 1980-as évek óta visszatérő célkitűzés az állami kárenyhítés biztosítása elsősorban a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekményekben érintett személyek javára.[1] Az Európa Tanács a soft law körébe tartozó ajánlásaiban hangsúlyozta a bűncselekménnyel előállt sérelem, a fizikai, pszichikai, szociális és pénzügyi károk enyhítésének fontosságát, felismerve azt, hogy a hagyományos büntető igazságszolgáltatási rendszer önmagában ebből a szempontból nem eléggé hatékony.[2] A tettre és az elkövetőre koncentráló rendszer helyett a következményeket helyreállító, resztoratív igazságszolgáltatás, azon belül különösen a mediáció lehet az áldozatok számára is a megfelelő reakció a büntetőjog-ellenes konfliktusokra. Az angliai empirikus vizsgálatok is azt bizonyítják, hogy a sértettek igényei kiterjednek arra is, hogy a hatóságok a szükségleteikről meghallgassák őket és arra is, hogy az ő elvárásaik is befolyásolják a döntéshozatalt. Ennél fogva az áldozatvédelmi szempontok előtérbe helyezése a büntetőeljárás során nemcsak az egyéni kárenyhítés miatt, hanem a társadalom igazságszolgáltatás működésébe vetett bizalmának a megerősítése érdekében is fontos.[3] A kutatási adatok szerint Magyarországon a bűncselekmények sértettjeivé vált személyek 43 %-a egyáltalán nem, illetve kevésbé elégedett a rendőrség munkájával. Az áldozatok a rendőri bánásmódot, az ügyintézés gyorsaságát pozitívan ítélik meg, a nyomozóhatóság munkatársait segítőkésznek találják, azonban a bűnelkövető felderítésének sikertelensége és ezzel összefüggésben az elkövető általi kárenyhítés elmaradása bizalmatlanságot eredményez az áldozattá vált személyek körében.[4] Az empirikus adatok alapján megállapítható, hogy a lakosság 73-%-a szerint az igazságszolgáltatás feladata lenne a sértettnek okozott károk helyreállítása, míg a megkérdezett ügyészek csupán 30 %-a értett egyet ezzel az állítással.[5] Kerezsi Klára szerint a sértetti érdekek erőteljesebb érvényesítse a társadalmi bizalmat élvező büntető igazságszolgáltatás kulcsa.[6]
A jogállamiság létéből fakadó, az államokat terhelő áldozatvédelmi standardok kialakítása szempontjából kiindulópontot jelenthet az, hogy a sértett által az elkövetővel szemben támasztható, magánjogi természetű igények érvényesítésének kezdeményezésében csak kivételesen játszhat szerepet a közhatalom.
A jogállamisághoz hozzátartozik annak biztosítása, hogy ha valakinek kárt okoznak - akár bűncselekménnyel, szabálysértéssel, akár a nélkül - maga dönthesse el, hogy a hatósági eszközökhöz folyamo-
- 383/384 -
dik-e vagy a törvényes keretek között saját maga próbálja rávenni a kárt okozó személyt a veszteség pótlására, helyreállítására. A privátautonómia a sérelmet szenvedett személy számára azt is lehetővé teszi, hogy egyáltalán ne érvényesítse igényét.
Magyarországon az egyén önrendelkezési jogát alkotmányos szinten a Magyar Köztársaság Alkotmányának[7] 54. § (1) bekezdése garantálta, jelenleg az Alaptörvény II. cikke biztosítja annak kimondásával, hogy minden embernek joga van az emberi méltósághoz. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogból vezette le az önrendelkezés szabadságát, amely az egyén választási lehetőségét foglalja magába arról, hogy egy konkrét jogvitában a bírósági út igénybevételére sor kerül-e vagy nem. Az Alkotmánybíróság az ügyész általános keresetindítási jogát elemző 1/1994. (I. 7.) AB határozatában megfogalmazta, hogy alkotmányos jog annak eldöntése, hogy valaki bírósághoz fordul-e vagy nem. Az ügyészt, mint "az állam ügyvédjét" csak kivételesen illetheti meg keresetindítási jog a magánjogi jogviszonyokban, és az önrendelkezési jog sérelmével jár, ha az állam akadályt gördít a magánszemélyek döntési szabadsága elé. A magánjogi jogviszonyokban a fél akaratára kell figyelemmel lenni, mert a feleket a polgári perben megillető rendelkezési jog az emberi méltósághoz való jogból ered.[8]
A bírósághoz forduló egyén rendelkezési joga a polgári perekben széleskörű, hiszen "az ügy uraként" a felperes bír a legjelentősebb eszközökkel az eljárás lefolyásának meghatározására. A rendelkezési elv tartalma egyrészt a feleknek a per tárgyához való viszonyán keresztül ragadható meg, azaz a bírósági eljárás csak a peres fél kezdeményezésére indulhat meg, másrészt a bíróság egyes eljárási cselekményeket nem végezhet el hivatalból, hanem csak a peres felek kérelmére.[9] Az Alkotmánybíróság fent idézett döntése nyomán az ügyész keresetindítási jogának szűkebb keretek között van létjogosultsága, mivel perindításra csak azon felek érdekében jogosult, akik saját jogaik védelmére bármely okból nem képesek. A peres fél érdeke mellett a közérdek is korlátozhatja az egyén önrendelkezési jogát, és az Alkotmánybíróság ezt az emberi méltósághoz való joggal szintén összhangban állónak találta.
A magánjogban főszabályként létező széles körű rendelkezési joggal szemben a büntető- és szabálysértési eljárás megindításáról való döntésben csak kivételesen (a magánindítványhoz kötött esetekben) van jelentősége a sértett szándékának, mivel a büntetőeljárás a legalitás és az officiálitás elvére épül. A magyar jogrendszer nem ismeri a feljelentés visszavonásának intézményét sem, ahogyan a már előterjesztett magánindítvány visszavonására sincs lehetőség. A sértetteknek alig jut szerep a jogsértés következményeinek megválasztásában, és a bíróság által megítélt szankcióval való egyet nem értés esetén a sértett nem fellebbezhet.
A tettes központú büntetőeljárásban a bizonyítékok felkutatása, megvizsgálása a nyomozóhatóság, az ügyészség és a bíróság feladata azért, hogy megalapozott döntés születhessen az elkövető felelősségéről. A bíróságok törvényben rögzített igazságszolgáltatási feladata tartalmilag alapvetően a vádiratban foglaltakról való döntést foglalja magába, és azt, hogy a sértett kérelmére a polgári jogi igényéről döntsenek.[10] A hatályos jogi szabályozásban az áldozati szempontok túlnyomórészt a bűncselekmények közvetlen sértettjeinek fizikai védelmében öltenek testet, míg a sértett igényeinek, szükségleteinek feltárása, a sérelem feldolgozásához való segítségnyújtás és a következmények megválasztásában való részvétel igen szűk keretek között jut szerephez.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
