"Az, hogy a közvélemény hogyan viszonyul a bűnözéshez és a bűnözőkhöz, az adott társadalom civilizáltságának egyik leghitelesebb fokmérője." - mondta Churchill 1910-ben.1 A fenti megállapítás igaz és aktuális napjainkban is, amikor az emberi jogok fontos szerephez jutnak az élet minden terén, így a büntetőigazság-szolgáltatásban is.
Az emberi jogok védelmét előtérbe helyező, a második világháború után általánossá vált szellemi irányzat áttörte a tudományágak között húzódó hagyományos határokat. Így született meg az az egységesebb szemléletű emberi jogi iskola, amelynek a jog különböző területein kívül más tudományágak, így például a kriminológia, a szociológia és a pszichológia is részesei.
Ezen interdiszciplináris irányzat foglalkozik többek között azzal a kérdéssel, hogy miért tulajdonítanak az emberek napjainkban egyre nagyobb jelentőséget a fair play szellemének, és ennek részeként például a tisztességes büntetőeljárásnak, a terhelt alapvető emberi jogainak, a nemzetközi szervezett bűnözés előretörése ellenére. Az eddigi kutatások a fő okot abban látják, hogy az egyének közösségen belül elfoglalt helyének és alanyi jogainak tiszteletben tartása elengedhetetlen feltétele annak, hogy a tagok lojálisak legyenek egy adott közösséghez.
Mint az köztudott, kontinensünkön két büntetőeljárási modell él egymás mellett, a common law jogrendszerű országokat jellemző, ún. akkuzatórius modell és a kontinentális jogrendszerű országokat jellemző, ún. inkvizitórius modell. A büntetőeljárás ezen történeti modelljei azonban napjainkban már nem érvényesülnek eredeti formájukban a köztük tapasztalható kölcsönös közeledés következtében.
A szárazföldi Európa büntetőeljárásaira ezért a szakirodalom gyakran mint vegyes - és nem mint inkvizi-tórius - rendszerekre hivatkozik, hiszen azok számos akkuzatórius elemet is tartalmaznak, elsősorban a bírósági szakaszban. A kontinentális vegyes eljárások azonban továbbra is dominánsan inkvizitóriusak, hiszen a meghatározó szerepet játszó nyomozati szakaszuk döntően inkvizitórius jellegű és bírósági szakaszuk sem két egyenlő félnek a passzív bíróság előtti összecsapása, hiszen a tárgyalást a tényállás feltárására köteles bíró irányítja. A jelen dolgozatban ezért a szárazföldi Európa büntetőeljárásait inkvizitórius eljárásnak nevezem, beleértve ebbe a terminusba természetesen az akkuzatórius rendszerből átvett elemeket is.
Az európai büntetőeljárási rendszerek konvergálásának egyik fő forrása ma az Európai Emberi Jogi Egyezmény -és mindenekelőtt az annak végrehajtása felett őrködő strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság -, amely rendelkezik természetesen a terhelt jogairól is. Az európai büntetőeljárások harmonizációjának hátterében azonban nemcsak az emberi jogok kontinens-szerte tapasztalható előretörése áll, hanem az a felismerés is, hogy a nemzetközi bűnügyi segély csak olyan államok között működik kellő hatékonysággal, amelyek jogrendszere - legalábbis alapvető elveit tekintve - közel áll egymáshoz.
Ebben a dolgozatban az akkuzatórius és az inkvizi-tórius eljárás közötti - közeledésük ellenére fennálló -igen markáns különbségekről lesz szó. A különböző büntetőeljárási modellekről való gondolkodásnak különleges aktualitást ad az, hogy a büntető-igazságszolgáltatásban dolgozó magyar jogászok már a finisében vannak a - jelenlegi rendelkezések szerint - 2000. január 1-jén hatályba lépő új büntető-eljárási törvény alkalmazására való felkészülési munkának, manapság készülnek fel a most még bizonytalannak látszó időpontban hatályba lépő új be. kódex alkalmazására és mint tudjuk, az új kódex további akkuzatórius elemekkel gazdagítja majd büntetőeljárásunkat.
1) Az akkuzatórius rendszert két egyenlő félnek a fair play szabályai szerint játszott versenyeként szokás jellemezni. Vitájukat a "versenyzők" egy passzív és pártatlan bíró előtt igyekeznek megoldani, az esküdtszék közbejöttével. Ez utóbbi testület eljárási szerepe abban áll, hogy a vita tárgyát képező események lehetséges sorozatai közül valamelyikről kimondja, hogy az az, amely a valóságban megtörtént. Ami az akkuza-tórius eljárás hangulati velejáróit illeti, ez a rendszer "az ősi tölgyfák alatt összehívott középkori falugyűlések hangulatát idézi, ahol a viták, a falu bölcseinek tett igazmondási eskü segítségével, közös megegyezéssel, mindenki számára megnyugtatóan oldódnak meg."2
Az inkvizitórius rendszert, az akkuzatóriussal szemben, a történeti tényállás felderítésére irányuló nyomozásként szokás leírni, illetve azokkal a személyekkel szokásos jellemezni, akiket az eljárás lefolytatásával az állam megbíz. Az állam kétszeresen is jelen van az eljárásban, egyrészt az ügyész által, másrészt pedig az egyébként független és pártatlan bíró által, akinek aktív szerepe van a bizonyításban. "Az inkvizitórius rendszer hangulati velejárói sokkal szörnyűbbek (mint az akkuzatórius rendszeréi): ezek egyrészt a mindenható inkvizíció vészjósló piros talárosai - akik elől nincs menekvés - másrészt, ha kell, az igazság szentségének nevében foganatosított kínvallatás."3
2) A fenti jellemzők és hangulati tényezők szintjén túl a különbség "második szintjeként van jelen az egyes büntetőeljárási rendszerek közt fennálló hangsúlybeli eltérés. Ennek a különbségnek az alapján beszélünk egyrészt a "tisztességes eljárás modelljéről", vagyis az akkuzatórius eljárásról, másrészt pedig a "bűnüldözési modellről", vagyis az inkvizitórius eljárásról".4 E modellek közötti különbséget Crombag arra vezeti vissza, hogy a két rendszernek más-más a közvetlen célja.5 M. Damaska tanulmánya alapján Crombag azt írja, hogy a büntetőeljárások végső célja természetesen mindkét modellben az igazságszolgáltatás, de az ehhez vezető út különbözik.
Az akkuzatórius rendszer közvetlen célja ezek szerint a tisztességes eljárás, mert csak ennek keretei között csaphatnak össze megfelelő intenzitással a különféle vélemények. A tisztességesség oltárán ugyankkor ez a rendszer néha megfeledkezni látszik az igazság feltárásának követelményéről, arról a követelményről tehát, amelynek teljesítése az inkvizitórius eljárás közvetlen célja.
Ez utóbbi eljárási modell, bár nyilván nem teljesen érzéketlen az tisztességesség eszméje iránt, esetenként hajlamos azt feláldozni az igazság elsőbbségére hivatkozva. Magukat a feleket, elfogultságuk miatt, a "bűnüldözési modell" alkalmatlannak tartja az igazság feltárására. Az egyetlen személy, aki ezt a feladatot elláthatja, a bölcs bíró, aki munkája során "bármely általa alkalmasnak ítélt módszert alkalmazhat".6
3) Crombag, M. Damaska egy újabb tanulmánya alapján, még egy lépéssel továbbmegy az absztrahálásban, és ez a lépés adja a jelen elemzés harmadik szintjét. Ezen újabb lépésben Crombag a két eljárási modell ideológiai hátterét vizsgálva azt írja, hogy azok az állam szerepének különböző koncepciójára épülnek. Eszerint Angliát a "kémlelő állam" koncepciója jellemzi, amelynek értelmében az államnak "azokat a kereteket kell meghatároznia és biztosítania, amelyek között a polgár elérheti a saját céljait". Ezzel ellentétben a kontinensen a "beavatkozó állam" "saját jólétének filozófiáját hirdeti és valósítja meg".7
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
