Újabb kötettel bővült a strasbourgi emberi jogi bíróság ítélkezését magyar nyelven bemutató könyvek sora. Mavi Viktor Az Európa Tanács és az emberi jogok (Imre László kiadása, Budapest, 1993) és Grád András Kézikönyv a strasbourgi emberi jogi ítélkezésről (HVG ORAC, Budapest, 1998) című kötetéhez hasonlóan ez a kézikönyv is az Emberi jogok európai egyezményéhez kapcsolódó esetjogot dolgozza fel. Szerzője Vincent Berger, az Emberi Jogok Európai Bíróságának főtitkára, a bruges-i Collége d'Europe professzora. A könyv, amely eredetileg a francia nyelvű olvasóközönség számára készült, Párizsban már a hatodik kiadását éri meg. Ezenkívül megjelent németül, angolul, litvánul, románul, a közeljövőben pedig olvasható lesz a szlovén, a cseh és a török kiadás is.
Berger könyve - szemben Mavi Viktor és Grád András monográfiájával - jogesetgyűjtemény, amely százkilencvenkét határozatot mutat be. A szerző minden esetben összefoglalja az ügy alapjául szolgáló eseményeket és a panaszos kérelmét, majd ismerteti a bíróság érvelését és döntését. Minden ügyhöz irodalomjegyzék kapcsolódik. A kötet függeléke jól áttekinthető ábrákon mutatja be az egyezmény és a 11. jegyzőkönyv által bevezetett eljárás sémáját, táblázatot közöl az egyezmény és a fakultatív klauzulák elfogadásáról és az ügyek megoszlásáról. Itt olvasható a kötetben nem szereplő valamennyi elbírált ügy és a folyamatban lévő ügyek listája is.
A jogesettár - elsősorban a gyakorló jogászok, a joghallgatók és az emberi jogaikban sérelmet szenvedettek számára - világos és hiteles képet ad a strasbourgi bíróság tevékenységéről. Berger azonban nem vállalkozott arra, hogy kommentálja a bírósági döntések megalapozottságát és az indoklások helytállóságát, ezenfelül az elmúlt több mint három évtized során bekövetkezett változások kritikai elemzésére sem tett kísérletet. A bevezető sorok megfogalmazása szerint "a szerző, pozíciójából kifolyólag, nem nagyon írhatta volna meg máshogyan" a könyvet. Az olvasó tájékozódását az is megnehezíti, hogy kötetben nincs mutató a feldolgozott esetekről. Ennek ellenére sem kétséges, hogy Berger könyvének ott kell lennie mindazok könyvespolcán, akik az emberi jogokkal foglalkoznak.
(HVG ORAC Kiadó, Budapest, 1999. 801 oldal, 2912 forint)
Cyber sci-fi, virtuális valóság, mesterséges intelligencia. Hol vannak itt az emberi jogok? Vannak, csak le kell vetkőznünk a kultúrsznobizmust, és észrevehetjük, igazából a hollywoodi szuperfilm mögött a görög-zsidó kultúrában mélyen gyökeredző beavatási filmmel állunk szemben. Mert miről is van szó? A kiváló képességekkel rendelkező főhős megsejt valamit a valódi életből, a nagy kérdésekről; és ez a valami egy szóban foglalható össze: Mátrix.
Az internetet építgető emberiség létrehozott egy mesterséges intelligenciával rendelkező hálózatot, és az foglyul ejtette alkotóit. Rájött, az ember több energiát megtermel, mint amennyivel az agyban stimulálni lehet a külső világ ingereit. Ebből a különbözetből tartja fent magát a Mátrix. Az embereket kis kádakba ülteti, mesterséges ingereket kelt az agyban, de olyan tökéletesen, mintha a tényleges valóságot élné át a rab. Lassan kirajzolódik előttünk a méltóság nélküli ember képe. A puszta vegetáció. Nincsen magánszféra, illúzió minden szabadság. Hogy valami nincsen rendben, csak néhányan sejtik, többségük igyekszik lenyugtatni magát.
Valamilyen transzcendens oknál fogva azonban fennmaradt egy emberi város: Zion, valahol a Föld szíve körül, ahol szabad emberi kolónia él, várva a Megváltót, »the One«-t. Ő lesz az, aki felszabadítja - először önmagát, majd - az emberiséget a Mátrix képzeteitől, azaz le tudja győzni a Mátrixot. Felszabadítja annyira az elméjét, hogy az ne kötődjön e világ ingereihez. Átlép egy emberi szférába: felszabadul.
De saját erejéből nem lenne képes erre. Segítőinek kell meghackelni a Mátrix rendszerét. Átverik a hálózatot: halottnak adják ki a főhőst, miután mint energiatermelésre alkalmatlan szemetet, a Mátrix testét egyszerűen a csatornába üríti. A hackerek felszedik a testet és újjáélesztik Neót. Megismertetik a Mátrix valójával, elviszik az Orákulumhoz, aki mindent előre lát: ám ő közli Neóval, nem ő AZ [the One], küldetése csupán annyi, hogy megmentse felfedezőjét és mesterét. Neo teljesíteni próbálja feladatát: bele is hal. A Mátrix omnipotens ügynökeivel nem tudja felvenni a verseny. Alászáll a poklokra. Amikor visszatér, hinni kezd saját magában. Legyőz egy ügynököt, megállítja a pisztolygolyót: több hite van, mint a mustármagnak. Véget ért a beavatás. Neo szabad, de nem saját akaratából az. Nem is omlik össze azonnal a Mátrix, de a szabadság kovászként már jelen van benne. Várhatjuk a második és a harmadik részt.
(rendezte: Larry és Andy Wachowski Intercom, 144 perc) ■
Visszaugrás