Miért hoz két különböző jogi fórum ugyanazon ügyben változatlan tények mellett eltérő ítéletet? Oka lehet, hogy a bírói döntések alapját képzik olyan - gyakran kimondatlan - ítélkezéselméleti paradigmák, amelyek meghatározzák a döntés tartalmát. A bírók tipikusan nem köteleződnek el tudatosan egy ítélkezéselmélet mellett vagy ellen, de ítélkezési gyakorlatukban mégis megjelenik egy tendencia abban a tekintetben, hogy milyen jogi érvekkel támasztják alá döntésüket, miben látják a jog fogalmát és funkcióját. Két kúriai döntés indokolását elemezve arra a konklúzióra juthatunk, hogy azok implicit módon állást foglalnak egy ítélkezéselméleti paradigma mellett, amely a (bírói) formalizmus egy sajátos változata. A fenti eredmény legjelentősebb implikációja az, hogy az ítélkezési gyakorlat ítélkezéselméleti perspektívából való vizsgálata új megvilágításba helyezi a bírói gyakorlatot.
Why would two judges come to different conclusions in the same case when the evidentiary bases are unchanged? One reason might be that judicial decisions are determined by their theoretical backgrounds which are often implicit, hidden even to the judge. Judges rarely follow adjudication theories consciously, non the less they form ideas on the concept and function of law that tend to appear in their decisions. The conclusion was reached that two examined decisions of the Curia of Hungary (Supreme Court of Hungary) express a dedication to a unique form of the formalist adjudication paradigm. This conclusion has multiple implications, the most significant of them is that judicial practice needs to be examined from the perspective of adjudication theory.
Tárgyszavak: formalizmus, ítélkezéselmélet, joggyakorlat egységessége, esetelemzés
A jogtudományban központi helyet foglal el a jogesetek és bírósági döntések elemzése, különös tekintettel az azokban értelmezett fogalmak, kreált vagy követett tesztek (például szükségességi és arányossági teszt) tárgyalására, feldolgozására.[1] E cikk a jogműködés feltárására az esetelemzés módszerét választja, viszont fókuszában a bírói gyakorlatban érvényesülő ítélkezéselméleti paradigmák vizsgálata áll. A cikk célja, hogy két kiemelt bírósági határozatot megvizsgálva választ adjon arra kérdésre, hogy a határozatok meghozatalának elméleti hátterét mely ítélkezéselméleti paradigma képezi.
A cikk alapfeltevése az a fenti megállapítás, mely szerint a bírói döntések alapját képező - sokszor implicit - ítélkezéselméleti paradigmák egyrészt meghatározzák a döntés tartalmát, másrészt magyarázatot adnak a bírói véleménykülönbségekre. Egyrészt tehát azért fontos feltárni ezeket az elméleti háttereket, mert így az implicit véleménykülönbségek explicitté, ezért megtárgyalhatóvá, vitathatóvá válnak, másrészt a bírói gyakorlat kiszámíthatóbbá tehető.
A tanulmány a hipotézis megfogalmazása után áttekinti a kutatás módszerét, röviden felvázolja az egymással versengő ítélkezéselméleteket, majd az elemzett esetek - és a jogelméleti diskurzus - szempontjából központi szerepet játszó elméletet, a formalizmust mutatja be. Ezt követően a hipotézist az esetek vonatkozásában jogesetelemző módszerrel vizsgálom. A konklúzióban tárgyalom a kutatás korlátait, valamint a következtetés kutatáson túlmutató implikációit.
Ha elfogadjuk a fenti álláspontot, mely szerint az ítélkezéselméleti véleménykülönbségek a jog koncepciójáról alkotott elképzelésekre vezethetők vissza, és ezt összevetjük az ítélkezéselméletek sokszínűségével, akkor arra kell következtetnünk, hogy a gyakorlatban számos, egymástól messzemenően különböző bírói döntéshozatali modell jelenik meg. A Kúria feladata, hogy ezt a szükségszerűen sokszínű gyakorlatot egységesítse. Álláspontom szerint ezt a funkciót - a legkönnyebben - a formalista ítélkezéselméleti paradigma gyakorlatba történő átültetésével lehet ellátni. Okkal feltételezhető, hogy a Kúria (korábban a Legfelsőbb Bíróság) a formalista modellt, pontosabban annak egy változatát követi döntéseiben. Természetesen még számos változót lenne érdemes megvizsgálni, mint például az adott fórumon dolgozó bírák szociális, ideológiai, oktatási hátterét, amelyek mind jelentős hatással bírnak az ítélkezési gyakorlatokra.[2]
A hipotézis a fentiek alapján a következőképpen fogalmazható meg: az elemzett döntésben a Kúria indokolásában a formalista paradigmával konzisztens érvelés jelenik meg, míg az elsőfokú bíróság döntése nem feltétlenül formalista elméleten alapul. A hipotézis mögött az a feltevés áll, hogy ha az adott bírói fórum feladata az egységes bírói gyakorlat kialakítása, elősegítése, akkor valószínűleg formalista elméleti alapra helyezi saját döntéseit, mert a kiszámítható és egységes gyakorlatot ez az elmélet helyezi a középpontba és okkal gondolható, hogy az így biztosítható a leginkább.[3] Érdemes kiemelni, hogy a posztkommunista országokban kialakult bírói gyakorlatban a
- 362/363 -
formalista paradigma jelentős szerepet játszott, amelyre több - egymással ellentétes - magyarázat kínálkozik, azonban a rendszerváltást követően fokozatosan teret nyertek más ítélkezéselméleti paradigmák is.[4] Így nincs okunk azt feltételezni, hogy a bírói gyakorlat egységes ítélkezéselméleti álláspontra helyezkedik, ennek ellenére a létező ítélkezéselméleti véleménykülönbségek, a versengő ítélkezéselméleti paradigmák közti feszültségek nem kerülnek a felszínre.
A tanulmány a jogesetelemzés módszerével törekszik a hipotézis vizsgálatára. Nem célom a Kúria teljes gyakorlatáról következtetéseket levonni, ez kiterjedt analízist tenne szükségessé, különösen figyelembe véve az esetleges időbeli változásokat, vagy a jogterületek közti eltéréseket. A hipotézis megfogalmazásából is kitűnik, hogy az csak a vizsgált esetre szorítkozik. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a Kúria gyakorlata alapvetően egységes, így e cikk konklúziójának számos implikációja van e bírói fórum vonatkozásában.
A kutatás a bírói döntések indokolására - és nem a tartalmára - fókuszál, azt vizsgálja, hogy a döntés szövege szerint mely indokok alapján jutott el a bíróság a konklúzióig. A különböző érveket két nagy csoportba osztottam: a formalista elmélet számára elfogadható formalizmuskonform és el nem fogadható nonkonform érvek csoportjára. Ezen érvek számosságát vizsgáltam.[5] Formalizmuskonform például a jogszabály szöveg szerinti jelentésére hivatkozó érv, míg azzal ellentétes az alapelvekre, vagy éppen absztrakt igazságosságra való hivatkozás. Fontos kiemelni, hogy a bírói gyakorlatra való hivatkozás sem tipikusan formalista elem. Tehát az esetek elemzésekor nem a rendelkező részre, hanem az indokolásra fókuszáltam, különösen a döntést alátámasztó jogi érvekre. Egy jogi érv formáját tekintve lehet konzisztens a formalizmus fent leírt változatával, például egy jogszabályi rendelkezés nyelvtani értelmezéséből való logikai dedukcióként megfogalmazott érvet nevezhetünk formalistakonform jogi érvnek, míg más érvek összeegyeztethetetlenek a formalizmussal. A formalizmussal nem összeegyeztethető az olyan érvelés, amely erkölcsi elvre hivatkozik, vagy úgy érvel az adott döntés mellett, hogy annak hatása jobb lenne, mint az alternatív döntések hatása.[6] E módszerrel az érvek csoportosítása után megvizsgálhatjuk, hogy az adott bírói döntésben mely érvek vannak többségben, a formalista vagy a nonkonform érvek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
