A vagyonfelosztás szempontjából a Ctv. (1997. évi CXLV. tv.) új 58/C. §-ának (5) bekezdése teljességgel érthetetlen. Ez azt mondja ki, hogy "ha csak olyan személy jelentett be igényt, akinek a vagyonrendezéshez jogi érdeke fűződik, az értékesítés során befolyt összeg elszámolására a (4) bekezdésben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell."
Korábban már kifejtettem, hogy az eljárás kezdeményezésénél - álláspontom szerint - miért nem vehető figyelembe az az érdekelt, aki az általa megjelölt vagyonra tulajdoni igényt támaszt. Ráadásul, ha még meg is indíthatná az eljárást a bíróság az ő kérelmére, igényt nem jelenthetne be, hiszen nincs követelése a volt céggel szemben. Mi ő? Nem hitelező, nem tulajdonos. Persze, ha az Indokolást nézzük, a "volt tag örököse" minősülhet ilyen személynek, csakhogy, mint ezt már előzőleg kifejtettem, ő nem saját jogán, hanem a volt tag nevében, mint volt tulajdonos örököse nyújthat be igényt. Önálló igénye tehát nincs. Ha az eljárás megindult, akkor teljesen lényegtelen, hogy az kinek a kezdeményezésére történt. Van tehát egy eljárásunk, ahol nincs hitelezői igény, nincs tulajdonosi igény, akkor hogyan lehet a (4) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni? Nincs egyáltalán bejelentve semmilyen igény, akkor ki fogja megkapni az esetleges vagyont?
Feltehetően a jogalkotót téves feltevése - a tag örökösével kapcsolatos kitétel - zavarta meg, s azért került be ez a bekezdés a törvénybe. Ha azonban helyén kezeljük a dolgokat, akkor látható, hogy ha sem volt hitelező nem jelentkezett, sem volt tulajdonos, akkor nincs megoldva ezen szisztéma alapján az, hogy ki kapja meg a vagyont.
Az sem mondható ki, hogy ha van volt tulajdonosi bejelentés, akkor a (4) bekezdés szerint kell közöttük a vagyont szétosztani, ha meg nincs senki, akkor az általános szabályok szerint, tehát a tulajdonosok között tulajdoni hányaduk arányában, s akinek lehet, annak kiutaljuk, akinek meg nem, annak bírói letétbe helyezzük, hiszen akkor ez kétféle elven alapuló elbírálás lenne. Úgy gondolom, hogy ezt a bírói gyakorlatnak kellene kialakítania, csakhogy ha nincs egyáltalán igényt bejelentő, akkor senki nem fog fellebbezni a végzés ellen, mert senkinek sem sérelmes, ha a volt tulajdonosok nem kapnak semmit (illetve a volt tulajdonosoknak biztosan az lenne, csak ők nem tudnak róla). A magam részéről az általános megoldás mellett tenném le a voksomat, tehát a tulajdoni hányadok közötti szétosztást tartanám megoldásnak, természetesen a (4) bekezdésben írt esetre is.
Ez a probléma elsősorban a hivatalból megindított eljárásokban fog előfordulni, s így a kérdés elég élesen fog felmerülni.
A végelszámolást követő vagyonrendezési eljárásban úgy vélem, hogy ez az 58/C. § (4) és (5) bekezdésekben írt szabály nem alkalmazható, hiszen a végelszámolásra "megfelelően" kell alkalmazni a vagyonrendezés szabályait. Tehát, ha elsődlegesen a költségek és a díj, másodlagosan a hitelezők kifizetésén felül még marad vagyon, akkor a végelszámolás utáni vagyonrendezési eljárásban a végelszámolásban a tagok (részvényesek) által hozott döntésnek megfelelően kell a vagyont szétosztani. A végelszámolás végén ugyanis a tagoknak/részvényeseknek a fennmaradt vagyon sorsáról rendelkezniük kell. Ha esetleg nem történt ilyen rendelkezés, akkor az általános szabályok szerint [pl. a Gt. kkt. és bt. esetén a 100. § (2) bekezdésben, kft. esetén a 169. § (4) bekezdésben, rt. esetén a 267. § (1) bekezdésben mondja ezt ki] kell a volt tulajdonosok között a vagyont szétosztani és nem a vagyonrendezési eljárás szabályai szerint. Ez a vagyonrendezés ugyanis a végelszámolás meghosszabbítása, s ezért az ottani szabályok irányadók rá. Ezt jelenti a "megfelelő" alkalmazás.
A felszámolást követő vagyonrendezési eljárásban az 58/C. § (3)-(5) bekezdései nem alkalmazhatók, hiszen az előzőeken túl még a hitelezői igények kielégítésére is a Cstv. 57. §-ában írt szabályokat kell figyelembe venni.
Az értékesítést követő 30 napon belül, illetve ha valamennyi bírósági felhívásra bejelentkező kérte az értékesítés mellőzését, akkor az erre vonatkozó megállapodás benyújtását követő 30 napon belül kell a vagyon-rendezőnek a vagyonfelosztási javaslatot elkészítenie. Nem teljesen érthető, hogy hova kell a megállapodást benyújtani, hiszen a vagyonrendezőnek ettől számít a 30 napos kötelezettsége, ugyanakkor benyújtásnak a bírósághoz történő iratküldést szokták nevezni a jogszabályok. Úgy vélem, hogy a megállapodást létrehozóknak egyidejűleg kell a megállapodást benyújtaniuk a bírósághoz és megküldeniük a vagyonrendezőhöz (igazolhatóan, tehát át kell a vagyonrendezővel ezt vetetni írásban, hogy a további vitákat megelőzzék). Ilyen megállapodás esetén mindenképpen szükséges a vagyonrendezővel való együttműködés, mert a vagyonrendező költségeit és díját csak a vagyonrendező tudja pontosan megmondani. Ezen összeget a megállapodásban résztvevőknek meg kell fizetniük, csak akkor jegyzik be őket az ingatlan-nyilvántartásba - a vagyonrendező erre vonatkozó nyilatkozata alapján - , illetve adja át nekik a vagyont a vagyonrendező.
A fentiekből következően a bíróságnak az értékesítés mellőzése esetén a vagyonrendezési eljárást befejező végzésében nemcsak
- meg kell állapítania a vagyonrendező költségeit és díját, s
- át kell adnia a vagyontárgyat a megállapodásban foglaltak alapján az ott megjelölt tulajdoni arányban a megállapodásban résztvevőknek (s itt célszerű megállapítani a vagyontárgy értékét és rögzíteni a hitelezői kielégítés mértékét, illetve a tulajdonosok részére juttatandó vagyon nagyságát), hanem
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
