A polgári perjogban található házassági perek, azon belül is a házassági bontóperek igen nagy száma indokolja témaválasztásunkat.[1] A polgári és mind az egyházjogi eljárás összevetése során, az ott található jogintézmények megvizsgálásával a jövőre nézve a válások "zökkenőmentesebb" lezárása érdekében tehetünk megállapításokat.
A vizsgálódást indokolja, hogy itt nem csupán a polgári peres és a kánoni eljárás egy-egy különleges eljárásáról van szó, hanem olyan ügyekről, amelyek az egész társadalmat meghatározó egységhez, a családhoz és a házassághoz kapcsolódnak és elbírálásuk is kihatással van erre.
Fontos ezen jogintézménnyel, mind a polgári eljárásjogban, mind pedig az egyházjogi eljárásban foglalkozni, mivel Magyarországon 1000 házasságkötésre körülbelül 510 válás esik, amely arányok jelentősen az elmúlt időkben nem változtak.[2]
Elöljáróban kijelenthetjük, hogy a polgári peres eljárás házassági perekre vonatkozó szabályai az egyházjogi eljárásból fejlődtek ki. Ez a megállapítás abból az egyszerű tényből következik, hogy a polgári házasságot az 1894-es törvény (Továbbiakban: Ht.)[3] vezette be. A polgári házasság előtt a házasság intézményének "kezelése" nem egyházi privilégium volt, hiszen a Királyi Törvényszékek protestáns felekezetű személyek esetében ítélkeztek a házassági ügyekben. Ezen eljárási gyakorlatra voltak figyelemmel és így ezen gyakorlat által kimunkált elveket, szabályokat vették át és alkalmazták a polgári eljárásjogban is.
A cikk a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.), illetve a hatályos Egyházi Törvénykönyv (a továbbiakban: CIC), a Dignitas Connubii kezdetű instrukció (a továbbiakban: DC), valamint Ferenc Pápa által kiadott Mitis Iudex Dominus Iesus (a továbbiakban: MIDI) kánonjogi jogforrás rendelkezéseit használja fel. A két eljárási rendszer egyes elemeinek összehasonlítását az általunk vélt legfontosabb területeken tettük meg, mint például az egész eljárást átható alapelvek, a perben részt vevő személyek, tárgyaláson való jelenlét vagy például a békéltetés intézménye.
- 37/38 -
Az alapelvek léte, illetve azok alkalmazása nagy jelentőséggel bír a polgári peres és a kánonjogi eljárás során. Mindkét eljárásban vannak olyan alapelvek, amelyek az egész eljárásra kihatnak, illetve vannak olyanok, amelyek az eljárás csak egy bizonyos részén alkalmazandóak. A polgári peres eljárás alapelveit két nagy csoportja oszthatjuk, egyrészt megkülönböztetjük az igazságszolgáltatási alapelveket, másrészt a polgári peres eljárás sajátos alapelveit.
Fontos leszögezni, hogy a kánoni jogrend célja a lelkek örök üdvössége (salus animarum), amely azonos az Egyház céljával.[4]
Ez a kánonjog abszolút, legelső princípiuma, amely a kánoni eljárásnak is meghatározó alapelve, ezen alapelv vagy azonos tartalommal bíró alapelv nem található a polgári peres eljárásban. Ez a princípium a kánonjognak egy olyan eleme, amelyben mindenképp különbözik a civiljogtól.[5]
Az alapelveket két részre bonthatjuk: kánoni eljárás princípiumai és a házassági semmisségi perek alapelvei. A kánoni eljárás számos alapelve a salus animarum érvényre juttatását segíti elő. A kánoni eljárás lényegét alkotó alapelvek Berlingó szerinti csoportosítása:
- bírói függetlenség garanciái,
- védekezéshez való jog garanciái, és
- az iratok nyilvánosságának biztosítása a felek számára.[6]
A bírói függetlenség garanciái közül fontosnak tartjuk kiemelni a bírói függetlenség elvét. A CIC 1447. és 1448. kánonjai meghatároznak olyan körülményeket, amelyek esetén tartózkodni kell a perben bíróként történő részvételtől.
Az egyházi eljárásjogban kiemelten fontos alapelv az igazság és az igazságosság objektív védelme, az igazságszolgáltatás gyorsítása, eljárás egyszerűsége.[7] Ezen új alapelvek nem váltják le a korábbi gyakorlat által kialakított alapelveket, hanem azok mellet a továbbiakban érvényesülnek az eljárások során. A polgári eljárásjog fontosabb elve ezzel szemben a rendelkezési elv, jóhiszeműség elve, perkoncentráció elve vagy például a bíróság közrehatá-si tevékenysége. A kánonjogtudomány képviselői nincsenek egyetértésben abban, hogy a kánonjogi eljárás legfontosabbnak vélt alapelvei megegyeznek a polgári eljárásjog legfontosabb alapelveivel.[8] Véleményünk szerint az alapelvek között átfedés van, azonban a fontosságuk az eljárásokban különböző, illetve vannak olyan alapelvek, amelyek nem találhatóak meg a másikban.
Vannak olyan alapelvek, amelyek a házassági semmisségi perben, mint különleges eljárásban érvényesülnek. A pasztoralitás elve alapján a bírónak már az ügy elfogadása előtt és később az ügy folyamatban léte alatt is - valahányszor reményt lát a sikerre - lelkipásztori módszereket kell alkalmaznia, hogy a feleket lehetőség szerint az házasság esetleges sikeres érvényesítésére és a házassági életközösség helyreállítására indítsa.[9] A pasztoralizmus lényegében azt jelenti, hogy lelkipásztori megoldásokat kínál a jogi megoldások helyett, ilyen módszernek tekinthető a felek békítésére irányuló
- 38/39 -
cselekmények.[10] Ez azonban nem alkalmazható a polgári eljárásjogban, hiszen ott nem feladata a bíróságnak az, hogy a jog világán túl lépjen és a felek magánéletét "vizsgálja". A polgári peres eljárás során az általános szabályok szerint a felek erre vonatkozó megegyezése alapján az eljárás szünetelésére maximum három alkalommal kerülhet sor.[11] Azonban a házassági bontóperben a Pp. feloldja a korlátozást, mivel a felek közös kérelmére háromnál több alkalommal is sor kerülhet szünetelésre, így a feleknek lehetőséget adnak a békülésre és az egyezségkötésre.[12] A polgári eljárásjogban is megtalálható a békéltetés intézménye a házastársak között, azonban ezen jogintézmény a polgári peres eljárásban - véleményünk szerint - kiüresedett és nincs, illetve nagyon elenyésző annak esélye, hogy a felek egy polgári perben ilyen a magánautonómia legvédettebb részében a bíróság előtt kibéküljenek. A következő alapelv pár, amelynek fontossága kiemelendő az a rendelkezési alapelv, illetve az officialitás elve. Főszabályként azt mondhatjuk, hogy mindkét eljárásban a rendelkezési alapelv érvényesül, tehát itt egy párhuzamot lehet alkotni az eljárások között, azonban bizonyos esetekben az officialitás elvének jegyeit is fel lehet fedezni. Mindkét eljárásban lehetőség van arra, hogy az ügyész eljárást indítson a házastársakkal szem-ben.[13]
A tárgyalási elv - amely megjelenik úgyszintén az eljárásokban - szerint a felek feladata, hogy a szükséges bizonyítékokat a bíróság elé tárják. Ezzel szemben a vizsgálati elv szerint a bíróság hivatalból rendelhet el bizonyítást, határozhat meg eljárási cselekményeket.[14] Főszabály a tárgyalási elv alkalmazása, de egyes személyi állapottal kapcsolatos perekben, mint például a gondoksági perekben, lehetőség van arra, hogy a bíróság elrendelje, és egyben meghatározza a bizonyítási eljárás cselekményeit. A kánonjogban is vannak olyan szabályok, amelyek a vizsgálati elvet teszik magukévá, mint például, amikor az Egyházi Törvénykönyv kimondja: "olyan ügyben, amely kizárólag magánérdekekről folyik, a bíró csak a fél kérésére járhat el. Büntető ügyekben vagy az egyházi közérdeket, illetve a lelkek üdvét érintő ügyekben, a per törvényes bevezetése után, a bíró hivatalból is eljárhat, és el is kell járnia".[15]
A bizonyítási eljárással kapcsolatos legfontosabb kérdés az, hogy szabad bizonyítási rendszer, kötött bizonyítási rendszer vagy vegyes bizonyítási rendszer, amelyet az eljárás során alkalmaznak. Főszabály, hogy szabad bizonyítási rendszert alkalmaz az egyházi és a polgári eljárásjog is, azonban ismeretes a polgári eljárásban, illetve az egyházi eljárásokban is, hogy vannak olyan esetkörök, amikor a gyakorlat vagy a törvény konkrétan meghatározza, hogy milyen bizonyítékkal vagy bizonyítási móddal van lehetősége a félnek bizonyítania.[16]
A nyilvánosság, szóbeliség és közvetlenség elvével kapcsolatban állapítható meg a legnagyobb különbség a polgári és az egyházi eljárás között. Amíg ezen alapelvek a polgári eljárásokban nem nélkülözhetőek, hiszen csak így biztosítható a tisztességes eljárás elve a polgári eljárásjogi jogirodalom szerint,
- 39/40 -
addig az egyházi eljárásban épp ellenkezőleg van. A közvetlenség elvével kapcsolatban úgy tartják, hogy az eljáró bíró, illetve bírók csak úgy tudnak tárgyilagosan dönteni, ha a felekkel nem kerülnek közvetlen kapcsolatba. Továbbá az egyházi eljárásoknál a nyilvánosság nem alapelv, hiszen például az egész eljárás nem nyilvános, hanem kizárólag az ítélet az. A közvetlenség elvéből adódik a polgári eljárásoknál a szóbeliség elve, azaz, hogy a felek szóban előadhatják nyilatkozataikat, ezzel szemben a kánoni pert végig az írásbeliség jellemezte, amely egyúttal gátja a közvetlenség elvének kibontakozásában.[17]
A perhatékonyság, vagy, ahogy a hatályos magyar polgári perrendtartás mondja a perkoncentráció alapelve, amely azt célozza, hogy az eljárás minél gyorsabban, költséghatékonyan folyjon le. Ezen elvben a két eljárás között nem található számottevő különbség. Ezt az állítást támasztja alá a 2015-ben megjelent MIDI, amely a házassági perekre vonatkozó szabályokat megújította, célja a perek gyorsítása és a hívek számára könnyebb elérhetőség, méltányos egyszerűség biztosítása.
Összességében elmondhatjuk az alapelvekről, hogy jelentős átfedés vehető észre a két eljárási rendszer között. A legmarkánsabb különbség a közvetlenség és a szóbeliség elvénél figyelhető meg, hiszen itt a két eljárás teljes mértékben ellentétes egymással. Továbbá az eljárás céljukat tekintve is különböznek egymástól. Az eltérés a két eljárás között, hogy a polgári eljárásjog és a Pp. célja hogy az eljárás szabályszerű legyen (a rendszerváltás előtt az anyagi igazság megtalálása volt a cél - de ez jogállami érdekeket sért[18], így kikerült a törvényből), míg a kánonjog szerint a házasság érvényességét illető objektív igazság kiderítése az eljárás fő feladata.
A Pp. kifejezett rendelkezése alapján a személyi állapotot érintő perek, így a házassági perek is a járásbíróság hatáskörébe tartoznak.[19] A kánoni eljárásra ezen ügyekben - házasság semmissé nyilvánítási eljárásokra - főszabály szerint az egyházmegyei bíróságok jogosultak, kivételt képeznek az Apostoli Szentszék számára fenntartott házassági semmisségi perek.[20]
A polgári peres eljárás során a házassági perekben érvényesül egyrészt az általános illetékességi szabály, amely szerint az alperes lakóhelye szerinti bíróság járhat el az ügyben.[21] Másrészt a Pp. bevezet egy kisegítő illetékességi szabályt, amely alapján a házassági perre a házastársak utolsó közös lakóhelye szerinti bíróság is rendelkezik illetékességgel. Továbbá egy kizárólagos illetékességi szabály is található, amely előírja, hogy amennyiben házassági per van folyamatban, annak tartama alatt kizárólag a házassági per bírósága előtt indítható ugyanarra a házasságra vonatkozó újabb házassági per vagy olyan kereset, amely összekapcsolható a házassági keresettel.[22] A kánoni eljárási szabályok szerint a házassági semmisségi ügyekben - amelyek nem az Apostoli Szentszéknek fenntartottak - illetékes:
1. a házasságkötés helyének bírósága,
- 40/41 -
2. bármelyik vagy mindkét fél lakóhelyének vagy pótlakóhelyének bírósága,
3. annak a helynek a bírósága, ahol a bizonyítékok többségét ténylegesen össze kell gyűjteni.[23]
Első fokon járásbíróság hatáskörébe tartoznak a személyi állapotot érintő perek, így a házassági perek is, ahol egyesbíró (egy hivatásos bíró) jár el. A másodfokú bíróságnak társas bíróságnak kell lennie. Ebben az esetben három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el a bíróság, mivel ezen ügytípus elsőfokon a járásbíróság hatáskörébe tartozik, így másodfokon a törvényszék ítélkezik.[24] A házassági semmisségi ügyekben minden egyházmegyében a megyéspüspök az elsőfokú bíró, aki bírói hatalmát személyesen vagy mások útján gyakorolhatja[25]. A püspöknek kell létesítenie az egyházmegye számára ezen ügyekre egyházmegyei bíróságot.[26] Az egyházmegyei bíróságnak a házasság semmisségéről szóló ügyekben három bíróból álló tanácsban kell eljárnia, amely összetételét tekintve a tanács elnökének klerikus bírónak kell lennie, azonban a többi bíró lehet világi. Amennyiben nem lehet társas bíróságot alakítani, akkor az ügyet egy klerikus bíróra kell bízni, akinek maga mellé kell vennie két ülnököt. Ezen ülnökökkel szembeni követelmény, hogy kipróbált életű, a jogi vagy humán tudományokban jártas személy lehet, akit a püspök erre a feladatra jóváhagy. A másodfokú bíróságnak mindig társas bíróságnak kell lennie, három bíróból álló tanácsnak kell eljárnia másodfokon, amelyben a tanács elnöke klerikus, a többi bíró lehet világi is.[27]
A bíráskodásban részt vevő személyek tárgykörében a bírót, az ügyészt, a kötelékvédőt és az ügyhallgató intézményét hasonlítottuk össze és vontunk le következtetéseket az esetleges egyezőségre vagy különbözőségre.
A bíró[28] személyében nincs különbség a két eljárástípus között. A kánoni eljárásban eljáró bírónak feddhetetlen életűnek kell lennie, kánonjogi doktorátussal vagy licenciátussal kell rendelkeznie. A civiljog által a bíróval szemben támasztott követelményeket, kinevezési feltételeket és a kinevezést kizáró okokat a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) tartalmazza. A Bjt. 4. § (1) bekezdése felsorolja azokat a követelményeket, amelynek a bíróvá történő kinevezéshez meg kell felelni. Egy lényeges különbséget mindenképp meg kell említeni, ez pedig az életkori feltétel, amely a civil bíróval szemben a 30. életév betöltése, a kánonjogban ilyen előírás nem található.[29]
A polgári perben az ítélkezés pártatlanságát a bírókkal és a bírósággal szembeni objektív és szubjektív kizárási okok garantálják.[30] A CIC szintén tar-
- 41/42 -
talmaz kizárási szabályokat (bármely fokú egyenesági, illetve negyedfokig terjedő oldalági rokonság vagy sógorság, gyámság, gondnokság, szoros kapcsolat vagy ellenségeskedés, haszonszerzés vagy kár elkerülése miatti érdekeltség; ha egy perben pl. tanúként, ügyvédként eljárt később ugyanebben az ügyben másik fokon nem ítélkezhet) a bírói függetlenség alapelvének érvényre juttatása érdekében, amelyek esetén a bíró nem járhat el az adott ügyben.[31] A bíróval szemben felsorolt kizáró okok vonatkoznak a kötelékvédőre és az ügyhallgatóra is, tehát ezen körülmények között nekik is tartózkodniuk kell hivataluk gyakorlásától.[32] Amennyiben a felsorolt körülmények esetén a bíró, kötelékvédő vagy ügyhallgató nem tartózkodik a részvételtől, a fél visszautasíthatja őt.[33] A házassági bontóper esetén pedig a félnek joga van bejelenteni, ha tudomása van arról, hogy a bíróval szemben kizárási ok áll fenn.[34] A DC kimondja, hogy a bíráknak, kötelékvédőknek és ügyészeknek - a feladatuk helyes ellátása érdekében - törekedniük kell napról napra a házasság- és eljárásjogban történő elmélyülésre.[35]
A kötelékvédő[36], mint intézmény nem szerepel a polgári eljárásjogban[37], azonban van egy olyan részt vevő, akinek feladatai miatt össze lehet vetni a két eljárást. A kötelékvédő szerepe az egyházi perben az, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy a házasság érvényes maradjon. Ezen túlmenően feladata volt a gyermek(ek) jogainak, érdekeinek védelme és érvényre juttatása.[38] A gyermekkel kapcsolatos feladatkör miatt - ami egy történeti funkció volt, ma már nem kap helyet törvényi helyeken és a gyakorlatban sem - egy kis hasonlóság mutatható ki a kötelékvédő és a polgári perben esetlegesen eljáró gyámhatóság, illetve a gyámhatóságot képviselő személy között. Ezen állítást arra alapozzuk, hogy a szülők esetleges válása esetén a gyermek(ek) jogainak védelme, érdekeiknek érvényre juttatása nem csak a bíró feladata, hanem a gyámhatóságé is. A házassági perek során a gyermekekkel kapcsolatos kérdéskörök a szülői felügyeleti jog, harmadik személynél történő elhelyezés, gyermektartás, vagy például a szülő és gyermek közötti kapcsolattartási jog. A gyermekekkel kapcsolatos jogok, illetve szülő gyermek közötti viszony rendezése - véleményünk szerint - a legfontosabb kérdés, hiszen egy polgári házasság felbontása és az ezzel járó közös családi élet megszüntetése során a gyermekek azok, akik a legnagyobb traumát és veszteséget élik át.
A CIC és MIDI szabályozása alapján megállapítható, hogy a kötelékvédőnek fontos, kiemelt szerepe van, aktív részvételével nagyban hozzájárulhat az objektíve igazságos ítélet meghozatalához.[39] A házasság semmisségéről, illetve felbontásáról[40] szóló ügyekben kötelékvédőt kell kinevezni az egyházmegyében. A kinevezés joga a püspököt illeti meg, feddhetetlen hírű, kánonjogi doktorátussal vagy licenciátussal rendelkező, okosság és igazságszeretet tekintetében kipróbált klerikusnak vagy világinak kell lennie. Feladata a házasság szentségének/kötelékének
- 42/43 -
védelme, hivatalból elő kell terjesztenie mindent, amit ésszerűen fel lehet hozni a semmisség vagy felbontás ellen. Azon ügyekben, ahol a kötelékvédő részvétele kötelező, a cselekmények semmisek, amennyiben nem idézik meg. Ebben a helyzetben kivételt képez az az eset, amikor a kötelékvédő idézés nélkül jelen van. Ezt a hiányt orvosolja, ha a kötelékvédőnek az ítélet előtt betekintést biztosítanak az ügy irataiba. Ha a törvény a bíró számára a felek/ valamelyik fél meghallgatását írja elő akkor meg kell hallgatnia a kötelékvédőt is. Amennyiben a bíró rendelkezése a fél kérelméhez kötött, a kötelékvédő kérelme is ugyanilyen hatású.[41] Már az eljárás kezdeti szakaszában a peralapításnál, a kereset közlésénél megjelenik a kötelékvédő személye. A bírósági helynöknek miután a keresetlevelet megkapja, és úgy ítéli meg, hogy annak van valami alapja, a keresetlevél aljára vezetett határozattal el kell rendelnie a kötelékvédővel való közlését. A kötelékvédőt meg kell hallgatni a perkérdés megállapítása és annak eldöntése előtt, hogy az adott ügyet rendes vagy rövidebb eljárás keretében kell-e tárgyalni. A kötelékvédőt, mint az eljárás résztvevőjét megilletik bizonyos jogok. Ez alapján a felek, a tanúk és a szakértők kihallgatásán jelen lehet, valamint a per irataiba betekinthet és a felek által előterjesztett okmányokat megvizsgálhatja,[42] kérdőpontokat nyújthat be a bírónak, hogy azokról a feleket kérdezze.[43] A tanú kihallgatása során a bírónál kérdések feltevését indítványozhatja,[44] a perbezárás után észrevételt készíthet, a védelem és az észrevételek kölcsönös közlése után a felek választ nyújthatnak be, amelyre a kötelékvédőnek joga van viszontválaszt adni[45], valamint jogosult az ítéletet megtámadni, az ítélet ellen fellebbezést vagy semmisségi panaszt nyújthat be.[46]
A DC szabályai alapján a kötelékvédő feladatai között kiemelt helyet foglalnak el a szakértői vizsgálattal kapcsolatos teendők. Ügyelnie kell arra, hogy a szakértőnek világosan tették-e fel az ügyre vonatkozó kérdéseket, a szakvélemények a keresztény kultúra és antropológia elveire épülve és tudományos módszerrel készüljenek és jeleznie kell a bírónak mindazt, ami a házasság javára található volt az előterjesztésükben. A szabályozás azt is pontosan rögzíti, hogy a házasság semmisségének javára soha nem cselekedhet, tehát a házasság semmissége mellett nem hozhat fel érveket. Amennyiben úgy látja, hogy semmi nem hozható fel a semmisség ellen, akkor nem köteles formális védekezést előterjeszteni, hanem a bíróság igazságosságára hagyatkozhat.[47]
Aki egy ügyben kötelékvédőként részt vett, ugyanabban az ügyben később nem ítélkezhet és még az ülnöki tisztséget sem töltheti be, tehát kizáró oknak számít.[48]
Az ügyész feladata - a polgári és az egyházi eljárásban is - a házassággal kapcsolatban az, hogy ha a házasság polgári vagy egyházi szabályba ütközik, akkor lépjen fel és indítson eljárást a házasság érvénytelensége érdekében. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, illetve az Egyházi Tör-
- 43/44 -
vénykönyv is meghatározza az érvénytelenségi okokat. Az egyházi házassági perekben az ügyész szerepe arra az esetre korlátozódik, amikor a semmisség nyilvánosságra került, ha a házasságot nem lehet vagy nem hasznos érvényesíteni.[49]
Ezen perindítási jogot a közérdekkel lehet alátámasztani, hiszen Magyarországon nem engedélyezett a többnejűség, vagy például, ha valaki fenyegetés, megtévesztés hatására kötött házasságot, akkor semmilyen közérdek nem indokolja azt, hogy ez a házasság létező és érvényes házasság maradjon. Az egyházi eljárásban a házasság semmisségét kimondó ítéletet perorvoslati eljárás keretében az ügyész nem támadhatja meg, hiszen az a kötelékvédő feladata és kötelezettsége.[50] Ezzel szemben - amennyiben jogsértést észlel - a házasság érvénytelenségének kimondásában az ügyész a polgári perben, akkor neki joga van azt perorvoslati eljárás keretében megtámadni.
Az ügyhallgató[51] azon személy, illetve az az egyházjogi intézmény, amellyel kapcsolatban rokon intézményt nem lehet találni a polgári peres eljárásban. Az ügyhallgató kulcsfontosságú szereplője a kánoni házassági semmisségi pereknek. Az ügyhallgatót a bíró vagy a társas bíróság elnöke jelölheti ki az ügy kivizsgálásának elvégzésére. E tisztségre klerikus és világi személy egyaránt kijelölhető, velük szemben támasztott követelmény, hogy erkölcsileg, okosság és tanítás tekintetében kiválónak kell lenniük. Ez alapján kijelenthető, hogy az ügyhallgatónak nem kell rendelkeznie jogi végzettséggel. Feladata a bíró megbízása alapján a bizonyítékok összegyűjtése és a bírónak történő átadása. Amennyiben a feladat teljesítéséhez a bírótól nem kap utasítást, eldöntheti, hogyan és milyen bizonyítékokat gyűjtsön össze.[52] Abban az esetben, ha az ügyhallgató konkrét személy (felek, tanú) meghallgatására kap megbízást a bírótól előre elkészített kérdő pontok alapján, amennyiben szükségesnek tartja, további kérdéseket tehet fel hivatalból.[53] Hiszen előfordulhat, hogy a percímre összeállított "sablon" kérdéssor nem alkalmas a percím bizonyítására és ilyenkor a hivatalbóli kérdések feltevésének lehetőségével és ezekkel a kérdésekkel lehetőség nyílik arra, hogy olyan bizonyíték, tényállítás kerüljön elő, amely már alkalmas a percím bizonyítására.[54]
Ez alapján kijelenthetjük azt, hogy a házassággal kapcsolatos eljáró személyek körében az ügyhallgató, illetve az ő általa lefolytatott eljárásban mutatható ki a legnagyobb különbség a két eljárás között.
Az egyházi eljárásban korábban nem volt eljárási határidő alkalmazva, így sokszor az egyes perek akár 6-8 évig is elhúzódhattak.[55] A hatályos egyházi szabályozás már tartalmaz határidőket az egyes cselekményekre, azonban az eljárási határidők meghatározása nem olyan egzakt, mint a polgári perekben. Az egyházi eljárásban nincsenek
- 44/45 -
megadva pontosan a határidők, akár napra vagy hónapra lebontva, hanem leginkább a bíró kezébe adja a törvény annak lehetőségét, hogy az eljárási határidőket megállapítsa.[56] Ettől függetlenül az Egyházi Eljárásjogi kódexek rendelkeznek bizonyos esetekben pontosan megadott határidőkkel. Ilyen például akkor, amikor kimondja, hogy a "keresetlevelet megkapta, a bírósági helynök, ha úgy véli, hogy annak van valami alapja, fogadja el azt, és magának a keresetlevélnek az aljára vezetett határozattal rendelje el, hogy annak egy példányát közöljék a kötelékvédővel, és ha a keresetlevelet nem írta alá mindkét fél, az alperessel is, tizenöt nap határidőt adva neki, hogy foglaljon állást a kéréssel kapcsolatban."[57] További példa a pontos - napokban meghatározott határidőre, amikor az egyházjogi szabály kimondja, hogy tizenöt napja van arra a feleknek, hogy a meghozott döntéssel szemben fellebbezési jogukkal éljenek.[58] A CIC tartalmaz a fellebbezéshez kapcsolódó további határidőt, amely szerint a fellebbezés előterjesztése esetén a fellebbezés bejelentésétől számított egy hónapon belül folytatni kell az eljárást annál a bírónál, akihez irányul. Ezen határidő alól kivételt képez az az eset, amikor az a bíró, akitől fellebbeznek, hosszabb időt engedélyez a félnek a folytatásra.[59]
A polgári peres eljárásban az eljárási cselekményekre alkalmaz a jogszabály határidőket, mint például, hogy főszabály szerint az alperes írásbeli ellenkérelmére negyvenöt nap áll rendelkezésre[60], a bíróság általános ügyintézési határideje harminc nap[61] vagy például a bíróságnak négy hónapja van arra, hogy a tárgyalást kitűzze.[62] A polgári perben a jogalkotó az, aki szigorú keretek közé szorítja az eljárási cselekményekre megadott határidőket és kevés esetben van megengedve az, hogy ezen határidőket az eljáró bíró meghosszabbíthassa.
Ami a két eljárás közötti leglényegesebb különbséget jelentette az az volt, hogy az egyházi eljárásban az egyházi törvénykönyv előírt egy maximális időkeretet, amely alatt az eljárást be kellett fejezni.[63] A polgári perben ezzel szemben nem volt és jelenleg nincs meghatározva egy maximális időkeret, ami alatt az eljárást le kell folytatni a bíróságnak. Az egyházi törvénykönyv módosítása miatt a fent említett "maximális eljárási időkeret" már kikerült a törvényből, így ezen különbség megszűnt a két eljárásrend között. Az ésszerű időn belül történő befejezést előírja jogszabály, illetve mindkét eljárásban fontos célkitűzés, sőt a polgári eljárásjogban egy alapelv is, azonban konkrét határidőt itt nem találhatunk, amely az eljárásra fordítandó időkeretet meghatározná.
Az egyházjog által szabályozott eljárásban a felperesnek van megjelenési kötelezettsége, míg az alperesnek ilyenfajta kötelezettsége nincsen. Amennyiben az alperes nem jelenik meg a tárgyaláson, akkor őt "távolmaradottnak" nyilvánítják, amely nem büntetés, hanem egy megállapítás, miszerint az alperes nem kíván az eljárásban részt venni. Ezzel szemben, ha a felperes a második idé-
- 45/46 -
zésre sem jelenik meg a kitűzött tárgyaláson, akkor úgy kell tekinteni, mintha elállt volna a keresettől.[64]
A polgári perben nem lehetséges - főszabály szerint - hogy a felek ne jelenjenek meg, tekintettel arra, hogy a Pp. előírja a személyes megjelenési kötelezettséget személyi állapotot érintő perek esetében. A polgári házassági perben is van azonban a jogkövetkezmények tekintetében különbség a felperes és az alperes meg nem jelenése között. Amennyiben a felperes nem jelenik meg, úgy az eljárást a bíróság megszünteti, míg ha az alperes nem jelenik meg, akkor vagy szünetelteti az eljárást vagy pedig a felperes kérelmére folytatja és megtartja a tárgyalást a bíróság. [65] A felperes tekintetében a polgári per szigorúbb, mint az egyházi perben, míg alperes tekintetében nem tekinti "kívülállónak" az alperest, ha nem jelenik meg.
A házassági kötelék az egyik legszemélyesebb kapcsolat ember és ember között. Ezért egy igen nehéz kérdéskör a felek személyes megjelenésével kapcsolatos szankciók alkalmazása vagy az esetleges teljes megengedés, hogy a pertől személyükben távol maradjanak. A jelenben meg lehet érteni azon álláspontot, hogy ne kötelezzük a feleket a személyes megjelenésre, hiszen világunkban a házasság intézmény tartalmának kiüresedését látjuk, amely sajnálatos módon ezen egyházi és jogi intézmény fontosságának csökkenését is eredményezi. Álláspontunk szerint nem várható el az Egyház részéről, hogy kötelezővé tegyék a megjelenést a felek számára, hiszen nincs eszköz, amellyel ezen rendelkezésnek érvényt tudnának szerezni. Ezen véleményünktől függetlenül a jelenleg hatályos szabályozás szerint a feleknek kötelező a megjelenésük a perben[66], azonban a meg nem jelenéssel kapcsolatban az Egyház kezében nincsenek olyan kényszerítő eszközök, mint a világi bíráskodás esetében, így a felek meg nem jelenése érdemben nem szankcionálható, kivéve az eljárás megszüntetésével.
A békéltetés egy egyházjogi permegelőző intézmény volt, amelyet az állami jogalkotó is átemelt a polgári peres eljárások világába. Az egyházi eljárások során volt olyan hely, ahol háromszor meg kellett kísérelni a válni készülő felek között a békéltetést, azonban erre írásbeli szabály nem volt és most sincs.[67] A törvénykezési gyakorlat az egyházi eljárások során megelégszik az egyszeri békéltetési kísérlettel.
A polgári peres eljárás az intézményt az egyházjogi eljárásból vette át, úgy, hogy az 1911. I. törvény intézményesítette. A Ht. hatályba lépésével a lelkészi békéltetés elvesztette polgári joghatályát.[68] A polgári házasság bevezetése előtt ilyenfajta eljárás csak az egyház előtt létezett, így az állami jogalkotó az egyházi eljárásokban alkalmazott megoldások, jogintézmények többségét átvette és alkalmazta, illetve alkalmazza.
A polgári eljárásjogban a békéltetés intézménye véleményünk szerint felesleges és célszerűtlen, hiszen a békéltetés nem vezet eredményre egy polgári
- 46/47 -
perben, mivel a bírói szétválasztás már az "utolsó csepp" a pohárban. Ebben az esetben a felek már eldöntötték, hogy életüket nem kívánják közösen tovább folytatni és a bírónak nincs meg az a lehetősége, hogy a polgári per keretein kívüli kérdéseket, problémákat vessen fel és oldja meg. A polgári per nem alkalmas arra, hogy a felek a vélt vagy valós sérelmeket hosszasan előadják. A békéltetés legfőképpen a felek vagyoni viszonyaival kapcsolatos vitát tudja megoldani, amely azonban nem egyenlő az egyházjogi békéltetéssel, hiszen ott a békéltetés célja az, hogy a felek házasságukat ne "bontsák fel" és közös életüket folytassák. Ezen kívül még esetlegesen a gyermekelhelyezéssel kapcsolatban lehet releváns, illetve sikeres ezen intézmény.
A házassági per megindulását követően a per menete során a bíróságnak a hatáskör és illetékességgel kapcsolatosan vizsgálati kötelezettsége van. A fentebb említett hatáskör és illetékességi vizsgálaton kívül a polgári és az egyházi perben is megtalálható a perképesség vizsgálatának kötelezettsége. A házassági pereknél az Egyház előtt minimum a 18 éves kor betöltése volt a perképesség alsó küszöbe.[69, 70, 71] Ezzel szemben a polgári jogban nem megengedett, hogy a természetes személyek 16 éves kor alatt érvényes házasságot köthessenek.
A hatáskör, illetékesség, perképesség vizsgálatát követően a felperes kereseti kérelmét, annak kötelező tartalmi elemeit kell a bíróságnak megvizsgálnia. A kereset tartalma nagyrészt a két eljárásban megegyezik, hiszen mindegyiknél meg kell határozni a jogalapot, a határozott kereseti kérelmet, indokolást elő kell adni, továbbá a tényállás tartalmát, valamint a bizonyítékokat is a bíróság tudtára kell hozni. Az egyházi eljárásban nincs olyan egzaktan megfogalmazva és pontosan körül írva a kereset, mint a polgári peres eljárásnál, azonban a hasonlóság, illetve az egymásra gyakorolt hatás a két eljárás között megkérdőjelezhetetlen a keresetlevél tekintetében is.[72]
Az idézése a feleknek hasonló, azonban az egyházi eljárásban többször kísérelik meg az idézést[73], mint a polgári peres eljárásban. Ennek oka, hogy talán manapság az ember nem tulajdonít, akkora figyelmet az egyházi házassággal kapcsolatos kérdéseknek, nem érzi kötelezőnek, mint a polgári peres eljárást ahhoz, hogy kapcsolatát lezárja. Ez az érdektelenség annak is köszönhető, hogy az Egyházi bíróságok ítélete csak azon személyekre terjed ki, akik önkéntes elhatározásukból alávetették magukat az egyházi bíróságok által lefolytatott eljárásoknak. További oka az érdektelenségnek az, hogy az Egyházi perekben meghozott ítéleteknek nincs a polgári jogban joghatálya.
A kánoni eljárásban a nevesített bizonyítékok a következők voltak: tanúk,
- 47/48 -
bírói szemle, szakértői vélemény, okiratok és az eskü, de ezen nevesített bizonyítékokon kívül más nem nevesített bizonyítékot is fel lehetett használni az eljárás során, amiből releváns információkhoz juthatott a bíróság.[74]
Az egyházi perekben a két egybehangzó nyilatkozatot tevő tanúk, illetve a hiteles okiratok teljes bizonyítást képeznek, ezt követően másfajta bizonyítás feleslegessé vált a korábbiakban. A köztudomású tények fogalmának kialakítása a polgári perre vezethető vissza, annak fogalmával teljes egészében megegyezik. A jelenleg hatályos szabályozás szerint egyetlen tanú vallomása is teljes bizonyító erejű lehet, ha minősített tanúról van szó, aki a hivatalból végzett cselekményeiről tanúskodik, vagy ha a személyi és a dologi körülmények ezt indokolják. Ez alapján kijelenthető, hogy a korábbi szabályozáshoz képest a jelenlegi szabályozás rugalmasabb és egyben az adott tény könnyebben bizonyítható.[75] Felhozható bármely bizonyíték, amely az ügy eldöntéséhez hasznosnak tűnik és megengedett.[76]
A felek kihallgatására mindig van lehetőség a házassági semmisségi perben, a fél köteles válaszolni a feltett kérdésekre és a teljes igazságot elmondani. Ha közérdeket érint az ügy, akkor a bírónak az egyházi peres eljárás szabályai szerint meg kell esketnie a feleket, azonban a magánérdeket érintő ügyekre, így a vizsgált pertípusra vonatkozóan ilyen kötelezettséget nem ír elő. Tehát a bíró belátására van bízva, hogy a feleket megesketi-e.[77] A perbeli beismerés és a felek nyilatkozatai teljes bizonyító erővel rendelkezhetnek, ezt a bírónak kell értékelnie. Előfordulhat, hogy a felek nyilatkozatait a felek szavahihetőségéről szóló tanúk erősítik meg.[78]
Főszabály szerint mindenki lehet tanú, ha a jog részlegesen vagy teljesen el nem tiltja, azonban nem tehet tanúvallomást a 14. életévét be nem töltött személy és a "gyengeelméjű" személyek. Amennyiben a bíró meghallgatásukat határozatban hasznosnak nyilvánítja, ennek alapján sor kerülhet a meghallgatásra. Továbbá tanúzásra képtelennek kell tekinteni a peres feleket, ügyvédet, az ügyben segédkező személyeket és a papokat pedig minden olyan kérdésben, amelyről gyónásból van tudomásuk.[79] A CIC 1548. kánonja rögzíti, hogy mely személyek mentesülnek a válaszadási kötelezettség alól. A bírónak figyelmeztetnie kell a tanút, hogy a kihallgatása során a teljes és tiszta igazságot kell vallania.[80]
A polgári perben a tanút a meghallgatás megkezdése előtt figyelmeztetnie kell a hamis tanúzás következményeire. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a polgári perben a tanú fogyatékossága nem jelent tanúzási képtelenséget. Azonban a fogyatékossággal élő tanú meghallgatása esetén követelmény, hogy csak az állapotának megfelelő módon hallgatható meg. [81] A polgári peres eljárásban a tanúbizonyítás körében szintén találunk tanúzási képtelenséget eredményező körülményeket és tanúvallomás megtagadási okokat. Azonban a tanúnak ezekben az esetekben is meg kell jelennie az idézésben megjelölt helyen és időpontban. A polgári perben nem szükséges a felesketés, bár azzal rokon intézmény, hogy a tanút kioktatják a
- 48/49 -
hamis tanúzás következményeire, továbbá a jóhírnév sem kizáró feltétel. A jóhírnév hiánya a polgári perekben azt eredményezheti, hogy a tanúvallomást nem vagy csak csekély mértékben veszi figyelembe az eljáró bíróság.
Ahogy azt már korábban említettük az egyházi perekben a cél az igazság kiderítése. Ennek megfelelően a bíróság a bizonyítási eljárást hivatalból folytatja le, ha szükségesnek tartja, akkor megjelöli azon okiratokat, tanúkat, akinek meghallgatása, megvizsgálása a perrel összefüggésben elengedhetetlen.
Az egyházjogban az ítéletet nem kellett főszabály szerint indokolni. Az ügydöntő ítélet érvényességéhez szükséges volt, hogy kellő számú ülnök vegyen részt az eljárásban, világos és egyértelmű legyen a döntés, valamint a felek előadásain és a törvényen alapuljon.[82] Az egyházi törvény nem kívánta meg az indokolást, azonban a Magyar Szentszékek a polgári bíróság által alkalmazott indokolást úgymond irányadónak tekintették és így döntéseiket megindokolták.
Az ügy érdemi eldöntéséhez, az ítélet kimondásához szükséges, hogy a bíró lelkében erkölcsi bizonyosság legyen az ítélettel eldöntendő dolgot illetően, ezt a bírónak az iratokból és a bizonyítékokból kell merítenie. Amennyiben a bírónak nem sikerül eljutnia a per során erre a bizonyosságra, nem hozhat olyan döntést, amely helyt ad a keresetnek, tehát a perkérdésre igenlő választ adna. Ez alól kivételt képeznek
a jogkedvezményt élvező ügyről folyó perek. Az erkölcsi bizonyosság követelménye lényeges különbség a kánoni és a polgári peres eljárásban történő döntéshozatal során.[83] Az ítéletnek el kell döntenie a vitát, választ kell adnia az egyes perkérdésekre, meg kell határoznia a felek kötelességeit és azok teljesítési módját, elő kell adnia azokat az okokat, indokokat, amelyekre az ítélet rendelkező része támaszkodik és intézkednie kell a perköltségviselésről.[84] A jogbiztonság követelménye kívánja meg, hogy az ítéletet indokolással támasszák alá mind a kánoni[85], mind a polgári peres eljárásban.
Az ítéletben fel kell hívni a felek figyelmét azokra a kötelességekre, amelyek ehhez kapcsolódóan esetleg terhelik őket, egymás és a gyermek irányába: tartás és nevelés.[86] A polgári bíróságnak a házasságot felbontó vagy érvénytelenítő ítéletében határoznia kell a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése, gyermek harmadik személynél történő elhelyezése, valamint a közös kiskorú gyermek tartása felől.[87]
A véglegesség kérdése egy érdekesség a kánonjogban a köteléki perekben, hiszen a polgári eljáráshoz képest az egyházi jogban sokkal szélesebb köre van az egyes döntések megtámadásának, mint a polgári perben. A kihirdetés és a kézbesítés szabályai véleményünk szerint nagyrészt megegyeznek, nagy különbség az intézmények alkalmazása terén nem figyelhető meg.
A házassági perek terén a res iudicata hiánya egy kifejezetten nagy eltérést jelent a két eljárás között.[88] A polgári eljárásjogban elképzelhetetlen az, hogy a res iudicatat áttörhessük[89], hiszen a
- 49/50 -
jogbiztonság elvét sértené, amennyiben egy bíróság döntése nem a véglegesség igényével zárná le a felek között kialakult jogvitát.
A kánonjogban a perorvoslati rendszert két csoportra tudtuk felosztani. Voltak az ítélethárító és az ítéletsemmisítő perorvoslatok. Az ítélethárító perorvoslatok az elmellőző parancs, perletétel, ügyvédi szó visszavonása és a peralku. Az ítélet meghozatalát követő - ítéletsemmisítő perorvoslatok - a fellebbezés, perújítás és a semmisségi panasz.[90] Ez a csoportosítás azonban idejét múlt, hiszen a perorvoslati rendszer a kánonjogban megreformálásra került.
A jelenleg hatályos kánonjog perorvoslati rendszerét tekintve a házassági semmisségi perben hozott ítélettel szemben fellebbezéssel vagy semmisségi panasszal lehet élni.[91] A MIDI az ítélet megtámadásánál nem tartalmazza a perújrafelvételt, hanem a CIC 1644. kánonja rendelkezik úgy, hogy a személyek állapotáról szóló ügyekben, ebből következően a házassági semmisségi perekben is lehetőség van perújrafelvételre. Két egybehangzó ítélet esetén a fellebbviteli bírósághoz lehet felfolyamodni, amely dönt a perújrafelvétel megengedélyezéséről.
A polgári és az egyházi eljárás közös perorvoslatai a fellebbezés és a perújítás, amely eljárások fordultak elő - mindkét eljárás során - a leggyakrabban. A perújítás és a fellebbezés esetében is az az eljárás megindítására okot adó indokok hasonlatosak, így azokban számottevő különbséget nem lehet felfedezni.
A fellebbezési eljárás során az eljárásban, magában a döntésben, az alkalmazott jogszabályokban található hiba kijavítása az eljárás fő célja. A perújítás esetén pedig valamilyen új információ, adat, tény, bizonyíték megismerése az, amely az eljárás alapját keletkezteti, hiszen az új tény, bizonyíték ismeretében az eljáró bíróság - az eljárást kezdeményező szerint - más döntést hozott volna. A perorvoslati rendszerek hasonlóságát erősíti az a tény is, hogy a fellebbezés és a perújítás elméleti elhelyezése is megegyezik mind az egyházjogban, mind pedig a polgári peres eljárásban.
A Pp. expressis verbis kimondja, hogy felülvizsgálatnak és perújításnak nincs helye a házasságot felbontó vagy érvénytelenítő ítélet ellen az érvénytelenítés vagy felbontás kérdésében.[92]
A házassági köteléki perek nem mondhatóak kizárólagosan személyes ügynek, hiszen a társadalom alapjait meghatározó intézményhez, értékekhez kapcsolódnak és így a közérdek szempontjából nézve is relevanciával rendelkezik, akár annak társadalmi vagy gazdasági jelentőségét tekintve. A kánoni eljárás és a polgári peres eljárás egy-egy különleges pertípusának, a házassági semmisségi per és a házassági bontóper szabályainak vizsgálata után megállapítható, hogy az eljárás menetében, láncolatában jelentős különbözőségek nem figyelhetők meg. Számos
- 50/51 -
egyezőség érhető tetten a vizsgált pertípusokban. Az Egyház egyetemes célja a "lelkek örök üdvössége", ez a kánoni jogrendet és az eljárást is áthatja. Vannak olyan elemek, amelyek egyik vagy másik eljárásban előfordulnak, azonban a másik eljárásban nem találhatóak meg. Ilyen eltérésre már az alapelvek köréből lehet példát találni (pasztoralizmus).
Mindkét eljárás keresetlevéllel indul, amelynek fő tartalmi elemei is egyezőséget mutatnak. A perek ítélettel zárulnak, amelyeket indokolással alá kell támasztani a jogbiztonság követelményének megfelelően. Itt mindenképp meg kell jegyezni, hogy a házassági semmisségi per lezárásánál az ítélet meghozatalához szükséges, hogy a bíróban erkölcsi bizonyosság legyen a döntést illetően. Ez egy olyan elem, amely a civiljogban nem fordul elő, hiszen ott kizárólag a házasság felbontására irányuló akaratot vizsgálja a bíró. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy e perekben a kánoni eljárás során olyan személyek - kötelékvédő, ügyhallgató - is részt vesznek, akikkel a polgári peres eljárásban egyáltalán nem találkozhatunk. Továbbá a kánoni eljárásban a házassági ügyekben kimondott ítélet sohasem válik ítélt dologgá, tehát bármikor lehetséges perújrafelvétel kérése, míg a polgári eljárásban az ítélet joghatása - amennyiben perorvoslattal nem élnek ellene - az anyagi jogerő, amely a későbbiekben áttörhetetlen. ■
JEGYZETEK
[1] Megjegyzés: Fontos kiemelni, hogy a civiljog a házassági pereken belül a házassági bontópert, házasság létezése, nemlétezése, érvényessége és érvénytelensége iránti pert, illetve a házassági vagyonjogi pert ismeri. Ezzel szemben a kánoni eljárásban ismerjük a házasság semmissé nyilvánítását, illetve a házastársak különválásáról szóló pereket, amely valójában a korábbi fogalomnak, azaz az ágytól és asztaltól való elválasztásnak felel meg. A cikk a világi jogban található házassági bontópert a kánonjogban található házasság semmissé nyilvánítása iránti perrel veti össze.
[2] Somfai Béla: Második házasság a katolikus egyházban? Megfontolások az elváltakról, forrás: https://archiv.katolikus.hu/ujember/Archivum/2001.06.17/1202.html,
[3] 1894. évi XXXI. törvénycikk
[4] Hársfai Katalin: A kánoni eljárás princípiumai. Szent István Társulat, Budapest 2013. 23. o.
[5] Hársfai: i. m. 25. o.
[6] Hársfai: i. m. 42-43. o.
[7] Javier ochoa: Il "De proccessibus" secondo il nuovo Codice, In: AAVV, La nuova legislazione canonica. AAVV. Róma, 1983. 371-377. o.
[8] Hársfai Katalin: i. m. 6-7. o.
[9] Dignitas Connubii (a továbbiakban: DC) 65. cikkely
[10] Hársfai: i. m. 82. o.
[11] Pp. 121. § (2) bek.
[12] Pp. 458. § (4) bek., Wopera Zsuzsa (szerk.): Kommentár a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényhez, https://uj.jogtar.hu. Pp. 458. §-ához
[13] Megjegyzés: Polgári peres eljárásban az ügyész jogosult arra, hogy a házasság érvénytelensége érdekében pert indítson, míg a kánonjogi szabályok szerint az ügyész a házasságot megtámadhatja, ha a semmisség nyilvánosságra került.
[14] Bánk József: Kánoni Jog II. Szent István Társulat, Budapest 1962. 471-472. o.
[15] Erdő Péter (szerk., ford., magy.): Az Egyházi Törvénykönyv. Szent István Társulat, Budapest 2015. (a továbbiakban: CIC) 1452. k.
[16] Megjegyzés: A polgári eljárásokban vannak olyan helyzetek, mint például ingatlan állapotának, értékének megállapítása, az adott személy belátási képességének megállapítása, amely egy bizonyos módhoz, a szakértői bizonyításhoz van kötve.
[17] Bánk József: i. m. 415. o.
[18] Megjegyzés: Az objektív igazság kiderítése, mint cél, azért ütközik jogállami érdekekbe, mivel így a bíróság a fegyverek egyenlőségének elvét sértené, amennyiben nem a tisztességes eljárás elvét érvényesítené, hanem az objektív igazság kiderítésének célját valósítaná meg.
[19] Pp. 20. § (3) bek. b) pont
[20] MIDI 1672. k.
[21] Pp. 25. § (1) bek.
- 51/52 -
[22] Pp. 454. §
[23] MIDI 1672. k.
[24] Pp. 8. § (2) bek. a) pont, Pp. 9. § (1) és (4) bek.
[25] Megjegyzés: A megyéspüspök ezen hatáskörét mások útján gyakorolhatja, tehát a törvény által rá delegált hatáskört másra átruházza.
[26] MIDI 1673. k. 1-2. §
[27] CIC 1425. k. 1. §, MIDI 1673. k. 3-5. §
[28] CIC 1426. k., 1429. k.
[29] Bjt. 4. §, Hársfai Katalin: Egyházi eljárásjog. Szent István Társulat, Budapest 2006. 83. o.
[31] CIC 1447. k., 1448. k., DC 67. cikkely 1. §, Hársfai: i. m. 2006. 131. o.
[32] CIC 1448. k. 2. §, DC 67. cikkely 2. §
[33] CIC 1449. k. 1. §, DC 68. cikkely 1. §
[34] Pp. 15. § (2) bek.
[35] DC 35. cikkely 2. §
[36] CIC 1432. k.
[37] Megjegyzés: A polgári peres eljárásban a kötelékvédő megtalálható volt, azonban az 1911. évi I. törvény ezen intézményt megszüntette.
[38] Herger Csabáné: A nővételtől az állami anyakönyvvezetőig. A magyar házassági köteléki jog és az európai modellek. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2006. 185-186. o.
[39] Hársfai Katalin: A kötelékvédő közreműködése az objektív igazság kiderítésében a házassági semmisségi perekben. Kánonjog 2012. XIV. évf. 121. o.
[40] Megjegyzés: A CIC. 1432. k. használja a felbontás kifejezést, azonban ezen pertípus a kánonjogban nem ismert, így valójában a házastársak különválásáról szóló pereket kell értenünk, amely a CIC. 16921966 k. rendelkezései az irányadóak.
[41] CIC 1432 - 1435. k.
[42] MIDI 1676-1677. k.
[43] CIC 1533. k.
[44] CIC 1561. k.
[45] CIC 1601. k., 1603. k.
[46] MIDI 1680. k. 1. §
[47] DC 56. cikkely 4 - 5. §
[48] CIC 1447. k., DC 66. cikkely 2. §
[49] MIDI 1674. k.
[50] Zenon Grocholweski: Tanulmányok az egyházi házasság- és perjogról. Szent István Társulat, Budapest 2000. 79. o.
[51] CIC 1428. k.
[52] CIC. 1428. k.
[53] Hársfai Katalin: A bíróság bizonyítási kötelezettsége házassági perekben. Kánonjog 2003. V. évf. 109. o., Hársfai Katalin: Bírósági gyakorlat. Szent István Társulat, Budapest 2008. 26. o.
[54] Lefkánits György: Az ügyhallgató szerepe a házassági semmisségi perekben. - Vázlat az egyházi bíróságok joggyakorlata számára. Kánonjog 2013. XV. évf. 108. o.
[55] Tamási Anna Éva: A veszprémi és a székesfehérvári szentszékek törvénykezési gyakorlata házassági perekben 1850-1920. Doktori értekezés. Szeged, 2017. 105. o.
[56] Tamási: i. m. 106. o.
[57] MIDI 1676. k. 1. §
[58] CIC 1630. k. 1. §
[59] CIC 1633.
[60] Pp. 179. § (1) bek.
[61] Pp. 110. § (1) bek.
[62] Pp. 226. § (1) bek.
[63] Tamási: i. m. 106. o.
[64] CIC 1592. k. 1. §, CIC 1594. k., DC 138. cikkely 1. §, DC 140. cikkely, Hársfai Katalin: i. m. 2006. 164166. o.
[65] Pp. 458. § (1) bek.
[66] CIC. 1477. k.
[67] Sztehlo Kornél: A házassági elválás joga Magyarországon és Erdélyben. Gyakorlati használatra az elválásból eredő személy- és vagyonjogi kérdésekben és az egyházi és világi bíróságok elé tartozó válóperekben, különös tekintettel a magyar kir. curia gyakorlatára. Franklin-Társulat, Budapest 1885. 140-142. o.
[68] Herger Csabáné: A mediáció a magyar bontójogban 1952 előtt, Diké, 2019. III. évf. 1. szám., 29. o.
[69] Tamási: i. m. 127. o.
[70] CIC 1478. k.
[71] CIC. 97. k. (1) bek.
[72] CIC 1504-1506. k., Pp. 169-170. §, Pp. 174-176. §
[73] CIC 1594. k. 1. §
[74] Tamási: i. m. 132. o.
[75] MIDI 1678. k. 1. §
[76] CIC 1527. k.
[77] CIC 1530-1532. k.
[78] MIDI 1678. k. 1. §
[79] CIC 1549-1550. k.
[80] CIC 1562. k.
[81] Pp. 292. § (3)-(4) bek.
[82] Bozóky: i. m. 244. o.
[83] CIC 1608. k., DC 247. cikkely, Erdő Péter: A bíró erkölcsi bizonyossága az ítélet kimondásakor. Kánonjog 1999. I. évf. 22-25. o.
[84] CIC 1611. k., DC 250. cikkely
[85] Erdő: i. m. 1999. 28. o.
[86] DC 252. cikkely
[87] Pp. 459. § (1) bek.
[88] Tamási: i. m. 135-136. o.
- 52/53 -
[89] Megjegyzés: Természetesen a felülvizsgálat, illetve a perújítás jogerős ítéletekkel szemben igénybe vehető perorvoslati eljárás, azonban ezen eljárásoknak is van egy határidejük, amelyet követően nem lehet az adott jogvitában újabb eljárást indítani. Ez alapján kijelenthető, hogy a polgári peres eljárásokban a res iudicata élő intézmény, amely az egyik biztosítéka a jogbiztonság elvének.
[90] Tamási: i. m. 136. o.
[91] MIDI 1680. k. 1. §
[92] Pp. 461. §
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd PTE ÁJK Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék.
[2] A szerző doktorandusz PTE ÁJK Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék.
Visszaugrás
