Hazánk új Polgári Törvénykönyvének több mint egy évtizede útjára indult kodifikálási munkálatai során a cél a tudomány és a gyakorlat eredményeit felhasználó, szerkezetében és tartalmában egyaránt a jelenlegi - uniós csatlakozásunkkal hangsúlyosabban figyelembe veendő - követelményeknek megfelelő kódex létrehozása volt. Az új Ptk. ily módon 1959-es elődjének összes fontosabb intézményét meg kívánja tartani. Számtalan olyan akad közöttük, mely a tudományos közgondolkodásban és a joggyakorlatban központi helyet elfoglalva szintén a kutatások fókuszában találta magát, a dologi jog intézményeinek jó része azonban alig kapott reflektorfényt.
A szükségtelen zavarás - a magyar jog által az elmúlt évtizedekben méltatlanul elhanyagolt - intézményének kérdésköre a kortárs hazai szakirodalomban és a bírói gyakorlatban ma meglepően kis súllyal szerepel, ténylegesen csak az egyetemi tankönyvek, illetve a Ptk. kommentárjai tárgyalják. Azonban a tulajdonjog eme fontos korlátját a szomszédjogok többi intézményéhez hasonlóan a 21. században sem szabad idejétmúltnak vagy jelentőségét vesztettnek tekinteni, és az új kódex szempontjából mindenképp fontos egy általánosan érvényesülő, mindenkit érintő jogintézmény elméleti alapjait legalább nagy vonalakban felvázolni. A dolgozat ezért a szükségtelen zavarás általános elméleti és néhány fogalmi kérdését kívánja áttekinteni.
Az ingatlan a történelem folyamán végig az egyik legértékesebb vagyontárgy volt, és manapság is az emberek mindennapi életének egyik legmeghatározóbb materiális keretét adja. Ezt a kiemelt szerepét erősíti egyrészt véges jószág volta,1 másrészt az, hogy jellegéből adódóan összeköt - mivel fizikailag mindig kapcsolatban lesz a többi környező ingatlannal, és így az ember nem választ szomszédot, hanem adottként kell elfogadnia -, de el is választ, fizikai kereteinek védő hatása révén. Az ingatlan használata során ugyanakkor a használattal esetlegesen vagy rendszerint járó hatások elkerülhetetlenül átléphetik az ingatlan határait, és így beleütközhetnek a szomszédok személyes vagy vagyoni érdekeibe, a másik ingatlan feletti tulajdonjog gyakorlásába.2
A maga szférájában a kizárólagosság és a teljesség igényével fellépő két tulajdonjog ütközésének feloldására a jogalkotás a problémakör jellegéből adódóan csak a jogalkalmazás számára megfelelő mozgásteret biztosító generálklauzulát alkalmazhat, amely általános érvénnyel tilalmazza a szomszédos ingatlanok használatát szükségtelenül zavaró magatartásokat. A Ptk. miniszteri indokolása is utal arra, hogy a jelenkori népsűrűség és technikai környezet miatt nem lehetséges a teljes körű zavarás-mentesség;3 a használati jog határának ilyen generális absztrakcióval történő meghatározásában tehát a joggal való visszaélés tilalmának egyik konkretizált megfogalmazását láthatjuk.4 A szükségtelen zavarás és szomszédjogok fogalmi alapja ily módon a tulajdonjog által biztosított autonómia kétoldalú korlátozása, vagyis az intézmény az ingatlantulajdonosok jogainak és érdekeinek érvényesítésére létrejött kiegyenlítő szabályok halmazaként fogható fel,5 amelyekből egyes vélemények szerint történetileg az összes tulajdonjogi korlátozás eredeztethető.6
A szükségtelen zavarásnak a használati jog határait kijelölő tilalma a polgári anyagi jogi kódexek klasszikus rendszerszemléletnek megfelelően a tulajdonjog tartalma körében helyezkedik el. Ha szemügyre vesz-szük a generálklauzulára vonatkozó különféle törvényi megfogalmazásokat, elsősorban az állapítható meg, hogy jellegzetesen negatív megközelítésűek, a szabály kötelezettséget állapít meg.7 Különbség az egyes megoldások között csak abból a szempontból tapasztalható, hogy melyik fél a kötelezettség alanya: a Ptk. 100. § a ZGB 684. § (1) bekezdéséhez hasonlóan a tulajdonos, vagyis a zavaró telek használójának tartózkodási kötelezettségéről rendelkezik, míg az ABGB 364. § (2) bekezdése és a BGB 906. § (1)-(2) bekezdései a szomszédok, vagyis a zavart telek használójának tűrési kötelezettségére, és annak határaira fókuszálnak.
A hagyományos szemléletmóddal szemben ugyanakkor nem szabad pusztán a tartózkodási vagy a tűrési kötelezettségre fókuszálni, hanem a másik oldalon a kötelezettség terjedelmével megegyező jogosultság meglétét is figyelembe kell venni.8 Ezzel összefüggésben kell látni, hogy a szomszédjog alanyi köre is fluid, az mindig az aktuális jogvitában bírálandó el, ugyanis mind a jogosulti, mind a kötelezetti pozícióban bármely birtokban levő használó állhat, a "szomszéd" fogalma alá pedig mindenki beletartozik, aki olyan ingatlan birtokában van, amelyen az adott zavaró hatás még érezhető.9 Ez a megközelítés a magyar jogban a bírói joggyakorlat fejlesztő tevékenysége révén alakult ki, ugyanis a Ptk. kifejezése az osztrák és német joghoz hasonlóan a tulajdonos. A zavaró tevékenység tilalmazott volta szempontjából ugyanis annak nincs jelentősége, hogy a zavarás a közvetlenül szomszédos, vagy esetleg egy távolabbi ingatlanról érkezik;10 de a birtoklás jogcíme is lényegtelen, így az lehet rosszhiszemű - akár egyenest jogellenes -, de akár nem polgári jogi eredetű is.11
A generálklauzula által tilalmazott dologhasználat olyan módozatokra vonatkozik, amelyek másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül zavarják. Ez a megfogalmazás két konjunktív elemet tartalmaz: a használatnak zavarónak kell lennie, és ennek a zavarásnak pedig egy szükségtelen mértéket kell elérnie. A továbbiakban e két feltételre adott elméleti és gyakorlati válaszokat kívánom röviden áttekinteni.
A zavarás fogalmának tisztázása voltaképpen azon esetkörök meghatározását jelenti, amelyek következtében az ingatlanon - jogszerűségére tekintet nélkül - a végzett tevékenységgel járó hatások révén a környező ingatlanok mindennapi használata nehezülhet. A német jogirodalom a definíció hangsúlyát a zavarás mennyiségileg mérhető voltától függetlenül annak fizikai érzékelhetőségére helyezi, továbbá arra, hogy az ingatlanban vagy a rajta található személyek közérzetében, fizikai és biológiai integritásában, valamint az ingatlanon levő vagyontárgyakban káros eredménnyel jár.12 Az ingatlan határain át nem lépő "hatásokra" a tilalom csak a német jog által "negatív áthatásként" meghatározott esetekben vonatkozhat, amelynek legfontosabb esetei pl. a benapozottság, a megfelelő kilátás és levegőáramlás szintjének megváltozása.13 A szükségtelen zavarást tiltó szabály tehát az ingatlantulajdon használatának határait indirekt módon határozza meg.
A másik ingatlanra átterjedő zavaró hatások klasszikus módozatai különösen a különféle eredetű és intenzitású zajok, bántó szagok vagy füstök, valamint az átrepülő tárgyak voltak, amelyek mellé a modern korban felzárkóztak a gépek vagy gépi berendezések által okozott rezgések, rázkódások, hőhatások, mint a szomszéd aktív, a zavaró hatást kiváltó tevékenységgel kapcsolatosan tevőleges magatartását feltételező zavarások. A BGB 906. § (1) bekezdése és a ZGB 684. § (2) bekezdése révén néhány törvény tartalmazza is példálózó felsorolásban eme áthatásokat, mint leggyakoribb módokat. A német jog ugyanakkor a zavaró tevékenységek közé sorolja a szomszéd passzív magatartásából, vagyis az ingatlan gondozásának elhanyagolásából eredő "zavarásokat" is, pl. az ingatlanon levő növényzet túlburjánzását, illetve annak esetleges átterjedését,14 ezzel szemben az osztrák jogtudomány álláspontja szerint az ilyen zavaró eredmények természetes jellegüknél fogva nem tartozhatnak a szükségtelen zavarás fogalma alá.15 Az osztrák és a német jog a természetes környezettel összefüggő áthatásokkal kapcsolatos álláspontjai ezt leszámítva nagyjából korrelálnak, ugyanis pl. a német bírói gyakorlat16 az osztrák joghoz hason-lóan17 az átrepülő állatokat, így a konkrét esetben a méhész ingatlanáról a szomszédjáéra átrepülő méheket zavarásnak minősíti, még ha annak szükséges voltát eltérően is ítéli meg a két jogrendszer.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
