Egy anekdota szerint a Code Civil előmunkálatai során, amikor felmerült az élettársi kapcsolat szabályozásának gondolata, Napóleon állítólag azzal zárta le a kérdést, hogy "az élettársak nem vesznek tudomást a jogról, tehát a jog sem vesz tudomást az élettársakról".
Amint a fenti anekdotából is kitűnik, az élettársi kapcsolatot sokáig a házassági akadályok vagy a hatósági közreműködéstől való idegenkedés miatt nem törvényesített kapcsolatnak ("vadházasság") tekintették; e mellett a többé-kevésbé tartós, de nem véglegesnek tekintett együttélésen alapuló kapcsolat is idesoroltatott. Az idők folyamán sajátos alakzata is kialakult: egyfajta "próbaházasság", amikor a felek a közös életet házasságkötés nélkül kezdik meg, de azzal a hallgatólagos vagy kimondott feltétellel, hogy később - a házasságkötéshez szükségesnek tartott feltételek biztosítását követően vagy a gyermekvállalásra tekintettel - házasságot kötnek.[1]
Ezt a sokszínű jelenséget hagyományosan a házassággal rokonítják, vagy ahhoz képest határozzák meg. A hasonlóságot általában a felek közti érzelmi-szexuális kapcsolatban, a közös gyermek születésének lehetőségében valamint az együttlakásban és közös gazdálkodásban látják, és az életközösség fogalmával ragadják meg. Ez kihat a jogi szabályozásra is: a monogám házasság intézményére tekintettel kezelik az élettársi kapcsolatot két természetes személy kizárólagos kapcsolataként, az élettársi kapcsolat vagyonjogi vonzatait a házassági vagyonközösség mintájára rendezik; a közös gyermekek jogállására, a szülőknek a gyermekkel való illetve egymás közti viszonyára vonatkozó szabályok - a törvényes és törvénytelen születés közötti különbségtétel megszűnésére tekintettel - ettől függetlenül is azonosak.
A jelenlegi reformtervek többsége is ebben a gondolatkörbe mozog; így került az új Ptk. rendszerében a Családjogi Könyvbe - a két családi jogviszony (a házasság és rokonság) mellé - harmadikként az élettársi kapcsolat is. Cikkünkbe be fogjuk mutatni, hogy a kérdésnek nem ez az egyetlen, sőt nem is feltétlenül a legjobb megközelítése: az élettársi kapcsolat - bár vagyonjogi vonatkozásai adják alapvető és uralkodó vonását - természetes személyek közötti viszonyként - más, rokon jogviszonyokkal együtt - leginkább a személyi jog területére tartoznék. Az élettársi kapcsolatot ugyanis nem kizárólag sajátos házasság-pótléknak, hanem a vagyonközösség egy formájának is tekinthetjük.
A vagyonközösségnek a hatályos jog három alapvető formáját ismeri el: a házastársi vagyonközösséget [Csjt. 27. § (1) bekezdés], az élettársi vagyonközösséget [Ptk. 578/G. § (1) bekezdés] és az együtt élő, közeli hozzátartozók vagyonközösségét [Ptk. 578/G. § (2) bekezdés]. A házastársi és az élettársi vagyonközösség egyidejűleg kizárólag két természetes személy között állhat fenn, a vagyonközösség megállapításához szükséges az életközösség fennállta, amelybe beleértendő - a házasság esetén a bírói gyakorlat, az élettársi kapcsolat esetén Ptk. 685/A. §-a alapján - az érzelmi közösség is. A közeli hozzátartozók vagyonközössége nem kizárólag két személy között állhat fenn, és megállapításának kifejezetten nem feltétele az érzelmi közösség, elegendő a közös háztartás fenntartásának ténye.
A Polgári Törvénykönyvről szóló T/5949. számú törvényjavaslat a vagyonközösségnek alapvetően csak két formáját ismeri: a házastársi (bejegyzett élettársi) [3:35-3:86. §] és az élettársi [3:98-3:99. §] vagyonközösséget.[2] A törvényjavaslat mindkét esetben párkapcsolatként tételezi a vagyonközösség alapjául szolgáló életviszonyt [3:14. § (1) bekezdés, 3:91. § (1) bekezdés], és feltételül szabja - az érzelmi közösséget is magába foglaló - életközösség fennálltát [3:35. § (3) bekezdés, 3:91. § (1) bekezdés]. Jól látható, hogy a törvénytervezet a hatályos Ptk.-hoz képest jóval szűkebb körben szabályozta a közös háztartásban élő vagyis közösen gazdálkodó természetes személyek vagyoni viszonyainak szabályozását, és egyértelműen a párkapcsolati modell mellett döntött.
A tervezett szabályozás e sajátosságának valószínűleg alapvetően három, ki nem mondott oka is van:
1. Az előterjesztő az élettársi kapcsolatot valójában még mindig a római jogi concubinatussal, a házassági akadályok miatt nem törvényesített kapcsolattal azonosítja.[3] Ez a magyarázata annak, hogy az élettársai viszony szabályozási modellje a házastársak közti jogviszony, amelyre vonatkozik a monogámia közrendi eredetű követelménye; ezért lesz az élettársi jogviszony is kizárólagos párkapcsolat.
2. Az életközösség alatt szerzett jogokon (és kötelezettségeken) való osztozás indokát a felek szoros érzelmi (és ki nem mondva: nemi) kapcsolatában és az ebből fakadó, emelkedett altruizmusban látja. Ez a magyarázata annak, hogy az érzelmi kapcsolat megszakadásának mind a hatályos joggyakorlat, mind a tervezett jogi szabályozás a vagyonközösséget megszüntető joghatást tulajdonít.
3. A joggyakorlatban jogcímként tömegesen csak a házastársi és élettársi vagyonközösség jelenik meg jogcímként; az együtt élő közeli hozzátartozók igényeiket általában más jogcímen (elsősorban elszámolás, ráépítés, hagyatéki hitelezői igény, jogalap nélküli gazdagodás címén) érvényesítik. Ez lehet annak magyarázata, hogy az előterjesztő e jogviszonyok rendezését nem tartotta szükségesnek illetve fontosnak.
Ez a megközelítés azonban komoly kritikával illethető:
1. Előfordul, hogy valaki a házastársi életközösség fenntartása mellett létesít újabb életközösséget. Az is előfordulhat, hogy valaki egyszerre két másik személlyel létesít életközösséget. E kapcsolatok a jelenlegi szabályozás mellett éppen a monogámia követelménye miatt nem rendezhetők el sem házasságként, sem élettársi kapcsolatként, noha világos, hogy ezekből is származhatnak jogviták. A házasságra vonatkozóan az egynejűség közrendi követelménye mindenképpen fenntartandó, de erősen kétséges, vajon szükséges-e az élettársi kapcsolatra is alkalmazni azt.
2. A vagyonközösség a felek vagyoni viszonyait rendezi. Nyilván senki számára nem ismeretlen az érdekházasság jelensége, amikor az érzelmi közösség eleve hiányzik; ez azonban nem zárja ki azt, hogy a felek közös vagyonra tegyenek szert. A közös vagyon létrejötte ugyanis ahhoz a tényhez kapcsolódik, hogy a felek valamilyen módon megosztják egymással vagyonukat, vagyis közös gazdálkodást folytatnak. Ha ez így van, vajon miért szükségszerű a vagyonközösség megszűntét megállapítani, ha az érzelmi közösség megszűnik ugyan, de a közös gazdálkodás fennmarad?
3. Az élettársi és házastársi vagyonközösségre alapított igények nagy száma nem jelenti azt, hogy csak e viszonyokból eredne olyan igény, amelyet legjobban a vagyonközösség szabályai szerint lehet elrendezni. Éppen az ezt helyettesítő jogcímek változatossága mutatja a szabályozás hézagait és szükségességét.
A vagyonközösség tételezésének indoka valójában az egy háztartáson belüli közös gazdálkodás viszonyaiban keresendő. A közösen gazdálkodó és együtt élő természetes személyek ugyanis nem csupán saját, hanem a velük élő más természetes személyek szükségleteinek kielégítésére is kötnek szerződéseket, ami az így szerzett dolgok tulajdoni és használati viszonyainak felderítését végletesen elnehezíti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
