"A tanulmány az abortusz szabályozásának történetét követi végig, és elemzi a jogi változások mögött meghúzódó társadalmi-politikai folyamatokat a huszadik század első nyilvános vitáitól a 2022-es »szívhangrendeletig«. Amellett érvelünk, hogy az abortusz jogi státuszáról folytatott viták kulcseleme Magyarországon a nacionalizmus volt az elmúlt száz évben."
"Your body is a battleground" ("A tested csatatér") - áll Barbara Kruger ikonikus szitanyomatán, amelyet a művész a nők abortuszhoz való jogáért szervezett 1989-as washingtoni demonstrációra készített. A női test csatatérré válása tehát korántsem újkeletű dolog: ebben az időszakban vette kezdetét az USA-ban az abortuszhoz való alkotmányos jog aláásása, ami 2022-ben a Roe v. Wade ügyben hozott 1973-as legfelsőbb bírósági döntés eltörléséhez vezetett. Az 1980-as évek végére az abortuszellenes aktorok megerősödése már a vasfüggöny másik oldalán is érezhetővé vált. Az 1989 óta eltelt több mint három évtizedben a terhességmegszakítás jogi szabályozásának alakítására Magyarországon mindig konzervatív, magukat nemzetinek valló politikai erők kormányzása idején került sor; az első vonatkozó jogalkotásra közvetlenül az új alkotmányos rendszer kiépítésekor, az Antall-kormány alatt, amikor a rendeleti szabályozást magasabb szintű, törvényi szabályozás váltotta fel. Míg az 1992-es, a magzati élet védelméről szóló törvényt széles körű társadalmi és politikai vita előzte meg, a 2022-ben hozott, "szívhangrendelet"-ként ismertté vált belügyminisztériumi rendelet kapcsán semmiféle egyeztetés nem történt. Az utóbbi fejlemény része egy folyamatnak; annak, hogy a nemzetközi abortuszellenes lobbi hatására ismét felerősödtek a hazai "pro-life" ("életpárti") hangok. Azonban a magyar társadalom túlnyomó többsége (70-80%-a) továbbra is a terhességmegszakítás engedélyezése mellett teszi le a voksát, nehéz helyzetbe hozva ezzel a magát "életpárti"-nak beállító kormányt.[1]
A kortárs politikai diskurzusok meghatározó eleme, hogy nem maguk a múltbeli történések, hanem azok értelmezései válnak meghatározóvá: ez a női test ellenőrzése, így a születésszabályozás kérdéseinek esetében is megfigyelhető. A tanulmány az abortusz szabályozásának történetét követi végig, és elemzi a jogi változások mögött meghúzódó társadalmipolitikai folyamatokat a huszadik század első nyilvános vitáitól a 2022-es "szívhangrendeletig". Amellett érvelünk, hogy az abortusz jogi státuszáról folytatott viták kulcseleme Magyarországon a nacionalizmus volt az elmúlt száz évben. Ennek első katalizátora a háborús nemi erőszak volt: az első világháborúban elkövetett nemi erőszak esetei nyomán kapott az abortuszról szóló vita nyilvánosságot, és a második világháborúban elkövetett tömeges nemi erőszak hozta el Magyarországon az abortusz legalizációját.[2] Mindkét időszakban jelentős szerepe volt az etnonacionalizmusnak az idegen hadseregek katonái által elkövetett erőszakról szóló diskurzusban. A szintén etnikus paradigmában gondolkodó illiberális rezsim pedig az amerikai fundamentalista diskurzus normalizációjával igyekszik megkérdőjelezni az abortusz legitimációját, jelen esetben ugyanis az abortuszellenesség beleillik a nemzetépítő politikájába. Amellett érvelünk, hogy a "szívhangrendelet" hátterének megértéséhez elengedhetetlenül vizsgálandó jelenségek közé tartozik a kortárs, szélsőjobboldali anti-gender mozgalmak térnyerése, a szülész-nőgyógyász szakmai tevékenység következtében elterjedő, a nőket tárgyiasító medikalizáció, valamint az azzal szemben kialakuló, politikai törésvonalak felett álló ellenállás.
A szülészet fejlődésével és a nőjogi mozgalmak térnyerésével a 19. és 20. század fordulóján felélénkült a reprodukcióról szóló eszmecsere. A közéleti-politikai viták mellett, olykor azokhoz szorosan kötődve, azok érvrendszereit támogatva jelen voltak a terhességmegszakításról folytatott szakmai viták is. Az abortusz engedélyezhetőségéről és annak orvosi kritériumairól szóló szakmai-társadalmi vitához az indítóokot az 1914-es kárpátaljai orosz betörés során katonák által elkövetett nemierőszak jelensége adta, ezzel vette kezdetét a több mint száz éve zajló, társadalmi térben artikulálódó politikai vita az abor-
- 4/5 -
tuszról Magyarországon. A sajtóban akkoriban fontos szempontként merült fel az erőszakot elkövető katonák idegen származása, ami a háborús időszakban kiemelt hangsúlyú nemzeti diskurzust erősítette. Az első világháborús viták legfontosabb szereplői és alakítói a nőgyógyászok voltak, akik kevésbé nemzetpolitikai, inkább orvosi szemszögből közelítettek a kérdéshez.
Tauffer Vilmos, a szülészet és a bábaügy kormánybiztosa, a korszak nőgyógyász szaktekintélye 1915 februárjában nyilatkozatot adott ki a magzatelhajtással kapcsolatos hazai orvosi konszenzusról.[3] A nőgyógyászok álláspontja szerint a megerőszakolt nők testi egészségére hatással voltak a lelki fájdalmak is, vagyis az erőszakból fogant magzatok elhajtása életmentésnek minősült, amiért az orvos nem volt büntethető. Tauffer véleménye szerint egy lelkiismeretes orvosnak el kell végeznie a beavatkozást, ha erőszaknak áldozatul esett nőkről van szó.[4] Ezzel a terhességmegszakításról szóló vita új dimenziót kapott: az anya jólétének figyelembe vételét. Téves tehát az a feltételezés, hogy ez az elv - miszerint az anya egészségét a meg nem született magzat egészsége elé lehet helyezni - csak a feminizmus második hullámának idején jelent meg, illetve az 1968-as mozgalmakhoz köthető: az elv Magyarországon jóval korábban jelen volt már mind az orvosi, mind a politikai diskurzusban. (Es csak az 1960-as évek végén kerül az ideológiai viták középpontjába az anyahibáztatás; az, hogy a nő egyedül felelős az abortuszért.) Tauffer Vilmos a szakértői döntést egy háromfős orvosi konzíliumra bízta volna (amely felvetés bizonyos mértékben előképének tekinthető azoknak az abortuszbizottságoknak, amelyeket évtizedekkel később, a Vörös Hadsereg katonái által elkövetett tömeges nemi erőszak után a kommunista Egészségügyi Minisztérium állított fel). Az 1915-ös szakmai konszenzus azonban korántsem lehetett teljes körű. A háború végét követően egy előadás során Scipiades Elemér orvostanár például az erőszak következtében létrejött terhességek megszakítását jogosnak tartó felfogás ellen foglalt állást.[5]
A két világháború közötti időszak legfontosabb jogi változását a Magyar Országos Orvosszövetség 1928. szeptember 8-án tartott kongresszusa indította el, ahol kidolgozták a legális (orvosi) terhességmegszakítás elveit és kötelező orvosi gyakorlatát. A szövetség Minich Károly törvényszéki orvosszakértő javaslatát Tauffer Vilmos kiegészítésével fogadta el, amely szerint "csakis az anya életét és egészségi állapotát komolyan veszélyeztető indokokból" végezhető el a terhességmegszakítás, amelyről egy háromfős orvosi konzílium dönt.[6] A hivatalos állásfoglalás visszanyúlt az első világháborús erőszakesetek kapcsán létrejött szakmai konszenzushoz, és előkészítette a Kúria B.I. 118/1933. számú döntvényét, amely legalizálta az orvosok által életmentés céljából végzett abortuszok fennálló gyakorlatát.
1932 áprilisában a Budapesti Orvosegyesület Nőgyógyászati Szakosztályának ülésén hangzott el Schulcz Ágost előadása a magzatelhajtás szabályozásának kérdéseiről, hosszú vitát generálva az orvosilag indokolt abortuszok jogi körülbástyázásáról. Egy néhány évvel korábban, 1928-ban létrejött szakmai konszenzusra alapozva az előadó törvényi szabályozást sürgetett, amely meghatározott indikációk esetében intézményesítette volna a legális abortuszt.[7] A törvényalkotás ugyan elmaradt, ám egy 1933-as kúriai döntvény jogszerűvé tette a kialakult gyakorlatot.[8] A Büntető Jog Tára című periodikum részletes elemzést közölt a döntés indokolásáról dr. Harmath Jenőtől, aki az 1928-as orvoskongresszus etikai állásfoglalására hivatkozva kifejtette, hogy legális terhességmegszakítás alatt azt értik, mikor az orvos egy más módon el nem hárítható életveszélytől vagy súlyos egészségkárosodástól menti meg a terhes nőt a műtét elvégzése által; veszély alatt nemcsak a jelenben fennálló, hanem a jövőben fenyegetők veszélyeket is értve.[9]
A háborús nemi erőszak okán kialakult, majd a harmincas évek válságokkal terhelt időszakában újból fellángoló viták során azt látjuk, és a medikalizáció fokozatos térnyerése is azt mutatja, hogy a szakmai állásfoglalások elsősorban a nőgyógyászok védelmét szolgálták. A szakma érdeke volt, hogy a jogos életmentést elkülönítsék a nyereségvágyból elkövetett magzatelhajtástól; vagyis nem került védelem alá az orvosok által végrehajtott összes abortusz, csupán a szakmai megegyezést betartók által végzett beavatkozások.[10] Ebben az időszakban, 1933 és 1945 között az orvos egyéni lelkiismerete alapján dönthetett, hogy mi számított adott esetben életveszélynek vagy egészségkárosodásnak. Vagyis a szakma ki tudta használni azt a nemzetközi tendenciát, amely a gazdasági világválság nyomán bontakozott ki, és az abortuszszabályozás lazítása irányába hatott.
Az abortuszviták középpontjában az a kérdés áll, kinek van joga döntést hozni a női testen elvégzendő
- 5/6 -
orvosi beavatkozásról. A művi vetélés szabályozásában radikális változáshoz a szovjet hadsereg által 1944-45 telén elkövetett tömeges nemi erőszak vezetett. A Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. február 14-től tisztiorvosi engedéllyel, egészségügyi intézményben, ingyenesen elvégezhetővé tette az abortuszt.[11] A Vörös Hadsereg katonái által elkövetett tömeges nemi erőszak következtében engedélyezett beavatkozások kérvényezéséhez nőgyógyászati osztályokon kellett jelentkezni és nyilatkozni, miszerint a terhesség nemi erőszak következményeként jött létre. Az erről szóló jegyzőkönyvet a terhes nőnek, egy nőgyógyász szakorvosnak és - adott esetben, illetve amennyiben jelen volt - a férjnek is alá kellett írnia.[12] Magyarországon tehát a nőkön elkövetett háborús nemi erőszak nyomán, nemzetvédelmi okokból vált engedélyezetté a terhességmegszakítás, ellentétben a nyugat-európai országokkal és az USA-val, ahol a feministák küzdelme nyomán vált legálissá a művi vetélés.
A terhességmegszakítás újraszabályozása esetén szükségszerűen fellángoló belpolitikai csatározások elkerülése végett a koalíció pártjai tudatosan fenntartották a szabályozási bizonytalanságot. A kommunista irányítás alatt álló Egészségügyi Minisztérium nem kívánta egy újabb vitás kérdés révén növelni az amúgy is napirenden lévő koalíciós konfliktusokat. Nem nyitottak széleskörű politikai vitát, hanem csendesen, közvetlen minisztériumi utasításokkal szabályozták a kérdést. Így a koalíciós időszakban sikerült elkerülni az összeütközést a terhességmegszakítást minden korlátozás nélkül engedélyezni kívánó szociáldemokraták és a vallási, pronatalista okokból szigorú korlátozó szabályozást követelő kisgazdák között.[13] Mindennek árnyékában a nőgyógyász szakmán belül újra és újra napirendre került a születésszabályozás kérdése. 1946-47-ben a Magyar Orvosok Szabad Szakszervezetének hivatalos folyóirata, az Orvosok Lapja hasábjain nyilvános szakmai vita zajlott a művi születésszabályozás kérdéseiről, ami az 1932-es szociáldemokrata orvosi ankét folytatásának is tekinthető mind a résztvevők személye, mind az érvek szempontjából.[14] A vita elvi keretrendszerét a kommunista, egyenlőségen alapuló társadalom felépítésének elképzelése adta, amelynek során a résztvevők az abortusz engedélyezése, illetve a szociális indikáció kiterjesztésére mellett és ellen is érveltek.[15]
Az ideiglenes, szakmai-erkölcsi vitákat kiváltó helyzet az 1952-1953. évi népesedéspolitikai programmal változott meg, amelynek meghatározó részét képezte a magzatelhajtás elleni küzdelem; az utóbbi egészségügyi, belügyi és igazságügyi kérdésként jelent meg a program kidolgozásakor. Az Egészségügyi Minisztérium 1952 februárjában körlevelet adott ki az abortusz elleni fellépésről, amely vezérfonalát képezte az abortuszellenes előadásoknak, az I. sz. Női Klinikán április 11-én megtartott országos aktívaértekezleten pedig Ratkó Anna egészségügyi miniszter meghirdette a magzatelhajtás elleni küzdelem kezdetét.[16] A május 29-én kiadott egészségügyi minisztériumi utasítás változtatott az addigi megengedő szabályozáson: szigorúan szabályozta a terhességmegszakításhoz való hozzáférést, az orvosok és bábák bejelentési kötelezettségeit, valamint a rendvédelmi szerveket is bevonta az illegális abortőrök elleni fellépésbe; újdonság volt, hogy a 28. terhességi hétben állapította meg a beavatkozás határidejét, amelyet első, illetve másodfokon is működő abortuszbizottságoknak kellett engedélyeznie.[17] A terhességmegszakítás ebben az időszakban tehát nem volt tilos, de egy bizottság vizsgálta meg a végrehajtás feltételéül szabott egészségügyi okok fennálltát, a rendelethez mellékelt hosszú lista alapján.[18] A szociális ok nem szerepelt az indokok között, hiszen az utasítás alkotói szerint 1952-ben, a "dinamikusan fejlődő Magyarországon" egyetlen nő sem hivatkozhatott szociális nehézségekre.
Ez a közbeszédben a "Ratkó-korszak"-nak nevezett időszak, noha Ratkó Anna csak 1953. április 3-ig állt a minisztérium élén. A rendvédelmi szervek kemény fellépése 1952 végétől 1953 júliusáig tartott, miközben a nagyszabású propagandakampány mellett demonstratív abortőrpereket indítottak a fővárosban,[19] és a tárgyalásokra vidékről is elküldték az egészségügyi dolgozókat.[20] Minisztériumi háttérdokumentumokból tudható, hogy 1952 októberében Ratkó már felvetette a méltányossági alapú bizottsági elbírálás bevezetését, valamint a legitim indokok körének szélesítését az abortuszkérvényeket illetően, hogy népszerűbbé váljanak a bizottságok, így segítve a terhességmegszakítások intézménybe terelését, ugyanakkor szigorúbb rendőrségi ellenőrzést és bejelentési kötelezettséget is követelt, szintén az illegális abortuszok elleni fellépés jegyében.[21] Ebben az időszakban az élveszületések éves száma közel 21 ezerrel nőtt, ám ez nem változtatta meg tartósan a demográfiai trendet. Az ekkoriban született gyermekek legtöbbje tervezett volt, csupán előretolódott az érkezésük, amit aztán nem követett további gyerme-
- 6/7 -
kek születése a családjukban: a statisztikai görbe ugyanis a mérsékelt növekedést követően erős csökkenést mutatott.[22]
A szemlélet- és tudatformáló tevékenység mögött ebben az időszakban valójában nem a korszak névadójaként számon tartott Ratkó Anna állt, hanem főként az egészségügy államigazgatási apparátusa és a szülész-nőgyógyász szakma.[23] A korszak meghatározó szakpolitikai alakja volt Drexler Miklós sebészorvos, aki miniszterhelyettesként irányította az abortusz elleni küzdelmet, amely egy nagyobb szabású anya- és csecsemővédelmi programba illeszkedett.[24] A Ratkó Anna által jegyzett utasításokat - amelyek alapja egy 1936-os szovjet rendelet volt - a szülésznőgyógyász szakma prominens képviselői tárgyalták meg és fogadták el. Az 1953 februárjában kiadott minisztertanácsi határozat az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről már a népesedési kampány késői szakaszát jelezte.[25] Az abortuszról szóló rendelkezés mellett a terhesség medikalizációját segítette elő a háromszori, kötelező orvosi vizsgálat előírása a szülés előtt álló nőknek.[26] A "Ratkó korszak" csupán 1953 nyaráig tartott, amikor Nagy Imre kormánya enyhítette az abortőrők elleni szigorú rendőri fellépést. 1954. január 1-től szociális indok alapján is elérhetővé vált a művi abortusz.
A bizonytalan helyzetet 1956 júniusában egy minisztertanácsi határozat oldotta fel, amely egészen 1990-ig meghatározta a vonatkozó jogi keretet: gyakorlatilag indoklás nélkül lehetővé tette a terhességmegszakítást az első tizenkét hétben.[27] Ebben az időszakban - a népesedési viták és a terhességmegszakítás szabadságát lényegileg nem érintő kisebb szabályozási módosítások (olyan kérdésekben, mint hogy ki fizeti a műtétet, szükség van-e tanácsadásra, hány tanácsadási alkalom legyen) mellett - az abortusz végig elérhető volt szociális okokra való hivatkozás alapján. Az 1956-os forradalom idején a munkástanácsok követelései között megjelent a megengedő terhességmegszakítási határozat hatályon kívül helyezése, azzal az érveléssel, hogy a terhességmegszakítás engedélyezése "szovjet" találmány, amelyet ráerőltettek a magyarokra, hogy a magyar nemzetet elveszejtsék. Balassagyarmat pedig, például, különutas megoldást választott: a helyi egészségügy nyomására a Forradalmi Tanács úgy módosította a minisztertanácsi rendeletet, hogy a város népesedéspolitikai okokból megadja a jogot a kezelőorvos számára az abortusz elvégzésének megtagadására.[28] A pro-life érvelés a forradalom tíz napja alatt nemzetet védő felhangot kapott, ami előrevetítette az 1989 utáni nacionalista érveléseket.
A pronatalista népesedéspolitika visszafogottabb formában ugyan, de folytatódott a Kádár rendszerben is. Az internacionalista törekvések ellenére a demográfia mindenkor nemzeti keretben értelmeződött Magyarországon, aminek része volt annak meghatározása, hogy kit tekintünk magyar nemzetiségűnek, és mit értünk család alatt. Az 1973-as népesedéspolitikai határozatot[29] megelőző sajtóvitákban a nőgyógyászok és a demográfusok mellett meghatározó szerepe volt a "népies" aktoroknak. A tradicionális társadalomra és nemzeti értékekre építő érvelésük rokon vonásokat mutatott a kommunizmus építésének érvrendszerével: az individualizmus helyett a közösség érdeke kapott hangsúlyt, megjelent a központi kontroll, a patriarchális rendszer és az egyéni áldozatvállalás szorgalmazása is. Vagyis azt látjuk, hogy a népességfogyást korábban nemzethalálként aposztrofálók a kommunista társadalom felépítésének érveit instrumentalizálták a saját céljaik elérése végett.[30] Az említett 1973-as népesedéspolitikai tárgyú minisztertanácsi határozat, melynek elvi alapja a maternalizmus volt, három részből állt: a családtámogatások rendszerének bővítéséről, a terhességmegszakítás engedélyezésének adminisztratív újraszabályozásáról, valamint a szexuális nevelés rendszerének kiépítéséről szóló rendelkezésekből. A szabad abortusz 1956 óta fennálló intézménye megszűnt ugyan, ám nagy hangsúlyt kapott a korszerű fogamzásgátlási módszerek megismertetése a lakossággal. Egy 1973-as egészségügyi minisztériumi rendelet[31] alapján a terhességmegszakítás kérvényezésekor egy formanyomtatványt kellett kitölteni, és továbbra is abortuszbizottságok bírálták el, hogy fennáll-e a feltételül meghatározott tíz indok valamelyike. A bizottságok összetétele is megváltozott: 1973-tól már egy védőnő és egy tanácsi megbízott ült a nőgyógyász elnök mellett az elsőfokú bizottságban, másodfokon pedig szakszervezeti képviselők is részt vettek az üléseken. A rendelet heti két tanácskozást tett kötelezővé. Látható, hogy a hetvenes évek társadalmi és jogi változásai új típusú paternalista születésszabályozási rezsim formálódásával jártak együtt. Az állami támogatásokkal operáló, háromgyerekes családformát idealizáló szocialista családtervezési modell ugyanúgy a népesség növekedésétől remélte a nemzet prosperitását, mint a két világháború közötti rezsim, pusztán eltérő ideológiai érvrendszert használtak a politikai legitimációjukhoz.
- 7/8 -
A rendszerváltást követő jogi változások miatt szükségessé vált az addigi, rendeleti szabályozás helyett az abortusz törvényi szabályozása, ugyanis az Alkotmány értelmében az alapvető jogokra vonatkozó kérdéseket törvényi szinten kell szabályozni. A szakmaipolitikai vita már 1988-ban kezdetét vette, a formasággá vált abortuszbizottsági rendszer társadalmi megkérdőjelezésével és az egyházi körök lobbimunkájának beindulásával, aminek lökést adott az MDF októberi, Szegeden tartott népesedési konferenciája. A kormányzat igyekezett politikai tőkét kovácsolni egy liberalizáció felé mutató jogalkotási kezdeményezéssel, amiben nagy szerepet játszott a szakmai bizottság előkészítő munkája.[32] Ennek eredményeként 1988-ban minisztertanácsi rendeletet adtak ki, amely hatályon kívül helyezte az 1973-as népesedéspolitikai határozatot, ezzel együtt megszüntetve a rossz emlékű abortuszbizottságok intézményét; az abortuszt kérvényező nők szociális hátterének kivizsgálására ideiglenesen a Család- és Nővédelmi Tanácsadót jelölték ki.[33]
Az abortusz kérdése, amely a rendszerváltás után az elsők között rendezni kívánt kérdés volt, rávilágított arra, hogy az állami reprodukciós politika nem pusztán az abortusz szabályozásának mikéntjéről szól, hanem világnézeti szempontok is megjelennek, amelyek eltérőek a nők és az anyaság egymáshoz való viszonyát illetően.[34] Ez a világnézeti konfliktus nyíltabbá vált a kommunizmus bukásával, mindaddig ugyanis a magzat jogai érdekében megfogalmazott érveket a kommunista jövőbe vetett hittel igazolták. A magzatvédő csoportok immár vallási érvekkel megtámogatott fellépését követően nyílt vita bontakozott ki a sajtóban és más fórumokon.[35] A vita alapvetően a magzat alkotmányjogi státuszáról folyt, illetve azokról a kérdésekről, hogy személynek tekinthető-e a magzat - és ha igen, mikortól van joga az élet alkotmányos védelmére, illetve ez a jog milyen viszonyban áll a terhes nő alkotmányos jogaival.[36]
1990 nyarán a magzatvédő lobbi egyik fő képviselője, Jobbágyi Gábor indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz. Az ebben az ügyben hozott alkotmánybírósági határozat kimondta, hogy az abortuszt törvényi szinten szükséges szabályozni, illetve azt is, hogy az Alkotmány alapján nem dönthető el a magzat jogi státuszának kérdése; a döntés mérlegelése során megjelentek azok az érvek, miszerint a nők önrendelkezéshez fűződő joga miatt az abortuszt betiltani nem lehet, viszont a magzati élet védelme érdekében nem engedhető meg indok nélkül a terhességmegszakítás.[37] Ennek nyomán jött létre az 1992. évi magzatvédelmi törvény, valamint a végrehajtásáról szóló népjóléti minisztériumi rendelet.[38] Bár e törvény az élet kezdetét a fogantatástól számítja, nem tekinti jogalanynak a magzatot. A törvény révén a jogalkotó rendelkezett többek között az iskolai szexuális nevelésről, valamint a fogamzásgátló eszközök állami támogatásáról is, ám ezen elemek inkább a politikai kompromisszum lenyomatának tűnnek, mivel a gyakorlatban nem valósultak meg.
A szabályozás körüli vitákban szinte minden érdekcsoport képviseltette magát, így aktív részese volt a Feminista Hálózat és a Szabad Döntés Jogáért kampánycsoport is. A Nőszemély folyóirat hasábjain rendszeresen közöltek írásokat a témában.[39] Mindemellett látnunk kell, hogy míg társadalmi szinten a nők tevékenyen részt vettek a vitában, a parlamenti döntéshozatalban szinte kizárólag férfiak játszottak döntő szerepet.[40] A kérdés bonyolultságát mutatja, hogy a hívők, így a hívő nők álláspontja sem volt egységes a mesterséges születésszabályozás és az abortusz engedélyezése kapcsán.[41] És bár a kortárs illiberális rendszerekhez kötődő, vallásos legitimációval bíró szervezetek kommunikációja révén úgy tűnik, hogy a születéskorlátozást illetően nincs vita a katolikus egyházon belül, már az 1960-as években komoly ütközés alakult ki a házasság céljának értelmezésében. Míg a hagyományos tanítás hívei elutasították a születéskorlátozás minden formáját, a modern álláspont a szülői felelősség és a házastársi szeretet jegyében erkölcsileg nem tartja elítélendőnek a fogamzásgátlás bizonyos formáit. Az életvédelem origójának számító 1968-as pápai enciklika, a Humanae Vitae pedig egy konzervatív kisebbség véleményét tükrözi, amely nincs összhangban a hívők többségének életvezetésével.[42] Az orvosszakma hasonlóan megosztott volt a kérdésben; egyes magukat "életpártinak" valló orvosok ebben az időszakban vezető pozíciót vállaltak a Magzatvédő Társaság vagy a Pacem in Utero nevű szervezetekben. Mindez rávilágít, hogy az alapvetően világnézeti kérdésként tárgyalt abortuszkérdésben a válaszvonal nem a hagyományos politikai jobb- és baloldal között húzódik.
A magzatvédelmi törvénnyel szemben benyújtott, a súlyos válsághelyzet fogalmát támadó indítványokra válaszolt az Alkotmánybíróság 1998-as határozata, amely kimondta, hogy "nem alkotmányellenes, ha
- 8/9 -
törvény az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén lehetővé teszi a terhesség megszakítását"; valamint arról is rendelkezett, hogy e fogalmat törvényben szükséges meghatározni.[43] Ennek következtében 2000-ben módosult a magzatvédelmi törvény: kiegészült azzal a meghatározással, miszerint súlyos válsághelyzet azt értjük, amikor a terhesség kihordása "testi és lelki megrendülést, valamint társadalmi ellehetetlenülést" jelentene a nő számára; előírta továbbá az abortusz előtti kétszeri, kötelező tanácsadást, és azt, hogy a két alkalom között legalább 3 napnak kell eltelnie.[44] Ennek a tanácsadásnak a keretében a kérvényező nő a Családvédelmi Szolgálatnál négyszemközti beszélgetésen köteles részt venni egy védőnővel, ahová a terhesség tizenkettedik hetéig, válsághelyzet esetén lehet fordulni. Ez sok szempontból változást jelentett az addigi gyakorlathoz képest: a Családvédelmi Szolgálatnál a tanácsadás jellege személyesebb és jellemzően jóval hosszabb is lett, mint az abortuszbizottságok orvosaival való pár perces hivatalos találkozás. A második tanácsadási alkalmat követően a terhesnek nyolc napon belül jelentkeznie kell a kijelölt egészségügyi intézményben, ahol a nem orvosi indokkal végzett abortusz díjának megfizetése után elvégzik a beavatkozást. Ez a törvény jelenleg is hatályos.
A magyarországi születésszabályozási rendszer az államszocialista időszakban jelentősen átalakult. Bár nemzetközi összehasonlításban a szocialista országokban, így Magyarországon is kiugróan magas volt a terhességmegszakítások száma a rendszerváltás előtt, ez a korszerű születésszabályozási módszerek relatív hiányával és az ismeretek alacsonyabb fokával is magyarázható. A hagyományos magzatelhajtási módszereket azonban időközben felszámolták, jórészt a kommunista rendőrség ismert hatékonyságának köszönhetően,[45] illetve azért, mert az ötvenes évek első felében végbement a születéskorlátozás medikalizációja: a bábák bekerültek a kórházakba és szülőotthonokba, aminek következtében csökkent a magzatelhajtások száma, és ezzel arányosan növekedett az intézményekben végzett abortuszoké. Az abortuszok számának 1968-69-es tetőzését követő csökkenés egyfelől a fogamzásgátlás szélesebb körű elterjedésének, a fogamzásgátló eszközök hozzáférhetőbbé válásának, másfelől az új népesedéspolitikai intézkedéseknek tudható be.[46] Ezek alapvetően változtatták meg a nők viszonyát a fogamzás folyamatával: a teherbeesés már nem végzet vagy szerencse kérdése volt, hanem szabályozható biológiai folyamattá vált egy szélesebb társadalmi kör számára.
A medikalizáció részeként értelmezhető az a folyamat is, amelynek során a kórházban végzett művi abortusz születéskorlátozó eszközként való használatát egyre inkább háttérbe szorította a hormonális fogamzásgátlás. Az ötvenes években használt, kevésbé hatékony Timidon zselé és tabletta után 1967-től lett elérhető az első magyar gyártmányú hormonális tabletta, az Infecundin, majd 1971-ben megjelent a Bisecurin.[47] Az Infecundint kizárólag nőgyógyászati szakrendelésen lehetett felíratni receptre, és csak kijelölt gyógyszertárakban forgalmazhatták. A lakosság tájékoztatásának hiányában az orális fogamzásgátlók bevezetése pár éven belül nem tudott hozzájárulni érdemben az abortuszok számának mérséklődéséhez: sok abortuszt kérvényező nő ekkoriban nem is hallott még a tablettáról.[48] Az Infecundin 1981-es kivonása után került piacra az Ovidon és a Rigevidon, amelyek szintén kombinált hormonális fogamzásgátló tabletták voltak.
A tabletta azonban a szexuális forradalom ünnepelt termékéből illetve a női reproduktív önrendelkezés szimbólumából hamar egészségügyi kritika tárgyává vált. A vallási fundamentalista ellenérvek mellett az 1980-as években megjelent az USA-ban az egészség-feminista mozgalmak (health feminism) kritikája is a magas hormontartalmú készítményekkel szemben - valódi önrendelkezést és választást követelve.[49] Magyarországon a közelmúltban erősödött fel az a diskurzus, amely a hormonális fogamzásgátlás alternatíváit, vagyis a korszerű intrauterin és barrier elven működő eszközöket szorgalmazza. Mindez nem történeti előzmény nélküli: a szocializmusban modernnek számító, a Pálma Gumigyár által gyártott pesszáriumokat Hirschler Imre nőgyógyász is népszerűsítette.[50] Az esetleges egészségügyi kockázatok mellett a tabletták hátránya a nehéz hozzáférhetőség, ugyanis orvosi rendelvényhez kötöttek, és nem élveznek társadalombiztosítási támogatást. Emellett a 2021-es, LMBT-ellenes "gyermekvédelmi" törvény[51] folytán kiszorultak az iskolákból azok a civil szervezetek, amelyek elvégezték az alulfinanszírozott és túlterhelt közoktatási rendszerben a szexuális nevelés mostoha feladatát. Vagyis a reproduktív önrendelkezés terén is megfigyelhető, hogy az alacsonyabb társadalmi státuszú, kevesebb tőkével rendel-
- 9/10 -
kezők kiszorulnak a saját életüket és testüket érintő döntéshozatalból.
A hormonmentes opciók népszerűsítése a feminista narratíva mellett egy másik keretben is értelmezhető. Az ultrakonzervatívok által propagált, amerikai pénzen terjeszkedő FEMM (Fertility Education and Medical Management) módszert - amely a menstruációs ciklus követésén, a termékeny és nem termékeny időszakok elválasztásán alapul - államilag támogatott, a Semmelweis Egyetemen akkreditált tanfolyamon sajátíthatták el magyar szülész-nőgyógyászok 2019-ben.[52] A képzésen résztvevőknek vállalniuk kellett, hogy egy évig nem írnak fel fogamzásgátló készítményt pácienseiknek, és nem nyújtanak lombikkezelést sem. A módszert terjesztésére vállalkozó orvosok közül sokan semmilyen körülmények között nem végeznek terhességmegszakítást.[53] Hasonló elven működik az omahai VI. Pál Intézetben kidolgozott NaPro (Natural Procreative Technology) és a dublini fejlesztésű NeoFertility is, amelyek mind a humán reprodukció művi szabályozásának - az asszisztált reprodukciós technológiák, az abortusz és a hormonális fogamzásgátlás - legitimitását kérdőjelezik meg. Az Egyesült Államokban a poszt-Roe korszak egyik aggodalmat keltő fejleménye, hogy a fundamentalista szereplők által szponzorált, szenzitív biológiai adatokhoz hozzáférő termékenységfigyelő FEMM applikáció milyen hatással lehet a reproduktív jogokért folytatott küzdelemre.[54]
Az abortuszellenes koalíció a "családbarátság" leple alatt nyilvánítja a nők jogos igényét a reproduktív egészségükkel kapcsolatos döntésekbe való aktív bekapcsolódásra veszélyesnek. Ezek mind olyan implicit mechanizmusok, amelyek jogon kívüli eszközökkel képesek befolyásolni az abortusz vagy a fogamzásgátlás hozzáférhetőséget, épp ezért nem a nyilvános térben zajlanak. A tudományosan megalapozott információkat közlő csatornák beszűkítése és a hiányok bújtatott ideológiai neveléssel való kitöltése része annak az átrendeződésnek, amely világszinten zajlik, és a gender mint "szimbolikus kötőanyag" ellen irányul.[55] Ezt támasztja alá az Európai Parlament 2023-as kutatási jelentése is, amely a fogamzásgátláshoz való hozzáférés, illetve a fogamzásgátláshoz kapcsolódó információk elérhetőségét vizsgálta: Magyarország (40%) mögött csupán két ország található a skálán - Bosznia-Hercegovina (39%) és Lengyelország (33,5%).[56]
A 2010 óta hatalmon lévő illiberális rezsim felerősítette a nemzethalált vizionáló népesedéspolitikai diskurzust, amelynek fontos eleme a nők reproduktív funkcióinak ellenőrzése és tematizálása. A 2012-ben az Alkotmány helyébe lépő Alaptörvény II. cikke szerint a "magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg",[57] ugyanakkor a jelenlegi szabályozási gyakorlat ennél megengedőbb. A szüléshez és a születésszabályozáshoz kapcsolódó témákban jelenleg is fontos szakmai-politikai viták zajlanak Magyarországon. Az első vita a hálapénzről, a szülészeti erőszakról, azaz a szülő nők jogairól folyt a túlmedikalizált, lélektelen és alulfinanszírozott magyar egészségügyben.[58] A második az abortuszról szóló politikai vita, amelyet az amerikai keresztény fundamentalista érveket - például a "szívdobbanás" elvet - Magyarországra importáló, adófizetői pénzből támogatott, egyre erősödő abortuszellenes hangok generálnak, melyek utóbbiaknak a célja a mesterséges születésszabályozás legitimációjának megkérdőjelezése.[59]
Az abortusztörvények jelenleg Magyarországon és a volt szocialista országokban - Lengyelország kivételével - liberálisabbak, mint a világ legtöbb országában. Ezek a rendelkezések azonban általában olyan, a női jogvédők által sérelmezett elemeket tartalmaznak, mint az abortusz térítési díja, a tanácsadásokon való kötelező részvétel, a két tanácsadás közötti kötelező háromnapos várakozási idő, az anya "súlyos válsághelyzetének" esetleg előre lefektetett kritériumai vagy az egészségügyi dolgozóknak (orvos, nővér) szóló utasítás, hogy milyen információkkal kell ellátnia a terhességmegszakítást kérelmező nőt. Magyarországon a terhesség első tizenkét hetében - súlyos válsághelyzetre hivatkozva - lényegében korlátozás nélkül, speciális orvosi okokból (például a magzat súlyos fejlődési rendellenessége esetén) pedig egészen a huszennegyedik hétig lehet kérvényezni a terhesség megszakítását.
A demokratikus államokban elfogadott álláspont, hogy a reprodukcióhoz fűződő jogok, így az abortuszhoz való jog is az emberi alapjogok közé sorolhatók. Ezt a jogot igyekeznek csorbítani jobboldali kormányokhoz kötődő think tank-ek, amelyek azzal vádolják politikai ellenfeleiket, hogy új jelentéseket
- 10/11 -
társítanak az olyan elemi fogalmakhoz mint a demokrácia, a család, a jog, vagy a nő és a férfi.[60] Oknyomozó újságírók és az Európai Parlament szexuális és reprodukciós jogokkal foglalkozó fóruma által feltárt pénzmozgásokból látszik, hogy a Trump-adminisztrációhoz kötődő és Kreml-barát keresztény fundamentalista szervezetek dollármilliókkal támogatták világszerte, így Kelet-Európában is egy új jobboldali anti-gender koalíció létrejöttét, amely a nők és a kisebbségek jogainak csorbítását célozza.[61] Ilyen szervezet a Lengyelországban működő és a régiót meghatározó Ordo Iuris, amely erős befolyásra tett szert a visegrádi országokban egy évtized leforgása alatt. Közreműködtek az új lengyel abortusztörvény megalkotásában is, amely de facto megtiltja a terhességmegszakítást - és amely ellen nagy volumenű feminista tiltakozás alakult ki.[62] A 2017-ben Budapesten rendezett Demográfiai Csúcson, amelyet a Családok Világkongresszusa (WCF) nevű globális ernyőszervezet szponzorált, már nem csupán férfiak vitatták meg, hogy ki és mi módon rendelkezhet a nők reprodukciós funkciói felett.[63] A gender koncepciója és az Isztambuli Egyezmény ellenében a heteroszexuális házasságon alapuló család fogalmát fókuszba helyező Genfi Konszenzus Nyilatkozat (Geneva Consensus Declaration, 2020) aláírta Novák Katalin, aki később Magyarország első női köztársasági elnöke lett, ami rámutat arra a jelenségre, hogy az új jobboldali mozgalmak sikerrel integrálták soraikba a nőket.
A szigorító jogalkotás lehetősége újra és újra felmerült, többek között a Jobbik, majd a Mi Hazánk "életvédő" politikai lobbitevékenysége révén; az utóbbi egyik élharcosa a párt női arca, Dúró Dóra volt. Ő volt az, aki 2016-ban, még a Jobbik politikusaként elsőként indítványozta a magzati szívhang kötelező meghallgattatását, és a 2022-es belügyminiszteri "szívhangrendelet" meghozatalát személyes sikerként könyvelte el. A jobboldali, abortuszellenes agendával kampányoló női politikusok közé tartozott Novák Katalin is, aki köztársasági elnöki beiktató beszédében úgy fogalmazott, hogy a "megfogant emberi élet és a család védelmében" fog megerősítést nyújtani a nemzetnek.[64] Mindezek egyrészt az észak-amerikai keresztény fundamentalista diskurzust normalizálják, ugyanakkor a kormányzat valódi változást a tiltakozások miatt nem bevállaló politikája abba a világtrendbe illeszkedik, amely Kelet-Európában és Észak-Amerikában is jelentős visszalépést hozott a szexuális és reproduktív jogok terén. A Roe v. Wade alkotmánybírósági döntés felülbírálata, valamint ezzel párhuzamosan az amerikai fundamentalisták által szorgalmazott "szívhang elv" Magyarországra történő importálása épp ezért szimbolikus jelentőséggel is bír: az új ideológiai hidegháborúban a nők teste ismét csatatérré változott.[65] A lopakodó abortuszszigorításnak nevezett jelenség lényege, hogy a kormányzat a törvény megváltoztatása nélkül, egyéb jogi és nem jogi eszközökkel próbálja befolyásolni a terhes nőket, amivel az önrendelkezési jogukat csorbítja.[66] Ennek fényében a globális északon a gender "szimbolikus kötőanyag"-ként való felfogása a halmozódó válságokra adott társadalmi-politikai reakcióként értékelhető. Ez azt jelenti, hogy a valódi gazdasági és szociális válsághelyzetek kezelése helyett, a gender ernyőfogalmával jelzett pszeduoválságokra irányítják a kormányok a társadalom figyelmét.[67]
A Pintér Sándor által aláírt 2022-as rendelet, amely az 1992. évi magzatvédelmi törvény végrehajtási rendelete 4. számú mellékletét módosította, abban hozott újdonságot, hogy kötelezően előírta az abortusz kérelmezésekor benyújtandó orvosi leleten annak rögzítését, "hogy az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta."[68] A korántsem egyértelmű megfogalmazás -amely végső soron a nőgyógyász orvosokra bízza a gyakorlati megvalósítás mikéntjét - olyan szimbolikus gesztusnak tekinthető, amely rövid távú politikai haszonszerzést céloz egy válságokkal terhelt időszakban. A kormány látszatpolitizálási módszere, hogy úgy hoz nagy médianyilvánosságot kapó döntéseket, hogy azok által lényegileg nem változik semmi. Az abortusz szabályozásának szóban forgó módosítása a különböző vallások fundamentalistáinak tett engedmény, illetve nemzetközileg is értékelhető gesztus az amerikai fundamentalista keresztények felé, akik létrehozták az ún. szívhang-narratívát. A rendelet az elfogadást követő harmadik napon életbe lépett.
A Magyarországon harminc éve fennálló kényes egyensúlyt bontotta meg ez a belügyminiszteri rendeletmódosítás, amely a nők "tájékoztatása" paternalista érvével operál. Mindez összekapcsolódik a női jogvédő szervezetek által a Családvédelmi Szolgálatoknál tapasztalt gyakorlattal, amely a magzat megtartása melletti érvelést fajsúlyosabbnak ítéli, mint a nők emberi méltóságának megőrzését. A Patent jogvédő egyesület 2012-es és 2014-es felmérése szerint a jogszabály ellentmondásosságából fakadóan a tanácsadás jellegét túlzottan meghatározza a védőnők személyes meggyőződése. A tanácsadásra érkező nők többsége pedig nem tesz panaszt az őt ért jogsérelem
- 11/12 -
miatt, mivel intézményes segítségre nem számíthatnak.[69] Valójában a terhességmegszakítások száma az 1990-es évek közepe óta folyamatosan csökken,[70] és a felmérések szerint elsősorban a szegény, kiskorú, illetve már több gyermeket nevelő nők tekintik a terhességmegszakítást a születésszabályozás olcsón hozzáférhető, illetve egyetlen eszközének.[71] De a politikai harc és a nők társadalmi helyzetének megítéléséről szóló viták egyre hevesebbek, így kérdéses, hogy a nőgyógyász szakma és a társadalom miként reagál a legutóbbi jogalkotásra.
A Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottságának elnöke 2022. szeptember 14-én, a rendeletmódosítás életbelépése előtt egy nappal, támogató hangvételű nyilatkozatot adott a sajtónak, azonban a kamara elnöksége már aggályosnak nevezte a módosítást. A MOK utólagos társadalmi egyeztetést indított a kérdésben: november 24-én "Agora - nyílt rendezvény a szívhangrendeletről" címmel vitát rendeztek a Semmelweis Egyetemen, ami arra utalt, hogy a kamara még nem tisztázta az álláspontját. A felszólalók között túlsúlyban voltak az abortuszellenes és "férfijogvédő" politikai szereplők, míg a nőjogi szervezetek aktivistáit nem engedték be az épületbe. A reprodukciós jogok védőinek hangja csupán egy, az Európai Joghallgatók Egyesülete (European Law Students' Association, ELSA) által szervezett szegedi kerekasztal-beszélgetésen, illetve a biztonságos abortuszhoz való hozzáférés világnapján (szeptember 28.) Budapesten szervezett tüntetésen kapott nagyobb nyilvánosságot.[72]
A tanulmány bemutatta a magyarországi születésszabályozás történetét a háborús nemi erőszak, a nőgyógyász szakmai lobbi tevékenysége és az illiberális anti-gender diskurzus metszetében, amelyek közös diskurzuseleme a nacionalizmus. Amellett érveltünk, hogy (1) a nyugat-európai feminista aktivizmussal szemben Magyarországon a terhességmegszakítás legalizációja a háborús nemi erőszak következménye volt; (2) a jogalkotási procedúrában és a szakmai-politikai vitákban a nőgyógyászok hol elősegítették, hol hátráltatták a reproduktív jogokért folytatott küzdelmet az aktuális politikai érdekek szerint; (3) az illiberális fordulatot követő ultrakonzervatív irányvonal nem illeszkedik a magyar társadalom értékrendjéhez. Így kérdéses, hogy a legfrissebb, korlátozó rendelet végrehajtásáért felelős orvosszakma - a szabályozás meglehetősen szabadon értelmezhetőségének fényében - melyik utat választja: a politikai érdekek kiszolgálását vagy a nők politikai törésvonalak felett álló véleményének meghallgatását. ■
JEGYZETEK
[1] Global Views on Abortion - A 27-country Global Survey, Ipsos, 2022, https://www.ipsos.com/sites/default/files/ct/news/documents/2022-07/Global%20Advisor-Global%20Opinion%20on%20Abortion%202022-Graphic%20Report.pdf; Magyarország értéktérképe 2022, szerk. Bíró-Nagy András, Budapest, Friedrich Ebert Stiftung - Policy Solutions, 2022, https://library.fes.de/pdf-files/bueros/budapest/19614.pdf.
[2] Pető Andrea - Svégel Fanni: A háborús nemi erőszak és a nőgyógyász lobbi hatása a magyarországi születésszabályozási rendszerre, Per Aspera Ad Astra, 2021/1, 50-70, https://doi.org/10.15170/PAAA.2021.08.01.03.
[3] Svégel Fanni: Az első világháború és utóhatásai. Nemi erőszak a közegészségügy és a militarizmus keretrendszerében, in Elhallgatva. A háborús erőszaktétel története és megjelenítése, szerk. András Edit - Mélyi József - Pető Andrea, Budapest, Budapest Főváros Levéltára, 2022, 37-58.
[4] Tauffer tanár nyilatkozata az orvosi beavatkozásról, Pesti Futár, 1915. március 12., 5-6.
[5] Scipiades Elemér: Háborús nyomok a szülészetben és a nőgyógyászatban, Orvosi Hetilap, 1919. március 16., 128-129.
[6] Az Orvosszövetség azt kívánja, hogy a terhesség csak három orvos indítványára legyen megszakítható, Pesti Napló, 1928. szeptember 11., 6.
[7] Schulcz Ágost: Az orvos és az igazságszolgáltatás szerepe a jogtalan vetélések leküzdésében, Budapesti Orvosi Újság, 1932. július 21., 710-714; A Gynaekologiai Szakosztály április 28-i ülése és közgyűlése, Orvosi Hetilap, 1932. június 4., 499-500; A kir. Orvosegyesület Gynaekologiai Szakosztályának május 12-i ülése, Orvosi Hetilap, 1932. június 25., 563-564.
[8] Büntetőjogi Döntvénytár 26, szerk. Lengyel Aurél, Budapest, 1934, 33-35.
[9] Büntetőjog Tára LXXXV, 1933, 82.
[10] A bábák által végzett illegális abortuszokat büntető perekről lásd Svégel Fanni: Egy második világháborús magzatelhajtási per történeti-néprajzi vonatkozásai, in VetésforgóII. Egyetemi dolgozatok az ELTE BTK Néprajzi Tudományos Diákköréből, szerk. Bárth Dániel, Budapest, ELTE BTK Néprajzi Intézet, 2020, 212-230.
[11] X/2.-1945. BNB. Elérhető: A Budapesti Nemzeti Bizottságjegyzőkönyvei 1945 - 1946, szerk. Gáspár Ferenc - Halasi László, Budapest, 1975, 33.
[12] Pető Andrea: Abortőrperek és "bajba jutott nők" 1952-ben, in Házastárs? Vetélytárs? Munkatárs? A női szerepek változása a 20. századi Magyarországon, szerk. Palasik Mária - Sipos Balázs, Budapest, Napvilág Kiadó, 2005, 300-319; Pető Andrea: Elmondani az elmondhatatlant. A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt, Budapest, Jaffa, 2018.
- 12/13 -
[13] Palasik Mária: A női egyenjogúság szabályozása Magyarországon a 20. század második felében, in A nő és a politikum. A nők politikai szerepvállalása Magyarországon, szerk. P. M., Budapest, Napvilág Kiadó, 2007, 119.
[14] Az ankét előadásait lásd Születésszabályozás, szerk. Tötis Béla; Budapest, Magyarországi Szociáldemokrata Párt Orvostagjai Szervezete, 1932.
[15] Orvosok Lapja, 1946. június 1., 663-667; Orvosok Lapja, 1946. szeptember 1., 1054-1059.; Orvosok Lapja, 1947. január 26., 108-111.
[16] MNL OL M-KS 276-96. 56. őe. 1952.
[17] 81/34/1952. Eü. M. utasítás.
[18] Például: vészes terhességi hányás, szívbetegségek, anaemia aplastica, vesebaj, rubeola, agydaganat, epilepszia, pszichózis, szűk medence, skizofrénia, depresszió, örökletes vakság, hepatitis, vérbaj, leukémia.
[19] Például 1952. augusztus 16. és szeptember 4. lásd Pető (12. vj.); a sztálinvárosi esetet (1957. január 24.) idézi Horváth Sándor: A kapu és a határ. Mindennapi Sztálinváros, Budapest, MTA, 2004, 104-105.
[20] MNL OL XIX-C-2-d (1. d) 1952, 81/32-16. Fónai Sándor beszámolója, Debrecen.
[21] MNL OL M-KS 276-96. 56. őe. 1952.
[22] A Központi Statisztikai Hivatal adatai: https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_wdsd001a.html.
[23] Kocsis Piroska: "Aki ettől a naptól fogva abortuszt hajt végre, azt a legkeményebben büntetjük." ArchívNet, 2006/3, https://archivnet.hu/politika/aki_ettol_a_naptol_fogva_abortuszt_hajt_vegre_azt_a_legkemenyebben_buntetjuk.html; Németh György: Volt-e Ratkó törvény? Társadalmi Szemle, 1992/12, 82. A szerző kiemeli, hogy "szétverték azokat a struktúrákat, melyek elérhetővé tették az abortuszt, egyszerre emelve az árakat és rontva a minőséget." Erre a megállapításra erősít rá Román József hódmezővásárhelyi orvos beszámolója, miszerint a megszaporodott lázas, szeptikus esetek mögött a hivatásos abortőrök "visszahúzódása" és a laikusok előtérbe kerülése áll. - MNL OL XIX-C-2-d (1. d) 1952, 81-32-25. Román József beszámolója, Hódmezővásárhely.
[24] MNL OL M-KS 276-96. 56. őe. Az élveszülések arányainak megjavítása, illetőleg az anya-csecsemő és gyermekvédelem megjavításán keresztül a csecsemő és gyermek halálozás csökkentése (1952.07.29.).
[25] 1004/1953. (II.8.) MT hat. az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről.
[26] A kampányhoz kapcsolódó fontosabb dokumentumok teljes szövegét lásd: Az 1952-53. évi népesedéspolitikai program Magyarországon (dokumentumgyűjtemény), összeáll. Monigl István, Budapest, KSH, 1992 (Demográfiai tájékoztató füzetek 11.). A szabályozásról bővebben Palasik (13. vj.) 118-123.
[27] 1047/1956. (VI.3.) MT hat. A terhesség megszakításával kapcsolatos kérdések szabályozásáról és a magzatelhajtás büntetéséről.
[28] Lásd erről: Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról (Nagy Iván könyvek 16.), Balassagyarmat, 2006, 299-302.
[29] 1040/1973. (X. 18.) MT határozat.
[30] Heller Mária - Némedi Dénes - Rényi Ágnes: Népesedési viták Magyarországon 1960-1986, Demográfia, 1990/37, 15-125; Svégel Fanni: Autoritás és agency: a népesedési viták szereplői 1967 és 1973 között (A Kádár-korszak, kádárizmus, korlátozott mozgástér: magyar modell? Országos jelenkortörténeti konferencián 2022. szeptember 2-án elhangzott előadás kézirata).
[31] 4/1973. (XII. 1.) EüM. rendelet.
[32] Szabó A. Ferenc: Az abortuszvita, Világosság, 1992/7, 549-560.
[33] 76/1988. (XI.3.) MT rendelet a terhességmegszakításról.
[34] Susan Gal - Gail Kligman: The Politics of Gender After Socialism. A Comparative-Historical Essay, Princeton, 2000, 15-17.
[35] Szabó (32. vj.).
[36] Bővebben lásd Kis János: Az abortuszról. Ervek és ellenérvek, Budapest, Cserépfalvi, 1992, 30-40.
[37] 64/1991. (XII. 17.) AB határozat.
[38] 1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről; 32/1992. (XII.23.) NM rendelet. A szabályozás jogi elemzését lásd Sebestyén Andrea: Az abortuszról és a jogi feminizmusról - az "abortusz-tanácsadás" és az "abortuszturizmus" esete Magyarországon, Állam- és Jogtudomány, 2018/1, 101-103.
[39] Acsády Judit - Bullain Nilda: Kampány az abortuszról való döntés jogáért, Nőszemély, 1993. április 11., 11-12. és 17.
[40] Kivételt képeztek: Maczó Ágnes, Rózsa Edit, Pusztai Erzsébet. Lévai Katalin: A magyarországi feminizmusról, in Házastárs? Vetélytárs? Munkatárs? A női szerepek változása a 20. századi Magyarországon, szerk. Palasik Mária - Sipos Balázs, Budapest, Napvilág Kiadó, 2005, 179-180.
[41] Pető Andrea: Napasszonyok és holdkisasszonyok. A mai magyar konzervatív politizálás alaktana, Budapest, Balassi Kiadó, 2003, 187-197.
[42] Mary Heimann - Gábor Szegedi: Catholicism Behind the Iron Curtain: Czechoslovak and Hungarian Responses to Humanae Vitae, in The Schism of '68: Catholicism, Contraception and 'Humanae Vitae' in Europe, 1945-1975, ed. Alana Harris, Palgrave Macmillan, 2018, 303-348; Frauhammer Krisztina: "A régi rend már felmondta a szolgálatot..." Kérdések a női lét körül az államszocializmus időszakának katolikus sajtójában, Sic Itur ad Astra, 2022/77, 113-134.
[43] 48/1998. (XI. 23.) AB határozat.
[44] 2000. évi LXXXVII. törvény.
[45] Libor Stloukal: Understanding the "Abortion Culture" in Central and Eastern Europe, in From abortion to contraception: A resource to public policies and reproductive behavior in Central and Eastern Europe from
- 13/14 -
1917 to the present, ed. David Henry, Westport, 1999. 23-27.
[46] Szülészeti rendtartás statisztikai adatai: 1931-1958, összeáll. Földes Béláné - Hahn Géza - Vadas Zoltán, Budapest, 1959; Terhességmegszakítások, szerk. Kamarás Ferenc, Budapest, KSH, 2000.
[47] Tóth Eszter Zsófia - Murai András: Szex és szocializmus, Budapest, Libri, 2014, 46.
[48] Zuglói adatok szerint 80%. Tischler János: Az Infecundin-sztori, 1967, Beszélő, 2006/1, 58-61, http://beszelo.c3.hu/cikkek/az-infecundin-sztori-1967.
[49] Isabel Heinemann: From "Children by Choice" to "Families by Choice"? 20th-Century Reproductive Decision-Making between Social Change and Normative Transitions, in Children by Choice? Changing Values, Reproduction, and Family Planning in the 20th Century, eds. Ann-Kathrin Gembries - Theresia Theuke - Isabel Heinemann, Berlin, De Gruyter, 2018, 215-236; Boston Women's Health Book Collective: Women and Their Bodies, New England Free Press, 1970.
[50] Hirschler Imre: A nők védelmében, Budapest, Magyar Vöröskereszt, 1958, 84-88.
[51] 2021. évi LXXIX. törvény.
[52] Kunetz Zsombor: Méregdrága tanfolyamon strómanként használja az EMMI a Katolikus Szeretetszolgálatot, 444.hu, 2019. március 18., https://rontgen.444.hu/2019/03/18/meregdraga-tanfolyamon-stromankent-hasznalja-az-emmi-a-katolikus-szeretetszolgalatot.
[53] A FEMM Health oldalán akkreditált egészségügyi szolgáltatók között található dr. Dékány Ágnes és dr. Farkas Eszter, akik magánorvosként nyíltan vállalják, hogy nem végeznek abortuszt, illetve a Budai Irgalmasrendi Kórház Keresztény Családi Centrumának orvosai, dr. Tolnay Lajos és dr. Bálint Balázs is, https://femmhealth.org/medical-providers/?_location=hungary.
[54] Jessica Glenza: Revealed: women's fertility app is funded by anti-abortion campaigners, Guardian, 2019. május 30., https://www.theguardian.com/world/2019/may/30/revealed-womens-fertility-app-is-funded-by-anti-abortion-campaigners.
[55] Weronika Grzebalska - Eszter Kováts - Andrea Pető: Gender as symbolic glue: how 'gender' became an umbrella term for the rejection of the (neo)liberal order, Political Critique, 2017. január 13., https://politicalcritique.org/long-read/2017/gender-as-symbolic-glue-how-gender-became-an-umbrella-term-for-the-rejection-of-the-neoliberal-order/.
[56] EPF: Contraception Policy Atlas Europe 2023, https://www.epfweb.org/sites/default/files/2023-02/Contraception_Policy_Atlas_Europe2023.pdf.
[57] Magyarország Alaptörvénye, II. cikk.
[58] A szülészet és korrupció viszonyáról lásd Kremmer Sarolta: Born in Corruption: Maternity Care after the Change of System in Hungary, Analize, 2020/15, 19-44.
[59] Juhász Borbála - Pető Andrea: "Kulturkampf" in Hungary about reproductive rights: actors and agenda, Zeitschrift für Menschenrechte, 2021/1, 168-190.
[60] Kováts Eszter: Genderőrületek Magyarországon és Németországban, Budapest, Napvilág Kiadó, 2022.
[61] Neil Datta: Tip of the Iceberg: Religious Extremist Funders against Human Rights for Sexuality and Reproductive Health in Europe 2009 - 2018, European Parliamentary Forum for Sexual and Reproductive Rights, 2021; Claire Provost - Adam Ramsay: Revealed: Trump-linked US Christian 'fundamentalists' pour millions of 'dark money' into Europe, boosting the far Right, OpenDemocracy, 2019. március 27., https://www.opendemocracy.net/en/5050/revealed-trump-linked-us-christian-fundamentalists-pour-millions-of-dark-money-into-europe-boosting-the-far-right/.
[62] Julia Dauksza: Ordo Iuris and a Global Web of Ultra-Conservative Organisations, VSquare, 2021. május 27., https://vsquare.org/ordo-iuris-and-a-global-web-of-ultra-conservative-organisations/.
[63] Pető Andrea: Magyarország csupán kísérleti laboratórium, Hírklikk, 2022, október 10.
[64] Kőszeghy Ferenc: Novák Katalin: Elítéljük a putyini agressziót, de a magyarok jogaihoz ragaszkodunk, Mérce, 2022. május 14., https://merce.hu/2022/05/14/novak-katalin-eliteljuk-a-putyini-agressziot-de-a-magyarok-jogaihoz-ragaszkodunk/.
[65] Pető Andrea: Reproductive Rights as Battlefield in the New Cold War. A Historical Comparison of Illiberal Gender Politics Regarding Reproductive Rights in Hungary, in Global Contestations of Gender Rights, eds. Alexandra Scheele - Julia Roth - Heidemarie Winkel, Bielefeld, Transcript Verlag - University of Bielefeld Press, 2022, 227-247.
[66] Társasaság a Szabadságjogokért: Lopakodó abortuszszigorítás, 2013. május 23., https://tasz.hu/cikkek/lopakodo-abortuszszigoritas.
[67] Grzebalska-Kováts-Pető (54. vj.).
[68] 29/2022. (IX. 12.) BM rendelet.
[69] Rédai Dorottya - Szabó Gabriella: Finom manipuláció, kedves félreinformálás. A kötelező abortusz-tanácsadás gyakorlata Magyarországon, Budapest, Patent Egyesület, 2012.; Kutatási beszámoló: A "magzat megtartására irányuló tanácsadás" gyakorlata, Budapest, Patent Egyesület, 2014.
[70] KSH: 22.1.1.13. Magzati veszteségek száma és aránya (1980-2023), https://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0013.html.
[71] KSH: Terhességmegszakítások, 2016, https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/terhessegmegsz16.pdf.
[72] Bozzay Balázs: Ha szívhangot kell hallgatni abortusznál, csökken a későbbi gyerekvállalás esélye - egy nő-jogi aktivista, egy jogász és egy pszichológus beszélgetett a szívhangrendeletről, Telex, 2022. december 1., https://telex.hu/belfold/2022/12/01/szivhang-abortusz-no-anya-orvos.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző történész, CEU.
[2] A szerző etnográfus, doktorandusz, ELTE BTK.
Visszaugrás
