A Közjegyzői Akadémia Kiadó új kötete, Bartha Bence A tárgyalási szerkezet változásainak hatásai a polgári perben[1] című monográfiája a szerző PhD-disszertációjára épülő tudományos alkotás, ami kellő garancia a kötet szakmai megalapozottságára. Bár első látásra úgy tűnik, hogy a kiadvány nem illeszkedik a kiadó által gondozott könyvek sorába,[2] alaposabban szemlélve ez nincs így. A szerző ugyanis egyike azoknak a közjegyzői hivatásrendben dolgozó jogászoknak, akik tudományos tevékenységet is folytatnak, a könyv pedig igazi "csemege" a polgári perjogi szakirodalom képviselői számára, hiszen klasszikus eljárásjogi tárgykört vizsgál alapvetően történeti és dogmatikai-elemző módszertannal és a témához igazodó szakmaisággal, de kellő olvasmányossággal.
Megfelelően lehatároltan és módszertanilag is alapos módon, öt szerkezeti egységben fejti ki részletesen a tárgyalási szerkezet változásait és azok peres eljárásokra gyakorolt hatását. Az időutazásszerű élmény nem véletlen: magunk is egyetértünk a szerző azon választásával, hogy a monográfia történeti részének hangsúlyos szerepet szán. A polgári per központi eleme a tárgyalás, ezért a téma elméleti megalapozása valóban megkívánja, hogy dinamikájában ragadjuk meg azt.
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) közelmúltbeli kodifikációja miatt valamennyi polgári eljárásjogi tárgyú elemzés - legyen az monográfia vagy tanulmány - aktuális, és különösen azok a kutatások, melyek a Pp. által bevezetett valamely új jogintézményt tárgyalják. Bartha Bence monográfiája egyúttal azonban újszerű is abban az értelemben, hogy a tárgyalási szerkezet változásainak összegzése ilyen formában a magyar szakirodalomban még nem történt meg, annak ellenére, hogy a perjogtudomány klasszikus és kortárs képviselői szakmai véleményüket tanulmányok formájában korábban is publikálták.[3] Ilyen módon a könyv hiánypótló alkotás, és jól hasznosítható mind a tudomány, mind a jogalkalmazás képviselői körében.
A szerző kutatómunkája során terjedelmes szakirodalmat tekintett át, valamennyi, a perjogtudományban publikáló és kiemelkedő tudományos eredménnyel rendelkező szerzőtől (a teljesség igénye nélkül például Plósz Sándor, Szilbereky Jenő, Bacsó Ferenc, Névai László, Németh János, Gáspárdy László, Kengyel Miklós, Szabó Imre, Wopera Zsuzsa, Varga István, Pribula László, Udvary Sándor stb.) olvashatunk idézeteket, a jogtudományi álláspontokat pedig rendszeresen ütközteti egymással és von le abból következtetéseket. Ezek az ütköztetések pedig soha nem öncélúak: a szerzőt mindig az vezeti, hogy a tárgyalás tudományosan megalapozott definíciójához a régi és aktuális szerkezeti megoldásokat hozzáillessze, és azok elméleti hatékonyságát, gyakorlati megvalósíthatóságát ellenőrizze.
A kötet tág értelemben vett célja az volt, hogy a hatályos Pp.-t, annak elveit és részletes szabályait elhelyezze a magyar perjogtörténetben, illetve összevesse hasonló tárgyalási szerkezetet alkalmazó külföldi perrendekkel. Szűkebb értelemben a szerző a Pp. hatályos tárgyalási szerkezetének részletes feldolgozását kívánta elvégezni, megállapítva annak elméleti alapjait és gyakorlati tapasztalatait. A monográfia a vizsgálatot leszűkíti az általános elsőfokú eljárás szabályaira - a keresetlevél benyújtásától kezdve az elsőfokú ítélet meghozataláig -, ezen belül is a szerkezeti felépítésre koncentrálva. Az általános szabályok mellett érintőlegesen kitérőt tesz a személyi állapotot érintő perek különös szabályai, illetve a külön törvényben szabályozott gyorsított perek felé,[4] amely utóbbiakra a jogalkotó eltérő tárgyalásszerkezeti megoldásokat rendelt alkalmazni. Nem vizsgálja ugyanakkor a polgári per céljának meghatározását, a bizonyítással kapcsolatos kérdéseket, illetve a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952-es Pp.) által
- 514/515 -
korábban szabályozott kisértékű és kiemelt jelentőségű perek szabályait sem. A terjedelmi okok természetesen magyarázzák ezt a hiátust, s a szerző irodalmi utalásokkal segíti az érdeklődő olvasót abban, hogy ezeket a kérdéseket is megismerhesse. Úgy is fogalmazhatunk, hogy kellő teret hagy a kötet azoknak a tudományos érdeklődésű kollégáknak, akik a tárgyalásszerkezeti vizsgálódások vázára olyan, immár speciális vizsgálatokat folytatnának, amelyek a polgári pernek ezekkel a részkérdéseivel foglalkoznak, akár szerkezeti prizmán keresztül. Kiemelkedően fontosnak találnánk olyan kutatások folytatását, amelyek például a bizonyítás szabályainak változásait vizsgálnák a szerkezeti módosítások tükrében.[5]
A könyv első fejezete fontos dogmatikai-elemző része a monográfiának; ez mutatja be a tárgyalás fogalmát, rendeltetését, az egységes, osztott és vegyes szerkezetű tárgyalási modellek alapvető jellemvonásait, s vonultatja fel a magyar perjogi szakirodalom fontosabb képviselőinek megállapításait. Az elméleti fejtegetések közül ki kell emelni az osztott tárgyalás-osztott perszerkezet fogalmi elhatárolását. A szerző a fejezet zárásaként arra a következtetésre jut, hogy a tárgyalási szerkezet a per tárgyalási szakaszát szabályozza, elméletileg független a perindítási szakasztól, de a gyakorlatban mégis egymásra hatásuk figyelhető meg, hiszen a polgári peres eljárás egész, koherens szabályozást igényel. A tárgyalási rendszerek (egységes és osztott) "tiszta" formában általában nem jelennek meg, az egyes perrendek jellemzően a vegyes megoldást követik, az egyik vagy a másik véglethez közelítve saját karakterüket, hangsúlyozva azok előnyeit. A szerző az előnyöket és hátrányokat illetően Plósz Sándor megállapításait idézi: "[...] nincs az eljárásnak olyan rendszere, melynek ne volnának bizonyos előnyei és azokkal szemben bizonyos hátrányai. A kérdés mindig csak az, hogy mily arányban állnak az előnyök és a hátrányok egymással."[6] Ez a több mint százéves bölcsesség arra mutat rá, hogy mindig lehet akár okkal is kritikával illetni az éppen aktuális perszerkezetet, amelyet a mindenkori jogalkotó finomhangolással tud orvosolni - ahogyan ez az I. Pp. novella[7] útján meg is történt.
A kötet második fejezete a fő tárgyalási modellel kapcsolatos egyes nemzetközi példákat mutat be, így a Principles of Transnational Civil Procedure elveit, illetve a skandináv fő tárgyalási modelleket. A skandináv országok - Svédország, Norvégia és Finnország - fő tárgyalási modelljeinek részletes ismertetését követően összegzi a fő tárgyalási modell közös jellemzőit és tudományos értelemben értékes összegző megállapításokat tesz. A szerző nem a konvencionálisnak tekinthető és a kodifikáció során is mintaadó perrendeket - mint a német vagy a svájci - választotta a nemzetközi kitekintés körében. A skandináv minták jogrendszeri távolsága miatt ez merész választásnak tekinthető, megfontolandó lett volna legalább egy kontinentális jogrendszer perrendjét (pl. osztrák, német, svájci, francia, olasz) beemelni a műbe. Mindazonáltal a hazai olvasóközönség számára nem haszontalan ezeknek a mintáknak a megismerése.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
