Tisztelt Professzor Úr, kedves Imre!
Az ünnepi kötetbe írt tanulmányomhoz azért az alábbi témát választottam, mert ugyan alapvetően anyagi jogi problémákat vet fel, de több vonatkozásban is érint olyan kérdéseket, amelyeket a Pp. szabályoz. Így bátorkodtam olyan területre is merészkedni, amely igazán közel áll hozzád. Ezzel a rövid írással szeretnék Neked még sok egészségben és fogásokban gazdag évet kívánni.
A kollektív defamáció (azaz gyűlöletbeszéd) polgári jogi tényállása a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban Ptk.) hatálybalépésével került be a hazai jogrendbe. A szabályozással kapcsolatban a kezdetektől fogva jelentős kritikákat fogalmaztak meg a jogirodalomban,[1] amelyek elsősorban arra hívták fel a figyelmet, hogy a normát szűkítően és következetesen kell értelmezni, mert ellenkező esetben a szólás- és véleményszabadság aránytalan korlátozásával kell szembenéznünk.[2]
Az eddigi bírói gyakorlat lényegében megfelelt ennek az elvárásnak, ugyanis 2021 előtt a Kúria határozatai közül csak olyanok váltak megismerhetővé,[3] amelyek elutasították a Ptk. 2:54. § (5) bekezdésére alapított kereseteket.[4] Idén azonban megszületett a Kúriának az első olyan döntése,[5] amely a Ptk. kollektív defamációs tényállására alapítottan
- 441/442 -
marasztalta az alperest. Mivel e határozat jelentős fordulatként értékelhető, ezért tanulmányunkban megvizsgáljuk, hogy mi áll annak hátterében, és hogy milyen következményei lehetnek ennek az ítéletnek.
A Kúria ítéletében a tényállás összefoglalásaként az alábbiakat rögzítette. 2018. november 8-án a "Magyar ember nem lop, csak kalandozik" címen egy cikk jelent meg,[6] amelynek szerzője azt sérelmezte, hogy megszűnt egy rendőrségi nyomozás egy uniós pénzeket érintő korrupciós ügyben. Elmarasztalóan értékelte a cikk írója az uniós hivatalok fenti ügyben való eljárását és a magyar állami szervek tevékenységét. Ezt követően arról szól a cikk, hogy "Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette őket. A rablást, gyújtogatást és erőszakot - "kalandozást" - pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar migránsok ugyan váltig állították, hogy ők bűncselekmény hiányában, sőt mellőzésével dúlják éppen a falvakat és kolostorokat. Ám az európai lovagok telibe szarták az ő játékszabályaikat és illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost. Ezután a magyar banditák bátran hazaszaladtak, és elújságolták, hogy kurva nagy verés jár most már a kalandozásért. Ebből aztán értettek, kisvártatva felvették a kereszténységet, és ma már milyen büszkék rá."
Ezek után felperesként két személy fordult bírósághoz arra hivatkozva, hogy a cikkben a magyar nemzet közösségét sértő "büdös magyar migránsok" és "magyar banditák" kifejezések használatával megsértették a Ptk. 2:42. § (1) bekezdésében és 2:54. § (5) bekezdésében védett, a magyar nemzet közösségéhez tartozáshoz fűződő személyiségi jogukat. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 507. § (1) bekezdése alapján nyilatkozattal igazolták, hogy a magyar nemzet közösségéhez tartoznak. A keresetükben a jogsértő kifejezések cikkből való eltávolítását, elégtétel adását és személyenként 200.000,- Ft sérelemdíj, valamint a törvényes kamat megfizetését kérték.
Az alperesi ellenkérelem szerint az volt a cikk célja, hogy az ironikus módon felhívja a figyelmet a megbélyegző közbeszéd helytelenségére, ezért helyezte egy sajátos kontextusba a magyar kormány által használt kormányzati kommunikáció eszköztárát. Ugyanis a kormányzati kommunikáció arra épül, hogy a kormányzat azonosul a magyarsággal. Éppen ezért a szerző is a magyarságnak tudta be a kormányzat tevékenységét.
- 442/443 -
A cikk célja egyáltalán nem a magyar nemzet megsértése volt, hanem a megbélyegző kormányzati kommunikáció sértő jellegének ironikus szemléltetése. Hiszen a vitatott közlések természetesen nem a honfoglaláskori magyarságra, hanem valójában a jelenkori hazai közállapotokra vonatkoznak.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes megsértette a felperesek emberi méltóságát a cikkében a magyar nemzet méltóságát sértő "büdös magyar migránsok" és "magyar banditák" kijelentések közlésével, és ezért a cikkből a sértő kifejezések eltávolítására, valamint elnézést kérő közlemény megjelentetésére és a felperesek részére összesen 400 000 forint sérelemdíj egyetemleges megfizetésére kötelezte az alperest, azaz a kereseti kérelemnek teljes mértékben helyt adott.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában a véleménynyilvánítási szabadság kiemelt jelentőségének hangsúlyozása mellett kifejtette, hogy az nem korlátozhatatlan alapjog, nem sértheti mások emberi méltóságát akkor sem, ha a véleménynyilvánítás nem kifejezetten egy meghatározott személy, hanem a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságát sérti. A bíróság a perbeli kifejezések jelentése, a szövegkörnyezet, az ironikus stílus stb. értékelése eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a cikk írója a "büdös magyar migráns" kifejezést szitokszóként használta. Ez a két pejoratív jelző kifejezetten sértő szóösszetételt eredményez, amely bármely érintett közösség méltóságát sérti. Hasonlóan, ha valaki egy népet nevez "banditának", az nem valamilyen tett, magatartás minősítését célozza, hanem olyan általánosító megbélyegzés, amely bármelyik közösség méltóságát sérti. Az elsőfokú bíróság szerint a cikk mondanivalója e sértő kifejezések mellőzésével is közölhető lett volna.
A szerző a kormányzattal szemben megfogalmazott kritikáját a magyar nemzet közösségének egészére vetíti annak ellenére, hogy a magyar nemzettel szemben állítása szerint nem kívánt kritikát vagy sértést megfogalmazni. Ezért az elsőfokú bíróság szerint nem indokolható az olyan személyi körre vonatkozó sértő kifejezések használata, amellyel szemben a szerzőnek nincs kritikus megjegyzése. Ugyan a cikk címe és lényegi mondanivalója lehet a közéleti közbeszéd kritikája is, de ez a szándék egy átlagolvasó számára nem ismerhető fel.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése alapján megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a felperes keresetét elutasította. A 96/2008. (VII.3.) AB határozatra hivatkozva a másodfokú bíróság abból indult ki, hogy kollektív defamáció alapján a jogérvényesítés az egyén számára azokban az esetekben lehetséges, ha a közösség méltósága ellen felismerhetően és címzetten irányuló gyűlölködő támadás olyan jelentőségű és hatású, hogy a közösségi identitás lényegessége révén "átsugárzik" az egyén személyiségére. Emellett vitatta, hogy egy átlagolvasó számára ne lett volna felismerhető a cikkből a politikai közbeszéd állapotáról szóló kritika.
- 443/444 -
Ezért a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a cikk olyan véleményt tartalmaz, amely azt kritizálja, hogy a hatalom bizonyos eseményt hogyan kommunikál az országon belülre és kifelé, és arra milyen külső válaszok érkezhetnek. Erre tekintettel a Ptk. 2:54. § (5) bekezdése alapján jogsértés nem állapítható meg, mivel a szerző sérelmezett közléseit nem a magyarok közössége ellen címzi, és közösség elleni támadás hiányában nem valósulhat meg a közösség méltóságának sérelmén keresztül a felperesek emberi méltóságának sérelme.
A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben arra hivatkoztak, hogy a per tárgyát képező cikk becsmérlő, gyűlölködő jelleggel került megírásra, egyértelműen sérti a magyar nemzethez tartozó személyeket. A "büdös magyar migráns" és a "magyar bandita" szófordulat a közbeszéd általánosan elfogadott jelentéstartalmai alapján sértik a közerkölcsöt.
A felperesek szerint a másodfokú bíróság a német jogból átvett, magyar jogszabályi környezettől idegen átsugárzás teóriájának önkényes alkalmazásával tévesen vizsgálta, hogy a közösséget ért kollektív jogsértés mennyiben hat ki az egyénre. Ezzel szemben az irányadó jogszabály szerint az egyén szerepe a közösséget ért jogsérelem miatti igényérvényesítés vonatkozásában az, hogy a saját nevében, saját személyiségi jogának megsértésére alapítva érvényesítheti a megállapított jogsértések miatti szankciót.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében amellett érvelt, hogy kollektív defamáció esetén nem elegendő a jogsértés megállapításához önmagában az, hogy a közlésben a "magyar nemzet" szókapcsolat, vagy a magyarsággal kapcsolatos - akár negatív jelentéstartalmú - megállapítások szerepelnek. A sérelmezett cikk nem kifejezetten a magyarságot helyezi a kritika célpontjába, hanem Magyarország politikai vezetését. A sérelmezett közlésben használt kifejezés az összefüggések alapján nem öncélúan gyalázkodó, azoknak a szövegben tartalmi és stílusbeli szerepe van.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet az alábbiak szerint megalapozottnak találta. A Kúria szerint a másodfokú bíróság ítéletében olyan alkotmánybírósági határozatokat hívott fel, amelyek az Alaptörvény módosítása utáni megerősítésük hiányában nem iránymutatóak, így tévesen hivatkozott a meghaladottá vált 96/2008. (VII.3.) AB határozatban kifejtett ún. átsugárzás teóriájára.
Ezzel ellentétben a Kúria ítéletének indokolása során erősen támaszkodott a kollektív defamáció legfrissebb alkotmánybírósági gyakorlatára [6/2021. (II. 19.) AB határozat és 7/2021. (II.19.) AB határozat].[7] Ezek alapján kiemelte, hogy a véleményszabadság már nem nyújt védelmet a közösségekkel kapcsolatos olyan öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső közléseknek, amelyek célja a puszta gyűlölködés, a közösséghez tartozó szemé-
- 444/445 -
lyek emberi mivoltában való megalázása. A közösség méltóságának megsértése nem azonos a közösség megsértésével, s még kevésbé a közösség egyes tagjai érzéseinek megsértésével. A közösség valamely tagja szubjektív érzékenységének a megsértése nem feltétlenül jelenti az illető emberi méltóságának, illetve a közösség méltóságának a megsértését.
Szintén a fenti alkotmánybírósági döntésekre hivatkozva rögzítette, hogy a vélemény kifejezésének a választott formája, stílusa nem lehet következetlenül vagy túlzóan bántó, de a bírálat, irónia, bizonyos fokú provokáció, adott esetben enyhén sértő vagy bántó közlések is a véleménynyilvánítás szabadságának védelme alatt maradnak. Ezért az adott közlés üzenetét, célját, illetve sértő vagy bántó voltának mértékét a vitatott közlés tartalma és formája mellett az adott médiumon belüli kontextusára, valamint a társadalmi környezetre tekintettel lehet kellő alapossággal megítélni. A vélemény kifejezésének a választott formája, stílusa megítélése során a jogsértés megállapítására nem ad alapot önmagában az, hogy a vélemény az adott közösség szempontjából semleges, nem bántó kifejezésekkel is kifejezhető lett volna. Ugyanakkor feltétlenül súlyosan sértőnek, illetve kifejezésmódjában indokolatlanul bántónak minősíthető a közlés, ha a közösség tagjai emberi méltóságának korlátozhatatlan magját sérti.
Ennek megfelelően a Kúria megítélése szerint a jogsértés megállapításához azt szükséges előtérbe helyezni, hogy a cikkben kifogásolt kifejezések a véleménynyilvánítás szabadságának védelme alá tartoznak-e. Így a jogsértés megítélése szempontjából jelentősége van a közlés céljának, hogy annak kifejtésére közéleti vita keretében került sor, továbbá, hogy a véleménynyilvánítót megilleti a stílusválasztás szabadsága. A sérelmezett közlés tartalmának és formájának megítéléséhez szükséges a cikk mondanivalójának és az adott közlés szövegösszefüggésben való vizsgálata.
A Kúria nem osztotta a másodfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a cikkben a "büdös magyar migráns" és a "magyar banditák" kifejezések csupán a kalandozások elszenvedőinek szempontjából alkalmazott szófordulatok, amelyek a jelenkor eseményének a múlttal való párhuzamba állításával kifejezett véleménybe ágyazva kerültek megfogalmazására. Ezzel szemben a Kúria az elsőfokú bírósággal egyetértve arra a következtetésre jutott, hogy a magyar nemzethez tartozókra a "büdös" és a mai közbeszédben pejoratív tartalmú "migráns" jelzők, illetve a "magyar banditák" kifejezés használata a magyar nemzet közösségének méltóságát sérti.
A Kúria szerint a "magyar migráns" kifejezés - a közbeszédben a "migráns" szó pejoratív jelentése miatt - sértő ugyan, a szerzőnek azonban éppen ez volt a célja a kormány migrációval kapcsolatos kommunikációjának szemléltetéséhez, amely így a véleménynyilvánítás szabadságának védelme alatt áll. Ezzel szemben a kifogásolt közlés súlyosan sértő jellegét a "büdös" jelző használata okozza. A "büdös" jelző emberre való használata, ha nem kifejezetten a fizikai jelenség leírására alkalmazzák, tudatosan bántó, megalázó, amely jelentésénél fogva (taszító, kerülendő, undorító) alkalmas az emberi méltóság megsértésére, az ember emberi mivoltában való megalázására. Valamely nép, felekezet, etnikai vagy vallási közösség tekintetében pedig a "bandita" jelző használata olyan általánosító megbélyegzés, amely ugyancsak súlyosan sértő. A szerző az írásműben a trágár szavak és a magyarságot gyalázó kifejezések használatával mintegy írói eszközként a felháborodását kívánta szemléltetni, de az irónia műfaji sajátossága sem adhat korlátlan felmentést mások emberi méltósága, vagy a közösségek méltósága megsértésének felelőssége alól.
- 445/446 -
A kúriai ítélet indokolása a fenti megállapításokat még azzal kívánta alátámasztani, hogy a szerző a kormánnyal szemben a sértő tartalmú bírálatát a magyar nemzetközösség egészére vonatkozóan fogalmazta meg, így a jogsértő kifejezéseket az adott nemzethez tartozó olyan személyi körre is alkalmazta, amellyel szemben maga sem kívánt kritikát megfogalmazni. Ezáltal a közlés gondolati tartalma és formája nem áll egymással összhangban. A vélemény kifejezésének ez a formája és módja indokolatlanul gyalázkodó, a közlés üzenetéhez szükségtelenül kapcsolódó, ezért öncélú. Ez a kifejezési mód érdemben semmivel sem járul hozzá a közügy megvitatásához.
A Kúria határozatának elemzése keretében először egy eljárásjogi kérdésre térnék ki. Ez pedig az, hogy a kereseti kérelmükben a felperesek személyenként 200.000,- Ft sérelemdíj, valamint a törvényes kamat megfizetését kérték, ugyanakkor az elsőfokú bíróság az alperest összesen 400.000,- Ft sérelemdíj felperesek részére történő egyetemleges megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú bíróság arra hivatkozva tért el ítéletében a kereseti kérelemtől, mert a Pp. 507. § (4) bekezdése alapján a sérelemdíjat egyösszegben kell megítélni, amely a felpereseket egyetemlegesen illet meg. Ezzel kapcsolatban felmerül, hogy a bíróság ítéletében megsértette-e a Pp. 2. § (2) bekezdésében a rendelkezési elv részeként rögzített kérelemhez kötöttség elvét. A kérelemhez kötöttség elve ugyanis magában foglalja a túlterjeszkedés tilalmát is, amely szerint a bíróság döntése nem terjeszkedhet túl a kereseti kérelmen.[8] Ez jelenik meg a Pp. 342. § (1) bekezdésében is, mely szerint az "érdemi döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, az ellenkérelmen és a beszámítási kérelmen. Ez a szabály a főkövetelés járulékaira is irányadó." A ma is irányadó bírói gyakorlat szerint a bíróság pl. nem ítélhet meg a keresetben megjelöltnél magasabb kártérítést, és a kamatfizetés kezdő időpontját sem határozhatja meg a keresetben megjelöltnél korábbi időpontban (BH1991.287.).[9]
A Pp. 507. § (4) bekezdésének az a szabálya, hogy a sérelemdíj kollektív defamáció esetén a felpereseket egyetemlegesen illeti meg, az egyetemleges jogosultság jogszabályban nevesített esete. Az egyetemleges jogosultság azonban egy kivételes eset, hiszen maga a Ptk. sem tartalmaz olyan normát, amely ilyet írna elő.[10] A Pp. egyébként azért alkalmazza ezt a sajátos megoldást (a tipikus osztott, illetve együttes jogosultsággal szemben), mert a jogalkotó így akarta elkerülni a tömeges perindítás veszélyét.[11] Tehát ez hasonló célokat szolgál, mint a Ptk. 2:54. § (5) bekezdésében található harminc napos jogvesztő határidő.
- 446/447 -
Mivel a fentiek alapján a felperesek javára történő egyetemleges marasztalás ritkán fordul elő az ítéletekben, ezért annak nincs bírói gyakorlata, hogy az alacsonyabb összegekben történő fejenkénti marasztalás helyett egy magasabb összegben történő egyetemleges marasztalás a túlterjeszkedés tilalmába ütközik-e. Álláspontunk szerint igen, mert ugyan az alperes által összesen fizetendő összeg változatlansága esetén is az egyes felperesek az eredetileg megjelölt összegnél magasabb összeget követelhetnek az alperestől, és ha az alperes az egyiküknek teljesít, az lehet, hogy meg is tarthatja a teljes összeget, ha a másik felperes nem lép fele vele szemben a neki járó rész kiadása végett.
A túlterjeszkedés tilalmával kapcsolatban megjegyezzük, hogy erre tekintettel érthetetlen a kúriai határozat indokolásának az a része, hogy "a véleménynyilvánítás szabadsága - így a szükséges és arányos mértékű beavatkozás - éppen abban nyilvánul meg, hogy az elsőfokú bíróság nem a cikk eltávolítására kötelezte az alperest, nem az abban kifejtett véleményt "tiltotta meg". Ugyanis az elsőfokú bíróságnak az erre vonatkozó kereseti kérelem hiányára tekintettel a fent hivatkozott kérelemhez kötöttség elvére és túlterjeszkedés tilalmára tekintettel nem is lett volna lehetősége (a felperesek nem kérték a cikk eltávolítását). Ennek megfelelően az elsőfokú bíróság lényegében a teljes keresetnek helyt adott, tehát abból a Kúria álláspontjával ellentétben egyáltalán nem következtethetünk a bírói beavatkozás szükséges és arányos mértékére.
A Kúria ítéletének indokolásában először azzal a kérdéssel foglalkozott közelebbről, hogy a másodfokú bíróság által korábbi alkotmánybírósági határozatokra alapozottan alkalmazott ún. átsugárzás teóriája mennyiben irányadó a jelen ügyben. A Kúria a másodfokú bírósággal szemben arra a következtetésre jutott, hogy azok az alkotmánybírósági határozatok, amelyekben megjelenik az átsugárzás elmélete, már nem alkalmazandóak, mert azokat az Alaptörvény negyedik módosítása után nem erősítették meg. Emellett azóta változott a jogszabályi környezet is a kollektív defamáció vonatkozásában [hatályba lépett a Ptk. 54. § (5) bekezdése és az Alaptörvény IX. cikk (5) bekezdése].
Álláspontunk szerint a Kúria jogértelmezése erősen vitatható. Ugyanis az átsugárzás tételét a kollektív defamáció tételes jogi szabályozásával a jogalkotó törvényi szintre emelte a Pp. 507. § (2) bekezdésében, mely szerint a "bíróság a személyiség lényeges vonásának minősülő, a közösséghez tartozással összefüggő személyiségjegy vonatkozásában azt vizsgálja, hogy a közösséget bántó jogsérelem alkalmas lehet-e arra, hogy általában véve a közösséghez tartozó személy személyiségi jogának a sérelmét is okozza." A Pp.-hez fűzött miniszteri indokolás e rendelkezéssel kapcsolatban azt rögzíti, hogy e "pertípusnál az igényérvényesítés alapja a közösségen keresztül a közösség egyes tagjaira átsugárzó jogsérelem, így a közösség minden egyes tagja számára alapvetően biztosított a perindítás lehetősége. [...] A törvény a bizonyítás körében továbbra is iránymutatást tartalmaz az identitás azonosítása és az átsugárzó jogsérelem objektív vizsgálati szempontjai vonatkozásában." Azaz a miniszteri indokolás kifejezetten hivatkozik a jogsérelem átsugárzásra, mint a jogérvényesítés alapjára, ezért az továbbra is irányadó. Ráadásul a Kúria
- 447/448 -
által hivatkozott legújabb alkotmánybírósági határozatok sem említik azt, hogy az átsugárzás elmélete ne lenne már irányadó. Ezért a másodfokú bírósághoz hasonlóan a Kúriának is vizsgálnia kellett volna ezt a szempontot.
A Kúria védelmében megjegyezzük, hogy részben érthető az, miért nem vette figyelembe a döntése meghozatalakor a Pp. 507. § (2) bekezdését. Ugyanis ennek a rendelkezésnek nem a Pp.-ben lenne a helye, hiszen az nem eljárásjogi, hanem anyagi jogi szabály, mert a Ptk. 2:54. § (5) bekezdésében a jogsértés feltételeként meghatározott tényállási elem fennállásának vizsgálatához adja meg a releváns szempontokat.
A Kúria a fent kifejtettek miatt a döntése során elsősorban azt vizsgálta, hogy a cikk szerzőjének megállapításai indokolatlanul bántóak-e. Ennek keretében a Kúria hivatkozott a már fent is említett legújabb alkotmánybírósági gyakorlatra.
A Kúria azonban számunkra meglepő következtetésre jutott. Nem világos, hogy miért nem vette figyelembe a közlés célja és a kontextus kapcsán azt a körülményt, hogy a cikk írója maga is az érintett közösség tagja. Hiszen ez a körülmény jellemzően önmagában megalapozatlanná teszi azt az értelmezést, hogy a vitatott közlés célja az az adott közösség megsértése lenne.
Álláspontunk szerint a fenti körülményekből éppen az következik, hogy itt valójában egy gyakran alkalmazott irodalmi vagy publicisztikai eszközről van szó, amely egyáltalán nem indokolatlan vagy öncélú, hanem szükséges a szerző által elérni kívánt hatáshoz. A magyar irodalomban számos költő fogalmazott meg a magyarság tagjaként bírálatot olyan formában, hogy általában a magyarokról beszélt (lásd pl. Berzsenyi vagy Ady költészetét). Nyilvánvalóan ők sem általában a magyarokat akarták becsmérelni, hanem a művészi szabadsággal élve valamilyen társadalmi problémára akarták felhívni a figyelmet. Sőt, gyakran erősíti a művészi hatást az a megoldás, ha a kritikát nem azzal kapcsolatban fogalmazzák meg, akire irányul, hanem egy meghatározott szempont alapján hozzá kapcsolódó személlyel vagy közösséggel szemben. A Kúria döntéséből viszont akár arra is következtethetünk, hogy pl. Ady is a magyarság verseiben a véleményének kifejezéséhez indokolatlan és öncélú eszközöket választott, mert a gondolati forma és tartalom nem állt egymással összhangban. Ráadásul jelen esetben azért is indokolt volt a közlés keretében a kormányzat azonosítása a magyarsággal, mert a szerző többek között azért is kritizálta a kormányt, mert az a kommunikációja során gyakran azonosítja magát a magyarsággal - ahogyan erre a körülményre az alperes is felhívta a figyelmet az ellenkérelmében.
A fenti meglátásokat figyelmen kívül hagyva azonban a Kúria azt állapította meg, hogy a "büdös" jelző használata és a bandita minősítés súlyosan sértő. Nem világos azonban, hogy melyek lennének azok a kifejezések, amelyek még nem érik el a jogellenesség szintjét. Hiszen pl. Berzsenyi is úgy fogalmazott, hogy "Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz", vagy Ady szerint a magyar nép "Cigány-népek langy szivű sihederje". A "bandita" vagy "büdös migráns" kifejezések durvábbak lennének, mint ezek a költői képek? Álláspontunk szerint a Kúria nagyon alacsonyan húzta meg ebben az ítéletében azt a szintet, amíg egy közlés enyhén sértő vagy bántó volta miatt még nem lesz jogellenes.
- 448/449 -
Ahogyan arra fent is utaltunk, az elsőfokú bíróság a felperesek sérelemdíj iránti igényét teljes mértékben - sőt még azon is túlterjeszkedve - megítélte. A Kúria az ítéletének indokolásában azonban egyáltalán nem vizsgálta azt a kérdést, hogy a megítélt sérelemdíj mértéke megfelel-e a bíróság által megállapított jogsértés körülményeinek. Ugyanis a Pp. 507. § (4) bekezdése alapján a sérelemdíjat a jogsértés körülményeire - különösen a jogsértés súlyára, ismétlődő jellegére, a felróhatóság mértékére, a jogsértés közösségre gyakorolt hatására - tekintettel kell meghatározni. Álláspontunk szerint a nevesített körülmények inkább amellett szólnak, hogy ha egyáltalán megállapítja a bíróság a jogsértést, akkor a sérelemdíj mértéket mérsékelni kellett volna. Hiszen nem volt ismétlődő jellegű a magatartás, az a közösségre, mármint a magyarságra érdemi hatást nem gyakorolt, a felróhatóság mértéke és a jogsértés súlya sem jelentős, mert a cikk nem a magyarság, hanem a magyar kormány ellen irányult. Az a tény azonban, hogy a Kúria helyben hagyta a felperesi kérelemben szereplő összeget teljes - sőt azon még túl is terjeszkedő - mértékben elfogadó elsőfokú bírósági ítéletet, azt az érzetet kelti, hogy a körülmények alapján indokolt volt jelentős mértékű sérelemdíj megállapítása.
Az általunk elemzett ítéletével a Kúria gyakorlata jelentős fordulatot vett a kollektív defamációs ügyekben. Ennek oka vélhetően az, hogy meg akart felelni a legújabb - fent hivatkozott - alkotmánybírósági gyakorlatnak. Álláspontunk szerint a Kúria határozata sajnálatosan illeszkedik ahhoz a "trendhez", amely alapján az Országgyűlés elnöke majdnem tízmillió forintos bírsággal sújtotta azt a parlamenti képviselőt, aki ficsúroknak nevezte a házelnököt és kormánypárti képviselőket.
A Kúria ugyanis a fent bemutatottak szerint olyan esetben szankcionált egy fontos közügyben kifejtett véleményt, ahol a választott stílus és kifejezések nem voltak öncélúak vagy indokolatlanok. Ráadásul a Pp. több rendelkezését - a túlterjeszkedés tilalma, az átsugárzás követelménye és a sérelemdíj meghatározása során irányadó körülmények vizsgálata -, valamint lényeges tényállási elemeket - a véleményét kifejtő személy is az érintett közösség tagja, a kritika nem az érintett közösségre is irányult stb. - figyelmen kívül hagyott, vagy azt tévesen értékelte a döntése meghozatala során, és így egy erősen vitatható határozatot hozott. Csak remélni tudjuk, hogy a Kúria majd visszatér a korábbi gyakorlatához, mert ellenkező esetben a kollektív defamáció tényállása nem az érintett közösségeket fogja védeni, hanem a véleménynyilvánítás szabadságának indokolatlan korlátját jelenti majd. ■
JEGYZETEK
[1] Lásd pl. Vékás Lajos: Bírálat és jobbító észrevételek az új Ptk. Törvényjavaslatához (a zárószavazás előtt). Magyar Jog. 2013/1. 5. p.
[2] Gárdos-Orosz Fruzsina: Az új polgári jogi gyűlöletbeszéd-szabályozásról. Fundamentum. 2013/4. 34. p.
[3] Lásd a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (BHGY) anonimizált formában közzétett határozatokat.
[4] Lásd a Kúria alábbi számok alatt megjelent határozatait: Pfv.IV.20.840/2015/7.; Pfv.IV.20.168/2016/5.; Pfv.IV.20.636/2016/4.; Pfv.IV.20.906/2017/6.; Pfv.IV.21.163/2018/4. (forrás: www.birosag.hu).
[5] Lásd a Kúria Pfv.IV.20.199/2020/7. szám alatt közzétett határozatát (forrás: www.birosag.hu).
[6] A Kúria ítéletéről szóló híradásokból kiderült, hogy Tóta W. Árpádnak a HVG-ben megjelent írásáról van szó. https://hvg.hu/360/20210326_Ertelem_kontra_serelem_a_Kuria_donteserol_Tota_W_Arpad_es_NehezPosony_Kata Az eredeti cikket lásd: https://hvg.hu/itthon/20181108_Bunuldozes_hianyaban (a vitatott kifejezéseket a Kúria ítélete után törölték az írásból).
[7] Ezeket a döntéseket a terjedelmi korlátok miatt nem elemezzük, nem értékeljük.
[8] Wopera Zsuzsanna (szerk.): Kommentár a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényhez. Elérve a CompLex DVD Jogtáron keresztül, lásd a 2. §-hoz fűzött magyarázatot.
[9] Wopera, lásd a 342. §-hoz fűzött magyarázatot.
[10] Vékás Lajos: Szerződési jog - Általános rész. ELTE Eötvös. Budapest, 2021. [115] széljegyszám.
[11] Wopera, lásd a 507. §-hoz fűzött magyarázatot.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző habil. egyetemi docens, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék; SZTE Állam- és Jogtudományi Kar, Civilisztikai Tudományok Intézete.
Visszaugrás
