A Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (BGH) 2001. január 29-i ítéletével1 egy, a német társasági jog tudományában 30 éve húzódó elméleti vita végére tett pontot. A polgári jogi társaság (GbR) önálló jogképességének elismerése jelentős változást jelent, az eredeti törvényszöveg mellett.
A tényállás szerint a felperes váltóperben követelte a váltó összegének megfizetését egy építőközösségtől, valamint annak tagjaitól. Az elsőfokú bíróság a követelésnek helyt adott, a másodfokon eljáró tartományi felsőbíróság azonban az építőközösség passzív perbeli jogképességének hiánya miatt a fellebbezési eljárás során megváltoztatta az ítéletet. A felülvizsgálati eljárásban a szövetségi bíróság megállapította, hogy az építőközösség kifele megjelenő társaságnak (Außengesellschaft) minősül, így perelhető.
Az ítélet első pontjában kimondták a német pjt. jogképességét, vagyis amennyiben a jogügyletek során jogok illetik meg és kötelezettségek terhelik a társaságot, akkor jogképességgel bír, alapvetően tehát bármilyen ügyleti pozíciót elfoglalhat.
Ebből következően a pjt. szükségszerűen perképes, a német Pp. (ZPO) 50. § (1) bek. alapján, mely szerint perképes az, aki jogképes.
Harmadsorban pedig az eddigi gyakorlattal ellentétben, a társaság tagjainak személyes helytállási kötelezettségét kell megállapítani a közkereseti társaság esetében rendelt (Kereskedelmi törvénykönyv, HGB 128. §) módon.
A polgári jogi társaság szabályozása során két elméleti rendszer alakult ki, a római jogi societas, vagyon-megosztottság és a germánjogi Gesamthand, vagyonközösség.
A societas rendszerben a társaság tagjai csupán kötelmi jogi viszonyban állnak egymással. A közös cél elérése érdekében sor kerülhet vagyon összeadására, azonban ez nem a társaság vagyona lesz, hanem a tagoké marad. A tagok hitelezői tehát ugyanúgy felhasználhatják igényeik kielégítésére, mint a társaság hitelezői. A római jog nem keletkeztetett egyetemlegességhez hasonló jogviszonyt a tagok között, sőt egyáltalán nem tekintette a társaságot valamely önállóan létező egységnek.2
Önmagában a társasági szerződés megkötése eredetileg nem is eredményezett semmi változást a tagok vagyonában. A római jog szerint is lehetséges volt azonban, hogy a társaság rendelkezésére bocsássanak vagyont, amely tulajdon-átruházás útján került a tagok közös tulajdonába. Ha harmadik személy felé valamelyik tag egymaga lépett fel, úgy azzal a maga nevében kötött ügyletet, melynek rájuk eső részét a társai actio pro socio-val követelhették.3
A Gesamthand rendszerében az összeadott vagyon dologi jogilag kerül megkötésre, vagyis a jog nem ismeri el a tagnak az őt illető társasági vagyonrész feletti rendelkezési jogát. A vagyonközösség ugyan eredetileg nem kapott önálló jogalanyiságot, azonban egy önálló akarat köré rendeződik a társaságot megillető vagyon, így egységes tömeget alkot.
A societas esetében ez a dologi jogi megkötöttség nem áll fenn, a tagoknak kötelmi jogilag ugyan tilos a társasági vagyonból őket megillető hányaddal rendelkezni, dologi jogilag azonban lehetséges. A Gesamthand vagyonával a társaságon kívül senki sem rendelkezhet. A hitelezőkkel szemben sem együttes tartozás, sem pedig egyetemleges tartozás nem keletkezik, hanem a tagok együttes összjogosultságáról beszélhetünk, konkrét tagi hányadok nélkül.
A dologi jogi kötöttség abban az esetben szűnik meg, ha a társaság feloszlik ill. valamelyik tag kiválik. Ekkor minden tag visszanyeri az őt megillető rendelkezési jogot.
A fenti dologi jogi kötöttség a magyar pjt. szabályainak értelmezésénél gondot okoz. A Ptk. alapvetően a societas jellegű társaságot szabályozza, azonban több helyen eltér annak szabályaitól.
A tagok által a társaság rendelkezésére bocsátott vagyon dologi helyzetének megítélése nem teljesen egyértelmű. Nézetünk szerint ez a vagyon nem mehet át a társaság tulajdonába, lévén hogy a polgári jogi társaság mint olyan nem jogképes, nem lehet tulajdona.4
A hatályos Ptk. 569. § (1) bek. szerint a tagok vagyoni hozzájárulása közös tulajdonukba megy át. A közös tulajdon általános szabályaitól való nevesített eltérés az 570. § szabályaiban található, amelyek lényegében megtiltják a tagnak a közös tulajdonba adott dolgok tulajdoni hányada feletti rendelkezést. Ehelyütt a Ptk. egybecseng a BGB 725. § rendelkezéseivel, vagyis a hitelező a tagot megillető felmondási jogot gyakorolhatja és a többi taggal való elszámolás után a tagnak jutó hányad kiadását követelheti.5 Ez a fajta megoldás bizonyos veszélyeket rejt magában. A Gesamthand rendszerből átvett dologi jogi kötöttség ugyanis a tagok hitelezőivel szemben hátrányos lehet, hiszen a pjt. nem közzétett társaság, a tagok közös tulajdonába kerülő dolgoknál ugyancsak hiányzik a nyilvánosságra hozatalhoz szükséges fórum, így a hitelezők könnyen kijátszhatóak. Épp ezért a vagyon dologi kötöttségét csak nyilvánosan bejegyzett társaságok számára kellene lehetővé tenni.6
Ellentétben az uralkodó nézettel, nem tartjuk a magyar pjt. szabályozását hagyományosan Gesamthand rendszerűnek.7 Ezt a megállapítást egyrészt Kuncz Ödön írására8 alapítjuk, melyben a dologi kötöttséget de lege feranda megtagadja a nem kellően pub-likus társaságoktól, másrészt pedig uralkodó nézetnek tekinthetjük, hogy a magyar pjt. nem jogképes. Ez nem is vitás a magyar jogirodalomban, ellentétben a német Gesamthand-pjt. jogképessége körül húzódó, száz éve tartó vitával, mely fordulópontjához érkezett az itt bemutatott ítélettel.
A BGB hatályba lépése óta - mint már említettük - a Gesamthand intézménye egy, a tagok által csak együttesen hozzáférhető különvagyont jelentett.9 Ennek jelentősége a vagyon dologi jogi kötöttségében volt, nem pedig a Gesamthand jogalanyiságában. A társasági vagyon ugyanis szigorúan elkülönül a tagok személyes vagyonától, és zárt egységet alkot.10 A személyes és a társasági különvagyon közötti forgalom csak átruházás útján lehetséges.11
Otto von Gierke már 1895-ben megalkotta a személyi jogi egységről szóló tanát, vagyis a tagok összességét úgy kell tekinteni, mintha a kollektíva egységesen lenne jogosult a közös vagyonra, és mint ilyen jogképes. Ezt az elgondolást karolta fel 1972-ben Flume, aki a társaság intézményét a BGB-ben a kötelmi jogi rész helyett inkább az általános részben helyezte volna el, mivel szerinte a Gesamthand önmagában jogalany. A közkereseti társaság és a Gesamthand elhatárolása Flume rendszerében aszerint történik, hogy a közkereseti társaság zárt és állandó egysége a cégjegyzékben rögzített módon létezik.12
A Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság jelentős részben hoz fel a BGB megalkotásának idejéből való, történeti érveket a jogalanyiság elismerése mellett. Az itt tárgyalt ítéletben is kimondja, hogy a jogalkotói hallgatás szándékoltan enged teret a Gesamthand intézményének a gyakorlat által támasztott igényeknek megfelelő alakításának. Az önálló jogalanyiságnak elismerése mellett szól továbbá az is, hogy a BGB első tervezete nem tartalmazta még a Gesamthand intézményét, ez csupán a második tervezet elkészítése során került a törvényszövegbe. A Gesamthand és a societas típusú társaság közötti elhatárolás szinte lehetetlen volna a Gesamthand jogalanyiságának elismerése nélkül.13
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
