Mezey Barna legújabb tudományos műve sokkal több, mint könyv, mint egy tudományos monográfia. A Gondolat Kiadó által 2012-ben közzétett kiemelkedő alkotás kilenc fejezetben, huszonöt alfejezetben hiteles adatokat tartalmazva járult hozzá a tudományszak fejlődéséhez. Szerző a függelékkel együtt 540 oldalon át - rendkívül pontos kutatómunkára alapítva - mutatja be kiválóan azt a soha véget nem érő folyamatot, amely a társadalomból valamely deviáns cselekedet miatt kirekesztett személyek pozitív irányba terelését és a társadalomba való visszavezetését próbálja elérni. Olyan intézményeket vizsgál, amelyek bár régiek, de hatásuk a mai napig tartó. A célok és az eszközök változnak ugyan, de az alapvető motívumok változatlanok. A hiánypótló műnek tudományfejlesztő hatása is várható, hiszen a jövőben a büntetésekkel, a börtönüggyel foglalkozók számára jó kiinduló alapot nyújt. Olyan kontextusban mutatja be a vizsgálata tárgyát képező jogintézményt, hogy az nem pusztán leíró jellegű, hanem a jelenre, illetve a jövőre nézve is hordoz magában üzeneteket.
Igen részletes forrás- és szakirodalom-jegyzék, név-, helynév-, tárgymutató segíti az olvasó eligazodását a műben. Színesíti a könyvet a korabeli, hatvan képből összeállított értékes képmelléklet.
A tudományfejlődés-elmélet tisztázta minden emberi tudás paradigmatikus előfeltételezettségét, és kizárólag csak ebből kiindulva, valós értelmezhetőségét. Jövőnk választását a múltnak jelenben folyó megértése lényegesen befolyásolja.
Ezen a területen ugyanis nem annyira az újdonságok felvázolása a cél, mint inkább a történeti folyamatok hiánypótló jellegű bemutatása, az események pontos összefoglalása, és emellett esetleg mindennek kivetítése a mai korra és a tanulságok levonása. Tulajdonképpen tehát valóban jogtörténet-írásról van szó, a szerző összegyűjt és szintetizál, ezért a kutatómunka szerepe dominál. Az egyéni vélemény megfogalmazása ugyanakkor a történelmi tények vizsgálata kapcsán sem mellőzhető. Rengeteg olyan pontja van a műnek, ahol a szerzőnek adott a lehetősége, hogy akár a vizsgált korban, akár a jelenlegi tudományos életben vitássá tett kérdések kapcsán saját véleményét kifejtse, vagy legalábbis utalás szintjén megemlítse, mely lehetőséggel él is a szerző - legyen szó akár terminológiai kérdésekről, akár a jogintézmények lényegét illető megállapításokról.
Mindenképpen kiemelendő, hogy a szerző az értekezés tárgyát képező kérdéseket a lehető legszélesebb társadalmi kontextusba helyezve vizsgálta, mely vizsgálat mögött mintaszerű kutatómunka áll. A mű mentes a tárgyi tévedésektől, a szerző önálló kutatásain alapuló, szakmailag kellően alátámasztott megállapításait tartalmazza.
Közhelyként hat, de igaz, hogy a "nomen est omen" mondás megfelelően alkalmazandó az írott művekre is. Szépirodalmi alkotásoknál az olvasó figyelmének felkeltésén túl az eladhatóságot hivatott elősegíteni, tudományos munkáknál pedig a téma szabatos megjelölésével, a tartalom pontos körülhatárolásával jelzi az olvasó felé, hogy mire is számítson, ha a művet a kezébe veszi. Ebből a szempontból a címe bár első pillantásra kissé szokatlannak tűnhet, azonban az a könyv tartalmával is összevetve pontosan írja le a vizsgált témakört.
A mű igen olvasmányos, élvezetes stílusú. A nyelvezetével kapcsolatban ugyanakkor megjegyzendő, hogy néhol átveszi a korabeli forrásokból származó kifejezéseket - még színesebbé, olvasmányosabbá téve a művet -, és azokat a fő szövegben is alkalmazza.
Megjegyezném, hogy nagyon bölcs gondolat a szerző részéről, miszerint a jogintézmények vizsgálatát nem korukból kiemelve végzi, hiszen, mint arra többször is utal, az adott kor társadalmi körülményei oly mértékben rányomják bélyegüket az egyes jogintézményekre, hogy azok a társadalmi háttér megfelelő ismerete nélkül szinte már értelmezhetetlenek, de legalábbis könnyen félreérthetőek lennének.
Igazán helytálló szerzőnek többek között az a megjegyzése, hogy a fenyítőház egy speciális csomópont, melyben a különböző középkori és koraújkori eszmék szintetizálódtak, hogy aztán ebből a "fekete dobozból" ismét kilépve és némileg megváltozva folytassák útjukat, ebből azonban a végpont meghatározásához még nem jutunk el.
"A történelem ismétli önmagát", idézi a szerző a társadalomtudományi toposzt a mű előszavában. És mint minden közhely mélyén, itt is lakozik némi igazság. Az ismétlődés ugyanis, bár természetesen nem állhat fenn, ugyanakkor megfigyelhető egyfajta spirális mozgás a társadalmi folyamatokban, ahogyan újra és újra felmerülnek ugyanazok a problémák, hogy azután kiváltsák ugyanazt a hatást. A társadalmi változások a társadalom struktúrájának átrendeződésével járnak, ebből kifolyólag az újonnan elszegényedő rétegek a bűnözés útjára kényszerülhetnek, ez pedig a békés többség igényét generálja a szigorúbb büntetőpolitika irányába, ami a (neo)konzervatív büntetőpolitikai irányzatok megerősödéséhez vezet - ahogyan a szerző is utal rá -, ez nem csak az akkori állapotokra igaz, hanem más történelmi korszakok kapcsán is leírható. Ahogyan azután a jogalkotás reagál ezekre a folyamatokra, az újabb társadalmi változást vált ki, ezáltal pedig újabb jogalkotás válhat szükségessé, így a jogalkotás - jogalkalmazás - társadalmi változás örök körforgása az, amely az intézmények alakulását folyvást előreviszi. Az alkotás mai aktualitásokat is szolgál történelmi tanulságokkal.
- 760/761 -
Jól mutatja be a szerző - és talán ez a mű első három fejezetének igazi üzenete -, hogy egy adott jogintézmény mikénti alakulására mennyire rányomja a bélyegét az a kor és az a környezet, vagyis az a társadalmi közeg, amelyben kialakul. Szerzőre egyébként végig jellemző, hogy széles körű társadalmi összefüggésekbe ágyazva vizsgálódik az egyes korokban. A deviancia mindig az adott kor viszonyai között értelmezhető - ez a helyzet a szegénységgel, a munkakerüléssel, sőt még magával a kriminalitással is. Az adott társadalom által deviánsnak tartott elemekkel szemben pedig az adott társadalom mindig a saját eszköztárából fogja kiválasztani azokat az eszközöket, amelyekkel - a társadalmat alkotó többség nézőpontjából nézve - diszfunkcionális egyénnel szemben fel kíván lépni. Ez lehet a dorgálástól kezdve a hóhér pallosáig bármi, így lehet akár a munkáltatás is. Fontos azonban, hogy mi az a társadalom által elérni kívánt cél, aminek az eléréséhez ezt a bizonyos eszközt igénybe kívánja venni - a puszta megtorlás, a reparálás vagy a reszocializáció - vagy esetleg ez mind együtt. Ezért válik kerek egésszé az alkotás azáltal, hogy a szerző a vizsgált intézményrendszer gazdasági-kulturális hátterét is bemutatja. Nagyfokú interdiszciplinaritást is tükröz. Utalok "A reformjavaslatok" cím alatt kifejtett büntetőjogi kodifikációtörténetre, amely nélkül ilyen magasságban a választott témát sem lehetne kifejteni. Majd a szankciórendszerekkel való foglakozásnál is ezt láthatjuk.
Ahogyan a fenyítőházak kialakulásának kora átmenet a (rendi) feudalizmusból a (polgári) újkorba, úgy a fenyítőházak is alapvetően "multifunkcionális" intézmények voltak, ahol - bár nem feltétlenül békében, de - megfértek egymás mellett a nincstelen szegények, az elmebetegek, a bagatell-kriminális cselekmények elkövetői és a családjuk által ideutalt "rosszéletű" polgárok - velük szemben tehát ugyanazzal az eszközzel kellett a némiképpen eltérő célokat elérni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
