Az Európai Unió vagy a magyar jogállamiság helyzetéről külön-külön is hosszabb ideig lehetne beszélni. Itt és most az Európai Unió tagjaként működő magyar jogállamról szeretnék szólni. Azt kívánom bemutatni, hogy milyen kihívásokat jelent a Magyar Köztársaság állami működése szempontjából az európai uniós tagság.
Előzetesen engedjenek meg néhány rövid bevezető megjegyzést. A magyar jogállamiság a kezdetektől sajátos kihívásokkal nézett szembe. 1989/90-ben nagyon rövid idő alatt hoztunk létre egy, a jogállamiság követelményének megfelelő alkotmányos rendszert. Nem csak a politikusok, hanem a magyar társadalom történelmi sikere is, hogy ez az átmenet sikeresen, zökkenők nélkül zajlott. Bírák, ügyészek, ügyvédek sikerrel találták fel magukat azokban az új szerepekben, amelyeket a jogállamiság keretei között kell betölteniük. Gyakran elfelejtkezünk arról, hogy a feladat nagyságához mérten történelmi értelemben mennyire rövid idő állt rendelkezésünkre. Meg kell azonban jegyezni, hogy sem kihívás, sem az általunk elért siker nem volt egyedi, hiszen több más országgal jártuk be ezt az utat.
Miután befejeződött a jogállam legfontosabb intézményeinek kiépítése, s megszereztük az első gyakorlati tapasztalatokat a demokratikus állami működésről, az ország egy újabb kihívással találta szemben magát, az európai uniós csatlakozással.
A jogállamiság elve történetileg a modern állam kialakulásához kötődik. A modern állam teljes szuverenitással és az erőszak monopóliumával rendelkezik, tehát erőteljes túlhatalommal bír a polgárok felett, de ezt ellensúlyozza a jog uralma, a jogállamiság követelménye. Ezt a képet a legújabb korban az árnyalja, hogy létrejöttek az állam felett elhelyezkedő, nagyobb struktúrák, amelyek közül a legkiterjedtebb hatáskörökkel éppen az Európai Unió rendelkezik. Ez az új helyzet új kérdéseket vet fel és alkalmazkodást követel meg. A továbbiakban ennek az új helyzetnek néhány aspektusáról szólnék.
Az Európai Unió működése a szabadság, a demokrácia az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletén, valamint a jogállam elvein alapul, s ezek az elvek közösek a tagállamokban. Csak olyan európai állam lehet tagja az Uniónak, amely tiszteletben tartja ezeket az elveket. Ezt rögzíti az Európai Unióról szóló szerződés, továbbá az 1993 júniusában megállapított koppenhágai bővítési kritériumok is.
A politikai kritériumok között követelményként fogalmazódott meg, hogy a csatlakozni kívánó állam demokratikus intézményrendszere garantálja a jogállamiság és az emberi jogok tényleges érvényesülését. Ebből következett az, hogy a csatlakozási folyamat során az Európai Unió mindvégig vizsgálta a jogállamiság érvényesülését a tagjelölt államoknál. A vizsgálatok eredményei megjelentek az éves országjelentésekben és egyéb, a csatlakozási folyamathoz kapcsolódó dokumentumokban is.
Úgy gondolom, hogy ez a fajta ellenőrzés összességében a csatlakozó országok javát szolgálta. Fontos volt tudnunk, hogy az Európai Unió nem csak a kereskedelmi, környezetvédelmi, vagy egyéb szabályok átvételével törődik, hanem figyelmet fordít az átfogó európai értékek érvényesülésére is. A jogállamiság, mint csatlakozási követelmény bevezetése egyéb tekintetben is kedvező hatásokkal járt. Ennek is köszönhető, hogy a közösségi jogban is megjelentek a jogállami értékek.
Az Európai Unió felépítése és működése sajátos, egyedi. Az Európai Unióban a hagyományos hatalmi ágak szerinti hatáskörmegosztás, a fékek és ellensúlyok rendszere nem érvényesül tisztán, ezért is szokás demokrácia-deficitről beszélni. Ennek lényege, hogy a tagállami kormány képviselői elsősorban jogalkotó funkciót gyakorolnak az Unióban. A végrehajtás uniós szintű felelőse, a Bizottság ugyanakkor csak közvetett legitimációval rendelkezik. A Tanács nem számoltatható el az Európai Parlament előtt, és mint intézmény egyetlen nemzeti parlament előtt sem. Ennek fényében a Tanácsban résztvevő miniszterek felelőssége egyedül a nemzeti parlamentekben érvényesülhet.
Az uniós tagság kihat a jogállami intézmények mindegyikére, de a legjelentősebb változás az Országgyűlés és a kormány viszonyában figyelhető meg.
Az alapvető problémát az jelenti, hogy az uniós tagságot követően a közösségi jogalkotás jelentős részét a tagállamok közösen gyakorolják, a korábban nemzeti parlamenti hatáskörben levő jogalkotási feladatok jelentős része az uniós intézmények hatáskörébe kerül.
Az uniós tagságból következően megváltozott az Országgyűlés és a kormány közötti alkotmányos viszony és a jogalkotó hatáskörök jelentős része átkerült a végrehajtó hatalomhoz.
Az alkotmányossági probléma abból adódik, hogy a legfőbb népképviseleti szerv, az Országgyűlés az uniós jogszabályok tartalmát közvetlen módon nem befolyásolhatja, mert a nemzeti parlamentek nem vesznek részt a közösségi döntéshozatalban. Ezzel szemben a kormány szavazati joggal rendelkezik az EU legfontosabb jogalkotó intézményében, a Tanácsban. Ebből az következik, hogy - közösségi jogalkotó hatáskör megléte esetén - az Országgyűlés megkerülhetővé válik a kormány által olyan kérdésekben is, amelyek egyébként a belső alkotmányos rend alapján parlamenti hatáskörbe tartoznak.
Az Alkotmány 2/A. §-a tartalmazza az ún. csatlakozási klauzulát, amely az Alkotmány szintjén adta meg a felhatalmazást a csatlakozási szerződés megkötésére. A 2/A. § biztosította a Magyar Köztársaság európai uniós csatlakozásának alkotmányos alapját. Az Alkotmány e §-a kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaság által történt hatáskör-átruházásra csak az Európai Unió tagjaként, az Európai Unió javára kerülhet sor, s csak olyan mértékig, amely az Európai Uniót alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges.
Az uniós csatlakozás megkívánta, - a tagállami tapasztalatokra figyelemmel - hogy Magyarországon is az alkotmányos berendezkedéshez, a hazai közjogi kultúrához és szabályokhoz igazodva alakítsuk ki azokat a kereteket, amelyek meghatározzák a kormánynak és az Országgyűlésnek az európai ügyekkel kapcsolatos együttműködését.
Ezt a célt szolgálja az Országgyűlés és a kormány európai uniós ügyekben történő együttműködéséről szóló 2004. évi LIII. törvény. Az együttműködés legfontosabb testülete az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága, ahol az egyes közösségi jogszabály-tervezetekre vonatkozó egyeztetési eljárás zajlik.
Az egyeztetési eljárás az uniós jogalkotás területén biztosítja azt, hogy érvényesüljön az Országgyűlés ellenőrző tevékenysége. A közösségi döntéshozatal befolyásolására vonatkozó különleges eljárás jellegéből adódóan elsősorban a bizottságok részvételén alapul. Az Országgyűlés döntéshozatali eljárásától eltérően az egyeztetési eljárásra az a jellemző, hogy az Országgyűlés állásfoglalását nem a plenáris ülés, hanem egy erre felhatalmazott bizottság - Európai ügyek bizottsága - alakítja ki. A bizottsági állásfoglalás címzettje a kormány, amely ezt az állásfoglalást a kétharmados törvényben meghatározott módon veszi figyelembe a tanácsi döntéshozatal során. Nyilvánvaló, hogy a Miniszterek Tanácsában csak egységes tagállami álláspont képviselhető, ezért a parlamenti és a kormány álláspontjának egyeztetésére van szükség.
A 2004. évi LIII. törvény létrehozott egy új testületet, az Európai Tanács üléseit megelőzően összehívott konzultációs ülést. (A konzultációs ülés előzménye a korábbi ciklusban működő úgynevezett "Nagybizottság" volt.)
Az Európai Tanács stratégiai döntéshozó és nem jogalkotó szervként vesz részt az uniós döntéshozatalban, ezért célszerű volt az Európai Tanács üléseivel kapcsolatos magyar álláspont kialakítását különválasztani a mindennapi uniós jogalkotási folyamattól. Az Európai Tanácsban tárgyalt kérdések fontossága nemzeti szinten magas szintű egyeztetést és lehetőleg konszenzus kialakítását igényli. A törvény erre figyelemmel hozta létre azt a fórumot, amely előtt a miniszterelnöknek be kell számolnia a Magyar Köztársaság által képviselni kívánt tárgyalási pozícióról. Ennek a fórumnak a tagjai az Országgyűlés elnöke, a frakcióvezetők, illetve az Európai ügyek bizottságának elnöksége. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy az Országgyűlés a felmerülő, az Európai Tanács napirendjén szereplő kérdésekben a Kormány által képviselni kívánt álláspontot hatékonyan tudja ellenőrizni.
2007-ben új feladattal bővült a konzultációs ülés felelősségi köre. A parlamenti pártok frakciói novemberben abban állapodtak meg, hogy a konzultációs ülés a 2011-es magyar EU-elnökséggel is foglalkozzon. Ennek megfelelően 2007 decemberétől az egyeztetési törvény úgy módosult, hogy a kormány a konzultációs ülést az elnökségi felkészülés helyzetéről is tájékoztatja.
Ezeket a fórumokat, eljárásokat áttekintve, feltűnik egy jelentős, tendenciaszerű különbség a belső és az európai ügyek között, ami a kormány Országgyűlés által történő ellenőrzését illeti. Arra gondolok, hogy mivel a közösségi színtéren csak a tagállamokkal kötött megegyezés alapján lehet érdekeinket érvényesíteni, ezért az eredmény gyakran nem garantálható. Az Országgyűlésnek figyelembe kell vennie, hogy az uniós intézmények és a tagállami álláspontok fényében a magyar álláspont bizonyos kérdésekben nem érvényesíthető. A kormány, hogy a polgári jog területéről vett analógiával éljek, köteles gondosan eljárni, de nem eredményfelelősség alapján dolgozik.
Ami a jogalkotást illeti, az Országgyűlés szerepét messzemenően befolyásolja a közösségi jogalkotás kiterjedtsége. Már a csatlakozási folyamat során is tapasztaltuk, hogy a törvényjavaslatok jelentős része közösségi eredetű, az európai uniós irányelvek és egyéb közösségi vívmányok átültetésére irányul. Természetesen nem változott ez a csatlakozást követően sem, noha a csatlakozást követően a jogharmonizációs kötelezettség több tekintetben eltér a csatlakozási folyamat során fennálló jogharmonizációs kötelezettségtől. Eltérő a jogharmonizációs kötelezettség jogalapja: míg csatlakozásunk előtt ezt a társulási szerződés tartalmazta, jelenleg az Európai Közösség Alapító Szerződése az irányadó. Más a kötelezettség elmulasztásának szankciója is. A csatlakozás előtt ugyan nem létezett jogi szankció, de a közösségi joganyag átvétele a csatlakozás feltétele volt. A csatlakozást követően az Európai Bíróság megállapíthatja a jogsértést, kötelezheti az adott tagállamot kötelezettségei teljesítésére, végső soron bírságot is kiszabhat, ráadásul a jogsértő tagállam a hátrányt szenvedett állampolgárok kárának megtérítésére is kötelezhető. Nem változott azonban a jogharmonizációs kötelezettség lényege. A tagállamok kötelesek a közösségi intézmények döntéseinek érvényesítésére. Ez azt jelenti, hogy a törvényhozási tárgyköröket érintő kérdésekben az Országgyűlés köteles határidőre meghozni a megfelelő tartalmú törvényeket.
A kép nem lenne teljes, ha említés nélkül maradna az a fontos új tendencia, amely az Unió működtetésében növekvő szerepet szán a tagállami parlamenteknek. A reformszerződés néven is ismert Lisszaboni Szerződés számos rendelkezést tartalmaz e tekintetben. Amennyiben az Lisszaboni szerződés hatályba lép, a tagállami parlamentek jogosultak lesznek figyelemmel kísérni a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartását és fellépni a Bizottságnál, amennyiben az elv megsértését érzékelik. Ez biztosítékot nyújt majd a tekintetben, hogy nem kerül közösségi hatáskörbe a kelleténél több döntés, és így kevesebb kérdés kerül ki a parlamentek hatásköréből.
Ez az újítás a nemzeti parlamentek szerepének növelése terén a "narancs és sárga lapos" új eljárásként jelenik meg a Lisszaboni Szerződésben.
Ezek az eljárások biztosítják a lehetőséget a parlamentek számára, hogy hangot adjanak véleményüknek és aggodalmaiknak a szubszidiaritás elvének érvényesülésével kapcsolatban közvetlenül a javaslatot kibocsátó intézmény felé.
A jogszabály-tervezet hivatalos fordításának kézhezvételétől számított 8 héten belül bármely nemzeti parlament indokolt álláspontjával ellenezheti az adott javaslat elfogadását. Az álláspontban megfelelően és pontosan meg kell indokolni, hogy a tervezet melyik eleme nem felel meg a szubszidiaritás elvének.
Minden tagállami parlament 2 szavazattal rendelkezik, ahol kétkamarás a parlament, ott minden kamara 1-1 szavazattal bír. Jelenleg a 27 tagállamnak 54 szavazat áll rendelkezésére.
Amennyiben a szavazatok 1/3-a a javaslat ellen szól (azaz 18 negatív álláspont), az Európai Bizottságnak újra át kell tekintenie azt. Az áttekintést követően az adott intézmény fenntarthatja, módosíthatja, illetve visszavonhatja a jogszabály-tervezetet, a döntését azonban meg kell indokolnia. Ez a "sárga lapos" mechanizmus.
Az bel-igazságügyi együttműködés keretében elindított jogszabály-tervezetek esetében az ellenszavazatok ¼-e is elegendő, melynek küszöbe 12 szavazat.
A "narancssárga lapos" eljárás annyiban tér el az előbb ismertetett folyamattól, hogy a rendelkezésre álló szavazatok többségére, azaz 28 ellenvéleményre van szükség és kizárólag a rendes jogalkotási eljárás keretében alkalmazható. Az ellenvélemények következtében a Bizottság újra átvizsgálni kényszerül saját tervezetét, majd ugyanaz a három lehetőség áll rendelkezésére, mint a sárga lapos eljárásban: fenntartja, módosítja, avagy visszavonja a javaslatát. Döntését ez esetben is köteles indokolni.
Az első olvasat befejezte előtt az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak figyelembe kell venniük a szubszidiaritás elvének megsértése miatt benyújtott ellenvéleményeket, amelyeket a nemzeti parlamentek adtak be. Ha a Tanács 55 százalékos vagy az Európai Parlament egyszerű többsége a javaslat ellen szavaz, az elbukik, a jogalkotási javaslat továbbiakban nem tárgyalható.
Emellett a tagállami parlamentek részt vesznek majd a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósítását szolgáló uniós politikák végrehajtását értékelő eljárásokban, az Europol politikai ellenőrzésében, valamint az Eurojust tevékenységének értékelésében. Csak több éves gyakorlat birtokában dönthetjük majd el, hogy ezek a jogkörök mennyiben jelentenek tényleges ellenőrzési jogosultságot.
A Lisszaboni Szerződés hozza létre az Európai Unióról szóló új szerződést. Ez a Szerződés tartalmazza az előadás szempontjából legfontosabb rendelkezéseket. A Szerződés 2. cikke kifejezetten említi a jogállamiságot, mint egyikét azon értékeknek, amelyeken az Európai Unió alapul. Megerősíti ezt, hogy ugyanezen szakasz az emberi jogok tiszteletben tartását is említi, külön kiemelve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait. Ez utóbbi azért fontos, mert a jogállamiság fent említett tartalmi értelmezésének legfontosabb eleme éppen az, hogy a közhatalmi aktusok korlátozás alá esnek az emberi jogok érvényesülése érdekében. Megállapíthatjuk tehát, hogy ezzel a szakasszal az Európai Unió a saját működését meghatározó értékek közé emelte a jogállam eszményét.
A 2. cikk azonban további megerősítésre szorul a normativitás teljesebb érvényesülése érdekében. Ezt a megerősítést az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikke jelenti. Ez a cikk három fontos rendelkezést tartalmaz az emberi jogok érvényesülése érdekében. A szakasz kimondja, hogy az Unió elismeri az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt jogokat, szabadságokat és elveket. A szakasz értelmében az Unió csatlakozik továbbá az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez. A 6. cikk emellett rögzíti, hogy az európai egyezmény által biztosított, valamint a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következő alapvető jogok az uniós jogrend részét képezik, mint annak általános elvei.
Mivel a hivatkozott szakasz több helyen kimondja, hogy ezek a rendelkezések nem terjesztik ki az Unió hatásköreit, ezért ezeket a szabályokat úgy értelmezhetjük, hogy az Unió elsősorban önmagával szemben kívánja érvényesíteni az emberi jogokat. Az Unió olyan intézményrendszer, amely a jog által behatárolt keretek között működik. Jogközösség, tehát jellemző rá a jogállamiság. Ezzel a lépéssel az EU továbblép, és immár materiális értelemben is jogállami jellemzőkkel bír: tehát rendelkezik az állam bizonyos hatásköreivel, ám ugyanezen hatáskörök emberi jogi korlátait is köteles figyelembe venni.
Az Unió egészét érintő változásokat követően a tagállamok helyzetéről is szeretnék szólni. Erre nézve jelentős az Európai Unióról szóló szerződés következő, 7. cikke. Ez a szakasz úgy rendelkezik, hogy a Tanács megállapíthatja, hogy egy tagállam részéről fennáll a 2. cikkben említett értékek súlyos megsértésének a veszélye. Ehhez a döntéshez a Tanács tagjainak négyötödös többségére és az Európai Parlament egyetértésére van szükség. Ezt követően az Európai Tanács megállapíthatja az értékek tényleges, tartós és súlyos megsértését. Amennyiben ez is bekövetkezett, a Tanács dönthet úgy, hogy felfüggeszti a tagállamnak az e szerződés alkalmazásából származó egyes jogait, beleértve a szavazati jogát a Tanácsban. A 2. cikkben említett értékek között természetesen ott találjuk a jogállamiságot is. Így első ízben az Európai Unió jogrendszerében formálisan is rögzített, igen súlyos szankció áll majd rendelkezésre a jogállamiság elvének megsértőivel szemben.
A reformszerződés e rendelkezései azt jelentik, hogy mind az Európai Unió, mind a tagállamok működésében kikényszerítendő közös értékként tekint a jogállamiság elvére.
Az eddig elmondottakat összefoglalva az Európai Unió, akár közvetve alakítja, akár közvetlenül szabályozza a tagállamok jogállami működését, mindenképpen olyan megkerülhetetlen keretet jelent, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. A magyar jogállamiság jövője tehát akkor lesz sikeres, ha meg tudunk felelni arra a kérdésre, hogy miként kívánjuk fenntartani a jogállamiság értékeit egy - nagyon specifikus - államközösség tagjaként.
Ebből a szempontból, úgy gondolom, a legfontosabb az, hogy ennek a közösségnek öntudatos tagjai legyünk. Legyünk tisztában saját - többek között alkotmányos és jogi - értékeinkkel, és lépjünk fel azok védelme érdekében. Aktivitást kell mutatnunk, hiszen, ahogy már többen, többször rámutattak, az Európai Unió mi vagyunk. Az Unió nem egy tőlünk idegen, távoli jelenség, hanem egy általunk is fenntartott és működő entitás. Ez azt jelenti, hogy élnünk kell jogainkkal és lehetőségeinkkel a közös döntések meghozatalában, azok tartalmának befolyásolásában.
Szeretnék bemutatni egy gyakorlati példát az Országgyűlés működéséből is. Tagságunk ideje alatt nem egyszer találkoztunk azzal a kérdéssel, hogy miként kell összeegyeztetni az adatvédelmi elveket a biztonságpolitikai megfontolásokkal. A terrorizmus fenyegetésének árnyékában ezek nem könnyű kérdések. Ezek a kérdések nagyon gyakran közösségi köntösben kerülnek az Országgyűlés elé. Legyen szó akár a terrorizmus finanszírozását megakadályozni kívánó irányelvről, akár az USA és az Európai Unió között megkötött adatforgalmi egyezményről a légiforgalom területén, az alapkérdés ugyanaz. Azt tapasztaltuk, hogy hiába zajlik közösségi szinten a döntéshozatal, az Országgyűlés nem kerülheti meg, hogy az eljárás különböző szakaszaiban a vitákat lefolytassa, a saját döntéseit meghozza és így hozzájáruljon az Unió működéséhez.
A legfontosabb tehát, amit az elmúlt években megtanultunk, az az, hogy az Európai Unió tagjaként sem kerülhetjük meg, hogy saját döntéseinket is meghozzuk. Nem passzív elszenvedői vagyunk tehát az uniós döntéshozatalnak. Elsősorban természetesen a kormány képviseli a magyar álláspontot a közösségi színtéren. Azonban az Országgyűlés is számos alkalommal kerül döntési helyzetbe. Amikor a magyar álláspontról egyeztetünk a kormánnyal, amikor átültetjük az uniós jogszabályt, amikor meghozzuk a végrehajtáshoz szükséges rendelkezéseket, mindig a saját felelősségünk, hogy megfelelő szinten képviseljük az állampolgárok jogait, biztosítsuk az államhatalom eljárásának jogi korlátait.
Mégis, e kötelezettségünk teljesítése során is lesznek különösen jelentős feladatok, az átlagosnál is nagyobb kihívások. Kiemelkedik ezek között 2011 első féléve, amikor a Magyar Köztársaság ellátja az Európai Unió elnöki tisztségét. A fentiekben arról beszéltem, hogy tagállamként nem maradhatunk passzívak, akkor sokszorosan igaz ez az elnökségi feladatok ellátása során.
Ez a felsorolás még egy, a törvényben nem említett elemmel egészíthető ki. Az Országgyűlés frakciói az év elején politikai megállapodást kötöttek a 2011-es magyar elnökséget előkészítő munkacsoport felállításáról, amely egyes kérdésekben szintén az Unióban képviselendő magyar álláspont alakítására szolgál. Ez a fórum lehetőséget ad arra, hogy az Országgyűlés politikai értelemben felügyelje a kormány tevékenységét. A munkacsoport feladatai közé tartozik az elnökségi prioritásokkal kapcsolatos ötpárti állásfoglalások kialakítása, a csoportos elnökség keretében elvégzett tervezési feladatok figyelemmel kísérése is. A bizottsági munkában, a parlamentek közötti együttműködés fórumain is esély nyílik a kérdés felvetésére. Megvan tehát a lehetőség arra, hogy parlamenti részről is megtárgyaljuk a közösségi cselekvés eljövendő irányát a jog uralmának kiterjesztése érdekében.
A spanyol-belga-magyar csoportos elnökség fontos szerepet játszik majd olyan területeken, amelyek érintik a jogállamiság problematikáját. Korábban már említettem "a szabadság, a biztonság és a jog térségének" elmélyítésében meghatározó szerepet játszó Hágai Programot. Ez az akcióprogram 2010-ben lejár, így a mi csoportos elnökségünkre jut majd az a feladat, hogy kialakítsa és elfogadtassa a következő, a folyamatot továbbvivő cselekvési tervezetet. A csoportos elnökség lényege éppen az, hogy az elnökségi trió egymással együttműködve, egymást segítve vezeti az Uniót. Ennek fényében nyugodtan elmondhatjuk, hogy a szabadság, a biztonság és - ami előadásom szempontjából legfontosabb - a jog térségének erősítése az Unió egészére nézve magyar nemzeti feladat is lesz.
Végezetül visszatérnék az előadás legelején elmondottakhoz. Ugyanúgy, ahogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján nem csak a politikusok feladata és felelőssége volt a jogállamiság kiépítése, a Magyar Köztársaság előtt álló, a fentiekben érintett feladatokat a továbbiakban is csak a társadalom egésze képes elvégezni. Ezen belül a jogászság, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, a jogászképzésben, vagy a jogalkalmazás bármely területén dolgozók előtt álló kihívás, hogy tagállami működésünket össze tudjuk egyeztetni jogállami működésünkkel. Kívánom, hogy a jelenlegi megbeszélés is sok segítséget nyújtson önöknek ahhoz, hogy ezt a történelmi feladatot sikeresen lássák el. ■
JEGYZETEK
* Az Országgyűlés Elnökének nyitó előadása a Kilencedik Magyar Jogászgyűlésen. Balatonfüred, 2008. június 12.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke
Visszaugrás
