A Fundamentum 1997-ben megjelent első számában - mintegy ars poeticaként - Sólyom Lászlóval, az Alkotmánybíróság első elnökével készített interjút közöltünk.[1] Azután 2014-ben búcsút vettünk a Sólyom által kialakított magyar alkotmánybíráskodástól,[2] amelynek első, független testületét a szakma alkotmányosság iránt elkötelezett része azóta is Sólyom-bíróságként emlegeti.[3] Most a 2023. októberében elhunyt Sólyom Lászlótól magától búcsúzunk egykori tanártársa és a Sólyom utáni, de még független Alkotmánybíróság tagja, Kukorelli István írásával.
A szerkesztőség
A rovatba, Sólyom Lászlóra is emlékezve arról vártunk írásokat, hogy vajon mennyire voltak reálisak a Sólyom-bíróság és általában a rendszerváltó értelmiség elvárásai a liberál-demokratikus alkotmányos fordulattal kapcsolatban. Komoly alkotmányos hagyományok hiányában el lehetett-e várni a polgároktól, hogy megértsék és kövessék a többségi felfogást gyakran elvető alkotmánybírósági döntéseket (pl. a halálbüntetés eltörléséről, a visszamenőleges igazságszolgáltatás tilalmáról, a személyes adatok vagy a szólásszabadság szigorú védelméről). Mennyiben könnyítette meg a 2010-es autokratikus populista fordulatot az, hogy egy elitistának gondolt alkotmányos felfogás nem vált a jogi kultúra széles rétegek által elfogadott részévé. Mit tehetett volna az Alkotmánybíróság és a liberál-demokratikus elit az alkotmányos kultúra megerősítése érdekében?
1. A "Sólyom-bíróság" elnevezés meghonosodott a magyar közjogi irodalomban. Magyarázata az lehet, hogy a névadó - megválasztásától (1989. november 23.) a kilencéves mandátum lejártáig (1998. november 23.) - folyamatosan elnöke volt a testületnek. A mélyebb magyarázat, hogy az "elnöktípusok" közül (primus inter pares, dominálja a testületet, ő maga a testület) a határozottan domináló típust képviselte. A dominanciát nemcsak az ügyek kiszignálásával, hanem tervezeteivel, ülésvezetési stílusával, jelenlétének és hozzászólásainak súlyával érte el.
Sólyom készült a szerepre, polgári jogászként is érdekelte az alkotmányjog. Szemtanúként mondhatom, hogy az AB alapító elnöke az alkotmányos rendszerváltozás éveiben (1989-90) tevékeny részese volt az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló első törvény megalkotásának.
A demokratikus átmenet előestélyén a Független Jogász Fórum (FJF) és az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) alapító tagja, emellett az ELTE ÁJK professzora és dékánhelyettese. Munkatársak és barátok voltunk, nap mint nap sok mindenről beszélgettünk, hiszen a rendszerváltozás kezdeti eseményei közvetlen munkahelyünkön, az Egyetem tér 1-3. termeiben, szemináriumaiban zajlottak. A IX. teremben alakult meg jogilag az FJF, amelynek mindketten választmányi tagjai lettünk. Az FJF 1989. március 15-i felhívására itt kezdte meg működését az EKA március 22-én, a Büntetőjogi Tanszék szemináriumában - Kutrucz Katalin segítségével (aki kulcsszereplője volt a kezdeményezésnek). Sólyom László tagja lett az MDF képviseletében az EKA tárgyalódelegációjának, és Tölgyessy Péterrel ketten közvetítőként sokat tettek azért, hogy a magyar rendszerváltozás békésre sikerült, és "egy pofon sem csattant".
2. Az alkotmánybíráskodás iránti igény a Nemzeti Kerekasztal (NEKA) vitáiban mindig azzal összefüggésben merült fel, hogy szülessen-e új alkotmány, illetve milyen mértékben módosuljon az 1949-es. Az áttörés a tárgyalások legvégén következett be, amikor kiderült, hogy lényegében egy tartalmilag és értékeiben új alkotmány születik, amelyet az alkotmánybíráskodás intézményével védeni kell.
Az EKA megváltozott, pozitív álláspontját 1989. szeptember 15-én (három nappal a megállapodások aláírása előtt!) Tölgyessy Péter ismertette. A fontosabb megállapításokat szövegszerűen idézem: "Az Ellenzéki Kerekasztal megvitatta az Alkotmánybíróságnak a kérdését [sic!] és a következő döntést hozta: az Ellenzéki Kerekasztal el tudja fogadni az Alkotmánybíróság felállítását a következő feltételekkel: Először is ragaszkodunk ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság csak akkor kerülhessen be az alkotmány szövegébe, ha az alkotmány egészében a felek meg tudtak állapodni. Tehát, ha az alkotmány valamennyi kérdésében konszenzusra jutottunk, akkor az utolsó legyen a paragrafusok között, amelyeket rögzítünk, az Alkotmánybíróság [sic!] [...] Ragaszkodunk ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság döntéseit sem egyszerű szótöbbséggel, sem kétharmados többséggel az Országgyűlés ne tudja megváltoztatni [...]
A másik ilyen javaslatunk: bárki indíthasson alkotmányos vizsgálat iránt keresetet, tehát állampolgár is [...] Javaslatunk, hogy az első 5 személyben ezen tárgyalás keretében a felek állapodjanak meg. Határozot-
- 95/96 -
tan javasoljuk, hogy az Alkotmánybíróság elnökét ne az Országgyűlés válassza meg, hanem más országok gyakorlatának megfelelően, maguk az alkotmánybírók döntsenek az Alkotmánybíróság elnökének személyéről - titkos szavazással. Nagyon röviden ez volna az Alkotmánybíróságra tett Ellenzéki Kerekasztal javaslat.
Tehát még egyszer a fő elemek: széles jogkörű, európai értelemben vett Alkotmánybíróságot javasolunk, amelyet akkor lehet az alkotmányba beiktatni, ha a felek valamennyi kérdésben már megállapodtak, ami az alkotmányt érinti, illetőleg ha az egész intézmény összes kérdésében már megállapodtak [sic!], akkor lehet a hétfői konszenzus részévé tenni."[4]
Ugyanezen a napon (szeptember 15-én) a tárgyaló felek egy hattagú minikodifikációs bizottságot jelöltek ki az Alkotmány alkotmánybíróságról szóló 32/A. §-a és a törvényjavaslat végső megszövegezésére. Antall József az EKA részéről Sólyom Lászlót és Tölgyessy Pétert, Pozsgay Imre az MSZMP mint tárgyalófél nevében Kajdi Józsefet és Somogyvári Istvánt kérte fel a bizottságba. A harmadik oldal részéről Bugár Nándor a minibizottságba Drucker Györgyöt és Murányi Zoltánt javasolta. A bizottság, amelynek üléséről jegyzőkönyv nem készült, 1989. szeptember 16-17-én (szombat-vasárnap) készítette el a végső szövegtervezetet.[5]
Az Alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslat - az Alkotmány szövegéről szóló törvényjavaslattal szoros összefüggésben - a NEKA tárgyalásokat lezáró 1989. szeptember 18-i megállapodás részévé vált. A Nemzeti Kerekasztal résztvevői egy széles jogkörű, többfunkciójú alkotmánybíróságban állapodtak meg. A megállapodás része volt, hogy bárki kezdeményezhesse a jogszabályok alkotmányossági vizsgálatát, továbbá az is, hogy az első alkotmánybíró-jelölteket illetően a felek állapodjanak meg, a paritás elve szerint.
Az Alkotmány a hatalommegosztás elvét kibontva a törvényhozó bírájává tette az Alkotmánybíróságot, azaz megadta a törvények megsemmisítési jogát is; ezt a közjogi státust csak az alkotmányozó hatalom változtathatta meg. Az Alkotmány hatásköri katalógusa nyitott volt, az Alkotmánybíróság ellátta a törvénnyel hatáskörébe utalt egyéb feladatokat is.
Az Alkotmánybíróságról szóló törvényt az utolsó nem demokratikusan választott Országgyűlés 1989. október 19-én fogadta el, közvetlenül az októberi alkotmány után. A törvényjavaslatot Kulcsár Kálmán terjesztette elő.
A jogi bizottság összegző véleménye szerint "a négy sarkalatos törvény közül ez volt az, amely legszerényebben meghúzódott, nem váltott ki emóciókat, széles vitát nem provokált". Az Országgyűlési Napló tanúsága szerint az Alkotmánybírósággal kapcsolatos törvényjavaslat általános vitájában senki nem kért szót, a részletes vita pedig lényegében csak az Alkotmánybíróság székhelyéről szólt. A vita eredményeként az Alkotmánybíróság székhelye Esztergom lett.[6]
Sólyom László utólagos véleménye az AB eredetileg kialakított hatásköreivel kapcsolatban ez volt: "Az egyéni jogvédelem aránytalanul háttérbe szorul az absztrakt normakontrollal szemben. Az ügyek 80%-a populáris akció alapján lefolytatott utólagos absztrakt normakontroll."[7]
Az Alkotmánybíróság "létrehozói a politikai változások közepette ugyanis csak homályos elképzelésekkel rendelkeztek az alkotmánybíróságok funkcióiról és arról, hogy milyen szerepet szánnának a magyar Alkotmánybíróságnak. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény [Abtv.] ennek és az elkapkodott technikai előkészítésének megfelelően hézagos és ellentmondásos lett. A törvény az alkotmánybíráskodás azonnali megindulása érdekében az eljárási rend kialakítását - menet közben - az Alkotmánybíróságra hagyta.[8]
A múltidézés tanulságait összefoglalva megállapítható, hogy a rendszerváltozás egy alapvetően absztrakt normakontrollt végző, többfunkciós, széles hatáskörű alkotmánybíróságot eredményezett.
Az Alkotmánybíróságról szóló normaanyag, bár gyors ütemben készült, de egyáltalán nem tekintette magát átmenetinek, és tartalmát tekintve a legradikálisabb rendszerváltó törvények egyike lett, amelyben az Ellenzéki Kerekasztal akarata dominált.
A konkrét történelmi helyzetben rendkívül tág intézményi mozgástér és szerepfelfogási lehetőség teremtődött egy teljesen új hatalmi ág számára. Az alapító atyák - közöttük különösen Sólyom László és Tölgyessy Péter - szándéka egyértelműen az volt, hogy a jogállami fordulat során erős és hatékony alkotmánybíróság jöjjön létre. Ez párosult az Alkotmány átmenetiségének, továbbá a régi és az új jog ütközésének időhatárok nélküli felülbírálati jogával.
Mindezek a paraméterek összekapcsolódtak a szerepfelfogás más (személyi) feltételeivel, az Alkotmánybíróság mindenkori összetételével, jelentősen meghatározva a működés kezdeti éveinek alkotmánybírósági filozófiáját. Az Alkotmánybíróság az alkotmányos rendszerváltozás egyik meghatározó szereplőjévé vált.
Az Országgyűlés a politikai megállapodásnak megfelelően 1989. november 23-án választotta meg az Alkotmánybíróság első öt tagját.[9]
3. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara, az Amerikai Egyesült Álla-
- 96/97 -
mok Nagykövetsége és a Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete "Alkotmány-alkotmányosság" címmel tudományos konferenciát rendezett az egyetem aulájában 2010. november 23-án. A konferencia célja az volt, hogy a magyar alkotmányjog-tudomány képviselői megszólaljanak az új alkotmány koncepciójának kérdésében, párbeszéd alakulhasson ki az alkotmány előkészítői és az alkotmányjogász szakma között. Ezen a konferencián Sólyom László nagy hatású bevezető előadást tartott. Előadásában érintette az alkotmányosság, az alkotmányos kultúra és a hosszú távú gondolkodás fontosságát. A Sólyomkorszak döntései nem mindig estek egybe a társadalom többségének véleményével. Idézzük szellemes zárszavát: "Végszóként hadd fejezzem ki azt a meggyőződésemet, amely az alkotmányhoz, illetve az alkotmányossággal kapcsolatos fejleményekhez való hozzászólásomat vezérli. Antall József már gyógyíthatatlanul, reményvesztetten, műve közeli bukását tisztán látva mégis azt mondta: »a tisztesség hosszú távon megéri«. Ezt szeretném kiegészíteni: az alkotmányosság hosszú távon megéri."[10]
Az Alaptörvény elfogadása után Mérlegen az Alaptörvény címmel interjúkötet jelent meg, amelyben nyolc közjogász - közöttük Sólyom László - fejtette ki véleményét az Alkotmányról, a változásokról. A jövőt kutató kérdésre - "Összességében bizakodó az alkotmányossággal, az alkotmányosság jövőjével kapcsolatban? " - így válaszolt: "Úgy illik, hogy ha valaki alkotmánybíró volt, és még köztársasági elnök is, akkor hivatalból bizakodó legyen. Lehet, hogy van ebben némi önvédő reakció: szeretném hinni, hogy a tevékenységem nem volt hiábavaló. S bár a jelen helyzetet elkeserítőnek tartom, szeretném félretenni a szubjektív szempontokat. Nagy változásokhoz nemzedéknyi idők kellenek. Lehet arra számítani, hogy a húsz éven át épült alkotmányos kultúra, s különösen annak beivódása a jogi oktatásba és a jogászok gondolkodásába, rendelkezik olyan alapokkal és olyan tehetetlenségi erővel is, hogy még hosszan hatni fog."[11]
Még derűlátóan pesszimista véleménye a későbbi években egyre borúlátóbb lett.
Három vastag kötetet hagyott ránk, épülésünkre: Közélet, Polgári jog, Alkotmányjog.[12] Alkotmányos ember volt. ■
JEGYZETEK
[2] Lásd Halmai Gábor: In memoriam magyar alkotmánybíráskodás. A pártos Alkotmánybíróság első éve, Fundamentum, 2014/1-2, 36-64. A szerkesztőség ezt követően - reagálva a testület eltávolodására az alkotmányosságtól és tiltakozásként a hajléktalanság kriminalizálásának alkotmányos legitimálására a 19/2019 (VI. 18) AB határozatban, 2019-ben határozatlan időre felfüggesztette az alkotmánybírósági határozatok szemlézését. Lásd erről a szerkesztőség állásfoglalását: Fundamentum, 2019/1-2, 134.
[3] Vö. Györfi Tamás - Kazai Viktor Zoltán - Orbán Endre: Kontextus által világosan: A Sólyom-bíróság antiformalista elemzése, Budapest, L'Harmattan, 2021. Szerzőnknek a könyvről írott recenzióját lásd Kukorelli István: Gondolatok a Sólyom-bíróságról szóló könyvről, Jog-Állam-Politika, 2023/2, https://doi.org/10.58528/JAP.2023.15-2.153.
[4] A Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások középszintű politikai egyeztető bizottsága ülésének jegyzőkönyve, 1989. szeptember 15., in A rendszerváltás forgatókönyve - Kerekasztal-tárgyalások 1989-ben, 4. kötet, szerk. Bozóki András, Budapest, Magvető, 1999, 410-411.
[5] Uo. 415, ill. 437.
[6] Az 1985. évi június 28-ára összehívott ülés Országgyűlési Naplója (a továbbiakban: ON), 5. kötet, 61. ülés jegyzőkönyve. 1989. október 18. 5017-5035.
[7] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon, Budapest, Osiris Kiadó, 2001, 163.
[8] Sólyom (7. vj.) 19.
[9] 67. ülés jegyzőkönyve, ON 5521-5525, 5568-569; továbbá 33/1989. (XII. 9.) OGY határozat.
[10] Alkotmány-alkotmányosság. Konferenciakötet, szerk. Dezső Márta - Kukorelli István, Budapest, Martin Opitz Kiadó, 2014, 25.
[11] Mérlegen az Alaptörvény. Interjúkötet hazánk új alkotmányáról, szerk. Molnár Benedek - Németh Márton -Tóth Péter, Budapest, HVG-ORAC Kiadó, 2013, 34.
[12] Sólyom László: Documenta I-III, Budapest, HVG-ORAC Kiadó, 2019.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, ELTE ÁJK.
Visszaugrás
