Trócsányi László rendhagyó munkában összegzi és értékeli a 2011-es alkotmányozás folyamatát.[1] A kötet alcíme pontosan utal az elemzés egyik kulcsfogalmára, az alkotmányos identitásra és annak európai kontextusára. Paczolay Péter ajánlása szerint a szerző "személyesen és tudományosan" közelít az Alaptörvényhez és az Alaptörvényt övező vitákhoz.[2] A két jelző egyidejűleg vélhetőleg kevés, az utóbbi években született elemző munkához társítható.
Érdemes a méltatás elején leszögezni: Trócsányi László könyve kiváló tudományos munka, amely az alkotmányozás jövőbeli dilemmáinak tárgyalása során is megkerülhetetlen viszonyítási pont lesz. A kötet vitathatatlan erénye, hogy teljes képet ad az alkotmányozás folyamatáról: abban az alkotmányozás politikai kontextusának bemutatása, a normaszöveg értő elemzése, valamint az Alaptörvényhez kapcsolódó hazai és nemzetközi közjogi viták értékelése is helyet kap. A szerző öt részre tagolja elemzését: (a) az alkotmányozáshoz kapcsolódó, hagyományos alkotmányjogi koncepciók bemutatását (b) az Alkotmány és az Alaptörvény vitatott rendelkezéseinek bemutatása követi, majd (c) az alkotmányos identitás problematikája. Ezt követi (d) az alkotmányok stabilitásáról szóló elemzés, valamint (e) a magyar közjogi kérdések európai kontextusának bemutatása. A tényszerű bemutatáshoz és az alapos elemzéshez valamennyi fejezetben szervesen kapcsolódnak a szerző értékelő megállapításai, amelyek meghatározó megközelítési módját az összehasonlító alkotmányjogi szemlélet adja. A kötetet két melléklet, Velencei Bizottság,[3] valamint a magyar Kormány által felkért szakértői bizottság negyedik Alaptörvény-módosításról írt véleménye[4] egészíti ki.
A kötet ugyanakkor - minden jelentős tudományos munkához hasonlóan - kritikai megállapítások megfogalmazására is inspirál. A következőkben két olyan szemponthoz kapcsolódóan vizsgálom Trócsányi László munkáját, amelyek izgalmas szakmai vitára adhatnak alapot. A bemutatás természetesen nem lehet teljes: a kiemelt részek azt hivatottak alátámasztani, hogy a kötet érdemes az alaposabb tanulmányozásra.
Az első vizsgálatra érdemes szempont az elemzés módszere. Ezzel összefüggésben az a kérdés vethető fel, hogy a szerző említett "személyes és tudományos" jelenléte a szövegben, valamint - az alkotmányjogi megfontolásokat és a politikai folyamatokat egyaránt értékelő - interdiszciplináris megközelítése milyen módon hat az egyes konklúziók megalapozottságára. Hasonlóképpen lényeges, az elemzés tartalmával összefüggő kérdés, hogy annak kulcsfogalma, az alkotmányos identitás kellő mértékben tisztázott-e? Amennyiben ez nem kielégítő, kétségessé válhat, hogy a fogalom alkalmazható-e viszonyítási pontként az alkotmányozás folyamatának és az Alaptörvény egyes rendelkezéseinek értékelése során.
A kötetben - részben az elemzés tárgyából következően, amely az alkotmányozás folyamatát és az Alaptörvény egyes rendelkezéseit egyaránt értékeli - párhuzamosan van jelen az alkotmányjogi és - kellő távolságtartással - a politikai elemzői megközelítés. Egy átfogó elemzésben természetesen mindkettőnek helye lehet, kérdés ugyanakkor, hogy meghatározott kérdéskörökhöz kapcsolódóan nem lenne-e szerencsésebb ezeket különválasztani.
Az első fejezet az alkotmányjogi koncepciók változásaival összefüggésben vizsgálja a demokrácia fogalmát - ennek keretében a többségi demokráciával párhuzamba állítva, "új jelenségként" utal a részvételi demokrácia fogalmára. Alapvető tézisként állítja ezzel összefüggésben a szerző, hogy "(A)mennyiben a részvételi demokrácia totálisan a többségi demokrácia teljes ellensúlyának képzeli magát, úgy az szembe helyezkedik a parlamentáris demokrácia eszméjével."[5] Ha az alkotmányjogi megközelítést helyezzük előtérbe, a megállapítás bizonytalan talajon állhat: egyrészt - helytelenül - azt sugallja, hogy kizárólag a többségi demokrácia-felfogás társítható a parlamentáris kormányformával, másrészt nincs tekintettel arra a szempontra, hogy a képviseleti és közvetlen hatalomgyakorlás ellentéte - a demokrácia-felfogások rivalizálásától függetlenül - alkotmányosan egyébként feloldható. Amennyiben a politikai elemzői nézőpontot vesszük alapul, hozzátehetjük: a demokrácia-felfogások széles skálája ismert,[6]
- 125/126 -
azonban egyikből sem következik kényszerítő módon, hogy a parlamenti alkotmányozó többség korlátok nélkül járhatna el az alkotmányozás során.
A szerző többször utal a liberális és a konzervatív alkotmányjogi szemlélet különbségére,[7] elmarad ugyanakkor a fogalmak pontos jelentéstartalmának feltárása. A leghatározottabban az alapjogokkal összefüggésben olvasható a két megközelítési mód különbsége: Trócsányi László megfogalmazásában "a legfőbb vita az individuális, liberális alapjogi koncepció és a közösség, a társadalom morálja védelmét előtérbe helyező kommunitarista gondolkodás között áll fenn."[8] A szerző értékelésében az Alaptörvény meghatározott rendelkezései - újszerű szempontként - a közösség szempontjait kívánják érvényesíteni. Helyes útnak azt tartja, ha az egyéni és közösségi értékek közötti egyensúly egyik irányban sem bomlik meg.[9] A megállapítással teljes mértékben egyet lehet érteni, amennyiben az értékelés fókuszába a politikai értelmezés kerül - annál is inkább, mert az "egyensúlyi állapot" ebben az esetben a liberális és konzervatív nézetek vitájában is valóban demokratikus rendezésnek tekinthető. Ha azonban az értékelés mércéje alkotmányjogi, úgy elkerülhetetlen a funkcionális megközelítés: az alapjogok fogalmából következik rendeltetésük, miszerint az egyén szabadságának védelmében az államhatalommal (és mások hatalmával) szemben állítanak korlátokat. Ebben a megközelítésben a közösség vélt szempontja az államhatalom által az alapjogok gyakorlásával szemben megállapított korlát, amely nem tarthat igényt az alapjogokkal azonos szintű védelemre - az "egyensúlyi állapot" tehát nem értelmezhető.
A szerző több esetben[10] felveti azt a kérdést, hogy "egy jogi legitimációval rendelkező alkotmányozó hatalom által elfogadott alkotmányról milyen jogalappal mondhatnak véleményt politikailag jelentős befolyásoló erővel rendelkező nemzetközi szervezetek, szakértői fórumok".[11] Álláspontom szerint a kérdést ebben a formában nem érdemes feltenni. Bár a politikai értelmezési mezőben releváns kérdés lehet, hogy az egyes aktorok cselekvései mögött milyen támogatottság és milyen szándékok játszanak szerepet, amennyiben az elemzés fókuszában az alkotmányjogi nézőpont áll, úgy egyértelmű, hogy az alkotmányozó jogi felhatalmazásával más szempont nem konkurálhat. A vélemény megfogalmazása ugyanakkor önmagában nem igényel jogi legitimációt. A szakmai kritika megfogalmazása lehetséges - és kívánatos - pusztán azon alapon, hogy az egy adott szervezet vagy szakmai fórum tág értelemben vett mandátumába tartozik. Implicit módon Trócsányi László is ezt a megközelítést követte, amikor jogalapját tekintve nem tett különbséget az Európa Tanács szerveként működő Velencei Bizottság állásfoglalása, valamint a magyar Kormány által felkért eseti szakértők véleménye között és mellékletként mindkettőt a kötet részévé tette.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
