Azt mondta magáról, hogy közmeleg. Mit jelent ez a szó?
Egy újságíró kollégám, Pálfi Balázs szokta azt mondani magáról, hogy közbuzi. Ezt a megnevezést mi találtuk ki magunknak, néhány ember, aki "hivatalból" meleg, vagyis a munkája annyira összekapcsolódik ezzel, a melegek érdekében vagy képviseletében dolgozik, hogy az lenne furcsa, ha hetero lenne. És persze ehhez az is hozzátartozik, hogy nyilvánosan vállaljuk a melegségünket, tehát rólunk ez köztudott. Egyszóval Pálfi Balázsnál, Takács Bencze Gábornál, akivel együtt szerkesztjük a Másokat, Mocsonaki Lacinál, a Háttér Baráti Társaság vezetőjénél és nálam ez fontos ismérv. Egyébként örök vita, hogy a meleg voltunk, egyáltalán a melegség mennyire magánügy, mennyire közügy. A Szigeten, a melegsátorban politikusok beszélgettek erről, és Takács Albert, az ombudsman helyettese például azt kérdezte, miért kell ezzel dicsekedni, hiszen ez magánügy.
Maga hogyan válaszol erre?
Hogy voltaképpen igaza van, valóban annak kéne lennie, és minden meleg azt szeretné, hogy magánügy lehessen, ezért dolgoznak a meleg mozgalmárok. De amíg a törvények nem tekintik magánügynek, amíg rám, aki homoszexuális vagyok, más törvények vonatkoznak, mint a heteroszexuálisokra, kénytelen vagyok ezt nem magánügyként kezelni.
Hasonló a véleménye Takács Judit szociológusnak, aki tanulmányában azt a megállapítást teszi, hogy a magyar jogalkotás a homoszexualitást veszélyes normasértésként kezeli, és a szabadon választható homoszexuális életforma nem szerepel a magyar jogrendszer által tükrözött választékban.
Persze, ezt nemcsak a jogszabályok sugallják, hanem az egész közgondolkodás, egészen odáig, hogy a gyerekek már óvodás korukban megismerik azt a szót, hogy buzi. És használják is, ha valami nagyon csúnyát, durvát, megsemmisítőt akarnak mondani. Ezért aztán, amikor egy fiatal lány vagy fiú azzal szembesül, hogy meleg, akkor iszonyatos trauma éri, miközben hirtelen azt is át kell élnie, hogy ezzel az őrjítő problémával egyedül van, mélységes magány veszi körül, és így kell megpróbálkoznia a feldolgozásával. Ezt a helyzetet egyébként bárki megértheti, ha megfordítja a dolgot: képzelje el, hogy mindenki azt kívánja tőle, hogy heteroszexuális létére legyen homoszexuális, éljen együtt egy azonos neművel, és ennek érdekében folyamatosan lelki kényszernek vetik alá, miközben a legkülönfélébb módon megalázzák. Tessék belegondolni, milyen borzalmas lenne ez neki! Ugyanez történik minden meleggel.
Térjünk vissza az intézményes diszkriminációhoz, a jogszabályokhoz, amelyekről azt mondta, hogy megkülönböztetik. Melyek ezek?
A Btk. híres-hírhedt és sok év után most szeptemberben alkotmányellenesnek kimondott 199. paragrafusa, amely az úgynevezett beleegyezési korhatárt szabályozta, nyilvánvalóan, egyértelműen és tetten érhetően diszkriminatív. Korábban ilyen volt az élettársi kapcsolatról szóló törvény is, azonban az Alkotmánybíróság 1995-ben kimondta, hogy sérti az alaptörvényt, ezért a Horn-kormány idején módosították. Már nem tesz különbséget az azonos és különnemű párok élettársi közössége között, bár igen kevés jogosítványt ad. Évekig sokkal kevesebb eredménnyel jártunk az előbb már emlegetett 199., a beleegyezési korhatárról szóló paragrafus esetében, amelynek felülvizsgálati kérelme 1993 óta feküdt az Alkotmánybíróság asztalán, ám csak most tudtak rá időt szakítani. Közben volt egy szociálliberális kormányunk, amely szintén nem tartotta fontosnak, hogy foglalkozzon ezzel az alkotmányellenes törvénnyel. Most megint szociálliberális kormányunk van, hát majd meglátjuk...
A 199. paragrafus leplezetlenül diszkriminatív volt, hiszen a tizennégy-tizennyolc éves fiatallal létesített homoszexuális kapcsolatot három év börtönnel ren-
- 41/42 -
delte büntetni, míg különnemű párok tizennégy éves kortól szabadon dönthetnek erről. Ez egyébként mindenütt a melegek "sarkalatos törvénye", amely korábban Európa szinte mindegyik országában diszkriminatív volt, de mára majd mindenütt megváltoztatták. És nemcsak Nyugat-Európában, hanem Csehországban, Szlovákiában, sőt tudomásom szerint most már Romániában is egységesen tizenhat évben határozták meg a beleegyezési korhatárt, mind az azonos, mind a különnemű párok esetében. Nálunk pedig, ha szerelem szövődött mondjuk egy tizennyolc és fél éves és egy tizenhat éves fiú között, és ez szexuális kapcsolathoz vezetett, amit mindketten egyformán akartak és amiben mindketten egyformán szabad akaratukból, örömmel vettek részt, akkor az idősebbet három év börtön fenyegette. És ez az eljárás akár a szomszéd feljelentése alapján is megindulhatott.
Vagyis amit szabad minden heteroszexuális fiatalnak, fiúnak és lánynak, azt nem volt szabad a hasonlóképpen fiatal, ám homoszexuális embernek, helyesebben a párjának nem szabad, három év börtön járt érte. És ezt a kapcsolatot, talán szerelmet, a Magyar Köztársaság törvénye úgy nevezte, hogy természet elleni fajtalanság. Erről mit gondol?
Amikor a parlament a Büntető Törvénykönyv reformját tárgyalta, akkor Juhász Géza, a Habeas Corpus Munkacsoport vezetője mindenütt próbálkozott ennek a minősítésnek a megváltoztatásával, a lehetséges összes fórumot beadványokkal bombázta, mindhiába. Pedig a homoszexualitás - ezt is oly sok helyen elmondták már annyian - nem erkölcsi kategória, nem választott magatartás, ezzel az ember valamiképpen vagy születik, vagy gyermekkorában ilyenné válik, és - bármennyire küzd is ellene - nem tudja megváltoztatni magát. Hogyan lehet természet elleninek mondani azt, amit a természet hoz létre? Ami egyidős az emberrel, az emberi társadalommal (sőt az állatvilágban sem ismeretlen), és attól függetlenül vagy annak ellenére mindig létezett, hogy a társadalom elfogadta, esetleg értékelte, vagy a legiszonyúbb kínhalállal büntette. Ezt nem lehetett kiirtani az emberből. Tehát elítélni, büntetni, természetellenesnek, természet elleni véteknek tartani alaptalan, embertelen, diszkriminatív, ezért felháborító. Én tizennégy éves voltam, amikor kétségbeesve rádöbbentem, hogy a férfiakhoz vonzódom, és rettenetesen szégyelltem magam. Hosszú éveken keresztül mindent elkövettem, hogy megváltozzam, hiába. Micsoda igazságtalanság ezért engem elítélni és megbüntetni.
Az lett volna a természete ellen való, ha erőnek erejével megváltoztatja magát...
Így van, az iszonyatos szenvedés lett volna nekem, az én természetem megerőszakolása. Amellett nem is tartom lehetségesnek. A "legtöbb", amit elérhettem volna, hogy egy számomra idegen és hazug életformát választok, amely sem boldogságot, sem harmóniát nem jelenthetett volna sem a magam, sem a környezetem számára.
Mit gondol, egy közvélemény-kutatás milyen eredményt hozna, a többség támogatná vagy elutasítaná ezt a jogszabályt? Bevallom, én sokkal sűrűbben találkoztam a "nem engedjük, hogy a fiainkat lelkiismeretlen, vén buzik elcsábítsák és megrontsák" típusú véleményekkel, mint az ellenkezőjével.
Erre a hamis és megalapozatlan elképzelésre játszik rá, ezt erősíti fel a törvény is, tudniillik ugyanezt sugallja. Egyébként pedig a meleg egyesületek sohasem azt követelték, hogy szállítsák le a beleegyezési korhatárt, hanem csak azt, hogy egységesítsék. Tehát ha úgy döntene a parlament, hogy ezt a heteroszexuálisok esetében is felemeli tizennyolc évre, akkor akár el is tudnánk fogadni, bár ez nyilván irreálisan magas lenne, figyelmen kívül hagyná a realitásokat. De akkor a törvény nem azt üzenné a társadalomnak, hogy "a homoszexualitás rossz, a felnőttek esetében ugyan nem tudunk ellene tenni, mert jogállamban élünk, ezért nem büntetjük, de legalább a gyerekeket mentsük meg, ne engedjük, hogy megrontsák őket a buzik".
E jogszabály alapján azonban büntetőeljárások zajlottak és ítéletek születtek a közelmúltban is. Erről az ön által is szerkesztett Mások című lapban sokat lehetett olvasni a Habeas Corpus Munkacsoport vezetője, Juhász Géza tollából.
Számos pert viszont felfüggesztettek az Alkotmánybíróság döntéséig, mert sok bíró is belátta, hogy ennek a jogszabálynak az alkotmányossága legalábbis kétséges. De ettől még ez a jogszabály mindenkit fenyegetett, aki a hatálya alá esett. Ezért mi például a társkereső rovatunkban a tizennyolc év alatti hirdetők esetében - ha ez kiderült a hirdetésből - csillag alatt megjegyeztük, hogy "vigyázat, ha nagykorú fiatalkorúval létesít kapcsolatot, akkor ez a törvény vonatkozik rá". Közben szégyelltük magunkat, mert tudtuk, hogy ez megmérgezi a kapcsolatot, mert egy 18 évesnél fiatalabb melegnek azt kellett átélnie, hogy vágyaival a saját szerelmét veszélyezteti, ha az már nagykorú, mert ezzel a szerelemmel börtönbe juttathatja. Az első szerelem nem ilyen kellene hogy legyen. Az életre lefordítva így festett ez a jogszabály.
- 42/43 -
Ugyancsak a Habeas Corpus esetei között találkoztam azzal, hogy fiatalkorú prostituáltak zsarolásra használták ezt a fenyegetettséget...
Ez előfordult, de persze a melegek nem csak emiatt vannak kitéve zsarolásnak, a zsarolás ennél sokkal általánosabb jelenség. A homoszexuálisok túlnyomó többsége ugyanis rendkívül kiszolgáltatott, és mert általában nagyon fél a rendőrség előtt bevallani, hogy meleg, ezért erre a tényre egy egész maffia épül. És nemcsak akkor nem mernek a rendőrséghez fordulni, amikor zsarolják, hanem akkor sem, ha kirabolják őket. Ezért van az, hogy a melegek ellen nagyon sűrűn előforduló erőszakos cselekmények többségében nem indul eljárás. Sokan, főleg az idősebbek, akik már sok évtizedet éltek le ebben a szorongásban (hiszen tudjuk, nem olyan régen még mindenfajta homoszexuális kapcsolat bűncselekménynek számított), félnek a melegségüket bevallani. Miközben azt is feltételezik, hogy a rendőrség sem mentes az előítéletektől, ezért az ő ügyükben kevesebb gonddal fog eljárni, mint egyébként, vagy éppenséggel nyilvántartásba veszi őket mint potenciális bűnözőket.
És teljesen alaptalan ez a félelem?
Nem mernék megesküdni rá.
Emlékszem, a kilencvenes évek elején, amikor egy gyilkosság ügyében folyt nyomozás, önöket, a Mások című újság szerkesztőit is arra szólította fel a rendőrség, hogy adják át az előfizetők névsorát.
Igen, ez kilencvenkettő januárjában volt, és ezzel az volt a céljuk, hogy a nyilvántartásukat bővítsék. Ugye, a rendszerváltás előtt a rendőrségnek volt egy listája a homoszexuálisokról. Nem a meleg bűnözőkről vagy áldozatokról, hanem minden melegről, aki a látókörükbe került. Az erkölcsrendészeten volt egy külön osztály, amely a melegekkel foglalkozott.
Maga is nyilván volt tartva?
Nem hiszem, akkoriban én nem nagyon jártam a melegek által látogatott helyekre, és melegként soha nem is igazoltattak. De persze érhetnek meglepetések. Annál is inkább, mert ennek a nyilvántartásnak a hivatalos megsemmisítéséről senki nem tud. Mi lett ezzel, hova került? Amikor bennünket kilencvenkettő elején beidéztek a rendőrségre, akkor az egyik rendőr azt mondta négyszemközt, hogy hivatalosan már nincs lista, de "nehogy azt gondolja, hogy nekem a fiókomban nincs ott a kis noteszfüzetem a melegek adataival". El nem tudom képzelni, hogy azok a rendőrök, akik ezen a területen mozognak - már csak saját munkájuk megkönnyítése érdekében is -, nem rendelkezhetnek bizonyos listákkal. Bár ma ez már szinte értelmetlen erőlködés, hiszen sokan nyíltan vállalják önmagukat, vannak meleg egyesületek, melegbárok, tehát a meleg világban végbement "rendszerváltás" a rendőrséget is alkalmazkodásra kényszerítette. Az a botrány, ami kilencvenkettőben velünk kapcsolatban kirobbant és ahogy a dolgot a nyilvánosság kezelte, gondolom, a rendőrség számára is meglepő volt. Mert addig nem volt szokás, hogy a melegek a közvéleményhez forduljanak, és mi ezt tettük, ami nagyon hatásosnak bizonyult.
Ami azt mutatja, hogy a leghatásosabb védelmet a melegek számára is a nyilvánosság képes nyújtani.
Csak erre a nyilvánosságot is elő kell készíteni, mert ez akár vissza is üthet. Most például Horvátországban volt egy melegfelvonulás, ezzel először léptek a nyilvánosság elé, és iszonyatos rendőri erőkkel kellett védeni őket.
Kitől?
Az utca emberétől. Tavaly Szerbiában egy hasonló tüntetést szétvertek a szkinhedek, a maroknyi felvonuló meleg többsége kórházi kezelésre szorult utána. Egy ilyen közvéleményhez hiába fordulna egy meleg jogvédő, nem találna meghallgatásra. Magyarországon azonban több mint tíz éve tevékenykednek homoszexuális egyesületek, a közvélemény egyre gyakrabban találkozik ilyen ügyekkel - tavaly a Sziget-botrány szinte az egész országot megmozgatta, politikusok exponálták benne magukat, idén Terry Black örökbefogadási ügye -, ami azt jelenti, hogy Magyarországon felkészült rá a közvélemény, hogy együtt éljen a melegekkel, és elfogadta, hogy nekik is vannak emberi jogaik. Ez most már itt nem sokkol senkit, mert már milliószor végiggondolták és megvitatták különböző megközelítésekben.
Ugyancsak a Másokban olvastam esetekről, amikor a rendőrség a melegek ügyeiben nem megfelelő gondossággal járt el vagy megalázó módon kezelte őket, indokolatlan erőszakot alkalmazott velük szemben, bántalmazta ezeket az embereket. Ismeri ezeket a történeteket?
Igen, ezekről is Juhász Géza, a Habeas Corpus vezetője írt. Természetesnek tartom, hogy egy jogvédő a kirívó esetekkel foglalkozik, azokkal, amelyekben jogsértés történt, de tudjuk, rengeteg
- 43/44 -
esetben lépik túl a rendőrök a hatáskörüket akkor is, amikor hajléktalanokkal vagy romákkal kerülnek kapcsolatba. Távol álljon tőlem, hogy ezekben az ügyekben a rendőrséget mentegetni próbáljam, ugyanakkor minden alkalommal arra biztatom a melegeket, hogy ha sérelem éri őket, kérjék a rendőrök védelmét, és annak érdekében, hogy sikeres legyen a nyomozás, ne titkolják el, vállalják fel melegségüket. Ez azért is fontos, mert csak így tudják elfogni a homoszexuálisokra specializálódott bűnözőket.
Még akkor is, ha ezután a rendőrök megalázó módon viselkednek velük?
Ez előfordulhat, a melegek esetében éppúgy, mint a romákkal vagy a hajléktalanokkal szemben, de nem hiszem, hogy törvényszerű lenne, és persze a rendőrök is tisztában vannak azzal, hogy ennek jogi következményei lehetnek. A nyilvánosságra került túlkapások mellett én sok olyan esetről tudok viszont, amikor a hatóság maximális odafigyeléssel és diszkrécióval kezelte ezeket az ügyeket. Szóval ezt a kapcsolatot, ezt a kommunikációt a melegek és a rendőrök közt meg lehet és meg kell "csinálni", és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk.
Térjünk vissza az élettársi kapcsolatról szóló, 1995-ben módosított jogszabályhoz, amelyről azt mondta, büszkék rá. Jól gondolom, hogy ez igazi fordulat volt?
Ez volt eddig a meleg egyesületek legnagyobb győzelme egész történelmük során, mert sikerült elérniük, hogy a parlament megváltoztasson egy törvényt. Ennek köszönhető - túl azon, hogy törvényesen legalizálták az azonos nemű élettársak kapcsolatát is -, hogy most már az együttélés alatt szerzett tulajdon közösnek számít, ezért abból a rokonság már nem tudja kisemmizni azt, aki egyedül marad. És bár automatikusan nem örökölnek egymás után, végrendelkezhetnek egymás javára.
És ezzel a rejtőzködő homoszexuálisok is élnek?
A melegeknél mindig be kell kalkulálni, hogy nagyon sokan nem mernek élni a lehetőségeikkel, de ez az elméleti lehetőség idővel majd biztosan megtelik tartalommal is. Egyébként az egyik meleg jogsegélyszolgálat segítséget nyújt okiratok és különböző vagyonjogi szerződések elkészítéséhez, tehát nem kell közjegyzőhöz fordulni és ott esetleg kínos szituációkat vállalni.
Az élettársi közösségről szóló törvény azonban az 1995-ös módosítás után sem engedi meg a homoszexuális pároknak, hogy gyerekeket fogadjanak örökbe. Erről mit gondol?
Egyedülálló személyek azonban megtehetik, ahogy Terry Black is, és ha ez véglegessé válik az ő esetében - nagyon remélem, hogy így lesz -, akkor megint óriási lépést tettünk előre, mert akkor már lehet rá hivatkozni, és talán majd sokan mások is bátrabban vállalkoznak erre. De itt nagyon sok kiskapu van, például találkoztam a Szigeten egy leszbikus párral, ők közösen nevelik egyikük gyermekét, aki ezt a babát kettőjüknek szülte. De ha jól tudom, a leszbikusoknak nincs lehetőségük például mesterséges megtermékenyítésre, bár ez náluk kézenfekvő megoldás lenne. Ez tehát nincs igazán megoldva, pedig a melegek épp úgy vágynak a gyerekek után és épp olyan jó anyák és apák, mint a heterók. Az elvált szülők esetében - ha jól tudom - a bíróságok nem szoktak a leszbikus anyák rovására dönteni, ha amúgy alkalmasnak ítélik a gyermek gondozására és nevelésére, nemigen találkozni ilyen típusú elfogultsággal.
Mennyire tartja fontosnak a meleg társadalom, hogy a homoszexuálisok házasságot is köthessenek?
Nem túl nagy azoknak a száma, akik ma hivatalosan összeházasodnának, ha erre lehetőség nyílna. Legfeljebb néhány száz párról lehet szó kezdetben, de ennek nincs jelentősége, a lehetőség akkor is fontos, ha kevesen élnek vele. Mint ahogy a melegeket védő törvényekre is szükség van, még akkor is, ha egyelőre félelemből, szégyenérzetből csak kevesen mernék használni őket, de szép lassan mégiscsak javulna a helyzet. Ráadásul a törvény megléte önmagában is nagyon sokat jelent, ne felejtsük el, hogy jogállamban élünk. Visszatérve a házasságra: mi ettől még nagyon messze vagyunk. Magyarországon ugyanis egyelőre olyan nehéz melegként bármi módon együtt élni, hogy ezt is nagyon kevesen vállalják.
Miért?
Mert az együttélés azt jelenti, hogy az ember a hétköznapokban is nyilvánosan felvállalja a melegségét és a társát. A szomszéd előtt, a fűszeres előtt, mindenki előtt, mert minden nap látják. És ha eleinte nem is nyilvánvaló, egy év múlva úgyis mindenki tudni fogja, miről van szó.
Magának és a társának például ez mindennapos megpróbáltatással jár?
- 44/45 -
Mi az évek során három különböző helyen éltünk már együtt, mindenütt nagyon kedvesek voltak a szomszédok, például ahol a megismerkedésünk után laktunk, ott az emeleten rajtunk kívül csak egyedülálló, idős nénik laktak, és boldogok voltak, hogy két férfi költözött a szomszédságukba. Ettől biztonságban érezték magukat, nekünk szóltak, ha kiégett a villanykörte, ha valamit szerelni kellett, cserébe friss pogácsát hoztak, szóval az egy idilli kapcsolat volt.
Tudták, miért laknak maguk együtt?
Soha nem beszéltünk róla, de teljesen nyilvánvaló volt. A következő lakóhelyünkön is nagyon jóban voltunk a szomszédokkal. A közös képviselővel, aki tanárnő volt, nyáron napokat átdumáltunk a konyhájában, akkor újságkihordó voltam és rengeteg szabadidőm volt. De miután elköltöztünk, hallottuk, hogy valaki azt mondta: "Na végre, megszűnt az a buzifészek." Én erről semmit sem tudtam korábban, sosem vettem észre, hogy a hátam mögött összesúgtak volna, jól éreztem magam közöttük. De ez az, amitől a melegek félni szoktak: egy megjegyzéstől, egy rossz pillantástól, hogy nem fogadják a köszönésüket, szóval a megaláztatástól. Ezek meg tudják keseríteni az ember életét, és az ettől való félelem elég ahhoz, hogy ne vállalják az együttélést a párjukkal. Én azonban arra jöttem rá, hogy aki nyíltan vállalja önmagát és a társát, az általában ritkán ütközik össze másokkal. Mindig vannak persze apró kellemetlenségek, minket is lebuzizott a fölöttünk lakó orvosnő, amikor arra kértük, ne rázza ránk a szőnyeget, de az összes többi lakó nagyon kedves és udvarias. Tehát nyugodtan mondhatom, hogy barátságos közegben élünk. De ennek a kipróbálásához bátorság kell, mert mindig van benne kockázat. Ha egy hetero pár összekerül, akkor többnyire boldog a család, óriási esküvőt rendeznek és bemutatják az ifjú házastársat a családnak és a barátoknak, mindenki gratulál és az egész társadalom támogatja őket. Nekünk meg mindig ki kell harcolnunk a saját életünkhöz a jogot.
Néhány éve nagy vihar kerekedett egy egyesület alapítása körül. Ha jól emlékszem, megtagadták a bejegyzését, és akkor számos nagy tekintélyű liberális értelmiségi - tiltakozván az alkotmánysértő eljárás ellen - belépett ebbe az egyesületbe, amelyet úgy hívtak, hogy Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért. Arról már sokkal kevesebb tudósítás szólt, mire jutottak végül.
Emögött is a már sokat emlegetett 199. paragrafust, a beleegyezési korhatárt találjuk, tudniillik nem tartalmazta a társaság alapszabálya, hogy tizennyolc éven aluliak nem lehetnek az egyesület tagjai. Vagyis megint szembetalálkoztunk a szokásos előítélettel: a homoszexuálisoktól meg kell védeni, el kell zárni a fiatalokat, nehogy megrontsák őket. Ráadásul ez nem valamiféle szexklub lett volna, hanem érdekvédő szervezet. Most ezt a funkciót egyébként a Háttér Baráti Társaság tölti be, úgyszólván azonos résztvevőkkel, akik az ügy érdekében végül is kompromisszumot kötöttek.
Ez tehát egy újabb terület, az egyesülési jog, ahol ugyancsak diszkriminatív a gyakorlat, a melegek nem rendelkeznek korlátlan egyesülési szabadsággal.
Igen, és ez a gyakorlat folytatódik. Ebben az évben meleg fiatalokból megalakult a Sympozion nevű egyesület, amelyet a bíróság bejegyzett, ám ezt a Legfőbb Ügyészség megvétózta, mondván, az alapszabály hibákat és hiányosságokat tartalmaz.
De úgy tűnik, ez nem a tagok kora miatt történt...
De mondvacsinált okokra hivatkoztak. Ahogyan a Szivárvány Társulásnál, ahol az is baj volt, hogy a "meleg" szó szerepelt a nevében. Tizennégy évvel az első buzi egyesület megalakulása után - az még a rendszerváltás előtt volt - ma akadályokat gördítenek az újabbak megszületése elé.
Jól értettem? A buzi szót használta? Ez nem az intolerancia, a bántás, a megbélyegzés, a durva gúnyolódás, esetleg a szitkozódás kifejezése?
Eredetileg az volt, de ma már néhány meleg "mozgalmár" is tudatosan használja. Mert az a véleményük, hogy ezzel meg lehet változtatni a szó jelentéstartalmát és hangulatát.
Ahogyan a már emlegetett Pálfi Balázs újságíró is azt írta ki a pólójára, hogy "Buzi vagyok, na és?", és így jelent meg a nyilvánosság előtt.
Igen, ez tudatos átértékelése a szónak. Hiszen azért olyan a hangulata, azért olyan durva kifejezés ez, mert a tartalma számított durvának, elfogadhatatlannak, rossznak.
Mennyire sűrűn találkoznak a melegek munkahelyi diszkriminációval? Tudom persze, hogy ezt - éppen a rejtőzködés miatt - nehéz lenne statisztikába foglalni.
Ez így van. A melegeket ezen a területen kétfajta diszkrimináció is éri, a nyílt és a rejtett.
- 45/46 -
Nyílt diszkrimináció? Ez azt jelenti, hogy kimondott, legális és intézményes? Hol fordul ez elő?
Bizonyos munkakörökben, például a fegyveres testületeknél, a rendőrségnél, a honvédségnél. Hivatásos katona például nem lehet nyíltan homoszexuális, nem alkalmazzák, illetve ha kiderül, akkor kirúgják. Ezt teljesen legálisan megtehetik, arra hivatkozva, hogy a melegek nem alkalmasak katonának, kivéve háború esetén, mert akkor különös módon alkalmasak. A kötelező sorkatonai szolgálatra sem sorozzák be a meleg fiatalokat. Ennek persze sok meleg örül, de a diszkrimináció ténye akkor is elfogadhatatlan, ha az kedvezményekkel jár. A fegyveres testületekre jellemző diszkrimináció a világ legtöbb országában létezik, az Egyesült Államokban például Clinton annak idején azzal állította maga mellé a melegeket, hogy azt ígérte, megszünteti a megkülönböztetést, a melegek is lehetnek hivatásos katonák. Persze nem sikerült megcsinálnia, végül egy felemás törvény született, aminek a lényege az, hogy nem beszélnek róla és nem kérdeznek rá. Egyébként ez a melegek számára mindenütt népszerű pálya. Vonzó az egyenruha, vonzó a férfiközösség, a katonák közt nagyon sok meleg van.
A magyar tisztikarban is? Ez elég meglepő állítás.
Igen, csak titkolni kényszerülnek. De ez köztudott dolog. A honvédségen belül is az, csak nem vesznek róla tudomást, illetve letagadják. Pedig - ismétlem - a hivatásos tiszti pálya a kiemelten népszerű meleg pályák közé tartozik.
Az egyenruha miért vonzó?
Nem tudom, de így van. Nyugat-európai meleg bárokban gyakran lehet találkozni egyenruhás közönséggel, civil ruhaként hordják, mert az olyan szexis, olyan izgalmas, olyan vonzó, olyan férfias. A melegek, ugye, nagyon vonzódnak a férfias dolgokhoz - meg persze a nőiesekhez is -, és vannak olyan meleg klubok, bárok, ahol az egyenruha viselése általános. És vannak olyan divatüzletek is, ahol egyenruhát lehet kapni és mindenféle kelléket hozzá.
Térjünk vissza a fegyveres testületeknél alkalmazott diszkriminációhoz: mivel indokolják ezt?
A honvédségnél például arra hivatkoznak a sorkatonák esetében, hogy éppen a homoszexuálisokat akarják megvédeni a kiszolgáltatottságtól, a férfiközösségekben szokásos durvaságtól. A másik indok a hivatásos állománynál, hogy az alájuk beosztott fiatal katonákat - lévén ez hierarchikus szervezet, ahol igen erősek a függelmi viszonyok - veszélyeztetnék. De akkor mi a helyzet a katonanőkkel? Ez a függés ugyanis heteroszexuális viszonylatban is fennáll.
Ilyesmire szoktak hivatkozni a pedagógusoknál is: hogy a meleg tanárok visszaélnének a helyzetükkel.
Ez már a rejtett diszkrimináció esete, hiszen azt egyetlen törvény sem mondja ki, hogy a homoszexuálisok alkalmatlanok tanárnak. De - ahogy tudom - Magyarországon mégsincs egyetlen nyíltan meleg általános vagy középiskolai tanár sem. Pedig ezen az alapon azt is mondhatnánk, hogy férfiak ne tanítsanak lányokat, mert visszaélhetnek a helyzetükkel. És szerintem ezen kívül is számos munkahelyen fordul elő, hogy valakit azért rúgnak ki, mert kiderült, hogy meleg, de ezt szinte lehetetlen bizonyítani, mert természetesen sosem ez az indok.
Nem indítottak soha próbapereket?
Nem, pedig érdemes volna megpróbálni. Ugyanakkor ha ezt valaki végigcsinálja, és a bíróság visszahelyezi az iskolájába, attól még a helyzete ott továbbra is tarthatatlan lehet. Rejtett meleg sok van a tanárok között, de mindig mélyen hallgatnak róla. És lehet, hogy sejti is a környezete, hallgatólagosan tudomásul veszik, de itt mindig az a lényeg, hogy kimondja-e magáról - ahogyan szerintem az egész meleg társadalom emancipációja érdekében kellene -, vagy nem mondja ki. Egzisztenciálisan biztosan jobban jár, ha nem mondja ki, de ez csak a látszat, mert mindent egybevetve rosszabbul jár.
A politika hogyan befolyásolja a melegek sorsának alakulását azon felül, hogy számukra jó vagy rossz, alkalmas vagy alkalmatlan törvényeket hoz? Például hogyan hat a közvéleményre?
Szerintem hihetetlenül fontos ez a hatás. Korábban azt mondtam volna, hogy a törvények természetesen nagyon fontosak, és a politikának az a dolga, hogy jó törvényeket hozzon, de alapvetően a közvéleményen, a közgondolkodáson, a közhangulaton múlik a dolog. Az előző négy évben, az Orbán-kormány idején azonban annyira látványosan nőtt meg a gyűlölködők aránya, hogy megváltoztattam a véleményem. A hét éve minden esztendőben megrendezett melegfesztiválokon például korábban soha semmi konfliktus, atrocitás, tiltakozás, durvaság nem volt. Mindig azt mondtuk, hogy Magyarország sokkal toleránsabb, mint gondoltuk. Tavaly minden megváltozott: különböző társadalmi szervezetek és egyházak tiltakoztak
- 46/47 -
az ellen, hogy a menet átvonuljon a Hősök terén, a magyar múlt nagyjainak emlékműve előtt. Aztán egy kis csoport karszalagos fiatal azzal a felirattal várta a melegek menetét, hogy "A másság takarodjon máshová!" A mélypont azonban a Magyar Televízió híradójának tudósítása volt, bibliai idézetekkel a homoszexualitás "utálatosságáról". Az egésznek az volt az üzenete, hogy ha a szentírás elítéli, akkor az emberi törvények hogyan fogadhatják el ezt a borzalmat. Tehát tavaly rémisztő volt a hangulat. Nem mintha az Orbán-kormány nyíltan uszított volna ellenünk, de azzal, hogy mindenkit kizártak a "polgárok" közül, aki nem tartozik hozzájuk, aki nem jobboldali, aki nem konzervatív, aki nem vallásos, aki kilóg a sorból, aki kisebbséghez tartozik, felbátorítottak egy csomó embert, aki addig csak magánemberként gyűlölködött, mert úgy érezte, hogy mögötte van a politika és vele van az erő. Ez a politika felelőssége: a szennyet fel is tudja kavarni, meg le is tudja ülepíteni.
És idén megint minden a régi volt?
Igen, pedig nagyon rövid idő telt el az új kormány felállása és a melegfesztivál között, és mégis minden más volt, mint tavaly. Mintha áthelyezték volna a helyszínt keletről nyugatra. Eltűntek a karszalagos csoportok, az egyházak és társadalmi szervezetek sem tiltakoztak, normális módon tudósítottak róla mindenütt, nem fújták fel és nem hallgatták agyon. És az, hogy a főpolgármester nyitotta meg, hihetetlen sokat jelent, mert egy másik dimenzióba emelte az egészet. Ez ettől kezdve nem egy "buzi vircsaft" többé, hanem a főváros által befogadott és elfogadott fesztivál. ■
Visszaugrás
