A globalizáció és az emberi jogok egymással sokrétű kapcsolatban állnak. A globalizáció emberi jogi dimenzióját egyrészt az emberi jogok nemzetközivé válása, nemzetközi jogba emelése és nemzetközi ellenőrző mechanizmusok kialakítása jellemzi, másrészt azok a folyamatok, amelyek által - az emberi jogok kölcsönös összefüggésének, interdependenciájának is köszönhetően - a világ egyes országaiban zajló emberi jogi jogsértések a világ más részein is befolyásolják az emberi jogok helyzetét. Ennek megfelelően a globális biztonsági kihívások kezelése és az emberi jogok érvényesülése is átfogó és bonyolult összefüggésrendszert alkot.
Az emberi jogok nemzetközi védelmének második világháborút követő fejlődése hozzájárult a nemzetközi kapcsolatokban az ember középpontba helyezéséhez, és a fejlődés nyomán az emberi jogok nyelve "egy közös nemzetközi nyelvvé" vált.
Jelenleg a nemzetközi jogban és a nemzetközi kapcsolatokban az a tendencia érvényesül, hogy minden olyan állami kötelezettség esetében, amellyel szemben nem közvetlenül valamely másik állam joga áll, amely nem egyértelműen egy másik állam érdekeinek érvényesülését szolgálja (és így a kötelezettség megszegésének nem elmaradhatatlan következménye a felelősség érvényesítése), felmerül az az igény, hogy emberi jogként fogalmazzák meg, mert csak az emberi jogokkal összefüggő egyéni igényérvényesítési jognak vannak meg azok a csírái a nemzetközi jogban, amelyek ilyen esetekben alkalmasak lehetnek az állam cselekvésének korlátok közé szorítására. Ezért tapasztalhatjuk a globális problémákra adott válaszokként az ún. harmadik generációs emberi jogok vagy szolidaritási jogok körének folyamatos bővülését. Ezt a folyamatot, amelynek eredményeként sokszor már létező, elismert jogok részjogosítványai fogalmazódnak meg önálló emberi jogokként, gyakran az emberi jogok inflációjának
- 425/426 -
is tekintik. A globális problémák emberi jogi megközelítésének előnye ugyanakkor, hogy a jogosultságok kötelezettségeket keletkeztetnek, így ebben a megközelítésben a környezetvédelem, a szén-dioxid kibocsátás csökkentése, valamint a klímaváltozás által okozott károk enyhítése, vagy a szegénység elleni küzdelem nem kegy vagy jótékonyság kérdése, hanem az államok kötelezettsége. Ezek a jogok azonban - amelyek ma még csak a kialakulás stádiumában vannak - nem realizálhatók teljes mértékben egy állam keretein belül, s nem - vagy csak nehezen - lehet ezeket a jogokat vagy azok egyes elemeit az egyén állammal szemben fennálló szubjektív jogaként megfogalmazni. Ezért a népek jogai, a békéhez való jog, az egészséges környezethez való jog vagy éppen a klímajogok szétfeszítik az emberi jogok hagyományos fogalmi kereteit, és a nemzetközi jogban is szükségszerűvé válik újabb jogalanyok elismerése, azaz az olyan jogalany-kezdemények, mint a nép, az emberiség vagy a jövő generációi, jogalanyiságának tisztázása és valódi tartalommal megtöltése. A "nép" és az "emberiség" jogalanyiságának fogalmi tisztázása és fejlesztése hosszú távon hozzájárulhat a harmadik generációs jogok elméletének és szabályozásának fejlődéséhez, végső soron a globális kihívások kezeléséhez.[1]
Az emberi jogi megközelítés szükségességét Amy Sinden - a klímaváltozással összefüggésben - abból vezeti le, hogy az emberi jogok a társadalomban jelentkező hatalmi egyenlőtlenségek megszüntetését szolgálják, amely egyenlőtlenségek torzítják a politikai döntéshozatalt. Így például a
- 426/427 -
klímaváltozást meggátolni szándékozó korlátozások esetén a döntéshozatali folyamatot torzítja, hogy a korlátozások nyomán veszteségekkel szembenéző vállalatok, a szén- és olajkitermelő, valamint az autógyártó ágazat sokkal nagyobb befolyással rendelkezik, mint a korlátozásokban érdekeltek, azaz elsősorban a klímaváltozás fejlődő világban élő vesztesei, akik a probléma megoldásában kulcsszereppel bíró fejlett országokban tulajdonképpen semmilyen politikai képviselettel nem rendelkeznek. Mivel emberi jogi tradíciónk alapvetően a hatalmi egyenlőtlenség miatti aggodalomban gyökerezik, a klímaváltozással kapcsolatos állítások emberi jogi terminusokban való megfogalmazása ráirányíthatja a figyelmet a klímaváltozást gátló szabályozások vesztesei, illetve nyertesei közötti hatalmi kiegyensúlyozatlanságból fakadó politikai válságra, és megakadályozhatja, hogy a klímaváltozás problémáját a nagyvállalati lobbik pusztán a fogyasztók hibás egyéni piaci igényei következményeként tüntessék fel és ezzel vakvágányra tereljék a probléma kezelését.[2]
Az egyenlőtlenség-kiegyenlítés szükségessége valamennyi globális biztonsági kihívással összefüggésben felvethető, hiszen a globalizáció növeli az egyenlőtlenségeket, hasznai és terhei társadalmilag, térben és időben egyenlőtlenül oszlanak el (l. fejlett és fejlődő országok, egyes országokon belül gazdagabb és szegényebb társadalmi csoportok, jelen és jövő nemzedékek közötti különbségek), így a fenti érvelés nem csak a klímaváltozással kapcsolatban igazolja az emberi jogi megközelítés szükségességét.
A méltányosság és igazságosság elvein alapuló megközelítéssel szemben tehát az emberi jogi alapú megközelítés előnye az, hogy a globális fenyegetések elleni küzdelem az államok kötelezettségeként jelenik meg. A nemzetközi emberi jogi szabályozás azonban jelenleg nem biztosít hatékony eszközrendszert a globális problémák kezeléséhez, illetve az ennek érdekében történő fellépéshez.
Megjegyzendő, hogy a globális problémák kezelésének igénye nemcsak a jogosultak, de a kötelezettek oldalán is feszegeti a mai nemzetközi jog kereteit, különösen a transznacionális vállalatok felelőssége kérdésében, amelyek számos eszközzel rendelkeznek arra, hogy kivonják magukat egy-egy nemzetállam szabályozásának hatálya alól, ugyanakkor tevékenységük határon átnyúló következményekkel járhat. A mai nemzetközi jog alapján azonban az emberi jogi kötelezettségek címzettjei az államok, a
- 427/428 -
nem-állami szereplők magatartásának következményei (akár a terrorista cselekmények) - bár sérthetik az emberi jogok élvezetét - nem minősülnek klasszikus értelemben emberi jogi jogsértésnek, "csak" bűncselekménynek, vagy egyéb jogsértésnek az állami szabályozásnak megfelelően, amely szabályozás ugyanakkor az államnak kötelezettsége az emberi jogok védelme terén. Az emberi jogi kötelezettségek az államtól elvárt magatartás jellege szerint - a gazdasági, szociális és kulturális jogokkal kapcsolatban kialakult tipológiának megfelelően - három csoportba sorolhatók: 1. tiszteletben tartás kötelezettsége (obligation to respect); 2. védelmi kötelezettség (obligation to protect) 3. szolgáltatási kötelezettség (obligation to fulfil). Az első alapvetően negatív, a beavatkozástól, jogsértéstől tartózkodó magatartást követel meg az államtól, míg a kötelezettségek második és harmadik típusa az állam részéről pozitív, tevőleges magatartással valósítható meg, beleértve a harmadik személyek általi jogsértésekkel szembeni védelmet is. Ez a tipológia segíthet a globális biztonsági kihívások emberi jogi alapú kezelésének anyagi jogi alapjainak fejlesztésében, illetve a meglévő anyagi jogi szabályok hatékonyabb alkalmazásában. Azonban nemcsak az anyagi jogi alapok fejlesztése szükséges - például a klímajogok vagy a környezeti menekültek jogainak elismerése tekintetében -, hanem a hatékony jogérvényesítési eljárások is hiányoznak. Bár a szegénység elleni küzdelem emberi jogi alapjai évtizedek óta rendelkezésre állnak a nemzetközi jogban, a második generációs emberi jogok jogi jellegének elismerése körüli viták következtében még csak napjainkban sikerült kidolgozni ezekkel a jogokkal kapcsolatban - univerzális szinten - az egyéni panaszjog lehetőségét biztosító fakultatív jegyzőkönyv tervezetét. Ez azért fontos, mert éppen a jogérvényesítési jog teszi az egyént a nemzetközi jog alanyává, s nem csupán kedvezményezettjévé, és csak ez biztosíthatja, hogy az emberi jogok az államokkal szemben hatékonyabban kikényszeríthető nemzetközi jogi kötelezettségeket keletkeztessenek. A kérdés jelentőségét mutatja, hogy a civil társadalom kétségbeesetten keresi azokat a jogi eszközöket, amelyekkel egyes államokra nyomást gyakorolhatnak egyes globális problémák megoldása érdekében. A Kanadában élő inuitok képviselői például panaszt nyújtottak be az Amerikai Egyesült Államokkal szemben az Amerikai Államok Szervezete (OAS) keretében létrehozott Emberi Jogok Amerika-közi Bizottságához arra hivatkozva, hogy a sarkkörön túli olvadásért, amely az inuitok (mint őslakos nép) hagyományos életmódját veszélyezteti, az Amerikai Egyesült Államok felelős, amely a Föld népességének 5%-ával a szén-dioxid kibocsátás 25%-át adja, és nem mutat hajlandóságot sem a csökkentésre. Természetesen a mai jogi kere-
- 428/429 -
tek között ilyen módon egyetlen állam jogi felelőssége sem állapítható meg, a Bizottság el is utasította a panaszt, de legalább a Bizottság előtt tartott nyilvános meghallgatás és a panasz sajtóvisszhangja ráirányította a figyelmet a problémára.
A globális biztonsági kihívások az emberi jogok minden nemzedékébe tartozó jogokat érintenek, ugyanakkor az egyes jogokkal kapcsolatos igényérvényesítési lehetőségek meglehetősen különbözőek. A nemzetközi jogban a gazdasági, szociális és kulturális jogok biztosításának ellenőrzésére - néhány kivétellel[3] - csak a jelentéstételi mechanizmus áll rendelkezésre, míg a polgári és politikai jogok esetében számos esetben lehetőség van egyéni jogérvényesítésre, bírói vagy bírói jellegű szervek felülvizsgálatának igénybevételére. Számos szerző által hangoztatott nézet és az emberi jogi szervezetek gyakorlata is abba az irányba mutat, hogy a bírói kikényszerítés lehetősége a gazdasági, szociális és kulturális jogok körében nem tekinthető eleve kizártnak, még ha léteznek is olyan elemei a gazdasági, szociális és kulturális jogoknak, amelyeknél egyáltalán nem, vagy csak nehezebben valósítható meg a bírói úton való jogérvényesítés. Ezen a felismerésen alapulnak azok a kezdeményezések, amelyek a Polgári és politikai jogok Nemzetközi Egyezségokmánya Fakultatív Jegyzőkönyvében létrehozott egyéni panaszrendszerhez hasonló mechanizmus létrehozására irányulnak a Gazdasági, szociális és kulturális jogok Nemzetközi Egyezségokmányához kapcsolódóan is.
Az egyéni panaszjog lehetősége a polgári-politikai jogokkal kapcsolatban egyetemes és regionális szinteken is biztosított, jelentősége azonban regionálisan is eltérő. Az európai jogi kultúrában kiemelkedő szerepe van az egyéni jogérvényesítésnek, ami az európai jogfejlődés motorjának is tekinthető. Ugyanakkor ez azt is eredményezte, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága a "saját sikerének áldozatává" vált, olyan mennyiségű egyéni kérelmet kell elbírálnia, amely már a hatékony működését veszé-
- 429/430 -
lyezteti és éppen ezt a jogfejlesztő tevékenységet hátráltatja.[4] Nincs még egy nemzetközi emberi jogi fórum amely ilyen népszerű, és ennyire túlterhelt. Ugyanakkor az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága által elbírált egyéni panaszok között is felülreprezentált az európai régió, illetve általában a nyugati kultúrkörbe tartozó államok - már amelyek elismerték az egyéni panaszjog lehetőségét.[5]
Erre a kiemelkedően magas jogérvényesítési hajlandóságra nemcsak az általános (perlekedő) jogi kultúrában kell keresnünk a magyarázatot, hanem a szűkebb emberi jogi kultúrában is. A nyugati jogi kultúrában általában magasabb az emberi jogi tudatosság szintje, a jogérvényesítési lehetőségeket jobban ismerik az érintettek, amiben a média szabadságának jelentős szerepe van, továbbá számos civil szervezet is segíti a jogalanyokat a jogkeresésben.
A jogi kultúra hatásai mellett a különböző fórumok igénybevétele terén fennálló különbségek valódi okait a mechanizmusok működésében kell keresnünk. A legfontosabb ok talán az, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulás sokkal egyszerűbb, mint az ENSZ fórumokhoz fordulás (gyakorlatilag nyelvi korlátok nélküli). A gazdasági-szociális jogokkal kapcsolatban Európában is korlátozottabb az igényérvényesítési lehetőség: az Európai Szociális Kartához kapcsolódó kollektív panaszmechanizmus keretében az eljárás-technikai (nyelvi) korlátokon túl az eljárás-indítási jogosultság jogilag is korlátozott (reprezentatív szakszervezetek és nem-kormányzati szervezetek nyújthatnak be panaszt). Ezzel sikerült elkerülni azt a panaszáradatot, amellyel az Emberi Jogok Európai Bíróságá-
- 430/431 -
nak szembesülnie kellett.[6] A korlátozások növelték a rendszer hatékonyságát abban az értelemben, hogy lényegesen alacsonyabb az elfogadhatatlan kérelmek aránya, amelyek kezelése az Emberi Jogok Európai Bírósága erőforrásainak jelentős részét lekötik. Az államok szempontjából tehát a kollektív panasz a mechanizmus költséghatékonysága tekintetében kedvezőbb, mint az egyéni panasz, a jogsértések áldozatainak azonban ez a mechanizmus nem nyújt közvetlen orvoslást.
Nyilvánvalóan nagymértékben növeli az Emberi Jogok Európai Bírósága igénybe vételének gyakoriságát az általa nyújtott jogorvoslat hatékonysága, és különösen az, hogy a Bíróság a jogsértés megállapítása mellett kártérítést is megítélhet a sérelmet szenvedett kérelmezőknek. Az ítéletek az államokra jogilag kötelezőek, és azok végrehajtását az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága rendszeresen ellenőrzi. Az érintett államok általában együttműködő magatartást tanúsítanak a szükségesnek ítélt egyedi és általános jogorvoslati és megelőző intézkedések megtételében. Az ENSZ illetékes bizottságai ezzel szemben csak a jogsértést állapíthatják meg (ami egyfajta erkölcsi elégtétel), kártérítést azonban nem ítélhetnek meg, állásfoglalásuk jogilag nem kötelező, csak felkérhetik az érintett államot a jogsértés orvoslásához szükséges intézkedések megtételére. A végrehajtás ellenőrzése során az érintett államokra nem nehezedik olyan jellegű politikai nyomás, mint az Európa Tanács keretében, mindössze a szakértőkből álló illetékes bizottságok állapíthatják meg időről-időre, hogy a határozataik nyomán nem tettek megfelelő jogorvoslati intézkedéseket. Ezek a megállapítások pedig éppoly kevés (vagy még kevesebb) nyilvánosságot kapnak, mint maga a jogsértést megállapító állásfoglalás. A nyilvánosságnak és az eljárás transzparenciájának pedig lényeges szerepe van nemcsak az eljárás tényleges hatékonyságának biztosításában, hanem a mechanizmussal kapcsolatos közvélekedés formálásában, a hatékonyság láttatásában, az érintett fórumokba vetett közbizalom kialakulásában és így az igénybevételi hajlandóság növelésében.
Az ENSZ keretében 1990-ben kezdtek formális vitákat a gazdasági, szociális és kulturális jogokhoz kapcsolódó egyéni panaszjogot biztosító fakul-
- 431/432 -
tatív jegyzőkönyv kidolgozásáról, többek között annak érdekében, hogy így közelítsék a két Egyezségokmányban foglalt jogok státusát az emberi jogok elválaszthatatlansága és kölcsönös összefüggése elvének megfelelően. Továbbá úgy gondolták, hogy az ilyen eljárás ösztönzi majd a részes államokat abban, hogy nemzeti szinten is hasonló jogorvoslatokat biztosítsanak.
A fakultatív jegyzőkönyv kidolgozásának folyamata végül 2008 áprilisában jutott el abba a szakaszba, hogy elkészült egy szövegtervezet, amelyet az Emberi Jogi Tanács elé terjesztettek. Ez a fakultatív jegyzőkönyv az egyéni panaszjogon túl egyéb eszközöket is bevezetne az Egyezségokmányban biztosított jogok hatékonyabb érvényesülésének biztosítása érdekében. Ilyen az államközi eljárás (amelynek alkalmazására ugyanakkor az ENSZ keretében még más emberi jogi egyezmények gyakorlatában sem volt példa), valamint a vizsgálati eljárás, amely a súlyos vagy szisztematikus jogsértések esetén az érintett állam együttműködésével folytatható le, és amely az érintett állam hozzájárulása esetén annak területén folytatott helyszíni vizsgálódásra is kiterjedhet. Továbbá a nemzetközi segítségnyújtás és együttműködés fontosságának hangsúlyozásával megerősítené az Egyezségokmány 22. cikke alapján már lehetővé tett "jelzőrendszert", azaz felhatalmazná a Bizottságot, hogy a tevékenysége során észlelt problémákat jelezze az ENSZ szakosított intézményeinek, alapjainak, programjainak vagy egyéb illetékes szerveinek, hogy azok tevékenységük során megtehessék az egyes államok számára a legmegfelelőbb intézkedéseket a felmerült problémák kezelésére. Ezen kívül rendelkezne egy speciális pénzügyi alap felállításáról, amely szakértői és technikai segítséget nyújthatna az államoknak a gazdasági, szociális és kulturális jogok megvalósítása terén feltárt problémák megoldásához. Az egyéni panaszjoggal kapcsolatos eddigi gyakorlati tapasztalatok azt sugallják, hogy ezek a jelző-segítő intézkedések hatékonyabban elősegíthetik a gazdasági-szociális jogok érvényesülését, illetve olyan globális problémák, mint a szegénység vagy a klímaváltozás nemzetközi szintű kezelését, mint az egyéni vagy akár a kollektív panaszmechanizmusok. (A fakultatív jegyzőkönyv kidolgozói úgy vélték, hogy a kollektív panasz lehetősége is benne rejlik az egyéni panaszjogban, mert egyének csoportjai és az őket képviselő szervezetek is élhetnek majd ezzel az igényérvényesítési lehetőséggel.)
Ezek a jelző-segítő intézkedések is azt tükrözik, hogy a nemzetközi együttműködés fontos eleme a gazdasági és szociális jogok megvalósításának, a szegénység elleni küzdelemnek. Ugyanakkor a fejlett államoknak a fakultatív jegyzőkönyv tervezetének szövege alapján nem kell tarta-
- 432/433 -
niuk attól, hogy nemzetközi panaszmechanizmus útján számon kérhetik rajtuk az Egyezségokmány 2. cikkének 1. bekezdésében megfogalmazott nemzetközi együttműködési és segítségnyújtási kötelezettség teljesítését, mert az államokkal szemben egyéni bejelentések benyújtására csak a joghatóságuk alatt állók (tipikusan a saját területükön élők) lennének jogosultak.
Megállapítható tehát, hogy a gazdasági, szociális és kulturális jogokhoz kapcsolódó egyéni panaszjog megteremtése fontos állomás lehet az emberi jogok fejlődésében, ugyanakkor a civil társadalom igénye, hogy jogi eljárások útján szoríthassa rá az államokat a globális problémák megfelelő kezelésére, feltehetően kielégítetlen marad - különös tekintettel arra, hogy az eljárás alá vonható államok köre (a fakultatív jegyzőkönyv ratifikációjának függvényében) várhatóan meglehetősen korlátozott lesz -, így a globális problémák emberi jogi alapú megközelítésének szellemében az újabb és újabb anyagi jogi jellegű emberi jogi igények megfogalmazása mellett várható újabb (nemzeti és nemzetközi szintű) eljárásjogi lehetőségek iránti igények megfogalmazása is.
* * *
by Mónika Weller
The human rights dimension of globalisation is characterised by the internationalisation of human rights, their inclusion into international law and establishment of international control mechanisms. However, globalisation also resulted in increased economic and social inequalities both at national and international level and in a global effect of local human rights violations on the situation of human rights in other parts of the World. As global security challenges include violations of various human rights, they need to be treated with a complex human rights approach.
The presentation identifies a contemporary tendency in international law to formulate all State obligations which do not directly serve the interests of another State (and therefore the State's responsibility will not be necessarily engaged by their breach) as human rights since only the international human rights regime has elements such as individual complaint mechanisms which might provide an alternative legal method to force States to comply with their obligations. This tendency is manifested by the
- 433/434 -
constant development of the third generation of human rights or solidarity rights.
The advantage of human rights approach to global security issues such as climate change is that rights create obligations and the mitigation of the harmful effects of climate change or the fight against poverty will no longer be a matter of charity but an issue of State duty. There have been important steps taken to increase the effectiveness of international human rights protection both from a substantive and a procedural law perspective but while these measures slowly take effect it is likely that further claims for strengthening human rights protection will be advanced by non-governmental actors at the international level.■
- 434 -
JEGYZETEK
[1] A "népek" jogalanyiságát ugyan elismeri a Polgári és politikai jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, illetve Gazdasági, szociális és kulturális jogok Nemzetközi Egyezségokmánya - a népek önrendelkezéshez való joga esetében -, valamint az afrikai emberi jogi rendszer is, a "nép" fogalma azonban még nem kellően tisztázott. Emellett a legújabb nemzetközi jogi jogalanyként az emberiség jelentkezik az "emberiség közös öröksége" fogalma kapcsán. (L.: Nagy Boldizsár: Az emberiség közös öröksége: a rejtőzködő jogosított. In: Az államok nemzetközi közösségének változása és a nemzetközi jog. Jogtudományi Értekezések, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993.) Az emberiség a nemzetközi jogban jogképesként elismert, létező entitás, hiszen nemzetközi szerződések saját jogokat ruháznak rá, amelyeknek más jogalanyok nem hordozói (pl. a tengerjogi egyezmény alapján a "Nemzetközi Tengerfenék Terület" erőforrásai feletti jog). Az emberiség jogalanykénti elismerése magában foglalja a jövő nemzedékek jogainak elismerését is. Ezt tükrözi például a biológiai sokféleségről szóló egyezmény (1992) és az Éghajlat-változási Keretegyezmény (1992) is. Sólyom László megfogalmazta, hogy: "A nemzetközi jog azért teszi fel, hogy a jövő nemzedékeknek jogai vannak, hogy ebből a mi kötelességeinket meg lehessen konstruálni, hiszen a joggal a kötelezettség áll szemben." (Ld.: Sólyom L.: A jövő nemzedékek jogai és ezek képviselete a jelenben. http://hps.elte.hu/zagoni/SolyomMTA.htm) A kötelezettség-keletkeztetés nagyon fontos lépés a nemzetközi jogalannyá válás útján, amint ez az emberi jogok esetében is történt.
[2] Ld. bővebben SINDEN, A.: Klímaváltozás és emberi jogok. Fundamentum, 2008. 1. sz. 5-16.
[3] Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyes eljárásai; az amerikai kontinens regionális emberi jogi rendszerében biztosított egyéni panaszmechanizmus (Az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottságának hatásköre kiterjed a polgári és politikai jogok mellett a gazdasági, szociális és kulturális jogokat érintő egyéni panaszok megvizsgálására is, azonban a Bizottság által évente elbírált és nyilvánosságra hozott panaszok száma összességében nem jelentős); az Európai Szociális Karta kiegészítő jegyzőkönyvében meghatározott kollektív panaszok rendszere.
[4] Az Emberi Jogok Európai Bíróságához évente több mint 40000 új kérelem érkezik, 2007. december 31-én mintegy 80 000 ügy volt folyamatban a bírói testület előtt. A folyamatban lévő ügyek több mint fele - a 47 részes államból - mindössze 4 államot érint (Oroszország, Törökország, Románia és Ukrajna). A Bíróság 2007-ben 27000 kérelmet nyilvánított elfogadhatatlannak vagy törölt egyéb okból az ügylajstromból, és 1503 ítéletet hozott (1735 kérelem tárgyában). Ld. Survey of Activities, 2007. Forrás: http://www.echr.coe.int/NR/rdonlyres/D0122525-0D26-4E21-B9D4-43AEA0E7A1F5/0/SurveyofActivities2007.pdf
[5] 2007-ben összesen 66 határozatot hozott (ez nagyságrendileg nem különbözik a korábbi években hozott határozatok számától), amelyek közül 25 az Európa Tanács tagállamait érintette, további 13 határozat egyéb nyugati kultúrkörbe tartozó államok ellen (Ausztrália, Kanada, Új-Zéland) benyújtott panaszokkal foglalkozott, míg összesen 28 panasz érintette a Fakultatív Jegyzőkönyvben részes többi (60) államot. A Fakultatív Jegyzőkönyv hatálybalépésétől 2007. július 31-ig az Emberi Jogi Bizottság összesen 1577 bejelentést regisztrált, és a jelzett időpontban 282 bejelentés elbírálása volt folyamatban. Ld. Report of the Human Rights Committee, A/62/40 (Vol. I) (1 August 2006 - 31 July 2007). Forrás: http://daccessdds.un.org/doc/UNDOC/GEN/G07/443/06/PDF/G0744306.pdf?OpenElement
[6] A Gazdasági és Szociális Jogok Európai Bizottságához 2008 decemberéig 56 kollektív panaszt nyújtottak be, amelyek közül egy elfogadhatóságáról még nem született döntés, négy nem felelt meg az elfogadhatóság feltételeinek, 13 panasz megalapozatlannak bizonyult, azaz nem állapítottak meg jogsértést, 23 panasz esetében azonban megállapították a Karta egy vagy több rendelkezésének a megsértését. Forrás: http://www.coe.int/t/dghl/monitoring/socialcharter/Complaints/Complaints_en.asp
Lábjegyzetek:
[1] Weller Mónika, Szakmai tanácsadó, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 1055 Budapest, Kossuth L. tér 4., E-mail: monika.weller@kim.gov.hu
Visszaugrás
