Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Bekecs Andrea: Felkészülés az Ákr. alkalmazására (Jegyző, 2017/5., 12. o.)

"Elengedhetetlen, hogy az ügyek elintézése során a közigazgatás az Alaptörvénynek megfelelő, az ügyfelek jogát és jogos érdekeit garantáló, magas színvonalú, korszerű, az eljárások gyors lezárását és időszerűségét biztosító, hatékony, átlátható és kiszámítható működéséhez szükséges hatósági keretek között járjon el" - írja Hajas Barnabás Az Általános Közigazgatási Rendtartás magyarázata című kiadvány előszavában.

A "Közigazgatás és Közszolgáltatás-fejlesztési Stratégia 2014-2020" a hatósági eljárásokra vonatkozó szabályozás irányát a korszerű ügyfélbarát eljárásrendben, az egyszerűbb eljárásokban, a rövidebb bruttó eljárási időtartamban és az eljárások túlszabályozottságának csökkentésében szabta meg.

A Kormány a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) kiemelt projektjeként 1004/2016. (I. 18.) Korm. határozatban megállapított fejlesztési keretében nevesítette "A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése" című projektet, melynek végrehajtására a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (NKE) jelölte ki.

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) alkalmazására felkészüléshez az NKE komplex továbbképzési programot fejleszt ki, amely az általa működtetett Probono felületen lesz elérhető.

A tananyag összeállítására szakértői munkacsoport alakult, amelynek tagjai a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának szakoktatói mint szakanyag szerzők, velük a közigazgatási szerveknél dolgozó szakmai szakértők, jegyzők, hivatalvezetők dolgoztak. A kormányhivatalok közül a Pest Megyei Kormányhivatal mellett a Heves Megyei Kormányhivatal kapott felkérést a szakmai munkában történő részvételre, amelyben a Gyöngyösi Járási Hivatal hivatalvezetőjeként én vettem részt.

A képzés szempontjából az Ákr. 7 továbbképzési programra lett felosztva:

1. A törvény hatálya, alapvető rendelkezések, záró rendelkezések;

2. A kérelemre és a hivatalból induló eljárások, az ideiglenes intézkedések, az eljárási költség;

3. A hatóság döntései, hatósági bizonyítvány, igazolvány és nyilvántartás;

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére